MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán a kereszténység elárulására készül?

Vajon amikor az egyik propagandistája a Nyugatot „sátáni”-nak festi le, akkor ezzel nem Orbán új keletű török-muszlim orientációt akarja igazolni?

2021. július 13. - Magyaur

A radikális jobb- és baloldal, de még inkább a vallási szélsőségek szempontjából a vallást, a nemzetet fanatikusan nem-imádó, ráadásul a női, gyerek, de még a homoszexuálisok személyiségi jogait is „szégyenletes módon” tiszteletben tartó európai és angolszász polgári demokráciák puhának, férfiatlannak és istentelennek tűnnek. Erre mondták a kórusban a kommunista, fasiszta rendszerek hogy a „Nyugat hanyatlik”.

Az anti-liberális politikusok sokáig keresték a megfelelő szót, amellyel meg lehet bélyegezni Nyugatot. Az orbáni propaganda most a „homoszexuális és pedofil” jelzők használata után szintet lépett: és átvette a muszlim fundamentalisták szóhasználatát, akik az európai/angolszász világot „ördöginek” írják le: és lám Bencsik András „sátáninak” nevezte Nyugat-Európát.

A Vona Gábor-vezette Jobbik már 2003-tól kezdődően szorgalmazta a vallástalan, tehát(!?) erkölcstelen Nyugattal szembeni összefogást az Iráni Iszlám Köztársasággal. Vagyis hogy a világias, ezért(!?) ördögi Nyugattal szemben minden „normális” vallásos embernek, - vallástól függetlenül(!!!) – fel kell venni a harcot.

Magyarországot az Európai Unió perifériájába kormányzó Orbán most kezdi átvenni a Nyugatot támadó irányvonalat, ügyelve arra, hogy ennek örvén ne az Egyesült Államokkal, illetve Izraellel konfrontálódó Iránnal, hanem a „vértestvéreink”-nek tekintett türkökkel és a kalifátus címre pályázó erdogani Törökországgal szövetkezzünk.

A korábban magát, mint a keresztényüldözés-elleni harc éllovasaként beállító, a pápánál is pápább Orbán mintha egyre megértőbbé válna nemcsak az iszlám, de talán a „sátáni Nyugat” elleni dzsihádot hirdető muszlim fanatikusok iránt is. A magyar szélsőjobbtól, a csurkista MIÉP-től, sosem állt távol az Amerika-, és Nyugat-ellenesség, de most ez a kormánypolitika szintjére is kerülhet!

Ezért is lehet kiemelt állami esemény a Mohácsi csata 2026-os állami megünneplése, amelyen, - ha még akkor egyáltalán Orbán politikai szerepet játszik – Orbán és Erdogan eljátszhatják, hogy örökre elássák a csatabárdot, majd ennek az új identitásnak a talaján Orbán megkezdheti az európai Felvilágosodás humanista, racionalista, evolucionista és szabadságközpontú vívmányainak módszeres felszámolását…

https://www.szigetvar.hu/hu/hely/magyar-torok-baratsag-park?fbclid=IwAR0XBzmhnC6812xwhfAOp8M43lGSqEV9_ORgkoy3VVW9lrFUWLaOQTWYr5s

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8716626676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2021.07.13. 16:15:11

Már megtette Fudan-nal meg még előbb az oroszokkal.

Fikalnyik Eugén 2021.07.13. 16:34:42

"és lám Bencsik András „sátáninak” nevezte Nyugat-Európát"

Ami ezen a téren történt, már akkor is jelkép volt. A Pártház védőinek helytállása 27 esztendő távlatából pedig olyan példa, amelynek fényét a múló idő egyre ragyogóbbá teszi. Elesett elvtársaink neve kőbe vésve ezen a falon örök időre hirdeti egy maroknyi kommunista, szocialista hazafi bátor helytállását.

Bencsik András: Emlékhely a néphatalom hőseinek
Népszava, 1983. november 5.

havrilla 2021.07.13. 17:38:19

Maradtál igazi gerinctelen, senki, seggfej firkász, aki mindig is voltál Magyaurkám.

Nevem senki. 2021.07.13. 19:11:19

Lám lám Orbán és az iszlám végül egymásra talál miközben a zsidókkal is jó a kapcsolat. Ennek nem-e orulnotok kéne!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 01:08:28

A mai nyugat szekuláris-ateista, nem keresztény.

Európábana kereszténység Kelet-Európára szorult vissza, jelenlegi központja Moszkva.

midnight coder 2021.07.14. 07:29:50

Nem sátáni, csak hanyatló. Attól, mert Rákosi pajtás rendszere még szarabb volt, ebben az egyben igaza volt a pajtás elvtársnak. A II világháború után halálos fertőzést kapott a nyugati civilizáció, aminek az első tünete 68 volt, és ami mára kezd komoly bajokat okozni.

midnight coder 2021.07.14. 07:31:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A kereszténység a másik agybaj a világon, az iszlám mellett.

midnight coder 2021.07.14. 07:37:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az, hogy valaki az ókori zsidó mitológia alapján rendezi be az életét az egy dolog. Az, hogy ezt másokra is rákényszeríti egy másik.

gmihaly621 2021.07.14. 08:47:24

Aki nem tud keresztényül, ne beszéljen butaságokat a kereszténységről.

ulpius66 2021.07.14. 09:25:27

Magyar Úr!

Azok a nyugat-európai politikusok szerinted milyen kereszténység elárulói - ÉLÜKÖN MERKELLEL - akik tízmillió számra telepítették az országukba a muszlimokat és százszámra építették a mecseteket!

Teszem azt, Orbánnal összehasonlítva, ők a kereszténység védőbástyái???????????

evilwolf 2021.07.14. 10:12:05

@Nevem senki.: "Lám lám Orbán és az iszlám végül egymásra talál "
Ja. :DD
Először szent meggyőződéses kommunista vala, majd rájött, hogy inkább mélyen hívő.
Közben jött a dilemma, hogy Kína és annak kommunista pártja., ahová Jackie Chan is be akar lépni, sőt,egy hazafias dalt is elénekelt, ami a kínai-japán háború idején született.
100 éves lett a Kínai Kommunista Párt, ezt ünnepelve július 1-én Hszi Csin-ping elnök mellett beszédet mondott Jackie Chan is.
Orbán milyen ideges lehetett, hogy ő nem tudott, mert hogy néztek volna rá a többiek, itt az EU-ban, ahonnan a lét kapja.
Meg van ez a Türk tanács, meg az Iszlám közeledés, Gül baba türbéjénél mondott irritáló beszédével.
Micsudi egy identitászavar! :DD

evilwolf 2021.07.14. 10:17:41

"Az orbáni propaganda most a „homoszexuális és pedofil” jelzők használata után szintet lépett: és átvette a muszlim fundamentalisták szóhasználatát, akik az európai/angolszász világot „ördöginek” írják le: és lám Bencsik András „sátáninak” nevezte Nyugat-Európát."
Akkor ezek szerint, meg az előbbi válaszom alapján, lehet azt mondani, hogy ezek politikai transzneműek?

midnight coder 2021.07.14. 10:52:06

@evilwolf: Közben azért volt liberális is. Ezzel szemben az egész magyar baloldal komcsiként kezdte, aztán lett belőle szocdem, végül liberósbolsi.

F1őr 2021.07.14. 11:03:32

@evilwolf: Nincs itt identitászavar, csak egyszerre több vasat tart a tűzben nagyon helyesen.

F1őr 2021.07.14. 11:08:44

@midnight coder: De a liberósbolsiságot is kinőték és végül eljutottak az őrültig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 11:49:21

@midnight coder:

S miért rendezzük be életünket gonosz, XVI. századi elvek alapján?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 11:50:49

@evilwolf:

Ilyen egy gondolkodó ember: képes saját magát felülvizsgálni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 11:52:53

@Fikalnyik Eugén:

Ki tudja miért írta ezt? Lehet, hogy szimpla munkahelyi kényszer volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 11:53:38

@havrilla:

Nem, a blogger abszolút gerinces. K9vetkezetesen ultraliberális elveket vall.

Fikalnyik Eugén 2021.07.14. 13:10:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Ki tudja miért írta ezt? Lehet, hogy szimpla munkahelyi kényszer volt. "

Nem, szerintem maga volt a 008-as ügynök, aki beépült a rendszerbe, hogy bomlasszon nyugati megbízásra.
Jók ezek a műsorok egyébként, Bencsik et. oldalán Gajdos et. ül aki ifjúgárda tag volt "kényszerből":
img.index.hu/imgfrm/5/8/5/6/BIG_0014855856.jpg
Viszont rendkívül tárgyilagos figura, csak a Jobbik 20 pert nyert ellene, bár nem tudom mit ugatnak a kisnácik, 206 pert nyertek a komcsi utódpárt sajtója ellen, ezeknek semmi sem elég (?!). Velük szemben pedig Bayer et. szokott terpeszkedni, aki a Népszabadság hasábjain akadt ki a Horthy temetésen, és szidta a vári urizálókat. Ma már ő is közéjük tartozik, köszönhetően a sikeres lakáscserének, de akkor még "kényszer hajtotta". Engem kizárólag a budin hajt kényszer, bár ha tudtam volna, hogy ilyen jól fizet, még be is lépek a kommunista utódpártba, kár hogy a gerincem mindig megakadályoz.
Negyedik állandó vendég a Huth Prostisrácok Gergely, akik a Fidesz Para-Kovácsa, annyi különbséggel, hogy utóbbi nem titkolja, hogy alkoholista, Geri meg nem tudja titkolni, hogy az. Ráadásul közgazdasági zseni, aki csődbe tud vinni egy lapot és egy tévét úgy, hogy tele van állami hirdetéssel. Mit csináljunk, arra a szarra még ti sem vagytok kiváncsiak, ez is mutatja, hogy nem vagytok elveszett emberek és mégis van ízlésetek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 13:23:23

@Fikalnyik Eugén:

Nem valószínű. Egyszerűen csak Kádár alatt voltak erős kényszerek, melyeket szinte mindenki teljesített. Különösen egy újságíró nem vonhatta ki magát ezek alól.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 13:25:56

@Fikalnyik Eugén:

Ifjú Gárda? Oda azok mentek, akik szerettek katonáskodni. Az ideológia csak egy máz volt. A tevékenység 99 %-a sportolás volt.

Volt annak idején egy ifjúgárdista haverom. Ma már ezredes a hadseregben.

S már 1983-ban csodálta az amerikai hadsereget.

Ennyit az ideológiai motivációról.

Akkor csak kommunista paramilitáris szervezet volt, más nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 13:26:44

@Fikalnyik Eugén:

"csak a Jobbik 20 pert nyert ellene"

Ilyen a sajtóharc. Folytonos perek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 13:27:34

@Fikalnyik Eugén:

"Bayer et. szokott terpeszkedni, aki a Népszabadság hasábjain akadt ki a Horthy temetésen"

Bayer liberális volt a 90-es évek közepéig, vedd észre.

midnight coder 2021.07.14. 13:43:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A legtöbb ember szamárvezető nélkül is remekül tud élni ha hagyják.

midnight coder 2021.07.14. 13:47:40

@F1őr: A liberósbolsiság maga az őrület. A baloldaliság lényege az antiliberalizmus. Ezt nem lehet a szabadelvűséggel összeegyeztetni. Nem is tették: igazából a baloldaliságot is feladták, de az antiliberalizmus maradt. És igen, a végeredmény őrültség.

midnight coder 2021.07.14. 16:01:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mert téged igen? Miket is műveltek a keresztény társadalmak? Inkvizíció, más kultúrák elpusztítása, leigázása, rabszolgatartás, vallásháborúk. Azért a legelterjedtebb vallás, mert hívei voltak a legsikeresebb gyilkosok. Anno ezt látta át Géza: európában akkortájt vagy katolikus volt egy nép, vagy előbb-utóbb halott.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.14. 16:45:58

@midnight coder:

Inkvizíció = a joggyakorlat fejlődése.

Mások leigázása = vallásfügggtelen.

Vallásháború = ritka dolog.

virgo 2021.07.14. 21:07:37

ebből a cikkből is látszik, hogy gyakorló elmebetegek is szoktak blogot írni.

igazi hős 2021.07.14. 21:16:22

@Fikalnyik Eugén: 30 évvel később Orbán elment (önként elkísérte a Gazdát) koszorúzni az 56-os szovjet hősökhöz, azóta Bencsik újra büszke erre az írására. Vagy mindig is az volt.

Serény Vélemény 2021.07.14. 21:17:37

" Magyarországot az Európai Unió perifériájába kormányzó "
Jézusom!
MIKOR volt Magyarország az EU-ban nem a periférián? Segítek a kedves bloggernek: SOHA.
Hol a kelet perifériája voltunk, hol a nyugaté, hol egyszerre mind a kettőé, de központiak soha nem voltunk.
ÉS az egész EU mostanra csak a keleti, új tagok gyarmatosításáról szól.

igazi hős 2021.07.14. 21:19:02

@midnight coder: "A baloldaliság lényege az antiliberalizmus." Te nem szoktál ekkora marhaságokat írni. Vagy nálad kapitalizmus = liberalizmus? Megártott a hőség? Iszol te rendesen?

Tamáspatrik 2021.07.14. 22:04:02

Az utolsó mondat sajnos találó, az összes radikális konzervatív fel akarja számolni a modernitást, úgy ahogy van. Minden fejleményt, ami az utóbbi bő 200 évben történt. Bármi áron szinte.
Ebből a motivációs pontból megérthetőek a tetteik indítékai... Ez a kulcs.

Tamáspatrik 2021.07.14. 22:07:57

A hsz.-ek többsége azt mutatja nekem, azt a sajnálatos tényt, hogy nagy a birkaság Magyarországon. Ez az új divat. Nacionalizmus mint virtuális közösségpótlék.

BiG74 Bodri 2021.07.14. 22:53:57

@Tamáspatrik:
De a birka fontos haszonállat! Jól nyírható, bár büdös, de még ehető is. Egy darab bevíziónált farkassal és két csahos kutyával ezreket lehet terelgetni ahová csak akarod.

eloi 2021.07.14. 22:58:04

Szerintem, annak megítélését, hogy OV-ék mennyire keresztények vagy nem, nyugodtan ránk lehet bízni keresztényekre.
Egyébként is most valójában nem a hitről beszélünk, hanem POLITIKÁRÓL, a kereszténydemokráciáról, ker.demokrata politikát vivő pártokról és kormányról POLITIKAI KÖRNYEZETBEN!
És a kérdés itt az, hogy ebben a környezetben, ebben a pol.-közéleti térben ki, hogyan képviseli a keresztényeket?
Vagyis politikai és közéleti ÉRDEKKÉPVISELETRŐL beszélünk!
Mert, hogy a politika és a választások erről szólnak.

És, ha így nézzük, akkor ez a ker-demokrata kormányzat az elmúlt bő száz év legjobb kormányzata, amely számtalan téren és módon támogatja a keresztényeket, a ker. értékeket, a ker.-konzervatív és nemzeti gondolatokat, érdekeket!

Ha nem így lenne, nem is támadnák egyre esztelenebbül és ádázabbul. Akár az EU egység szétverése árán is. És már minden fronton. (Lásd UEFA...)
Ha se hús, se hal lenne, nem támadnák. Ha bólogatnának, nem támadnák őket.
Kőkemény ideológiai és politikai harc folyik. Aminek túl nagy a tétje a poszt-keresztény, ma már újra pogányosodott nyugat számára.
Pl. az, hogy egyszer a tízmilliós muszlim közösségeik is megértik, mit akar/mit nem akar a magyar kormány, hogy ők sem akarják, hogy drag queenek menjenek be a sulikba felvilágosítani a muszlim hitben nevelt gyerekeiket az LMBTQ áldásairól!!!
Ahogy azzal sem lenne kényelmes nekik szembenézni, hogy a kereszténységük puszta jóemberkedéssé fajult, és nem sok köze van ahhoz, ami a Bibliában írva van róla. ... Stb.

Csak az ideológiai, vallási, világnézeti kérdések tudják ennyire radikálisan kiélezni a konfliktusokat (a pénzen kívül), hogy már a minimális megértésre, kompromisszumra sincs törekvés. Csakis a totális behódolás vagy a megsemmisítés az "alternatíva".
És ez tragédia!

birka menet 2021.07.14. 23:37:36

A fideSS meg a kerszténység?? Jaj, ne röhögtesse már a világot az elhízott illibernyál orbán!

