MaGYAUR

MaGYAUR

Milyen az egészséges nemzettudat?

2021. november 17. - Magyaur

A nemzettudat akkor egészséges, ha felnőttes.

Akkor felnőttes, ha kiegyensúlyozott; vagyis egyszerre önkritikus és ugyanakkor a valós teljesítményen alapuló önbizalommal rendelkezik. Sem szolga, sem mindenkit lenéző felsőbbrendű lény. Nem viselkedik egyik percben introvertáltan, befelé fordulóan; a másikban pedig a sérelmeit, sebeit a világ közvéleményének extrovertáltan mutogató, elégtételt követelő durcás gyerekként.

A dolgokat nem fekete-fehérben látja; nem hiszi magáról, hogy egyedül csak ő képviselhet olyan szent dolgokat, mint a kereszténység és európaiság. A felnőttes nemzettudatnak nincs szüksége önmagát becsapó történelmi mítoszokra, hanem attól egészséges, hogy képes józanul tudomásul venni a kudarcokat és tanulni belőlük. Az egészséges nemzettudatot nem a múlt harcias példaképei, hősei motiválják alapvetően, hanem a helytállás és érvényesülés vágya a jelen és a jövő világában.

Az, hogy a nemzettudat mennyire egészséges attól függ, hogy az illető ország mennyire konstruktív országon belül és kívül! Mennyire építkezik előrelátó módon az oktatás, az egészséges életmód és az ökológia területén. Mennyire megbízható szövetséges, mennyire versenyképes globálisan gazdasági, technológiai és innovációs szempontból.

Ha az a kérdés, hogy vajon az orbánista politikai- és propagandagépezet „egészséges nemzettudattal” rendelkezik-e; a válasz határozott nem. Orbán és stábja egy kiegyensúlyozatlan és éretlen serdülő lelkialkatával kormányozza az országot; ameddig nem ragadjuk ki felelőtlen kezeik közül a kormányrudat...

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr516757602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.17. 13:22:56

Egészséges nemzettudat:

Felvállalni, képviselni és büszkének lenni nemzeti indentitásunkra, hagyományainkra - de úgy, hogy azt nem más nemzetek, illetve a velünk együtt élő nemzeti kisebbségek kárára cselekedjük.

Nem tagadjuk ki a nemzetből a határon túli magyarságot.

Megjegyzés: Az esetleges politikai áthallás nem a véletlen műve.

ulpius66 2021.11.17. 13:41:57

@Lesz még Magyar Köztársaság:

Ja!

Aztán meg csodálkoznak a ballibsik, hogy a határon túli magyarok 99+%-ban a Fideszre szavaznak!

2021.11.17. 14:24:58

A nagyurakhoz

Hogy nálatok özön a kincs, - / Való, hogy pénzetek tömérdek, / De könyvre, magyar könyvre, nincs / A milliókból egy fillértek!
Vörös kabátot ölttetek, / Talán azért, hogy példázzátok: / A haza testén, mely beteg, / Ti vagytok a létőrlő rákok.
Egész más a mi istenünk / S egészen más a ti istentek: / Mi mindig előre megyünk / S ti egyiránt csak hátra mentek.
Ne többet erről! Ezután / Ti balra és mi jobbra térünk. / Sok víz foly el még a Dunán / - Vér is talán -, mig összeérünk.
Vajda János, 1897.

evilwolf 2021.11.17. 15:26:50

Bennem nem alakult ki nem hagyták. A magyar politikai ganétúra nem hagyta kialakulni.
-----
Egy újabb példa a nemzettudatra:
Sidi Péter román állampolgár lesz
24.hu/sport/2021/11/17/sidi-peter-roman-allampolgar-sportloveszet/

birkamenet 2021.11.18. 00:26:30

A nemzettudat az, amikor a diktátor állandóan nemzetieskedik meg magyarkodik, hogy ezzel fedezze az összes ocsmányságát - az agymosott meg ezt beszopja.

Valamilyen nemzethez tartozónak érezni magát meg az olyan, hogy az ember nem veri a mellét csak azért mert ugandai vagy magyar vagy afgán, hanem csak egyszerüen úgy él egy társadalomban, hogy odatartozónak érzi magát. Ha netalán elköltözne egy másik országba, akkor is azzal a tudattal költözik el, hogy van hova visszamennie, ahol jól érzi magát.

Orbanisztánban tehát gözerövel folyik az egész pályás nemzettudatosítási beidomítás, a világ boldogabb országaiban meg csak boldogan élnek az emberek ott ahol megszülettek.

BiG74 Bodri 2021.11.18. 00:44:24

A magyar nemzettudat az, amikor valaki kitalálja, hogy ő a nemzet, meg aki neki benyal, mindenki más hazaáruló!
A magyar nemzettudat az amikor bátran küldünk halálba magyar embereket mert a legmagyarabb maroknyi így kitudja élni nemzettisztaság iránti perverzitását.
Magyar nemzettudat amikor mindenhájjal megkent politikusok lesznek e hazának tulajai, miközben meghülyített híveik rázzák a békemenetes molinókat, és boldogan hiszik, hogy ők most a legkülönbek e világon.
Magyar nemzettudat az, ahol az ország felét képviselő pártok hazaáruló pedofilok akiket tízpercenként járatnak le hazugsággal a nemzettudatosok és ez így hozza a boldog nemzeti egységet.

arthurthedent 2021.11.18. 06:35:48

"mennyire versenyképes globálisan gazdasági, technológiai és innovációs szempontból."

És mennyire tud táncolni. Meg mennyire jól sakkozik, milyen az énekhangja és mennyit fut százon két vödör szénnel a kezében.

Merthogy a kevésbé versenyképes országokban nem lehet egészséges nemzettudat. Jesszusom!

