MaGYAUR

MaGYAUR

Putyin ugyanúgy a szakadékban végzi mint Milosevics?

2022. október 13. - Magyaur

Ara-Kovács Attila:

Tájkép csata után

 2022. október 11.

A szerző a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője. 1953-ban született; filozófia, pszichológia és történelem szakokon végzett. Volt könyvszerkesztő, újságíró, diplomata. „Gorbacsovnak sikerült úgy feladni mindent, hogy ezzel együtt megőrizhette még a látszatot – egy birodalom emberi búcsújának látszatát. Most viszont úgy megy veszendőben minden, hogy Moszkvának már a látszat vigasza sem adatik meg, hisz emberséges arc helyett csak egy törpe maszkja bámul vissza ránk egy nevetségesen hosszú asztalvég távolából…”

Bár az oroszok ukrajnai vesszőfutása túl sok ideje tart már ahhoz, semhogy ne lehetne abból levonni bizonyos következtetéseket, mégis tanácsos óvatosnak maradni. Más megnyerni és más elveszíteni egy háborút, teljesen kimeríteni az ellenfelet vagy feláldozni az utolsó tartalékokat. És megint más ész nélkül rombolni, ahogy azt sok esetben épp Ukrajnában láttuk, illetve a megelőző években az orosz katonai elvetemültséget megtapasztaló Szíriában.

Mindemellett számot lehet vetni az oroszokra mért aktuális vereségek sorával; és azzal is, hogy jól látható: Putyin rendszere a háborútól távol, a hátországban sem tudja igazán kézben tartani a dolgait. Szinte annyi kellemetlen, néha szörnyű meglepetés éri őket otthon is, mint amennyit a fronton kénytelenek elszenvedni.

Oroszország akkor is szörnyű jövő előtt áll, ha megnyeri a háborút, s továbbra is Putyin foglya marad arra az időre, amíg kiürül az éléstár és végképp elszáll a közmondásos jobbágyi türelem. És akkor is garantált a szörnyű jövő, ha elveszíti a mostani, ukrán játszmát. Van különbség a két kimenet között, de az előbbi megoldás annyival tér csak el az utóbbitól, hogy mások szenvedése is lesz annyira fájdalmas, mint az oroszoké. Csekély vigasz…

Mindezekkel együtt felsejlik egy olyan jövendő Oroszország-kép is, ami egyáltalán nem hasonlít a maira, s ami elől nem csak az orosz elnök és a politikai elit, de tulajdonképpen az egész világ reménytelenül menekülni próbál. Milyen lesz tehát Oroszország, ha elveszíti ezt a háborút, s hogyan fog erre reagálni a világ? Az ukrán győzelmet leszámítva, talán mindennél fontosabb kérdések ezek mostanság.

Mindenekelőtt arra a kérdésre kell választ adnunk, mi lesz Ukrajnával, ha onnan az oroszok kitakarodnak? Az már ma sem kétséges, hogy az ukrán hadsereg győzelmei nagyot, ha nem épp óriásit nyomnak majd a latba. Az ország felvétele a NATO-ba, a háború megkezdése óta már nem csak ukrán, de eminens európai érdek is. Az is nyilvánvaló, hogy a háború alaposan átformálta az ukrán társadalmat. Ám Zelenszkij elnöknek nem lesz egyszerű egy olyan hadsereggel együtt élnie, mely aktuálisan Európa leghadrafoghatóbb, legprofesszionálisabb haderejévé nőtte ki magát. Egy ilyen hadsereg helyet kér magának az európai nap alatt, s több helyet kér majd hazájának a kelet-európai újrakezdés és átrendeződés majdani lázas hónapjaiban. Sokkal többet.

A transznyisztriai orosz bábállam végérvényes eltüntetése lesz az első ilyen következmény. De gondoljunk arra is, hogy az ország délnyugati peremén élő magyarok és románok biztonságpolitikai megítélése is egyedül attól függ majd, milyen politikát folytatott Kíivvel szemben Budapest és Bukarest. És Budapestnek és Bukarestnek jó ideig nem lesz beleszólása abba, ami határon túl élő kisebbségeivel történik. Nem lesznek szövetségeseik, akik ebben támogatnák őket. Különösen Budapest nélkülözi majd az efféle szövetségeseket. 

Az orosz bukás megpecsételi a fehérorosz Alekszandr Lukasenka sorsát is, s országa majd ugyanazon logika alapján sodródik el Oroszország mellől, mint annak idején a balti államok. Hogy mikor kap NATO-státuszt az ország, az egyedül attól függ majd, hogy a vereség bénultságának időszakát kihasználva milyen gyorsan írja alá a minszki ellenzék azt a hivatalos okiratot, mely a NATO-hoz való csatlakozás egyértelmű szándékának ad hangot. Mindez olyannyira felpörgeti majd a centrifugális erőket Ázsiában, hogy a térség öt államának (Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tádzsikisztán) a kínai befolyás által már ma is meghatározott politikája tovább sodródik a pekingi folyamatok farvizén.

Nagy kérdés, hogy mi lesz az úgynevezett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetével? Feloszlik-e, ha annak fő kezdeményezője, Oroszország képtelen lesz megfelelni a nagyhatalmi kihívásoknak? Vagy csak csöndben átveszi helyét Peking, s a szervezet figyelme ezzel a tálib kérdésre, illetve a Dél-kínai-tenger biztonsági helyzetére fókuszál majd?

Hogy most ne fecséreljünk szót a Dél-Kaukázusra, ahonnan Moszkva gyorsan kiszorult, miután figyelmét nem tudta megosztani az ottani konfliktusok és a szíriai szerepvállalás között.

Nehéz nem látni a párhuzamot és egyben a különbséget Oroszország jövendő kálváriája és az 1989-1991-es évek birodalmi felszámolódása között. Csakhogy akkor Gorbacsovnak, s részben az inkompetens Jelcinnek köszönhetően, sikerült úgy feladni mindent, hogy ezzel együtt megőrizhették még a látszatot – egy birodalom emberi búcsújának látszatát. Most viszont úgy megy veszendőben minden, hogy Moszkvának már a látszat vigasza sem adatik meg, hisz emberséges arc helyett csak egy törpe maszkja bámul vissza ránk egy nevetségesen hosszú asztalvég távolából…

Végső soron ezt Putyin igazi örökségének lehet nevezni.

Korábban nem volt nyilvánvaló, hogy az orosz államfő ennyire szembefordul majd elődje, Gorbacsov hagyatékával, ám ma több, mint döbbenetes az az igyekezete, hogy a történelem inkább egy Slobodan Miloševićet lásson benne, annak nacionalista eltökéltségével és tömeggyilkosi megátalkodottságával együtt. De a volt Jugoszláviát a nagyszerbek ósdi lázálma emésztette szét, Oroszországot viszont az a tévhit, hogy sikerült egy modern civilizáció igényeihez felnőnie. Nem sikerült."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr5817953098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sync 2022.10.13. 09:15:58

És mi lesz azokkal a magyarokkal, akik az oroszokra tették a tétjeiket? Koginitív disszonancia?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.13. 09:45:23

Millosevicset meggyilkolták.

Putyin esetében ehhez nincs meg a nyugat ereje.

Mátyás69 2022.10.13. 12:38:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem is érdemelné meg. Az túl enyhe bünti egy ilyen terroristának.