Már a NE LOPJ! parancsolatnál megbukik az egész fidernyák maffia és megy a gyehenna tüzére.

birka menet 2021.07.14. 23:43:13

@ulpius66:

Gyereket kellen tudnotok csinálni kétharmadnyi fidernyákok, nem azon hisztizni, hogy a cigányok bezzeg szülik a gyerket. Meg a migrik. Meg a szlovákok, meg a romanok, meg az egész világ.
Csak a kétharmadnyi birkatábor nem tud d.gni, alattatok a születések száma 10%-kal van a ballibero átlag alatt. Ergo orbán alatt 90 ezer gyerek nem született meg. Ezt hívják az agymosott fidernyákok annak, hogy a szeretett vezérük "nemzetmentő". Mert a NEMZETHALÁLT ma már ezzel a szóval helyettesíti a fidernyák.

Ménár Atya 2021.07.15. 06:31:22

@birka menet:
Ez a hsz még a szokottnál is idiótább volt fitymatyi.
Egyre jobban hülyülsz.

white999 2021.07.15. 09:03:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem valószínű. Egyszerűen csak Kádár alatt voltak erős kényszerek, melyeket szinte mindenki teljesített. Különösen egy újságíró nem vonhatta ki magát ezek alól.
Pont úgy mint most, csak Orbán a Kádár. A gerinctelenen talpnyalók nem változtak.

Fikalnyik Eugén 2021.07.15. 09:12:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Bayer liberális volt a 90-es évek közepéig, vedd észre. "

Ezek szerint a mi Zsótink egy bűnbánó maffiózó vagy egy kiugrott szcientológus, esetleg egy ex vegyipari CEO aki rákos betegeket ápol? Talán egy Szabó Győzőbe oltott Stohl András aki járja az iskolákat, hogy a "drog nem jó", netán egy Dan hadnagy aki megtalálta nyugalmát? Ne adj Isten egy Sziddhárta herceg a fa alatt ülve?
Egy profi focista kevesebbszer vált csapatot mint ezek. Bmeg a Fidesz körül annyi csodálatos megvilágosodás van, hogy komolyan kezdem érezni a vallási hevületet én is. Viktor, Viktor, Viktor...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 09:38:31

@white999:

Minden társadalomban vannak kényszerek. Teljesen szabad egy ember csak a társadalmon kívül lehet

De lássuk a kényszerek szintjét Kádár alatt és most! Olyan tízszeres az eltérés.

Kádár alatt be kellett lépni a Pártba karrierhez? Igen. Most be kell lépni a sok párt bármelyikébe? Nem.
Kádár alatt az egy darab ifjúsági szervezet volt az egyetlen? Igen? Most? Nem.
Kádár alatt a munkahelyen be kellett lépni az egyetlen és állami szakszervezetbe? Igen. Most? Nem.
Kádár alatt lehetett valaki ellenzéki újságíró? Nem. Most? Igen.
Kádár alatt lehetett nyíltan kritizálni a hatalmat? Nem. Most? Igen.
Stb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 09:43:06

@Fikalnyik Eugén:

Ilyenek a gondolkodó emberek. Változnak.

S különösen Kelet-Európában.

Én is liberális voltam. Magamról meg si tudom mondani miért és aztán miért hagytam abba. Mivel Bayer az én korosztályom, gondolom az ő útja is hasonló, bár nyilván őt kellene erről megkérdezni.

Mindenesetre az én szociális és korosztályomban (fővárosi, 60-as években született, értelmiségi családi háttér) ez abszolút tipikus. Egy példa: 1990-ben gyakorlatilag minden haverom SZDSZ- és Fidesz.szavazó volt, s ezek közül 80 % a MIÉP-re szavazott 1998-ban, majd 2002-ben a Fideszre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 09:44:26

@Fikalnyik Eugén:

"a Fidesz körül annyi csodálatos megvilágosodás van"

Nem több mint a másik oldalon. Lásd, amikor a reformkommunisták százezerével lettek ultraliberálisok.

citrix 2021.07.15. 09:49:27

Tulajdonképpen ki ez az Orbán nevű figura? KISZ titkár? A liberális internacionálé alelnöke? Az oroszokat hangzatosan elzavaró ifjú hazafi? Az EU lelkes híve? Vagy éppen mindezek ellenkezője? Már csak azért mert minden szerepben láthattuk már az elmúlt 30 év során. Mára annyi biztos hogy a kommunista országok legnagyobb híve, oroszbarát és a diktátorok kegyeit kereső nemzetvezető aki maga is ennek megfelelően vezeti teljhatalommal az országot. Az irány nem lehet kétséges, ameddig pénzt lehet szakítani a haveroknak (és nyilván saját magának is) az EU kasszájából addig marad a tagság persze állandó "háborúzással" mert nehogy már beleszóljak az ő királyságába. Lökjék a pénzt és húzzanak innen a 'csába, ennyit jelent perpill az uniós tagság Orbán szemében. Hitvány, semmirekellő figura, oda kerül majd ahová való. Trockijt idézve: a történelem szemétdombjára.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.07.15. 09:54:42

A világban zajló általános folyamat ellen, hogy az emberek Önálló Egyéniséggé válnak, nem nagyon lehet semmit sem tenni. Max elfogadni és beállni a fősodrásba:

Tömeges kigyógyulások Isten mémből

Isten mém főként az ateisták és monoteisták idegrendszerében, de egyes hétköznapi emberben is ártó vírusként van és volt jelen. Már a tömeges kigyógyulások korát éljük. Kihalóban az Isten vírus / mém.

A dolognak sok oka van, internet, pedofil papbotrányok, erőltetett hitoktatás, tudomány fejlődése, Richard Dawkins, Darrel Ray, Dan Brown, új ateisták, béna apologéták és hát jómagam is részben a memetikai tudományos kísérleti eredményeimmel és Trükkös Mém című e-könyvemmel. Nagysága hazánkban milliós nagyságrend, Európában közel 100 milliós és a világban milliárdos a becsült mértéke. Van persze néhány adat, amely eléggé pontos, ezt most itt közé is teszem:

Magyarországon főként a fiatalokat, ami jelen esetben 16-tól 29 évesig korosztályt jelent, nem érdeklik már a vallások . 67% -ukat egyik vallás sem....

Bővebben itt:
vilagnezet.blog.hu/2020/10/14/tomeges_kigyogyulasok_isten_membol

Muzsikok közt 2021.07.15. 10:17:09

Na csak annyit mondanek, h bolond lukbol bolond szel fu

Magyarorszagnak annal jobb, minnel tovabb marad a NER-Orban vonal

apro_marosan_petergabor 2021.07.15. 11:28:13

Ismét egy kis - megszokott, alaptalan - libero-bolsevik böfögés.
Mindennek ellentmond:
A polgári kormány elég sokat tett a kereszténység védelmében, idehaza és külföldön is.
- gondozottak , szépek templomaink, székesegyházaink
- sok támogatást kapnak az egyház által működtetett intézmények, iskolák, jótékonysági intézmények
- médiumokban erőteljesebb a megjelenésük
- az egyházak erőteljesebben politizálnak a keresztény értékek mellett
- támogatjuk aveszélyben élőkülföldi keresztény egyházakat
- keresztény menekülteket
Erőteljesen fellépünk a keresztény értékrend védelmében, a kereszténység toleranciája, szeretet központúsága nem az önvédelem elhagyását jelenti, sőt ha megvédjül magunkat és több, mint ezer éve keresztény országunkat, csak az biztosítja az eszme fennmaradását!

white999 2021.07.15. 11:44:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Kádár alatt be kellett lépni a Pártba karrierhez? Igen. Most be kell lépni a sok párt bármelyikébe? Nem. -ORBÁN ALATT IGEN AZ ÉRVÉNYESÜLÉSHEZ FŐLEG HA HÜLYE VAGY.-
Kádár alatt az egy darab ifjúsági szervezet volt az egyetlen? Igen? Most? Nem. -ORBÁN ALATT IGEN AZ ÉRVÉNYESÜLÉSHEZ FŐLEG HA HÜLYE VAGY-
Kádár alatt a munkahelyen be kellett lépni az egyetlen és állami szakszervezetbe? Igen. Most? Nem.
-Orbán alatt a szakszervezet kiüresítve jogaitól megfosztva pont úgy mint annak idején. Így nem kell belépni de nincs is értelme a végeredmény ugyanaz.-
Kádár alatt lehetett valaki ellenzéki újságíró? Nem. Most? Igen.
-Orbán alatt lehetsz ellenzéki újságíró csak nincs nyomda aki kinyomtassa a lapodat, max Szlovákiában. Magyar hang. Ugye micsoda különbség? Mennyivel finomabb kulturáltabb módja az elnyomásnak. Így a birkák bégethetnek, hogy ez nem Kádárizmus.-
Kádár alatt lehetett nyíltan kritizálni a hatalmat? Nem. Most? Igen. -Most is lehet annak idején is lehetett. Mindkettőnél állásod egzisztenciád elvesztésével jár. max nyugdíjasként pofázhatsz mert a vállalkozásod munkahelyed elveszik . Talán a nyugdíjadat nem.-
Birka.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 12:04:54

@Fikalnyik Eugén:

A jellem szinte sose változik senkinél, ez kialakul 6 éves korra.

kvadrillio 2021.07.15. 12:05:35

mióta világ a világ mindig voltak pedofilok és homoszexuálisok, AZ UNIO A GYEREKEINK ÉRZÉKENYÍTÉSE HELYETT, FOGLALKOZZON INKÁBB A HETENTE MATRACON SZERVEZETT SEGGBEBASZ7ÁSI ORGIÁKKAL N!!!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 12:06:36

@white999:

"Orbán alatt a szakszervezet kiüresítve jogaitól megfosztva"

Így van ez 1990 óta, nem Orbán találta ki. Eleve a magyar dolgozók 85+ %-a nem tag egyetlen szakszervezetben sem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 12:07:24

@white999:

"Orbán alatt lehetsz ellenzéki újságíró csak nincs nyomda aki kinyomtassa a lapodat"

Ezek szerint az összes ballib lapot Szlovákiában nyomtatják. De ugye ezt te se hiszed el?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 12:08:12

@white999:

"Most is lehet annak idején is lehetett. Mindkettőnél állásod egzisztenciád elvesztésével jár."

Tehát ma kirúgnak egy magáncégtől, ha ellenzéki vagy?

KiülökADombtetőre 2021.07.15. 12:17:22

@ulpius66:
"Azok a nyugat-európai politikusok szerinted milyen kereszténység elárulói - ÉLÜKÖN MERKELLEL - akik tízmillió számra telepítették az országukba a muszlimokat és százszámra építették a mecseteket!"
Egyébként milyen baj történik, ha egy keresztény véletlenül egy mecsetbe botlik? Elveszti a hitét? Esetleg késztetést érez, hogy áttérjen?
Vagy ha egy muszlim ember jön szembe az utcán? Az gyengíti a hitét?

Magyarország jobban szaporodik! 2021.07.15. 12:42:23

@apro_marosan_petergabor:

A te Fidesz kormányodat éppen most zavarta el az EU azzal az egymondatos tanítással, hogy a kereszténység tolerancia. Orbánt ezzel páros lábbal rúgták ki az európai keresztény közösségből. Igaz, sose tarozott oda, neki a jelszavak csak eszköz a hülyék összeverbuválására és a birkatáborába való tereléséhez. Erre te nagyon jó példa vagy, nem is kell semennyit keresgélned.

CoolKoon 2021.07.15. 13:04:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Európábana kereszténység Kelet-Európára szorult vissza, jelenlegi központja Moszkva. " - Uff, ilyet is csak egy echte moszkovita geci képes kiejteni a cserepes pofáján...

CoolKoon 2021.07.15. 13:06:57

@midnight coder: "Nem sátáni, csak hanyatló. Attól, mert Rákosi pajtás rendszere még szarabb volt, ebben az egyben igaza volt a pajtás elvtársnak" - Ja, persze. Ezért akar MÉG MINDIG mindenki Nyugatra menni, nem pedig itt megrohadni az új, ostoba földesurak igája alatt, mi? Kezdetek a gazdáitok teljesen elrugaszkodni a valóságtól...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:08:02

@CoolKoon:

Pedig ez szimpla tény.

A skandináv protestánsok leveszik a keresztet, s muszlimokat simoganak leszbi partikon.
Angliában nyíltan pedóhomokosok miséznek.
A Vatikánban a ferencisták foggal-körömmel küzdenek a Szivárványért.

Az ortodoxiában viszont ennnek semmi nyoma, ott Krisztust követik.

CoolKoon 2021.07.15. 13:08:30

@ulpius66: "Azok a nyugat-európai politikusok szerinted milyen kereszténység elárulói - ÉLÜKÖN MERKELLEL - akik tízmillió számra telepítették az országukba a muszlimokat és százszámra építették a mecseteket!" - Miért hazudsz megállás nélkül? Ebből, amit ide leírtál, egyetlenegy szó se igaz, minden szavad hazugság!

Boldeone Bull 2021.07.15. 13:11:44

Orbán megkezdheti az európai Felvilágosodás humanista, racionalista, evolucionista és szabadságközpontú vívmányainak módszeres felszámolását…" Ezt már règen megkezdte , hiszen az egyeduralmat csak a populizmussal, demagógiával irracionalizmussal , a szabadság fokozatos felszámolásával lehet fenntartani. Orbánnak a keresztènysèg nem több mint politikai eszköz , melyre hivatkozassal könnyebben tudja manipulálni a bárányvak tömegeket , a híveket...A kirekesztès, a gyűlölet szítása, a háborús retorika, a pusztító sovinizmus, az èrzèketlen cinizmus, a mèrhetetlen hatalomvágy mennyire lehetnek jellemzői egy keresztènyi politikának ?
Erdogan ès Hszi Csin Ping keresztènyellenes politikai vezetők , konkrèt keresztènyellenes cselekedeteik voltak , Orbán pedig szövetsègesi , barátinak tűnő kapcsolatokat tart fenn velük . A pávatáncosnak olyankor az elvek nem számítanak !

CoolKoon 2021.07.15. 13:12:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Angliában nyíltan pedóhomokosok miséznek." - Mondjuk azt, hogy erősen homofób vagy, már eddig is tudtuk. Bezzeg Mo-n mennyivel jobb a helyzet, hogy csak titkoltan pedóhomokosok miséznek....amúgy meg ha a híveket nem zavarja, hogy a papjuk meleg, akkor téged miért zavar?

"A Vatikánban a ferencisták foggal-körömmel küzdenek a Szivárványért." - Ezt a kolosszális baromságot meg mégis honnan veszed?!

"Az ortodoxiában viszont ennnek semmi nyoma, ott Krisztust követik. " - Az ortodoxiában? Oroszországban az ortodoxia a mindenkori orosz uralkodót szolgálja, függetlenül attól, hogy II. Miklósnak, Lenin elvtársnak, vagy éppen Putyin elvtársnak hívják-e az illetőt. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy marha nagy keresztények lennének, sőt, inkább épp ellenkezőleg.

CoolKoon 2021.07.15. 13:14:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A több pénzhez mennek nyugatra, nem a rendszerhez. " - És szerinted a kettő nem függ össze? Mert bizony nagyon is összefügg, szabad, liberális rendszer nélkül nincs több pénz se, mert a szar helyek (pl. Mo. meg Bulgária is) már csak olyanok, hogy inkább rohad meg az ember az élethosszig tartó piálásban, minthogy törje magát, és értéket teremtsen (amiből aztán a pénz is lesz).

Boldeone Bull 2021.07.15. 13:17:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A nagyobb fokú politikai szabadság ès az anyagi jólèt általában kèz a kèzben járnak . Hong Kong pl igen gazdag városállam , mègis menekülnek a nyomasztó diktatórikus rezsim elől polgárok

CoolKoon 2021.07.15. 13:18:24

@F1őr: "egyszerre több vasat tart a tűzben nagyon helyesen" - Ezzel csak az a baj, hogy ez csak egy bizonyos szintig működik. Amikor a nagyvezíri-szultáni ambíciókat dédelgető Erdogan más, KERESZTÉNY országokat rohantat le proxy-háborúval, akkor ez már kezd vállalhatatlan lenni. Ahogy az is, hogy kiadta a buzikra a kilövési engedélyt.

CoolKoon 2021.07.15. 13:20:10

@Boldeone Bull: "Hong Kong pl igen gazdag városállam , mègis menekülnek a nyomasztó diktatórikus rezsim elől polgárok " - Igen, ők már tudják, hogy Hong Kong hamarosan már nem lesz egy igen gazdag városállam, mert ahol beverik a pofáját az embernek csak azért, mert unszimpatikus, ott az ambíciózus típusoknak sem terem babér.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:21:30

@CoolKoon:

" erősen homofób vagy"

Mindegy án mi vagyok. A lényeg: a kereszténység homofób. Így aki nem ilyen, az nem keresztény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:22:28

@CoolKoon:

"Bezzeg Mo-n mennyivel jobb a helyzet, hogy csak titkoltan pedóhomokosok miséznek"

S szerinted nem jobb, ha egy titokban homokos van egy nyíltan homokos helyett?

