MaGYAUR

Emmanuel Macron felhívása stratégiai párbeszédre

Kardos Gábornak az „Azonnali”-n megjelent tanulmányának rövidített változata

2020. február 16. - Magyaur

macron4.jpg_1280x852

„Macron példátlan bizalmi lépést tett, kijelentve, hogy a francia érdekeket „európai dimenzióba helyezve« elindítanak „egy stratégiai párbeszédet a francia nukleáris elrettentés szerepéről a közös biztonságban, azokkal az európai partnerekkel, akik készek erre. Akár a francia nukleáris elrettentési erők hadgyakorlataiba is társulhatnak azok az európai partnerek, akik elköteleződnek ebben az irányban. Ez a stratégiai párbeszéd és együttműködés természetesen részét képezné az európaiak közt kialakítandó valóságos (védelmi) stratégiakultúrának”.

Macron ajánlata nem mond olyat, hogy végleg a francia védőernyő kerülne a NATO, vagy a közös európai haderő helyére, hanem éppen ezek kiegészítésére, illetve nyilvánvaló gyengeségeik áthidalására szolgál: a ma egyre szembeötlőbb biztonságpolitikai vákuum kitöltésére, aminek fő oka az, hogy Trump Amerikája erőit a Kínával szembeni konfrontációra és a csendes-óceáni térségre csoportosítja át – Európa pedig egyre kevésbé számíthat rá.

Akár Magyarország is bejelentkezhetne most Macron ajánlatára, ahelyett, hogy Orbánék továbbra is Moszkvához közelednek, vagy az egyre távolódó és semmilyen biztonságpolitikai alternatívát nem kínáló briteknek udvarolnak, rém egyoldalúan, ahogyan vérbeli lúzerekhez illik.

 A jelen realitásaihoz visszatérve: Macron ugyan diplomatikusan elismételte, hogy mennyire fontos lenne persze a korábbi atlanti együttműködés folytatása Amerikával, de mondandójának lényege mégiscsak az volt, hogy Európának egyre sürgetőbb saját védelmi rendszert kialakítania – Moszkva bevonásával! Márpedig ebben az EU tagországai reálisan mindaddig csak a francia atomhatalmi képességekre és a francia haderőre számíthatnak, amíg csupán elméleti felvetés egy közös európai hadsereg – miközben a nemzetközi egyensúly felbomlása Macron szókimondó helyzetértékelése szerint egyáltalán nem elméleti fenyegetéseket jelent Európa számára már a jelenben is.

Miről szól Macron védelmi ajánlata?

Macron az előadásában ugyanis kiemelte, hogy a békét ma leginkább éppen az fenyegeti, hogy a nagyhatalmak, illetve a feltörekvő középhatalmak egyre nyíltabban veszik semmibe a nemzetközi jogot, és egyre kevésbé deklarált jogelvek szerinti stratégiát követve járnak el, a gyakorlatban következetesen alkalmazva hivatalosan deklarált stratégiájukat – ami a kiszámíthatóság alapja lenne.

A magyar sajtóban elvétve megjelent beszámolók ugyanis az MTI hírére szorítkoztak, amibe csak pár, kontextusából kiragadott mondat került be, és sajnos épp a legizgalmasabb felvetések maradtak ki, mint például az is, hogy Macron szerint nem lehetséges európai biztonságpolitika a Moszkvához való közeledés és szorosabb partnerség nélkül.

Közeledés Oroszországhoz

„Az európai polgárok számára nem lehetséges védelmi és biztonsági terv olyan politikai vízió nélkül, mely kedvezően hatna arra, hogy fokozatosan helyrehozzuk a bizalmat Oroszországgal. (…) Azt várom Oroszországtól, hogy konstruktív aktora (acteur!) legyen közös biztonságunknak.” 

Macronról már eddig is írogatták az elemzők, hogy bizonyos jelek szerint közeledik Moszkvához, de ilyen egyértelműen most mondta ki először. Ez pedig nyílt visszatérés a sok évszázados francia geostratégiához, ami lényegét tekintve kontintentalizmus – és nem atlantizmus.

Hiába is próbálják ma még sokan atlantista szólamokkal kendőzni: pőre geopolitikai tény, hogy a britek kilépésével az Unióban csak hagyományosan kontinentális hatalmak maradtak. Ráadásul egy olyan nemzetközi térben, amelyben a legdöntőbb geopolitikai fejlemény szintén a kontinentális szuperhatalmak térnyerése, látványos erősödése – az orosz és a kínai befolyás növekedése.