Gábor Révész 2021.11.18. 08:12:11

Nemzettudat? Magyarnak lenni - megtiszteltetés. Oly sok nagy - valóban nagy, és nem "nagy" - példakép áll előttünk. Az ő szellemi örökségükre építhetnénk, ha hagynák.
De nem hagyják. Kisajátítják maguknak a "magyarságot", a nemzetet, a kokárdát, bármit. Nem lehetek magyar, mert szégyellnem kell, hogy egy pojáca vezette rablóbanda garázdálkodik az országomban. Jöttment szőröstalpúak akarják kikukázni a magyar irodalmat, bandzsa hozományvadászok írják át az ország történelmét, zsírdisznónak is rossz percemberek döntenek milliárdokról, tarajos focisták viszik az ország rossz hírét szerte a világban.
Hát tényleg nem látja a sok hívő, mi történik?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.11.18. 08:13:53

A baloldali nemzettudat a magyarság és részben önmaguk iránti lenézésben és megvetésben nyilvánul meg. Ezek következménye a délibábos nyugat felülértékelése, amikből olyan téveszmék fakadnak, mint hogy a magyar vagyont át kell a nyugatnak adni, mert mi nem értünk hozzá. Másik következmény az öngyűlölet, melynek legismertebb formája a határon túli magyarok iránti gyűlölet. A másik jellegzetes öngyűlölet a magyarság történelmének leszólása, a harmadik pedig az őshagyományok és a népművészet leszólása, gúnyolása.
Az külön elemzést igényel, hogy miközben magukat felvilágosult nyugatosoknak gondolják, mindent igyekeznek gátolni, amivel felzárkózhatnánk. Mondjuk ez logikus, hiszen ha ez megtörténik, akkor már nem csodálhatnák a nyugatot.

chrisred 2021.11.18. 08:37:58

@Gábor Révész: A nemzettudat nem egyenlő a hazafiassággal, patriotizmussal. A nemzet politikai kreálmány, ezért a nemzethez való viszonyulás a politikai irányultság függvénye. Lehet egyszerre több legitim nemzettudta is, például a XIX. század második felében a negyvennyocasok nemzettudata merőben eltért a kiegyezéspártiak nemzettudatától.

birkamenet 2021.11.18. 08:56:42

@megamovieboy:

Már hiányoltunk téged mint a leghülyébb fidernyák birkák egyikét. Tudod mi a fidernyák nemettudat?

- Putyin seggét nyalni, az országot a ruszkiknak meg a kínai komcsi haveroknak kilóra eladni. 1 millió magyart kényszer emigrációra kényszeriteni. A születések számát a pincébe dönteni. Az EU támogatásokból nem a nép jólétét fejleszteni, hanem csak pár tucat kiválaszott NER hálózat tagét.

- Nemzeti nagyvállalkozóként eladni magukat, majd a sok 10 milliárdnyi ellopott közpénzzel a kezünkben egy nap repcsire szállni és elhúzni a "keresztapánk" lyányával a napfényes Marbellára a luxus életbe.

- a felcsúti falusi focicsapatba a 24-as keretbe 22 migráncsot leszerzödtetni

birkamenet 2021.11.18. 09:04:17

Ez is nemzettudat:

Ausztria 9 millió lakos 10 ezer covid halott
Orbanisztán 9 millió lakos 33 ezer covid halott!

2021.11.18. 09:15:31

@chrisred:
a nemzet eredendenően egy biológiai kreálmány. ti. szaporodási közösség. nemzés útján jön létre. a különféle nembéliek (származásúak) kereszteződésével (ti. kereszténységgel). ez ugye populáció. és ehhez társul a politikai identitás. és ebből ered a populizmus. elemi biosz van meghirdetve. populáció egy adott környezetben fajta jellegre törekszik. ebből adódik a nemzet. és a humán populációban is eredendően ez teremt identitást. még egyszer ez általános iskola. a pintyekkel van elmagyarázva. ez nem a fasizmus, hanem az elemi biológia.

és ha egy nemzet identitását veszti, akkor nem tud szaporodni. a férfi nem lehet férfi. mert hímsoviniszta. a nő nem lehet nő, hanem csak feminista. ez az elemi gonoszság a közéletben. amit a gender tudósok hirdetnek. vagy a globális keveredés váljon totálissá. nyílt társadalmak. mert a nemzet csak egy politikiai kreálmány. ami ellentétes a felvilágosult hitelvekkel. lófaszkarikát. a felvilágosodásból is a hülyeség lett meghirdetve és az elemi biológiával szemben álló gonoszság.

blaubner 2021.11.18. 09:18:44

a poszt szerzője jól körbeírja a globalista, multikulturális, nemzetek feletti társadalom filozófiáját. ez akár lehetne az európai egyesült államok is, csak az a baj, hogy az új társadalmi formációnak is kell majd egy új, egységes nemzeti identitás, különben szétesik. senki nem fog harcolni és meghalni egy olyan közösségért, társadalomért, amellyel nem tud érzelmileg is azonosulni. ahhoz meg szükség van a hagyományokra, rítusokra, közös emlékekre.

citrix 2021.11.18. 09:18:45

Milyen az egészséges nemzeti öntudat? Pont nem olyan amilyennek a fidesz azt prédikálja. Annyira hitelesek mint az emberarcú szocializmus idealizálása. A hirdetői bort isznak és vizet prédikálnak.

Gábor Révész 2021.11.18. 09:27:57

@megamovieboy: Elárulom neked, hogy én, magyarként, magyar nemzettudattal rendelkező polgárként nem nézem le hazám állampolgárait. Azokat a becsületes embereket, akik napról-napra megküzdenek a megélhetésért, a családjukért.
Viszont nemhogy lenézem, hanem gyűlölöm azokat az ingyenélőket, akik a hazám testén élősködnek, miközben eladják magukat nemzethy hősöknek, a haza megmentőinek.
Mérhetetlenül felháborít, hogy olyanok szavaznak a hazám. és benne a saját sorsomról, akik csak ugatják a magyarságot, de a markukat azt keményen tartják.
Éltem hosszabban nyugaton. Nem kergetek délibábokat, ott sincs minden rendben. De azért az csak-csak feltűnő - most a statisztikai adatoktól eltekintek - hogy ha Budapestről keletre indulok, akkor lepusztult falvakat, mocskos portákat látok, ugaron hagyott földeket, szemétkupacokat. Míg ha nyugat felé veszem az irányt, más kép fogad, főleg Hegyeshalom után. És ez nem a nyugat imádata, hanem az elismerésé, hogy ott az emberek törődnek a környezetükkel, élik az életüket, mert ott a közjó előbbre való, mint egyes kiváltságosok harácsolása, féktelen nyereségvágya.
Az nem öngyűlölet, hogy nem értek egyet avval, hogy sok szőröstalpú pár forintért vígan szavaz egy rablóbandára, hiszen nekik semmi közük ehhez az országhoz, csupán annyi, hogy nemzeti színű pántlikával vallják nagymagyarnak magukat.
Én részemről soha nem szóltam le a magyar történelmet, de az felháborít, hogy egyes bandzsa megmondóemberek naponta hamisítják meg állami támogatással azt!
Végül nem is tudom, ki volt az a legföbb vezér, aki állandóan a nyugati példákat hozza fel példaként, akinek a kölyke a kies Ibériai félszigetet választotta Kiskundorozsma helyett.

chrisred 2021.11.18. 09:33:56

@cvsvrs: Kevered a nemzetet az emberi rasszokkal. Nincs köze a szaporodáshoz. A politikai nemzetet a társadalmi elismerés keletkezteti. Amikor még a nemesi származás eredeztette a politikai nemzethez tartozást, a nemes szülő csinálhatott bármennyi zabigyereket a cselédlányoknak, nem lett belőlük a nemesi rend tagja. Az elismert gyerekéből viszont oigen, még akkor is, ha a lovász csinálta a nemesasszonynak.