MEDVE1978 2022.10.13. 12:56:31

"Az ország felvétele a NATO-ba, a háború megkezdése óta már nem csak ukrán, de eminens európai érdek is." Természetesen ez nem így van. Ukrajna felvétele a NATO-ba egyértelmű eszkalációs taktika és nincs is értelme. Mi lenne jobb ettől? A baltiak már egyébként, a "status quo"-ban is kések az oroszok torkán katonailag. Ha a finneket és svédeket sikerül felvenni a NATO-ba ők is azok lesznek. Kicsit kifejtve, egyszerűen arról van szó, hogy az orosz ipari, gazdasági és népességi bázis nagyon jelentős része a Szent-Pétervár Moszkva tengelyen helyezkedik el. A balti államok és a finnek / svédek is nagyon közel vannak ehhez fizikailag. Semmi szükség Ukrajnára ehhez, stratégiailag legfeljebb a fekete-tengeri kikötők lehetnének érdekesek (mármint, hogy megakadályozzák az orosz flotta Fekete-tengerre kihajózását egy esetleges háborús helyzet esetében). Ez az eszköz azonban most is megvan a törökök NATO tagságával, tehát nem elsődleges fontosságú az ukránok bevonása. A jelenlegi orosz hatalom 6000 atomrakétával rendelkezik és kérdéses, hogy mi lesz az utódjával, ha esetleg Putyin megbukik. Egy Ukrajna nagyságú állam NATO tagsága egyértelmű provokáció bármely orosz hatalom számára, ami szinte már napi szinten fenyegetőzik atombombákkal. EGyszerűen túl kevés a nyereség, túl sok a kockázat. Lesznek olyan józanul gondolkodók a NATO-ban, akik ezt megakadályozzák.

"Ám Zelenszkij elnöknek nem lesz egyszerű egy olyan hadsereggel együtt élnie, mely aktuálisan Európa leghadrafoghatóbb, legprofesszionálisabb haderejévé nőtte ki magát. " Ezen először röhögtem, de igazából rémisztő. Az ukránok egy fiatal nemzetállam és mint olyan nemzeti hegemóniára törekszenek = az etnikai kisebbségek közösségi jogainak eltörlésére. Ne beszélj oroszul, ne beszélj magyarul, imádd az ukrán kultúrát. Ez párosítva egy erős hadsereggel, nagyon rossz hír.
Azért nem kell annyira aggódni, az ukrán hadsereg / ahogy az ukrán állam is, egyszerűen azért működőképes, mert az USA / nyugati segélyek életben tartják. Látni lehet, hogy az ukrán ellenállás saját erőből mire volt elég (a háború első pár napja). Ugyanis akkor még nem voltak nyugati fegyverek az országban (bár már akkor is az USA katonai felderítés az ukránoknak dolgozott azzal, hogy jelentette az orosz csapatok mozgását). Az ukránok fogyó készletek és egy állandóan utánpótlást és fegyvereket kérő Zelenszkij mellett kérték a nyugati segítséget, éppenhogy meg tudták állítani az oroszokat. Egy nyugat által nem segélyezett ukrán állam és hadsereg most is összeomlana.
Hasonló a helyzet Afganisztánhoz, bár sokkal jobb néhány tekintetben. Az afgán hadsereg is addig működött, amíg komplett USA segítségnyújtás történt, utána gyorsan összeomlott. Az ukrán hadseregnek nincs belső ellenfele, de pénzük se, így egyszerűen nem tudnák finanszírozni egy ilyen nagyságú haderő fenntartását.

A többi mindenféle spekuláció egy orosz hatalmi vákuumra, ami akár be is következhet. De a belorusz NATO tagságnak sincsen sok értelme.

"Nehéz nem látni a párhuzamot és egyben a különbséget Oroszország jövendő kálváriája és az 1989-1991-es évek birodalmi felszámolódása között."
1991-ben, ha rövid ideig is volt egy remény a változásra az orosz társadalomban. Ahogy a tudat is, hogy Oroszország világhatalom maradt. Most sokkal rosszabb a helyzet, mert az fog tudatosodni, hogy Oroszország már sehogy nem világhatalom, csak egy aduja van, ami az atomfegyver. Ahogy Putyin is mondta, amikor egyszer erről kérdezték: "Mi értelme van egy olyan világnak, ahol nincsen Oroszország?". Egy Putyin utáni, "bukott" Oroszország rosszabb is lehet, mint egy mostani, ezt nagyon sokan elfelejtik. Oroszországból óriási mennyiségű hadianyag tűnt el az idők során a korrupció miatt. A 90-es években volt egy - az orosz katonaság által tagadott - vizsgálat, amelyben kb. 100 atombomba eltűnését valószínűsítették. Ezt követően még akkoriban USA partnerséggel erősítették meg az atombombák őrzését. www.armscontrol.org/act/1997-09/press-releases/russian-officials-deny-claims-missing-nuclear-weapons
Egy sarokba szorított, elszigetelt orosz állam irtózatosan veszélyes lehet, nemzetközi szinten is. Annak pedig, hogy a DK, Ara-Kovács és hasonló progresszívek nedves álmai szerint az oroszoknál demokrácia lesz kb. nulla az esélye.

Bandibacsi34 2022.10.13. 13:39:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A börtönben? Pont 2001 szept 11 elott, amennyire emlekszem... De o Soros fioka volt(Amerikaban tanult, perfect angol stb) csak ellenuk fordult, amiatt meg jobban utaltak. Az USA uzenete az lenne, ha Putyint sikerul kicsinalni, akkor barkit sikerul. Maga a haboru is errol szol. Anno a Szovjetuni nem kapott annyi hadianyagot, zsoldost stb mint most Ukrajna...

Bandibacsi34 2022.10.13. 13:40:01

@Bandibacsi34: A masodik vilaghaboruban 1943-tol(alotte csak16% ment).

gigabursch 2022.10.13. 13:40:41

Szép, nagy vágyvezérelt üveggömbje van a csókának...

Mátyás69 2022.10.13. 13:52:35

@MEDVE1978: Teli van logikai ellentmondással az érvelésed !
Ez színtiszta propaganda ! Biztos sok helyen leírtad már ! Érveléseidben az okokat kevered az indokokkal. Ami szerinted kiváltó ok, az mind csak akkor jelentkezett amikor ezek a terroristák lerohanták, és elpusztították az országot

Rubasov nertárs 2022.10.13. 16:25:05

Emberi számítás szerint ezt háborút Oroszország (minden szempontból) elvesztette. Ettől még persze mivel elég erőforrással rendelkező, kontinensnyi országról van szó, maga a háború még sokáig, akár évekig elhúzódhat, lásd a hitleri Németország is még sokáig húzta az első komoly elvesztett csatája után. Ezzel együtt is a Nyugat, legfőképp az USA gazdasági, technológiai és katonai előnye miatt a háború kimenete nem kérdéses. Ezért valóban el kell kezdeni felkészülni a háború utánra és megvizsgálni a lehetséges kimeneteleket:

1. A vereség ellenére marad Putyin (70% esély). Ennek van a legnagyobb esélye, persze attól is függ mekkora veszteségnél kapitulálnak. Minél később annál kevesebb a túlélés esélye, persze pont a krími háború mutatja azt, hogy még egy nagy arányú vereség esetén is helyén maradhat a vezetés. Persze a negatívumok borítékolhatóak: oda a nagyhatalmi státusz, jelentősen visszaszorul, vagy akár meg is szűnik az orosz befolyás a "sztánok"-ban, és a kaukázusi országokban. Az orosz fenyegetés legalább egy emberöltőre megszűnik. Nagy kérdés, hogy hogyan alakul majd a Nyugattal való kapcsolat. Putyin szalonképtelenné válása miatt még egy lassú normalizálódás is elég valószínűtlen. Oroszország egy gazdaságilag, technológiailag, elmaradott pária országgá válik, aminek a szibériai területeit Kína szép lassan elkezdki bekebelezni.