 Már nem a terrorveszély a legnagyobb fenyegetés a békére

Macron a médiában uralkodó narratíván túllépve – azt nyíltan félretéve – kiemelte, hogy a nemzetközi egyensúly olyan mértékben és módon bomlik fel, hogy már egyáltalán nem a terrorizmus jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést Európában. A nemzetközi jog és a békés államközi konfliktusrendezés intézményei helyére világszerte egyre nyíltabban erőszakos, illetve a jog helyett nyers erőre bazírozó térnyerési törekvések kerülnek.

A feltörekvő középhatalmak is olyan nagyobb hatótávolságú rakétákat fejlesztenek, melyekkel akár már ma is, vagy a közeli jövőben elvileg csapást mérhetnek európai célpontokra is. Itt Macron viszonylag egyértelműen az amerikai bázisra januárban mért iráni rakétacsapásra utal, aminek geopolitikai jelentőségét és várható következményeit az Azonnalin részletesen elemeztük. Macron szerint egyes hatalmak vegyi fegyverek bevetésétől sem riadnak vissza ma már – Szíriában, Malajziában és Európában sem, ami szintén új természetű kihívás.

Információs hadviselés és Európa technológiai szuverenitásának elvesztése

Macron is pont erről és pont így beszélt a francia tisztek elitjének, hangsúlyozva, hogy a digitális térben nem csupán piaci verseny tanúi vagyunk, hanem a nagyhatalmi törekvések kiemelt szférája lett az információs hadviselés. Megjelent egy új „digitális tekintélyuralmi rendszer” modellje – ami elég nyilvánvaló utalás Kínára.

 Európa szerepe az új globális világrendben

Macron szerint az USA is önállóbb európai biztonságpolitikát akar: „Nézzünk szembe a valóval, és halljuk meg, mit mond nekünk az Amerikai Egyesült Államok: »költsenek többet biztonságukra, hosszabb távon nem leszek egyfajta gyámjuk, végső biztonsági garancia«, »vállaljuk végre magunkért a felelősséget!«

A holnap Európáját nem építhetjük úgy, hogy a normái amerikai ellenőrzés alatt vannak, hogy az infrastruktúráink, kikötőink és reptereink kínai befektetők kezében vannak, digitális hálózataink pedig orosz nyomás alatt.

Európai szinten ellenőrzésünk alatt kell tartani a tengeri, energetikai és digitális infrastruktúráinkat. E tekintetben eddig nagy tévedésben voltunk” – mondta Macron.

Közös stratégiai kultúra nélkül nem jöhet létre közös, európai, szuverén érdekvédelem, Európa nem tudja nagyhatalomként érvényesíteni legelemibb érdekeit sem, és más rivális hatalmaknak teret adunk arra, hogy megosszanak és gyengítsenek minket.

Hatalmas illúzió volt az is, hogy a hidegháborús fegyverkezési verseny után egyedül Európa hitte el, hogy most már drasztikusan csökkenthetjük katonai büdzsénket, „miközben más globális és regionális hatalmak jelentősen növelték e téren kiadásaikat”. Pedig új fenyegetésként immár fel kell készülni komolyabb fegyveres konfliktusokra, akár atomfegyvert fejlesztő, vagy más tömegpusztító fegyverekkel rendelkező hatalmak erőivel is. „A területszerzés, egy szövetségesünk, illetve stratégiai partnerünk destabilizálása, a nemzetközi jog alapjainak megkérdőjelezése nem csupán a múlt forgatókönyve már, hanem okai lehetnek holnap annak, hogy a szövetségeseink oldalán szárazföldi, tengeri és légierőinknek egy nagyobb konfliktusban kelljen részt vennie.”

Fő stratégiai célként Macron a béke védelmét és a joguralom helyreállítását jelölte meg – egy „más világrend megalapozását, olyan világkormányzással, mely a jognak érvényt szerez, és tekintélyét helyreállítja”. Macron paradox módon csak a katonai költségvetés jelentős növelésével és az európai biztonságpolitika elmélyítésével látja reálisnak, hogy valamilyen globális leszerelés kereteit megteremthessük. Ebben Európa vezető szerepét emelte ki történelmi felelősségünket.

 A németek sajnos nemcsak azért nem tűnnek ma alkalmasnak a nagyhatalmi státuszra, mert nem rendelkeznek atomhatalommal, és mert két elvesztett világháború után máig szövetséges katonai erők maradtak az országukban (vagyis katonai szuverenitásuk sem teljesen egyértelmű), hanem azért sem, mert éppen az ilyen megnyilvánulások mutatják: a nagyhatalmi politikát alapjaiban nem képesek értelmezni. Vezető politikusaik is rendre úgy nyilatkoznak, ahogy csak azok szoktak, akik kívülállóként próbálnak bekiabálni a nagypolitikába, a partvonalról. Sajnos pont ezért szoktak olyan sokan azonosulni velük magyar részről, mert ugyanez a laikusság jellemzi a magyar megközelítést is hasonló geostratégiai témákban. A hazai közvéleménynek már csak azzal az illúzióval kellene leszámolni ezután, hogy Európa vezető nagyhatalma Németország lenne. Ez ugyanis katonai téren gyakorlatilag értelmezhetetlen, teljesen komolytalan elképzelés.

