Új Ellenzék, új stratégia, új Európa!

Az Ellenzék egy csatát, de Orbán a háborúját vesztette el…

• A nemzetállami keretek közt lehetetlennek tűnik legyőzni a teljhatalommal rendelkező Fideszt (Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy az orbáni Magyarország népességmegtartó ereje és ezzel valójában az életereje is megtört: a lakosság átlagéletkora egyre idősebb, a dinamikus szakképzett réteg oda vándorol ki, ahol nemcsak betanított munkásokra, hanem jól megfizetett, nagy hozzáadott értékű munkára is szükség van, ráadásul az itthon maradó - keveset mozgó, elhízott, sokat alkoholizáló - népesség egészségi állapota katasztrofális).
• Orbán az egész politikáját a nemzetállami-bürokraták globális kapitalizmus-elleni „nemzetközi lázadására” építette. Olyan vallásos-nacionalista tengelynek kívánt az egyik létrehozója lenni, amely magába foglalta volna a Bolsonaro-féle az őslakos-, őserdő-ellenes, Covid-tagadó Brazíliát, a Trump-féle klíma-válságot tagadó, Covid járványt bagatellizáló, abortusz-ellenes szélső-protestáns Egyesült Államokat, valamint a putyinista Nyugat-ellenes, pravoszláv és homofób orosz hadiállamot. Kiderült, hogy a globális klíma-, járványveszély, az élelmiszer- és ivóvízhiány által jellemezhető korunk nemcsak az osztályharcoknak, de a nacionalista, vallásos-térítő harcoknak sem kedvez. A válságok sorozata új életre keltette az olyan nemzetek feletti szervezeteket, mint az EU, a NATO és a WHO. Kiderült, hogy az orosz háborús politika szánalmasan idejétmúlttá vált és bár Putyin ezt nem akarja tudomásul venni, de Orbánnak már szembesülnie kellett mind a nagyszabású terveinek kudarcával, mind az EU-n belüli megszégyenülésével.
• Nevezzük „Régi Ellenzéknek” a 2022-es országgyűlési választásokon bejutott ellenzéki képviselőket és „Új Ellenzéknek” a még csak csírájában létező új generációt! Amennyiben a jövőben egyre kevésbé számít majd az EU-ban és a világban az orbáni egyetlen üdvözítőnek tartott „nemzetállami működési logika”, úgy az Ellenzéknek ebből le kell vonni a következtetéseket; már nem az országgyűlés a belpolitika legfőbb harci terepe. De ennél is többről van szó: történelmi léptékkel mérve pillanatokon belül jelentőségét veszti mind a „belügyekbe való be nem avatkozás” elve, mind a nemzeti „szuverenitás” 19. századi eszményképe!
• A magyar ellenzéknek meg kell fogadnia Orbán Viktor jótanácsát, hogy a „saját szabályai szerint játsszon!”. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a „Régi Ellenzék” által megszerzett párt és országgyűlési pozíciókat tartsa csak meg, de közben vezessen be új, a nemzetállamon túlmutató játékszabályokat! A Fidesz annyira meghekkelte, beleette magát a magyar nemzetállami gépezetbe, hogy új külső nézőpontokra lesz szükség. Az orbánisták szándékosan összemossák a nemzeti érzést, a hazafiságot a fideszes nemzetállam fogalmával, holott a kettő úgy viszonyul egymáshoz, mint a hit és az egyház, mint a szoftver és hardver. A „szuverén nemzetállami” bürokratikus páncélfalának megbontása – amely tökéletesen független a nemzeti kulturális identitástól – tehát a trianoni és más igazságtalan nemzetállami határok lebontásának célkitűzése, egy újfajta Európai egység létrehozása az elsődleges érdeke az „Új Ellenzéknek”!
• Amíg a „Régi Ellenzéknek” a határainkon belül lesz dolga, addig az „Új Ellenzéknek” a határon túli politizálással kellene foglalkoznia. Az lenne ideális, ha itthon a pártok a civil szférával és az együttműködő egyházakkal összefogva segítenének az orbáni állam által magára hagyott embereken. Külföldön, vagyis egyfelől a környező utódállamokban, másfelől Nyugat-Európában az „Új Ellenzék” feltérképezné a segítőkész és rendszeresen pénzt is adományozó embereket és szervezeteket.
• Az „Új Ellenzék” támogatókra találhat az Európai Parlamentben. Olyan frakcióval kell majd stratégiai szövetséget kötnie, amely az Európai Unió szoros egységének megteremtését tűzte ki célul, minden nemzetállami széthúzással szemben. Ilyen a Macron elnökhöz közel álló liberális-centrista „Renew Europe”/”Megújuló Európa” képviselő-csoport.
• Ebből következően nem volna nagy csoda, ha az „Új Ellenzék” magját a Renew Europe magyar tagja, a Momentum adná, de nyitottan minden más ellenzéki pártra, politikusra (emlékezzünk csak arra, hogy rövid ideig még a Demokratikus Koalíció is fontolgatta belépését ebbe a pártcsaládba!).
• Az „Új Ellenzék” civilizációs küldetése lehetne, ha azt hirdetné, hogy ezekben a vészterhes időkben az Európai Unió alakuljon át önigazgató régiókon alapuló, de egységes irányítással alatt működő Európai Köztársasággá!
• Kizárólag a világhatalmi erőközponttá váló Európai Köztársaság lehet képes korunk „világok harcában” megvédeni a demokratikus hagyományainkat, a jogállamot, valamint az itt élő népek kultúráját magába foglaló európai civilizációt!