CoolKoon 2021.07.15. 13:22:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "S miért rendezzük be életünket gonosz, XVI. századi elvek alapján?" - S miért rendezzük be életünket gonosz, XII. századi elvek alapján? Ugyanis az, ami most Mo-n megvalósul, színtiszta feudalizmus, némi középkori keresztény fundamentalizmussal nyakon öntve. Ez viszont nem egy járható út, már kb. 500 éve se volt az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:23:31

@CoolKoon:

"a híveket nem zavarja, hogy a papjuk meleg, akkor téged miért zavar"

Engem sem zavar, ha ő maga is elítéli a homokosságot. Én is ismerek homokos papot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:24:05

@CoolKoon:

" Ezt a kolosszális baromságot meg mégis honnan veszed?!"

Nem ismered Celeb Feri nyilatkozatait?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:24:47

@CoolKoon:

" az ortodoxia a mindenkori orosz uralkodót szolgálja"

Mindenekelőtt Jézust, s nyilván elsimeri amindenkori hatalom szerepét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:25:26

@CoolKoon:

"nem azt jelenti, hogy marha nagy keresztények lennének, sőt, inkább épp ellenkezőleg"

De, azt jelenti, hsizen hűek az eredeti tanításhoz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:26:49

@CoolKoon:

Nem függ össze. A liberális demokrácia és a gazdagság függetlenek egymástól.

Egy sor tökéletes liberális demokráciában szegénység van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:27:32

@CoolKoon:

"értéket teremtsen "

Kevered az érték teremtését az érték kivonásával.

CoolKoon 2021.07.15. 13:28:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A lényeg: a kereszténység homofób. Így aki nem ilyen, az nem keresztény." - Igazán? És ezt mégis miből vezetted le, pláne azok után, hogy maga a pápa mondta ki, hogy a buzik is Isten teremtményei?

"S szerinted nem jobb, ha egy titokban homokos van egy nyíltan homokos helyett?" - Nem, nem jobb. Ugyanis jobb esetben az illetőnek "csupán" nyomorúságos élete van az állandó hazugságok miatt, amiben élnie kell. Rosszabb esetben viszont (egyfajta mizantrópiából) mások életét is megnyomorítja, vagy ebben tevékenyen részt vesz (mint pl. Szájer). Ez utóbbit pedig amúgy nem tudom megbocsátani nekik, mert rohadjanak meg, lehetőleg minél hamarabb (Arthur Finkelstein is megdögölhetett volna inkább pár évtizeddel korábban például, ugyanezen okok miatt).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:28:50

@Boldeone Bull:

" A nagyobb fokú politikai szabadság ès az anyagi jólèt általában kèz a kèzben járnak"

Nem, nem járnak együtt.

Egy csomó gazdag állam kevés politikai szabadságot ad.
S egy csomó politikailag szabad állam pedig szegény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:29:55

@CoolKoon:

Mi XXI. századi elveket akarunk a XXI. században. XXI. századi normalitást.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:31:18

@CoolKoon:

Lásd a keresztény tanítást, akár a Bibliát is.

Az, hogy a római pápa ezt ellenzi, csak azt jelzi, hogy eretnek.

Ki mondta, hogy nem Isten teremtményei? Senki. A gyikososok, szadisták, állatkínzók is azok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 13:32:26

@CoolKoon:

"Nem, nem jobb. Ugyanis jobb esetben az illetőnek "csupán" nyomorúságos élete van az állandó hazugságok miatt"

Tehát aki rosszat tesz, annak járna a gondtalan élet? Nem, éppenhogy a nyomoruságos élet vezetheti rá arra, hogy hagyjon fel a rosszal.

CoolKoon 2021.07.15. 13:37:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Engem sem zavar, ha ő maga is elítéli a homokosságot." - Tehát elvárnád tőle a gusztustalan képmutatást. Értem.

"Én is ismerek homokos papot." - És még nem jelentetted fel? Nosza, gyerünk!

"Nem ismered Celeb Feri nyilatkozatait?" - Jaaa, mivel azt nyilatkozta, hogy nem kell a buzikat tűzzel-vassal irtani, akkor már rögtön szivárványos lett ő is? Azért vicces, amikor ilyen magadfajták akarnak szó szerint pápábbnak lenni a pápánál :D

"Mindenekelőtt Jézust, s nyilván elsimeri amindenkori hatalom szerepét. " - Jézust.....amit az ikonokkal csinálnak, az már szinte a bálványimádat határát súrolja amúgy. De mindegy, a "mindenkori hatalom elismerése" náluk egyben azt is jelenti, hogy a mindenkori hatalom megengedheti magának, hogy vallásügyi, teológiai kérdésekbe is beleszóljon. Ez így pedig nagyon nem "echte keresztény" dolog.

"Nem függ össze. A liberális demokrácia és a gazdagság függetlenek egymástól." - Hát pedig a gazdag, olajban úszó arab törpeállamokat leszámítva csak és kizárólag olyan országok gazdagok, ahol liberális demokrácia van. Egyetlenegy diktatúra vagy fasisztoid rendszer sincs köztük.

"Egy sor tökéletes liberális demokráciában szegénység van." - Például?

"Kevered az érték teremtését az érték kivonásával." - Szerintem te vagy az, aki nincs tisztában az érték fogalmával. Hasznot csak hozzáadott értékkel lehet termelni, tehát valami olyasmivel, amit más vásárlásra érdemesnek tart, mert az számára valamilyen értéket jelent/azt a valamit hasznosnak tartja. Ezen alapelv nélkül egyetlenegy üzleti tranzakció se valósulhat meg, még a legalacsonyabb szinteken se.

Boldeone Bull 2021.07.15. 13:42:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Egy csomó gazdag állam kevés politikai szabadságot ad.
S egy csomó politikailag szabad állam pedig szegény."

Csak kevès gazdag állam ad kevès politikai szabadságot, azok is inkább az olajgazdaság alapján lètrejött kvázi államok , mint Katar, Bahrein , vagy az Emirátusok , meg kèt városállam , Szingapúr ès Hongkong ( amely demokratikus állam volt többè- kevèsbè )
HDI alapján az első 25 állam mind fejlett , szèleskörű egyèni szabadságjogokat biztosító , demokratikus ès liberális államok ( kivève az említett két városállam )

Boldeone Bull 2021.07.15. 13:46:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az illiberális demokráciák , a különböző hibrid rezsimek , sehol sincsenek" HDI - rank" alapján , elsöprő a fejlett , liberális demokráciák előnye
en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_Human_Development_Index

CoolKoon 2021.07.15. 13:47:46

@eloi: "Ha se hús, se hal lenne, nem támadnák. Ha bólogatnának, nem támadnák őket. " - Egyetlenegy "apróságot" felejtesz el: hogy amit ezek csinálnak, az nem kereszténység. Különben meg soha nem is voltak azok, hihetetlen arcátlanság, amikor a komcsikkal teli Fidesz és a KDNP nevű fantompárt habzó szájjal kommunistázik, és nyíltan a pápát szidja. A továbbra is keresztény Nyugat sátánozása pedig tényleg a klérofasiszta Irán retorikájára emlékeztet, ahogy az is, ahogy a buzikra kiadták a kilövési engedélyt. Ahogy a mocskos iszlamista Erdogan-al való bratyizás sem az.

Boldeone Bull 2021.07.15. 13:50:08

@CoolKoon: A demokrácia - index ès a HDI jól korrerál egymással , ahogy az általam linkelt oldalak jól mutatják
en.m.wikipedia.org/wiki/Democracy_Index

CoolKoon 2021.07.15. 13:57:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Mi XXI. századi elveket akarunk a XXI. században. XXI. századi normalitást." - Ez egész egyszerűen nem igaz. A mai fiatalok között döntő többségben vannak azok, akik NEM arra áhítoznak, hogy ott helyben agyonverjenek minden buzit az utcán, ezt nyíltan kizárólag a Fideszre szavazó, veszélyes deviánsok akarják. És bizony ezek az elvek és módszerek nagyon is ismerősek, méghozzá egyáltalán nem a XXI. századból, hanem a történelem legsötétebb korszakaiból.

"Lásd a keresztény tanítást, akár a Bibliát is." - Ó, a Bibliából sokmindent le tudnék vezetni én is. De ha már itt tartunk: érdekes egybeesés, hogy valahogy még a zsidók se akarják kiirtani a buzikat (sőt, SOKKAL toleránsabbak velük szemben, mint a közép-kelet-európai szarfészkek), pedig a Tórában/Ószövetségben kimondottan benne van, hogy irtani kell őket, nem? Akkor ezek szerint a zsidók is mind-mind elfordultak a saját tanításaiktól, ugye?

"Az, hogy a római pápa ezt ellenzi, csak azt jelzi, hogy eretnek." - Az, hogy a katolikus egyház egyelőre egy emberként kiáll mellette, nem támasztja alá ezen gyanúdat.

"Ki mondta, hogy nem Isten teremtményei? Senki. A gyikososok, szadisták, állatkínzók is azok." - Ez egy rendkívül cinikus kijelentés volt. Amolyan komcsikhoz méltóan cinikus.

"Tehát aki rosszat tesz, annak járna a gondtalan élet?" - Miért, veled rosszat tett egy ilyen? Attól, hogy te erősen helyteleníted, amit csinálnak, még nem csinálnak rosszat, mivel nem ártanak egymásnak.

"Nem, éppenhogy a nyomoruságos élet vezetheti rá arra, hogy hagyjon fel a rosszal." - De ilyen nincs! Sokan olyan gyerek van, akik kicsúfolják a szemüvegeseket. Akkor ez most azt jelenti, hogy emiatt neked is fel kéne hagynod a szemüveghasználattal? Annak ellenére, hogy elég egyértelmű, hogy igenis szükséged van rá?!

Boldeone Bull 2021.07.15. 13:58:42

@CoolKoon: Bocs, ezt Bircának szántam!:)

CoolKoon 2021.07.15. 13:59:37

@Boldeone Bull: Igen, ezzel én is tisztában vagyok.

KiülökADombtetőre 2021.07.15. 14:10:03

Ez a rengeteg antiliberális hamar megtérne, ha egy Gyurcsány szintű pofa kapna Orbánéhoz hasonló teljhatalmat. Mindjárt rájönnének, hogy miért is jobb egy liberális berendezkedésű társadalom.

CoolKoon 2021.07.15. 14:10:19

@apro_marosan_petergabor: "gondozottak , szépek templomaink, székesegyházaink" - Ja, épp csak alig járnak oda a hívek...
"sok támogatást kapnak az egyház által működtetett intézmények, iskolák, jótékonysági intézmények" - Igen, cserébe pedig gyakorlatilag kuss a nevük. Ha pedig egészen véletlenül nem káros szekták, csak kis egyházak, akkor meg pénz se jár nekik. Bezzeg a mocskos hitgyüliseknek....
"médiumokban erőteljesebb a megjelenésük" - Aham. És ez sokat segített a híveik számának növelésében, ugye? Ugye???
"az egyházak erőteljesebben politizálnak a keresztény értékek mellett" - Amit ez a sok kommunistából lett "keresztény" elkövet, azt a legnagyobb jóindulattal se lehet keresztény értékeknek mondani.
"támogatjuk aveszélyben élőkülföldi keresztény egyházakat" - Igazán? A kopt keresztényeket? A mindenféle iszlamista téboly által uralt területeken üldözött keresztényeket? A feketeafrika-beli keresztényeket? A kínai keresztényeket? Na ne nevettess már!
"a kereszténység toleranciája, szeretet központúsága" - Ebbe belefér a szexuális kisebbségek terrorizálása is? Meg a szingli nők másodrendű állampolgárokká tétele? Meg a meddő párok totális ellehetetlenítése?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 14:47:59

@CoolKoon:

ТеHát képmutatás, ha van egy rossz tulajdonságod, s küzdesz ellene?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 14:48:37

@CoolKoon:

""Én is ismerek homokos papot." - És még nem jelentetted fel?"

Miért tettem volna? Az illető keresztény, homofób ember.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 14:49:32

@CoolKoon:

" azt nyilatkozta, hogy nem kell a buzikat tűzzel-vassal irtani, akkor már rögtön szivárványos lett ő is?"

Nem, azt nyilatkozta, hogy a hom,okosság amolyan laza dolog, nem is bűn, semmi különösebb baj ninsc vele.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 14:50:04

@CoolKoon:

".amit az ikonokkal csinálnak, az már szinte a bálványimádat határát súrolja"

Az ikon nem bálvány.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 14:50:42

@CoolKoon:

"a "mindenkori hatalom elismerése" náluk egyben azt is jelenti, hogy a mindenkori hatalom megengedheti magának, hogy vallásügyi, teológiai kérdésekbe is beleszóljon"

Nem jelenti ezt. Az Egyház ezt sose engedte meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 14:52:09

@CoolKoon:

" csak és kizárólag olyan országok gazdagok, ahol liberális demokrácia van"

Ennek oka az, hogy a magállamok lettek gazdagok, ahol eleve ez arendszer volt. De máshol hiába lett liberális demokrácia, az nem hozott gazdagságot. A legtöbb liberális demokrácia SZEGÉNY.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 14:59:01

@CoolKoon:

""Egy sor tökéletes liberális demokráciában szegénység van." - Például?"

Pár példa: Mongólia, Szenegál, Tunézia, Bahama.szk., Ghána, Zöld-foki-szk.

De több is van. 50 ország nagyjából, mely tökéletes liberális demokrácia és Mo-nál szegényebb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:01:02

@CoolKoon:

"Szerintem te vagy az, aki nincs tisztában az érték fogalmával. Hasznot csak hozzáadott értékkel lehet termelni, tehát valami olyasmivel, amit más vásárlásra érdemesnek tart, mert az számára valamilyen értéket jelent/azt a valamit hasznosnak tartja. Ezen alapelv nélkül egyetlenegy üzleti tranzakció se valósulhat meg, még a legalacsonyabb szinteken se."

Az értékteremtés és az értékkivonás 2 külön dolog. Sőt, semmi közük egymáshoz. Simán lehet, hogy nulla értéket teremtesz, s hatalmas értéket vonsz ki. Gyakorlatilag az egész nyugati világ éppen azon alapszik, hogy alig teremtenek értáket, de képes rendkívüli módon értéket kivonni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:02:56

@Boldeone Bull:

Ha igaz lenne, hogy a liberálsi demokrácia jólétet eredményez, akkor a liberális demokratiksu rend bevezetése BÁRHOL a világon szignifikáns jólétemelkedést hozna.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:12:23

@Boldeone Bull:

A link nem igazol téged. Miért nincs benne pl. a Zöld-foki-szk. mely tökéletes liberális demokrácia és még 40-50 hasonló állam?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:13:07

@CoolKoon:

"NEM arra áhítoznak, hogy ott helyben agyonverjenek minden buzit az utcán"

Ilyen mi se akarunk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:13:40

@CoolKoon:

" a Bibliából sokmindent le tudnék vezetni én is"

Igen, félremagyarázással.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:14:25

@CoolKoon:

" a katolikus egyház egyelőre egy emberként kiáll mellette"

Ezek szerint fogalmad sincs a témáról...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:15:18

@CoolKoon:

""Ki mondta, hogy nem Isten teremtményei? Senki. A gyikososok, szadisták, állatkínzók is azok." - Ez egy rendkívül cinikus kijelentés volt. Amolyan komcsikhoz méltóan cinikus."

Cinikus lenne a krisztusi parancsolat, hogy szeressük a bűnöst, de gyűlöljük bűnét?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 15:17:04

@CoolKoon:

"emiatt neked is fel kéne hagynod a szemüveghasználattal?"

Miért kellene?

Macropus Rufus 2021.07.15. 15:48:04

látom a sok keresztény megint magyarázza a bizit.... emberek, ha picit is tisztában lennétek a vallásotok alapjaival akkor most égne a pofátok mint a Reistag. Amit itt előadtok kereszténység címszóval.... szánalom! Kb. úgy nyilatkoztok, mind ha még mindig hódító vallás lenne a keresztény :| mert a koszos arab (ja most az arab. Ha nincs, akkor ugye a zsidó a célpont, ha ők sincsenek akkor lehet cigány/sváb/tót bárki... esetleg még a pirézek szóba jöhetnek, ha röhögjön ki minket az egész világ. Természetesen mind ezt a keresztény szeretet jegyében ugye)
Az, hogy Merkel mit meg hová engedett be ne foglalkozzál vele. Közöd nincs hozzá, nem a te országot.
Viszont amivel foglalkoznotok kellene, ha már annyira a szíveteken viselitek itt a kereszténység sorsát:
Viktor barátunk hány ezer migrit is engedett be az országba, suttyomba ? Sőt adott neki letelepedésit meg ilyesmit? Na erről meséljetek. Pontosan azt tette mint Merkel. Csak Merkel nyíltan, Viktorunk meg olyan igazi paraszt módon suttyomban. Logikátok szerint ugye akkor Viktor sem keresztény már, hiszen Merkel sem az, beengedte a patás ördögöt...
Vagy itt most elő fog jönni a mi migrink az jó migri kártya?

