Az orbáni jobboldal, - akárcsak régen a kommunisták - irtózik a vitáktól, különösen a parlamenti vitáktól, és megvetik a tárgyalásos megoldásokat. A kompromisszumra törekvés számukra a koncepciótlanság és a gyengeség jele, márpedig a legfőbb érték amit becsülnek az a "macsó" erő felmutatása (még akkor is, ha az hosszú távon zsákutcába vezet). A Fidesz a suttogó propaganda révén már az első kormányra kerülése óta azt terjeszti, hogy minden politikus korrupt (azért, hogy ily módon elkenje az saját stiklijeit és bűneit) és hogy az országgyűlési vita, de maga a parlament is csak egy sóhivatal, a döntések nem ott születnek, legfeljebb az a pecsét ami rájuk kerül. Az illiberalizmus elve erre is vonatkozik: „cselekedni úgy, ahogy az állampárt akarja és nem okoskodni”.
A 2018-as választás az ellenzéki pártok kudarcáról szólt, még akkor is, ha a Fidesz jogászi turpissággal nehezen kikerülhető csapdát állított fel nekik.
De egyáltalán érdemes-e beülni egy szavazógéppé lealacsonyított országgyűlésbe, ahol legfeljebb transzparensekkel és lufikkal kaphatnak figyelmet az ellenzéki tiltakozások?
Nem tudom.
Érdemes volna végiggondolni egy "árnyék-parlament" létrehozását az ellenzéki pártok + a szakszervezetek + a civilek + a nem kollaboráló egyházak stb részvételével. Hátha a nemzetrontó orbáni irányvonallal szembenálló „ellen-politika” ennek révén markánsabban jelen lenne a társadalmunkban.
Az "árnyék-parlament" egyszerre lenne több is, kevesebb is a törvényhozásnál: egy „szuper független Alkotmánybíróság”-hoz hasonlóan vizsgálná és véleményezné a jogalkotást, egy „szuper Parlamenti Bizottság”-hoz hasonlóan állást foglalna szakmai kérdésekben, és egy „szuper ellenkormány”-hoz hasonlóan dolgozhatna egy alternatív ország-stratégián.

A mai technikai feltételek lehetővé tennének olcsó, könnyen hozzáférhető kommunikációs csatornák létrehozását, itt az internetre + internetes rádióra + közösségi médiára, facebookra + you tube alapú tévézésre gondolok - magyarországi, vagy környező országbeli székhellyel.

Az "árnyék-parlament" anyagi alapját a párttámogatásra kapott állami pénzek alkotnák. A területi bázisokat és a bennük lévő infrastruktúrát a jelenlegi ellenzéki pártok budapesti és vidéki irodái szolgáltathatnák.
Szerintem így több esély volna a valós politikai alternatíva kialakítására!

Az orbáni jobboldal, - akárcsak régen a kommunisták - irtózik a vitáktól, különösen a parlamenti vitáktól, és megvetik a tárgyalásos megoldásokat. A kompromisszumra törekvés számukra a koncepciótlanság és a gyengeség jele, márpedig a legfőbb érték amit becsülnek az a "macsó" erő felmutatása (még akkor is, ha az hosszú távon zsákutcába vezet). A Fidesz a suttogó propaganda révén már az első kormányra kerülése óta azt terjeszti, hogy minden politikus korrupt (azért, hogy ily módon elkenje az saját stiklijeit és bűneit) és hogy az országgyűlési vita, de maga a parlament is csak egy sóhivatal, a döntések nem ott születnek, legfeljebb az a pecsét ami rájuk kerül. Az illiberalizmus elve erre is vonatkozik: „cselekedni úgy, ahogy az állampárt akarja és nem okoskodni”.

A 2018-as választás az ellenzéki pártok kudarcáról szólt, még akkor is, ha a Fidesz jogászi turpissággal nehezen kikerülhető csapdát állított fel nekik.

