MaGYAUR

MaGYAUR

A „Nélküled” kapcsán

2019. november 28. - Magyaur

Egy nemzeti himnusz akkor igazán jó, ha nemzetegyesítő, energiát adó és jövőbe tekintő. A „Nélküled” című dal sajnos nem ilyen.

Az „Ismerős Arcok” együttes énekese, Nyerges Attila a „Nélküled”-ben a trianoni határokon kívül rekedt, kisebbségi magyarság nézőpontját veszi fel. Az ő gondolataikat tolmácsolja ily módon: „Mint a leszakított haldokló virág, mint az öt millió magyar, akit nem hall a világ / mint porba hullott mag mi többé nem ered Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled / Hogy történjen bármi, míg élünk és meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk!” A cél a megszólított magyarországi magyarok felrázása – akik ugyan korunk „lényegét” még nem érthetik” – de talán az egy vérből való testvér-magyarok tragédiája felébreszti bennük a szánalom érzését azok iránt, akik „otthont, házat, Hazát nyugalmat már többé nem remélnek”. A „nélküled” szó a magyarországi fogyasztói társadalom miatt elpuhult és az „idegenszívű/vérű” magyarokra utal, akik úgymond „cserbenhagyják” a határon túli magyar kisebbséget.

A magyarságot megosztó idézett dal lehet ballada, vagy a radikális jobboldalon mozgósító erejű ének, de olyan himnusz semmiképpen, amire vigyázzban kéne állni. A „Nélküled” c. szám a jobboldalnak azt a kirekesztő demagógiáját támasztja alá, hogy egyfelől vannak az „igaz hazafiak” és a másfelől a „hazaárulók”.

Az igazi kérdés az, hogy miért érzik magukat annyira elárvultnak a határon túli kárpát-medencei magyarok, illetve miért nem érzik jobban az immár tíz éve hatalmon lévő magyar kormány támogatását?

Kérdés továbbá, hogy a Fidesz-Magyarország miért nem használja ki jobban az Európai Unió és a Visegrádi Négyek adta lehetőségeket, hogy még jobban lebontsa a határokat, ily módon is csökkentve a kisebbségi magyarok szorongásait?

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr9715329462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Tamasi 2019.11.29. 08:56:10

Válasz az utolsó mondatban megfogalmazott kérdésre:
Azért, mert a célja nem a megbékélés hanem a gyűlölködés szítása, hogy azzal terelje el a figyelmet súlyos bűneiről.

Európai téridő 2019.11.29. 08:57:49

Pedig de, okoskodó, tudálékos, internáci elvtárspótlék úr.

Európai téridő 2019.11.29. 09:00:25

@István Tamasi: Miféle súlyos bűnök, már ha vannak olyanok, amiket nem az agitprop berhált össze, vagy nem okozatai voltak okoknak, amelyek szintén súlyos bűnök voltak, csak valahogy az említett agutprop kussol róluk.

István Tamasi 2019.11.29. 09:37:46

@Európai téridő:
Csak néhány :
- 337
- Évente 30000 magyar halála ami elkerülhető lenne.
- Az oktatásügy szétverése.
- Az ország putyin gyarmatává tétele.
- Ezermilliárdok ellopása, elherdálása.

Európai téridő 2019.11.29. 10:09:07

@István Tamasi: @Magyaur: Ezek üres lózungok, amiket könnyű bizonyítási teher nyűge nélkül tódítani.

2019.11.29. 10:11:07

arról van szó, hogy van egy politikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség. ez ugye a nemzet definíciója. nemzés útján jön létre. szaporodási közösség eredendően, amelyik környezeti alkalmazkodással létrehoz egy sajátos politikai kultúrát többségi alapon. nagyjából ez a nemzet. és ehhez csatlakoznak nemzeti kisebbségek, akik ezt elfogadják. és vannak köztes nemzetségek, akik nem utasítják el. és ebből létrejön a nemzetköziség és egy kisebb-nagyobb nemzetközösségek.

és vannak, akik ezt nem fogadják el mondván, hogy ők nemzetek felett álló szuperelit. és ez abból adódik, hogy ők kevertek. két fajelmélet van. az egyik a náci, amelyik azt mondja, hogy a globális keveredéssel alsóbbrendű emberek jönnek létre. és a libsi, amelyik azt mondja, hogy felsőbbrendűek. mindkét elképzelés fasisztoid. a magyar tudományos akadémia bölcseleti intézeteiben konkrétan azt hirdetik, hogy ők egy filozofikus mesterrassz, mert hogy nemtelenek és nemzetellenesek és valami felsőbbrendű dolog és a többiek alsóbbrendűek. de nem a klasszikus liberalizmus, hanem politikai underground. ami ha egy nemzedéki jelleggel történő lázadás, akkor megbocsátható. de ebből ideológiát faragtak. kulturális értelemben marxisták, gazdasági értelemben antimarxisták és lényegében ugyanazt a fajelméletet hirdetik meg, mint hitler, csak pepitában. ők a "baloldali" "liberálisok".

zsaruvér 2019.11.29. 10:16:32

Ezzel az erővel a Ballag a katonára is fel lehetne állni.

2019.11.29. 10:19:32

és ráadásul a magyar nacionalizmus hagyományosan nemzeti érzelmű. verne gyulát is magyarnak tartják, mert így egy fikciós regényt, amiben a főszereplő a magyar szabadság mellett kiálló sándor gróf. akit eljátszott bujtor istván. és egyesek még bud spencer-t és terence hill-t is csak azért, mert olyan sokat vetítették a filmjeit a moziban és a tévében. és azt a magyarok többsége szerette. és ők nem utasították el a magyarokat. szóval ez a nép elég sokakat tart magyarnak, de a libsiket nem tartják annak.

2019.11.29. 10:41:56

@zsaruvér:
ha az a magyar, aki magyarnak vallja magát, akkor szükséges valamilyen magyar vallás. és annak része a kárpát-medencében való összetartozás érzülete, ami nemzeti érdek is egyben. de ez ugye egy hit. a magyar vallás része. az, hogy jó lenne ha a többségi és a kisebbségi magyar települések egy szövetségi államrendben összekapcsolódnak. van aki ebben hisz (és az magyar, mert magyarnak vallja magát, követi a magyar vallást), és van aki nem (ezek szerint nem magyar).

a fidesz unortodox módon elég sok mindent beemelt a magyar nacionalizmusba. fenyő miki hungária casinó twist a nagyváradi szent lászló napokon.
www.youtube.com/watch?v=Z8pgEGxqm9U
na ők magyarok. mert magyarnak vallják magukat. és vannak, akik velük szemben állnak. ők a magyar-ellenesek.