A túlbuzgó, "világmegváltó" görög-keleti kereszténnyé vált Putyin pont olyan dühöt érez a „hitetlen” Nyugat lakóval szemben, mint Kelet-Római Justinus császár a részben pogány, részben ariánus eretnekké vált Nyugat-Róma birodalom lakói iránt.

 „…Meghalt Theodorik (526). Bizánc ekkor már nem titkolta szándékait. Néhány évi készülődés után 535-ben partra szállt az első expedícióshadsereg, elfoglalta Szicíliát, bevette Nápolyt, majd bevonult Rómába is. Ettől fogva huszonnyolc esztendőn át dúlták a hadak Itália földjét. A harc úgy elvadult, hogy már semmit sem ért az emberélet. Mediolanumnak – Milánónak – 539-ben az egész férfilakosságát kiirtották, Prokopiosz szerint 300 ezer embert. Rómát ötször ostromolták meg, s közben elvágták, tönkretették minden vízvezetékét. A háború végére maláriás mocsarakkal övezett romhalmazzá vált a város. A hét halom közötti völgyeket kőtörmelék töltötte fel. A lakosság szétszéledt, már akit előbb el nem vittek a járványok, éhínségek. Nem volt többé szenátus, nem voltak konzulok, nem volt fórum, nem voltak iskolák, nem voltak fürdők – néhány ezer ember tengődött csupán a nyomorteleppé züllött világvárosban. A hadak elhordták a vetőmagot is, nem volt, aki vessen és arasson. Éhhalál környékezte egész Itáliát: némelyek barmok módján füvet rágtak, mások farkas módján emberhúst ettek.”

Varga D.-Vekerdi L.: Európa születése, Móra K.; 31. old.

Márki-Zay és Karácsony Gergely abból (a radikális baloldal által utált) alapállásból indultak ki, hogy a Fidesz által megosztott társadalmat egyesíteni kéne.
A baloldal/a baloldali radikálisok más taktikát akartak: fejjel nekimenni Orbánnak - de ez sem járt volna nagyobb sikerrel, mert Orbán szokása szerint egyfelől ijesztegetett (a háború rémével), másfelől korrumpált (egész népét "lekenyerezte").

Orbán olyannyira megijedt egy esetleges kudarctól, hogy az Államkincstárt kiürítette... egy pürrhoszi győzelemért.

• Mi tenne jót a világnak? – Ha a bioszféra, a népességnövekedés ellenére, a lehető legkevésbé sérülne.
• Mi tenne jót az emberi civilizációnak? – Ha a globális problémák (klímaváltozás, járványok, népvándorlás stb.) megoldását nem az 1940-60-as években kialakult és azóta elavulttá vált nemzetállami rendszer végezné, hanem egy kevesebb szereplőből álló civilizációs tömb-rendszer; az ENSZ (egyedül hatékonynak mondható szervének) a „Biztonsági Tanácsának” továbbfejlesztett változata, egy új döntéshozó fórum. Ennek kilenc tagját a különböző civilizációs tömbök delegálnák: az angolszász-világ (beleértve Ausztráliát, Új-Zélandot), az Európai Unió, a muszlim világ, Oroszország, Kína, India, Latin-Amerika, Fekete-Afrika, Dél-Kelet Ázsia (beleértve Japánt). Mellettük, - tekintettel a bioszféra gyors pusztulására – állandó résztvevők lennének a vétójoggal felruházott „Ökológiai Ombudsman”-ok.
• Az összeurópai civilizációnak mi az érdeme a többihez képest? – Az európai, pontosabban az európai-amerikai típusú kapitalizmus tette lehetővé a feudális és vallási korlátok lebontását, ami utat nyitott a tudományos-technikai fejlődésnek, a városiasodásnak és jogállamiság/jogbiztonság kialakulásának. A fejlődés árnyoldala ugyan a gyarmatosítás volt, de a gyarmattartó európai országok az 1960-as évekre megadták a függetlenséget az alávetett országoknak (Oroszország kivételével). Az Európai Unió ma is a világpolitikában a jogszerűség, a humán értékek és a bioszféra védelmének egyik zászlóvivője.
• Az összeurópai civilizációnak mi az elsődleges érdeke? - Európa őrizze meg és növelje a nemzetközi tekintélyét, hogy a nagyhatalmi státuszának köszönhetően az európai értékek hatékony képviselője legyen a jövő világában. Ezért a most kialakult válságok ellenére, vagy éppen ezek miatt növelni kell NATO-n belüli európai közös hadsereg ütőképességét és javítani kell általában az Európai Unió működésének hatásfokán.
• Hogyan működhetne hatékonyabban az európai civilizációs tömb? Ha egyfelől az EU országok lakossággal közvetlenül érintkező önkormányzatok nagyobb mozgásszabadságot kapnának, de ezzel párhuzamosan létre kellene hozni a ma még hiányzó, nemzetállamok feletti intézményeket: közös egészségügyi, ökológiai, igazságügyi, titkosszolgálati, pénzügyi és külügyminisztériumokat, amelyek egyedül képesek koordinált és gyors cselekvésre.
• A sokszor részérdekeket képviselő pártpolitika foglyaivá, vagy önmaguk karikatúrájává vált nemzetállami parlamentek (mint amilyen a magyar országgyűlés) helyébe erős, közvetlenül választott törvényhozásra, Európai Parlamentre van szükség!