De egyáltalán érdemes-e beülni egy szavazógéppé lealacsonyított országgyűlésbe, ahol legfeljebb transzparensekkel és lufikkal kaphatnak figyelmet az ellenzéki tiltakozások?
Nem tudom.
Érdemes volna végiggondolni egy "árnyék-parlament" létrehozását az ellenzéki pártok + a szakszervezetek + a civilek + a nem kollaboráló egyházak stb részvételével. Hátha a nemzetrontó orbáni irányvonallal szembenálló „ellen-politika” ennek révén markánsabban jelen lenne a társadalmunkban.
Az "árnyék-parlament" egyszerre lenne több is, kevesebb is a törvényhozásnál: egy „szuper független Alkotmánybíróság”-hoz hasonlóan vizsgálná és véleményezné a jogalkotást, egy „szuper Parlamenti Bizottság”-hoz hasonlóan állást foglalna szakmai kérdésekben, és egy „szuper ellenkormány”-hoz hasonlóan dolgozhatna egy alternatív ország-stratégián.

A mai technikai feltételek lehetővé tennének olcsó, könnyen hozzáférhető kommunikációs csatornák létrehozását, itt az internetre + internetes rádióra + közösségi médiára, facebookra + you tube alapú tévézésre gondolok - magyarországi, vagy környező országbeli székhellyel.

Az "árnyék-parlament" anyagi alapját a párttámogatásra kapott állami pénzek alkotnák. A területi bázisokat és a bennük lévő infrastruktúrát a jelenlegi ellenzéki pártok budapesti és vidéki irodái szolgáltathatnák.
Szerintem így több esély volna a valós politikai alternatíva kialakítására!

Mivel Orbán, egy átlagos fideszes szavazó számára, magát Magyarországot testesíti meg, aki hősiesen és a valláserkölcs teljes tekintélyével küzd a magyarság és a kereszténység külső/belső ellenségeivel szemben, ezért aki korrupcióról és választási csalásról beszél vele kapcsolatban az saját magát leplezi le. Éppenséggel ő az, aki ördöggel cimborál! Ez a színeváltozó sátán egyszerre az antiszemita orosz cári titkosrendőrség által hirdetett világuralomra törekvő "hazátlan"/kozmopolita zsidó + a náci propagandából ismert amerikai-zsidó liberális + a kommunista propagandából ismert szivarozó és a kommunista "béketáborra" fenekedő amerikai-fasiszta burzsuj + a pénzével és globalista iskoláival, /pl. CEU/ a nemzeti-keresztény társadalmak "kristálytiszta erkölcsiségét" mérgező, nyílt társadalmat hirdető, magát emberbarátnak nevező spekuláns. Ez a fajta tekintélyt nem ismerő, emberbarát (márpedig aki ember-központú gondolkodású az szükségképpen istentelen) termeli ki a buzi, feminista, környezetvédő liberális "hazaáruló" világpolgárokat! A Fidesz azt állítja magáról, hogy demokratikus, szociális jogállamot épít, ami csak annyiban magyar, hogy egy "picit" illiberális. Aki tehát kétségbevonja a "színmagyarok" által választott "színmagyar" kormány legitimítását - az az Origo szerint - "antidemokratikus és a nyugat-európai jogállami megoldásokkal" szembe megy. A probléma az, hogy a Fidesz hazudik, az orbáni Magyarország sem nem demokratikus, sem nem szociális érzékenységű sem nem parlamentáris jogállam csak illiberális, pöffeszkedő és kulturálatlan - de teljes mértékben!

A magyar lakosság nagy része azért fogékony az orbáni szövegekre, mert azok történelmünk mélyrétegeire utalnak vissza.

Nemcsak arról van szó, hogy a bevándorlás-ellenesség a „gyüttmentekkel”, cigányokkal szembeni falusi ellenérzésekre épít, hanem arra a történelmi tapasztalatra is, hogy a tatár és török dúlások után, a megölt, vagy rabszolgának elhurcolt magyarok helyére spontán módon betelepülő szerbek a Délvidéken, vagy a magyar urak hívására (ingyen munkaerőként) átköltöztetett komplett falusi közösségekben élő románok Erdélyben kisajátították a magyar szállásterületet.

