MaGYAUR

MaGYAUR

Orbánnak semmi esélye a 2022-es választásokon!

2021. október 17. - Magyaur
A kiindulópont az 1945-ös első szabad és demokratikus nemzetgyűlési választás. Ekkor "a jogosultak 92,52%-a élt szavazati jogával. Ehhez hasonló részvételi arány azóta sem volt Magyarországon, és inkább hasonlítható a korszak és az elkövetkező évtizedek nyugat-európai politikai részvételéhez.
A voksolás a Kisgazdapárt üzenetének átütő sikerét hozta. Néppárttá válva képes volt szinte teljesen egybegyűjteni a tulajdonához, életformájához ragaszkodó városi polgárság és a frissen földhöz és jobb életkilátásokhoz jutott vidéki lakosság szavazatait." http://www.ogyk.hu/.../75-eve-tartottak-magyarorszag-elso...)
A nemzeti karakter nem változott sem a kommunista diktatúra, sem az orbáni "nemzeti-kereszténynek" hazudott diktatúra hatására sem: a magyar választók európai, minden szélsőségtől mentes, jogbiztonságon alapuló, polgári államot akarnak!
A falusi gyökerekkel rendelkező és szociológusként a társadalomról átfogó képpel rendelkező Karácsony Gergely ezt felismerve, ennek tudatában adta át a politikai stafétát annak a Márki-Zay Péternek, aki mérsékelt kereszténydemokrata és republikánus politikusként győzelmet arathat a hatalommal visszaélő, erkölcstelen és politikai józanságát elvesztő Orbán fölött!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr5416724054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2021.10.17. 10:23:01

Ugyan már. Az elõválasztás szépen megmutatta, hogy ez a választás szokás szerint arról szól, hogy Orbán vagy Gyurcsány. Rádásul a második legerõsebb ellenzéki párt, a Jobbik vezetõi szépen bemásztak Gyucsányék seggébe, de ebben a szavazóbázisuk aligha fogja követni õket, úgy hogy a legjobb esetben is nem mennek el szavazni. Kevésbé jó esetben Orbánékra szavaznak.

Orbánnak olyan kétharmada lesz, hogy a fal adja a másikat.

midnightcoder2 2021.10.17. 10:25:14

Amúgy pedig a nagy ejrópai demokrácia arról szól, hogy választhatsz szocdem szoclibet, vagy kereszténydemokrata szoclibet, vagy liberálisnak hazudott szoclibet, vagy zöld szoclibet. Lényegében egypártrendszer van, csak a pártnak különféle színû verziói vannak amik névleg külön pártként futnak.

Ennél Putyinnál is nagyobb a demokrácia.

Magyaur 2021.10.17. 10:47:07

@midnightcoder2: Van amikor a jobboldali diktatúra szekértolói minden diktatúrát hajlamosak a nyugati, dekadens, liberális rendszer fölébe helyezni: még Putyinét, Sztálinét és Hitlerét is...
Bocsássad meg nekik Istenem, elvette az eszüket az esztelen gyűlölet!:)

midnightcoder2 2021.10.17. 11:18:19

@Magyaur: Ahol a szent konszenzus és a nácizmustól való rettegés miatt alig van különbség a pártok között, ott aligha beszélhetünk demoklráciáról. Persze ballib szempontból ez a helyzet nyilván a demokrácia csúcsa, ahogy a harmadik birodalomban sem hiányolták anno a nácik a demokráciát. De ettõl még egyik sem az, mert az embereknek nincs valódi választása. Most arról ne is beszéljünk, hogy a mai polgár mennyire képes bármilyen választásra, mennyire van az átlagpolgárnak bármiféle önálló gondolkodásra, dolgoknak utánajárásra képessége és motivációja.

Magyaur 2021.10.17. 11:27:00

Orbánnak olyan gazdasági, külpolitikai és jogi nehézségekkel kell szembenéznie, amilyennel eddig még soha. Tehát nem az a kérdés, hogy veszít-e, hanem az hogy mennyire!:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.17. 12:13:15

A magyar lakosság liberális része ballibaizmust akar, nem mérsékelt "kereszténydemokráciát". MZP csak dísz lehet, de nem vezető.