Az Európai Parlament az európai népek képviseletének legfőbb szerve lenne, amely hivatott lenne megválasztani határozott időre az Elnököt.

Európa így, immár a félmilliárdos lakosságszámának, technikai, kulturális és életmódbeli fejlettségének megfelelő súllyal venne részt a Földbolygó ügyeinek kormányzásában!

• Minden nemzetállam motiválni akarja az állampolgárait (már csak azért is, hogy fékezze a munkaerő elvándorlását). A régi piszkos ügyeket elhallgatja, csúsztat, sőt ha kell akkor kreál új „Fake History”-t annak érdekében hogy kialakítsa tömegméretekben a nemzetállamért való rajongást és önfeláldozást. Az olyan embert pedig, - tudóst is - aki igyekezne tárgyszerű maradni és „demisztifikálni” az állam születési eposzát hazaárulással gyanúsíthatják.
• A monarchikus birodalmak esetében egyszerű volt a helyzet: az uralkodó isten kegyelméből uralkodott és a társadalmi hierarchia szent és örök volt. De a birodalmak romjain létrejött nemzetállamok elitje már nem hivatkozhatott a nemesi kék vér felsőbbrendűségére, új módon, új mítoszok révén kellett alátámasztania az uralomhoz való jogát. Ezért született meg a nemzetállami nacionalizmus, amely a nemzetállamok 19-20. századi határait visszavetítve az európai múltba „dicső múltat” fabrikált egy-egy ország lakosságának. Holott a nemzet szót csak a „nemesi nemzet=nemesi zárt klub” értelmében használták a modern nemzetállamok 18. századi létrejöttéig - amúgy a vallási hovatartozás volt a meghatározó és nem a nyelvhasználat!
• Az orbánisták azért kapaszkodnak a soha nem létezett homogén és szuverén „Nagy Magyarország” eszméjébe, mert úgy érzik nincs elég legitimitásuk. Nevetséges, hogy a most bevezetni szándékozó „ősi” magyar szónak gondolt „ispán” elnevezés a magyar honfoglaláskor már itt élt szlávok tisztségnevéből a „zsupán”-ból ered… Sem a királyok nem voltak „fajtiszta magyarok”, hiszen még az Árpádházi királyok is összevissza házasodtak, nem beszélve az Anjou Nagy Lajosról és a román kenéz családból származó Mátyás királyról; sem a lakosság nem volt etnikai szempontból egységes. Hiszen a tatár, török hadak pusztításainak fő áldozatai a termékeny sík területeken élő magyarok voltak, és a betelepülésekkel, betelepítésekkel egyre csak csökkent a magyar népesség aránya az összlakossághoz képest.
• Lehet, hogy formálisan jogszerű a Fidesz kétharmad, de mindenki tudja, hogy nem legitim, mert a jogszerűséghez jogállam kellene és az nincs. Magyarán nincs érdemi parlamenti munka, nincs mindenkihez eljutó közmédia és a távolabbi cél az állam és egyház összevonása, tehát az árukapcsolás hit és nacionalizmus közt. És mivel eddig a politikai hatalom a speciális, kelet-európai értelemben vett legitimitását az állandó életszínvonal emelkedés biztosította, ezért a most kezdődő lavinaszerű gazdasági romlás maga alá temetheti Orbán rendszerét.
• Orbán és az általa létrehozott, a mai Magyarországot uraló, húsz valahány nagycsalád/klán véd- és dacszövetégének az a szándéka, hogy magát a kommunizmus elleni harcok hősévé maszkírozza és mint ilyet a régi, a nemesi címet karddal megszerző nemességhez kapcsolja… Ily módon is hangsúlyozva a magyar történelem, egyébként nem létező folyamatosságát, kontinuitását.

https://hvg.hu/itthon/20220621_Ujjaeleszti_a_foispanok_intezmenyet_a_kormany_az_ezereves_magyar_allamisag_jegyeben

Magyarország előre megy nem hátra!