De a lényeg nem ez, hanem a magyar nacionalizmus középkorba visszanyúló kisnemesi jellege. Így ír erről a történész Szűcs Jenő: „…ily módon a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet éppen Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett.(1) „E térség nemességének – orosz kollégáitól eltérően - intézményrendszeren alapuló világos és pontos (noha egyoldalú) elképzelése volt arról, hogy az állam „corpus politicum”ában ő „képviseli az országot”, az „ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte a hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.”(2)

Ez az agresszíven öntelt nemesi nacionalizmus annyira vak és süket volt, hogy a mohácsi csatavesztés után nem sokkal, 1526 novemberében, a székesfehérvári országgyűlésen nemhogy a veszteség felméréséről és a védekezés új módjairól beszéltek volna, hanem „az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráztak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzeti” királyt választhatnak/…/Szapolyai János személyében. Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Werbőczi - hálátlanok akartok lenni iránta?” „Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza (hiszen ha netán még emlékezik is arra, hogy milyen csélcsap módon vezérelte Mohács előtt a vajda úr a nemesi pártot, a legfőbb „szolgálatát”, az 1514. évi parasztfelkelés vérbe fojtását bizonnyal nem feledte). A jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását: ’a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna…”(3) Történik mindez nem máskor, mint a 150 éves török megszállás előestéjén!

Lehetne a Dózsa-féle parasztháború idejéből viccesnek ható aktuális elemeket kiragadni, hogy például ott is találkozunk a szereplők közt egy Mészáros Lőrinccel, vagy a paraszti had egyszerre kívánt küzdeni a kétféle „hitetlen” ellenséggel a törökkel és a nemességgel szemben, mely utóbbit „infideles”-nek bélyegeztek meg a törökkel szembeni bűnös passzivitása miatt.(4). De a legfontosabb következmény az volt, hogy az urak bosszújának következtében, - amivel a parasztságot örökös jobbágyságra ítélték - Magyarországot kizárták hosszú időre az árucserén alapuló, városiasodó európai fejlődésből!

A jogászból lett politikus Werbőczi a Tripartitumban az alábbiakat rögzítette: „a parasztnak munkája bérén és jutalmán kívül semmi joga nincsen földesura földjeiben, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti, s rá tartozik, vagyis „…a jóbágy rabja legyen az nemes embernek és földről ne legyen szabad elmenni, hanem bírja az ura vele mint rabjával.”(4.)

Mintha ez, a magyar parasztság olykor állatias kegyetlenségű megbüntetése a 16. században mind a mai napig éreztetné hatását a „néplélek tudatalattijában”. Rögzült a köztudatban egy kép arról, hogy milyennek kell lennie egy tekintélyt sugárzó, a nemzetét védő Úrnak és milyennek kell lennie egy istenfélő, az úri elitet alkalmazkodó módon szolgáló, „alkalmazottnak”…

• Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető, 1983 – 64.old.
• o. – 77.old.
• Szűcs Jenő: Nemzet ls történelem, Gondolat, 1974 – 563-564.old.
• Magyarország története I. kötet, Gondolat, 1971 – 155.old.

A magyar lakosság nagy része azért fogékony az orbáni szövegekre, mert azok történelmünk mélyrétegeire utalnak vissza.

Nemcsak arról van szó, hogy a bevándorlás-ellenesség a „gyüttmentekkel”, cigányokkal szembeni falusi ellenérzésekre épít, hanem arra a történelmi tapasztalatra is, hogy a tatár és török dúlások után, a megölt, vagy rabszolgának elhurcolt magyarok helyére spontán módon betelepülő szerbek a Délvidéken, vagy a magyar urak hívására (ingyen munkaerőként) átköltöztetett komplett falusi közösségekben élő románok Erdélyben kisajátították a magyar szállásterületet.

De a lényeg nem ez, hanem a magyar nacionalizmus középkorba visszanyúló kisnemesi jellege. Így ír erről a történész Szűcs Jenő: „…ily módon a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet éppen Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett.(1) „E térség nemességének – orosz kollégáitól eltérően - intézményrendszeren alapuló világos és pontos (noha egyoldalú) elképzelése volt arról, hogy az állam „corpus politicum”ában ő „képviseli az országot”, az „ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte a hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.”(2)

Ez az agresszíven öntelt nemesi nacionalizmus annyira vak és süket volt, hogy a mohácsi csatavesztés után nem sokkal, 1526 novemberében, a székesfehérvári országgyűlésen nemhogy a veszteség felméréséről és a védekezés új módjairól beszéltek volna, hanem „az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráztak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzeti” királyt választhatnak/…/Szapolyai János személyében. Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Werbőczi - hálátlanok akartok lenni iránta?” „Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza (hiszen ha netán még emlékezik is arra, hogy milyen csélcsap módon vezérelte Mohács előtt a vajda úr a nemesi pártot, a legfőbb „szolgálatát”, az 1514. évi parasztfelkelés vérbe fojtását bizonnyal nem feledte). A jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását: ’a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna…”(3) Történik mindez nem máskor, mint a 150 éves török megszállás előestéjén!

