A „nemzet” fogalom 1848-ig csak a nemességet foglalta magába, vagyis a közrendűek, a magyar nép nem tartozott bele. Ráadásul a „nemesi nemzet” csak annyiban volt magyar, amennyiben a Magyar/Hungarus Királyság alattvalójának tekintette magát, de sem a hivatalos nyelve nem volt magyar (hiszen az latin volt), sem a nemesség nem volt etnikai szempontból kizárólag magyar. A hungarus-tudatú nemesi nemzet nem volt különb Európa más uralkodó elitjétől: foggal-körömmel védte a privilégiumait akár az itt élő magyar és nem magyar közrendűekkel szemben is. De amíg az osztrák örökös tartományokban Mária Terézia és II. József képes volt megteremteni a modern polgári jog és közigazgatás alapjait, addig a hungarus-tudatú nemesi nemzet hangosan sérelmezte és végül megakadályozta az elmaradott, korrupt vármegyerendszer átalakítását és a nemesi adómentesség megszüntetésére irányuló törekvést. Ezt a rendi alkotmányt ért jogsérelem miatti panasz-politikát hívják a történészek „sérelmi politikának”.

A probléma az, hogy hiába terjesztették ki időközben a nemzet fogalmát a nép egyre szélesebb köreire ennek ellenére ez az elit érdekeit képviselő, a nemzeti szuverenitást kikövetelő, dacos „sérelmi politika” megmaradt a magyar politikai közgondolkodás alapkövének az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásáig, sőt azon túl is…

Amikor az orbánisták nosztalgiával tekintenek a vármegyerendszerre és amikor visszahozzák az főispán tisztségnevet akkor ebben az évszázados Béccsel szembeni sérelmi politika utóhatásait lehet észlelni. Az évszázados Nyugat-ellenesség ugyanabba a modernizáció-ellenes kategóriába tartozik, mint a feudális urak II. József, „kalapos király” elleni lázadása.

A rendszereken átívelő antikapitalista, elfogultan nacionalista szempontú történelemtanítás révén a magyar közvéleménnyel könnyű lesz elhitetni, hogy Magyarország nem a fideszes elit szemérmetlen lopásai, az Európai Unió írott és íratlan szabályainak fittyet hányó magatartása miatt nem kapja meg a remélt pénzt, hanem azért, mert a királyi várban lakó, a modern polgáriasodással szembenálló, úriasan rátarti magyar miniszterelnök szembe mert szállni a „karvalytőkéjű, liberális, család-, és keresztényellenes” Nyugattal.

Egyszer már történt valami hasonló amikor Mária Terézia eltörölte a lajtántúli területek belső vámjait, akkor Magyarország – a nemesi adómentesség sérelmét elkerülendő - kívül rekedt a vámhatáron és ezzel együtt hosszú időre a nyugatias fejlődésből is.

Nem lehet kétségünk afelől, hogy az orbánista maradi és csökönyös Brüsszel-ellenesség sajnálatos módon gyengíteni fogja mind az ország fejlődőképességét, mind pedig a népességmegtartó erejét…