MaGYAUR

MaGYAUR

Ferenc pápa világtörténelmi jelentősége

2025. május 27. - Magyaur

Amiképpen a protestantizmus megjelenése válságba sodorta a katolikus egyházat és csak a jezsuita rend által kezdeményezett ellen-reformáció volt képes konszolidálni a helyzetet, olyképpen vált a jezsuita „agytröszt”, - élén Ferenc pápával – a 21. századi egyház megmentőjévé! A természeti…

Tovább

Orbán képes lenne a Kínai Kommunista Párt gyarmatává tenni Magyarországot?

Ha igaz, amit Rétvári mond, hogy az orbáni-Magyarország szavazati jogának felfüggesztése miatt a Fidesznek szándékában áll kilépni az Európai Unióból, akkor ez a híd felégetését jelenti nemcsak az EU, de az Egyesült Államok felé is, amelyiktől ezek szerint nem kapta meg Orbán a politikai túléléséhez…

Tovább

Az életünk nem a „szuverenitási”, hanem a „túlélési indexen” múlik!

Szájer József és a „Szabad Európa Intézet” munkatársai „szuverenitásvédelmi indexet” dolgoztak ki, amely szándékaik szerint „egy kiteljesedett, mintaszerű, 21. századi szuverenitáskoncepciót képvisel” - ami nem igaz. Az első világháború előtt a szuverenitás letéteményese a szuverén uralkodó volt,…

Tovább

Szurkolóból nem lesz "HK" hittérítő!

A populista vezér attól „populista”, hogy problémák esetén (látszólag) a „tömegekhez” fordul politikai felhatalmazásért, hogy aztán akár terrorral is, de „rendet teremtsen”. Orbán úgy tűnik elszalasztotta a megfelelő pillanatot, hogy olyan népgyűlést tartson, mint más nacionál-bolsevik vezér:…

Tovább

"Ne spekulálj. Higgy a szemednek!"

Bruck Gábor helyzetelemzése

"A politikában nem az a kérdés, hogy ki milyen ember. Hanem az, hogy mit tesz – és mi az eredménye. Tanítás, amit nem felejtek Izrael helyettes vezérkari főnöke magyarázta: 1973-ban Izrael majdnem elpusztult, mert túl sokat okoskodtunk. 800 egyiptomi tank állt a Szuezi-csatorna keleti partján,…

Tovább

Az orbáni „nacionál-bolsevizmus” bukásra van ítélve

A hazai civil szféra hazaárulóként való kezelése és közvetett betiltása tipikus diktatórikus lépés, de nem meglepő, hiszen az Orbánnal felszínre került szélsőjobb eleve a rákosista/sztálinista diktatúra ellentéteként határozta meg önmagát; arra esküdött fel, hogy bosszút áll és visszaállítja a „régi…

Tovább

A politikai termék neve: „Orbán Viktor”

A látszatra „magyarokat védelmező” Orbán a minapi tihanyi beszédében a magyar-ellenes, szélsőségesen nacionalista román Simion-t mellett foglalt állást, amivel sok erdélyi magyart a végső kétségbeesésbe kergetett. Orbán immár leleplezte magát a Fidesz által manipulált erdélyi magyarság előtt is…

Tovább

"Kevés nemzet veszített ilyen sokat ilyen kevés ember érdekében.”

Bruck András: "Elváltak haragos útjaik Amilyen hirtelen jött Magyar Péter, olyan hirtelen ment Gyurcsány Ferenc. Talán azon a hat héttel korábbi lakókocsis kampánykörúton érlelődött meg benne a távozás gondolata, ami, tekintve, hogy egy számára üres országot talált, nem is volna túlságosan meglepő.…

Tovább
süti beállítások módosítása