Az orbáni propaganda a tömegtársadalmakban jól bevált, de hazugságokon alapuló manipulációs sémákat követi. Az orbánista hangulat-gerjesztőknek kiindulópontja, hogy nem létezik „objektív igazság”, sőt már maga a részrehajlástól való tartózkodás is (lásd a „politikai korrektség”-gel szembeni ideológiai hadjáratot) gyanús. Ha viszont nincs „objektív igazság”, akkor a szubjektív ítélet és a „Fake News” nemhogy természetes, de kötelező! A tapasztalat azt mutatja, hogy a tömegekre valóban hatással van a leegyszerűsítés, az hogy már nem ideológiai, vagy politikai ellenfelek állnak egymással szemben, hanem ellenségek. Ráadásul az ellenség, a „mi közös” ellenségünk hatalmas és veszélyes! A mozgósítás érdekében célszerű megszemélyesíteni és gonosz karikatúráját megrajzolni az ellenségnek (legyen az akár „kulák”, „klerikális reakció”, Soros, „Brüsszel” stb). Aki tehát a „mi” emberünk, a „mi közönségünk”, a „nemzetünk” tagja akar lenni, annak be kell állnia a Vezér/a Párt/az Egyház/a Fradi stb. mögé a sorba. A befogadás másik oldala a kirekesztés: az, aki nem elég fehérbőrű, nem eléggé vallásos, nem eléggé heteroszexuális, nem eléggé szurkol a magát „keresztény-nemzeti”-nek mutató belső gyarmatosító formációnak az majdhogynem áruló/hazaáruló/ellenség.

Tehát a propaganda első lépése megrajzolni a küzdőteret: az egyik oldalon a „harcos angyalok” (akik magukat általában szánni való kisebbségnek láttatják, miként a nácik magukat, amikor úgy állították be Lengyelország lerohanását, mint a „veszélyes háborús-agresszor lengyelek” elleni önvédelmi harcot), a másik oldalon a Sátán. Minél zavarosabb a Sátán kiléte, annál jobb (Sztálin a riválisából, amúgy a Vörös Hadsereg győztes vezéréből, Trockijból, olyan Sátánt faragott, aminek következtében a több százezer, millió ártatlanul megvádolt „trockista” lelte halálát a Gulágon).

A propaganda második lépése az ellenség karikatúrájának a megrajzolása (a libsi Soros „aki kárörvendően nevet a keresztény magyarok szenvedésén”, Karácsony Gergely aki „alkalmatlan” stb.).

A propaganda harmadik eleme, mivel a választáson ellenségek csapnak össze, ezért felesleges minden racionális vita! Minden „igaz magyar”-nak éreznie kell (nem érteni és vitatkozni arról), hogy mi a tét…

Az orbánista propaganda negyedik eleme: ha megvan a magyar mumus Gyurcsány személyében, akkor rá kell mutatni arra, hogy a magát Szent-Istváni magaslatokra hazudó Orbánhoz képest Gyurcsány-Sátán egyet jelent a „liberál-kommunista, valamint kötelező gender és nemváltó terrorral”:) 

Ebben a helyzetben az ellenzék jól teszi ha nem fogadja el a felkínált orbánista politikai küzdőteret, nem válaszol a provokatív hazugságokra, hanem megy a maga útján, győz és újjáépíti az államot!