2. Hatalomváltás lesz akár Navalnijjal (29,9% százalék esély). A vereség mértékétől is függ. Minél később, minél jobban kivérezve éri a vereség Oroszországot annál nagyobb erre az esély. Ez a váltás viszont nem eredményez majd demokratikus fordulatot (lásd: a cári család bukása). Sőt akár egy putyinál is keményebb diktatúra jöhetne. Egy váltás esetén az elszenvedett vereség miatt Sztálinhoz hasonlóan az új vezető Oroszország elmaradottságának csökkentését tűzné ki célul bármi áron. A Nyugattal igyekezne egy pragmatikus békét, amolyan "szocializmus egy országban" viszonyt kialakítani és egyúttal egy lassú enyhülés jönne az EU-val. Az új vezetés tanulva Putyin hibájából, az alkalmas időre várva visszahúzódna az 1994-es határok mögé. Ebben az esetben azonban 20-30 éven belül az orosz fenyegetés újra valósággá válna.

3. Új, demokratikus(abb), nyugatbarát vezetés Navalnijjal (0,1% esély). Oroszországban egyszerűen hiányoznak azok az alapok amelyen nyugati típusú demokrácia épülhetne. Navalnijt nem véletlenül szerepeltettem a 2. pontban is. Egyáltalán nem biztos, hogy hatalomra kerülése esetén demokratikus vezető lenne, sőt a jó öreg orosz reflexek ennek ellenkezőjére ösztökélnék. Az első dolga az lenne, hogy leszámolna mindenkivel, akinek bármi köze volt a meghurcolásához, és Putyinhoz. Ez pedig nem méltányos bírósági tárgyalást jelent arrafelé. Oroszországot nem lehet demokratikusan uralni. Navalnij kifelé egy barátságos(abb) politikát folytatna, befelé viszont könnyen lehet, hogy Putyinnál is keményebb lenne. A 3. pontot így nyugodtan elvethetjük.

camilló 2022.10.13. 19:11:16

@Mátyás69: Aki nem a fősodor véleményét osztja, az csakis Putyinista propagandát nyom! Nem fordulhat elő, hogy esetleg a fősodor rosszul látja? Esetleg fel sem fogja az orosz álláspontot? Esetleg felfogja, de nem akarja megérteni? Mielőtt fideszesnek titulálnál, leírom, hogy részemről a fidesz és az ellenzéknek hazudott bagázs egy kaptafa...

Boldeone2 2022.10.13. 21:02:44

@MEDVE1978: Egy Ukrajna nagyságú állam NATO tagsága egyértelmű provokáció bármely orosz hatalom számára, ami szinte már napi szinten fenyegetőzik atombombákkal"

Az orosz hatalom agresszív viselkedèse, a Donbassban vívott hol csendesebb, hol èlènkebb polgárháború ès a Krím elcsatolása miatt jött egyáltalán szóba az ukrán NATO - tagság, de maguk az ukrán nacionalista szervezetek is ezen okból nyertek teret, az Azovot is ide èrtve.
Tehát előbb volt az ok: az orosz imperialista agresszió, ès erre születtek az ukrán ellenválászok, amelyek egy új, lètèèrt küzdő nemzetállam válaszai. Teljesen logikus pl. A NATO tagság kèrelmezèse. Felvehetik Ukrajnát ? Szerintem igen. Véget kell venni a nagyhatalmi diktátumok èrdekszfèrák korának, az ósdi csökevènyek!

Az oroszok lassan 100 ève nyomják a nyugatellenes propagandát, hogy az orosz nèp erkölcsileg, meg máskèpp is felsőbbrendű, "a nyugat el akarja őket pusztítani " - totális tèveszmèt
Tulajdonkèppen ezen hamis elvek fogságában szenved az orosz nèp, az elvakult nacionalizmus , a birodalmi szellemisèg, a küldetèstudat járja át a kollektív tudatot ...
Ezt használja ki a nárcisztikus pszichopata diktátor Putyin , aki a Rettegett Iván ès Sztálin nyomdokaiba akar lèpni ...Csak erőskezű , győztes vezetőkènt vonulhat be a tekintèlyelvű , hatalom - ès erőszakpárti ország törtènelmèbe...

Boldeone2 2022.10.13. 21:09:26

A nyugat is egyre elszántabb már! Üzntek Putyinnak , hogy ne feszítse a húrt, mert ha valódi harc jön a nyugat ès Oroszország között, akkor az orosz fogja a rövidebbet húzni...

telex.hu/kulfold/2022/10/13/borrell-ha-putyin-atomfegyvert-vet-be-ukrajnaban-az-orosz-hadsereg-meg-lesz-semmisitve

Ez is egy szkennárió...

semmi hatalmat senkinek 2022.10.13. 21:35:50

Én remélem, hoyg az atlantista söpredék és a Pax Americana beteg rendszere fogja a szakadékban végezni, mihamarabb.

Bandibacsi34 2022.10.13. 22:19:44

@Rubasov et.: Navalnij egy Jelcin fele ember. Addig elne, mig a Nyugat penzelne. Az miert nem scenario , hogy Putyin helyett egy kemenyebb vezeto jonne, aki ledobna par atomot az ukran hadseregre(kisebb bombakat pl 5km korzetben pusztitokat) aztan az ukranok feladjak a 4 megyet. Az oroszoknak sem csak atombombajuk van, a covidnal sokkal kemenyebb virusok stb vannak kifejlesztve, amelyek megtizedelhetnek a Nyugatot ha sokat ugral(es meg bizonyitek sem lenne). Oroszország amugy demografiai lejtmenetben van, mar Brezsnyev ota(illetve a komcsik parasztellenessege ota), igy ez nekik a fo gond meg persze elszigeteltsegben ki is epulhet egy sajat ipar egyuttmukodve Irannal es megtartva a kozep-azsiai orszagokat(persze Tokajevet ki kell csinalni mint pelda statualas). Navalnij nem jonne ki elve a börtönbol meg Putyin halala eseten sem, elinteznek azok, akik felnenek tole.

Bandibacsi34 2022.10.13. 22:22:46

@Boldeone2: Ez mar gyakorlatilag tart. Ha az orosz hadsereget tamadnak atomot kapnanak ok is(Lengyelország biztos ki lenne irtva) vagy elobb vegyi es biologiai fegyvereket a nyakukba(a Covid csak natha azokhoz kepest). Ez ures fenyegetozes!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.13. 23:45:04

@Rubasov et.: navalnij szerintem olyan lenne, ahogy @Bandibacsi34: mondja.
Végre egy értelmes gondolat tőle.

MEDVE1978 2022.10.13. 23:57:59

@Rubasov et.: Alapvetően ésszerű, bár én máshol látom az esélyeket. Szerintem a Putyinos verziónak már csak 40-50% az esélye. Ha a vesszőfutás folytatódik, akkor egyre nő az esély, hogy Putyint meggyilkolják vagy egy puccsal kap egy házi őrizetet élete végéig, ami nem lesz túl hosszú. Szintén esélytelennek tartom a demokratikus megoldást. Ennek az oka viszonylag egyszerű, nincsenek demokratikus hagyományok Oroszországban ahová vissza lehetne térni. A társadalmi berendezkedés mindig diktatórikus volt, ezzel lettek világhatalom, ezzel győzték le a mongolokat, a törököket, Napóleont és a náci Németországot. Aztán egyszer a demokráciát választották, ami széteséshez és pusztuláshoz vezetett az országban. Nem véletlen, hogy az orosz nép visszatért Putyinhoz. Kicsit hasonló a helyzet a kínaiakhoz. A kínaiaknál is a hierarchiának, társadalmi konzervativizmusnak van óriási hagyománya. Elfogadják ezt a rendszert, ha hatékony. Xi-t, a jelenlegi miniszterelnököt pontosan az effektivitása és Kína nagy ugrása miatt támogatták annyira az elmúlt 10 évben.