A populáció, egy adott közösség összetartozása elsősorban szocalizációs és kulturális azonosságon alapul, mint a nyelv és a közös hagyományok. Ez a nép (populus), semmi köze a nemzethez.

nemecsekerno_007 2021.11.18. 09:34:37

Kedves blogger csak azért, hogy te is megértsd.

A nemzet az ahonnan majd nyugdíjat kérhetsz, meg ingyenes EÜ ellátást.

Úgy is mondhatnám, nektek a nemzet a MamaHotel.

2021.11.18. 09:36:28

@chrisred:
ami latinul a nationem, görögül az ethnikos, az héberül a goyim. nemzetek, az etnikumok, a zsidók nézőpontjából ezek a gójok a a muszlimok szerint a gyaurok. mert ők a választott nép. mert született zsidók, mert iszlamisták. a nemzetek latinkeresztények. az etnikumok görögkeletiek. ez így van elnevezve kis túlzássl ősidők óta.

ezt nem a felvilágosodás hozta. ezt a nevezéktant a kereszténység is használta. az újszövetségi latin fordítás vulgata, még korábban a gögög nyelvű zsidó bibliafordítás a septuaginta. a nemzetek noé-től erednek. sém, hám és jáfet fiaia. a sémiták, a hámiták (a feketék) és a fehérek. és azok ágaznak szét. szaporodási közösséget alkotva úgy, hogy egymással társulnak nőágon. ez a társadalom avagy a keresztény államnemzet.

Gábor Révész 2021.11.18. 09:41:44

@nemecsekerno_007: Nagyon tévedsz! Ne keverd az államot a nemzettel. Te a nemzettől soha nem fogsz nyugdíjat kapni!

chrisred 2021.11.18. 09:47:04

@cvsvrs: Görögül az etnosz népet jelent, tehát az a latin populus megfelelője.

chrisred 2021.11.18. 09:50:48

@nemecsekerno_007: A logikád szerint akkor a nemzet az, aki pénzt vesz el tőünk tb járulékok formájában

sync 2021.11.18. 09:55:13

@megamovieboy:
"Gonosz lettél, vak és régi,
egy elbutult idegen néni,
aki gyűlöletbe burkolózva még
ezer évig akar élni."

Kivlov 2021.11.18. 10:01:00

Milyen?
Olyan, hogy nem örülünk annak, ha kikap a magyar labdarúgó válogatott, akkor sem ha nem szeretjük a focit.
Nem kutyázzuk a vadászati kiállítást, az eucharisztikus kongresszust vagy az EMA díjátadót, hanem örülünk az országimázsnak.
Nem hisztizünk, amikor erdélyi magyaroknak segít az Állam, hanem büszkék vagyunk rá.
Meg úgy általánosságban: a Himnuszt énekeljük és nem az internacionálét...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.11.18. 10:06:28

@Gábor Révész: Neki lehet menni a nemzethyeknek, de ha elkezded összehasonlítani, mit csinált legutóbb a nyugatos csapat, hát elsírod magad. A határon túliaknak van fenntartva max. 2 hely a Parlamentben. A baloldal is lehajolhatna ezekért, de meg sem próbálja, meg amikor mégis, messziről látszik, hogy nem szívből teszik.
A magyar történelmet az elmúlt 150 évben magyarázták félre, most teszik helyre, főleg mivel az elmúlt 30 évben rengeteg új dolog került elő.
A keleti országrész nyilván fejletlenebb, ez mindig is így volt, de a kormányzat tesz oda is pénzeket, gyárakat, fejleszti az egyetemeket stb.
Az élősködésről meg annyit, hogy nekik van felelősségük az ország iránt,mert abból élnek. A másik oldalnak meg ilyen nincsen, mert átjátsszák a vagyont nyugatra és mossák kezeiket.
Ez a két oldal van, ebből lehet választani, vagy otthon lehet maradni.

chrisred 2021.11.18. 10:07:47

@Kivlov: Mi köze a vadászati világkiállításnak vagy az eucharisztikus kongresszusnak a nemzethez? Az a vadászoknak meg az adott szervezett egyházaknak az ügye. Ezzel az erővel írhattad volna a Pride-ot is, az is egy adott társadalmi csoport rendezvénye.

2021.11.18. 10:09:27

@chrisred:
a natio hungarica úgy szerveződött, hogy a különféle nembéliek (származásúak) elöljárói (nemesei) képviselték az országgyűlésben az államnemzetet. a polgári nemzet fogalmát a reformáció hozta. debrecen nemes városának minden polgári háza (polgári családja a cselédeivel) egyenjogúnak tartotta magát a nemességgel. a nagypolgárok a főnemességgel voltak egyenrangúak, a középpolgárság a köznemességgel, a kispolgárok a kisnemesekkel, a nemesi házban lakó jobbágyokkal a polgári házakban lakó cselédek. utóbbiaknak közvetlen szavazati joguk nem volt. és a nőknek sem volt. befolyásolhatták persze az urakat. ez volt a szokásrend szerte európában. és majd a reformkorral jött az, hogy kapjon mindenki választójogot. és abból lesz a népnemzet. és az 19. századi találmány. hogy legyen mindenki egyenrangú közjogi értelemben.

szlovák nemesség nem volt, és szlovák reformáció sem volt ezért szlovák nemzeti fejlődés 19. századi találmány. a magyar az 9. századi. vagy még korábbi. a román nemzettudat is 19. századi. egy hohenzollen egyesítette a havasalföldi és a moldvai fejedelemséget. és abból létrejött a román nemesség. addig olyan nem volt. magyar nemesi nemzet az államalapítással jött létre. ami nem 19. századi. a magyarok nem felvilágosodástól eredeztetik a magyarországot.

