Pontatlan volt az államfői szűzbeszédében Novák Katalin, amikor azt mondta, hogy annak a generációnak tagja, amely készen kapta a nemzeti függetlenséget; ki kellett volna egészítenie azzal is, hogy ugyanígy készen kapta a NATO-, és az EU-tagságot is! Az általa olyannyira csodált kormányfő bármennyire is azt a látszatot akarta kelteni, hogy Magyarország szuverén állam, valójában csak korlátozott értelemben az.

Orbán bármennyire is azt kommunikálja, hogy Magyarország – köszönhetően az ő általa képviselt nemzeti érdekvédelemnek - semlegesen viszonyul mind a putyini „nagyorosz” agresszióhoz, mind a NATO ellenlépéseihez; mégis ez a „függetlenség-szöveg” egy hatalmas blöff. Ameddig a szövetségi rendszer tagjai vagyunk, addig alkalmazkodnunk kell a szövetségi döntésekhez. Az sem igaz, hogy Magyarország, a semleges Svájchoz hasonlóan, távolságtartó módon viszonyult volna Oroszországhoz. Ahogy Orbán egy őszinte pillanatában elismerte, otthonosabban érzi magát Bakuban, mint Brüsszelben, és hozzátehetjük jobban tisztelte az erőskezű Putyint, mint tekintélyre különösebben sokat nem adó európai uniós politikusokat.

Orbán hazudott, amikor azt mondta, hogy ő született „utcai harcos”, hogy képletesen egyike az 1956-os szovjet tankokra Molotov-koktélt dobó „pesti srácoknak” - ő nem a lázadók, hanem a „felfelé nyaló, lefelé rugó” pártbürokraták fajtájából való. Olyan bürokrata, akinek sokkal fontosabb a nemzetállam dicsősége és presztízse, mint a köznép, a nemzet jóléte. Nem véletlen, hogy a jelen Magyarországának sikereit kevesebbre tartja, mint a magyar történelem mítoszait és ugyancsak másodlagosnak tartja a békés, hosszú távú, az összlakosság érdekeit szem előtt tartó kormányzati munkát a „nemzet megmentőjének” üres, de látványos szerepénél.

Orbánt a hideg is kirázza a pacifista, „kockás ingű”, hippis értelmiségtől, fantáziavilágát a férfias militarizmus határozza meg: imád felvágni Attilára, akitől egykoron egész Európa rettegett; a járvány kellős közepén fontosnak tartotta a Nyugatra terjeszkedő, Bécset is elfoglaló Mátyás kultuszának élesztgetését és akkor még nem is említettük Horthy Miklóst, akinek egyfelől a kormányzósága alatt a II. világháborúban Magyarország ideig-óráig a béke szigete lehetett, másfelől viszont aki visszaszerezte, többek közt, a trianoni diktátum által elszakított Kárpátalját. Ilyen és ehhez hasonló mesés személyiségek és pózok állnak közel Orbánhoz és milliónyi követőjéhez.

Most a „hadvezérhez” nem méltó pávatáncos - mert mi mást tehetett volna - visszatáncolt a különben is imponáló erőt felmutató Nyugathoz. Ugyanakkor kapva kapott az alkalmon, hogy a választások előtt eljátssza a népszerű „semleges”, békepárti politikus szerepét.

De ne tévesszen meg senkit: az orbáni nemzetállam, bármennyire is annak akarja láttatni magát, de igazából se nem független, se nem szuverén – szerencsére!