MaGYAUR

MaGYAUR

A magyar klérus erkölcsi gyávaságáról

2021. február 06. - Magyaur
A hitelesség és nem a hit jelenti a legfőbb értéket a globális kommunikáció korában. Ezért népszerű Ferenc pápa a nem-katolikusok körében is, mert a krisztusi etika hiteles megjelenítőjeként védelmébe veszi, - méghozzá nemre, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül - a gyengéket és megalázottakat. Emberséges tud maradni pápaként is. Mindez nem véletlen, mert az egyháznak az egyik legműveltebb, egyben „legnépközelibb” rendjéből, a jezsuitáktól érkezett a római főhatalomba. Úgy tűnik, hogy az Egyházon belül a jezsuiták reagálnak a legérzékenyebben korunk társadalmi, ökológiai és morális problémáira.
Itthon például az elismert külpolitikai szakember, Feledy Botond, a Szent Ignác Jezsuita Szakkolégium korábbi rektora vetette szemére a magyarországi katolikus egyház vezetőinek a papok gyermek-molesztálással kapcsolatos ügyeinek elhallgatását. Mi több, a tekintélyközpontú kelet-európai hatalmi mentalitásnak megfelelően az áldozatot hibáztatják a szennyes kiteregetéséért.
A klérus hitelt adva az orbánisták ideológiai blöffjének, miszerint „keresztényüldözés” folyna Magyarországon, nem akar tápot adni az egyház elleni támadásnak, illetve még mindig úgy gondolkozik, hogy amiről nem beszélünk az nincs is.
A hívőtől magábaszállást és bűnbánatot követelő klérus erkölcsi gyávaságról adna tanúbizonyságot, ha lesüllyedne az érzéketlen és hatalommániás kelet-európai politika szintjére. A magyar katolikus egyház hitelét a saját bűneivel való szembenézés és a társadalmi visszásságokra való valláserkölcsi indíttatású reagálás erősíthetné meg leginkább.
https://444.hu/2021/02/05/felelos-magyar-egyhazi-vezetok-hogyan-juthattak-arra-hogy-egy-aldozat-elnemitasa-a-legjobb-megoldas

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr5216417696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.02.06. 09:49:08

Ferenc pápa felült az európai mainsteam ballib vonatra. Csak az a baj, hogy ez a vonat a szakadék széle felé száguld. Illetve, a fene bánná, ha rajta kívül fél Európa is ott nem ülne.

istvankah 2021.02.06. 11:14:23

@midnight coder: Te meg ülj fel a nemzethy fasz vonatra,ami majd Belgrádig fog érni!

midnight coder 2021.02.06. 11:55:21

@istvankah: Ivánka, azért mert valaki látja hogy ti mekkora barmok vagyok, még nem kell hogy Viktor bácsi híve legyen. Amit ti nem láttok át, mert nem tudtok 15 percnél tovább elõre gondolkodni, hogy az a ballib irány amit Ferenc pápa is képvisel, az európai / amerikai civilizáció összeomlásával jár majd. Ha pedig ez összeomlik, akkor bolygó technikai színvonala - a kicsi kínaiakat nem számítva - kb. a középkorira fog visszaesni. A középkori technológiai színvonal pedig középkori létszámot tud eltertani: ergo, a bolygó népessége kb. a jelenlegi 5%-ára esik vissza egy-két generáción belül. Amihez képest a kommunisták 120 millió áldozata is semmiség, nem is szólva a 6 milliós Holocausthoz. Ti, kicsi agyhalott barátaim ezzel játszotok. Engem már ez nem érint, mert mire ez beérik, addigra én már rég a föld alatt leszek, de aki ma születik, az már rajta lesz a szopórolleren, de jó eséllyel a mai 15-20 évesek is. A pápa persze nyilván jószándékú - de tudjuk, a hova vezetõ út van ezzel kikövezve.

MarYsol 2021.02.06. 14:27:54

@midnight coder: de miért omlik összeeee? de miért kell leszámítani, óvóbácsi, de miért?