Mégis mi a házifeladata most mindezekkel kapcsolatban Magyarországnak?

Minden más (gazdasági és politikai) szuverenitás alapja az a szellemi szuverenitás lenne, hogy legyen egy olyan elitje az országnak, amelyik képben van a geopolitikai helyzetünket és lehetőségeinket illetően, nem enged különféle hatalmak manipulációinak, hanem az ország érdekei alapján valóban szuverén belátással rendelkezik, és erre alapozva képes konszenzusteremtő nemzetstratégiát kialakítani. Ha lenne ma ilyen szellemileg szuverén elitünk és ilyen önálló geostratégiánk, arról valószínűleg tudnánk.

Szembe kéne néznünk a pőre ténnyel: ma az egyetlen komoly és konkrét védelmi ajánlat számunkra, ami tartósan az európai béke és biztonság érdekeit szolgálná (ezáltal pedig evidensen a magyar érdekeket is), az bizony Macron ajánlata.

Nincs konkrét brit, vagy amerikai alternatíva, az oroszról meg jobb, ha nem önállóan próbálunk tárgyalni Putyinnal, mert az Európai Unióval együtt összehasonlíthatatlanul nagyobb érdekérvényesítő képességünk lenne Moszkvával kiegyezni – annál is inkább, hogy ez része a macroni ajánlatnak is. Csak nem úgy, hogy Putyin szatellitállamává váljunk, hanem egy önálló európai biztonsági rendszer részeként.

 Épp ezért érdémes alaposabban megismernünk és megértenünk Macron vízióján keresztül, milyen egy nemzeti és európai értelemben szuverén biztonságpolitika, testközelből. Ahelyett, hogy mindig mindent mindenkinél eleve jobban tudunk, és majd mi megmondjuk a tutit, egyszer az életben megpróbálhatnánk reálisan értelmezni a biztonságpolitikai helyzetünket és a felmerült javaslatot.

Sok időnk nem lesz tűnődni rajta.”

 Kardos Gábor - AZONNALI - 2020. február 13.


Alkalmatlan a magyar jobboldal a ’veszteség kezelés’-re?

„Miért volt meg például „sógorainknak”, az osztrákoknak tehetségük a kicsiséghez, noha bizonyos nézőpontból még többet veszítettek a versailles-i békekötéssel, mint mi magyarok. Azért mert náluk végül is győzött a polgári forradalom, 1918 után nem következett sem 1919, sem 1920, talán mert polgárságuk eleve erősebb volt, és mert az ausztriai közgondolkodásra nem nyomta rá a bélyegét a „nemesi nemzet” hagyománya, főleg az államból élő dzsentri hamis, önheroizáló mítosza, mint a magyaréra.”
„Ezért rekedt meg a trianoni veszteséget követő, lélektanilag elengedhetetlen társadalmi gyászmunka – a veszteség elgyászolása – abban a fázisban, amelyben a gyászoló megkettőzi a világot, és a veszteséget megpróbálja fantáziavilágába menekíteni. Magyarország hivatalos propagandája – a „Nagy-Magyarország”, a Csonka-Magyarország” a „Kálvária keresztjére feszített ország” giccses gyászkliséire gondolok.”
„Ezek a förtelmes társadalomlélektani tünetek, frusztráltságok, hisztériák, komplexusok: a magyar társadalom önmaga ellen vívott háborúi, terméketlen, önpusztító megosztottságai, dezintegráltsága nem kívülről elszenvedett Trianonból, hanem az ellenforradalmi rendszer „belső Trianonjának” – a politikai nemzet 1920-as halva születésének – a következményei.”
 Szilágyi Ákos: Trianon a mi bajunk? Mozgó Világ 2016/4
 

Miért fontos az állam és az egyház szétválasztása?

A modern állam, a piacról élő polgárság érdekeinek megfelelően, arra törekszik, hogy kiszámítható, pártatlan és szakszerű legyen.

Amiként a nemzetközi üzleti kapcsolatok egységes mértékrendszert, egységes elszámolási módot igényeltek oly módon felmerült az igény a biztonságot nyújtó jogi keretrendszerre is. A felvilágosult abszolutizmus korában, tehát a 18.-19. században jött létre az a modern állam, amely a fejlődést részint a fegyverkezési verseny révén, részint az ellenőrzés alatt tartott piaci konkurencia-harc révén látta biztosítottnak. A modernsége abban állt, hogy nem valami isteni, vagy ősi kiváltságból eredeztette a legitimitását, hanem a haszonelvűségből.

