MaGYAUR

MaGYAUR

A „Fidesz-Magyarországot” csak Lázár János tudja megmenteni!

2022. július 15. - Magyaur

 Az Európai Néppárt és Merkel védőszárnyai alól kikerülő Orbán egyedül maradt külpolitikai szempontból. Ugyanakkor a nyugati liberális piacgazdaságot ostorozó Orbán nem számíthat sem az euro-atlanti tömbbel szemben álló az államkapitalista Kínára, sem a csődközelbe került Törökországra, sem a háború nélkül is rogyadozó gazdaságú Oroszországra. Márpedig Orbánnak nélkülözhetetlen lenne a külső segítség, mert enélkül Magyarország még annyira sem életképes, mint Észak-Korea.

Orbán világmegváltó keresztény-nemzeti messianizmusát a korrupció és a rövid távra tervező, felelőtlen politikája tette hiteltelenné. Orbán ígéretéből, hogy megteremti és helyzetbe hozza a keresztény-nemzeti középosztályt semmi nem teljesült; hatodrendű kérdéssé vált a világpiacon is versenyképes magyar vállalkozások támogatása. Ma már világosan látszik, hogy az orbánistáknak eszük ágában sem volt a tudásközpontú, innovatív, világpiacra termelő magyar gazdaság megteremtése. Ehelyett egyfelől az orbáni rezsimhez hű nagyburzsoázia kialakítása, másfelől a német nagytőke kiszolgálásához szükséges olcsó, fegyelmezett magyar munkaerő előteremtése volt a prioritás.

Ám Orbán kudarca nem vezet szükségszerűen a Fidesz bukásához…

Ha lenne egy olyan jobboldali politikus, akinek van kormányzati, válságkezelési tapasztalata és akit az Európai Unió is elfogadhat tárgyalópartnernek az megmenthetné a magyar népet a közelgő gazdasági-pénzügyi-szociális káosztól. Van ilyen; Lázár János a neve.

Lázár János elég intelligens, ravaszul okos és pragmatikus ahhoz, hogy felismerje: Orbán esetleges leváltása után ki kell egyezni - kerül, amibe kerül - az Európai Unióval és sürgősen véget kell vetni az orbánista megosztó nemzetpolitikának.

Ha a Fideszben és annak holdudvarában felismerik, hogy a tekintélyét vesztett Orbán helyébe új miniszterelnökre van szükség, akkor nehezen találnának alkalmasabb politikust erre pozícióra Lázár Jánosnál, aki remélhetőleg tudatában lesz annak, hogy történelmi felelőssége és kötelessége a nemzetegyesítés és Magyarország visszavezetése az Európai Unió korrupció-mentes, jogállami keretei közé!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr717883671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Csaba Nagy 2022.07.15. 14:26:53

A rengeteg visszatartott pénz a vélsághelyzetben felértékeli au EU-békülés fontosságát, de nem ez az elsődleges nekünk. Az EU bárkit elfogadna Orbán után, aki feladná a sorozatos vétó-akadékoskodást. Nekünk ahhoz hogy valaha felzárkózzunk, szakmailag és erkölcsileg alkalmas vezető kellene. Orbán erkölcsi nulla, szakmailag csak gyenge, s ami nagyobb baj, olyan vezetőgárdát vett maga köré, akik hűségen kívül semmi minőséget nem képviselnek. Ezért jöhet csak képbe Lázár, mert sokáig távol tartotta magát ettől az "elittől", kevésbé sározódott be és kevésbé mutatta meg arcát, lehet bármit képzelni róla. De amit mutatott, erkölcsileg nem jobb Orbánnál, ugyanolyan gátlástalan hatalommániás harácsoló, szakmailag pedig nem mutat értéket, és ő sem csapatjátékos. Nyamvadt megváltó lenne, egy ellenszavazatot elkönyvelhet.
Orbán nem gyengült meg annyira, hogy leváltására esély lenne. Ennek legjobb mutatója, hogy Jánosunk nem mozgolódik.

aetius70 2022.07.15. 14:35:43

@György Csaba Nagy:

Magam sem fogalmazhattam volna jobban...

Magyaur 2022.07.15. 14:54:51

@aetius70: Nincs megváltó ebben a helyzetben, de "Közeleg a tél"...

ez a nevem senki 2022.07.15. 15:11:30

leg
közel
eb 4az5ből
bukiikk az orr
bán

aetius70 2022.07.15. 15:20:03

A teljes politikai elit ebben a formában erkölcsileg erodálódott, a teljes és mindenkori magyar

politikai vezetés bebizonyította hogy alkalmatlan hosszú távú működtetésére az országnak, a nép

javára...

Egyedüli megoldás, a választási rendszer átalakítása...

Járási képviselet, minden járás 1 képviselőt delegál az országgyűlésbe...

Járási képviselő párt tagja nem lehet...

Listán minden párt, szervezet, nemzetiség, a széles és fontos társadalmi egyeztetés miatt csak 1 képviselőt delegálhat mindenkor...
Így elkerülhető a a konszenzus nélküli, 2/3-os törvényekkel való kormányzás...

