MaGYAUR

MaGYAUR

Az orbánista „gyarmatosítók” haditerve

2024. június 07. - Magyaur

Történeti háttér: az ipari forradalomnak nemcsak gőzgép és a vasút a terméke, hanem a modern, jól olajozottan működő államgépezet is. Az első világháborút követően Európában a nagy és nehézkesen működő dinasztikus birodalmak helyét kisebb, politikailag könnyen formálható nemzetállamok foglalták el. És ha egy hatalomra és vagyonra kiéhezett „politikai vállalkozókból összeálló kalózcsapat” elhatározta, hogy megcsáklyázza a „nemzetállami bürokrácia hajóját” és ha már sikerült elfoglalnia, akkor az alkotmány és a jogrendszer módosításaival hosszú időre berendezkedhetett a „nemzetállami szuverenitás” sáncai mögé bújva.

Az 1917-es oroszországi bolsevik puccs volt az első ilyen, a mai napig kiható sikertörténet, de hasonló módon a német államgépezet elleni „kalóztámadásnak” tekinthető a nácik hatalomra kerülése is, aminek egyszerre volt erőszakos, de a választási győzelemmel legitimált oldala is.

Orbánista „gyarmatosítók”: A fáma szerint Orbán azt mondta, hogy csak egyszer kell nyerni választást, de akkor nagyon - és a többi sima ügy. A Vezérlő Tábornok a gyarmatosítókhoz hasonló arroganciával a magyarokat „félázsiai származékoknak” nevezte és eszerint is bánik velük: a multiknak bedolgozó, összeszerelői robotolásra tartja őket alkalmasnak csak. Az orbánista pártelit a gazdagodását egyfelől a „kimagasló magyarság-teljesítményével”, másfelől Isten akaratával magyarázza, vagyis a konkvisztádorokhoz hasonlóan életbevágóan fontos számára az egyházak térítő támogatása.

A magyar gyarmat válsága Addig minden rendben volt, amíg a hazai adókból és az Európai Unió felzárkóztatási pénzekből morzsákat szórtak szét a lakosság közt, aminek révén emelkedhetett az életszínvonal. Ugyanakkor a befolyt összegeket nem a felzárkóztatásra: nem az utak, vasutak, oktatásügy, egészségügy és szociális ellátás fejlesztésére fordította a „gyarmatosító” Felső tízezer, hanem a maga luxus vágyainak kielégítésére.

És a pénz elfogyott. A „kalózoknak” több pénzt az Európai Unió már nem fog adni csak úgy.

Ilyenkor, a szükséges takarékosságok és kényelmetlen megszorítások idején szoktak a hatalmon lévők (indokoltan, vagy indokolatlanul) háborús veszélyhelyzetről és kényszerintézkedésekről beszélni. Azért kényelmes megoldás a háborús hisztériakeltés, mert eltereli a figyelmet a válságról és egyúttal ürügyet is szolgáltat az ellenzéki hangok elfojtásához.

Mi várható 2026-ig? Mivel Magyarország tölti be 2024 második felében az EU elnökségi tisztét, ezért az év hátralévő részében nem várható drasztikus leszámolás a „másként gondolkodókkal” szemben.

De a 2026-ig tartó időszakban minden eshetőségre fel kell készülni... a „gyarmati sorból” való felszabadulásra is!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr7318423393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez a nevem senki 2024.06.07. 12:51:32

a Fidesz–KDNP listája 50 százalékkal vezet,
a második helyen Magyar Péterék Tisza Pártja áll 27 százalékkal,
a dobogó legalsó fokán pedig a DK–MSZP–Párbeszéd közös listája áll 9 százalékkal.

feri az öregecskedő feleségedet cseréld innen szép nyerni

Nevem senki. 2024.06.07. 18:50:06

@ez a nevem senki:
Na
hát
tudsz te
folyam
atosan
is
ír
ni.

gigabursch 2024.06.07. 20:40:35

Már az első mondat totális hazugság.

A jól működő államgépezet sokféle arcot oltött az elmúlt sokezer évben.
Legfeljebb a blogger nem ismeri.

A többi meg értelmetlen hablaty.

2024 2024.06.07. 21:58:05

"Mivel Magyarország tölti be 2024 második felében az EU elnökségi tisztét, ezért az év hátralévő részében nem várható drasztikus leszámolás a „másként gondolkodókkal” szemben."

Akkor idén sem lesz körömletépkedés, csakúgy mint az elmúlt 13 évben? De rettegj csak, mert jövőre vagy legkésőbb az orsz. gyűl.-i választások előtt most már tuti összeszednek titeket és lesz nemulass.

Toportyán Zsóti 2024.06.08. 15:17:39

@2024: koromletépkedés helyett megszunt a munkahelyed,észt jonaőópot...Ha van gyereked becsicskulsz vagy elhuzol...

Toportyán Zsóti 2024.06.08. 15:21:20

@ez a nevem senki: Vegyél le 20%-ot a tolvajsereglet eredményébol ... lopott pénzbol kampányolnak és omlik a szar a szájukbol... Mucsa az mucsa ugyi ...

F1őr 2024.06.09. 20:06:38

@Toportyán Zsóti: és kinek adjuk azt a 20%-ot?

gigabursch 2024.06.10. 10:08:40

@Toportyán Zsóti:
Tükörbe néztél már?
7,6 millió szabazóból 6,85 millió nem kér belőletek.
Vajon miért?
Gondolkodtál-e már ezen?
süti beállítások módosítása