István Tamasi 2019.11.29. 12:00:03

@Európai téridő:
Magyarázza el annak a 30000 ember hozzátartozóinak, a devizaalapú hiteleseknek, hogy a 337 üres lózung.

István Tamasi 2019.11.29. 12:03:35

@civisvarosi:
Kik "mondják, hogy ők nemzetek felett áll szuperelit"? Én nem ismerek ilyeneket, viszont annál több olyan embert ismerek akik viszolyognak a magukat nemzetthynek mondó mélymagyaroktól.

2019.11.29. 12:12:09

@István Tamasi:
vajon kik? a "baloldali" "liberálisok".

2019.11.29. 12:40:57

@István Tamasi:
másról se szól a politikájuk. csak arról, hogy van egy filozofikus mesterrassz, amelyik szemben áll a keresztény államnemzetekkel.
-- a keresztényellenes "szocialisták". mszp, dk. ők az "összefogás"
-- a nemzetellenes "liberálisok". szdsz, együtt, párbeszéd, momentum.
-- az "európai" értelemben vett "konzervatívok", akik államellenesek. a "felelős" értelmiség.
és ezek alkotják az "antifasiszta" koalíciót. úgy, hogy ennek tagjai neonáci jobbik. és vannak még a "zöldek". ami legjobb esetben is valami nagyvárosi fasisztoid underground. vagy valami híg fos. amilyen mondjuk a belga zenekar.
www.youtube.com/watch?v=EslWCdDMOu8
ezek ugyanezek hirdetik meg a "karbonsemlegességet". ezek hirdették meg a kényszerbetelepítést mondván, hogy a globális keveredéssel szétverik a hagyományos keresztény államnemzeteket. ők úgymond a "felvilágosultak". a komcsik, a libsik és liblingjeik.

István Tamasi 2019.11.29. 13:17:02

@civisvarosi:
Attól, hogy valakit taszít a nájlonkereszténykedés, a nemzetthy mélymagyarkodás, a fideszmaffia, a neonácik és újnyilasok azzal nem azt mondja, hogy ő nemzetek felett álló szuperelit.

2019.11.29. 15:03:26

@István Tamasi:
te a holdon élsz basszus? a közélet másról se szól csak arról, hogy van egy világmegváltó szuperelit, amelyik a keresztény államnemzetek felett áll. ezt hirdették a kommunisták, ezt hirdették a kapitalisták. és ezekből lett a "baloldali" "liberális" koalíció. a fidesz '93 ezzel szembe helyezkedett. az "európai" értelemben vett "konzervatívok" az első orbán kormányt támogatták, de a ner őket is kiszorította. és ebből jöttek létre az egyetlen "civilizált" csoportosulás, akiket üldöznek. és ezekhez csatlakoztak a gender "tudósok", a "zöldek", stb. és mind azt mondja, hogy ők valami világmegváltást hirdetnek. a kereszténység alaptétele az, hogy a világ meg van váltva. az általános emberségen túl világmegváltó bölcselet nincsen. ez a libertárius keresztény hit alapja.

Magyaur 2019.11.29. 16:10:35

@civisvarosi: A világ megváltásra vár:)

2019.11.29. 17:32:58

@Magyaur:
a keresztény vallásban a világ meg van váltva. és pedig nem evilági módon van megváltva. ezért a kereszténység elutasítja az összes globális ideológiát a kommunizmust, a kapitalizmust, a fasizmust, a "zöld" mozgalmakat. mindenféle totalitárius bölcseletet.

Magyaur 2019.11.29. 17:43:44

@civisvarosi: Így látom: Több jel mutat arra, hogy a Nyugat-Európával és a globalizációval szemben álló reakciós államok egyfajta laza, titkos szövetségre léphetnek az Európai Unió, a NATO, mi több távlatilag az egységesülő modern világ felbomlasztása céljából.
Azért nevezhetők ezek az államok „reakciós”-nak, mert a tradícióra és a közösségi értékekre hivatkozó, az önkényuralmukat vallásossággal leplező nemzetállamok szembefordulnak a modernizálódás folyamatának „akciójával”, vagyis a polgároknak az árucikkek, pártok és életmódok közti döntési szabadságát biztosító liberalizmussal és tudományos haladással.
Ma a helyzet mintha a napóleoni háborúk utáni időszakhoz hasonlítana, amikor az orosz cár, az osztrák császár és a porosz király aláírták azt az „örök barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt” (ami miatt szükségszerű volt az orosz cári intervenció Magyarországon 1849-ben!) amelyben „arra kötelezték magukat, hogy alattvalóikat és katonáikat keresztény szellemben fogják nevelni és tartani”. A vallás vált tehát a polgári szabadságjogért küzdők féken tartásának eszközévé.
A jelenlegi újdonság az, hogy mintha az autokratikus önkényuralmak tökéletes elvtelenné válnának a hit dolgában, tudniillik bármelyik vallás jó lehet számukra csak engedelmességre neveljen és könnyen kezelhetővé tegye az alattvalókat!
Például a Nyugattal szemben álló radikális magyar jobboldal dolgozik a rovásírásos ősmagyar-turáni mítoszvilág átültetésére a mai magyar kultúrába. A korábbi Jobbik felvillantotta annak a lehetőségét, hogy Magyarország jól tenné, ha közeledne az iszlám felé, mert ott található igazán az „amerikanizmus”, a liberális életvilág ellenpólusa.
Most itt van Orbán Viktor talán a legfontosabb szövetségese; Putyin, aki a görög-keleti ortodox vallás és az iszlám értékközösségéről beszél, valószínűleg egy bizarr, Nyugattal szembeni egységfront reményében.
Úgy tűnik egyre inkább csak a merev, kollektivista hierarchikus gondolkodás és a hatalmi érdek számít...

Magyaur 2019.11.29. 18:24:21

A nemzetrontó Fidesz-KDNP kormány a nemzeti elkülönülés, a "körkörös védelem" érdekében induló hadiipari beruházásai, az ezzel járó militarizmus a horthysta irredentizmus felé mutat. Ez Orbán gusztustalan gesztusa az EU-ellenes és Putyinban reménykedő, határrevízióban gondolkodó szélsőjobbnak!
A magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló decemberi népszavazást kezdetben a Fidesz is ellenezte, mert az utóbb beigazolódott félelem valós volt, hogy a nem ebben az országban élő, nem itt adózó, a helyzetet nem ismerő "kibic"-szavazókat könnyen manipulálni lehet és ezzel befolyásolni, sőt revolverezni lehet a magyarországi politikát. Ez történik ma: a Fidesz-KDNP kormány ahol csak lehet korrumpálja a határon túli magyar szervezetek vezető köreit. Ott sem tűri meg az igazi önkormányzatiságot - a pénzügyi támogatásért cserében feltétlen lojalitást vár el a zsaroló kormányunk. Az Európai Unió stratégiája világos: egy demokratikus alapon szerveződő, liberális, tehát toleráns és egyre inkább egységesülő Európában idővel csökkennek a feszültségek, hiszen a nemzeti határok elvesztik a jelentőségüket.
És vajon melyik európai kormányfő az, aki a nemzetállami határok fenntartása és a "belügyekbe" való be nem avatkozás elve mellé teszi le a garast? Lehet találgatni!:)

