- Párhuzamos válságtünetek
- Pénzügyi nehézségekkel küzd mind Alekszandar Vucsics szerb államfő, mind Orbán Viktor miniszterelnök vezette autoriter, önkényeskedő politikai hatalom.
- A korábbi pénzcsapok kiszáradtak: Oroszországot leköti az ukrajnai háború, Törökországot a szíriai és kurd hadszíntér.
- A populizmus rákfenéje a népszerűséget hajhászó, rövidtávra tervező politika, amely ráadásul elavult receptekkel dolgozik: erőlteti a propaganda által jól bemutatható építkezéseket, ipari beruházásokat, de közben nem foglalkozik sem a „kiművelt emberfők” bővített újratermelésével, sem az infrastuktúra karbantartásával, sem a környezetszennyezéssel.
- Mivel a szerb-magyar nacionalista-keresztény politikai kurzusok rövid távú politikai jelszavakkal dolgoznak, ezért óhatatlanul önellentmondásba kerülnek: a szuverenitás igényének hangoztatása mellett és ellenére titkos szerződéseket kötnek kínai befektetőkkel és a korábban mumusnak tartott muszlimokkal.
- Hasonló gyógymód-próbálkozások
- Pénzügyi nehézségekkel küzdenek, tehát ezért a föld alól is, de pénzt kell szerezni a rosszul működő államgépezet, illetve választási gépezet működtetéséhez. A legkézenfekvőbb ötlet a környezetkárosító bányászat, illetve ipartelepítés, hiszen a nacionalista populisták körében egyetértés van abba, hogy a környezetvédők vagy naiv álmodozók, vagy egyenesen hazaárulók. Ebben az összefüggésben jó üzletnek tűnt a magyar akkugyártás beindításával párhuzamosan egy nyugat-szerbiai lítiumbánya megnyitása. Ugyan mindkettő helyrehozhatatlan ökológiai károkat okozhat, de csak később, amikor már más lesz hatalmon…
- Az elhanyagolt infrastruktúra fejlesztésekor két legyet lehet ütni egy csapásra: jön pénz, netán csúszópénz is, valamint a kínaiak megépítik a (saját érdekeiknek megfelelő) modern vasútvonalat a Földközi-tengertől Európa közepéig. De hogy mennyire nem törődnek sem a kínaiak, sem a szerb hatóságok az itt lakók érdekeivel, testi épségével, arra bizonyíték az újvidéki pályaudvar tetőszerkezetének leszakadása, amelynek 15 halálos áldozata volt.
- További zsíros üzlet egy új városrész felépítése Belgrádban és Budapesten. Belgrádban már elkészült az Egyesült Arab Emírség által finanszírozott városrész, amely nem kapcsolódik a város szövetéhez, hideg és embertelen – olyan, amilyet „modernnek” mondtak volna a laikusok húsz évvel ezelőtt.
- A seb elgennyesedik
- Belgrádban sikeres volt a diákok által kezdeményezett tüntetéssorozat: lemondott a miniszterelnök Milos Vucsevics.
- Eközben, az amúgy Orbánnal szívélyes, baráti kapcsolatban lévő elnök, Alekszandar Vucsics előhúzta a kis-antant kártyát: aki továbbra is támadja a hatalmát az azt kockázatja, hogy a magyarok által is lakott, a többi szerb régióhoz képest gazdagabb Vajdaság önállósodik. leszakad Szerbiáról…
- Pont amikor itthon a „Mini Dubaj” botrány a tetőfokára hág Orbán Viktor az Egyesült Arab Emírségben pénzért, tőkeinjekcióért előszobázik…
Itt tartunk.