Boldeone2 2022.10.14. 00:08:15

@Bandibacsi34: a covidnal sokkal kemenyebb virusok stb vannak kifejlesztve, amelyek megtizedelhetnek a Nyugatot ha sokat ugral"

- Ez alapból marhaság! A vírus mindenkit megtizedel, nem lehet csak a nyugaton belül tartani, Putyin visszakapná rövid úton
Marèszt , ilyen vírust eleve nem lehet " fejleszteni" . A vírus úgy fejlődik , ha átmegy mondjuk 50 millió emberen ès mutálódik

ki is epulhet egy sajat ipar egyuttmukodve Irannal es megtartva a kozep-azsiai orszagokat"

Ez teljesen naív illúzió! Az orosznak hiányzik a techonlógiai fejlettsège, ahogy Irannak is ehhez, meg a tőke is.
Szinte minden közèp- ázsiai ország a saját útjat járja , Kína a főbb irány. Ma már Örmènyorszag is lassan új szövetsègeseket keres, mert nem vèdtèk meg őket az azeriektől
Ahogy Belorusz sem marad szövetsèges hosszú távon.
Ez egy szèteső államhalmaz, az orosz most veszti el teljesen a tekintèlyèt...
Lassan 1 millió katonaköteles fèrfi menekült lesz a környező országokban ..
Putyin nem tud kiállítani egy új hadsereget , senki nem akar meghalni egy eleve bukott ügyèrt . Èppen a fiatalok ellenzik legjobban Putyin politikáját ès a háborút is ! Az 50- en felüliek , közèpkorú ès a vèn komcsik támogatják leginkább Putyint ès a háborút is ...

Boldeone2 2022.10.14. 00:13:58

@MEDVE1978: Csakhogy a putyini , meg úgy az eddigi orosz en block elbukott. Meg kell nézni az elmúlt 8 èv gazdasági eredmènytelensègèt! Ez már nem a 2000- és èvek az aranykor, a modell fenntarthatlanná vált
A fiatal generációk valóban változást szeretnènek. Csak a vak nem látja, mennyire elmaradott társadalom. Ott is bűnbakot keresve putyini politikai elit, a bűnbak meg a szabad ès jómódú nyugat

Boldeone2 2022.10.14. 00:20:27

@MEDVE1978: Kínában is szèpen lassan csökken a potenciális növekedès, a statisztikai adatokat simán elhazudják , óriasi belső feszültsègek vannak mind regionális , mind osztályszinten. Ők sem lesznek soha jólèti állam , hanem beszorultak a közepes jövedelmű országok csapdájába. A demográfiai ott is rendkívül elhibázott, nők nincsenek pl...
10-20 èv, ès ott is kitörhet cirkusz ...
Az új generációk elsöpörhetik a totalitárius rendszert

Nzoltan 2022.10.14. 00:22:11

Az oroszok még emlékeznek a Jelcini időkre, mikor a demokrácia útján váltak milliók földönfutóvá. Eszük ágában sincs újra demokratizálódni, ami egy trójai faló. Putyint a nép soha nem fogja megbuktatni. A riválisai fognak próbálkozni.

Nzoltan 2022.10.14. 00:24:18

@Bandibacsi34: Navalnijt nem fogják soha megválasztani. Mi sem választjuk meg a momentumot.

MEDVE1978 2022.10.14. 00:25:35

@Boldeone2:
A NATO általában érdekből terjeszkedik. Ez lehet geopoltikai érdek, mint mondjuk a közép-kelet európai blokk felvétele. Ez egy jó üzlet volt, hiszen a politikai klíma pont kedvező volt, az oroszok nem voltak aktívak, nem fenyetőztek, nem volt feszült légkör. Elfogadták a NATO terjeszkedését, valószínűleg azért is, mert a pufferzónájuk megvolt. A balti államok esetében nyilván ez már nem ment ilyen könnyen.
A közép-kelet európaiak esetében a motivátor a nyugati orientáció mellett az egy blokkban fekvés volt, a balti államok esetében pedig egy egyedi lehetőséget - az oroszok akkori passzivitását - használta ki a NATO + nyert vele egy kést az oroszok torkán.
A legutolsó NATO bővítések a Balkánon voltak (Észak-Macedónia, Albánia és Montenegró). Ez azért fontos, mert a nyugat itt "szalámizza" a Balkánt, de ez igazából nem fáj az oroszoknak, mivel messze a határaiktól történik. Lényegi beavatkozási potenciáljuk nem volt már a Balkánon.

Jelenleg 5 ország vár felvételre:
1. A svédek és finnek a jelenlegi orosz agresszió miatt. Amint lehetséges, fel fogja őket venni a NATO (ha a törökök feladják a blokádot). Ezek az országok főnyeremények a NATO-nak, gazdagok és nagyon effektív hadseregeik vannak.
2. Bosznia Hercegovina. Lényegében a szerbeken (oroszbarát és nem akar NATO tag lenni) és koszovóiakon (maffiaállam) kívül a maradék ex-jugoszláv állam. Mivel életképtelen, ezért szerintem előbb esik valahogy szét, minthogy felvegyék.
3. Grúzia. A híd túl messze van, ebben az esetben Grúzia túl messze van. A probléma az, hogy a NATO-ból csak Törökország tudná megvédeni őket, de a törökök meg ellenérdekeltek. Törökország és a proxyja Azerbajdzsán áll szemben lényegében Grúziával és Örményországgal. Az azeriek támadják is Örményországot. Szóval Grúzia teljesen esélytelen, hiszen ha a törökök nem akarnak segíteni, akkor NATO repülő nem tud odajutni.
4. Ukrajna. Ahogy írtam van már több kés az oroszok torkán, Ukrajna földrajzi helyzetéből kifolyólag nem ér sokat. + Szegény, mint a templom egere. Van egy feltüzelt hadserege, de az korlátozott ideig motiválható, valamint arra sincs pénze. A háború után lassú újjáépítéssel, nemzetközi segélyekből éléssel és masszív kivándorlással kell számolnia. Bizony, kevesen foglalkoztak arra, hogy mi lesz akkor, amikor a dícsőséges Ukrajna esetleg visszafoglalja majd a rommá lőtt háborús területeket és béke lesz. Nos, azoknak a területeknek nagyon hosszú időre annyi. A maradék Ukrajna is küszködni fog, ahogy eddig is tette, csak annyi változott, hogy kapni fog némi segélyt, míg a keleti határ romokban van. A korábban írtakkal együtt, ebből az következik, hogy nincs értelme felvenni Ukrajnát.

Ettől függetlenül persze jöhet olyan pont, amikor érdemes lehet a NATO-nak felvenni (meg Grúziát is), pl: ha káosz alakul ki Oroszországban és egy belháború jön vagy egy átmenetileg engedékeny orosz vezető. Ez csökkentené a kockázatok mértékét.