2019.11.29. 18:30:05

@Magyaur:
a soros alapítvány is az "iszlamizációt" támogatja. egész pontosan egy szekulárius világállamot és szinkretikus világvallást, amit new york 57. utcájából irányítanának úgy, hogy minden piacivá válik és az ellenőrző hatalmat a senki által meg nem választott ngo-k gyakorolják. ezt a demokrácia felfogást importálnák kijevbe és moszkvába. a nyugat ukrajna nato/eu felvételének lehetőségével megsértette a budapest memorandumot. ami ukrajna semlegességét garantálta. és erre az oroszok elcsatolták a krímet. ez a minimum, amit várni lehetett. ezzel szemben nyilván fellépett putyin. és erdogan, netanjahu is ebbe a körbe került, amit a soros alapítvány ellenségnek kiáltott ki. és ezért szétverik a "liberalizmus" intézményeit. ezen túl aligha hiszem, hogy orbán feltétlen nyugat ellensége lenne.

ateista09 2019.11.29. 18:36:41

Minden jóérzésű ember rosszul lesz ezektől a kommentektől, mindenről szólnak, csak az emberekről nem.
Nem kell itt a történelmet, a régmúltat idézni, egy jóérzésű ember ismeri a mostani hatalmat. Én ateista vagyok, és ha fejre áll orbán, akkor is az leszek, de attól magyar vagyok! Ez a kormány soha nem volt- és lesz keresztyén, csak más nem jut eszükbe. Annyit elérnek, hogy mindenkit összeugrasztanak. Már minden MAGYAR NAK hányingere van a határon túliakból! Ezzel, hogy elénekelték ezt a siratódalt a stadionban, ezzel minden itthon élő embert vérig sértettek! Nem írok magyarokat, minden EMBERT, aki itt él, itt dolgozik, és adózik. Sajnos már annyira agymosott a vezírünk, hogy mást nem tud kitalálni az uszításra. Nagyon kilátástalannak érzi az ember ezt a cirkuszt, nem állunk ki magunkért, mert már mindenki fél. Olvasva a hozzászólásokat, csak sajnálni tudom ezt a gyűlölködő, agymosott hozzászólókat, akik libsiseznek. Attól nem vagyok libsi, ha nem akarom, hogy azt az adót, amit befizetek, ne ossza szét a kéregetőknek, akik már másik országba dolgoznak, és adóznak! De remélem, egyszer vége lesz ennek is, nem tudom, hogy még én megérem-e, de tönkretették a gyerekeim, és az unokáim jövőjét. Most már csak abban bízom, hogy megérem ennek a bandának a börtönbe zárását!!!

ateista09 2019.11.29. 18:37:52

Minden jóérzésű ember rosszul lesz ezektől a kommentektől, mindenről szólnak, csak az emberekről nem.
Nem kell itt a történelmet, a régmúltat idézni, egy jóérzésű ember ismeri a mostani hatalmat. Én ateista vagyok, és ha fejre áll orbán, akkor is az leszek, de attól magyar vagyok! Ez a kormány soha nem volt- és lesz keresztyén, csak más nem jut eszükbe. Annyit elérnek, hogy mindenkit összeugrasztanak. Már minden MAGYAR NAK hányingere van a határon túliakból! Ezzel, hogy elénekelték ezt a siratódalt a stadionban, ezzel minden itthon élő embert vérig sértettek! Nem írok magyarokat, minden EMBERT, aki itt él, itt dolgozik, és adózik. Sajnos már annyira agymosott a vezírünk, hogy mást nem tud kitalálni az uszításra. Nagyon kilátástalannak érzi az ember ezt a cirkuszt, nem állunk ki magunkért, mert már mindenki fél. Olvasva a hozzászólásokat, csak sajnálni tudom ezt a gyűlölködő, agymosott hozzászólókat, akik libsiseznek. Attól nem vagyok libsi, ha nem akarom, hogy azt az adót, amit befizetek, ne ossza szét a kéregetőknek, akik már másik országba dolgoznak, és adóznak! De remélem, egyszer vége lesz ennek is, nem tudom, hogy még én megérem-e, de tönkretették a gyerekeim, és az unokáim jövőjét. Most már csak abban bízom, hogy megérem ennek a bandának a börtönbe zárását!!!

2019.11.29. 18:58:34

@ateista09:
2010 óta orbánt és bandáját a magyar választók relatív többsége rendre megválasztotta. lehet mondani, hogy ne beszéljen a magyarok többségének nevében. de te mindjárt az emberiség nevében beszélnél. na jó, a magyarországon élő, dolgozó és adózó emberek nevében. szerinted őket ez a "siratódal" mind megsérti. csakhogy az aktív korúak többségének körében a fidesz támogatottsága még nagyobb. mert a momentumot a pályakezdő fiatalok támogatják, a dk-t a nyugdíjasok. a fidesz mellett a jobbik is úgy tartja, hogy magyarország hegyeshalomtól csángóföldig tart. mert hogy addig élnek összefüggő területi önkormányzatokban többségi és kisebbségi magyarok. értem persze, hogy te nem ilyen világot szeretnél. a te adódból ilyen ne ilyen ország épüljön. de ugye a libsik kormányok idején az ellentábor adójáról rendelkeztek az ávós prolik és a drogos buli buzik. most meg a "nácik" építenek stadiont, ez erdei kisvasutat. pedig az az erdei kisvasút karbonsemleges.