és van egy magyarellenes elit nagyrészt budapesten. ők a balliberálisok. ez egy akadémikus elit. többek között azért van orbán megválasztva, hogy verje szét ezt a szovjet típusú akadémiát. a nyelvelmélet még egy külön történet. és ez egy magyarellenes média elit. verje szét az ehhez kapcsolódó baloldalinak és liberálisnak mondott médiát. amire azt mondják, hogy nincs sajtószabadság. dehogy nincs. most már lehet ilyesmiket mondani. most már a többségi magyar álláspont is bekerület a főáramba. éppen ezáltal vált a sajtó szabadabbá.

2021.11.18. 10:22:02

@chrisred:
a pride a nemtelenek felvonulása. az a férfi vonul, vagy vonaglik, aki nem férfi. függetlenül nemi irányultságtól követelik a pozitív diszkriminációt. és ennek érdekében felvonulnak az utcán politikai jelleggel. értem, hogy amszterdamban felvonultak. és ezzel megváltoztatták a jogrendet. annak történelmi jelentősége van. értem azt is, hogy a világ nagyvárosai is ezt utánozzák nyugaton. a világvárosok többségében nincs prájd. magyarországon is nyilván elutasítja a többség a nemtelenséget. nem az irányultságot, hanem a viselkedést. nem a nemi ösztönt, hanem a tanult magatartást. felnőtt férfiak óvodás kislányként viselkednek és ezt progresszióként hirdetik meg. a nemtelenségre mondják azt, hogy kulturális haladás. nyugat-európában ez a mainstream. rendesen ez nem a liberalizmus, hanem annak legfeljebb egy extrém irányzata: politikai underground.

Gábor Révész 2021.11.18. 10:26:26

@cvsvrs: Igaz, hogy a "szabad" magyar sajtó 95 %-a a KESMA kezében van, és egyen-cikkeket közöl, de csak fújd a magadét!

Gábor Révész 2021.11.18. 10:31:04

@megamovieboy: Tévedésben vagy. Nem a két helyet sajnálom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy pusztán anyagi javakért cserébe egy olyan politikai erő mellett szavaznak, amely az ő életükre semmiféle befolyással nincs.
"Az élősködésről meg annyit, hogy nekik van felelősségük az ország iránt,mert abból élnek."
Igen, méghozzá elég jól! Az ország lakosságának igen nagy százaléka meg rosszul! Ez is az ő felelősségük lenne!

chrisred 2021.11.18. 10:32:53

@cvsvrs: "debrecen nemes városának minden polgári háza (polgári családja a cselédeivel) egyenjogúnak tartotta magát a nemességgel. a nagypolgárok a főnemességgel voltak egyenrangúak, a középpolgárság a köznemességgel, a kispolgárok a kisnemesekkel, a nemesi házban lakó jobbágyokkal a polgári házakban lakó cselédek. utóbbiaknak közvetlen szavazati joguk nem volt. és a nőknek sem volt. befolyásolhatták persze az urakat. ez volt a szokásrend szerte európában. és majd a reformkorral jött az, hogy kapjon mindenki választójogot. és abból lesz a népnemzet. és az 19. századi találmány. hogy legyen mindenki egyenrangú közjogi értelemben."

Ez az önkormányzatiság. Valójában sokkal ősibb, mint a nemzet. Az ókori görögök egy népnek tartották magukat, ugyanakkor státusz szerint nem egy görög nemzet tagjának, hogy hanem az adott város (Athén, Spárta stb.) polgárának.

Szlovák nemesség nem volt, aki szlovák származású volt és nemes, az magyar nemesnek számított, ahol a magyar nem származást jelentett, hanem a két szó együtt a társadalmon belüli státuszt jelentette.

"és van egy magyarellenes elit nagyrészt budapesten. "

Ez a vidékiek fantáziájában generált ellenségkép a népi-urbánus ellentétre alapozva. "Aki nem olyan, mint mi, az nem igazi magyar."

chrisred 2021.11.18. 10:34:52

@cvsvrs: A vadászokhoz meg az egyházakhoz is lehet negatív érzelmi alapon viszonyulni, csak értelmetlen., ahogy ez is.

Gábor Révész 2021.11.18. 10:40:33

@Kivlov: A világverő magyar válogatott sikereinek valóban lehet örülni, csak ritkán. Ami közpénz elfolyik erre a "labdarúgásra", az száz helyen lenne hasznosabb.
A Vadászati Kiállítás (mert nem volt hivatalosan Világkiállítás) bizonyára segítette Magyarország jóhírének terjesztését, kár, hogy itt is olyan mennyiségű közpénz folyt el, aminek sokkal jobb helyet lehetett volna találni. A járványügyi vonatkozásról most ne is beszéljünk.
Az Eucharisztikus Kongresszus már inkább keltette jó hírünket a világban, kár, hogy erre is rátelepedett a mocskos politika.
Az EMI gála meg egy legalább annyira parciális esemény volt, mint a pride. Ettől senki nem érdeklődött jobban hazánk iránt, mivel ez egy erősen belterjes közösség.
Én úgy gondolom, hogy előbb a határon belül élő, itt dolgozó embereken kéne segíteni, aztán amikor már itthon jobban mennek a dolgok, akkor lehetne a határon túl élőkön segíteni. De nem a választójoggal!

2021.11.18. 10:53:33

az lmbtq csoportosulás többsége olyan heteroszexuális, aki az érzékenyítés politikájával akar magának hatalmi pozíciókat. mert így kaphat belvárosi irodát, macbook-ot, iphone-t az ngo-k mögött álló tőkealapoktól (aminek a kirakat bábuja volt soros) így kerülhet be a hatalomba. a fővárosi önkormányzatba, vagy a minisztériumba.

és ameddig budapest választói többsége számára elfogadható a prájd, vagy úgy képzelik, hogy az egy világvárosban egyenesen kötelező, addig nyilván legyen szivárványos zászló a városházán. ha eladják, akkor lehet benne buzibár. és ha ez a tábor alkotmányos többséget szerez, akkor majd abban lehet licitálni az árvákra. a liberalizmus az, hogy erre lehet mondani, hogy ez nettó kultúrfasizmus. miért lenne jó egy árva kisfiúnak, hogy az örökbefogadás után sincs anyukája, vagy nincs apukája. miért neki nem lehetnének neki különnemű nevelőszülei? értem, hogy ez vévé nem tudom kicsoda jogait korlátozza, aki az rtl klub sztárja és akinek a kanapéján vonaglik a politikai osztály. és azt is értem, hogy ő azt képzeli, hogy ez a progresszió. és lehet ,hogy az. de a liberalizmus az, hogy ezzel szemben is szabad megfogalmazni ellenvéleményt. és azt mondani, hogy a tradicionalizmust mégse romboljuk le. a német társadalom ezt lerombolta. ők ennek az élharcosai európában. tegyék. lehessen már azt mondani, hogy kultúrfasizmus tombol berlinben. és aki arra vágyik az menjen berlibe. mert ott ez a mainstream. nem mellékesen a volt kommunisták vezetésével történik.