MEDVE1978 2022.10.14. 00:34:43

@Boldeone2: Egy társadalom nem tud csak úgy kutyából szalonnává változni. Ehhez extrém megrázkódtatás kell, mint mondjuk 1945-ben Németországban vagy Japánban. Az oroszoknál a fiatalok persze elégedetlenkednek, de a korrupció, a vezetési stílus "öröklődik".
A magyar társadalmat is lehet hasonló módszerrel nézni, nálunk rendkívül nagy a létbiztonságra törekvés és a társadalom szövetébe beleivódott a kibekkelés. Ez nem véletlen, hiszen az országban ötszáz évig gyakorlatilag idegen megszállás volt. Az alapvető viselkedés az volt, hogy a megszállóval próbáltak az őseink együtt élni és kibekkelni. Ez tette annyira fontossá az interperszonális kötődést, kapcsolati hálót, nepotizmust és kevésbé fontossá a teljesítményorientáltságot. A nyugati országokban ennek már viszonylag hamar ellenhatott a polgárosodás, ami nálunk ugye jóval kisebb mértékben valósult meg és később. Ezért termelődik újra a korrupció a magyar kormányzásban és a magyar társadalom egyes szintjein, ebben gondolkodunk, így jár az agyunk, ez hagyomány.
Az oroszoknál a kegyetlenség, a nagy jövedelmi különbségek, az autoriter macsó vezető tisztelete ilyenek. Ezért teljesen mindegy, hogy az egyre kevesebb fiatal Oroszországban változást szeretne: még ha közülük kerül is valaki hatalomra, akkor is a bevésődései alapján fog kormányozni.

apro_marosan_petergabor 2022.10.14. 00:44:41

Tipikus vágyvezérelt poszt. Totálisan rossz helyzetértékeléssel.
A polgári kormány is az előzetes DK értékelések alapján 3-4x elvesztette a választást, helyette megnyerete, kétharmaddal. Az USA (ügyesen) - ukrán(bután) kiporovokált háború kiértékelése nem egyszerű, mindkét fél hazudik ezerrel. Putin beugrott-e, avagy úgy érezte hogy, ez az utolsó pillanat, amikor birodalmi szemszögből léphet, nem tudni. Nem készítette elő jól a háborút, az ellenfelet lebecsülte, 2 hét helyett 7 hónapja kínlódik vele. De. Egy 200.000-es orosz hadsereg elfoglalta Ukrajna 20%-át, egy 800.000-es ukrán hadsereggel szemben, melyet a teljes nyugat (USA, EU, GBR, CA, Ausztrália) támogat minden rendelkezésre álló hadi eszközzel és hírszerzéssel, pénzzel, a repülőgépek kivételével... Miközben védi 30.000 km hosszan határait, másutt...
Eutópa ebbe belerogyik gazdaságilag, polgárai megrokkannak, az oroszokhoz pedig töredék nyersanyagért többszörös pénzt kapnak...
Putyin a patás ördög. Átvette Jelcintől a kormányrudat, -500 milliárd USD trezorral, most 500 milliárd USD van benne. Modernizálta a hadsereget, az oroszok jobban élnek, s a legerősebb atomhatalom...
Ehhez csak ki kellett rúgnia néhány Hodorkovszkij szerű élősködő "demokratát", s otthon tartania a hasznot. Kétségtelen, ez fáj a nyugatnak, nem kiszívható Ukrajna. Ezzel hosszú távra megalapozta népszerűségét. Az elajándékozott Krimet visszafoglalta, ezt tette most az orosz megyékkel, ahol a demokrata Zskij irtotta az oroszokat, tűzzel, vassal, Szíria szétcincálását megállította. Ez is emelte népszerűségét.
Putin lassan megtanulja, azt amit az USA is csak lassan tanult meg Vietnámban, félkézzel s limitálással nem lehet háborúzni.
Összefoglalva: nem írnám le őket (Kína, India, Irán szép csendben támogatja) és a medve nem játék... Itt csak az orosz-amerikai megegyezés vethet véget a háborúnak , lehet, hogy ez is megszületik az USA félideji választások után, decemberben.

MEDVE1978 2022.10.14. 00:52:07

@Boldeone2: KÍnát illetően nem értek egyet. Kína óriásit ugrott. Az az ország, ahol 50 éve még éhínségek voltak és a népesség döntően agrárgazdaságból élt, ma világhatalom, tengernyi pénzzel és a világ gyártókapacitásával. Tehát nagyon hosszú utat jöttek. A kínai modellről nagyon sok mindent lehetne mondani, lényegében ma már csak egy maffiaszerű cég, a kínai párt által kontrollált modell, ami az autokráciák összes áldását és átkát magán viseli. Most alapvetően ingatlanpiaci válság van Kínában, ugyanis maga az ingatlanpiac egy óriási buborék. A kínai építőipar arra spekulált, hogy folyamatosan irtózatosan magas marad a kereslet, valamint ennek hatására az ingatlanárak is magasak maradnak. Ezért a különböző kivitelezők folyamatosan kérték be az előlegeket a városba költözőktől, új lakást vevőktől és adták el egyre drágábban a lakásokat. A magas árak és a nyersanyagdrágulás miatt persze csökkent a kereslet, amiért hiteleket vettek fel a bankszektortól, hogy mégis meg tudják építeni a projekteket, aztán később majd csak eladják a lakásokat. Csakhogy a lakás kereslet egyre csak csökkent, így aztán nem tudták időre megépíteni a házakat és eladni a lakásokat sem, ami miatt a vevők elkezdtek kiakadni, terjedt a hír, hogy nem szabad lakást venni, mert nem építik meg, túl drága stb. Így aztán a hiteleket sem tudták visszafizetni. Az egész egy spirálhoz vezetett, ami miatt, ha a buborék kipukkad, vélhetően viszi magával a visszaesésbe a kínai gazdaságot. KÍna egyelőre egyébként nem hagyja kipukkadni a buborékot, ezért csökkentett kamatlábat a kínai nemzeti bank, míg mindenki más emel.
Ettől függetlenül Kína problémája nem kritikus ezzel kapcsolatosan, bár megingathatja a rendszert és jelentős válságot is okozhat, de a kínai gazdaság nem olyan "beteg" mint az orosz.

A fiatalok lázadása pedig szinte elképzelhetetlen Kínában. Ennek az oka a hierarchizált társadalom felfogás, valamint a demográfiai változás. A kínai erkölcs szerint akkor tudsz jó életet élni, ha a szerepedet mindenki megelégedésére látod el. Ha a te szereped a társadalomban a hivatalnok, akkor jó hivatalnok kell legyél, tisztelned kell az előljáróidat, jól dolgoznod a pozíciódban stb. Ebben a társadalomban ez a hajtóerő, nem pedig az individuális érvényesülés.
Emellett Kína kb. 20 év múlva ér el oda, ahol az európai társadalmak ma tartnak (talán kissé rosszabb is lesz a helyzete). Akkor viszont a fiatal korosztályok aránya jóval kisebb lesz a társadalomban és az idősebbek elfojtják majd a változást.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.14. 07:04:34

@Nzoltan: Hagyjuk már ezt az emlékezést! Itthon a sok vakegér arra sem emlékszik mit mondott o1g tegnap.

