MaGYAUR

MaGYAUR

Elkerülhető-e a kínai világuralom?

2021. január 02. - Magyaur

A klímakatasztrófával, világjárványokkal és népvándorlásokkal fenyegető 21. században elkerülhető-e a rendet és biztonságot nyújtó, de kínai birodalmi hátterű világkormány létrehozása?

A kérdés jogos, nemcsak azért, mert mind a kommunisták, mind az olyan magukat „nemzeti-keresztény populistának” valló vezetők, mint amilyen Orbán Viktor szívesebben látja az autoriter Kína tőkéjét és egyetemi oktatását hazájában, mint a liberális nyugatit, hanem azért is mert Kína több mint kétezer év óta készül a világ központja lenni.

Bár Kína elvtelen, de pragmatikus módon egyaránt támogatja a világ jobb és baloldali despotáit Dél-Amerikától, Afrikán keresztül Európáig, azért Kína jogi hagyományaiban kimutatható a korrupció-ellenes szigorú fellépés igénye is. A „legizmus” jogfilozófiai iskola az i.e III században jött létre és azt írja róla a Wikipédia, hogy „alapvető célja az volt, hogy az állam kormányzását egy objektív (nem személy-, érdek-, vagy szokás-függő) mérce alapján valósítsa meg, amelyből az egyén – az uralkodót is beleértve – szubjektív szempontjait teljesen száműzik, és helyette egy objektivitásra törő írott törvénygyűjtemény (fa 法) és egy hatékonyan működő intézményrendszer váljon a kormányzás alapjává.” Márpedig a milliárdnyi ember személyiségét digitális kontroll alá hajtó, a nyugat-ellenes maoista jellegű kollektivizmust megkövetelő és a Mesterséges Intelligencia által technikailag is új életre kelt legizmus roppant hatékony eszközrendszert jelenthet Kína számára az esetleg káoszba és morális válságba süppedő világ sajátos „rendbetételéhez”. Ehhez társul Kína környezetvédelmi stratégiája, amely révén egyszerre képes jelentősen csökkenteni környezetszennyezést és növelni a lakossági élelmiszerellátásának színvonalát. Márpedig, - ha a 21. században egy világháborúban nem pusztul el a Föld - akkor az a civilizáció fogja uralni a Földet, amely képes a környezetkímélő, bioszféra-központú gondolkodás átültetésére a gyakorlatba. Lehet, hogy ez a kínai lesz, de lehet, hogy egy kelet-nyugati összefogásból megszülető világkormány, mert a globális ökológiai és szociális problémákat az önző és korlátolt nemzetállamok képtelenek kezelni.

Vagy egyszerűen Peking veszi át Washington helyét, vagy jobb esetben az ENSZ-t felváltó, a mai Biztonsági Tanácshoz hasonló, de a különböző vallású és kultúrájú civilizációs tömböket képviselő csúcsszerv irányíthatja a világot – a bioszféra érdekeit védő és vétójoggal felruházott ombudsmani tanáccsal karöltve!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr3116368558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.02. 05:55:07

Kína szerepe: csökkenteni, majd szétzúzni a liberális egyeduralmat.

Ellenben Kína sose volt imperialista.

Belzebubo 2021.01.02. 09:10:10

@MAXVAL birсaman közíró: persze, hogy nem, mint a neve is muratja: "Középső Birodalom"

midnight coder 2021.01.02. 10:40:01

Jelenleg nem az a kérdés, hogy Kínai hegemónia legyen-e, hanem az hogy maradjon-e az amcsi hegemónia, vagy kétpólusú világ legyen. Amúgy az amcsik is lelkesen támogatnak diktatúrákat ha ez anyagilag megéri nekik, ott van Pl. Szaud-Arábia ahol az emberi jogok finoman szólva nem annyira vannak túltolva, különös tekintettel az emancipációra, de beszélhetnénk az amcsik kedvenc közel-keleti szövetségeséről Törökországról is.

És ugyan jelen pillanatban az USA valóban a világ talán legliberálisabb országa, de ennek felszámolásán lelkesen dolgozik az ottani baloldal, és szerintem csak idők kérdése hogy pont annyira antiliberális legyen mint Európa.

ulpius66 2021.01.02. 10:57:31

Hát, ha az a kérdés, hogy a "világkormányt" a kínaiak vezessék vagy a zsidók, akkor én a kínaiakra szavaznék!
(sajna a zsidókat megismertük, náluk csak jobb jöhet... lásd a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs....)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.02. 12:09:38