2019.11.29. 19:24:19

@ateista09:
a fidesz elég érdekes képződmény. errefelé 5 ezer "migránst" telepítettek be. mintha budapestre 50 ezret. ilyen egy egyetemi buli gróf tisza és gróf klebelsberg szobra alatt.
www.youtube.com/watch?v=DH-ObwazZYA
és ezek soros alapítvány és a libsik preferálta bevándorlás.
www.youtube.com/watch?v=r5ybszV2yII
ezek után vált egypártivá az önkormányzat. persze a libsik azóta is nyomják, hogy micsoda kirekesztés folyik. errefelé a brit, a német, a francia nagykövet is csak néznek ki a fejükből. szinte minden kívánságukat teljesítik. spanyol szocialista nagykövet asszony bocskaiban jött.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3349/190405-enibe-pl-mj_48.jpg
felteszem ő is "náci". nyugatos baloldal egy része ugyanúgy gyűlöli a soros alapítványt, mint orbán. csak ők nem mondhatják ki. mert ugyanúgy lefasisztáznák őket.

ateista09 2019.11.29. 21:42:58

Igen, értem én, hogy mi volt azelőtt, és hogy akkor mekkora volt a területünk, de a Trianon sem azért volt, mert a mi vezíreink jó oldalra álltak. És már ezt nem lehet visszajátszani, akármennyit is rágódunk rajta. De azért maradjunk annyiban, hogy nagyságrendűen sem tapsoltak el annyi pénzt, és SENKI nem volt ilyen pofátlan, nyerészkedő hörcsög, mint ezek. A választásokat meg hagyjuk, jobb bele sem menni, remélem, ezt nem gondolta senki komolyan /ukrán-román-stb/ választókkal. Mindenhol vannak fanatikusak, az idősek nem látnak csak a "király tv-t", és nem olvasnak normális lapokat, csak várjál a rezsicsekket, mert nem tudnak megélni. Nem tudom, hány ember látta már, hogy mi van a falvakban, és tanyákon, ahol nem tudnak fűteni a nyugdíjukból. És nem kell azzal jönni, hogy mindenki annyit kap, amennyit dolgozott. aki ilyet mond, az nem való emberek közé. Nem az emberiség nevében írok, csak józan paraszti ésszel, aki végigdolgozta az életét, és már belefáradtam abba, hogy hónapról- hónapra élek, és 3 év múlva ha nyugdíjba megyek, nem tudok fölállni sem, és nem tudom, hogy ki fogom-e tudni fizetni a gyógyszerem. Nem kell itt idézgetni, csak én úgy tudom, hogy az Isten előtt mindenki egyenlő. Bár én nem hiszek benne, de úgy látom, rajtam kívül mindenki. Csak hát akkor úgy is kellene viselkedni. Lehet bárkire hivatkozni, rendesen kell élni, úgy hogy este beletudjon mindenki nézni a tükörbe.
A sorosozás meg már olyan nevetséges, azok fújják, akik az Ő pénzéből nőtték ki magukat. Mifelénk abba a kézbe nem harapunk bele, ahonnan a kaját kapjuk. A bevándorlásról annyit, hogy SENKI sem akar itt maradni, akit akart, ez a banda már behozta /bevándorlási kötvény/, valaki tudja, hogy hány bűnöző jött be???
Én éltem az "átkosban" , de ott nem voltak mészárosok- tiborcok, vagy ha volt is egy - kettő, nem ekkora vagyonnal. Nyugodtan lehet cáfolni, de gyertek el sorra dolgozni minimálbérért, pedig tanultak az emberek sokat- sokáig. Csak vidéken ha nincs pénzed, és nem dörgölőzöl az urak felé, megdöglesz. Ez emberek a kisember gondolatai, akinek tele van a bugyra ezzel a menő beszéddel, és azzal, hogy hülyére vesznek bennünket. Lehet fölvenni a bocskait, lehet matyó himzéses ruhába járni, ez nem hazaszeretet, ez magamutogatás. Ha vége ennek a korszaknak is, úgy húznak el a pénzünkkel olyan országba, ahonnan nincs kiadatás, mint a huzat. Ez már le van zsírozva. Akkor nem fog orbánnak eszébe jutni, hogy magyar-e azt is elfelejti, hol van Magyarország.

2019.11.30. 00:19:40

@ateista09:
az ellenzéki pártok szinte kizárólag a média hisztire alapoznak. és történelem szemétdombjára kerülnek a soros alapítvánnyal együtt. az mszp, a dk és a többi. ahogyan a halál faszára küldték az szdsz-t ugyanúgy jár a momentum és a többi. a fidesz azért kell, hogy ezeket elzavarja. ezért engedik meg lölőnek, hogy zsebre vágja a pénzt. mert megér annyit, hogy pestről a libsi társaság egy része eltűnjön.

István Tamasi 2019.11.30. 06:46:38

@civisvarosi:
A szélsőjobbos hazugságok, amik Nemzetthy Szotyilaista Mutyisztán állami médiájából ömlenek nem egyenlő a közélettel.

ateista09 2019.11.30. 06:57:08

@civisvarosi:
Egyszerűen nem értelek, mit jelent a pesti libsi? Semmi mást nem tudtok szajkózni, csak a gyurcsány, csak az átkos, nektek teljesen mindegy, ki mit akar, nem nézitek az embereket, és nem érdekel senki. Nem érdemes veletek irogatni, ez már fanatizmus. Bocs, de hitler is így kezdte

ateista09 2019.11.30. 07:16:28

Azt hiszem, ezzel befejezem az írogatást, vannak kutyáim, akik nem marják egymást, Ők sokkal emberibbek, mint bárki más, úgy látom igaz, "minnél több embert ismerek, annál jobban szeretem az állatokat!"
Nincs értelme fanatikusokkal írogatni

2019.11.30. 08:45:57

@ateista09:
van egy nép. úgy hívják őket, hogy a magyarok. ez egy politikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség. hagyományaiban egy keresztény államalkotó nemzet. és a libsik ezt el akarják törölni. és budapesten a többség jelen állás szerint a libsikhez csatlakozott. vidéken azt mondják, hogy rendben van, de mi nélkületek is magyarok vagyunk és azok maradunk. és erre azt mondod, hogy ez gyűlölködés. az a te gyűlöleted.

István Tamasi 2019.11.30. 10:58:51

@civisvarosi:
Az a helyzet, hogy a vidéki és a pesti libsi, a nemzetthy nájlonkeresztény, az ateista mind magyar, mind része a magyar népnek, nemzetnek. A kirekesztés pedig egyenlő a gyűlölködéssel.

2019.11.30. 12:55:23

@István Tamasi:
a pesti libsik a magyar társadalom részei. magyarországiak, de ők maguk mondják, hogy nemzetellenesek. eltörölnék az államnemzeteket. akit sért a nélküled az a magyar kisebbséggel szemben kirekesztő. a pesti libsik az összes kisebbséget pártolják a nagyvilágban, kivéve a kisebbségi magyarokat. és a többségi magyarokat is gyűlölik mondván, hogy mucsaji, lábszagú parasztok, vidékies, nemzetthy nájlonkeresztény, stb. próbáld meg ugyanaezket a szövegeket a zsidókra vonatkoztatva elereszteni.

ateista09 2019.11.30. 12:57:03

@civisvarosi:
Megint kezded a libsizést, nálad ez már olyan, mint a bikának a vörös posztó. Mi a libsi? A másként gondolkodó? te sem tudod, mert zsigereidbe bele beleégette a vezíred. Itt mindenki magyar, ha keresztyín, ha protestáns, ha zsidó, ha ateista. Ha tetszik neked, ha nem. A vallás csak arra jó, hogy kirekesszétek aki nem ért veletek egyet. De olyan emberrel nem érdemes vitatkozni, "mint te", aki csak fröcskölni tud, gondolkodni nem.

