MaGYAUR

MaGYAUR

Kire kéne szavaznia Dobrev Klárának?

2021. október 11. - Magyaur
Ungvári Krisztián bejegyzése:
"Ha Dobrev Klára lennék és hatalomra szeretnék jutni, biztos Márki-Zay Péterre szavaznék.
Sajnos sokan nem értik az előválasztás igazi tétjét. Ez nem arról szól, hogy az ellenzék győzelme esetén kié lesz a politikai hatalom. Ez a kérdés ugyanis gyakorlatilag már az előválasztás első fordulójával eldőlt: azé a párté, amelyik a legnagyobb frakciót adja és amely emellett a legkönnyebben talál közös nevezőt a többi leendő kormánypárti frakciók többségével. Ez pedig a DK a szocik és (furcsa módon) a Jobbik lesz. Ezzel szemben Márki-Zaynak még csak frakciója sem lesz, hiába kerülhetne a miniszterelnöki székbe - jó eséllyel legfeljebb a Momentum támogatja majd.
Az előválasztás valójában nem szól másról mint arról, hogy az ellenzék többségét adó baloldali szavazók kívánnak-e valamilyen politikai ajánlatot tenni azoknak, akiket volt fideszesként kell meggyőzniük és megnyerniük. Csak baloldali szavazatokkal sem 2010-ben, sem 2014-ben, sem 2018-ban nem lehetett választást nyerni. Ráadásul a mostani előnytelen és torz választási rendszerben az ellenzék csak akkor nyerhet, ha tömegesen vonz be jobboldali szavazókat is. Több mint biztosra kellene mennie, hiszen sejtheti, hogy Orbán Viktor minden választási csalást, ami csak lehetséges lesz, be fog vetni, hiszen konkrétan saját és családja egzisztenciája, sőt szabadsága lehet a tét.
Jobboldali szavazók megszólítása viszon nem fog menni baloldali jelölttel. Magam is úgy gondolom, hogy Dobrev Klára felkészült és okos politikus - bár politikája és személye egy "külön világ" - hogy udvariasan fejezzem ki magam. Hiába gondolják azonban sokan őt az okosabbnak és felkészültebbnek, mindez mit sem ér ha azok nincsenek megszólítva, akik sem a Fideszből, sem a Gyurcsány-kormányból nem kérnek.
Teljesen mindegy, hogy mit gondolunk Márki-Zay egyes kijelentéseiről, gyermeknevelési elveiről, stb. stb. Még ha nyerne, akkor sem biztos hogy ő lesz a miniszterelnök hosszú távon, de ha ő is lenne, akkor sem áll majd módjában azokat az elképzeléseit végrehajtani, amelyhez nem szerzi meg a baloldali pártok támogatását.
A DK törzsszavazóinak ez nyilván érzelmi kérdés és majd le fognak szavazni a fideszes trollokkal karöltve Dobrev Klárára. Lelkük rajta, ha a Fidesz hasznos idiótáiként épp ők akadályozzák meg Dobrev Klára politikai hatalomra jutását. Azok azonban, akiknek az ő politikája tényleg fontos, ha kicsit is józanul mérlegelnek, nem tehetnek mást mint MZP-re szavaznak.
Hozzáteszem: én nem örülök ennek. Nem tölt el örömmel, hogy az óbaloldal még most is ennyi szavazatot kapott. De inkább élek ezzel együtt, mint a NER aljasságai közepette."

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr3016717068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.10.11. 07:35:21

Ezzel leginkább az a baj, hogy Dobrev erõssége az ellenzékben azt is jelenti, hogy Orbán a miniszterelnöki székben fog megrohadni 120 évesen. Az DK meg veregetheti a saját vállát hogy de azért az ellenzékben mi vagyunk a legfaszábbak. A Jobbiknak meg ez lesz az utolsó választása, soha többé nem fog az 5% közelébe jutni - a DK mögé beállás legalább akkora árulás a szavazóbázissal szemben mint anno amikor az SZDSZ beállt a komcsik mellé a Horn kormányban.