Pártok, szakszervezetek állami támogatásának megszüntetése, éljenek a tagdíjakból, pályázzanak feladathoz kötött pénzekre...

Állami autóhasználat lekorlátozása /példa Svédország, Norvégia/ , védett személyeknek a védelmet ellátó szervezet biztosit járművet...

Stb...stb...

aetius70 2022.07.15. 16:04:01

@Magyaur:

A ,,tél" már ott van...
A társadalmi tél régóta, a gazdasági most érkezett...

A dekadens, haldokló nyugaton, 1 no go zónában rettegek a migránsoktól, és innen akarok a gazdasági, társadalmi csoda országába emigrálni...

Ja, nem...

Egy kedves, és hangulatos faluban nevelünk 2 már itt született gyermeket a párommal, aki talán hihetetlen egyesek számára, nem férfi...
Hanem Nő, és mert senkit sem érdekel itt hogy az ,,apa férfi, az anya nő", ezért rá sem kényszeritettek hogy a gyerekeim fiúkként lány ruhában járjanak, vagy átoperáltassuk magunk, ruhát cserélve a párommal másként éljünk...
Ami a szeretett, de élhetetlen hazámban van, pontosan az, amit a magyar ,,,uralkodó osztály" rákényszerített a népre mindig is...

,,,....Mocsárról és tudatlanságban tartott szavazóbázisról ír a Népszava
2022. február 12. 20:21
A meglepő felütést követően a Fidesz politikájáról ír az újság, miután interjút közölt Felcsuti Péter közgazdásszal.

Interjút közölt a Népszava Felcsuti Péter közgazdásszal. Az interjúhoz kapcsolódóan címlapján „tudatlanságban tartott szavazóbázis”-ról ír az újság. „A Fidesz szegényellenes és gazdagpárti politikájáról azok tudják a legkevesebbet, akiket az leginkább sújt” – olvasható Felcsuti véleménye a felütést követően a Népszava címoldalán

„Szörnyű mocsár”
A meglepő címlapi felütéshez kapcsolódó interjúból azonban pusztán annyi derül ki, hogy arra a kérdésre, hogy mit gondol a közgazdász arról a polgári kezdeményezésről, amely arról szól, hogy a gyerekes szülőknek járó adó-visszatérítést utalják tovább olyan civil szervezeteknek, akik a társadalmi különbségek csökkentésén dolgoznak, Felcsúti így felelt:

ha a társadalom aktív része nem képes arra, hogy megfelelő mintákat találjon, hogy miként lehetne kikapaszkodni ebből a szörnyű mocsárból,
hanem például három jobboldali túlsúlyú parlamenti ciklus után is csak gyurcsányozni tud, akkor ebben a szörnyű állapotban maradunk, mert ennyire vagyunk képesek”....

hirklikk.hu/velemeny/a-tudatlansag-hatalom/397304

De, és csak, már nem születnek Dózsák, Petőfik, Szeles Erika Kornéliák, Szabó Jánosok...

A dicső múlt a feledésbe veszett, a ,,rezsi démon" LMBTQ lobby ellenii harc legyőzte...

1046 – Vata pogánylázadása
1061 – Második pogánylázadás
1437 – Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés
1492 – 1493 - A fekete sereg lázadása
1514 – Dózsa György-féle parasztfelkelés
1526 – 1527 - Cserni Jován-felkelés
1572 – Gubecz Máté-féle parasztháború
1562, 1575, 1595–96 – székely felkelések
1604 – Bocskai-szabadságharc
1631 – 1632 - a Császár Péter vezette felkelés
1678 – Thököly-féle kurucfelkelés
1697 – hegyaljai felkelés
1703 – Rákóczi-szabadságharc
1735 – 1736 - Szegedinác Péró-felkelés
1784 – Erdélyi paraszfelkelés
1831 – kolerafelkelés
1848 – 1848–49-es forradalom és szabadságharc
1918 – Őszirózsás forradalom
1921 – nyugat-magyarországi felkelés
1956 – 1956-os forradalom

aetius70 2022.07.15. 16:54:26

@Magyaur:

Arról nem beszélve, meg kell-e menteni ,,a fidesz-magyarországot"....?!

Fidesz : Fiatal demokraták szövetsége...

Hiszen már nem fiatalok, és talán sosem voltak demokraták...

Az országéért pedig semmit sem tettek...

A Fidesz önmagáért létezik....

Magyaur 2022.07.15. 17:41:56

Az EU kárörvendően fogja hagyni lezuhanni a magyar gazdaságot a béka segge alá... Magyarország egy fekete lyuk lesz Európa keleti szélén...
"S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl..."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.07.15. 17:42:51

@aetius70: és ki alakítjá át a választási rendszert?