2019.11.30. 13:16:12

@ateista09:
te a magyar államnemzet tagjának vallod magad? azt gondolod, hogy a 21. században is szükség lenne egy magyar nemzetállamra?

ateista09 2019.11.30. 14:34:44

@civisvarosi:
Igen, én a magyar nemzetállam polgára vagyok. Szükség van rá, és az is marad. Te nem itt élsz??Miből gondolod, hogy nem ezzel valami gond lenne?

2019.11.30. 14:58:29

@ateista09:
a határ menti és a határon túli magyarokat is a magyar államnemzet tagjainak tekinted?

ateista09 2019.11.30. 15:11:33

Igen, őket is annak tekintem, de nem ide fizetik az adójukat, nem itt dolgoznak, tehát a mi sorsdöntő szavazásainkba beleszólásuk nincs. És most ezt nagyon kultúráltan írtam. Ők onnan kérjenek pénzt, ahol adóznak. Minden külhoni áttelepül hozzánk, akkor már szavazhat. De aki "megélhetési" szavazó, az egy sunyi, alattomos haszonleső. Ha magyar, ha más anyanyelvű. Eladnák az anyjukat egy petákért. Segíteni kell őket, de először nézzél már szét borsodban, vagy hevesben. Ha itthon lesz egy kórház, ahová én öregkoromra be tudok menni betegen, ahol meggyógyítanak, utána beszélhetünk másról.

2019.11.30. 15:27:22

@ateista09:
mettől meddig tart magyarország? battonyától nemesmedvesig, mert így szabadították fel a szovjet csapatok és ezt jelölte ki a magyaroknak a nyugat. vagy magyarország hegyeshatalomtól csángóföldig tart, mert a többségi és a kisebbségi magyarok területi integritása addig tart. ez is egy kérdés. ezt a külső hatalmak döntsék el, vagy a magyarok maguk döntsenek elsősorban és utána egyezkedjenek a szomszédokkal vagy a külső hatalmakkal. vagy ugye lehet mondani, hogy láttuk hogy ez hová vezetett. fogadjuk el, hogy ezt jelölte ki a nyugat. de ez esetben meg ugye a határon túli magyarok az államnemzetből ki vannak rekesztve. de ha azt mondjuk, hogy ők is magyarok, akkor egy másik csoportosulás mondja, hogy nácik. és akkor ő tiltakozik, mert lopnak. demszky gábor ellen nem tiltakoztak, gyurcsány ellen. a kispesti polgármester ellen nem. borkai luxemburgi ügyvéd haverja ellen igen, és a többi luxemburgi ügyvédi iroda ellen nem?

amikor mindkét kereskedelmi tévé fidesz ellenes volt, akkor is tiltakozták, hogy a reklámpénzt valójában nem piaci alapon osztják el a politikai műsorokra. vagy azt mondtad, hogy megtehetik, mert többségi elven működnek az igazgatótanácsok. és azok mind fidesz ellenesek. pont ezt mondja a fidesz, hogy többségi alapon eldöntik, ahogyan a piaci szereplők. le se szarják, hogy mit gondolnak a kisrészvényesek. döntsék meg az igazgatótanácsok hatalmát.

karácsony gergely nyert 51%-kal. és azt mondja, hogy rendben a fővárosi közterek 51%-án ne legyen lokál. színházak 51%-ban ők mondják meg, hogy ki legyen az igazgató. ezt mondja? a francokat. most ők mondják meg 100%-ban. autoriter hatalomgyakorlás. és ilyenkor miért nem mondja az egyetlen civilizált értelmiség, hogy az arányosság elve nem érvényesül. ha ugyanezt csinálja a fidesz, akkor sötét diktatúra van. és így tovább. az elvakult fideszes ellenesek is kettős mércével mérnek. ha matolcsy és haverjai generálják a pénzt a semmiből, akkor az intézményesített csalás. ha a morgan stanley, akkor az a szabad piac. az is intézményesített csalás. és lehetne sorolni.

2019.11.30. 15:30:37

@ateista09:
rendben. akkor te nem vagy szolidáris a határon túli magyar kisebbséggel. de ha valaki azt mondja, hogy ő meg a cigányok nemzetiséggel nem lenne szolidáris, akkor felteszem azt ugyanígy elfogadod. de az ugye rasszizmus.

ateista09 2019.11.30. 16:34:34

@civisvarosi:
Már megint oldalakat írsz a diktatúráról, a tv-ről, Demszkyről, Karácsonyról, és minden baromságról, meg hogy ki osztotta fel, és miért a magyarokat. Mert akkor is olyan baromi jó vezírünk volt, hogy rossz oldalra vitt minden magyart. Mint most. Merre húz a vezíred? Orosz, kazah, azerbajdzsán, török, mert ezek a felemelkedőben lévő államok? A török, aki ártatlan gyerekeket gyilkoltat le? Remélem a vezír büszke a tíz parancsolat betartására, a keresztyén múltjára. Nem vagyok pártag, nem is leszek, se baloldali, se libsi, de jobboldali , ha 100-szor születek akkor se, csak szeretnék úgy élni, hogy ne a múltat rágjam, hanem előre nézzek. Akkor az emberek , a MAGYAROK miért mennek nyugatra? Miért nem mennek törökbe, kazahsztánba megélni? Az én gyerekeim kimehetnének "mert megtehetik", megtehetnék, de maradnak, mert itt érzik jól magukat. A cigányokról annyit, hogy a régi átkosba ha valaki 3 napig nem dolgozott, reffes lett. Akkor MINDENKI dolgozott. Most hová mennek dolgozni? Ők kapják a segílyt, nem is keveset, a főnökük ossza a pénzt. Ez nem rasszizmus, ez tény.
Most örüljünk, ha 3 hónapig tudunk egy helyen dolgozni. Nem érzem, hogy rossz ember lennék, nem érzem, hogy nem akarok dolgozni, csak azt nem tudom, hogy mi lesz velem?
Nem értem ezt a sok rosszindulatot, ami a kövér szájából fröcsög, pedig minden felmenője MSZMPs volt, és ő sem ártatlan, a régi átkosban kupálta ki magát. Meg minden fideszes, nem tudom, tudnál -e mutatni egy embert, aki nem akkor, abban a rendszerben volt kisebb - nagyobb titulusban. Látod, én nem vagyok ilyen köpönyeg forgató, én akkor is utáltam orbánt, és most is. Hatalomra vágyik, és minden magyart letapos, teljesen mindegy, hogy határon innen, vagy túl.
A magyar kisebbség csak addig kell neki, amíg az érdekit szolgálja. Nagyon meg fogsz lepődni, ha lepattan a te pénzeddel is, ha ég majd a talaj a lába alatt.