K K K 2021.10.17. 12:43:20

A kérdés csak az, hogy jövőre 2/3-dal, vagy 4/5-del nyer Orbán. Szerintem, most lesz neki először 4/5-ös többsége.

evilwolf 2021.10.17. 12:55:20

Ó, be szép lenne!
Meg ezt a mostani patchwork/foltmunka alaptörvényt is le kellene cserélni.
Alkotmányba kell foglalni, hogy 2 ciklusnál többet ugyanaz a személy ne lehessen vezér.
Meg az is lehet, hogy ezen a maszknélküli békemeneten a fele fidesz-szavazó kiüti magát, s kiesnek a szavazásból.

Magyaur 2021.10.17. 13:27:24

Orbánra az a sors vár, ami Rákóczira, Kossuth-ra, Horthy-ra és Rákosira stb: az emigráció.

szárny 2021.10.17. 13:54:35

@Magyaur: akkor most már meg vagy nyugodva, igaz?
Muhahaha

midnightcoder2 2021.10.17. 15:02:52

@Magyaur: A külpolitikai nehézségek nem hiszem hogy túlzottan izgatják. Kis hazánk nem lesz kirúgva az EU-ból - igazából sokkal több anyagi érdeket sértene, mint hogy pár agyhalott balfék politikus nedves álmát megvalósítsák ezért. A gazdaság pedig elég stabil ahhoz, hogy ne legyen túl nagy gond az osztogatásból. Ebbõl nem lesz Öszöd2, max. jövõre nem lesz pár dolog ami az idén volt. De majd jól ráfogják a Sorosra.

Drizari 2021.10.17. 15:14:14

"Karácsony Gergely ezt felismerve, ennek tudatában adta át a politikai stafétát annak a Márki-Zay Péternek, aki mérsékelt kereszténydemokrata és republikánus politikusként győzelmet arathat a hatalommal visszaélő, erkölcstelen és politikai józanságát elvesztő Orbán fölött!"

Magyarországon pártokra és egyéni képviselőjelöltekre szavaznak. Miniszterelnököt az első alakuló parlamenti ülésen választanak a bejutott pártok képviselői. Tehát közömbös, most ki lesz a "jelölt". Még az is előfordulhat, hogy a jelenlegi hatpárti összefogás kétfelé szakadva indul a jövő évi választáson.

Valamelyest képet kaphatunk a választási erőviszonyokról most október 13-án a Béke-menet és az Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál megtartandó Orbán-beszédre megjelenő tömeg létszámán. Vélhetően többen lesznek, mint amennyien voltak az utóbbi 3 évben az összes ellenzéki tüntetésen.

Drizari 2021.10.17. 15:15:31

* október 23-án ...

T.Jani 2021.10.17. 17:12:47

"Fasiszta pártot demokratikus választások útján – amíg olyanokat tartanak – még soha nem váltottak le. Ez önellentmondás lenne, mert Mussolini meghatározása szerint „a fasiszta állam nem más, mint hatalom- és uralomakarás”. Tagadja a demokráciát, a parlamentarizmust. A fasizmus atyja úgy határozta meg a célt, hogy „egy párt, amely teljesen és kizárólagosan kormányoz egy nemzetet”. A populizmus nem más, mint a demokráciához igazított fasizmus.” (Federico Finchelstein, argentin történész)

19540511 2021.10.17. 21:04:42

@Drizari: "Vélhetően többen lesznek, mint amennyien voltak az utóbbi 3 évben az összes ellenzéki tüntetésen."
Kérdés, hogy Orbánék mennyit fizetnek majd a résztvevőknek. A kétkiló krumpli erre nem lesz elég. Majd megint buszokkal hozzák külföldről a megfizetett embereket, akik úgysem értik egy szavát sem Orbánnak.

BiG74 Bodri 2021.10.17. 22:32:36

@midnightcoder2:
Milyen rettegést levágsz már, hihetetlen. Lassíts már mert infarktus lesz a vége!