Happy Effendi 2022.07.15. 17:48:08

@Magyaur:

Ahogy @aetius70 sejteti, a „Fidesz-Magyarországot” csak egy forradalom tudja megmenteni.
Illetve, nem megmenteni, hanem lerombolni. Mert ami most van, az szégyen, és tarthatatlan.
Igaz, azt fel se tudom mérni, hogy mennyi kínnal járna mindez, de az ellopott tízmilliárdokat vissza kell szerezni a tolvajoktól és a haldokló gazdaság, egészségügy felélesztésére fordítani.
Ám könnyen lehet, hogy ez az én életemben még nem fog megvalósulni. :(

Rubasov nertárs 2022.07.15. 20:47:24

Lázár pont úgy Orbán bábja, ahogy az összes többi, kivéve Kövért. Utóbbi az egyetlen ős-fideszes, aki pozícióban tudott maradni végig. Ez nem véletlen, ugyanis a választmány elnökeként elég komoly hatalom van a kezében, lényegében ő a főtitkár, ő kezében futnak össze a szálak, ő dönt személyi kérdésekben. Ha valakinek, akkor neki van Orbánéval összemérhető hatalma a Fideszben. Ugyanakkor Kövérből hiányzik az ami Orbánban megvan: hatásgyakorlás. Ezért is van ez a felosztás kettejük között: Kövér viszi a szervezeti-és napi ügyeket, azaz ő a másodhegedűs szürkeeminenciás, Orbáné a miniszterelnökség és a spirituális vezetés.

aetius70 2022.07.15. 21:44:22

@Magyaur:

Nem gondolom hogy így. lesz..

Egyszerűen az unió tartja magát az alap téziséhez, nem szól a belpolitikába...

Csak az ajánlásain, és a bizottságokon keresztül jelzi az unió érdekeit, sajnos nem elég
határozottan.

De ha valóban szükséges lenne, segítene, mint pl. segített Görögországnak is...

,,segíts magadon, és isten /,,Unió, világbank, Allah, Buddha, Ganéssá, E.T, Gandalf /megsegít"...

Azt gondolom kivárnának, lehet az utolsó pillanat utánig...

De segítene egy már demokratikusabb országnak..

Haa tévedek, akkor már úgyis mindegy lesz...

Viszont, én innen azt latom, tapasztalom, hogy segítő szándék van, volna...
De értetlenség is,, miért nem történik semmi otthon, miért nincs akarat a változásra...

aetius70 2022.07.15. 21:55:02

@Happy Effendi:

Nem, a Fidesz Magyarország szerintem menthetetlen...

De Magyarország még menthető...

Hogy milyen áron, és mikor, az egy fő dologtól függ úgy vélem...

Az éhezők,, kihasználtak, becsapottak kritikus tömegétől...

aetius70 2022.07.15. 23:47:31

@tesz-vesz:

Jó kérdés, de vissza kérdeznék...

Kinek lenne a dolga....?!

Ki-kik szenvednek a rossz vezetéstől, kormányzástól...?!

aetius70 2022.07.16. 02:23:36

Fidesz Magyarország 2022 :.

Népszava....

,,,...Válság és megszorítások ide vagy oda, Orbán Viktor a miniszterek fizetését azért megemelte szerény 650 ezer forinttal..."

,,,....Orbán Viktor semmiért se felelős, a miniszterelnök mindenki mást hibáztat, csak saját magát nem
A kormányzati retorika folyamatosan törésvonalakat akar létrehozni a társadalomban..."

,,...Elképesztő összegű közvagyont adott át tavaly a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő
A pénz zöme alapítványoknál landolt....."

,,...Megszavazták Orbán Viktornak a hatalmas fizetésemelést, a többiről már a miniszterelnök dönt..."

,,...Répássy Róbert szerint a csatlakozás az Európai Ügyészséghez csak akadályozná a magyarországi korrupció felszámolását.."

,,...Magyarok tízezreit ejtheti csúnya csapdába az elszálló benzinár, a válság és közösségi közlekedési fejlesztések hiánya.."

,,...A rezsicsökkentésnek vége, ahogy eddig ismertük, augusztustól jön a brutális drágulás..."

,,...Szalay-Bobrovniczky Kristóf kitúrja a helyéről a Hadtörténeti Múzeumot, már elkezdték bontani a kiállításokat...."

,,...A pénz eltűnt, a békési falu újraválasztással bocsátott meg a csalásért elítélt, de segítőkész polgármesternek...."
....................................................................stb..........................................stb....

istvankah 2022.07.16. 10:51:47

@György Csaba Nagy:Mindenki annyit ér amennyije(összelopva)van !A kecskére káposztát jenőke?Arról nem beszélve,ha most feláll a fideSSes antikorrupciót ellehetetlenítő köcsögök csapata,akkor bizony fusson akinek még van a lába!

Billy Hill 2022.07.20. 15:05:54

@aetius70: Attól, hogy te nem egy no-go zónában élsz, még vajon lehetnek olyanok, vagy ez kizárt?

(apnews.com/article/438bb0ac98d04459ab2e392f3c4fc5ef)
süti beállítások módosítása