Megye/vármegye,

államtitkár/ispán,

miniszterelnök/princeps,

katona/darabont,

rendőr/pandúr,

állampolgár/jobbágy

A „Wall Street Journal” véleményrovatában június 15-én egy udvariashangú vita zajlott a háború utáni Oroszország jövőjéről. Az egyik olvasói levél írója, Leon Aron, a neves külpolitikai szakértő, Robert D. Kaplan cikkére hivatkozva, arra emlékeztetett, hogy Oroszország az 1990-es években történelmének legszabadabb és leggyorsabban gyarapodó időszakát élte és hogy a cél az lenne Putyin esetleges távozása után Oroszország, legalább részben, visszataláljon ehhez a kissé anarchikus, de szabad időszakhoz. Válaszul az Egyesült Államokban élő magyar közgazdász, közíró Dobozi István a Nyugat felelősségét emlegette, mivel a nyugati tanácsadók által javasolt „sokkterápia” miatt – vagyis aminek következtében aprópénzért eladott ipari vállalkozások révén olyan oligarcha réteg jött létre, amely kezdetben Jelcint, majd Putyint támogatta – a Nyugat közvetett felelősséget visel a tekintélyuralmi rendszer kiépüléséért. Dobozi István arra a következtetésre jutott, hogy a kapitalizmust nem lehet kívülről rákényszeríteni egy adott országra, hanem „a változásnak belülről kell fakadnia”.

Megjegyzéseim:

• Nem igaz, hogy a sokkterápiának volt köszönhető az 1990-es években „Oroszország történelmének legszabadabb és leggyorsabban gyarapodó időszaka”! Ami a fejlődés ütemét illeti az első világháború előtti cári Oroszország hasonló gyors és látványos gazdasági építkezésre volt képes, mint Kína az utóbbi harminc évben. Akkor készült el, - méghozzá a Föld egyik legzordabb természeti környezetében - a 9000 kilométeres transzszibériai vasútvonal, 1914 előtt az orosz művészet fej fej mellett haladt a nyugat-európaival, sőt az akkor élt orosz tőkések korábban és nagyobb számban gyűjtöttek avantgárd nyugati alkotásokat, mint a nyugati „műértő közönség”! De az elvesztett „Nagy Háború” és az azt követő bolsevik forradalom után minden megváltozott, jellemző, hogy az Európára nyitott Szentpétervár helyett a bezárkózást, a „szocializmust egy országban” jelképező Moszkva lett az új főváros. Ugyanakkor Lenin kényszerűségből, annak érdekében, hogy elkerülje Szovjet-Oroszország összeomlását, lehetővé tette a szocialista állami szektor mellett a piacgazdaság működését is. Ez a NEP (Új Gazdasági Politika) korszak – amely egy tisztán belső, orosz konszolidációs időszak volt! - nevezhető olyan mintaszerűen szabadnak, ami példátlan volt nemcsak az orosz történelemben, de a húszas évek polgári világában is: sajtószabadsággal, teljes vallási-, és lelkiismereti szabadsággal, nemzetiségi, kisebbségi jogok védelmével, az élet minden területére kiterjedő női egyenjogúsággal, gyerekvédelemmel, szabad házasságkötési és abortusz-joggal. Ezt a „káoszt” szüntette meg Sztálin 1927-ben, amiként tette aztán Putyin 100 évvel később a jelcini-liberális korszak lezárásával. Jellemzően mindketten a szabadság elvételét a soviniszta birodalmi tudattal-öntudattal pótolták a néptömegek számára.
• Egyetértek Dobozi István megjegyzésével, miszerint a tőkés fejjel gondolkodó külföldi tanácsadók sokkterápiás javaslatai nem hozták meg a kívánt eredményt, tehát Putyin után semmiképpen sem kéne ott folytatni, ahol azok abbahagyták.

Dobozi István szerint a „változásoknak belülről kell fakadniuk”. Amit én úgy úgy értelmezek, hogy Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában nem a varázsütésre életre-kelt oligarcha-tulajdonosokra van szükség, hanem a NEP-ből, majd a még nevében is arra rímelő magyar Új Gazdasági Mechanizmusból sokat tanuló kínai vegyes, „állami+magángazdaság kombónak” a követésére!