CoolKoon 2021.07.15. 15:54:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "ТеHát képmutatás, ha van egy rossz tulajdonságod, s küzdesz ellene?" - Az csak a te kényszerképzeted, hogy ez egy "rossz tulajdonság", ami ellen "küzdeni kell". Pont annyira abszurd ez, mintha valaki azt várná el tőled, hogy a szemüvegességed ellen kéne küzdjél.

"Az illető keresztény, homofób ember. " - Úristen.....

"azt nyilatkozta, hogy a hom,okosság amolyan laza dolog, nem is bűn, semmi különösebb baj ninsc vele." - Vagyis nagy vonalakban ugyanazt, amit én írtam. Emiatt eretneknek mondani a pápát meglehetősen abszurd dolog, de hát mint látom, te szeretsz tobzódni az ilyenekben.

"Az ikon nem bálvány." - Hanem micsoda? Mert hogy nem a megváltó Jézus maga, az hóttzicher...

"Az Egyház ezt sose engedte meg. " - Jaj dehogynem! Pont ugyanúgy "megengedte", mint ahogy a keleti blokk összes országában szinte csak azokból lehetett püspök meg érsek, akikre az elvtársak is rábólintottak!

"A legtöbb liberális demokrácia SZEGÉNY. " - Erről te magad is tudod, hogy egész egyszerűen nem igaz. Miért hazudsz?

"50 ország nagyjából, mely tökéletes liberális demokrácia és Mo-nál szegényebb." - Aham. Belevetted Tunéziát, ahol gyakorlatilag nincs liberális demokrácia. Ennyi erővel említhetted volna Szomáliát vagy Pakisztánt is, azokra is rá lehet fogni, hogy liberális demokráciák, de közben nem azok, nagyon nem.

"Simán lehet, hogy nulla értéket teremtesz, s hatalmas értéket vonsz ki. Gyakorlatilag az egész nyugati világ éppen azon alapszik, hogy alig teremtenek értáket, de képes rendkívüli módon értéket kivonni. " - Istenem, Marxon kívül mást is kéne olvasnod néha. Ez a kényszerképzet, hogy nulla értékteremtés nélkül vonnak ki cégek tőkét, csak a te és elvtársaid fejében létezik. A valóságban ilyen nem létezik, mert amint valaki kivonja (mondjuk ki: elsikkasztja!) egy cég működőtőkéjét, az a cég AZONNAL tönkremegy (fizetésképtelenné válik). Attól, hogy te egy multi masinériájának a legeslegalján nem vagy képes felfogni az alapvető üzleti és gazdasági folyamatokat, még azok léteznek és nagyon is valósak. Szarból nem lehet várat építeni, és az elvtársaid is gyakorlatilag csak a más pénzének az elherdálásához értettek.

"Ilyen mi se akarunk." - Dehogynem. Implicit módon ez a törvény üzenete. Azért megy a törvény miatt az egész cirkusz az EU-ban, mert (a magyar kormány által behülyített, ostoba birkákon kívül) MINDENKI, egész Európa tudja, hogy ezzel a törvénnyel a magyar kormány megadta a kilövési engedélyt a buzikra.

"Igen, félremagyarázással." - Igen, pont mint ahogy azt a kormányon lévő, magát kereszténynek hazudó rengeteg büdös komcsi is csinálja.

"Ezek szerint fogalmad sincs a témáról... " - De, nagyon jól tudom, hogy a puritán szárny a pokolba kívánja őszentségét, és alig várja, hogy már elpatkoljon végre, ami után egyfajta "visszarendeződésben" reménykednek (ami egyáltalán nem magától értetődő amúgy). Viszont nyíltan beszólogatni a pápának az egyházon belül senki se mer, még Mo-n se, itt is csak a politikusok.

"Én vagyok a mérce? " - Nem, csak az acsarkodásod helyenként egészen feltűnően gyanús.

"De, ártanak. Rosszat cselekednek." - Igazán? És kinek ártanak? Milyen módon ártanak másoknak vagy korlátozzák mások alapvető emberi jogait például?

"Miért kellene?" - Ugyanazon abszurd okból, ami miatt szerinted a homoszexuálisoknak fel kéne hagyniuk a szokásaikkal: mert vannak csoportok, akik ezt a te tevékenységedet (=a szemüvegviselést) helytelenítik.

CoolKoon 2021.07.15. 15:55:53

@Macropus Rufus: "Vagy itt most elő fog jönni a mi migrink az jó migri kártya?" - Muhahaha igen. Pont mint a "mi kommunistáink azok jó kommunisták" :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:02:12

@CoolKoon:

Mi a gond a szemüvegességgel? Nem a rossz látás a gond szerinted?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:03:28

@CoolKoon:

""Az illető keresztény, homofób ember. " - Úristen....."

Ez a keresztény tanítás. A kereszténység homofób, pedofób, gyilkosfób, rosszfób.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:04:42

@CoolKoon:

"Emiatt eretneknek mondani a pápát meglehetősen abszurd dologÍ"

A keresztény tanítás szerint a homokosság betegség és bűn.
A római pápa szerint semmi gond vele.

Következtetés: a római pápa nem keresztény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:05:35

@CoolKoon:

""Az ikon nem bálvány." - Hanem micsoda? Mert hogy nem a megváltó Jézus maga, az hóttzicher..."

Az ikon a természetfeletti materiális kifejeződése, egy segédeszköz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:06:30

@CoolKoon:

" Pont ugyanúgy "megengedte", mint ahogy a keleti blokk összes országában szinte csak azokból lehetett püspök meg érsek, akikre az elvtársak is rábólintottak!"

Ami egész más kérdés. Állami erőszak volt. De mi lett megváltoztatva a tanításban? Semmi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:07:09

@CoolKoon:

""A legtöbb liberális demokrácia SZEGÉNY. " - Erről te magad is tudod, hogy egész egyszerűen nem igaz. Miért hazudsz?"

Konkrét példákat soroltam fel, mely igazolja állításomat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:08:07

@CoolKoon:

"Ennyi erővel említhetted volna Szomáliát vagy Pakisztánt is"

Ha jól működő liberális demokráciák lennének, említettem volna őket is. De nem azok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:09:03

@CoolKoon:

" Marxon kívül mást is kéne olvasnod néha"

Ez Marx előtti. Kapaszkodj meg, de a liberális ikon Adam Smith se mondott mást erről.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:11:10

@CoolKoon:

"kényszerképzet, hogy nulla értékteremtés nélkül vonnak ki cégek tőkét"

Örülnék, ha igazad lenne, de sajnos nincs. Manapság nagy gazdagsághoz éppen úgy lehet jutni, hogy nem teremtesz értéket semmilyen módon, még úgy se, hogy másokat tőkésként kizsákmányolsz. Lásd a Soros féle gazembereket, akik még csak nem is tőkések.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:12:20

@CoolKoon:

"amint valaki kivonja (mondjuk ki: elsikkasztja!) egy cég működőtőkéjét, az a cég AZONNAL tönkremegy"

A cég megy tönkre, nem ő, vedd észre. Veszel egy céget, kiszívol belőle minden értéket, majd magára hagyod. Ez ma gyakori recept.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:13:12

@CoolKoon:

" te egy multi masinériájának a legeslegalján nem vagy képes felfogni az alapvető üzleti és gazdasági folyamatokat, még azok léteznek"

Képes vagyok felfogni tökéletesen a mechanizmust, ezért is NEM veszek részt benne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:16:05

@CoolKoon:

" az elvtársaid is gyakorlatilag csak a más pénzének az elherdálásához értettek"

Ez éppen a liberális nagyurakra igaz.

Az abszurd liberális gondolat kifejezhető egy híres mondatban, ez Margaret Thatcher leghíresebb mondása: “A szocializmus problémája az, hogy végül mindig elfogy a mások pénze.” – ami egyébként igaz mondás, csak éppen pont FORDÍTOTT értelemben.

Thatcher ugyanis azt értette alatta - ahogy te is - tökéletesen liberális módon: vannak a szocialisták, akik elveszik mások – a tehetséges, okos, ezért gazdag emberek – pénzét, azt szétosztják a lusta, tehetségetlen, ezért szegény tömegeknek, akik ezért rájuk szavaznak, de aztán egy nap elfogy a pénz, s már nincs mit szétosztani, mert már nem maradt gazdag ember, aki termelne.

A valóság persze más. A jóléti magállamok onnan finanszírozták rendszerüket, hogy máshonnan, a világ 90 %-áról elvontak erre pénzeket. S ez a pénz valóban fogy, hiszen a periféria és a félperiféria erősödik.

Márpedig egy matematikai igazság: a világ vagyona nem elég ahhoz, hogy a világ minden lakosa úgy éljen, mint egy 70-es évekbeli nyugati jóléti állam átlag polgára. Azaz a rendszer nem fenntartható, ha csökken a máshonnan elvonható pénz.

Nem az történik tehát, hogy vannak a találékonyak, dolgosak, akik értéket teremtenek, hanem vannak a jó erőpozícióban állók, akik képesek a másét elvenni. Thatcher egyszerűen a fejére állította az egyenletet, a valóságban éppen a “lusta, tehetségetlen, szegény” tömegek a mások, s az ő pénzüket veszik el a “tehetséges, okos, gazdag” emberek.

S semmi gonoszság, se összeesküvls, csupán hétköznapi liberalizmus: az erős elveszi a gyengétől amit csak akar, s ebből ad egy keveset a saját kiszolgálóinak. Majd amikor csökken az elvétel lehetősége, azt mondja a kiszolgálóknak “dolgozzatok többet, nem etethetlek benneteket ingyen”.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:17:00

@CoolKoon:

" Implicit módon ez a törvény üzenete."

Azaz 2 opciónk van, vagy agyonverjük a buzikat vagy megtapsoljuk őket?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:17:43

@CoolKoon:

""Igen, félremagyarázással." - Igen, pont mint ahogy azt a kormányon lévő, magát kereszténynek hazudó rengeteg büdös komcsi is csinálja."

Mikor magyarázza a kormány a Bibliát? EGy ilyen esetre se emlékszem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:19:01

@CoolKoon:

"Viszont nyíltan beszólogatni a pápának az egyházon belül senki se mer, még Mo-n se, itt is csak a politikusok."

Mert a katolicizmusban a római pápa amolyan szent, sérthetetlen ember. Ez a katolicizmus egyik hibája. S talán éppen a mostani eset fog sok katolikust rádöbbenteni mennyire abszurd ez az elv.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:20:17

@CoolKoon:

" acsarkodásod helyenként egészen feltűnően gyanús"

Pedig nincs személyes motivációm. Én jelenleg is jobban élek anyagialag, mint a világ 99 %-a. Lelkileg meg tökéletes a belső békém.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:21:06

@CoolKoon:

"kinek ártanak?"

Egy rossz cselekedetet művelnek, népszerűsítenek. Ez önmagában elég.

Macropus Rufus 2021.07.15. 16:22:08

@apro_marosan_petergabor:
"a kereszténység toleranciája, szeretet központúsága"
és ezt gondolom nem vitznek szántad. Nincs tolerancia se szeretett. Biztos egyénenként itt-ott fel lelhető, de a nagy egészben minimális ez a dolog. Eleve ott kezdődik a probléma, hogy Ti felülbíráljátok Isten dolgait. Itt minden azért van mert Ő ezt akarta és nem azért mer rajta kívül más is beleszólhatott a dolgokba, pláne nem az ember. Ehhez képest a legelvetemültebb gyűlölködők többnyire Ti vagytok. Egyetlen egy alkalommal nem áltatok ki a társadalom azon rétegei mellett akiket az aktuális hatalom molesztál. Most is kussoltok és lapítotok mint sz@r a fűben. Embereket stigmatizált a rendszer és ti a hallgatásotokkal segítséget nyújtotok nekik.
Am. gondolom hallottad, hogy a esztergomi bíborosunk szerint az egyház nem szeretett szolgálat. Érdekes a főnöke szerint meg az. Ez azért sokat el mond a magyar keresztény egyház első emberének a mentalitásáról. Olyan igazi kis patkány...(hvg.hu/itthon/20191224_Erdo_Peter_interju)

És, hogy stílszerű legyek: megint egy konzervatív ideböfögés volt egy szubjektív nézőpont alapján
"- gondozottak , szépek templomaink, székesegyházaink" hát mondjuk pl. Aszód esetében ez nem műxik. Ott követelte az egyház, hogy kapja vissza a jussát. Mondjuk előtte az önkormányzat mindent helyre hozott. Aztán vissza adták nekik. Pár év alatt teljesen leamortizálódott az épület. Mert magasról sz@rt rá az egyház. Megkapta. Ennyi. De említhetnék neked Solymárról is hasonlót. Szóval az egyháznak addig kellenek a dolgok amíg meg nem kapja. Aztán sz@rik rá. Szóval nézzél picit szét mielőtt ex katedra kijelentesz valamit (+ a felújítást nem saját pénzből végzik, hanem pl. az ateisták adóforintjaiból is. Pl. az enyémből is... meg mondjuk a krisnások adóforintjaiból, vagy éppen a magyar muszlim közösség adó forintjaiból akikre egy magára valamit is adó keresztény ugye köpködni szokott... de a pénze azért kell...)

"- sok támogatást kapnak az egyház által működtetett intézmények, iskolák, jótékonysági intézmények"
tudtommal az egyház és az állam szétvált. Persze mind a ketten tudjuk, hogy csak papíron. Tehát a fenti kijelentésedből következik, hogy az egyház úgy táncol ahogy az állam fütyül. Mert azt el lehet felejteni, hogy a hívők annyi pénzt össze dobtak valaha is, hogy abból akár csak 1 hónapig is működni tudjon az egyház Éljen a szabad egyház mi?

" támogatjuk a veszélyben élőkülföldi keresztény egyházakat"
jó, hogy írod. Meg is akartam jegyezni, hogy tetszett ahogy kiálltatok az elnyomott kínai keresztényekért. Tudod, akiket lágerekbe pakol a kedves vezetőd Kínai haverja.
Írod, hogy politizáltok is. Lof@sz és esti fény amit csináltok nem politizálás.
Nem emléxek, hogy felszólaltatok volna a Fundan ellen. Mert ugye keresztény országban nincs helye egy olyan ország egyetemének, ahol elnyomják a keresztényeket. Akkor is pofátok lapos volt amikor melegellenes törvényt alkotott az államunk és pártunk, holott a katolikus berkeken belül eléggé sok a másként szerető. (+ugye mint említettem itt minden CSAK azért can mert Isten azt akarta, hogy így legyen. Tehát a másként szeretők is a képhez tartoznak. Kik is vagytok ti tulképen, hogy Isten akaratát felülbíráljátok? Még a saját magatok védelme érdekében sem álltok ki, nem hogy másért.
(am. meg ciki, hogy sok a meleg felétek? Csak nektek ciki. Egy átlagos embert ez marhára nem érdekel, ui. ez nyílt titok. Senkit nem érdekel)

És akkor itt van még az ország első keresztény emberének a vadászkiállítása, ahol olyan eszközöket mutatnak be és lehet megvenni amivel Isten teremtményeit lehet halomra gyilkolászni, akár csak szórakozásból is. És ugye Zsótink hobbiból gyilkolászik is. Folytassuk még?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 16:22:16

@CoolKoon:

"Ugyanazon abszurd okból, ami miatt szerinted a homoszexuálisoknak fel kéne hagyniuk a szokásaikkal: mert vannak csoportok, akik ezt a te tevékenységedet (=a szemüvegviselést) helytelenítik."

Ninscenek ilyen csoportok. S ha lennének is, az nem számítana. A szemüvegesség nem betegség, hanem éppenhogy gyógymód egy betegségre.

Macropus Rufus 2021.07.15. 16:33:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A keresztény tanítás szerint a homokosság betegség és bűn."
idéznéd a Bibliából ezt a passzust. Ha jól tudom akkor a Biblia a tartalmazza a leírást a keresztényeknek. Amolyan vallási manuál + példa programok.
Mondjuk olyat találtam, hogy szeresd felebarátod mint ten magadat... Az látszik, hogy a keresztényeknek ez keményen nem ment át. Van benne olyan, hogy ne paráználkodj. Okés, ez gumi szabály bármire rá lehet fogni... Mondjuk nem illik egy keresztény értékrendet képviselő politikusnak felcsinálnia a titkárnőjét akkor amikor már van felesége is. (ráadásul 2 csaj is).
De ha jól tudom akkor a jobbik is valami keresztény maszlaggal leöntött kirekesztő nézeteke valló párt. Hát kérem: a szóvivője a holland pride felvonuláson két travival füvezgetett. De szerinte is pusztuljanak a buzik meg a melegek, a smokerek stb... Vagy ott a másik jobbikos aki csípőből zsidózott, aztán szóltak neki, hogy hé haversrác, de is az vagy.... Mondjuk ez mág szánalmas is, hogy ennyire nincs képben valaki a saját családjával, de másikéval (mert hát tudni kell ki a zsidó nem?) azzal 100%-ban képben van.
Na kb. ilyen arcok és nézetek képviselik nálunk a kereszténységet.
Namost a pápáról tett kijelentésed meg eléggé meredek :) Már csak azért is mert ő ismeri a Bibliát te meg nem. Tehát oka van annak, hogy ezt mondta.