Friedrichbulgakov 2021.02.06. 15:00:34

@midnight coder: Eszméletlen benned a növekedési vágy, Te igazi jobbos, bolygóvédő gyönyörűség. Megérdemelnéd a "knight of the ecological footprint" címet.

midnight coder 2021.02.06. 16:16:44

@MarYsol: Nézz picit rá Pl. az afrikai demográfiai növekedéssel kapcsolatos jóslatokra csak 2050-ig. És akkor számolj azzal, hogy ennek csak a negyede jut el Európába. Aztán azon, hogy az a csávó aki abban nõtt fel, hogy a nõ értékét az adja, hogy hány kecskéért vette, illetve akinek a legmagasabb végzettsége egy Al-Kaida csõbombagyártó szaktanfolyam, vajon hogy fog beilleszkedni az európai gazdaságba/civlizációba. Példának okáért veheted az európai cigányságot. Persze ez utóbbiak azért kb. azonos értékrenddel, vallással rendelkeznek, és elég régen vannak itt, egy afrikai beillesztése ennél picit nehezebb lesz, legalábbis tömegesen. Mert most azért amivel az átlag európai még találkozik, az a krém. Aztán azon, hogy hogy alakult Ázsia és Európa gazdasági súlya az elmúlt 30 évben, és ez várhatóan hogy fog alakulni az európai demográfiai adatok alakulása mellett. És nem, az afgán agysebész nem fogja kiváltani a nyugdíjba vonuló német mérnököt. Én nem akarlak meggyõzni semmirõl, csak hogy próbálj meg picit elfogulatlanul, önállóan gondolkodni. Ott a net, a gugli, használd.

midnight coder 2021.02.06. 16:21:12

@Friedrichbulgakov: Tudod, az ökológiai lábnyom is alapvetõen a technológiától függ. Ha most a jelenlegi mezõgazdasággal próbálod megteremteni a jelenlegi fogyasztásodat, akkor az mondjuk 4-szeres. Ha ugyanezt égetéses mezõgazdasággal próbálnád, akkor úgy 40x-os lenne. Ha vadászó-gyûjtögetõvel, akkor úgy 400x-os. Persze ezek elég hasraütéses számok, de az arányok kb. stimmelnek.

midnight coder 2021.02.06. 16:23:35

@Friedrichbulgakov: Persze mindez elméleti. Az az életszínvonal, ami ma egy átlag panelproli számára elérhetõ kis hazánkban, a középkorban egy uralkodónak is utópia lett volna.

István Tamasi 2021.02.07. 10:12:35

Térjünk vissza a cikkhez!
Magyaur téved - legalább is a címadásban-, mert nem erkölcsi gyávaság, hanem sunyi bűnrészesség az ahogy a magyar főpapok védelmezik a pedofil papokat.

Rodney_2 2021.02.08. 01:17:54

@István Tamasi: A ma pedofilja a jövő buzija. A buzulást is tiltották még 50 évvel ezelőtt, lassan meg már kötelező lesz. Majd megfigyelem amikor a gazdáid parancsára pedofíliát propagáló hozzászólásokat fogsz írni :)))

István Tamasi 2021.02.08. 09:27:47

@Rodney_2: Tehát te azért kezdted pedofíliával, hogy aztán buzulással folytathasd.

Rodney_2 2021.02.08. 11:41:44

@István Tamasi: Tipikus szellemi fogyatékos ballibsi hozzászólás :))) Ne magadból indulj ki!

István Tamasi 2021.02.08. 12:44:29

@Rodney_2: Éppen hogy a te hozzászólásodból indultam ki.

Rodney_2 2021.02.08. 13:52:41

@István Tamasi: Az lehet, de mivel szellemi fogyatékos vagy, hibás következtetésre jutottál :))) A mindenféle degenráltság, perverzió, elmebaj propagálása, a társadalomrombolás a ballibsi politikai programok legfontosabb részévé vált az elmúlt évtizedekben. Ezen kívül még van az, hogy az anyagi javakat el kell szedni azoktól akik megtermelik és kiosztani mindenféle csőcseléknek akik cserébe majd rájuk szavaznak. Hát egy ilyen szemét gazember társaság propagandistája vagy. Köptem egyet.

István Tamasi 2021.02.09. 10:42:42

@Rodney_2: Pontosan ezt teszi az elmebeteg suttyó: elveszi a megtermelt anyagi javakat és kiosztja a strómanjai és hűbéresei között akik ezért rá szavaznak és az újkori jobbágyaikat is rá szavaztatják. Hát egy ilyen szemét gazember társaság propagandistája vagy. Rendes, normális embernek hányingere van tőled.

Rodney_2 2021.02.09. 12:04:31

@István Tamasi: Látod most is ballibsi propagandát folytatsz, mert egy darab szar vagy :((( Ti akarjátok visszahozni a progresszív SZJA-t és egyéb kommunista kirabló szarságokat, hogy legyen pénz megint a Gyurcsány által kedvelt cigánytenyésztésre. Ilyesmikről beszélgessünk mert ez van a programotokban... Ettől függetlenül loptok ti is annyit amennyi belétek fér, csak közben elkúrtok mindent amihez hozzányúltok és ha valakinek nem tetszik, akkor kilövitek a szemét :))) Te szemét :)))
süti beállítások módosítása