BiG74 Bodri 2021.10.11. 09:16:37

Dobrev azért kapott ennyi szavazatot, mert a dk-s társaság pont úgy fanatizálható, mint a fideszes, de ettől több nem lesz. Plussz megfelelő háttér mellett ő egy női jelölt.
@midnight coder:
Mondom, hogy állj le a fideszes mantrával. A jobbik vezetősége senkit nem árult el, csak a másik ellenzéki pártokkal együtt felmérte a fideszes magyar realitást. Ráadásul ez is politika, persze ha a fidesz csinál hátraarcokat, az rendben van, mert az reál politika, országérdek. Mindenki más áruló, persze.
Dobrev, mz/x, hakapeszi maki, az most mindegy, majd rájössz, ha kiderül, hogy sok magyar is rájött erre végre.

BiG74 Bodri 2021.10.11. 09:42:54

Dobrev azért kapott ennyi szavazatot, mert a dk-s társaság pont úgy fanatizálható, mint a fideszes, de ettől több nem lesz. Plussz megfelelő háttér mellett ő egy női jelölt.
@midnight coder:
Mondom, hogy állj le a fideszes mantrával. A jobbik vezetősége senkit nem árult el, csak a másik ellenzéki pártokkal együtt felmérte a fideszes magyar realitást. Ráadásul ez is politika, persze ha a fidesz csinál hátraarcokat, az rendben van, mert az reál politika, országérdek. Mindenki más áruló, persze.
Dobrev, mz/x, hakapeszi maki, az most mindegy, majd rájössz, ha kiderül, hogy sok magyar is rájött erre végre.

midnight coder 2021.10.11. 09:58:09

@BiG74 Bodri: Itt eddig négyen csináltak hátraarcot. Elõször az MSZP amikor MSZMP-bõl azzá vált ami. Aztán az SZDSZ amikor liberális pártból liberósbolsevik lett. Aztán a FIDESZ ami liberálisból konzervatív lett, végül most a Jobbik ami konzervatívból liberósbolsi.

Ebbõl az MSZP váltása volt a legsikeresebb. Egyrészt simán eladta az ex-munkásõr nyugdíjasoknak hogy õk a Párt, másrészt simán eladta a reformkomcsiknak hogy õk az új szociáldemokraták illetve az SZDSZ-t behúzva a képbe mint szociálliberálisok.

Az SZDSZ pálfordulása már óriási bukta volt. Liberális, antibolsevik pártként beállni az állampárt mögé nem volt jó ötlet. Elõtte országos párt voltak, akik a Horn kormány után akár egyedül, akár a FIDESZ-szel simán lehettek volna kormányképes erõ, ehhez képest a szocikkal együtt szalonnázás a bukásukat hozta, utána már csak a szél fújta át õket az 5%-os küszöbön.

Orbánék pálfordulása felemás volt. Egyrészt elveszítették a szavazóbázisuk jó részét, de addigra már ennek a szavazóbázisnak Hornék után a töke amúgy is tele volt már a szocilibekkel, így elég sok megmaradt. Másrészt csatlakoztak a konzervatívok - összességében többet nyertek mint amit veszítettek.

A Jobbik esetében viszont kb. az utolsó dolog akivel szövetkezni szabad lett volna, az a DK. Ha beállnak MZP mögé akkor ezt híven követte volna a tábor, és egyben is marad. De Dobrev mögé beállni öngyilkosság volt. A Jobbik eleve úgy jött létre, hogy az MSZP/SZDSZ annyira utálta, hogy a Piszkos Fred effektus miatt egy rakás ember beállt mögé - jó részük az MSZP-bõl akinek a töke volt tele az MSZP/SZDSZ-féle szocilib vonallal ami aztán DK néven rágta ki magát a haldokló MSZP testébõl mint az Alien. Közben megalakulásuk kezdete óta velük riogatta az MSZP/SZDSZ az istenadta népet, hogy ha hatalomra kerülnek akkor csomagolni kell a bõröndöt meg hasonlók. Õk voltak a szoclibek hivatásos madárijesztõi, _a_ nácik. És még ellenzékben is, maga Fletó mondogatott olyanokat, hogy orrukat befogva szavaznak majd a Jobbikkal együtt - és ez már a cukisodás után volt.