Közben a protestáns, munka-központú etika még a mélyen katolikus országokban is behatolt és szó szerint „divatot teremtett”, aminek következtében a középkorias színes, páváskodó férfi viseletet lassan felváltotta egész Európában a praktikus, sötét színű öltözet. Ugyanez a haszonelvűség mondatta II. Józseffel, hogy az olyan szerzetes- és apácarend, amelyik csak imádkozik, de nem hajt semmi hasznot a császárságnak, az élősködője a társadalomnak és feloszlatandó.

Az állam és egyház szétválasztásának eszméje a hatalmi ágak szétválasztásának logikájába illeszkedett bele; ahogy a végrehajtó hatalmat, vagyis a kormányt az országgyűlés és az alkotmánybíróság ellenőrzi, ugyanígy a kontrollálhatatlan hatalmi monopólium létrejöttének elkerülése végett kívánatos a laikus polgári és a vallásos/egyházi szféra szétválasztása. Mert amennyiben ez a két szféra a cárizmusban, vagy a kalifátusban egybeolvad, ott nincs modern polgári állam csak nagy valószínűséggel erőszakos, vagy kevésbé erőszakos önkényuralom.

Bizonyára léteztek / léteznek bölcs despoták is, de az euro-atlanti civilizáció sikere épp a merész egyéni vállalkozásokon, a szabad közösségválasztáson, a városiasodáson és a jogállamiságon alapult. Szemben az „örök értékek”-en nyugvó, kollektív jellegű vallásos világnézettel a modernitás egyenrangúságot, hálózatosság felé mutató struktúrát és az egyéni tehetség felszabadítását jelenti.

A Fidesz-KDNP alig leplezett módon az állam és egyház újraegyesítésén fáradozik. A hittérítésen és a nemzeti öncélúság megerősítésén alapuló „nemzetstratégia” a modernség és az európaiság leépítését jelenti hosszabb távon. Ez a politika a keresztény-nemzeti államnak és vezetőjének szakrálissá tételéhez, megváltoztathatatlanságához és leválthatatlanságához vezet. A „szolgáltató állam” eszménye helyébe az „adományozó / kegyosztó” állam kerül. Öntudatos állampolgárok helyett jámbor, tömegesen állami és egyházi szolgálatban álló „közkatonává” válik minden magyar.

Küzdeni kell hát a Fidesz pártállami hatalmának és egyház morális hatalmának összeolvadása ellen, mert előre látható, hogy a „fékek és ellensúlyok” nélküli, bebetonozott állam-egyházi hatalmi monopólium a legkevésbé sem teszi lehetővé az állam kiszámítható, pártatlan és szakszerű működését!

 

Új ideológiai bunkó: a Szabadkőművesség

Újsághír: „Szakács Árpád szerint ma is egy 1911-es szabadkőműves dokumentum alapján zajlik a történelem- és irodalomoktatás” /444/

A Szabadkőművesség valóban a haladás-ellenes konzervativizmus ellen vette fel a küzdelmet; pont az ilyen Raffay-Harrach-Kásler-Orbán-félékkel szemben a "Szabadság-Egyenlőség-Testvériség" jegyében.

 A modernitást elindító európai Felvilágosodás - amelynek a Szabadkőművesség az egyik fő szószólója volt - magában foglalta az állam és egyház szétválasztásának, a hatalmi ágak szétválasztásának és a vallási tabu megszüntetésének igényét a Tudomány és szólásszabadság nevében.

Egyáltalán az egyetemes emberi szabadságjogok érvényre jutásáért küzdöttek, ami persze semmilyen "faji", nemzeti, osztály felsőbbrendűséget hirdető elnyomó hatalomnak nem tetszett. Jellemző módon, hogy a kommunista diktatúra idején Rákosi Mátyás is betiltotta a polgári értékek talaján álló Szabadkőművességet.

A mai Magyarországon a hatalom szempontjából ártalmatlan baráti egyletként működő Szabadkőművesség lett ezek szerint a reakciós; tehát a társadalmi felemelkedést lehetetlenné tevő feudális hierarchiát visszasíró és nyíltan tudomány-ellenes Fidesznek az ideológiai bunkója a NER-t és a NAT-ot kritizálókkal szemben, a nacionalizmust hisztérikus felkorbácsoló Trianon propaganda-sorozat előestéjén...

 

 

 

 

Trianont követően miért vált annyi magyar kommunistává az utódállamokban?