és értem, hogy ez az irányzat kapott budapesten többséget. ami magyarország fővárosa. az országos közintézmények környezetében van ennek az irányzatnak a legnagyobb támogatottsága. a romkocsmákban. de az a politikai underground. az ország döntő többsége ezt a liberálisnak mondott vircsaftot elutasítja. vidéken a dk vagy jobbik szavazói is. mellár professzor is azt mondja, hogy őszerint nem kellene prájd pécsett. mert nem olyan nagy az üldöztetés, hogy a többség ellenében felvonulást kellene rendezni.

orbán éppen azért vonja össze ezt a kérdést a választásokkal, mert tudja, hogy ennek az extrém liberalizmusnak a körúton kívül nincs nagyobb társadalmi bázisa. értem, hogy brüsszelben van. azt mondja, hogy ez megint brüsszel, soros ármánya. amit az általuk tálcán kínált hatalomért cserébe elfogad márki zay péter, aki gyurcsány bábja. mert majd gyurcsány felesége akar a helyébe lépne. és ez féligazságként megáll. az ellenzék világképe a magyar tradíció fényében alapvetően hamis.

Kivlov 2021.11.18. 11:02:16

@Gábor Révész:
Tehát szerinted akkor pl az USA se jótékonykodjon senkivel, mivel mondjuk Bronx-ban is vannak szegények és oda menjen inkább addig a lé, mint bárhova máshova. Világos. :D

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.11.18. 11:07:27

@Gábor Révész: Szerintem a pénznél jóval többet számít neki, hogy emberszámba vegyék őket, mert a kedves országuk erre nem hajlandó.
Az ország felzárkóztatása folyamatosan halad. A szegényebb rétegek 90% feletti részének javultak a körülményei. A másik lehetséges választásnál viszont nem történt ilyesmi. Lehet szidni a 'nemzeti oldalt', de amíg a másik fele csak rombolni tud, addig értelmetlen.

Gábor Révész 2021.11.18. 11:10:19

@Kivlov: Azért talán az USA meg Magyarország gazdasági erejét nem kéne összehasonlítani....

Gábor Révész 2021.11.18. 11:11:38

@megamovieboy: Az az óriási tévedés, hogy most emberszámba veszik. Csak és kizárólag azért megy a sok pénz oda, hogy biztos szavazatok érkezzenek.

Gábor Révész 2021.11.18. 11:12:56

@megamovieboy: Erről valami staisztikai adat esetleg? Mert a mindennapi híradásokból valahogy nem ez jön le. Persze az is igaz, hogy én nem a királyi tévéből tájékozódom.

2021.11.18. 11:16:06

@Gábor Révész:
a vadászok 30 éven át fizettek valamennyi adót. és ha ebből nemzetközi vadászati kiállítást akartak szervezni, akkor szervezzenek. ha budapesten a többség ilyet nem akar, akkor ne legyen budapesten. ne legyen atlétikai világbajnokság se többet akkor ha ilyet budapest választói többsége nem akar.

ma gyorskorcsolya világkupa lesz debrecenben. olimpiai selejtező. és nincsenek tiltakozók. nolimpia. ne akarjál már ilyesmit. a magyar olimpiai csapat a héten végigjárta a debreceni iskolákat.

heidum bernadett és knoch viktor és egy iskolából a korcsolya iránt érdeklődő diákok.
haon.hu/wp-content/uploads/2021/11/+otf/1920w/SpoeN8PcEY1uv__NSv7DsuE5PVF9WRVJZX1NFQ0AO693L1J3ySri9F20dKX5oNn2FSZ4RRaqfIxFq61W21CeLbHeYaFfDj__39HqxPgYNCT10Cpfd86__zG4wTtufE=/66381684J4A0977-scaled.jpg
és a képen van egy alacsony növésű kislány. és ő is korcsolyázhat a nemzettel. úgy, hogy heidum és koch sem echte magyarok. ők akarnak olimpiát, magyar nemzeti csapatot és vélhetően nem a dk-ra szavaznak. a fidesszel tartanak sajtótájékoztatót. kósa lalával. mert a kislánya lili műkorcsolyázott. úgy lett a szövetség elnöke.

és a leégett budapest sportcsarnok helyébe debrecenben építettek egy tornacsarnokot. és tallini sportcsarnok tervét vették meg. az volt a legolcsóbb. na az jégcsarnoknak lett tervezve. úgy van elhelyezve a gépészet. és úgy lett egy nagyobb korcsolya szakosztály. úgy kezdett el korcsolyázni kósa kislánya. úgy lett szövetségi elnök. és úgy játszik a helyi hokikub a csíkszerdával vagy a brassói farkasokkal a magyar erste ligában. és a csapatban a magyarok mellett játszik kulesov, novotni dalecky is.

ezt hívják úgy, hogy keresztény államnemzet. egyetemes, egyetemi sport. és a magyar nemezt egyetemesnek vallja magát. tehát nem globálisnak, hanem ami azon is túl van. a modern állameszmény alapja az univerzalizmus. a fidesz egy állampárt, amelyik erre azt mondja, hogy a modellváltás keretében az egyetemeket is megszerzi magának.

Kivlov 2021.11.18. 11:18:47

@Gábor Révész:
Te mondod, hogy amíg itthon minden nem polír, addig máshová semmit.
Miközben a világ összes országában vannak szegények. Azaz, akkor senki se adjon másnak. Tehát ez egy nem helytálló megközelítés.

moloy 2021.11.18. 11:19:08

@Gábor Révész: Csak két megjegyzés
1. A ritka öröm is öröm. Az, hogy próbálod kicsinyíteni, Téged minősít. (Gondolom, Nálatok NINCS ünnep, mivel az kiadásokkal jár és máshol hasznosabb lenne.)
2. Az Eucharisztikus Kongresszus már inkább keltette..., erre is a MOCSKOS POLITIKA.
Azok a hírek, amelyek arról és csak arról szóltak, hogy ki kivel fog és kivel MEM fog találkozni, az valóban a mocskolódás kifejezése.