Szóval, én annyira nem hinnék abban, hogy a Jobbik jól jön ki ebbõl. Sem a DK egyébként.

Ami a magyar realitást illeti, az az, hogy DK-val az élen nem lehet választást nyerni. Max. elõválasztást.

lobaszopiatej 2021.10.11. 10:02:59

a Fidesz legjobb marketingese a DK.
"vegyük el a gazdagoktól" (200 havi nettótól az voltál 2010-ben, ha volt ingatlanod ha nem) és adjuk oda az inaktívaknak szlogentől megijed az ember.

BiG74 Bodri 2021.10.11. 10:47:40

@midnight coder:
Nem ezekre a fordulásokra gondoltam. Viszont az mszp/szdsz megfizetett a dolgaikért, a fidesz viszont hatalomtechnikai eszközökkel megoldotta, hogy azon az úton ne lehessen elszámoltatni. Mostanáig. Most igen akár orrbefogással is. Ezért kár b@szogatni a jobbikost, hogy dk-t támogat. A régi idióta jobbikosok, akik valójában csak radikális fideszesek, már leléptek, de ővelük amúgy sem értek volna el semmit. Önmagukban kevesek voltak, mert az agyhalottak elriasztottak sok szimpatizánst, de érdemi politikára is alkalmatlanok, mert az agyhalottak ezt nem támogatták. Ők voltak a harcos elégedett töltelék a fidesz rendszerében. Vona ezen változtatott, jókor.
Aki az ellenzéket ekézi, hogy azt teszi, ami jelen helyzetben, vagy így békésen, demokratikusan lehet intézni, vagy véresen forradalommal, az álszent.
Lehet tolni a mantrát, hogy jaj az elvek, meg a világnézet, és milyen már, hogy jobbik-dk. De a tény, hogy a fidesz elvtelen politizálásával szemben ez még mindig sokkal tisztább, erkölcsösebb megállapodás, melyet a választó, kinek van agya, teljesen jól érthet is.

midnight coder 2021.10.11. 11:18:55

"Viszont az mszp/szdsz megfizetett a dolgaikért"
Egyikrõl sem látom hogy börtönben lenne, vígan politizálnak az ellenzékben. Amúgy szerintem nem is véletlenül: Orbánnak többet érnek szabadlábon.

"Ezért kár b@szogatni a jobbikost, hogy dk-t támogat."
Nézd, ellenzéki oldalon azt kellene elsõ körben átlátni, hogy a DK legalább olyan káros mint Orbánék. És lehet hogy a DK-nak van egy nagy csapat agresszív nyugdíjas munkásõr támogatója, de szavazót nem hoznak annyit, mint amennyit visznek. Mert értelmes ember nem szavaz olyan társaságra ahol Gyurcsányék neve mint lehetséges vezetõ erõ felmerülhet.

"Önmagukban kevesek voltak, mert az agyhalottak elriasztottak sok szimpatizánst, de érdemi politikára is alkalmatlanok, mert az agyhalottak ezt nem támogatták."

Ezek után szerintem kb. a vezetõ politikusaik marad a tagságuk. Kb. akkora bukfenc lesz ez mint az SZDSZ-é, csak az SZDSZ mint nagy párt bukott úgy 80%-ot, õk meg mint kis párt fognak. Ezt viszont nem fogják túlélni. Ezért mondtam, hogy a Jobbiknak ez lesz az utolsó választása.