  • Az első világháborút lezáró versailles-i békerendszert a vesztes országok nagybirtokos és nagypolgári elitjei kénytelen-kelletlen, de elfogadták, mert jobban féltek a saját felbomlott hadseregük fegyverrel hazatérő, a harctéren elvadult, részeg, a háború értelmetlensége miatt a felesleges véráldozat felelőseit dühödten kereső katonáitól, mint az antant belső fegyelmet valamennyire fenntartó hadseregétől. Ezért hívták be Felvidék észak-nyugati részére az ott élő magyarok is a Cseh Légiót, hogy szabadítsa meg őket a állandó életveszélyt jelentő randalírozó, erőszakoskodó hazatérő honvédektől.
  • Mivel a Központi Hatalmak eleve bukásra voltak ítélve egy elhúzódó háború esetén, hiszen nem volt sem elég hadra fogható emberük, sem anyagi utánpótlásuk, ezért a hátországot tökéletesen kizsigerelte a háború. Ennek ellenére a hazatérő bakák, akik legjobb bajtársaikat, falubelijüket vesztették el azt látták, hogy a fronthoz képest érintetlen, majdnem békebeli képet mutat Ausztria és Magyarország. És ők, a bakák voltak a balekok, hiszen a gazdagabb családok, ha tehették, kimentették a fiaikat a frontszolgálat alól, mi több sokan, hadsereg-beszállítóként haszonélvezői voltak a háborúnak. Ráadásul a több éves szenvedésükért kiszúrják a szemüket hazafias tirádákkal és filléres érdemkeresztekkel.
  • Az összeomló császári-királyi hatalom amúgy is olyan politikai vákuumot hozott létre, amely kedvezett a nélkülöző, elkeseredett és forrongó tömegek lázadásának. Ebben a kontextusban nyer értelmet Károlyi követendő példaként kezdeményezett és a megbékélést szolgáló földosztása Kál-Kápolnán és az a törekvés, hogy ne lássanak több megfékezhetetlen, csőcselékké aljasodott katonát az utcán.
  • Egyre több jel mutat arra, hogy 1917-ben az Osztrák-Magyar Monarchia titkosszolgálata pénzelte és juttatta el a németek segítségével Leninéket Szent-Pétervárra, hogy az ott kirobbantott forradalom miatt az orosz fronton minél gyorsabban elhallgassanak a fegyverek és a Központi Hatalmak az erőiket a nyugati és déli frontokra összpontosítsák. De az orosz forradalom bumerángként ütött vissza 1919-ban a vesztesekre; felvillantotta annak a lehetőségét, hogy a császárságok helyén ne is osztályalapú nemzetállamok jöjjenek létre, hanem a „bűnös” eliteket elsöprő világforradalom következtében rögtön a kommunizmus, vagyis a vagyonközösség társadalma, amelyben nincs sem gazdag, sem szegény. Az ebben az utópiában hívő német és magyar lázadók számára Szovjet-Oroszország létrejötte azt jelentette, hogy mindez lehetséges.
  • Ezek után nem csoda, hogy a későbbiekben is inkább csak szavakban Trianon-ellenes, irredenta Horthy lenyelte a békát és gyakorlatilag elfogadta a békediktátumot 1920-ban.
  • Csak két ország nem fogadta el hivatalosan a versailles-i békerendszert: Atatürk Törökországa és a kommunista Szovjet-Oroszország. Mivel az apokaliptikus világháborút pártoló nemzetieskedő jobboldal leszerepelt, ezért sok határon túl élő magyar a kisebbségi elnyomásból a kiutat a békerendszert megszüntető, határokat végleg lebontó világforradalomban kereste.
  • A nyugatias, polgári-liberális Csehszlovákiában, a Franciaországhoz és Olaszországhoz dörgölőző Romániában sok magyar számára a fél-feudális Horthy-Magyarország nem volt vonzó alternatíva. Ezért kerestek sovinizmuson kívüli megoldást a kisebbségi helyzetük megszüntetésére.
  • Így történhetett meg, hogy a Romániai Kommunista Pártot jószerével magyarok hozták létre. És a háború után a románok ugyanolyan előítélettel és gyűlölettel tekintettek a szocialista, „internacionalista” diktatúrát megalapozó magyar kommunistákra, mint Magyarországon a zsidó származású kommunista vezetőkre.
  • Mára annyiban módosult a helyzet, hogy bár a jobboldal még mindig a határok békés, vagy nem-békés ide-oda tologatásában találja meg a küldetését, a velük szemben állók immár nem a kommunista világforradalomban hisznek, hanem a nemzetállami határokat „légiessé tevő” Európai Unió ideájában. Tehát a logika azt diktálná, hogy minden magyar, akinek fáj a trianoni békediktátum itthon és a környező országokban ne a világforradalomban keresse a megoldást, hanem a határok nélküli Európában.