2019.11.30. 16:54:10

@ateista09:
és amikor gyurcsány tárgyalt putyinnal akkor is bégettél együtt a pesti srácokkal, hogy apró dobrev klán az egykori kgb vezérrel összefognak. jaj, most mi lesz. ugyanígy mondtad, mint most?

ateista09 2019.11.30. 17:26:39

@civisvarosi:
Gyurcsányt ugyanúgy utálom, és a felső vezetést, úgy beégnek, mint a mostani varga judit minisztered Dobrevvel. De akármennyit írok, Neked nem esik le, hogy nem ezekről beszélek??? Én az emberekről, a jövőről, nem a vagyonról, hanem a megélhetésről??? Mennyit kell még gépelnem, hogy megértsd??
Kati néniről Mucsaröcsögéről, Józsi bácsiról Karakószörcsögről, és a gyerekekről, akik nem reggeliznek, és nem vacsoráznak, mert nincs mit. Tudom, hogy nem tudjuk megoldani, csak szeretném hogy közelebb kerüljünk hozzá. Ez nem utópia, ezt meg lehetne csinálni. Ha összefognánk, és a magyar emberekre gondolnánk. Mert Kati néni is magyar, és Józsi bácsi is magyar. És tudnánk segíteni a határon túliaknak is, mert azok is magyarok.

2019.11.30. 17:46:12

@ateista09:
és a momentumoskról is, akik gyurcsánnyal összeállnak? csak nehogy őket bántsa már o1g. karigerit, tüttőkatát, gyénémetzsókát, niedermüllert pétert, fegyőrt, csehkatinkát, sopit és a többieket.

errefelé egy párt van. a többi médiahiszti. valaki azt írta nekem, hogy miért nem szavazok a kétfarkú kutyapártra. mert itt olyan nincs. itt nincsen momentum, illetve van két arc. de a momentum megyei elnöke budapesti. a dk azt jelenti, hogy van egy fickó, aki nem zsidó, de felteszi a dávid csillagot, mint gyurcsány, hogy őt is üldözik. miközben itt a zsidó hitközség és a fidesz puszi pajtások. és van még a jobbik. a néppártosodással kirúgták a zsidózókat. és ennyi. úgy kell elképzelni, hogy egy párt van. és aki arra nem akar szavazni az a média hisztiben eldöntheti, hogy ő melyikre szavaz. de csak egy pártnak vannak emberei helyben. így működik debrecen. érthető ez? innen nézve az ellenzék abból áll, hogy verik a seggüket, hogy sötét diktatúra van. itt nincs párbeszéd nevű párt. senki. az ellenzéki összefogás főképviselője kósa lalival szemben gurmai zita volt, aki budapesti. zitácskának nem jutott hely a fővárosban. a fiacskájának is kellett a hely. de az ellenzéki pártok errefelé mind kamupártok. csak a médiahiszti van. vagy összeállnak 6-8 ember maximum. és valaki ismeri valamelyik budapesti potentátot és ők a momentum, vagy együtt, vagy lmp, vagy akármi. de bármelyik kocsmában, bármelyik asztaltársaság ezeknél a pártoknak mondott képződményeknél összetartóbb vagy értelmesebb.

effektíve nincs ellenzék, hanem egy médiahiszti van helyette. hogy észak korea.

ateista09 2019.11.30. 17:56:39

@civisvarosi:
Oké, ezt értem, így mér érthető, de nem akarlak elkeseríteni, felénk is ez van, itt hevesben. És a szívem ezért fáj, mert egyelőre én sem látok kiutat. Mert az az igazság , hogy akkor sem szavazok ilyen pártra, ha belehalok. Mert sajnos ezek fasiszták. Miért nem mer kiállni a vezír egy vitára, miért nem mer megjelenni bárhol, csak olyan helyen, ahol a helytartói vannak? Miért nem mondja be a király tv, hogy mi van az országban? Felénk miért nincs olyan újság, ami leírja, mi van az országban? Erre válaszolj.

2019.11.30. 18:20:33

@ateista09:
itt az összellenzéki megmozdulás utoljára egy éve volt. az is ugye médiahisztin alapul. jaj, jaj, a fidesz bevezeti a rabszolgatörvényt, jaj, most mi lesz, sötét diktatúra. erről cikkeztek a világlapok. tényleg csak az ensz közgyűlést nem hívták össze.

a dk invesztált. vettek 10 kék pufidzsekit. azt kiosztották 10 aktivistának. ebből 8-an kimentek tüntetni. a dk logót kivágták valahogy. a jobbikosok az ijfú "szocialistákkal" összeálltak megdobálták hógolyóval a fidesz székházat. és még kimentek a bölcsészkarról, hogy ők szolidárisak a gyári munkásokkal. általános sztárjkot hirdettek. de a melósok kurvára nem tüntettek. hanem ez is csak az rtl klub, az index és társaik gerjesztette médiahiszti volt, hogy rabszolgaság lesz. és azóta is ez a törvény van érvényben ugyebár. egy ilyen tüntetés így néz ki.
debreceninap.hu/media/2018/12/16-lakajmedia-a-hajdu-bihari-naplo-szekhaza-elott-tuntettek-debrecenben/mvd1.jpg
és ezeknek a fele deviza hiteles, vagy questor károsult, vagy bármi, ami kurvára nem kompatibilis a liberális kapitalista elit elképzeléseivel. járókelők és az újságírók. mert van kb. 10 debreceni hírportál. és az van, hogy nem jutott még el idáig a hír, hogy mészáros lölő lopik. de. eljutott. csak nincs másik párt errefelé. kamupártok vannak. összeáll 6-8 ember, hogy ők az új demokratikus nem tudom micsoda.

az önkormányzati kampányban egy kislány volt az ellenzéki képviselőjelölt. gyűjti az ajánlást. kérdeztem tőle, hogy ilyen fiatalon hogy gondolja a városvezetést. ő most jár még az egyetemre, kell a pénz. senki se vállalta, bocsika. nem haragszom rá. és kisebb településen meg jelölteket se találtak. azért, mert az ellenzéki értelmiségnek semmiféle koherens elképzelése nincs túl azon, hogy utálják orbánt. mint valami politikai underground.

ateista09 2019.11.30. 18:30:53

@civisvarosi:
Sajnos ez így van, de nem ezért utáljuk orbánt, mert politikai underground, "is", hanem mert senkit nem néz semmibe, és így, ilyen tempóban még SENKI nem lopta meg a magyarokat. És cinikus, és mindenki szemébe röhög, és mindenki fél tőle. Még a sajátjai között sincs senki, aki vissza merne szólni neki. Volt itt háború, nem is egy, felkelés, tüntetés, bármi, ilyen gonosz emberrel még nem hozta a magyarokat össze a sors. Csak látnám a kiutat!!