Bryan élete 2021.10.11. 11:20:45

Az a szép a világban, hogy sokszinű, A vélemény is lehet az. A Jobbik a legszélsőbb legjobboldalibb, zászlóégető, egyenruhában masírozó radikális pártból nehezen hihetően tudott átalakulni egy mérsékelt jobbközép párttá. Ennek most is ott vannak a nyomai. Ott b...ták el végülis, hogy Vona irreális lázálmai miatt nem léptek vissza néhány helyen '18-ban, ezzel megteremtve az újabb kétharmadot és megpecsételve a jobbik rögös útját is. Lehettek volna hősök, megmentők is. Azóta Jakab próbál erőt lehelni a pártba, de nem biztos, hogy a legjobb módszerekkel, intellektussal. Lehet itt egyedül a DK-t meg Gyurcsányt démonizálni - már semmi értelmét nem látom 15 évre visszamutogatni, mert ilyen alapon a teljes szoci-szadi kormányt is le lehetne húzni a wc-n. Igy együtt teremtettek szar kormányzást szar emberekkel.
Gyurcsány nem akkora spíler, mint ahogy szeretnék ezt a szerepet ráerőltetni, hiszen így lehet állandóan vele riogatni. Ezt viszont jól használja ki ez adja az erejét, fennmaradását is, akit állandóan piszkálnak, "bántanak", az mellé akaratlanul is sokan beállnak megvédeni. Sehol sem lenne az 1 %-os, 6 fős pártjával, ha a kutya sem érdeklődött volna iránta a kiválás után. Köszöni szépen a sok ingyenreklámot, ez eddig csak hozott a házhoz, Nem kicsit, Nagyot.
Amúgy meg természetes módon át fog rendeződni ez a paletta, hiszen ennyi érdektelen pártocskának már úgysincs sok értelme a fidesz-tömb ellenében, tehát számítani kell még arra, hogy lesznek is vicsorgások, morgások, lökdösődések, de az észszerűség alapján összekényszerül, egymásba olvad ez a társaság jobbikostól, lmpstől, dékástól két-három szemmel is látható politikai közösségbe, ez mindannyiuk érdeke. És az sem Gyurcsány érdeme lesz, - mert ha nem vele állnak össze, akkor ellene, - hanem a realitásé.

midnight coder 2021.10.11. 11:22:13

@lobaszopiatej: Igen, a DK alapvetõen a lumplenprolik pártja. De még azok sem nagyon szavaznak rá, legalábbis az értelmesebbje, mert az is inkább kilépne a lumpen létbõl, míg a DK benne tartja õket. A fõ bázis a nyugdíjas munkásõr, akiknek õk még mindig a Párt, már persze ott is csak annak a rétegnek, akik nem az MSZP-rõl hiszik ugyanezt. Bár, ahogy elnézem, lassan összenõ ami összetartozik...

Bryan élete 2021.10.11. 11:32:06

Nem értem a poszt két utolsó bekezdését.Vagyis úgy értelmezem, miszerint azért kell Márki-Zayra szavazni most, hogy ő legyen a miniszterelnök, aki aztán egy év múlva úgyis elbukik mert nincs pártja és elég támogatója a baloldalon belül. Mindezt azért, hogy utána Dobrev Klára legyen a miniszterelnök. Többször elolvastam, nekem ez jött le.

Bryan élete 2021.10.11. 11:36:24

@midnight coder: hogy tartja a lumpeneket a dk a lumpenlétbe? A nyugdíjas munkásőrök által megfenyegetve? Kicsit zavaros, amit leírtál.

BiG74 Bodri 2021.10.11. 11:54:27

@midnight coder:
Nézd, akkor azt is lásd át, hogy abból főzünk ami van. Viszont nem véletlenül mondom, hogy fideszes propagandista vagy, mert direktbe nyomod a fő irányvonalat. Gyurcsány itt és most csak azt tudja elszúrni, ha primadonna különcködésével esetlegesen szétzúzza az ellenzéki együttműködést idő előtt, de vezető szerep se neki, se a dk-nak nem jut. És de, értelmes ember szavaz olyan társaságra, melyben a ferike neve is megjelenik, mert értelme révén tudja, hogy nem csak a ferire, és nem csak a dkra szavaz. Kár a gyurcsányos szlogeneket nyomatni, a legtöbb értelmes embert nem érdekli a patás gyurcsány aki bár az elképzelhető legrosszabb, de egyetlen percre sem csukták le, egyetlen vádat nem emeltek vele szemben, egy fillért nem kellett neki fizetnie. Esküszöm ő lehet a rézf@szú bagoly emberi változata.
A jobbik pedig lassan a jobboldal reális gyűjtőjévé válhat tetszik vagy sem. Ha igaz lenne amit mondasz egy nyomorult kis liberális pártból sem lehetett volna egy kleptomán antidemokratikus illiberális kormányzó erő.
Viszont ha az ellenzék bukja a 22-es választást, valószínűleg vége az életszerű demokratikus formációknak, a jobbiknak is.
@Bryan élete: Nem hiszem, hogy ilyen durván egybeolvadnak, viszont biztos vagyok benne, hogy az ellenzéki együttműködés nem az ellenzék továbbélése miatt lényeges, hanem azért, mert a magyar demokrácia soha nem került olyan környezetbe, mely végre tényleges és felelősségteljes demokratikus közös tevékenységet kényszerített ki.