Macropus Rufus 2021.07.15. 16:38:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: :) hát ezen még dolgozzál egy picit. Ezzel sokra nem mész nálam.
A hiba amit elkövettél annak az a neve, hogy érvelési hiba és minden jobb érzésű kommunikációt oktató tanár azonnal kib@szott volna az órájáról. Cáfolat nincs, csak valami értelmezhetetlen mondat.
Ügyes voltál, leülhetsz. Egyes.

Macropus Rufus 2021.07.15. 16:51:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: " A szemüvegesség nem betegség, hanem éppenhogy gyógymód egy betegségre. "
ez most nem kötekedés: sajnos a szemüveg nem gyógymód. Ezt szemüvegesként írom. Nem javítja meg a látásodat csak leveszi e terhelést az agyadról. Régen volt egy olyan urban legend, hogy javítja, de nem. Csak pihenteti az agyat. Ha 1x szemüveges lettél akkor az is maradsz jó eséllyel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:15:17

@Macropus Rufus:

Nem, ez tévhit. A Biblia nem tartalmazza a teljes keresztény tanítást, csak részét.

De történetesen a homokosság elutasítását tartalmazza sok helyen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:16:16

@Macropus Rufus:

"szeresd felebarátod mint ten magadat"

Ez az alapvető szabály. De ez hogy kapcsolódik a homokosság elutasításához?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:17:32

@Macropus Rufus:

"ne paráználkodj"

Igen, de ez alá csak az aktív szex értendő. Miközben maga a homokos szex iránti vágy gonoszság, aktív szex nélkül is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:18:04

@Macropus Rufus:

"nem illik egy keresztény értékrendet képviselő politikusnak felcsinálnia a titkárnőjét akkor amikor már van felesége is"

Így igaz. Ez erkölcsi rossz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:45:12

@Macropus Rufus:

"a szóvivője a holland pride felvonuláson két travival füvezgetett"

Na és? Mi ebből a következtetés?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:47:39

@Macropus Rufus:

" ilyen arcok és nézetek képviselik nálunk a kereszténységet"

A kereszténységet Jézus képviseli. Az, hogy a keresztények nem tökéletesek az tény, de nem változtat a lényegen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:50:14

@Macropus Rufus:

" a pápáról tett kijelentésed meg eléggé meredek"

Meredek, de igaz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 18:50:52

@Macropus Rufus:

" ő ismeri a Bibliát te meg nem"

Nem tudom, ismeri-e. A lényeg: vele ellentétes dolgokat hirdet.

birka menet 2021.07.15. 18:53:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

bulgár Puytin csicska birka, tényleg ti kétharmadnyi fidernyxákok miért nem d.gtok? 11 év alatt alattatok beszakadt a születésszám, 90 ezerrel kevesebb gyerek született mnt a ballibek alatt. Nem megy a szex nektek, estére elfáradtok az egész napi orbán felsz.pástól, akkor már nem kívántok nöt?

Teccik tudni a szex is olyan mint a kereszténység: nem pofáznod kell róla, hogy te oylan vagy, hanem csinálni. Különben kihal a magyar, NEMZETHALÁL lesz!

birka menet 2021.07.15. 18:56:44

@Macropus Rufus:

Miféle érvelési logikát vársz el ettöl a pszichopata antimagyar, bulgár Puytin bértolltól? A fidess azért szedte össze ezeket a szellemi fogyatékosokat a fórumos vitákra, hogy a másik fél gyorsított ütemben kapjon agyhalált ezeknek az IQ színvonalától.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 19:01:14

@Macropus Rufus:

Leírtál egy sor marhaságot, melyet szerintem te is unsz. Mit vártál erre?

Billy Hill 2021.07.15. 19:05:06

@Macropus Rufus: "Idéznéd a Bibliából ezt a passzust."

Mózes III. könyve 20. fejezet, ott vannak ezek a jó kis tiltások (legalább tíz).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 19:51:58

@Billy Hill:

Erre azt fogja mondani, hogy ezek zsidó szabályok. Így jobb keresztény idézetet megadni: https://szentiras.hu/SZIT/Róm1

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.15. 20:12:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Miközben maga a homokos szex iránti vágy gonoszság, aktív szex nélkül is."
Na álljunk csak meg! Szerinted a pedofília természetes vágy, nem? Ezt már többször kifejtetted. Hogy van ez?
Már másnak is feltűnt!

felszabter.hvgblog.hu/2021/05/19/kocsis-matenak-uzenem-a-pedofilellenes-torvenycsomag-kapcsan/

"Zoltán Vetró
Marti Elekes Ez az alak a blogszférában Birca néven közismert alak. Eddigi megnyilvánulásai alapján maga is pedofil hajlamú. Minden ilyen témájú cikknél próbálja bagatellizálni a cselekmény súlyosságát, és rémlik, hogy saját bevallása szerint ilyen ügy miatt húzott el Magyaro.-ról Bulgáriába."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 20:16:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Milyen értelemben természetes?

Abban, hogy akaratfüggetlen? Igen.

Abban, hogy helyes? Nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.15. 20:17:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az ateista blogban való hozzászólást pedig szerintem te is képes vagy értelmezni.

birka menet 2021.07.15. 20:42:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Te vagy egy tévedés itt. Az egész napos terméketlen erőlködéseiden csak röhögnek az emberek. Pont, Putyin ügynöke.

birka menet 2021.07.15. 20:44:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Seggtánc lesz? "

Csurog a nyálad, ugye pedóbirka? Há menj el a Kék osztriga bárodba, aztán ott megkapod. Már ha Putyin utalja a trollbéred és van miből fizetni.

morph on deer 2021.07.15. 20:45:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
“ A szemüveg gyógymód, te ostoba troll.”

Sületlenségeket beszélsz.
Gyerekkorban bizonyos esetekben használják korrekciós céllal, de aztán soha többet!
A szemed MEM gyógyul meg a a szemüveg használatától, az csak segít látnod, amikor az ilyen-olyan okoknál fogva torzult szemlencséd által alkotott homályos képet élesen látod a lencsén át, de ettől a büdös életben NEM FOG meggyógyulni a szemed, efelől nyugodt lehetsz.
A szemüveg egy (gyógyászati) segédeszköz, NEM “gyógymód, te ostoba troll.”

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.15. 21:41:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"“A homokosság normális állapot.” – Ezen az alapon normális állapot minden létező más betegség is. Pl. a pedofília, a cukorbetegség, hiszen megesik az emberiség bizonyos százalékánál. Végülis mi a pedofília? Hát az, hogy a pedók vonzódásának tárgyai történetesen a serdületlen gyerekek. Nem kellene tolerálni, elfogadni a vele szembeni “gyűlöletbeszéd” helyett?"

Na! Kit idéztem?

Che21 2021.07.15. 23:04:00

Ekkora baromságot, mint ez az "írás"!

Anyám borogass, létezik ilyen hülye?

CoolKoon 2021.07.15. 23:20:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Mi a gond a szemüvegességgel? Nem a rossz látás a gond szerinted? " - Nekem nincs velük gondom egyáltalán. Egyeseknek viszont igen.

"Ez a keresztény tanítás." - Az, hogy megtagadja saját magát? Ez eléggé meredek állítás....

"A római pápa szerint semmi gond vele." - A római katolikus egyház katechizmusa szerint viszont a pápa az egyházi ügyekben és kérdésekben tévedhetetlen(nek számít). Ergo az eretnekségi vádad meglehetősen abszurd (és nem kevésbé volt abszurd az is, ahogy a Fideszes médiaprostik a pápát gyalázták, ahelyett, hogy legalább kussban maradtak volna addig, amíg Szíjjártó Péter - a pápa Mo-ra invitálása képében - külügyminiszterként végre egyszer az életben valami értelmes dolgot csinált).

"Az ikon a természetfeletti materiális kifejeződése, egy segédeszköz." - Muhahaha pont mint a bálványok is :D

" Konkrét példákat soroltam fel, mely igazolja állításomat." - Ugyan már! Ezek nem hosszú ideje működő liberális demokráciák! Pont az általad imádott pártunk és kormányunk bizonyítja, hogy 30 évvel a rendszerváltás után is annyira törékenyek a fiatal demokráciák, hogy nem egyszer a csőcselék kerekedik felül a választásokon, amely visszavágyik a diktatúrába.

"Ha jól működő liberális demokráciák lennének, említettem volna őket is. De nem azok. " - Ahogy az általad említett Tunézia sem.

"Kapaszkodj meg, de a liberális ikon Adam Smith se mondott mást erről." - Igazán? Na akkor ugyan légy oly kedves és ugyan mondjál már nekem konkrét művet és oldalszámot, ahol arról értekezik, hogy "nulla értéket teremtesz, s hatalmas értéket vonsz ki", mert szerintem valamit nagyon félreértelmezhettél...

"Manapság nagy gazdagsághoz éppen úgy lehet jutni, hogy nem teremtesz értéket semmilyen módon" - Ja. Örökléssel.

"Lásd a Soros féle gazembereket, akik még csak nem is tőkések." - Látom, neked fogalmad sincs arról, hogy mi fán terem a tőzsde. Ennek szerintem még nézz utána egy kicsit....

"Veszel egy céget, kiszívol belőle minden értéket, majd magára hagyod. Ez ma gyakori recept." - Ez kizárólag a posztszocialista országokban volt divat, ott is csak azért, mert ilyet kizárólag hatalmas, állami kézben lévő céggel lehet megcsinálni, ott se túl sokáig (néhány évig csak). De mindegy is, mert értékteremtés nélkül ezt se lehet megcsinálni, az állami cégeknél is csak azért ment ez, mert ott voltak az alkalmazottak, akik folyamatosan értéket teremtettek. Értékteremtés nélkül a folyamat egyszerűen fenntarthatatlan.

"Képes vagyok felfogni tökéletesen a mechanizmust, ezért is NEM veszek részt benne. " - Valójában csak a saját szájízed (és Marx szemüvegén keresztül) szerint értelmezed a mechanizmust, amivel leginkább saját magadnak teszel keresztbe. De hát szíved joga...

"A jóléti magállamok onnan finanszírozták rendszerüket, hogy máshonnan, a világ 90 %-áról elvontak erre pénzeket." - Ez egész egyszerűen nem igaz. Még az egykori nagy gyarmattartó államokra (Anglia, Spanyolország, Franciaország, Hollandia) se, nemhogy másokra (Németország, USA, Olaszország, Japán). A gyarmattartó magállamok is leginkább abban voltak érdekeltek, hogy a gyarmatok valamilyen alacsony hozzáadott értékű tevékenységet (pl. mezőgazdaság, bányászat) folytassanak, amivel aztán olcsó nyersanyagot biztosítottak a saját iparuknak. Ez sosem volt pénzelvonás, mint ahogy te állítod.

"a világ vagyona nem elég ahhoz, hogy a világ minden lakosa úgy éljen, mint egy 70-es évekbeli nyugati jóléti állam átlag polgára" - Soha nem is fog, de nem az általad emlegetett "kizsákmányolók" miatt.

"csupán hétköznapi liberalizmus: az erős elveszi a gyengétől amit csak akar, s ebből ad egy keveset a saját kiszolgálóinak" - Ennek semmi köze a liberalizmushoz, nem is értem, hogy honnan szedted ezt a marhaságot.

"Azaz 2 opciónk van, vagy agyonverjük a buzikat vagy megtapsoljuk őket?" - Nem, van a harmadik opció is: hogy nem bántjuk őket. Ugye egészen a Szájer-féle Alaptörvényig gyakorlatilag erről szólt a dolog, de hát az úgy nem lett volna eléggé "keresztényi" ugyebár...

"Mikor magyarázza a kormány a Bibliát? EGy ilyen esetre se emlékszem." - Hallgasd meg párszor Tömjénzsóttit (bár elismerem, ez tényleg nehéz feladat). Ő szokott ilyeneket hablatyolni.

"S talán éppen a mostani eset fog sok katolikust rádöbbenteni mennyire abszurd ez az elv." - Már nem azért, de láttál te reformátusokat meg evangélikusokat habzó szájjal buzizni amúgy? Mert én nem. Egyszerűen a nyugati kultúrkörben (beleértve a nyugati keresztény irányzatokat is!) egyre kínosabb a buzizás. És nem, erre nem az a helyes válasz, hogy "na akkor irány Moszkva". Nyé sznóva, szpászibá!

"Pedig nincs személyes motivációm." - Akinek nincs személyes motivációja, az nem ír olyasmit, hogy addig kell őket pofánbaszni, amíg szépen köszönnek, meg hasonlók :D

CoolKoon 2021.07.15. 23:21:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Egy rossz cselekedetet művelnek, népszerűsítenek. Ez önmagában elég." - Valójában kizárólag a puritánok gondolják úgy, hogy ez rossz cselekedet. A népszerűsítés meg úgy baromság, ahogy van. Amúgy a puritánok szerint a maszturbálás is bűn, én pedig szoktam maszturbálni. Akkor ezek szerint én is ártok másoknak, és rosszat cselekszek?

"A szemüvegesség nem betegség, hanem éppenhogy gyógymód egy betegségre." - A homoszexualitás sem betegség, ideje lenne beletörődnöd ebbe neked is...

kárárámaispj 2021.07.16. 00:36:45

@CoolKoon: Ha a homokosság nem betegség, akkor mi?

kárárámaispj 2021.07.16. 00:39:46

@CoolKoon: "Azaz 2 opciónk van, vagy agyonverjük a buzikat vagy megtapsoljuk őket?" - Nem, van a harmadik opció is: hogy nem bántjuk őket. Ugye egészen a Szájer-féle Alaptörvényig gyakorlatilag erről szólt a dolog, de hát az úgy nem lett volna eléggé "keresztényi" ugyebár..."
Ja, ugye most is az van, hogy békén vannak hagyva. És azon megy a felfordulás, hogy gyerekeknek nem kéne nyomatniuk a korcs dolgaikat. Mert ha szerinted normális, hogy egy szakállas vén barom nőnek öltözik és nőnek mondja magát, akkor nálad is van probléma rendesen.

Matyika Ápolója 2021.07.16. 00:43:18

@CoolKoon: "Akkor ezek szerint a zsidók is mind-"
No megkockáztatom hogy egy Tel-Avivi zsidó meg egy jeruzsálemi zsidó nem pont ugyanúgy állnak hozzá ehhez a kérdéshez, de azért vedd egy kalap alá őket, mert hogy zsidók... :D

Matyika Ápolója 2021.07.16. 00:44:43

@CoolKoon: a szemüvegesség nem betegség, viszont a rossz látás az nem normális. Mondom ezt úgy, hogy én is rosszul látok.

Matyika Ápolója 2021.07.16. 00:48:55

@Macropus Rufus: "A hiba amit elkövettél annak az a neve, hogy érvelési hiba"

aham, hát érvelési hibából azért van egy pár a világon, ez így önmagában nem igazán értelmezhető

kárárámaispj 2021.07.16. 01:00:18

@Matyika Ápolója: A rossz látás a szem deformációja, vagy a mozgatóizmok nem megfelelő működésének az következménye, nem?
Ha valami szerved deformálódott, akkor az betegség vagy trauma következménye, ha valamelyik izmod nem működik jól, akkor azt szintén. Akkor a rövid vagy távollátás miért ne lenne betegség? Gyógyíthatatlan. Szerencsére van szemüveg.

CoolKoon 2021.07.16. 02:11:40

@kárárámaispj: "Ha a homokosság nem betegség, akkor mi?" - Leginkább egy állapot talán. Esetleg tulajdonság, mint a haj- vagy szemszín.

"Ja, ugye most is az van, hogy békén vannak hagyva." - Nem, az új törvény miatt nincsenek békén hagyva.

"És azon megy a felfordulás, hogy gyerekeknek nem kéne nyomatniuk a korcs dolgaikat." - Egyrészt olyan sose volt, hogy "gyerekeknek nyomatták a korcs dolgaikat", másrészt pedig azon megy a felfordulás, hogy a törvénnyel pártunk és kormányunk megadta a kilövési engedélyt a buzikra.