A 2.vh után 197o-től úgy 199o-ig? Japánról mondták ugyanezt. Annyival gyorsabban nőtt a japán gazdaság mint az amiké, hogy egyszerű trendek alapján megjósolható volt hogy mikor előzik le az amikat. Aztán jött egy komoly pénzügyi válság (az erősen túlértékelt ingatlanok lufija kipukkant) a japánokra és azóta sem heverték ki. Nem állítom hogy a történelem ismétli önmagát, de ha már pénzügyeket szóba hoztam. A kínai bankrendszerben mintha lennének kisebb - nagyobb "anomáliák". Ugye milyen finoman fogalmaztam meg a csalást - lopást ? :-)

midnight coder 2021.01.02. 13:22:58

@rdos: Mert az amerikaiban nincsenek ? Lásd 2008. Ráadásul a remek hitelminősítõkben - akik jó sok évig a béka segge alá minősítették kis hazánkat aki mellesleg mindig is fizetett mint a katonatiszt - fel sem merült, hogy az amcsi ingatlanpiaccal bármi baj lehet.

vasaloboltos 2021.01.02. 19:49:44

A jövő lehetőségei elvésznek a köd jótékony homályában. Mi csak találgatunk. De eljő az idő mikor bebizonyosodunk . De ebben a történetben sem fogunk helyet kapni. Mi majd megint ott fogunk lógni más nemzetek nyakán segélyért könyörögve és reméljük lesz olyan aki a hónunk alá nyúl. (Kiegészítve Nostredamus jóslatait)

midnight coder 2021.01.02. 20:02:01

@vasaloboltos: Ez idáig nem sok köszönet volt abban amikor a "hónunk alá nyúltak", akár az osztrák-magyar monarchiára, akár a náci, akár a kommunista megszállásra gondolok.

MEDVE1978 2021.01.03. 01:13:22

Erősen kérdéses. Még 20 éve az egyetemen olvastam Kína történetét erősen gazdasági kitekintéssel és leginkább a XIX-XX. századra fókuszálva. Nem sok maradt meg, de annyi igen, hogy Kína leginkább akkor a köztársaság idején járt közelebb a demokrácia fogalmához, de akkor sem békés eszközökkel történt a problémák döntő többségének rendezése.
Ha valaki megnézi a mostani kínai társadalmat időzített bombákat lát. Elég sokat. Az egyke politika kiegyenlítetlenné tette a kínai társadalmat, most 10%-al több a férfi talán, mint a nő. A szexualitás nagyon fontos dolog és 100 millió kielégületlen férfi dühe bármilyen rendszert a levegőbe tud repíteni. Másrészt a technikai fejlődésből és az életszínvonal emelkedéséből adódóan a kínai társadalom is elöregszik, 2050-re a legnagyobb társadalmi réteg a 60-65 év közöttiek lesznek. www.visualcapitalist.com/animation-comparing-china-vs-india-population-pyramids/
Ez óriási terhet ró majd a teljes társadalomra. Emellett ott vannak a nemzetiségi (pl: ujgurok) villongások. Kína emellett nem "bevándorlóbarát" társadalom, ezért nem valószínű, hogy az amcsikhoz vagy franciákhoz hasonlóan latinamerikaiakat, illetve mexikóikat importál majd a rosszul fizetett munkák elvégzésére (ez amúgy is aláásná a párt uralmát).
A kínaiak csillaga azonban még 15-25 évig egyre fényesebben fog ragyogni, addig még produktívak maradnak a legnépesebb korosztályok. Ha tényleg világelsők akarn(án)ak lenni, akkor a pártnak nagyon jó stratégiákat kell kitalálnia.

Az USA Kínához képest még mindig rendelkezik impresszív tartalékokkal, legyen az a tőke bármilyen formája vagy maga a "befogadóképesség". Az USA tehát biztos a világ egyik vezető nagyhatalma lehet a következő 50 évben. Az EU, amennyiben képes lesz valamennyivel egységesebben és hatékonyabban fellépni, akkor némi tért nyerhet.

Kihívások szempontjából a fő probléma, hogy az időzített probléma nálunk, Európaiaknál ketyeg. A jelenlegi előrejelzések szerint a teljes amerikai kontinens népességnövekedése viszonylag alacsony marad 2050-ig és van is elég hely arrafelé. en.wikipedia.org/wiki/Projections_of_population_growth
Európa népesség stagnál vagy csökken majd. A volt gyarmatokról történő nyugati népességimport folytatódása esetében inkább stagnálás várható majd. Ázsia lélekszáma mindössze 41%-al fog nőni 2050-ig, de utána visszaesés vagy stagnálás várható, mivel India stagnálni, Kína és Dél-Kelet Ázsia többnyire csökkenni fog, egyedül a Közel-Kelet népessége nőhet.
Afrika viszont megháromszorozódik 2000-2050 között, ami 1,6 milliárd ember +. Ez az amerikaiaknak nem fog fájni, mivel odáig nem visz az összetákolt hajó, Indiába és Kínába senki nem akar emigrálni, ahogy nagyon az oda vezető országokba se. Így marad célpontként a túlszaporodó afrikaiaknak Európa. Afrika legtöbb országa már most is pokol, folyamatosan rosszabb lesz. Kulcskérdés lesz, hogy mennyi Afrikait engedünk majd be és hogyan.