BiG74 Bodri 2021.10.11. 12:03:36

@Bryan élete:
A posztolót is elérte az antigyurcsányizmus, és az ellenzékre húzott gyurcsány maszk riogató hatása. Racionálisnak tűnő irracionalitás.
Az is érthetetlen, hogy ő se érti, ha köbüki nyer, akkor nem támogatás nélküli miniszterelnök lesz, hiszen a nyerés ténye jelzi, az ellenzéki szavazók őt támogatták, tehát az ellenzéki pártok is (nem fideszesen) támogatni kénytelenek, hiszen ő a nyertes közös jelölt. Ha már a mi lesz ha kategóriában kalandozunk.

Bryan élete 2021.10.11. 13:18:40

@midnight coder: Egyikrõl sem látom hogy börtönben lenne, vígan politizálnak az ellenzékben. Amúgy szerintem nem is véletlenül: Orbánnak többet érnek szabadlábon.
Ja, meg a fideszben. Egy nagy lóf.....t ér bármit is Orbánnak az elszámoltatás.Budai Gyula köhögött látszatból kettőt, osztjónapot. Akkor Orbánnak is el kellene számolnia a 70/30-as sáppal, amiben mutyiztak akkoriban a szadi-coci gengszterbandával. Holló a hollónak, tudod.

midnight coder 2021.10.11. 13:43:50

@Bryan élete: Ez a kevésbé fontos. Sokkal lényegesebb, hogy Gyurcsány szabadlábon egy folyamatos fenyegetés. Ha sitten ülne, akkor nem lehetne a népet azzal riogatni hogy visszatér a politikába. Ugyanezért nem lenne Orbán sem elszámoltatva egy esetleges ellenzéki gyõzelem esetén - aminek persze most már csak elméleti esélye van.

midnight coder 2021.10.11. 13:49:21

@Bryan élete: Nézd, ha közmunka van, akkor a lumpennek el kell mennie dolgozni. És ha már el kell hogy menjen dolgozni, akkor már elfilózik azon, hogy a közmunka helyett jobb egy összeszerelõüzem, ahol jóval többet kereshet mint közmunkán vagy segílykén. És a gyereke is azt látja, hogy apuka-anyuka dolgozni jár, és nem azt hogy a farkából is megél, ergo talán az iskolába járás sem annyira rossz ötlet, hiszen így akár szakmája is lehet, amivel sokkal többet kereshet mint apuka az összeszerelõüzemben. Ezért aztán már nem feltétlenül az lesz a célja, hogy teherbe ejtse a 12 éves szomszéd kiscsajt, hogy hamarabb jöjjön a lé. Így viszont normális élete lehet, és a gyereke akár már egyetemre is jár majd, amire a jó kis szocis segílyke mellett esélye sem lenne.

midnight coder 2021.10.11. 13:55:08

@BiG74 Bodri: "Nézd, akkor azt is lásd át, hogy abból főzünk ami van."

Nézd, aki az ördöggel szövetkezik, az a pokolra jut. Errõl az SZDSZ is mesélhetne. Az elõválasztással a következõ ciklus már mindenképp bukta, de ha MZP mögé állt volna be a Jobbik, akkor mint párt megmaradhatott volna, sõt a következõ választásra akár már reális kihívói lehettek volna Orbánéknak - a DK nélkül. Így viszont majd jön a picsogás hogy oda lett a Jobbik, és a DK is kevesebbet nyer mint nyerhetett volna a Jobbik nélkül. A dolognak a nyertese kis szerencsével MZP lehet, de nyerni persze nem fog tudni Orbánék ellen - még ha a DK beáll mögéjük, akkor sem. És persze mindennek az Orbán lesz az oka, illetve a DK szerint Karáncsony és MZP.

