Amíg Orbán szégyenletes módon seftelni próbál az Ukrajna támogatására szánt EU-s pénzek körül, addig… ”Ferenc pápa könnyek között beszélt csütörtökön az ukránok szenvedéséről a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján mondott imádsága közben Róma központjában. A pápa hangja először remegni kezdett, amikor az ukránokról beszélt, majd egy idő után meg kellett állnia, mert nem tudta folytatni.
Közvetlenül Ferenc pápa mellett állt Roberto Gualtieri római polgármester, aki tapsolni kezdett, amikor meglátta, hogy a pápa azért szakította félbe beszédét, mert sír. „Ma szerettem volna köszönetet mondani neked az ukrán népért…” – mondta, mielőtt elöntötték az érzelmek, és meg kellett volna állnia. Majd kis szünet után így folytatta: „Ehelyett újra gyerekek, idősek, apák, anyák és a mártírhaláloktól szenvedő ország fiataljainak könyörgését kellett elhoznom.”
Később újságírói kérdésre a pápa azt válaszolta, hogy valóban elöntötték az érzelmek, majd az emberiség kudarcának minősítette az Ukrajnában zajló háborút.
Mióta Oroszország februárban megtámadta szomszédját, Ferenc pápa szinte minden nyilvános beszédében megemlítette Ukrajnát, és egyre kritikusabb Moszkvával szemben. Szerdán az ukrajnai háborút egy náci hadművelettel hasonlította össze, amelyben a második világháború első éveiben mintegy kétmillió ember, többségében zsidó halt meg.” (Telex, Nagy Bálint, 2022 december 9.)
https://www.youtube.com/watch?v=GA35ecgIIRQ&t=3s