2021.11.18. 11:24:51

@Gábor Révész:
korábban volt az, hogy az szdsz 5% támogatottsággal a sajtó 95%-át uralta. és ez túlhatalom szűnt meg. a sajtóban kb. akkora a jobboldali fölény, mint amennyit a fidesz és a jobbik szavazói összességében kitesznek. a fidesz még a jobbik választóinak is kampányol. akik utálják orbánt. és a jobbik felsővezetése opportunista módon összeállt gyurcsánnyal.

felőlem lehet mondani, hogy a fidesznek túlhatalma van. debrecenben van 2 nagy kormánypárti és 2 ellenzéki kis portál. valamint van az egyetemnek saját médiája, az is full fideszes. és van egy ettől független egyetemi hírportál.

a fidesz médiájának van nagyobb támogatottsága. sokkal nagyobb. debrecenben az ellenzékiek többsége ahogyan az országban is az rtl klubot vagy az atv-t nézi. esetleg a hvg-t, a telexet, vagy 444-et olvassa. budapesti ellenzéki médiumokat. és abból az folyik, hogy van egy szörnyűséges orbán, aki nem európai, náci, fasiszta. lehet, errefelé nem jár orbán. errefelé nem dönt szinte semmiről. errefelé a fidesz európai, nem fasiszta, nem náci. az egy másik kérdés, hogy esetenként jobban is vezethetnénk a várost. innen nézve van egy új állampárt és nincs normális ellenzék.

2021.11.18. 11:36:39

@Gábor Révész:
debrecenben egypártrendszer van. lényegében 1998 óta (amikor a fidesz és az szdsz kiegyeztek) egy működő párt van: a fidesz. 1998-ig szdsz-es polgármester volt. 56-ban elítélt fizikus. de egy szóval nem szidták a fideszben. akkor sem, amikor élt. már sajnos meghalt. szabad választások vannak úgy, ahogyan 1990 óta. nincs diktatúra.

egy mai hír, hogy a környezetvédelmi államtitkár debrecenben járt. és konzultált a diákokkal az egyetemen.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4880/211117zoldprogram_ksz_(1).jpg
bárki odamehet és lehet zöld aktivista a fideszben. ez a debreceni fidesz zöld platformja.
futureofdebrecen.hu/
bárki aki a környezetvédelemért tenni akar és politikai párthoz szeretne csatlakozni az beléphet a fideszbe. és ültethet fát kósa lajossal.

az lmp is szokott sajtótájékoztatót tartani. de őket nem választja szinte senki, vagy alig valaki. a debreceni lmp kb. 1 ember. és a momentum is kb. 2 ember. egy kövérkés és a sünihajú. a kövérkés elnökségi tag. a sünihajú képviselőjelölt. de lehet, hogy ha választást nyernek az összefogással, akkor ezek a zöldek átmennek a "baloldalra". nem értem, hogy az miért lenne jobb.

debrecennek nem olyan fontos a plurális pártrendszer, mint budapestnek. legyen egy állampárt és ezek mellett lehessenek valódi függetlenek. és ez a mainstream. a totális ellenzékiség, ami budapesten divat, az itt a politikai underground. akik politizálnak, de maguk se gondolják komolyan azt, amit gondolnak.

2021.11.18. 11:53:58

@Gábor Révész:
a debreceni fidesz úgy épül fel, hogy van a polgármester, aki szó eredeti értelmében populista. a beszédét azzal zárja, hogy "mert, mi mind együtt vagyunk debrecen". erősítük a debreceniekben a debreceniséget, mert az jó. (akkor is ha nem.) ez errefelé a populizmus. lokálpatriótizmus valójában, aminek van egy globálpatrióta kritikája. (és ezt meghallgatjuk) most valami kandinszkij kiállítás van a művelődési központban. párizsi absztraktok. eredeti képeket hozat ide a fidesz a pompidou központból. valami londoni hölgy nyitotta meg a kiállítást. művészettörténész. egy zsidó néni. errefelé a fidesz és a zsidók puszi pajtások

tehát van a populista polgármester, aki kósa legfőbb politikai ellenfele. annak van egy szocialista alpolgármestere, aki kósa egykori kampányfőnöke volt. van a kulturális alpolgármestet, aki valami római kulturális attasé volt és ő a legfőbb főkonzervatív a fideszben (most például valami szocialista lakótelepi kultúra csodálatos elemit bemutató kiállítás is van, mert ugye a folytonosság a legfontosabb, tehát a szocializmusban is keresik azt, ami hagyománnyá válhat). és van gazdasági alpolgármester, aki neoliberális. szinte mindent a bmw gyár építésének rendelnek alá. a gépipari szakközépiskola egykori igazgatójának a kisfia. egy rendes gyereknek mondják. és van kósa lajos országgyűlési főképviselő aki orbán viktor szobatársa volt a koleszban.

kb. ez a felállás.
- polgármester: populista fidesz.
- alpolgármesterek: szocialista, konzervatív (kult), liberális (gazd) full fideszes.
- országgyűlési kévpviselő: népi nacionalista fidesz
- egyház: keresztény államnemzetet hirdetnek libertárius módon. és ahogyan az izraeliták is a fideszhez húznak. izmaelitáknak hallgatói részörnkormányzatuk van. van kb. 5 ezer muszlim debrecenben.
- egyetem: az állampárthoz közel álló függetlenek vezetik. valójában full fideszes.
- kormányhivatal. ezek vezetőit a minisztériumokból felülről nevezik ki. ők full fideszesek. kb. ezt irányítja orbán. meg még esetleg kósát. a többit nem.
ez a hatalmi felállás. ez kvázi egypártrendszer. van egy uralkodó állampárt. úgy, hogy a vezetőket le lehet váltani.