Boldeone2 2022.10.14. 08:27:12

@MEDVE1978: Bizony, kevesen foglalkoztak arra, hogy mi lesz akkor, amikor a dícsőséges Ukrajna esetleg visszafoglalja majd a rommá lőtt háborús területeket és béke lesz. Nos, azoknak a területeknek nagyon hosszú időre annyi. A maradék Ukrajna is küszködni fog"

- Ezt az állítást meg is lehetne fordítani: mi lesz akkor ha esetleg Oroszország győz, ès megtartja az annektált területeket?
Elmondom: belerokkan. Fizetni kell a teljes reorganizációt, a közigazgatast , a nyugdíjakat, a megszálló hadsereg fenntartasát.
Közben az ott èlő ukránok sem fognak beletörődni a helyzetükbe
Vagyis: ez ássa meg Oroszország sírját !
Aki győz, az veszít, de ezt a gőgös ès korlátolt ruszki diktátor nem fogja fel.
A nemzetközi közössèg, a világ újjá fogja èpíteni Ukrajnát , az erkölcsi kötelessèg. Ha most a muszka nem avatkozik be ezzel az ocsmány háborúval , már èppen kifelè jöttek volna az ukránok a gazdasági válságból
Ha Ukrajna be tudta volna bizonyítani hogy járható a nyugati út, akkor az demoralizáló vált volna Oroszországnak
A potenciális ukrán NATO - tagság egy kamu narratíva! A NATO egy vèdelmi szövetsèg , eddig senki nem akarta megtámadni, Oroszországot sem. Putyin önmagából csinált legyőzendő ellensèget, páriát

A haború valódi ès fő oka, Oroszország agóniája, Putyin úgy gondolta : " ez a harc lesz a vègső" ès mindent egy lapra tesz fel
Ha Ukrajnának sikerült volna a nyugati fejlődèsi modell bejárása, akkor az az orosz modell vègèt jelenetette volna

Rubasov nertárs 2022.10.14. 08:44:04

@Bandibacsi34:

"Az miert nem scenario , hogy Putyin helyett egy kemenyebb vezeto jonne, aki ledobna par atomot az ukran hadseregre(kisebb bombakat pl 5km korzetben pusztitokat) aztan az ukranok feladjak a 4 megyet."

Egy Putyinnál keményebb arc valós szkenárió, de ez inkább egy Sztálinhoz hasonló vezető lenne, aki belföldön élné ki magát. Az atomnak azért van relatíve kicsi, persze még így is félelmetes max. 5% esélye, mert a másik félnek is vannak atomtöltetei (itt most leginkább az USA-ra gondolok). Ez a kölcsönös megsemmísítés elve, ami elég jól beleégett szerintem az orosz fejekbe. A másik az, hogy ezzel elvesztené Kínát és Indiát, az utolsó két olyan világméretben is tényező országot akik hajlandóak velük szóba állni.
Egy figura volt csak eddig az orosz történelemben aki komolyan hitt abban, hogy Oroszország egymaga is képes győzni a világ felett, de ez a fazon jégcsákánnyal a fejében végezte. Ezek miatt ez nem valószínű folytatás.

A vírusok, de ugyanez igaz az atomfegyverek utóhatásaira is sajnos nem ismernek határokat.

Boldeone2 2022.10.14. 08:44:07

@MEDVE1978: Ne becsüld le a fiatal generaciók társadalomformáló erejèt!

Kína is változik:
index.hu/kulfold/2022/10/14/kina-kinai-kommunista-part-hszi-csin-ping-peking-tuntetes/

Szerintem az orosz társadalmi- politikai modell gyorsan , pár èv alatt átalakulhat. Most is csak az idősebb , a világot nem látott korosztály tartja leginkább fenn, nem pedig a globális èrzelmű, liberális fiatalság
Kínában ugyanezt eltarthat meg 10- 20 èvig is
A kínai csodának lassan vège, a potenciális növekedès mèg a covid- lezárások nèlkül is csökken. Soha nem èrik utól a nyugatot.
A mai napig elmegy aki tud Kínából
Nagyjából visszaszereztèk a 19. századi arányukat a világgazdaságban, de jólèti állam soha nem lesznek
Javaslom megtekintèsre " Serpentza" videóit. A vidèki Kínat járta , amíg ki nem tiltották...Elkèpesztő az elmaradottság, európai szemmel igènytelen, rendezetlen , kulturálatlan világ

Oroszország ès Kína egyre inkább a totalitárius rezsim irányába fordult az elmúlt èvtizedekben. Egy új Jelcin helyezett van egy 22 éve regnáló diktátor, Hszi Csin- Ping is jóval inkább diktatórikus, mint Teng Hsziao volt ...
A totalitárius rendszer kialakítása pedig a társadalom belső rohadására adott válasz
Azaz: bukniuk kell , ez egy törtènelmi szüksègszerűsèg
Kizártnak tartom , hogy a mostani huszonèvesek úgy akarnak majd èlni, ahogy a nagyapáik!

gigabursch 2022.10.14. 08:57:27

@Boldeone2:
Feltételezve, hogy az ukránok mögötti nagytőke lesz ennek a háborúnak a győztese.

Miért erkölcsi kötelessége a "világ"-nak ennek a soviniszta-korrupciós tetvedéknek az újjáépítése?
S a világban ugyanúgy benne van Jamaica, Fülöp-szigetek és Magyarország is.
Magyarországnak erkölcsi kötelessége egy van, a háború elől menekülök számára - mint egyike az első biztonságos országoknak (nem úgy mint az iszlám horda népvándorlása esetén - menedéket nyújtania. Ezt teljesíti is. Erején felül.
De ennyi! S nem több.

Nem, egy kanyi fillért sem érdemelnek. Mert annak a milliárdszorosát ellopták már, s el is fogják.
Immár kb ezredszerre: Ezek a szarházi hoholok maguknak keresik a bajt folyton.
Szerinted milyen provokáció az, ami most épp lement Munkácson? Túl azon, hogy a javaslatevőnek illene a bokájánál fogva kötélen lógnia, a "megszavazókkal" együtt.

apro_marosan_petergabor 2022.10.14. 09:09:50

@Boldeone2:
Ukrajnai modell? A termőföldek, termelőerők jelentős része USA kézben, a "demokrata" Zs. irtja az orosz nemzetiséget, nyelvtörvénnyel fojtja meg a nemzetiségeket (a magyart is). Korrupció és oligarchák mindenütt - ez, mint sikeres modell? Viccnek is gyenge. Ha nem dölne a pénz, fegyver és katonai támogatás Ukrajnába évek óta - amerikai parancsra, 2 hét alatt összeomlott volna. Ezt az Ukrajnát az USA építette fel magának - Viktoria Nuland: "...5 milliárd USD be került nekünk a majdani forradalom"... - Sajnos ebbe a támogatásba Európa belerokkan, vele együtt mi is.
"Történelmi szükségszerűség" - ez marxi duma, következményeit 40 évig nyögtük - most felejtsük el, túllépett rajta az idő, nem kell mégegyszer.

Boldeone2 2022.10.14. 09:21:22

@gigabursch: A Munkácson törèntekkel èn sem értek egyet. De: annak sincs èrtelme, hogy emiatt tovább fokozódjon a kèt kormány közti ellentèt. El kell engedni ( most ) ezt a dolgot
Figyelembe kell venni, hogy Ukrajna most egy fegyveres agressziót elszenvedő ország. Ukránok halnak napi szinten, válnak földönfutóvá, erre adott túlreakció az ilyen nacionalista lèpès

A nyugatnak, de leginkább az EU- nak - egyszer- újjá kell èpíteni Ukrajnát . Az nem viselhető el, hogy 35-38 milliós válságállam legyen Európában. Erkölcsi kötelessèg is a segítsèg a jól felfogott geopolitikai èrdekeken túl. Az EU hiteleket fog felvenni Ukrajna miatt
, de ez a közös európai sors...