MEDVE1978 2021.01.03. 01:26:00

Kína katonai befolyása pedig sohasem lesz akkora, mint az amcsiké. Már csak azért sem, mert nem potenciális szövetségesek veszik körbe őket. Oroszország alapvetően ellenérdekelt, főként, hogy az ereje (bár nem bevallottan) a népesség folyamatos csökkenése miatt szintén csökken. Viszont nukleáris nagyhatalom, több atomrakétája van nagyságrendekkel, mint a kínaiaknak. A másik India, viszont ők is atomhatalom és emberek számában is felveszik a harcot. A tradicionális ellenfél ugye Japán, akik szintén bajban vannak egy ideje, de gazdaságilag elég jók, plusz jól védhető szigeten élnek.
Tradicionális fegyverekkel egyébként Kína valószínűleg még Taiwant se tudná bevenni, itt van rá egy nem régi scenario, de többet is találni a neten: www.youtube.com/watch?v=Zs1ahNtj498

midnight coder 2021.01.03. 09:32:36

@MEDVE1978: Kínának valóban megvannak a problémái, bár szerintem a szexuális kielégítetlenség nem biztos hogy akkora gond keleten. Lásd Japán mostanság. A népesség öregedésével nekik is lesznek problémáik, de szerintem ez még mindig jóval kisebb probléma, mint az USA bevándorlóbarát megközelítése. Ott ugyanis a folyamat vége az lesz, hogy az USA területén lesz egy óriási Mexikó. Ami pedig nem egy kimondott nagyhatalom, ahogy közép és dél-amerika többi országa sem. A másik sötét példa szerintem erre nyugat-európa lesz, ami már 30 év múlva is inkább fog hasonlítani Dél-Afrikára mint a mai állapotára.

Ami a dolog katonai részét illeti, szerintem az oroszok és a kínaiak idővel szövetségre lépnek. Ez mind a két csapatnak érdeke, és meg is van ehhez a közös ellenség: az USA.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.03. 12:41:52

@midnight coder: Igazad van, pénzügyi csalás mindenhol van, valahogy azonban még ma is a dollár a tartalék valuta. Lenne sok fölös készpénzed, Te mit vennél? Jüant vagy dollárt?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.03. 13:29:12

@MEDVE1978: Igen, szerintem sem lennének képesek elfoglalni Tajvant. Nem mellékesen Tajvan igen csak motivált lett azóta hogy látta mi történt Hongkongban. :-(

Mit nyert Kína Hongkonggal? Egy várost, amit nem is biztos hogy meg fog tudni tartani. És mit vesztett Kína Hongkonggal? A becsületét. A megbízható diplomáciai - katonai partner imidzsét ha egyáltalán eddig volt nekije ilyenje. Eddig sem volt sok szövetségese, több biztosan nem lesz.

Impérium szövetségesek nélkül pediglen nem létezhet. :-)

Plusz a belső etnikai - vallási feszültségek, plusz a szomszédoknak beígérni egy kis területi nyereséget Kínából. Készen is van a Kínát szilánkosra szétverő koalíció (plusz a tartományi fókomisszároknak beígérni hogy lehetnek királyok a saját pl. kantoni országukban - Szu "szétesése").

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.03. 15:54:15

@midnight coder: Közös ellenség az USA? A nemzetközi űrállomásra az oroszok vitték a személyzetet az ellátmányt Krím annektálása után 6 évig. A Csang-Kaj-Sek-nek szánt katonai eszközöket valahogy legtöbbször Mao-ék kapták meg a 2.vh alatt. :-( 6.leninék amerikai bankházak pénzéből csinálták a Pravdát és nyírták ki a cárt és az Orosz birodalmat. :-( A dakota utasszállító repülőgép teljes dokumentációját ingyen átadták a szojveteknek még a 2. vh előtt. Így hirtelen csak ennyi jutott eszembe, ellenségek között ez szerinted normális?

a nagy hohohorgász 2021.01.03. 20:27:28

@rdos: ezt most magadnak is feltehetned....

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.04. 13:04:12

@a nagy hohohorgász: Magamnak már meg is válaszoltam. :-) A kérdésekkel az a legnagyobb baj, ha nem teszik fel őket. Na. Ezért kérdeztem? :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.29. 08:39:26

Milyen háború már az, amikor "saját tartományommal" háborúzok? Polgár háború. :-( A tajvani oldalon még vannak is polgárok, a kínain nincsenek. Polgárok nélküli polgárháború? Jó csak komenyista fenyegetés, de akkor is. Milyen világ már ez hogy felerészben polgárok nélküli polgárháború lehetősége egyáltalán felmerül? :-(

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.01.29. 08:40:42

Ja? A linket elfelejtettem linkelni. Bárki láthassa, milyen link alak vagyok. :-)

444.hu/2021/01/29/kina-nyiltan-haboruval-fenyegetozik-tajvan-fele
süti beállítások módosítása