Lehetne a Dózsa-féle parasztháború idejéből viccesnek ható aktuális elemeket kiragadni, hogy például ott is találkozunk a szereplők közt egy Mészáros Lőrinccel, vagy a paraszti had egyszerre kívánt küzdeni a kétféle „hitetlen” ellenséggel a törökkel és a nemességgel szemben, mely utóbbit „infideles”-nek bélyegeztek meg a törökkel szembeni bűnös passzivitása miatt.(4). De a legfontosabb következmény az volt, hogy az urak bosszújának következtében, - amivel a parasztságot örökös jobbágyságra ítélték - Magyarországot kizárták hosszú időre az árucserén alapuló, városiasodó európai fejlődésből!

A jogászból lett politikus Werbőczi a Tripartitumban az alábbiakat rögzítette: „a parasztnak munkája bérén és jutalmán kívül semmi joga nincsen földesura földjeiben, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti, s rá tartozik, vagyis „…a jóbágy rabja legyen az nemes embernek és földről ne legyen szabad elmenni, hanem bírja az ura vele mint rabjával.”(4.)

Mintha ez, a magyar parasztság olykor állatias kegyetlenségű megbüntetése a 16. században mind a mai napig éreztetné hatását a „néplélek tudatalattijában”. Rögzült a köztudatban egy kép arról, hogy milyennek kell lennie egy tekintélyt sugárzó, a nemzetét védő Úrnak és milyennek kell lennie egy istenfélő, az úri elitet alkalmazkodó módon szolgáló, „alkalmazottnak”…

• Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető, 1983 – 64.old.
• o. – 77.old.
• Szűcs Jenő: Nemzet ls történelem, Gondolat, 1974 – 563-564.old.
• Magyarország története I. kötet, Gondolat, 1971 – 155.old.

A francia elnökválasztási küzdelemben létrejött Macron-féle, „Rajta előre!” mozgó vitafórum mintájára, az európai parlamenti választásokra való felkészülés jegyében, útjára indult Brüsszelből a „Rajta, lépjünk előre!” (La Grand Marche), amelynek célja az európai egység népszerűsítése. A „Rajta, lépjünk előre!” mozgalom fő támogatója és meghirdetője az európai parlament liberális frakciója, illetve vezetője Guy Verhofstadt (a mellékelt videón a 15:02-től).

Rövid beszédében, - mivel mint mondta sietnie kell, hogy időben Budapestre érkezzen a választásokra, amelynél az 5% körüli eredményt váró Momentum vendégeként lesz jelen - rámutatott arra, hogy az Európai Unióval szembenálló euroszkeptikusoknak igazuk van, mert rosszul működik az EU, de rossz megoldást kínálnak erre a problémára. Az Európai Unió mai formájában nem más, mint egy konföderáció, amelyet teljesen megbénít a vétójog, az hogy egy döntés meghozatalához tökéletes egyetértésre kell jutnia mind a 27 országnak.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy az Egyesült Államok úgy működjön, mint jelenleg az EU, akkor egyszerre három elnöke lenne, és az 50 államának kormányzója szabadon dönthetne arról, hogy dollárt használjanak, vagy mondjuk mexikói pesetát (ami előfordult már a Kalifornia történelmében), vagy hogy egy adott állam milyen külpolitikát folytasson stb.

A 21. század nem a nemzetekről szól, hanem az olyan többnemzetiségű birodalmakká szervezett civilizációkról mint Kína, az Egyesült Államok és Oroszország.

Ha nem lép Európa holnap, akkor holnapután már késő lesz. Akkor majd esetleg Kína határozza meg a szabványokat, Oroszország dönt életről-halálról a határain kívül is (ma még csak a kémeket illetően).

Az Európai Unió „Alapítóatyái” nem lennének elégedettek a mai helyzettel. Ők egységes európai hadsereget, közös alkotmányt és parlamentet akartak. Akkor a francia nacionalista politikusok akadályozták meg a terv megvalósítását, ma talán újra a francia politikán a sor, hogy kiköszörülje a csorbát és rajtunk múlik az Európai Unió más alapokon való újjászületése!

https://www.facebook.com/GuyVerhofstadt/videos/10156672639305016/