„Miért volt meg például „sógorainknak”, az osztrákoknak tehetségük a kicsiséghez, noha bizonyos nézőpontból még többet veszítettek a versailles-i békekötéssel, mint mi magyarok. Azért mert náluk végül is győzött a polgári forradalom, 1918 után nem következett sem 1919, sem 1920, talán mert polgárságuk eleve erősebb volt, és mert az ausztriai közgondolkodásra nem nyomta rá a bélyegét a „nemesi nemzet” hagyománya, főleg az államból élő dzsentri hamis, önheroizáló mítosza, mint a magyaréra.”
„Ezért rekedt meg a trianoni veszteséget követő, lélektanilag elengedhetetlen társadalmi gyászmunka – a veszteség elgyászolása – abban a fázisban, amelyben a gyászoló megkettőzi a világot, és a veszteséget megpróbálja fantáziavilágába menekíteni. Magyarország hivatalos propagandája – a „Nagy-Magyarország”, a Csonka-Magyarország” a „Kálvária keresztjére feszített ország” giccses gyászkliséire gondolok.”
„Ezek a förtelmes társadalomlélektani tünetek, frusztráltságok, hisztériák, komplexusok: a magyar társadalom önmaga ellen vívott háborúi, terméketlen, önpusztító megosztottságai, dezintegráltsága nem kívülről elszenvedett Trianonból, hanem az ellenforradalmi rendszer „belső Trianonjának” – a politikai nemzet 1920-as halva születésének – a következményei.”
Szilágyi Ákos: Trianon a mi bajunk? Mozgó Világ 2016/4