2021.11.18. 12:14:46

errefelé a mediaworks szolgája weiss bácsi ő írja a glosszákat a helyi sportrovatba. hogy miért nem válogatják be dzsudzsákot a nemzeti csapatba. debrecenben a zsidó hitközség és a felvilágosultnak mondott mozgalmárkodás is fideszben van. mert ugye anno a ref. püspök és a rabbi együtt ültek a haladás páholyban. és tiltakoztak a zsidótörvények ellenében. a numerus clausus ellen is felszólaltak. amire budapesten azt mondják, hogy ilyen nem volt. dehogy nem. baltazás ref. püspököt az országos főrabbi temette. a német megszállás után kölcsey polgármester lemondott. amire budapesten azt mondják, hogy a polgárság nem tiltakozott. errefelé de. csak közben volt egy amerikai bombázás. több ezren haltak meg civilek. az első bombázás után 25 ezres volt a temetési menet. volt egy megszálló német hadsereg. és jöttek a szovjetek. a polgárság nem állt a zsidókommunisták mellé, akik elintézték román megszállást, a románok cserébe elintézték őket, és az amerikai bombázások idején nem támadták meg a wermacht csapatait, ami ellátta a honvédelmet. debrecen védtelen volt, mert a légvédelmet átvitták diósgyőrbe. a polgárság tiltakozott és a polgármester lemondott.

budapesten volt két szemét társaság volt akkoriban is. a brutális zsidókommunisták és a brutális nácinémetek. egyiknek sincs túl sok köze a magyar kultúrához. egyiknek se. és nem is lesz közük. mindkét csoportosulás a világ felett állónak képzeli magát. menjenek a francba.

konrada 2021.11.18. 12:48:25

@BiG74 Bodri: Szerencsére neked nincs magyar tudatod, mert egyébként úgy járnál mint azok, akik mások hülyesége miatt szégyenlik magyar voltukat.

...teszem hozzá, feleslegesen, mert magyarnak lenni nem csak annyi, hogy beszéli a nyelvet, az egy identitás.
S mint olyan nem maga magyarságát szégyenli mások hülyesége okán, hanem azt tartja szégyennek, hogy azok annak tartják magukat.
...s persze nem akarja kitaszítani saját kicsinyessége okán a szerencsétlenebb sorsúakat a nemzet testéből, csak azért mert ő maga 2 fillérért még az anyját is....

2021.11.18. 13:08:17

@megamovieboy:
egy valódi baloldali párt simán választást nyerne a fidesszel szemben. simán. azért, mert európai értelemben véve olyan nagy a szegénység. és az európai uniós pénzek nagyrészt el vannak herdálva. nincs valódi baloldali párt. az ellenzéknek a kisebbségek pozitív diszkriminációját követelő társadalmi programja van, amit a kormányzó párt joggal fordít le úgy, hogy negatívan diszkriminálnák a többséget. ennek semmi köze a klasszikus baloldalisághoz. és a liberalizmushoz sincsen közük, mert ellenvéleményt nem engednek a média főáramában legalább is. mondván, hogy úgy nincs szabad sajtó. mert elhangoznak ellenvélemények, amit a társadalom döntő többsége képvisel. hanem azt mondják, hogy ez egy progresszió.

ez nem magyar ézelmű csoportosulás. nem baloldaliak, hanem identitást vesztettek. de nem világpolgárok. mert akkor elköltözhetnének bécsbe. mert egy valódi világpolgárnak bécs vagy budapest egyre mennek. nem anarchisták. mert azok nem akarnak maguknak hatalmat. ők magukat egy filozofikus mesterrassznak képzelik. és legjobb esetben is valamilyen amerikanaizmust hirdetnek. vagy azt, hogy van az atlanti-transzatlanti világ. a nyugat. és ennek rendelődjön alá a kelet. mert nyugaton istenek laknak. keleten a szolgaságra se érdemes pórnépek. kb. ez a világképük.

2021.11.18. 13:38:11

@chrisred:
a vadászok 30 éven át fizettek adót. és abból a pénzből rendeztek egy vadászati kiállítást, akkor ehhez joguk van. lehet mondani, hogy esetleg nem kellett volna a kormánynak százmilliókért agancsokat összevásárolni. nem olyan menő. értjük az is az erdőgazdálkodásnak része. és hogy a vadászok a trófeákat kiteszik a falra. de az erdészetben kapjon nagyobb szerepet a természetjárás, a tájfutás, mert az népszerűbb. és kerüljön hátrébb az elitista vadászat úgy, hogy arra is szükség van.

kb. ilyesmiket mondhatna egy normális ellenzék. helyette azt mondják, hogy ilyen nemzetközi vadászati kiállítás nem lehet. nemzetközi világverseny se legyen. lényegében semmi. hanem el kell adni a közvagyont. mert úgy majd a szabad piac megoldja ezt is. és egyébként lehet, hogy amerikában ez lesz. mert már atlanta is coca cola olimpia volt gyakorlatilag. a centenáriumi játékokból kiszorítva a tradicinális görögöket. és lehet mondani, hogy utána derékbe törte a gazdaságükat ez az egész. úgy, hogy adják fel a nacionalizmusukat. csakhogy nem adják fel. és párizsi olimpia francia lesz és nemzeti érzelmű (felvilágosult liberális köztársasági elnökség mellett is). a los angeles-i olimpiai újra az amerikai nemzetet fogja erősíteni (demokrata párti elnökség mellet is).

ez a nemtelenségre és nemzetietlenségre alapozó világkép alighanem zátonyra fut. a holokauszt következtében volt egy pugratóriumi időszak, amikor háttérbe szorulta a keresztény államnemzetek. és ezt elutasították a zsidó túlélők és az áldozatok hozzátartozóinak egy része, vagy akár többsége. és az ezen valamint a felvilágosodásnak a nemtelenséget és nemzettelenséget hirdető jakubinus irányzatain alapuló filoszemita bölcselet akadémikussá vált. csakhogy ezzel szemben áll izrael. és ők verik szét ezt az egészet. mondván, hogy a zsidó világnak ha van központja, akkor az nem amerika, hanem izráel.

a hatika bevezető sorai magyarul. mindaddig, amíg a szív dobog, a zsidó lélek vágyakozva gondol előre kelet felé. ez ugye annyira nem nyugatosság. és így zárul. visszatérni apáink földjére,
a városba, ahol dávid élt. ez ugye annyira nem feminista. ez az ortodox zsidó nacionalizmus. az amerikából indult nyugatos progresszió ezen bukik el elsősorban.

chrisred 2021.11.18. 14:07:28

@cvsvrs: Milyen adót fizettek a vadászok, amit más nem? Másnak miért nem jár közpénzből hobbirendezvény?

Az olimpia esetében tévedésben vagy. Az ellenzék, tisztelet a kivételnek, felsorakozott támogatni a rendezést, a váasztók mondták azt, hogy akkor lesz, ha előtte mi népszavazáson megvitathatjuk. És ezt a mainstream politika nem merte bevállalni, mert kiderült volna, hogy mint általában, itt az adófizetőkkel szemben menetelnek.

chrisred 2021.11.18. 14:13:51

@megamovieboy: Feltételezem, hogy ezt nem nekem szántad.

