Az ember „válságkezelő állat”, aki a túlélés érdekében termeszvárakhoz hasonló civilizációkat épít. A válságok sorában a koronavírus-járvány nem tűnik a legpusztítóbbnak és mégis valamiképpen szakaszhatárnak tűnik a túlnépesedett ezért önkéntelenül is természetpusztító, önző kényelmével és presztízsharcaival elfoglalt emberiség történetében.
Miért?
Mert az ember a természet vad erőivel folytatott harcában „túlgyőzte” magát. Azok az intézmények, amelyeket az emberiség a fejlődése során a fenyegető környezet és társadalmi káosz ellen talált ki, - tehát a közösségi szellemet kialakító és karbantartó vallás, a gazdasági-politikai játékszabályokat rögzítő és felügyelő állam, az emberi munkaerőt leghatékonyabban lekötő és kihasználó vállalatok – annyira jól működnek, hogy mára elfogyasztottuk a Föld meg nem újuló nyersanyagainak nagy részét és az emberi faj a bioszféra rovására túlszaporodott, aminek egyik káros következménye a hőmérséklet emelkedése (lásd a mellékelt klímacsíkokat, amelyben az utóbbi kétezer év évenkénti átlaghőmérsékletét egy-egy csík mutatja: a hidegebb év kék színű, a melegebb sárga, vagy piros).
Nem szokványos válságba rohan bele az emberiség, hanem halmozott, egymást erősítő katasztrófa-láncolatba. Az első dominó pont olyan lehet, vagy már az is, mint a koronavírus-járvány. Érdekes volt megfigyelni a különböző nemzeti egészségügyi-politikai hatóságok reagálásait (kivéve a Fidesz kormányzatot, amely rendszeresen utólag, de akkor nagyon „katonásan” és másokat hibáztatva reagál); mintha egy főpróbát láttunk volna amely azt sugallta volna, hogy ilyen és ehhez hasonló, de súlyosabb világjárványok, bajok elhárítására kell felkészülnünk a jövőben.
A 19. századi gazdasági-politikai paradigma, amely a kapitalizmuson és a nemzetállamokon nyugodott alkalmatlanná kezd válni a koronavírus-világjárványhoz hasonló globális problémák kezelésére. És az emberiség, ha valóban a környezetéhez legrugalmasabban alkalmazkodó élőlény a Földön, akkor léptéket kell váltania és új, globális túlélési stratégiát kell kidolgoznia és alkalmaznia!
Az új, de már „nem Ember-központú”, hanem „Bioszféra-központú” paradigma abból a feltevésből indul ki, hogy az emberiségnek nincs és nem is lehet más otthona, mint a Föld.
Sem a „nyáron” is Antarktisz-hidegű, rákot okozó kozmikus sugárzással bombázott Mars, sem az elérhetetlen távolságban keringő „Föld-szerű bolygók” nem teszik lehetővé, hogy amint a fogyasztó társadalomban megszoktuk az elpiszkolódott Földet, mint valami kifacsart gyümölcsöt, a szemétbe vágjuk és egy új, tiszta bolygón folytassuk azt, amit itt megszoktunk.
A bibliai Paradicsom után a földi Paradicsom is elveszőben van.
Ezt a 19. században ragadt, korlátolt gazdasági, egyházi és politikai vezetők tagadják világszerte, de sok tudós és a Thunberg-generáció világosan látja.
A megoldást jelentő „Bioszféra-központú” paradigmának nem az a célja, hogy kényelmes legyen az ember számára, de hisz épp ezért nem Ember-, Isten-, vagy Nemzetállam-központú gondolkodás, viszont az Élő Természet és benne az ember-állat nagyon hosszú távú túlélését biztosítja.
A „Bioszféra-központú gondolkodás” szemben a 19. századi gazdasági-politikai paradigmával messzebb tekint, a különféle identitások mellett és fölött a szellemi horizontja kiterjed a bolygónk élővilágára is. Leginkább a görög-római sztoikus bölcselettel („bármit cselekszel is, tedd fel magadnak a kérdést…az amit teszel, illik egy értelmes, közösségi életre alkotott és az istenekkel azonos törvények szerint élő lényhez?” ) valamint a buddhista felfogással rokonítható („a fogyasztás csak eszköz az emberi jólét megteremtéséhez, a cél a fogyasztás minimumával elérni a jólét maximumát.” ) – más szóval a „jószágai”-val gondosan foglalkozó gazda magatartását és felelősségteljes önkorlátozást a fogyasztásban. De ezt a „nem Ember-központú” világképet tükrözi például a kínai piktúra is amiben „a világ középpontja nem az ember. …Az ember világa itt az emberrel, mint a természet egyik potenciájával és részével kapcsolatos… világot jelenti”
A bioszféra védelme olyan fontos össz-emberi ügy, hogy nem lehet ráhagyni a „szuverén” nemzetállamokból álló, ezért megosztott ENSZ-re. Nem lehet ráhagyni az egyes ember jóérzésére sem, hanem kellenek a Mesterséges Intelligenciával megfejelt ellenőrző mechanizmusok, a pénzrendszeren túlmutató jutalmazó-kényszerítő eszközök.
Egy biztos; a járványok, a légkör és az óceánok hőmérsékletének emelkedése, ennek nyomán a felszabaduló metángáz, a járványok, a népvándorlás arra kényszeríti az emberiséget, hogy a Mesterséges Intelligencia segítségét igénybe véve, összefogjon a Bioszféra hosszú távú megmentése érdekében, világstratégiát dolgozzon ki és valósítson meg… ameddig még van rá ideje!
Marcus Aurelius Elmélkedései, Európa Kiadó, Bp. 1983: 107.old.
E.F. Schumacher: Small is beautiful, Le Seuil, Paris 1978: 57.old.
Miklós Pál: A sárkány szeme, Corvina Bp.1973: 99.old.