11 Favágó 2021.10.17. 22:34:17

@evilwolf: Merkel is ezért állt fel 4 ciklus után.
De az is lehet, látta, hogy vége ...

BiG74 Bodri 2021.10.17. 23:04:16

@11 Favágó:
Azért négy ciklus után még felállni.... az nem semmi!

gmihaly621 2021.10.18. 08:50:38

Ne igyál előre a medve bőrére, Magyaur hülyelvtárs!

2021.10.18. 10:23:40

azzal, hogy az szdsz (együtt -> p(m) -> m/mmm) került többsége kormányozhatatalanná válik az ország. orbán sem tud majd kormányozni és az ellenfeleik sem. ezzel együtt legfeljebb egy maradhat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.10.18. 10:44:09

@midnightcoder2: "Amúgy pedig a nagy ejrópai demokrácia arról szól, hogy választhatsz szocdem szoclibet, vagy kereszténydemokrata szoclibet, vagy liberálisnak hazudott szoclibet, vagy zöld szoclibet"
Hát, én úgy emlékszem, hogy a polgárok nem választották-noha megtehették volna- az Orbán baráti körét sem Hollandiában, sem Franciaországban, sem Olaszországban.

midnight coder 2021.10.18. 13:06:27

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem, mert a mainstream média generációk óta mossa az agyukba hogy jáj, mingyán gyünnek a nácikok. Aztán amikor majd nem a nácikok jönnek hanem a janicsárok akkor néznek nagyokat hogy ez sem jobb.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.10.18. 15:35:36

@midnight coder: te mire válaszoltál? Azt írtad, "Amúgy pedig a nagy ejrópai demokrácia arról szól, hogy választhatsz szocdem szoclibet, vagy kereszténydemokrata szoclibet, vagy liberálisnak hazudott szoclibet, vagy zöld szoclibet"

Legutóbb sem az olasz, sem a francia, sem a német szélsôjobb nem aratott sikert. Noha, választani lehetett őket. Tehát, szerinted az AfD , Le Pen, stb . szoclib....(-:

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.10.18. 15:37:37

@cvsvrs: nagyon okos vagy. Nyilván így lesz. Csak az a baj, hogy én semmi ilyet, vagy ennek ellenkezőjét nem írtam...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.10.18. 15:41:09

@cvsvrs: mit értesz orbánista alatt? A segíjből élést, a pitizést Putyinnak, az álkeresztyénséget, vagy az áljobboldaliságot?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.10.18. 19:03:11

@midnightcoder2: Neked miből ered ez a nagy nyugat utálatod? Sokat basztatnak a multinál?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.10.18. 22:11:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mié' lenné' én getzy? Mert azt tételezem fel, hogy egy betáplált szöveget öklendeznek vissza? Á, dehogy!

BiG74 Bodri 2021.10.18. 22:55:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ezek be vannak szarva, most összehordanak minden ökörséget. Módosítok, több ökörséget hordanak össze, mint általában.

jajdehülyevagyok 2021.10.19. 07:54:56

Aki ezt komolyan gondolja, az meglehetősen hiányos műveltségű.

GyMasa 2021.10.19. 10:19:09

@11 Favágó:
Szerintem Merkel azért állt fel, mert anno az elözö választás után ez volt az az ár, amiért az SPD-nek mégis elkezdett korpásodni a haja...
(Ugyanis, 4 éve az SPD a választások után kijelentette, hogy semmiképpen nem hajlandó újból a CDU/CSU-val kormányozni. Ezután jött a 9 hónapos alkudozgatás, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy ilyen sokpárti koalíció nem müködik, akkor _valamivel_ mégis sikerült az SPD-t meggyözniük. És, ez a valami valószínüleg az az ígéret volt, hogy a CDU átengedi a következö ciklust az SPD-nek.)

Bandibacsi34 2021.10.19. 11:17:54

@gmihaly621: Igyon csak előre. A medve meg nevessen utoljara...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.10.22. 08:18:38

@K K K: Már a tartalék, vészhelyzeti nickek is előkerülnek?
süti beállítások módosítása