2019.11.30. 19:14:22

@ateista09:
itt van kb. 10 debreceni hírportál. ebből 2 ellenzéki. 1 ingyenes. és 1 részben előfizetéses.
itt van a legújbb ellenzéki tünetés. kislány kék koala macival. a haján a növényzet vagy műanyag, vagy nem. vajon miért tépte le. és azzal hogyan menti meg a szegény kis koalákat?
civishir.hu/helyben-jaro/2019/11/koveteleseik-vannak-a-debreceni-tuntetoknek
átalakítják az erdőt. de ezek erdészházban nem jártak, vadászpuskát nem fogtak, vadakat még nem láttak közelről. hanem egy kartonpapírra felírják, hogy megmentik a bolygót. ez médiahiszti, semmi egyéb. és ez egy másik debreceni ellenzéki hírportál.
www.debreciner.hu/
ami részben előfizetéses.
van 2 angol nyelvű.
www.debrecensun.hu/
www.debrecensun.hu/

ateista09 2019.11.30. 19:28:12

@civisvarosi:
Na itt a klíma hiszti. Tudod, Te és a hozzánk hasonlók " emberek " foglaltuk el az állatok, növények helyét.
Házakkal, gyárakkal, utakkal. Hisztizünk, ha árvíz van, pedig mi építkeztünk ártérre, Földrengés van, pedig mi építkeztünk törésvonalra, ha enni akarunk, kivágjuk az erdőt, mert kell a földművelésnek............
Hát ezek vagyunk mi -emberek. Sokan vagyunk, de gondolom ez Téged nem érdekel. Ezt is lehetni ragozni, de minek??? A vezír eldöntötte, hogy jó vanezígy, oszt Jónapot. Ezzel befejezem, ennyi.............

2019.11.30. 19:31:56

@ateista09:
ez a másik angol nyelvű.
debrecentoday.com/
ez az ellenzéki hírportál tudósítása a globális klímasztrájkról.
www.youtube.com/watch?v=rRjtrJ27c2U
de nem arról van szó, hogy itten senki se akar környezetvédelmet. magyarország elsőként létrehozott nemzeti parkja a debreceni puszta: a hortobágy. az elsőként létrehozott városi tájvédelmi körzet a debreceni nagyerdő. nem arról van szó, hogy nincsenek környezetvédők. hanem arról van szó, hogy a valódi környezetvédők, földművesek, kertészek, erdészek, halászok, vadászok helyét átvennék ezek a kartonpapríros a hülyék. budapesten és a világban ez lehet, hogy nagyon trendi, de ide nem kellenek basszus. és ezért van az, hogy 60-80% inkább a fideszre szavaz. és nem azért, mert a köznép orbántól retteg. és nem jutott még el a hír a mészáros lőrincről. volt aki azt mondta, hogy az a probléma, hogy vidéken nincs elég wifi. meg hogy a xenofób vidék.

ez egy karácsonyi buli.
www.youtube.com/watch?v=L8zaAtLfLEw
ez egyetemi megnyitó orbán stadionjában.
www.youtube.com/watch?v=UqX09VUofSA&t=1m30s
lehet mondani, hogy 80-as évek fílingje. de nem lehet mondani, hogy nem elég nyitott. egy kisvárostól ennyi telik. van europe, meg nemzetköziség. és ugyanott így szólt a nélküled.
www.youtube.com/watch?v=oIgKiz-suZE
mert vannak a határon túlról is egyetemisták. és a nagyvilágból is. és ez téged mélyen megsért. bazdmeg.

2019.11.30. 19:37:02

@ateista09:
jártál már erdészházban? fogtál a kezedben vadászpuskát? láttál már vadállatot közelről. vagy akárcsak a nyomát. vagy csak a hiszti megy, hogy jaj, szegény kis állatok, elfoglaljuk tőlük a bolygót. nem arról van szó, hogy nincs szükség változásra, hanem arról, hogy változás elő lépése, hog a "zöldek" helyére hozzáértők kerüljenek.

István Tamasi 2019.12.01. 08:37:59

@civisvarosi:
Ez a hozzászólása tipikus szélsőjobbos nemzetthy mélymagyarra jellemző vagdalkozás és gyűlölködés minden konkrétum nélkül. Azok akiket ön pesti libsinek nevez nem nemzetellenesek hanem csak utálják a nemzetthyeskedő mélymagyarokat. Szánalmasan primitív dolog megpróbálni kirekeszteni a nemzetből azokat akik nem állnak fel egy ócska giccs hallatán.

István Tamasi 2019.12.01. 08:42:30

@civisvarosi:
A határon túliak is a nemzet része, de nem az államnemzeté, mert ők nem állampolgárai ennek az országnak, nem ide fizetnek adót és nem viselik a következményeit az itteni politikának. Akik elfogadva az itteni államtól kapott pénzt és egyéb juttatásokat és beleszólnak az itteni ügyekbe azok bizony prostituáltak, politikai, gazdasági értelemben prostituáltak hiszen pénzért megvásárolták őket.

2019.12.01. 10:31:50

@István Tamasi:
bakker, a "baloldalai" "liberalizmus" másról se szól, mint arról, hogy egy csoportosulás nem akar a magyar államnemzethez tartozni. mondván, hogy ők keresztényellenesek, államellenesek, nemzetellenesek. ez a nóta a címében legalább is arról szól, hogy ne tartozzanak. vannak akik a nemzeti összetartozást elfogadják és vannak, akik nem.

István Tamasi 2019.12.01. 12:12:50

@civisvarosi:
Önnek súlyos szövegértési problémái vannak, javaslom az elemi iskola befejezését hátha az segít. Az hogy a baloldali és liberális emberek nem akarnak a szélsőjobbosok közé tartozni nem azonos azzal, hogy ők nem akarnak a nemzethez tartozni. Az hogy ha valaki ellenzi a szélsőjobbot az nem azonos azzal, hogy államellenes vagy nemzetellenes.

Magyaur 2019.12.01. 15:22:11

A@civisvarosi: Nem kell mindent elhinni az ostoba fideszes propagandából:)
.

István Tamasi 2019.12.02. 07:00:17

@civisvarosi:
Lehet, hogy tévedtem és önnek a szövegértési problémájánál súlyosabb az intelligencia problémája. A baloldali, liberális pártok nem a nemzeti összetartozást ellenzik, hanem azt ellenzik, hogy politikai prostituáltakat, olyanokat akik nem fizetnek ide adót és járulékokat támogassanak .