Vajon miért nem ez történik?

 

 

A NAT a nemzeti-keresztény „kék pirulát” akarja lenyomni a torkunkon!

A magyarságukban üldözöttnek és megalázottnak érző, vagy azt csak megjátszó politikusaink által kezdeményezett Nemzeti Alaptanterv igazából nem is a gyerekeknek szól, hanem a „magyar embereknek”, a világból kisszakított nacionalista identitás és a rendszerhez való hűség megerősítése céljából.

Ennek kapcsán eszünkbe juthat a Mátrix filozofikus jelenete, amikor Morpheus választás elé állítja  Neo-t; mit választ az önmagunkat becsapó, álomba ringató kék pirulát, vagy a kegyetlen igazsággal szembesítő piros bogyót. A Fidesz-Magyarország nem enged választást, a Nemzeti Tanterv a magyarság misztifikált, sosem létezett múltjáról és az ott megismert, követendő harci erényről, hősiességről szól ezzel is felkészítve a gyerekeket, az iskolát, a szülőket a bekövetkező megpróbáltatásokra, ínségre és háborús állapotokra.

A nemzeti önzés és harci szellem manipulált felkorbácsolása természetesen nem magyar találmány, minden populista hatalom ezt a módszert alkalmazza a hatalma megerősítése céljából. A trükk az, hogy nemzeti egységet kell hazudni, ahol az egyik oldalon a „nemzet” áll és vele szemben a külső ellenség-mumusok meg a belső ellenség-mumusok. Aki pedig a hatalom által propagált nemzeti mítoszokat le akarja leplezni és a valódi társadalmi problémákra valós válaszokat akar adni az hazaáruló, akivel vitatkozni sem érdemes.

Na már most kettőn áll a vásár; ahhoz hogy a populista hatalom által szuggerált nemzeti elfogultság és szurkolói mentalitás érvényesüljön kell az alulról jövő igény is a „mi vagyunk a legfontosabbak magunk számára, bátran legyünk önzők és kíméletlenek, ha ezen múlik a közösségünk (nemzetünk, felekezetünk, rokonságunk) sorsa”- típusú struccpolitikára.

Az emberek nagy része nem akar felébredni a nemzetállam által kínált édes álomból, hinni akar a nemzet nagyszerűségét és kivételességét ecsetelő mesékben, nem akarják a piros pirulát. Ebben különbözik a liberalizmus és a bezárkózó hadi-állam, hogy míg az előzőnél nincsenek nacionalista és vallási tabuk, megengedett a kritika, illetve szólásszabadság, addig az utóbbiban egynemű, mindenkire kötelező önáltató, hangulatjavító nemzeti tanterv van: „kék pirula”, amelyet kötelező bevenni! :( 

A részvét-nélküli politika lehet nemzeti, de semmiképpen sem keresztény!

„A keresztény fundamentalistákban azonban szinte nyoma sincs Krisztus szerető együttérzésének. Egykettőre pálcát törnek azok felett, akiket „Isten ellenségeinek” ítélnek. Legtöbbjük úgy vélik, a zsidók és muszlimok rászolgáltak a pokol tüzére. Urquhart még azt is állítja, minden keleti vallás az ördögtől ered.

Hasonló fejlemények játszódtak le a nyugati mintára polgárosodott muszlim világban is. Az iszlám fundamentalistái kormányokat döntöttek meg, a hit ellenségeit pedig lemészárolták vagy halálbüntetéssel fenyegették meg. A zsidó fundamentalisták a Jordán nyugati partjának elfoglalt területein és a Gáza-övezetben létesítettek telepeket azzal a feltett szándékkal, hogy kiűzik onnan az arab lakosságot, ha kell még erőnek erejével is. Azt képzelik, így készítik elő a terepet a Messiás egyre közeledő eljöveteléhez. A fundamentalizmus minden alakjában dühödten korlátolt hit.

…Láthattuk, hogy az effajta vallási magatartás tulajdonképpen eltávolodás Istentől. Az emberi, történelmi jelenségekre (a keresztények „családi értékére”, az „iszlámra”, a szent földre”) irányuló vallásos buzgalom új bálványokat imád…Pedig azok a zsidók, keresztények és muszlimok, akik ugyan szorgos látogatói az istentiszteleteknek, miközben lenézik a más etnikai vagy ideológiai táborba tartozó embertársaikat, saját vallásuk alapvető igazságát veszik semmibe. A történeti egyistenhit Istene könyörületet hirdet, nem áldozatokat, együttérzést, nem hivalkodó liturgiát…A próféták kikeltek magukból kortársaik ellen, akik beérték a templomi szertartással. Jézus is, Pál apostol is világosan leszögezte, hogy a külsőleges hit értelmetlen, ha nem társul hozzá felebaráti szeretet: nem ér sokkal többet, mint ha kürtöt fújnánk vagy cintányért bongatnánk.” (Karen Armstrong: Isten története, Európa K. Bp.1997 – 476-478 old.)

