A liberális demokráciák elleni "internacionáléról" Rényi Pál Dániel kérdezte a Pulitzer-díjas Anne Applebaumot (444.hu – 2024. szeptember 23.
„Legújabb könyve, a most megjelent Autocracy Inc. újszerű együttműködést tár fel a ma ismert modern autokráciák illetve autokrata vezetők körében. Mi mozgatja ezt az együttműködést, és kik a résztvevői?
Az együttműködés nem teljesen új, nagyjából egy évtizede kezdődött. A könyv egy hálózatot ír le, különböző államhatalmak, illetve vezetők, elitek hálózatát, amiket üzleti és politikai érdekek fűznek össze. Ami újszerű ebben az együttműködésben, hogy nem ideológiai alapon szerveződik. Világnézetileg kevés közös pontot találni a kommunista Kína, a nacionalista retorikára épülő orosz államhatalom vagy az iráni teokrácia között. Ide sorolhatjuk Venezuelát vagy Burmát is. Ami összefűzi ezeket az országokat, jobban mondva azok autokrata vezetőit, hogy korlátlan hatalomra törnek, és annak érdekében, hogy ezt a korlátlan hatalmat - fékek és ellensúlyok, független igazságszolgáltatás és média, átláthatóság és jogállami garanciák nélkül - megőrizzék, együttműködnek.
Ez az együttműködés egyszerre figyelhető meg bel- és külpolitikai folyamatokban. Az ellenség közös: a liberális demokrácia és azok az intézmények és nemzetközi szerződések, amik segítenek a fennmaradásában. Azt látjuk, hogy állami és államhoz szorosan kötődő cégek üzletelnek egymással ezekben az országokban, és együttműködnek bizonyos kimenekített vagyonok elpalástolásában. Hasonló pszichológiai eszközökkel folytatják politikai hadviselésüket, kereskednek a legkülönbözőbb technológiákkal, például megfigyelő eszközökkel.
Látványosak a hadiipari együttműködések az egyes országok között: Vlagyimir Putyin többek közt iráni drónokkal és észak-koreai lőszerekkel vívja háborúját Ukrajnában. Kína olyan eszközöket és technológiákat enged használni Moszkvának, amik segítik az orosz katonai védekezést. És ezek a vezetők, akik javarészt saját érdekeiket tartják szem előtt, készek összefogni, ha egy gyengébb lábakon álló autokrata vezetést kell megsegíteni. Mint látjuk azt Venezuelában.
Mik voltak azok az események tíz évvel ezelőtt, amik útjára indították ezt a fajta újszerű együttműködést?
Két dologra érdemes gondolni. Egyrészt a 2014-es ukrajnai forradalomra, amikor is jelentős tömeg jelent meg Kijev utcáin, hogy tüntessen egy átlátható, demokratikus és a korrupciót üldöző állami berendezkedés mellett. A felbátorodott tömeg elűzte az ország korrupt kormányát, és kikényszerítette a szabad választásokat. A Majdan nagyon ijesztő jel volt Vlagyimir Putyin számára. Pontosan az történt, amitől ő Oroszországban mindig is tartott.
Ezzel nagyjából egy időben, illetve nem sokkal korábban, Hszi Csin-Ping lett Kína vezetője. Hszi elődeihez képest újszerű hatalomfelfogást képvisel: saját pártján belül sem tűr meg féket vagy ellensúlyt. A Kínai Kommunista Pártban még abban az évben megszületett egy nem nyilvános dokumentum, az úgynevezett 9-es számú irat; egy iránymutatás arra vonatkozóan, hogyan maradhat fenn és hatalomban a párt. Az első és legfontosabb megállapítása az iratnak az, hogy az állampártra leselkedő legnagyobb veszély a nyugati típusú alkotmányos demokráciák terjedése.
Ez a megállapítás nem csak, vagy talán nem is elsősorban a nyugati világnak szól, inkább a belső ellenségeknek. Olyan jelenségekre figyelmeztet, mint amik később Hongkongban történtek.
Az elmúlt tíz év egy közös ráébredés volt a nagy hatalmú modern diktatúrák életében, hogy a demokratikus értékek globális terjedése előbb-utóbb komoly kockázatot jelenthet majd rájuk, az ő hatalmukra nézve is.
Mi köti össze ezeket az autokratákat közös érdekeiken vagyis a hatalom megtartásához szükséges eszközökön kívül?
Leginkább a pénz: fontos látni, hogy itt dollármilliárdosokról beszélünk. Kína, Oroszország, Irán - mármint a Forradalmi Gárda - vagy Venezuela vezetőit a világ leggazdagabb emberei közt tartják számon. Illegálisan felhalmozott vagyonaikat különböző offshore paradicsomokban védik és rejtegetik. Ez talán a legleleplezőbb momentum a működésükben: mivel az ő országaikban nincs jogállam, olyan helyen bújtatják a vagyonaikat, ahol a tulajdont törvény védi. A pénz egyik, ha nem a legfontosabb ambíciójuk, amikor hatalomról beszélünk. Sok veszítenivalójuk van.
Mely országok követik újabban példát?
Grúzia jó példa erre, ahol a lakosság néhány éve nagyon forszírozza már az ország nyugati integrációját és uniós csatlakozását. A kormány most tavasszal megszavazott egy olyan külföldi ügynöktörvényt, mint ami Oroszországban, posztszovjet országokban, sőt Afrikában és Ázsiában is érvényben van, és alkalmas a kormánytól független civil szervezetek, valamint az ellenzék megfélemlítésére. A nyáron súlyos tüntetések zajlottak Tbilisziben a törvény ellen.
Grúziára meglehetősen ocsmány választás vár, ahol a regnáló hatalom mindent elkövet majd hatalma megőrzése érdekében, és a jelek szerint nem fog visszariadni szavazatvásárlástól, de az ellenzék megosztásától vagy csalástól sem. A demokratikus rendszerek egyre ritkábban dőlnek meg puccs eredményeként. Ma nem tankok vonulása jelzi egy rendszer végét. A demokratikusan megválasztott vezetők maguk és törvények újraírásával látnak hozzá a demokrácia lebontásához. Erre Orbán Viktor is jó példa.
Az úttörő ebben egyébként Hugo Chavez volt Venezuelában, ami szintén jelzi, hogy itt nem egy ideológiailag vezérelt jelenségről van szó. A grúziai ügynöktörvényt megálmodó volt milliárdos-miniszterelnök Bidzina Ivanishviliról nehéz lenne megmondani, hogy jobb- vagy baloldali, leginkább a kleptokráciában hisz, nem ideológiában. Iránban iszlám fundamentalistákról beszélünk. Putyin nacionalista típusú vezető. A céljaik eltérőek, eszközeik hasonlóak.”
(Az interjú további részét csak az előfizetéses olvasók, a „Kör” olvashatja.)
https://444.hu/2024/09/23/anne-applebaum-ilyen-bunoket-utoljara-a-vilaghaboruk-idejen-kovettek-el-europaban