"Mert ha szerinted normális, hogy egy szakállas vén barom nőnek öltözik és nőnek mondja magát, akkor nálad is van probléma rendesen." - Jaj, mert csak és kizárólag erről szól az egész, a nőnek öltözött szakállas vén barmokról, ugye? Na ne nevettess már!

CoolKoon 2021.07.16. 02:15:15

@Matyika Ápolója: "megkockáztatom hogy egy Tel-Avivi zsidó meg egy jeruzsálemi zsidó nem pont ugyanúgy állnak hozzá ehhez a kérdéshez" - Miért, Jeruzsálemben megvesszőzik a buzikat? Esetleg kiszolgáltatják őket a csőcselék kénye-kedvének?

"a szemüvegesség nem betegség, viszont a rossz látás az nem normális." - És akkor mi a megoldás? Hogy a rosszul látók viseljenek sárga csillagot? Vagy legalábbis ne taníthassák gyermekeinket, mert ellenkező esetben előbb-utóbb belőlük is szemüvegesek lesznek emiatt?

arthurthedent 2021.07.16. 06:03:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Igen, de ez alá csak az aktív szex értendő. "

Eretnekséget beszélsz már megint. :D Merthogy a biblia szerint Jézus ezt mondta:

"Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!
Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében."

arthurthedent 2021.07.16. 06:18:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Abban, hogy helyes? Nem."

A "természetes" szónak nincs olyan jelentése, hogy "helyes". Csak egy buta ember gondol olyat, hogy ami természetes az helyes vagy ami helyes, az mind természetes. A "természetes" szót ilyen formában használni nem más, mint egy több ezer éves keresztény gyűlölködés, agresszió.

Miközben folyamatosan ódákat zengetek a keresztények istenéről, ami teljesen nyilvánvalóan nem természetes, hanem természetfeletti.

kárárámaispj 2021.07.16. 09:31:01

@CoolKoon: "Nem, az új törvény miatt nincsenek békén hagyva."
Miért, miben vannak bántva, mesélj. Gyerekeknek szóló reklámokban nem jelenhetnek meg.
Ez egy átlaghomárt miben érint? Te mondjuk mennyire tartod számon, hogy a gyerekműsorokban mennyi a barna szemű, ha már tulajdonságnak gondolod a homokosságot.

"Egyrészt olyan sose volt, hogy "gyerekeknek nyomatták a korcs dolgaikat""
www.youtube.com/watch?v=d4vHegf3WPU&t=2s
www.youtube.com/watch?v=JbU60p0QxFk
www.youtube.com/watch?v=P3y3ZIBN7fc

Most nem tudom, neked higyjek, vagy szememnek.

"Jaj, mert csak és kizárólag erről szól az egész, a nőnek öltözött szakállas vén barmokról, ugye? Na ne nevettess már!'
Miért, mégis miről? Már bocs, a törvényben annyi van, hogy ezek nem kerülhetnek gyerekeknek szóló műsorokba. Ha tudsz valami másik részét a törvénymek, akkor idézd.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:09:00

@morph on deer:

A szemüveg célja a természetes, egészséges állapot utánzása, azaz gyógymód. A "gyógymód" nem csak azt jelenti, hogy egy adott probléma megszűnik, hanem azt is, az adott probléma hatása megszűnik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:18:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A "normális" és a "természetes" szó jelentésével játszol. Ez persze jó játék, de sok értelme nincs.

Kb. mint amikor a mai kommunisták órákon át vitáznak a "volt-e kommunizmus?" és "államszocializmus vagy államkapitalizmus volt-e a Kádár-rendszer?" témákban. Én is olvasok néha ilyen vitákat, pihentetőek, de gyakorlati jelentőségük nulla körüli.

Itt ugyanez. Nyilván a homokosság, a pedóság, minden más betegség "normális", hiszen előfordulnak bármiféle természetfeletti ok nélkül, de nyilván "nem normálisak", mert eltérnek a természetes rendtől.

Ahogy senki se lesz cukorbeteg, mert úgy dönt, úgy senki se lesz pedó, mert úgy dönt. Nekem még van 1 pedó ismerősöm is, első kézből vannak infóim. Mindent megadna, hogy ne legyen pedó. Ahogy mondjuk én is szívesebben lennék egészséges, mint cukorbeteg. Még a látásom romlása is a cukorbetegségem miatt van, kamaszként szuperlátásom volt, ma meg az órámat se tudom leolvasni szemüveg nélkül. Pár éve még a monitort láttam szmeüveg nélkül, ma már ahhoz is szemüveg kell. Szóval nyilván ha tőlem függne, a jó látást választanám. Ahogy egy józan homokos is szívesebben lenne egészséges, lásd Nádasdy interjúját pár hete a Klub Ráidóban "a fene akart homoszexuális lenni" volt a kiejlentése.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:27:54

@CoolKoon:

" Valójában kizárólag a puritánok gondolják úgy, hogy ez rossz cselekedet. A népszerűsítés meg úgy baromság, ahogy van. Amúgy a puritánok szerint a maszturbálás is bűn, én pedig szoktam maszturbálni. Akkor ezek szerint én is ártok másoknak, és rosszat cselekszek?"

A hagyományos kereszténység nem puritán. A puritanizmus egy protestáns elhajlás.

A hagyományos kereszténység szerint a női szépség Istent dicséri, a puritán álláspont szerintr pedig a női "hivalkodás" bűnre ad alapot.

Ideológiai szinten a puritanizmus a gnosztikus eretnekségeket hozza vissza, ahol az anyag és a szellem egymás ellenségei, s "mi" a szellem emberei vagyunk, így gyűlöljük az anyagot. Viszont a keresztény álláspont pont az ellenkezője: az anyag és a szellem nem különböznek alapjaikban, mindkettő Isten munkája, így az anyag elleni harc istentelen küzdelem.

Ami bűn az az öncélű anyagiság, a szellemtől megfosztott anyagiság. Azaz pl. a szép nő az jó dolog, viszont a tárgyaiasított nő rossz. A puritén megoldás erre abszurd: a nőket öltöztessük férfiaknak, legenek a lehető legcsúnyábbak, nehogy a férfiak észrevegyék őket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:29:48

@arthurthedent:

Azonban a gondolatban elkövetett tett más szint. Egy dolog, hogy el akarok lopni a boltból egy videó digitalizáló egységet, mert kellene, d enem akarok pénzt kiadni, más dolog, hogy ténylegesen ellopom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:36:14

@CoolKoon:

" "Mi a gond a szemüvegességgel? Nem a rossz látás a gond szerinted? " - Nekem nincs velük gondom egyáltalán. Egyeseknek viszont igen."

Kiknek? S ha van is, miért számít ez?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:36:43

@CoolKoon:

""Ez a keresztény tanítás." - Az, hogy megtagadja saját magát? Ez eléggé meredek állítás...."

Hol a megtagadás itt?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:38:01

@CoolKoon:

" A római katolikus egyház katechizmusa szerint viszont a pápa az egyházi ügyekben és kérdésekben tévedhetetlen(nek számít)."

Igen, ez egy abszurd, a XIX. században bevezetett katolikus hitelve. Talán éppen a mai helyzet ébreszti rá a katolikusokat, hogy ezt a XIX. századi újítást el kell törülniük.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:40:02

@CoolKoon:

""Az ikon a természetfeletti materiális kifejeződése, egy segédeszköz." - Muhahaha pont mint a bálványok is :D"

Nem, a bálványok maguk istenségek. Az ikonok nem azok. Egy bálványt megsemmisíteni bűn. Egy ikont nem az, s ez elő is fordul, pl. az ikonfestő új képet alkot egy meglévő ikon átdolgozásával.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:41:04

@CoolKoon:

" Ezek nem hosszú ideje működő liberális demokráciák! "

Hány évig kell egy osrzágban jól működő liberális demokráciának lenni, hogy ez jólétet eredményezzen?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:42:19

@CoolKoon:

""Ha jól működő liberális demokráciák lennének, említettem volna őket is. De nem azok. " - Ahogy az általad említett Tunézia sem."

Akkor nem velem, hanem a Freedom House-zal állsz vitában! Szerintük Tunézia működő liberális demokrácia.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:51:20

@CoolKoon:

""Kapaszkodj meg, de a liberális ikon Adam Smith se mondott mást erről." - Igazán? Na akkor ugyan légy oly kedves és ugyan mondjál már nekem konkrét művet és oldalszámot, ahol arról értekezik, hogy "nulla értéket teremtesz, s hatalmas értéket vonsz ki", mert szerintem valamit nagyon félreértelmezhettél..."

Ehhez keresnem kell. A lényeg azonban: Smith szerint van valóságos érték a dolgokban. Pontos idézethez elő kell vennem főművét, s keresgélni. Ha nagyon kell, megkeresem neked.

Éppen az a fő eltérés a klasszikus és a neoklasszikus közgazdaságtan között, hogy van-e objektív érték vagy nincs. A klasszikusok szerint van, s ezt a munka adja, lásd a parasztok learatják a búzát, értéket teremtenek, vagy a mesterember órát készít alkatrészekből, stb. A neoklasszikusok szerint érték nem létezik, ill. csak az érték, amiért a piacon valaki hajlandó fizetni: egy pohér víz lehet érték, ha a sivatagban vagyunk, s ugyanott egy aranytömb meg lehet értéktelen, minden csakis a hasznosságon és valaki vételi akaratán múlik.

Marx is klasszikus közgazdász, ő csak annyival ment tovább, hogy igazságtalannak minősítette a hozzáadott érték eloszlását a tőkés és a munkás között, a tőkés részére adott profitot kizsákményolásnak nevezve. De maga az alapeszme ugyanaz: egyszerűen Smith nem gondolta, hogy igazságtalan lenne, hogy a tőkés kapja a hasznot. De ez csak a következtetésekben más, az alap ugyanaz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 10:53:09

@CoolKoon:

""Manapság nagy gazdagsághoz éppen úgy lehet jutni, hogy nem teremtesz értéket semmilyen módon" - Ja. Örökléssel."

Az öröklés meglévá érték megszerzése, egész más kérdés. Semmi köze a témához. Apám meghalt, enyém lett a kocsija. Nem történt változás az értékben, csak a tulaj személye változott.

CoolKoon 2021.07.16. 11:56:37

@kárárámaispj: "Miért, miben vannak bántva, mesélj." - Abban, hogy a törvény jelzés a homofób csőcseléknek, hogy szabad préda mindenki, aki egy kicsit is "buzis". Nem véletlenül van ekkora cirkusz a törvény körül, de ezt csak azok nem értik, akik direkt nem akarják érteni.

"Gyerekeknek szóló reklámokban nem jelenhetnek meg." - Aha. Meg az irodalom-tananyag egy jelentős részét kukázni kell, vagy ha ezt egy magyartanár mégse hajlandó megtenni, akkor elviszi az ÁVO. Meg ha két buzi kézen fogva megy az utcán, és akár csak egy gyerek is meglátja őket, akkor szintén elviszi őket az ÁVO. Ugyanis EZ a törvény.

"Ez egy átlaghomárt miben érint?" - Annyiban, hogy a törvény nekik is jelez, méghozzá azt, hogy: a) alacsonyabbrendűek más állampolgárnál, b) sötétben bújkáló, gyerekeket megrontani akaró büdös buzik, és c) számoljanak azzal, hogy bármikor megtámadja őket a csőcselék, akár a nyílt utcán és fényes nappal is.

"Te mondjuk mennyire tartod számon, hogy a gyerekműsorokban mennyi a barna szemű, ha már tulajdonságnak gondolod a homokosságot." - Semennyire. Ahogy azt se, hogy a gyerekműsorban mennyi a szőke, a zsidó, a nő, meg akármilyen más csoport. De nekem nincs is rá szükségem, mert nem vagyok büdös náci.

"Most nem tudom, neked higyjek, vagy szememnek. " - A harmadik videó nem is gyerekeknek való. Az első kettőnél pedig a Teletubbies még mindig sokkal rosszabb. És hát ezt propagandának mondani.....hát nem tudom, hogy az elfogadás hirdetése mióta propaganda. A gyűlölet szítása viszont nem az, mi?

"Miért, mégis miről?" - Ennél sokkal, de SOKKAL általánosabban fogalmaz a törvény, és ez egyike azon dolgoknak, ami igazán aljassá teszi.

"Már bocs, a törvényben annyi van, hogy ezek nem kerülhetnek gyerekeknek szóló műsorokba." - Még egyszer: ennél SOKKAL általánosabb a megfogalmazás. Annyira általános, hogy még arra is ráhúzható, ha az utcán egy gyerek előtt két buzi kézenfogva megy. És ha a magyartanárokat meg a buzikat elkezdik összefogdosni Pintér pribékjei, akkor a bíróságok annak rendje és módja szerint ezek alapján fognak ítélkezni is. Mindennek a letagadása és elhazudása rendkívül cinikus és aljas dolog.

kárárámaispj 2021.07.16. 12:30:31

@CoolKoon: "Abban, hogy a törvény jelzés a homofób csőcseléknek, hogy szabad préda mindenki, aki egy kicsit is "buzis".
Ez a te baromságod, semmi ilyet nem tartalmaz. A nagyon liberális youtube-on nem lehet egy mellet kirakni, amerikában bármelyik film amiben némi szex van 18as karika.
konkrétan kiskorúakról szól a törvény, semmi szabad préda. Ez a te agymenésed.

"Nem véletlenül van ekkora cirkusz a törvény körül, de ezt csak azok nem értik, akik direkt nem akarják érteni."
Ja, hát igen, a buzik arról híresek, hogy kerülik a cirkuszolást. Meg a ballib értelmiség is.

"Meg az irodalom-tananyag egy jelentős részét kukázni kell, vagy ha ezt egy magyartanár mégse hajlandó megtenni, akkor elviszi az ÁVO."
Na, egy olyat mondj, te idióta, ami alapján kukázni kell bármelyik művet. ( Sapphón kivételével, ami nekünk tananyag volt.)

"Meg ha két buzi kézen fogva megy az utcán, és akár csak egy gyerek is meglátja őket, akkor szintén elviszi őket az ÁVO. Ugyanis EZ a törvény."
Idézd a törvény ezen részét. Hol van itt mű, hol van itt reklám? Ja, sehol? Hazudtál?

"hogy: a) alacsonyabbrendűek más állampolgárnál"
Pont hogy egy szinten vannak már állampolgárokkal. Ugye a swinger vagy a gerontofil sem megy be az iskolába, hogy elmesélje, hogy neki mi és miért jó.
Sőt, szerintem a heteroszexuálisok sem tanítgatnak senkit, hogy milyen póz a legjobb.

"A harmadik videó nem is gyerekeknek való. "
Oké, akkor elmagyarázom, hogy mi van a videón. A szakállas korcs elmegy és iskolában tart előadást. Szerinted ezt hagyni kell, jól értem?

" Még egyszer: ennél SOKKAL általánosabb a megfogalmazás. Annyira általános, hogy még arra is ráhúzható, ha az utcán egy gyerek előtt két buzi kézenfogva megy."
HAzugság. Nem általános, tartalmakról és reklámokról szól. Basztál elolvasni, de szövegelsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:05:37

@CoolKoon:

""Veszel egy céget, kiszívol belőle minden értéket, majd magára hagyod. Ez ma gyakori recept." - Ez kizárólag a posztszocialista országokban volt divat, ott is csak azért, mert ilyet kizárólag hatalmas, állami kézben lévő céggel lehet megcsinálni"

Furcsa, Hollywoodban akkor ezek szerint hazudnak? Lásd csomó film a corporate raid témájában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:06:27

@CoolKoon:

" Értékteremtés nélkül a folyamat egyszerűen fenntarthatatlan."

Így igaz. Ezért van bukásra ítélve a kapitalizmus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:07:24

@CoolKoon:

""csupán hétköznapi liberalizmus: az erős elveszi a gyengétől amit csak akar, s ebből ad egy keveset a saját kiszolgálóinak" - Ennek semmi köze a liberalizmushoz"

Ez a liberalizmus gazdasági alapja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:08:57

@CoolKoon:

" van a harmadik opció is: hogy nem bántjuk őket"

Mi is emmellett vagyunk, Nem bátjuk őket, de nem is engedjük, hogy élősködjenek rajtunk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:09:38

@CoolKoon:

""Mikor magyarázza a kormány a Bibliát? EGy ilyen esetre se emlékszem." - Hallgasd meg párszor Tömjénzsóttit (bár elismerem, ez tényleg nehéz feladat). Ő szokott ilyeneket hablatyolni."

Konkrét példát kérnék.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:10:40

@CoolKoon:

" Már nem azért, de láttál te reformátusokat meg evangélikusokat habzó szájjal buzizni amúgy? Mert én nem. Egyszerűen a nyugati kultúrkörben (beleértve a nyugati keresztény irányzatokat is!) egyre kínosabb a buzizás."