Boldeone2 2022.10.14. 09:29:03

@apro_marosan_petergabor: Ukrajnai modell? A termőföldek, termelőerők jelentős része USA kézben"

- Ez nyilvánvalóan nem igaz. De, ha így is lenne ,az mit zavarna tèged? Ukrán belügy

Sajnos ebbe a támogatásba Európa belerokkan, vele együtt mi is."

- Amíg Putyin nem támadta meg Ukrajnát , addig Európának támogtani sem kellett (nagyon )
Köszönd Putyinnak !

Korrupció és oligarchák mindenütt - ez, mint sikeres modell?"

- A cèl az lenne, hogy változzon az ukrán helyzet. Így most hogy az oroszok totál tönkrevágják Ukrajnát, azzal jobb lesz?
Pont ellenkezőleg!
Az ukrán helyreállítást nem lehet megkerülni, mert egy örök válságország nem maradhat a keleti szomszèdságban

MEDVE1978 2022.10.14. 09:44:34

@Boldeone2:
"Ezt az állítást meg is lehetne fordítani: mi lesz akkor ha esetleg Oroszország győz, ès megtartja az annektált területeket?" Igazából semmi. Valószínűleg maradna a jelenlegi hidegháború minimális enyhüléssel. Oroszországban egyébként is rengeteg helyen óriási a nyomor, most óriási plusz egy lenne.
A hadsereg fokozott igénybevétele miatt természetesen a hadi kiadásokat növelniük kellene. Az újjáépítés irtózatosan lassan haladna.

"nemzetközi közössèg, a világ újjá fogja èpíteni Ukrajnát , az erkölcsi kötelessèg. "
Bocs, de ilyen jót rég röhögtem. Ja, ujjá fogják építeni, mint irakot, Szíriát, Líbiát és Afganisztánt :D
Elmondom mi lesz: majd kapnak az ukránok egy impresszívnek ható csomagot, mondjuk ami úgy az újjáépítés 10%-ára elég. Aztán szép lassan már nem lesz hír az egész, az amerikai átlagfogyasztó újra az abortusz szabályozása, a gendersemleges WC-k, a feketék diszkriminációja és hasonló szellemi rágógumik felé fog fordulni. Az amcsik meg majd kijelentik, hogy oké, ukránok, ott van nektek a ki nem termelt gázkészlet, engedjétek be a cégeinket, aztán a nektek fizetett díjból finanszírozzátok az ujjáépítést azt slussz. Persze ez messze nem dob majd le elég pénzt, plusz a segélyek és az így szerzett bevételek is majd ukrán oligarchák zsebében landolnak nagy mértékben, dehát ezt csak business as usual.

MEDVE1978 2022.10.14. 09:49:21

@Rubasov et.:
Az atombombát illetően. Az igazi kockázata alapvetően inkább India és Kína támogatóként való elvesztése. Egyszerűen azért, mert ha mondjuk ledobnának Ukrajnára egy kisebb bombát, akkor a NATO és a nyugat azzal szembesülne, hogy akar-e Ukrajnáért atomháborút folyatatni. És erre szerintem nemmel válaszolnának. A nagyobb atombomba már sokkal kérdésesebb, mivel az nukleáris szennyeződést juttat mindenfelé. De szerintem egy bomba még nem csinálna atomháborút. Viszont abban a pillanatban szinte teljes kereskedelmi stop lenne, ami pedig már tényleg olyan szankció, ami rövid időn (1 év) belül térdre kényszerítené az oroszokat. Az oroszok mellett csak kisebb országok (Szíria, néhány afrikai, Venezuela) maradnának.

nemecsekerno_007 2022.10.14. 09:55:45

Támogatom Hawaii függetlenségét.

MEDVE1978 2022.10.14. 09:58:50

@Boldeone2:
"Kizártnak tartom , hogy a mostani huszonèvesek úgy akarnak majd èlni, ahogy a nagyapáik!"
Ez nem nagyon fogja a választásaikat befolyásolni, legalábbis nem lesz demokrácia Kínában.
Nézzünk egy magyar hasonlatot: itt egy kutatás 2021. áprilisából a magyar fiatalok politikai hozzáállásáról:

republikon.hu/media/103235/21-04-27-republikon-fiatalok.pdf

Ebből bőven látszik, hogy szinte a társadalmat képezik le, a demokratikusnak tekintett ellenzék 25% körül volt a körükben, de a FIDESZ 35%-on, a Mi Hazánk és a Jobbik 10%-on. Ez 45% jobboldali gondolkodásút feltételez, akik nyilvánvalóan fogékonyak az autokratikusabb vezetésre. Ez a minta Orbán Viktor nélkül is továbbmenne, tehát kitermelné magából az autokratikus vezető iránti vágyat.

Kínában ma az emberek azért tüntetnek, mert az ingatlanpiaci buborék miatt nem lehet lakáshoz jutni, a COVID korlátozások miatt nem tudnak dolgozni menni, kisebb bankcsődök miatt elveszett a megtakarított pénzük. Nagyon fontos, hogy a cikkben, amit írtál Xi ellen tüntetnek és NEM a kommunista párt ellen. A fiatalok sem akarnak majd radikális változást, elég lesz nekik némi könnyítés + egy jobb vezető.

MEDVE1978 2022.10.14. 10:21:54

@Boldeone2:

"Az ukrán helyreállítást nem lehet megkerülni, mert egy örök válságország nem maradhat a keleti szomszèdságban"
Ez naivitás, mert az EU déli határán több hasonló válságország van, összesen sokszorosával a népességnek. Az EU ott is tesz erre magasról.

Kangörcsös TSZ elnök 2022.10.14. 12:09:35

@MEDVE1978: Ukrajnát hamar "termőre" lehet hozni. A termőföldek aknamentesítése után már hozzák is a bevételt.
Nem szabad elfeledkezni Ukrajna szerepéről a világ élelmiszer ellátásában, már csak ezért se szabad magára hagyni.
Nyilván akik a technológiát szállítják, rommá fogják keresni magukat.

belekotty 2022.10.14. 12:20:12

@apro_marosan_petergabor: @A termőföldek, termelőerők jelentős része USA kézben,"

Ez egy hatalmas hazugság. De szerintem a hazudozáson kívül senki nem is várt mást tőled.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.14. 12:53:45

@apro_marosan_petergabor: de hát most szavaztátok vissza áprilisban. A feudalizmussal együtt.

Etniez 2022.10.14. 16:35:20

@Boldeone2: tök világos a turultalanítás. Magyarország egy olyan ország, ami a bukásukat akarja és tesz is érte.

Mit vártatok?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.14. 23:15:02

@Etniez: Csak valahogy úgy kellene megoldani, hogy ne az eddig is szopatott kisebbségeket szopassák az anyaország miatt is pluszban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.15. 06:48:13

@Bandibacsi34: Áhhh... egy virológushoz van szerencsénk, aki ráadásul orosz biológiai hadititkokat tud. Már küldöm is a TEK-et hozzád, hogy számoltassanak el téged milyen kapcsolatban vagy az orosz titkosszolgálatokkal. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.15. 06:49:56

@Bandibacsi34: "ki is epulhet egy sajat ipar egyuttmukodve Irannal es megtartva a kozep-azsiai orszagokat"
Nem is tudom. Ezek a nyomoronc országok az olajból, gázból származó vastag bevételek közepette sem építettek ki semmilyen komolyan vehető ipart.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.15. 06:56:08

@Nzoltan: Mintha putler alatt nem lettek volna hatalmas visszaesések. Ezek a gázból és az olajból élnek és nem alkottak semmit.

kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2022/01/oroszolaj-768x418.jpg

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.15. 07:02:56

Oroszországot a saját hatalmas területe taszítja nyomorba, mert hatalmas hadsereget kell fenntartania a védelmére.

nemecsekerno_007 2022.10.15. 09:28:47

@Etniez: Kell a fém a posztumusz Ukrajna hőse kitüntetésekhez.