Bryan élete 2021.10.11. 18:01:58

@midnight coder: nem szeretném, ha bárki börtönben ülne azért, amit nem követett el. Remélem, kiderül egyszer részletesen, mi is történt és hogyan a 2006-os "Deák téri csatában" és az előtte-utána történt eseményekben. . Én ott laktam a Parlament közelében, az Erzsébet hídnál dolgoztam, nagyon sok mindent láttam és nem úgy, ahogy a fidesz megpróbálja évek óta áttematizálni. Sokan lepődünk majd meg. Nem kicsit. MZP-ből soha semmi sem lesz a nagypolitikában ilyen retorikával, mehet vissza Hódmezőre a balettba. A lehetséges miniszterelnöki poziciótól már annyira elborult, lila ködben van az agya, hogy saját magát fogja kinyírni az összefogásból. És nem Gyurcsány, nem a Jobbik, hanem ő maga fűrészeli hatalmas vehemenciával maga alatt a fát. Pedig felőlem lehetett volna miniszterelnök is.

BiG74 Bodri 2021.10.11. 18:50:35

@midnight coder:
Pokolra jut? Szófordulat, vagy vallásos az úr? Ha vallásos, akkor hagyjuk, ha szófordulat vicces, mert ezek politikusok, hát hová jutnának ( pont mint az ügyvédek)?
Szerintem sokat gondolsz bele, itt a célok egyszerűek, a megvalósítás csak önuralom kérdése, a választók azt várják, hogy konszenzusos indulás legyen egyértelmű oldalakkal.
@Bryan élete:
Remélem, hogy nincs igazad köbükivel, és továbbra is célorientált, egóját visszafogó lesz, mint a többi!

Bryan élete 2021.10.11. 18:57:29

@BiG74 Bodri: délelőtt lehazaárulózta a partnereit, most öt perce nem győzött bocsánatot kérni. Áhhhh

alöksz róz 2021.10.11. 22:43:55

@BiG74 Bodri: kétfordulósnak kellett volna lennie az egyéninek is. bár valószínű azért lett egy forduló, mert lebeszélték már előre a jelölteket, hogy nagy véletlenül pont a népszerűségüknek megfelelő arányban legyenek jelöltjeik.
ha meg nem így volt, akkor igen nagy kár volt jakabnak a dk-t a leendő új parlament legerősebb összefosás-pártjává tennie.

alöksz róz 2021.10.11. 22:46:09

érdekes, hogy magyar györgynek nem volt semmi baja az első fordulós visszalépésekkel, most meg fel van háborodva geli visszalépésén

Magyaur 2021.10.11. 23:56:53

Boris János: "Végighallgattam korábbi interjúját, amelyből kiderül, hogy az Obama-kampány jelentette a számára a politikai szocializációt. (Ami érdekes. mert az éppenséggel egy meglehetősen progresszív demokrata kampány volt.) A felfogása annyiban amerikaias, hogy abszolút pragmatikus, teljesen el tudja választani a magánmeggyőződéseit a praktikus szempontoktól. Pld. hívő katolikusként abszolút elutasítja az abortuszt, de eszébe sincs a jelenlegi gyakorlatot szigorítani, egyéni döntés kérdésének tartja. Ugyanígy: a Pride-ra nem menne ki, de támogatja a melegházasságot. Világi dolgokban a teljes jogegyenlúség híve. Az állam és az egyház (vallás) teljes szétválasztása az ideálja. Nem feltétlenül PC módra beszél, de a gondolkodásmódja liberális. Amiket mondanak--"gyerekverő", "listázni akarja a cigányokat", "nőellenes"--ezek szándékos csúsztatáson alapuló rágalmak."

2021.10.12. 07:24:00

a magyar politikai tér szóhasználatában:

jobboldali: orbánista
baloldali: nem orbánista

kik azok a "jobboldali szavazók", akik nem orbánisták ??
süti beállítások módosítása