Mert a nyugati kereszténység ma már de facto ateizmus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:11:58

@CoolKoon:

" És nem, erre nem az a helyes válasz, hogy "na akkor irány Moszkva". Nyé sznóva, szpászibá!"

Amerikában évek óta megy ez a folyamat. Elsősorban anglikán hívők állnak át az ortodoxiához, mert az anglikanizmus egyre jobban feladja a krisztusi elveket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 13:12:41

@CoolKoon:

""Pedig nincs személyes motivációm." - Akinek nincs személyes motivációja, az nem ír olyasmit, hogy addig kell őket pofánbaszni, amíg szépen köszönnek, meg hasonlók :D"

Nem vagyok liberális, így képes vagyok a saját orromnál messzebb is látni.

CoolKoon 2021.07.16. 15:43:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ahogy mondjuk én is szívesebben lennék egészséges, mint cukorbeteg." - Viszont amit te hirdetsz, az gyakorlatilag majdnem ugyanolyan aljas, mintha valaki a cukorbetegeket akarná megbélyegezni. A cukorbetegség ugyanis tényleg betegség abban az értelemben, hogy káros és kóros folyamatok indulnak be a szervezetben, amelynek messze ható, súlyos következményei is lehetnek. A homoszexualitás viszont szintén NEM választott dolog, az illetők viszont a homoszexualitásuk miatt nem jelentenek veszélyt se önmagukra, se a társadalomra. Ugyanis attól, hogy egyes rohadékok utálják őket, még nem válnak automatikusan veszélyessé másokra.

"Ahogy egy józan homokos is szívesebben lenne egészséges, lásd Nádasdy interjúját pár hete a Klub Ráidóban" - Szívesebben lenne "egészséges" = szívesebben vonzódna csak nőkhöz? Na akkor elismétlem: ez NEM VÁLASZTHATÓ dolog, pont ahogy nincs olyan, hogy egy heteró egyszer csak buzivá válik, ugyanúgy nem létezik a fordítottja se. Pont ez teszi a törvényt is annyira abszurdá: hogy ez a nem létező jelenség az egyik premisszája.

"A hagyományos kereszténység nem puritán. A puritanizmus egy protestáns elhajlás." - Muhahaha szinte már várom, hogy mikor fognak téged meglincselni az ilyen kijelentéseidért :D Ráadásul jó nagy marhaságot is mondtál, Amerikában pl. a katolikusok is jóval keményvonalasabbak és fundamentalistábbak az európai társaiknál, pont azért, mert nagy rajtuk a puritán szekták felől érkező nyomás (legutóbb ez az oltásokkal kapcsolatos vitákban mutatkozott meg).

"a puritán álláspont szerintr pedig a női "hivalkodás" bűnre ad alapot." - Nos, ez egy elég nagy öngól akkor a részedről, mert pártunk és kormányunk intézkedései pont ezt a puritán álláspontot tükrözik, az, ahogy folyton belerúgnak a szingli nőkbe, gyakorlatilag egy az egyben erre az elvre vezethető vissza.

"Viszont a keresztény álláspont pont az ellenkezője: az anyag és a szellem nem különböznek alapjaikban, mindkettő Isten munkája, így az anyag elleni harc istentelen küzdelem." - Szerintem amiről te beszélsz, az a panteizmus, és (többek között) emiatt konkrétan maga az egyház égette meg Giordano Bruno-t. Úgyhogy ezzel megint csak ellentmondtál önmagadnak.

"A puritén megoldás erre abszurd: a nőket öltöztessük férfiaknak, legenek a lehető legcsúnyábbak, nehogy a férfiak észrevegyék őket. " - Ez amúgy egy az egyben visszaköszön a gazdáidnak oly kedves (illetve egyre kedvesebb) iszlamista tanokban is. Ahogy az apácák öltözékében is, akiket igazán abszurd dolog puritánsággal vádolni.

"Kiknek? S ha van is, miért számít ez? " - Mondtam: leginkább iskoláskorú gyerekeknek. Miért számít ez? És az, hogy a homofóboknak gondjuk van a homoszexuálisokkal, miért számít? Miért számít annyira, hogy törvényerőre kell emelni az aljasságukat?

"Hol a megtagadás itt?" - Ott, hogy ha a saját homoszexualitását tagadja meg, akkor önmagát tagadja meg. A homoszexualitása egész egyszerűen NEM ELVÁLASZTHATÓ tőle, soha nem is lesz az.

"Talán éppen a mai helyzet ébreszti rá a katolikusokat, hogy ezt a XIX. századi újítást el kell törülniük." - Padig akkor is pont azért vezették be, mert egyes szárnyak (főleg a németek meg a franciák, ki más) elkezdtek különutas irányzatokat "fejlesztgetni", amit nyilván villámgyorsan meg kellett akadályozni. Viszont még egyszer: jelenleg ilyen nincs napirenden, akik a pápát "kritizálják", azok általában primitív, útszéli stílusú, sudribunkó politikusok (és ostoba csicskásaik), akik még csak arra se képesek/hajlandóak, hogy ezeket a "kritikákat" épkézláb érvekkel támasszák alá. Mert abban, amit az a seggarc Bencsik pofázott, nem volt egyetlenegy érv sem (meg persze köszönet sem), csak a klérofasiszta Iránra hajazó "kinyilatkoztatás".

"Egy bálványt megsemmisíteni bűn. Egy ikont nem az" - De megnézném, hogy milyen képet vágna mondjuk egy orosz ortodox hívő, ha a nappalija legjobban látható helyén lévő ikont nemes egyszerűséggel tűzbe vetnéd :D

"Hány évig kell egy osrzágban jól működő liberális demokráciának lenni, hogy ez jólétet eredményezzen?" - Én legalább 50-re tippelnék, de talán inkább a 70 az ideális. Mi nyilvánvalóan még messze nem vagyunk ezen a szinten. A posztszocialista blokknál fiatalabb demokráciák pedig még ennyire se.

"Szerintük Tunézia működő liberális demokrácia." - Jó, mindketten tudjuk, hogy egy ilyen helyen akármikor megfordulhat a széljárás...

"A klasszikusok szerint van, s ezt a munka adja" - Mondjuk pontosan ezt állítom én is: a bányászat hozzáadott értéke pl. nemcsak az ércek kitermelése, de általában a finomítása is. Ezek után fizetnek az egyes piaci szereplők (Európában legalábbis) ÁFÁ-t is amúgy: mindig az általuk "megtermelt" hozzáadott érték után. És ebbe sehogy se illeszkedik az, amit folyamatosan sugallsz, tehát hogy egyesek (=a rohattmocskos impralsta-kaptalsta, kizsákmányoló tőkések) gyakorlatilag a semmit adják el.

"Nem történt változás az értékben, csak a tulaj személye változott. " - No akkor viszont tényleg teljes képtelenség az, amit itt állítasz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 15:48:32

@CoolKoon:

Mutass nekem cukorbeteget, aki szerint a cukorbetegség nem betegség. Olyat, aki büszke a cukorbetegségére. Sőt ak esetleg "cukorbeteg büszkeség" eseményt szervez. Ha lenne ilyen, az ellen én is fellépnék.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 15:49:26

@CoolKoon:

"ez NEM VÁLASZTHATÓ dolog"

Tehát ami nem választható, az jó? Komolyan ezt hiszed?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 15:50:31

@CoolKoon:

" ez a nem létező jelenség az egyik premisszája"

Sajnos létező. Léteznek homokosok és pedók.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 15:51:17

@CoolKoon:

" nincs olyan, hogy egy heteró egyszer csak buzivá válik, ugyanúgy nem létezik a fordítottja se"

Szerintem sincs. Na és?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 15:54:38

@CoolKoon:

" Amerikában pl. a katolikusok is jóval keményvonalasabbak és fundamentalistábbak az európai társaiknál, pont azért, mert nagy rajtuk a puritán szekták felől érkező nyomás"

Nyilván hat a közeg is.

Az ortodox kereszténység is egységes, de nem egységesek a szokások.

Nagyjából 3 részre osztható kulturális szempontból az ortodoxia: nem-balkáni szláv (az egyszerűség kedvéért "orosznak" nevezem), balkáni, arab-etióp-indiai (az egyszerűség kedvéért: "arab").

Ami közös bennük az pár tilalom: rövid szoknya, rövidnadrág, meztelen vállak, átlátszó öltözék, túlságosan testhezálló ruha. A kihívó öltözék tilos, de kultúrkörfüggő mi számít annak.

Íme néhány sajátosság:
- smink: az araboknál az erős smink is jónak számít, ez ugyanis annak jele, hogy a nő ünnepélyesen öltözött, tisztelve a templomot ezzel, máshol a túl erős sminkre kicsit ferdén néznek, de sminkellenesség sehol sincs, ami viszont követelmény: az ikont megcsókoló hívő nő ne hagyjon semmiképpen rúzsnyomot, azaz vagy olyan rúzst használjon, mely nyomtalan, vagy ikoncsókolás előtt törölje le diszkréten a rúzst, majd utánna ismét tegye fel magára,
- magassarkú cipő: az oroszoknál ez normál viselet, bár hivatalosan ott is harcolnak ellene, míg a többiben a túl magas sarok nem számít megfelelőnek templomban,
- fejkendő: az oroszoknál ez gyakorlatilag kötelező, míg a másik két kultúrkörben csak idősebb nőknél általános, az araboknál egyenesen demonstratív fejkendőellenesség is van, ezt ott sokan egyfajta "nem vagyok muszlim" üzenetnek szánják,
- vállkendő, sál: az oroszoknál nagy divat, a többiben ez jellemzően csak akkor használatos, ha célja az alatta lévő szabályellenes ruha takarása (jellemzűen rövid ujj eltakarása),
- nadrág: a balkáni területen teljesen normálisnak számít, az araboknál nem kedvelt, mert a szoknya éppenhogy a "nem-muszlimság" jele, így az preferált, az oroszok csak akkor fogadják el, ha nem túl szűk és része nadrágkosztümnek,
- cicanadrág: az araboknál azért se szokás, mert túl "muszlimnak" számít, ahogy mondtam, az arab keresztényeknél abszolút szoknya és női ruha uralom van, ez az, ami a leginkább eltér az arab muszlim női viselettől, az oroszoknál ferdén néznek rá (egyes kolostorokba be se engedik így a látogatót), a Balkánon elfogadott viselet, ha a vele együtt viselt felső ruha fenék alattig ér,
- puritán viselet: apácáknál kötelező, de világiaknál ez tilos, ez egyrészt hivalkodásnak számít, lásd "bűntelen nő vagyok", másrészt idegen, protestáns hatásnak, az alapszabály az, hogy az istentisztelet ünnep, így ünnepi módon kell öltözni hozzá, ami persze nem szabad, hogy hivalkodóan szexis legyen, de az ellenkező véglet, a szürkeség még nagyobb hivalkodásnak, lelki hivalkodásnak számít.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 15:55:54

@CoolKoon:

" pártunk és kormányunk intézkedései pont ezt a puritán álláspontot tükrözik"

Pl. miben? Egy ilyen esetre se emlékszem. Ráadásul a fő fideszes politikusnők se így viselkednek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 15:56:32

@CoolKoon:

" belerúgnak a szingli nőkbe, gyakorlatilag egy az egyben erre az elvre vezethető vissza"

S ennek mi köze a puritanizmushoz? Semmi.

CoolKoon 2021.07.16. 16:02:49

@kárárámaispj: "Ez a te baromságod, semmi ilyet nem tartalmaz." - Dehogynem, a sorok között pontosan ezt tartalmazza.

"A nagyon liberális youtube-on nem lehet egy mellet kirakni, amerikában bármelyik film amiben némi szex van 18as karika." - Amúgy de, ki lehet. És te egészen másról beszélsz. Ha úgy maradt volna a törvény, hogy nem teszik bele azt az aljas homo- és transzfób részt, akkor senkinek az égegyadta világon nem lett volna vele baja, és az egész parlament megszavazta volna. De hát nem az volt a cél ugye, mert azzal nem lehetett volna belerúgni a buzikba egy hatalmasat...

"konkrétan kiskorúakról szól a törvény, semmi szabad préda. Ez a te agymenésed." - Ez egész egyszerűen egy hazugság. Bármennyit is fogod te meg a többi idomított troll ismételgetni ugyanezt a hazugságot, attól még hazugság marad. A törvény kifogásolt része NEM a gyerekekről szól, ezért lett belőle ekkora botrány.

"Ja, hát igen, a buzik arról híresek, hogy kerülik a cirkuszolást." - Mindenki cirkuszol, amikor úgy érzi, hogy konkrétan a léte forog veszélyben. Te is cirkuszolnál, ha NER-es banditák (pl. M. Richárd "barátai") betörnének hozzád és elrabolnák a gyerekeidet például.

"Na, egy olyat mondj, te idióta, ami alapján kukázni kell bármelyik művet. ( Sapphón kivételével, ami nekünk tananyag volt.)" - Oscar Wilde? Esterházy Péter? A Queen összes dala? George Michael? Elton John? A YMCA (tényleg, ezeket akkor mostantól nem is játszhatják a rádiók)? Harry Potter? De igazából napestig lehetne még sorolni a példákat, csak hát a magadfajta idiótáknak felesleges.

"Idézd a törvény ezen részét. Hol van itt mű, hol van itt reklám? Ja, sehol? Hazudtál?" - A törvény nemcsak művekre, de személyekre is vonatkozik. És olyan általánosan van megfogalmazva, hogy még arra, hogy két férfi kézenfogva megy az utcán, is rá lehetne húzni a "normálistól eltérő nemi szerepek" népszerűsítését.

"Pont hogy egy szinten vannak már állampolgárokkal." - A Szájer-féle Alaptörvényig ez így volt. Most már viszont egyáltalán nincs így.

"Ugye a swinger vagy a gerontofil sem megy be az iskolába, hogy elmesélje, hogy neki mi és miért jó." - Miért, szerinted a szexuális felvilágosítás a szabados nemi élet reklámozásáról szól? Mégis mit szívsz?

"Sőt, szerintem a heteroszexuálisok sem tanítgatnak senkit, hogy milyen póz a legjobb." - Miért, a buzik azt tanítják? Miért hazudsz?

"A szakállas korcs elmegy és iskolában tart előadást. Szerinted ezt hagyni kell, jól értem?" - Akkor visszakérdezek: a bábszínházas bácsi elmegy színházakba bábelőadásokat tartani a gyerekeknek, és sok esetben a női bábszereplőket is ő formázza meg. Szerinted ezt hagyni kell, jól értem?

"HAzugság. Nem általános, tartalmakról és reklámokról szól. Basztál elolvasni, de szövegelsz." - Te mintha direkt terelnél (miközben tudom, hogy de). A reklámokról szóló törvény közterületeket is érint (hiszen ott is van reklám, nemcsak a tévében meg az interneten). Ergo gyakorlatilag bármilyen "buzis" dolog (pl. két férfi csókolózása, egymás kezének megfogása, ölelkezése stb.) kimerítheti a reklámozás fogalmát. De hát végig ez is volt a cél, ezért tették bele a rohadt gazdijaid. A kiadó megbírságolása pedig csak a bemelegítés volt, a buzik Pintér papa ÁVO-s pribékjei általi összefogdosása (és előzetesben tartása, majd szarrá bírságolása) gondolom ezután jön majd.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:04:24

@CoolKoon:

" amiről te beszélsz, az a panteizmus"

Nem, a kereszténység nem panteista.

A panteizmus azt jelenti Isten és a világ ugyanaz. A kereszténység ezt nem így látja.

Nyilván lehet sokféleképpen értelmezhető panteizmus, de ezt most hosszú lenne elemezni. Persze ha a téma érdekel téged, szívesen belemegyek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:06:56

@CoolKoon:

" az apácák öltözékében is, akiket igazán abszurd dolog puritánsággal vádolni"

Az apáca Istennek szenteli magát, ez speciálsi eset. Felesleges keverni a civil nőkkel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:07:30

@CoolKoon:

"a gazdáidnak oly kedves (illetve egyre kedvesebb) iszlamista tanokban"

Nézz utána az "iszlamizmus" szónak...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:11:51

@CoolKoon:

"a homofóboknak gondjuk van a homoszexuálisokkal, miért számít? Miért számít annyira, hogy törvényerőre kell emelni az aljasságukat?"

Mióta aljasság a rossz elutasítása? A homofóbia jó dolog. Nem a homofóboknak van bajuk a homokosságból valamiféle rejtélyes okból, hanem ez objektív ellenzés: a rossz elutasítása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:15:21

@CoolKoon:

"ha a saját homoszexualitását tagadja meg, akkor önmagát tagadja meg"

Azaz bármilyen ösztön nem kiélése önmegtagadás lenne?