IdomitottFoka 2022.10.15. 16:31:05

@MEDVE1978: Az észak-afrikai országok kb semmit nem adnak az Eu-nak és nem is nagyon vesznek tőle semmit. Ukrajna azonban jelentős mezőgazdasági és energia exportőre az EU-nak. Van értelme a hónuk alá nyúlni, persze nem lesz ingyen, nyilván.

Bandibacsi34 2022.10.15. 20:47:52

Oroszország-Ukrajna-konfliktus-harcok
Ukrajnai háború - Precíziós csapásokról és visszavert ukrán támadásokról számolt be az orosz katonai szóvivo
Moszkva, 2022. október 14., péntek (MTI) - Ukrajna több régiójában végrehajtott precíziós csapásokról, valamint több frontszakaszon visszavert ukrán támadásokról számolt be pénteken Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A hadijelentés szerint tengeri indítású precíziós fegyverek a Lviv területen található Brodiban megsemmisítettek egy nyugati fegyvereket, hadfelszerelést és lőszert tároló arzenált. Levegő-föld nagypontosságú fegyverek Kijev és Harkiv térségében hadvezetési és energetikai létesítményeket találtak el.
A tábornok azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők három sikertelen támadási kísérletet hajtottak végre a Harkiv megyei Kupjanszk térségében, amelyek során mintegy 30 embert, két páncélozott harcjárművet és négy kisteherautót veszítettek. A luhanszki régióban az elmúlt nap folyamán ukrán erők a teljes frontvonalvonal mentén harcfelderítéssel próbálkoztak, de visszaszorították őket, megölve több mint 120 ukrán katonát, üzemképtelenné téve öt páncélozott harcjárművet, négy kisteherautót és négy járművet.
A szóvivő szerint a donyecki régióban lévő Vremivkánál az orosz hadsereg uralkodó magaslatokat foglalt el, megsemmisítve több mint 90 ukrán katonát, két harckocsit, hat páncélozott harcjárművet és három kisteherautót. Mint mondta, Mikolajiv-Krivij Rih felől az ukrán erők több sikertelen támadást indítottak a Herszon megyei Dudcsani, Pjatihatki, Isenka ellen, amelyekben több mint 130 ukrán katona elesett, három harckocsi, 11 páncélozott harcjármű és hét jármű pedig elpusztult.
Az orosz légierőnek Mikolajiv környékén az ukrán 59. gépesített lövészdandárra és az idegenlégióra mért rakétacsapásai több mint 170 embert ötek meg, továbbá négy páncélozott harcjárművel, három kisteherautóval és hat járművel növelték a veszteséget.
Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok a nap folyamán két vezetésipontot, 156 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, valamint 63 tüzérségi állást támadtak, megsemmisítve egyebek között hat lőszer-, valamint rakéta- és tüzérségi fegyverraktárt. Az orosz légierő lelőtt egy ukrán Szu-24-est, a légvédelem pedig 15 drónt, valamint 14 HIMARS- és Vilha-lövedéket.
Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 322 repülőgépet, 161 helikoptert, 2226 drónt, 380 légvédelmi rakétarendszert, 5753 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 869 rakétasorozatvetőt, 3473 tábori löveget és aknavetőt, valamint 6560 katonai járművet veszítettek.

MEDVE1978 2022.10.16. 11:28:42

@IdomitottFoka: Na ne röhögtess. Ugyanúgy jelentős velük az EU kereskedelem, ez a Maghreb, tradicionálisan fontos partner.

Tessék, itt egy EU-s oldal erről:
Ukrajna az EU külkereskedelmének 1,2%-át bonyolítja. policy.trade.ec.europa.eu/eu-trade-relationships-country-and-region/countries-and-regions/ukraine_en
Marokkó az 1%-át policy.trade.ec.europa.eu/eu-trade-relationships-country-and-region/countries-and-regions/morocco_en
Egyiptom 0,7%, Tunézia 0,5%, Algéria 0,7% Feltételezem a polgárháború előtti LÍbia esetében is hasonló szám volt.
(Törökország egyébként 3,6%, tehát háromszorosa a kereskedelme Ukrajnához képest.)

Ukrajna egyáltalán nem kulcsfontosságú kereskedelmi szempontból vagy nem sokkal fontosabb, mint több más az EU-t határoló ország.

Kangörcsös TSZ elnök 2022.10.16. 13:29:02

@MEDVE1978: Nem az unió hanem a világ élelmiszerellátása miatt fontos.
Az unió, ha drágábban is de tudja pótolni a kieső ukrán gabonát, étolajat stb., de a közel keleten és afrikában sokan éhen fognak halni.
Pláne annak fényében, hogy a tetves ruszkik kiírták magukat a civilizált nemzetek soraiból, így nem fognak hozzáférni azokhoz a technológiákhoz amelyek segítségével èlelmiszer importőrből exportőrré válhattak valamikor a kétezres években. Most is csak a terület nagy, az eredményeik nem annyira fényesek.

IdomitottFoka 2022.10.16. 15:30:16

@MEDVE1978: Az elmúlt félév attól is hangos volt, h az ukrán gabona és az ukrán atomenergia kiesése milyen turbulenciákat okozott. Az EU-ban is. A békebeli árakon valóban nem számottevő, de ezek közben megváltoztak és ezek stratégiai jelentőségű erőforrások is egyben. Szóval a fontossága nem feltétlenül ábrázolható a kereskedelmi mérleggel.

apro_marosan_petergabor 2022.10.17. 12:30:00

@Boldeone2: "De, ha így is lenne ,az mit zavarna tèged? Ukrán belügy"
- az Orosz-UKÁN (USA) háború is belügy...
- a helyreállítás is belügy
- ha már a magyarok sanyargatása is belügy

apro_marosan_petergabor 2022.10.17. 12:45:19

Azért sok vak ember látogatj ezt a topicot. Vegyétek le a setétszemüvegeteket, s lássatok:
- USA - Orosz proxy háború zajlik, az ukránok(full) és Európa(részleges) áldozatok ebben
Ezért mi, magyarok nagyon szeretnénk ebből kimaradni, minél jobban (sajna teljesen nem tudonk, mivel a zsebretettek által vezetett EU tagjai vagyunk)
- az ukrános áldozatai saját vezetésüknek, amely hagyta idáig fajulni az ügyeket - élén a magát mindenhatónak gondolo III. osztályú bohóc-színésszel
- Ukrajna a demokracia nun plus ultrája:
- ezért nyomják el benne a nemzetiséget a MAGYAROKKAL együtt
- ezért irtották a nemzetiségeket (oroszokat)
- és ezért lopják ki egymás szemét
- s ezért halnak meg náci zászlók alatt
- Sajnos sokan nem látják ezt még, de:
- ha télen nem lesz elg fűtés Néetországban
- ha a német gazdaság összeomlik
Nekünk is nagyon rossz lesz! Ez s e Zselenszkikt, se az USA-t, se az EU vezetést nem érdekli
(míg el nem távolítják őket)
Novemberben választás lesz az USA-ban...
Télen lehet, hogy megreccsen a német gazdaság
Ezek miatt változni fog az ukrajnai helyzet, reméljük jó is lesz belőle - nekünk is, elmozdulnak a dolgok a békekötés irányába...
süti beállítások módosítása