Magyaur 2019.12.02. 07:40:40

@István Tamasi: A magyar állampolgári jog kiterjesztéséről szóló népszavazás azért volt bizarr - és a Fidesz sem támogatta kezdetben - mert az "áruk és emberek szabad áramlását garantáló Európai Unióban ennek nincs nagyon értelme, csak az EU-n kívüli országok esetében, hanem főleg azért volt visszás, mert olyan a hazai viszonyokat nem ismerő, vagy félretájékoztatott "kibic" tömegei kapnak választójogot és így beleszólást a magyarországi országgyűlés összetételébe, akik nem itt adóznak. Persze akkor a Fidesz-KDNP égre-földre esküdözött, hogy az állampolgárság joga nem jár a választójoggal...de ismerjük a jobboldali politika szavahihetőségét...:)

Európai téridő 2019.12.02. 08:35:26

@István Tamasi: Köze? Amúgy pedig ez a hitelezési forma a Megyó-Fletó-kormányok idején futott fel. Feledhetetlen volt, ahogy a devizahitelt felvevők lúzernek tekintették azokat, akik nem vették igénybe ezt a remek lehetőséget.

István Tamasi 2019.12.03. 05:56:49

@Európai téridő:
Valóban feledhetetlen, hogy a devizaalapú hitelesek súlyos gondjai, bajai akkor kezdődtek amikor a csúti suttyó és bandája 2010-ben ismét hatalomra kerültek és szándékosan elb@szták a forint árfolyamát.

István Tamasi 2019.12.03. 06:05:02

@civisvarosi:
Azok a Magyarországon élő szegény cigány és nem cigány emberek vannak rászorulva segélyre akik alól a magyar politikusok húzzák ki a lehetőséget az elhibázott oktatási és gazdasági politikájukkal.
A menekültek - fitymaszmaffia szóhasználattal migránsok - segítése - hogy be tudjanak illeszkedni az itteni társadalomba - emberiességi és nemzetközi megállapodások kérdése. Németországban a kb 1 millió menekült 1/3-át már visszaszállították hazájába, 1/3-a pedig beilleszkedett és adó- és járulékfizető munkavállalóvá vált, a harmadik harmad él már csak segélyen, de ezek segélyét a második harmad már bőven kitermeli illetve befizeti az államkincstárba.

Európai téridő 2019.12.03. 11:05:05

@István Tamasi: Miért csak OV-ék? Miért is kellett végül "kipaterolni" az IMF-et? És ártatlan barika az EKB és az EBRD? Nem a nyugat-mucsai hitelezők baxxák el ezerrel a HUF árfolyamát? És a devizahiteles para Fletó és Gordonka kormányzása alatt már igencsak témája volt a "közbeszédnek". Nem kellene terelned, Pesta!

István Tamasi 2019.12.03. 12:18:43

@Európai téridő:
-A csúti suttyó azért paterolta ki az IMF-et, hogy annak olcsó kölcsönét kétszer drágábbra, kétszer akkora kamatozásúra cserélje és hazudozhassa, hogy ő megmentette az országot.
- A forint árfolyamát bizony a csúti suttyó és ostoba, otromba sameszei - kupaklala, szófosó kakadupetike, kuszaszem - baxták el. Erre feketén-fehéren ott a bizonyíték az MNB honlapján: a forint árfolyama évekre évtizedekre visszamenően megtalálhatók.

Európai téridő 2019.12.03. 19:25:04

@István Tamasi: ószövetségi duma. Nem biztos, hogy igaz.

Európai téridő 2019.12.03. 21:57:11

@István Tamasi: Majd ha OV is "coming outol", amikor olyan szar lesz a helyzet, mint Gyurcsány őszödi beszéde idején, akkor mindezt elhiszem és megkövetlek.

Európai téridő 2019.12.03. 21:58:16

@István Tamasi: Változatlan nincs semmi köze mindennek az eredeti kiindulóponthoz, Öcsi.

Magyaur 2019.12.03. 22:16:01

@Európai téridő: 1.) 2006-ban puccskísérlet volt a Magyar Televízió előtt. Gyurcsány alkalmatlan volt miniszterelnöknek, mert nem hirdetett ki rendkívüli állapotot. 2.) Gyurcsány alkalmatlan volt, mert nem tudott rendet teremteni a saját pártjában. 3.) A Fidesz-KDNP-vel nem az a baj hogy rosszul kormányoz, hanem, hogy egész egyszerűen gyarmatosította az országot - ami tűrhetetlen!

István Tamasi 2019.12.04. 08:08:33

@Európai téridő:
A csúti suttyó is coming outolt - persze nem az agyatlan fideszbirkáknak hanem a külföldnek - "ne azt nézzék amit mondok hanem amit csinálok".

Európai téridő 2019.12.04. 09:06:24

@Magyaur: Mindig elfelejtitek azokat a bujtogató jópofizásokat, hogy: Ön melyik tévéállomást foglalná el egy mai október 23-iki évfordulón. Pedig voltak ilyenek. A Szabadság tér 17 ostroma egy előre bejelentett, az Országház előtti demonstráció elfajulása volt. És sajnos az derült ki, hogy a magyar Rendőrség anyagilag-erkölcsileg legkésőbb a Megyó-Fletó-kormányzás idején már erősen le lett pukkantva., mert elvonták a fejlesztésre szánható pénzeket onnét is. Ha ez nem derült volna ki, akkor most nem lehetne túlzó módon puccsról povedálni. A rendkívüli állapotról szóló sztálinisztikusan radikális dumád is egy felelőtlenségről árulkodó marhaság. A Maszop azért elég sokáig kitartott Gyurcsány mellett. Mesterházy Attila volt a fő intrikus. OV pedig nem gyarmatosította az országot, ez is egy tipikus balfék túlzás, itt Te is átmész gyengus agitpropba.

Európai téridő 2019.12.04. 09:07:22

@István Tamasi: Ez nem "őszödi beszéd"-stílusú őszinteségi roham, hanem valami egészen más, te Okostojat.

István Tamasi 2019.12.04. 09:32:15

@Európai téridő:
Persze, ez egy csúti suttyó típusú (kettős beszéd típusú) őszinteségi roham volt.

Európai téridő 2019.12.04. 19:11:59

@István Tamasi: De nem volt benne semmi "őszödies". Reméljük, nem is lesz ilyen beszéd. Gyurcsányé bőven elég volt.

yourmomtits 2019.12.22. 10:05:42

@ateista09: le is szophatod a kutyáidat, vagy dugasd meg magad velük

ateista09 2019.12.23. 08:52:22

Szeretem, amikor ilyen "kulturált emberrel" bocs, elírtam, állattal találkozom. Bár nem szeretném az állatokat megsérteni!
süti beállítások módosítása