A Fidesz nemzeti érdekre hivatkozó, de leginkább a párt kádereinek hatalmát szolgáló irgalom nélküli, fundamentalista politikája, minden csak nem keresztény.

Csak az igaz keresztény, aki demokrata!

Hollik István arcpirulás nélkül azt mondta, hogy „Csak az demokrata, aki keresztény!". Értjük; egy pártpropagandistának azért fizetnek, hogy olyasmiket találjon ki, mint például „csak az erkölcsös, aki keresztény”, vagy „csak az lesz buzi, aki nem keresztény”, vagy „aki nem keresztény, az hazaáruló” stb. Már megszoktuk hogy a fideszes elit „lopós”, hogy képes olyan fogalmakat eltulajdonítani mint a „haza”, a „nemzet”, a „polgári Magyarország”, a „kereszténység”, „Európa védőbástyája” és legutóbb a„demokrata” jelző. Nem válogatósak, bármi jó, ami fanatizálhatja a jobboldali demagógiát követő tömegeket és amellyel földbe döngölheti a számára ellenségként kezelt hazaárulónak, sorosistának, ateistának, buzinak mondott ellenzéket.

Az ideológiai szemfényvesztés persze könnyen leleplezhető: demokrata lehet nemcsak ateista, hanem buddhista, hindu, muszlim de még türk is!:) Aztán az erkölcsös életvitel, a becsületesség és jószívűség nem függ össze vallásossággal; csak a gyerekesen primitív hívő hiszi azt, hogy kizárólag az elkárhozástól és a Pokoltól való félelem miatt lesz valaki erkölcsös. Valamint az ember szexualitása és szexuális orientációja nincs összefüggésben a vallással. Bár a monoteizmus ezek elfojtásában élen jár, többek közt, hogy a „Teremtés koronáinak”, a férfiaknak az esze ne állandóan a nőkön járjon, hanem a bibliai tanításokon és hogy minél nagyobb, következésképpen minél több adót fizető gyülekezet jöjjön létre…

A kereszténység világvallás, és a világi hatalmak bármennyire is arra törekszenek, hol a papság korrumpálásával, hol annak megfélemlítésével, hogy az alattuk álló egyházi hierarchia a nemzetállam érdekeit szolgálja, a kereszténység alapvetően kozmopolita, hogy ne mondjam „globalista”!

Akkor mégis mire véljük a most kiprovokált ideológiai harci helyzetet? A Fidesz képtelen „béke-üzemmódban” politizálni, állandó választási propagandaharcban van, ezért a hosszú távú, az összlakosság érdekeit képviselő megfontolt építkezés helyett drága ünnepi- és látványpolitizálásban utazik. Egy szenvedélybeteghez hasonlóan szüksége van ellenségképre, mert nem építeni akar, hanem harcolni, legyőzni és egyszerre mámoros és jól jövedelmező diadalt aratni. És ahhoz, hogy a közfigyelmet elterelje zsákutcás fideszes kormányzás katasztrofális következményeiről - a romlásnak indult „tömegközlekedéstől, a postától és a nemzeti parkoktól a műemlékvédelemig, a múzeumokig, a levéltárakig a tudományos és közkönyvtárakig, a művészetekig, a könyvkiadásig, a tudományos kutatásig, az egyetemekig, a szakszervezetekig és az emberi jogi csoportokig” (TGM). – ahhoz minden mondvacsinált ürügy jó.

A Fidesz-Magyarország nemcsak a nemzeti Örökségünket és Emlékezetünket ítélte „lassú kínhalálra”, hanem a lakosság jó harmadát kitevő szegényeket is.

Vagyis ellentétben Hollik állításával, azok az igaz hívők, akik - Ferenc pápához hasonlóan – segítenek a szegény, bármilyen bőrszínű elesetteken, akik tehát demokraták, másképpen fogalmazva a „nép barátai”!