Tehát ha pl. eddig szerettem kismacskákat kínozni, mert szadista vagyok, de aztán keresztény lettem és megértettem, hogy ez egy bűnös ösztön, s azóta arra késztetem magam, hogy ne tegyek így, akkor ezzel megtagadtam magamat?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:18:14

@CoolKoon:

"homoszexualitása egész egyszerűen NEM ELVÁLASZTHATÓ tőle, soha nem is lesz az"

Az ösztön valószínűleg nem, de annak megélése igen. Nekem van 1 pedofil haverom, aki pl. hosszú évek óta passzív, nem éli ki hjalamait tudatosan, mert azokat hibásnak tekinti. Valójában ma is pedó, az ösztön benne van, de harcol ellen, s tudatosan ösztönei ellen tesz.

De mondjuk nekem is időnként kedvem lenne egy-egy idegen nő seggét megsimogatni a metróban, mégse teszem. Mert agyammal leküzdök egy ösztömnt. Ez akkora baj lenne?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:21:58

@CoolKoon:

""Talán éppen a mai helyzet ébreszti rá a katolikusokat, hogy ezt a XIX. századi újítást el kell törülniük." - Padig akkor is pont azért vezették be, mert egyes szárnyak (főleg a németek meg a franciák, ki más) elkezdtek különutas irányzatokat "fejlesztgetni", amit nyilván villámgyorsan meg kellett akadályozni. Viszont még egyszer: jelenleg ilyen nincs napirenden, akik a pápát "kritizálják", azok általában primitív, útszéli stílusú, sudribunkó politikusok (és ostoba csicskásaik), akik még csak arra se képesek/hajlandóak, hogy ezeket a "kritikákat" épkézláb érvekkel támasszák alá. Mert abban, amit az a seggarc Bencsik pofázott, nem volt egyetlenegy érv sem (meg persze köszönet sem), csak a klérofasiszta Iránra hajazó "kinyilatkoztatás"."

Én nem vagyok katolikus, nekem könnyű ez a kérdés. Számomra a római pápa egy ember, aki nem több bárki másnál, természetesen nem egyházkirály, se tévedhetetlen.

A korábbi római pápával nem volt gondom, mert ő a hagyományos katolikus tanítást terjesztette, amivel 90-95 %-ban egyetértek. A mostanival meg az a najom, hogy eretnekségeket terjesztett katolikus szempontból is nézve.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:23:12

@CoolKoon:

"Mert abban, amit az a seggarc Bencsik pofázott, nem volt egyetlenegy érv sem"

De, volt. Bár ő elsősorban politikai tevékenységét kritizálta, nem a vallásit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:24:44

@CoolKoon:

" milyen képet vágna mondjuk egy orosz ortodox hívő, ha a nappalija legjobban látható helyén lévő ikont nemes egyszerűséggel tűzbe vetnéd"

Nyilván, mert ennek vallásgyalázó jelentése lenne. De semmi baja nem lenne, ha bemenne egy ikonkészítő mesterhez, aki legyalul régi ikonokat, majd új képet készít.

Azaz nem az ikonrombolás a baj, hanem annak mögöttes értelme.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:26:59

@CoolKoon:

" egyesek (=a rohattmocskos impralsta-kaptalsta, kizsákmányoló tőkések) gyakorlatilag a semmit adják el"

Pedig manapság így lesznek a nagy gazdagságok. Ma nem abból lesz milliárdps, aki gyárt valamit, azaz érteket teremt, hanem abból, aki meglévő értékeket manipulál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:28:06

@CoolKoon:

""Nem történt változás az értékben, csak a tulaj személye változott. " - No akkor viszont tényleg teljes képtelenség az, amit itt állítasz."

Nem.

CoolKoon 2021.07.16. 16:28:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Furcsa, Hollywoodban akkor ezek szerint hazudnak? Lásd csomó film a corporate raid témájában." - Ugyan már! A legtöbbjük arról szólt, hogy valami gátlástalan spekuláns megvette a céget, jobb esetben csak feldarabolta, rosszabb esetben pedig komplett kis darabokban adta el az egészet. És közben nagyon sok embert kirúgott, vagy az utóbbi esetben mindenkit. Nem volt etikus az, amit csinált, de a feldarabolással igazából még értéknövelést is ért el, mert a tulajdonosok (a részvényesek) minden esetben nyertek ezeken a tranzakciókon (a kisemberek viszont vesztettek, mert általában ki lettek rugdosva).

"Így igaz. Ezért van bukásra ítélve a kapitalizmus. " - Uff, mindig félelmetes, amikor a magadfajták téves premisszákra alapozva ilyen "elegánsan" levezetik a teljes kapitalizmus bukását. Az a helyzet, hogy igazából fogalmad sincs a kapitalizmusról, ha azt hiszed, hogy ott nem történik folyamatos, megállás nélkül értékteremtés.

"Ez a liberalizmus gazdasági alapja." - Ez egész egyszerűen nem igaz. A liberalizmus gazdasági alapja az állandó konkurencia jelentette ösztönző erő.

"nem is engedjük, hogy élősködjenek rajtunk." - Azt akarod mondani, hogy a homoszexuálisok nem fizetnek Mo-n adót?

"Mert a nyugati kereszténység ma már de facto ateizmus." - Uff, ezt a kannásbor hozta ki belőled? :D Ezt már csak a számtalan, neofundamentalista keresztény szekta léte (pl. jehovisták, hitgyülisek) is kapásból megcáfolja.

"Elsősorban anglikán hívők állnak át az ortodoxiához" - Egy fenét! A liturgiai meg a teológiai kompatibilitás miatt leginkább a katolikusokhoz állnak át, de biztosan nem az ortodoxiához (pláne hogy annak igazából egységes irányzata sincs).

"Mutass nekem cukorbeteget, aki szerint a cukorbetegség nem betegség." - Nem tudok ilyenről. Viszont attól még a cukorbetegek nyílt üldözése ugyanolyan gusztustalan lenne, mint a homoszexuálisok nyílt üldözése.

"Tehát ami nem választható, az jó?" - Tudod, mi a liberalizmus alapja? Hogy mindenkinek MINDENT szabad addig, amíg mások jogait ezzel nem korlátozza. Na és a homoszexualitás pl. pont ilyen, és pont ezért nem lenne szabad, hogy bármiféle gondot okozzon a létük.

"Léteznek homokosok és pedók." - Igen, azok léteznek. De a homokosok nem valamiféle külső inger hatására válnak azokká, ahogy a heterók se teszem azt Bruce Willis-filmek nézése miatt fogják a lányokat szeretni. Én erről a hamis premisszáról beszéltem.

"Szerintem sincs. Na és? " - A törvény aljas premisszája szerint viszont van.

"Az ortodox kereszténység is egységes, de nem egységesek a szokások. " - Akkor meg mégse egységes...

"apácáknál kötelező, de világiaknál ez tilos" - Amúgy hegyitót falvabna jártál-e már? Mert azoknak igen jelentős része katolikus, és az apácáknál csak fél fokkal kevésbé puritán az idősebb nők öltözete.

"Pl. miben? Egy ilyen esetre se emlékszem." - pl. az ostoba Kövér László dumája, miszerint a nőknek szülőgépi feladatuk van? Vagy Ákos hadoválása a női princípiumról? De említhetném a meddő párok ellen elkövetett aljasságot, ami most van készülőben.

"S ennek mi köze a puritanizmushoz? Semmi." - Ó dehogynem, pont te magad vezetted le a fentiekben, hogy mennyi sok köze van hozzá!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:35:28

@CoolKoon:

"Ugyan már! A legtöbbjük arról szólt, hogy valami gátlástalan spekuláns megvette a céget, jobb esetben csak feldarabolta, rosszabb esetben pedig komplett kis darabokban adta el az egészet. És közben nagyon sok embert kirúgott, vagy az utóbbi esetben mindenkit. Nem volt etikus az, amit csinált, de a feldarabolással igazából még értéknövelést is ért el, mert a tulajdonosok (a részvényesek) minden esetben nyertek ezeken a tranzakciókon (a kisemberek viszont vesztettek, mert általában ki lettek rugdosva)."

Pont ez az alapkérdés. A semmiből értéket csinálni nem lehet. Ez nem értékcsinálás, hanem értlkkivonás.

Ajánlom ezt az esetet: en.wikipedia.org/wiki/British_Home_Stores

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:36:53

@CoolKoon:

"azt hiszed, hogy ott nem történik folyamatos, megállás nélkül értékteremtés"

Igen, egyre csökken az értékteremtés. Ez a rendszer inherens problémája. A liberalizmus a gazdaságban se működik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:37:50

@CoolKoon:

" A liberalizmus gazdasági alapja az állandó konkurencia jelentette ösztönző erő."

A konkuurencia természetes eredménye, hogy valaki nyer. S onnantól már nincs konkurrencia.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:38:40

@CoolKoon:

" Azt akarod mondani, hogy a homoszexuálisok nem fizetnek Mo-n adót?"

Sose mondtam ilyet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:39:16

@CoolKoon:

" Ezt már csak a számtalan, neofundamentalista keresztény szekta léte (pl. jehovisták, hitgyülisek) is kapásból megcáfolja."

Sajnos nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:40:01

@CoolKoon:

" az ortodoxiához (pláne hogy annak igazából egységes irányzata sincs)"

De van. Honnan vetted ezt a marhaságot, hogy nincs?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:41:10

@CoolKoon:

" leginkább a katolikusokhoz állnak át"

Oda is, de ez most a ferencizmus miatt kérdéses.

Ami biztos, a modernista keresztényektől mennek el az emberek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:42:10

@CoolKoon:

"a cukorbetegek nyílt üldözése ugyanolyan gusztustalan lenne, mint a homoszexuálisok nyílt üldözése"

Pedig a cukorbetegség betegség jellegét bizony üldözni kellene, ha lenne ilyesmi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:42:57

@CoolKoon:

"mindenkinek MINDENT szabad addig, amíg mások jogait ezzel nem korlátozza"

Ez egy semmitmondó elv eleve. Kár si beszélni róla.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:43:45

@CoolKoon:

""Szerintem sincs. Na és? " - A törvény aljas premisszája szerint viszont van"

Nincs semmi ilyesmi a tv-ben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:46:23

@CoolKoon:

""Az ortodox kereszténység is egységes, de nem egységesek a szokások. " - Akkor meg mégse egységes..."

Ez az alapon semmi a világon nem egységes, ha ezen 100 % azonosságot értesz.

Az ortodox kereszténség egységes, mert ugyanazokat a teológiai elveket hirdeti, eltérés nélkül. Az meg, hogy az egyik pap cipője sárga, a mésiké kék az nem léneyges egyházilag.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:47:26

@CoolKoon:

" Mert azoknak igen jelentős része katolikus, és az apácáknál csak fél fokkal kevésbé puritán az idősebb nők öltözete."

Helyi szokás. Nem vallási kérdés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:48:12

@CoolKoon:

"az ostoba Kövér László dumája, miszerint a nőknek szülőgépi feladatuk van?"

Sose mondott ilyet. Ez álláspontjának ballib meghamisítása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:48:54

@CoolKoon:

"Vagy Ákos hadoválása a női princípiumról?"

Miért, ez nem igaz, amit mondott?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.16. 16:49:47

@CoolKoon:

""S ennek mi köze a puritanizmushoz? Semmi." - Ó dehogynem, pont te magad vezetted le a fentiekben, hogy mennyi sok köze van hozzá!"

Semmi ilyet nem vezettem le.

kárárámaispj 2021.07.16. 17:15:51

@CoolKoon: "Dehogynem, a sorok között pontosan ezt tartalmazza."
Tehát nem tartalmazza, PONT. Az hogy te mit látsz a sorok között a te hülyeséged.

"Ha úgy maradt volna a törvény, hogy nem teszik bele azt az aljas homo- és transzfób részt"
Melyik az aljas transzfób rész? Hogy a gyerekeknek nem tömjük tele a fejét hülyeséggel?

"De hát nem az volt a cél ugye, mert azzal nem lehetett volna belerúgni a buzikba egy hatalmasat..."
Tehát buzikba rugás az, ha nem mehetnek iskolákba és gyerekeknek szólü reklámokban nem buzulhatnak? Hatalmas rugás tényleg.

" A törvény kifogásolt része NEM a gyerekekről szól, ezért lett belőle ekkora botrány."
AKKOR IDÉZD BAZMEG! NE HAZUDOZZÁL

"Mindenki cirkuszol, amikor úgy érzi, hogy konkrétan a léte forog veszélyben."
Akkor igen. Itt meg a gyerekeknek szóló tartalmakról van szó mindig.

"Te is cirkuszolnál, ha NER-es banditák (pl. M. Richárd "barátai") betörnének hozzád és elrabolnák a gyerekeidet például."
Bravó, sikerült ezt idehoznod.

" Oscar Wilde?" Nem tananyag, és nem gyerekeknek írt semmit.
Esterházy Péter? Gyerekkönyvei?
"A Queen összes dala?" George Michael? Elton John? "
Melyik queen dal is szól arról, hogy buzulni jó, vagy válts nemet?

"A YMCA (tényleg, ezeket akkor mostantól nem is játszhatják a rádiók)?"
Miért ne játszhatná, te hazug szemét? Egyébként a felsoroltak közül melyik is gyerekeknek készült tartalom?

" Harry Potter? De igazából napestig lehetne még sorolni a példákat, csak hát a magadfajta idiótáknak felesleges."
Elég szar példákat hoztál fel. Egyik sem állja meg a helyét.

"A törvény nemcsak művekre, de személyekre is vonatkozik." HAZUGSÁG. IDÉZD!!!!

"És olyan általánosan van megfogalmazva, hogy még arra, hogy két férfi kézenfogva megy az utcán, is rá lehetne húzni a "normálistól eltérő nemi szerepek" népszerűsítését."
MŰVEKBEN ÉS TARTALMAKBAN TE HAZUG SZEMÉTLÁDA.

"Akkor visszakérdezek: a bábszínházas bácsi elmegy színházakba bábelőadásokat tartani a gyerekeknek, és sok esetben a női bábszereplőket is ő formázza meg. Szerinted ezt hagyni kell, jól értem?"
A bábszínház szerinted ugyanaz? Érzékenyítettek téged a Vitéz Lájszlóra? Komolyan azt hitted, hogy az örgödöt üti?

"A reklámokról szóló törvény közterületeket is érint (hiszen ott is van reklám, nemcsak a tévében meg az interneten). Ergo gyakorlatilag bármilyen "buzis" dolog (pl. két férfi csókolózása, egymás kezének megfogása, ölelkezése stb.) kimerítheti a reklámozás fogalmát."
igen, bazmeg, nem kell, hogy óriásplakátokon pasik smároljanak. Köszi. Ezzel a nem-buzik kurvára egyetértenek.

"A kiadó megbírságolása pedig csak a bemelegítés volt, a buzik Pintér papa ÁVO-s pribékjei általi összefogdosása (és előzetesben tartása, majd szarrá bírságolása) gondolom ezután jön majd."
Jaaaa, hogy te majd jól kitaláltad, hogy mi lesz.

Na, ostba hazug szar vagy, aki képtelen volt elolvasni az 5 sort a törvényből, de ugatni tud. Pont mint a fajtád.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.16. 23:46:05

@kárárámaispj: Ostoba vagy! Az a gond, hogy a pedofil törvénybe homoszexualitás ellenes dolgokat csempésztek be.

"E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.07.16. 23:49:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: " Ezért van bukásra ítélve a kapitalizmus." - Ja, ezt mantrázták a szovjetek 70 éven át. Ők már sehol, a kapitalizmus meg köszöni jól van.

arthurthedent 2021.07.17. 05:39:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ez az alapon semmi a világon nem egységes, ha ezen 100 % azonosságot értesz."

Ez már mekkora ostobaság! Láttál már két enyhén különböző elektront? A világ egy tetemes része elektronokból van ám!

arthurthedent 2021.07.17. 05:45:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A konkuurencia természetes eredménye, hogy valaki nyer. S onnantól már nincs konkurrencia."

Ennek sincs semmit értelme. Attól, hogy valaki még nyer még nem kell teljesen megsemmisülnie a vesztesnek. Ráadásul új konkurencia is születhet. Tök nyilvánvaló, hogy amit mondasz az ellentétes a valósággal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.17. 07:55:31

@arthurthedent:

Csak az már teljesen egyenlőtlen verseny, amiből ritkéán kerül ki győztesként a gyengébb fél.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.17. 08:56:01

@arthurthedent:

Csakhogy ennek semmi köze a témához, de ezt szerintem te is tudod.

kárárámaispj 2021.07.17. 10:10:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: 18 éven alattiaknak nem lehet se durva erőszakot, se pornót, se buzulást mutogatni. Sőt, tudtommal alkoholt sem lehet reklámozni meg cigit sem. Ez van a törvényben.
Látom neked sem sikerült találni olyan részt ami miatt nem mehet kézenfogva két buzzancs.
süti beállítások módosítása