Az „államra nem lehet számítani”, a szegény ’magyar-magyar’ és ’magyar-romák’ tragédiája

A magyar állam nem jó gazdája az országnak. Egy európaias, szakszerű állam védi és helyzetbe hozza az állampolgárait, az adókból befolyt pénzt a közérdeknek megfelelően fekteti be, valamint mindenkire érvényes törvényeket és eljárásmódokat hoz létre, amelyeknek betartását szigorúan és pártatlanul felügyeli. Hol vagyunk mi ettől?
A rendszerváltás óta a magyar állam különösen mostohán bánik az itt élőkkel; elengedte a kezét a rosszul működő szocialista nagyiparban dolgozó millióknak, elengedte a kezét a jól működő szocialista mezőgazdaság szövetkezetekben dolgozó millióknak. A szocializmus kétkezi munkát végző - ennek következtében értelmiség-ellenes - munkás-paraszti osztályuralmában kialakult a tanárokat, orvosokat, mérnököket sújtó fizetési viszonyokon nem változtattak. A Fidesz hatalomra kerülése továbbrontott a helyzeten; miközben Orbánék a nemzeti testvériség érzelmes húrjait pengették aközben a nyugati, „liberális fogyasztói társadalmi” modell és vele a „szolgáltató és gondviselő állam” koncepcióját is elvetették az alkotmányt felváltó Alaptörvényen keresztül. A „munka-társadalma” elvének megfelelően gyakorlatilag felszámolták a szociális hálót és a ’magyar-magyar’, illetve a ’magyar-roma’ lakta leszakadó térségek problémáját a közmunka és az egyházi karitász révén kívánták megoldani, sikertelenül.
Ahogy minden rosszul működő intézményben a magyar állam működésében is egyszerre található meg a szűkösség és a pocsékolás, a példát statuáló szigor és egyesek törvények-felettisége. A Fidesz központosító törekvése, következésképpen az önkormányzatiság-ellenessége miatt az állampolgárok számára egyre inkább idegen és közömbös hatalomként jelenik meg a magyar állam. A Jog uralma helyett megjelenik az önbíráskodás, az olyan állami intézményekkel szembeni bizalmatlanság is, mint az Országos Mentőszolgálat.
Eközben a keresztény-nemzeti erkölcsről papoló Fidesz a ’magyar-magyar’ és ’magyar-roma’ elesettek és „prolik” vergődését szórakozottan és megvetéssel szemléli.
Pedig ha az állam segítőkészségébe, útmutató bölcsességébe vetett hit elillan és csak a „csendőr típusú” erőszak tartja fenn a rendet, akkor sajnos a tragédiák sorsszerűen bekövetkeznek.

A Fidesz az országot Banglades szintjére süllyeszti,

mert ez a párt hatalmi érdeke

Minden a „beárazáson” múlik! A hatalomra került politikai elit milyennek látja az ország gazdasági mozgásterét, perspektíváit? Milyennek látják a munkaerő mennyiségét és színvonalát? Milyen gazdasági-szociális stratégiát választ, - nem feltétlenül az ország fejlődése érdekében - hanem a párt hatalmi pozíciójának kényelmes fenntartása érdekében? A fideszes jobboldal ugyan meghirdette az „ázsiai kistigrisek”-et utánzó gazdaságfejlesztést; egy magyar „Szingapúr” csodáját, de időközben rájött, hogy a saját érdekeinek Magyarország bangladesi szinten való „beárazása” felel meg legjobban.

Mivel a magyar gazdaság és munkaerő versenyképessége a 2010-es évek elején elmaradt a világszínvonaltól, ezért válaszút elé került a magyar politikai vezetés: vagy a „kistigrisekhez” hasonló nagyszabású gazdaságfejlesztésbe, nagy infrastrukturális reformokba kezd (főként az oktatás területén), vagy maradunk a nyugat-európai multi-cégek olcsó, közeli és sztrájkveszély-nélküli beszállítói. Ekkor a Fidesz eldöntötte, hogy Magyarország ki fog maradni a globalizáció nyerteseinek „Tudás-alapú” társadalmai közül! Ebben a döntésében nemcsak az alapvetően jogász végzettségű döntéshozók gazdaság-menedzseri hozzá nem értése és politikai gyávasága nyilvánult meg (hiszen bármilyen változás, reform politikai nyugtalanságot okozhat), hanem a nacionalista irányvonal bezárkózási hajlama és a politikai kereszténység maradisága is.

Ebből a logikából vezethető le, hogy a Fidesz veszni hagyta a magyar intellektuális „hozzáadott érték” ügyét: a betanított, „jól idomított” hazai és vendégmunkás munkaerőre alapozta a gazdaságot és eközben egyáltalában nem bánta, hogy a világszínvonalú, de nagyhangú szakemberek külföldre mennek dolgozni. Ezek megtartására, illetve kreatív, jól finanszírozott innovációs műhelyek létesítésére alig, vagy semmit sem költött az adófizetők pénzéből.

Az európai Felvilágosodás és Racionalizmus hagyományait elutasító Fidesz-Magyarország szultánja és pasái a saját népüket a látszólag kényelmes, „biztonságos”, de jövő nélküli vegetálásra ítélték…

Itt tartunk.