2021.11.18. 14:17:05

@chrisred:
tkb. ez a nemzetietlen mensevik gondolkodás angela merkel visszavonulásával euópában megbukott. és a nemzeti bolsevizmusnak különféle formái lépnek ezek helyére kelet-európában. és az elképzelés, hogy ebből az áramlatból a lengyeleket és a magyarokat kifogják. és úgy visszaáll a 2010 előtti állapot. nem nagyon hiszem, hogy orbán esetleges bukásával az orbánizmus megszűnne. tkp. márki zay péter is orbánista volt. 2018-ig konkrétan fideszes. és ha előáll a új baloldali és neoliberálisnak mondott szólamokkal, akkor esélye nem lesz választást nyerni. hogy akinek nem tetszik az üzemanyag ár növekedés az vegyen kisebb lakást és autót. ez ennyire egyszerű. össze kell húzni a nadrágszíjat. így működik a piac.

a népesség döntő többsége azt gondolja, hogy lépjen közbe az állam. és ha majd ez a politika megbukik, akkor az uralkodó állampárt is bukik vele. avatkozzanak be a piac működésébe, annak népszerűtlen elemibe. azért tartják a politikusokat. és melléjük álljanak be a papok. ez a világ alapműködése. amióta világ a világ. elsődlegesen nemcsak a magyar államnép, másodlagosan egyháznép, és legfeljebb harmadsorban piacnép hanem az összes, vagy majdnem az összes. vannak csoportosulások, akik nem ebben hisznek. ezek a különféle szekták (hitgyülekezete), illetve a különféle identitást vesztett társadalmi csoportok. azok sohasem váltak tényleges történelemformálóvá. vagy ha mégis, akkor az ideológiájuk rejtve maradt.

chrisred 2021.11.18. 14:32:10

@cvsvrs: "hogy akinek nem tetszik az üzemanyag ár növekedés az vegyen kisebb lakást és autót. ez ennyire egyszerű. össze kell húzni a nadrágszíjat. így működik a piac."

Valójában egy energiellátásban másoktól függő országban ez a valódi nemzettudatos gondolkodás. Egy nemzet se akar másoktól függni, lemondani a cselekvési szabadságáról, és ha engedményeket kénytelen tenni, akkor csak annyira, amennyire feltétlenül muszáj.

2021.11.18. 14:39:06

@chrisred:
a fidesz világképében minden jelentősebb társadalmi csoportnak járnak hobbirendezvények. nyugdíjasok nemzetközi találkozója is lehetne adóforintokból feltéve, hogy erre volna igény. a fidesz működésének egyik kulcs eleme egy új "ori" (országos rendezőiroda). és ebbe próbálják bevonni a celebeket. majkát, tótgabit és a többieket. ők azt mondják, hogy elsődlegesen a népszórakoztás is állami feladat.

és ebből lesz az, hogy a nagyváradi szent lászló napokon fenyő miki énekli a kaszinó tvisztet. a magyar állam és az otp támogatásával. hungária ez is, az is. kb. ennyi a kapcsolódás. többek között erre a népszórakoztatásra van alapozva a fidesz. amire az ellenzék azt mondja, hogy ez piac. álljanak össze a vadászok és szervezzenek kiállítást. adják össze a pénzt és abból béreljenek ki egy rendezvénycsarnokot a magyar vadászok és hívjanak külföldi kiállítókat, akik szintén bérelhetnek helyeket, és ha ezek után akit érdekel a vadászat, vagy a vadásztrófeák, akkor váltsanak jegyet a rendezvényre. és számolják a pénzt. és ha ez profiot termel, akkor abból vehetnek vadászházat, vadászpuskákat, vadászkéseket, vagy amit akarnak. vagy nagyobb alaptőkével szervezhetnek egy még nagyobb vadászati kiállítást. mi köze ennek a magyar államisághoz? ez elsődlegesen piac. az összes hobbirendezvény. a nyugdíjasok hímző köreitől kezdve a nemzetközi sportversenyekig.

kivévé. "buziparádé". az nem piac. tegyék ki a szivárványos zászlót a városházára. és a "buzibárban" lehessen licitálni az árvákra. mert elsődlegesen ez is piac. az állam rossz gazda. mint tudjuk. és ezekkel a szavazatokkal lesz a városháza eladó. minden eladó. úgy leszünk olyanok, mint ausztria.

chrisred 2021.11.18. 14:48:50

@cvsvrs: Tudtommal a buziparádé is piac, magánrendezvény magánpénzből. A városháza meg korlátozottan forgalomképes ingatlan, ezért csak az állami körön belül cserélhet gazdát.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2021.11.18. 15:05:25

@Gábor Révész: 2010-ben a lakosság 22 százaléka súlyos anyagi nélkülözést élt meg. tagokvagyunk.blog.hu/2012/04/23/a_kozep_europai_region_belul_magyarorszagon_a_legnagyobb_a_szegenyseg
Szegénységi arány 2018-ban 12,8% ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Income_poverty_statistics/hu&oldid=507779

2021.11.18. 15:06:17

@chrisred:
és orbán azt mondja, hogy elsődlegesen szorítsák meg a nadrágszíjat a globális nagyvállalatok. a shell vonuljon ki. és az ömv vonuljon vissza az alpesekbe. a mol "megsegíti" a kisebb kutakat. akik nem tudják fenntartani az üzletüket. és felvásárolja azokat. ez persze nem kevés veszteséget okoz. a kormány majd megmentni a mol-t. amit a brüsszeli bizottságban majd lehet, hogy megtámogatnak. ez esetben meg nemzeti konzultációt tartanak. akar ön magasabb üzemanyagárakat azért, hogy a gonosz multik megszedjék magukat, ahogyan azt egyesek képzelik. vagy nem akar. és kiplakátolja, hogy támadásba újra lendül brüsszel. ez a populizmus. ez is egy legitim politika liberális hitelvek szerint.

és lehet, hogy ebbe orbán belebukik, mert azt kell mondania, hogy az üzemanyag ára 480 forint helyett holnaptól ööö.... 880 forint. mert magyar olajmezők hiányában az következik a világpiaci árakból. és ez esetben orbán megbukik. jogában áll az államnak beavatkoznia. és ezek után viselnie kell a következményeket. kádár jános azt mondaná, hogy az üzemanyag ára a dolgozó néptömegeknek az áfor kútjain legyen ennél is kevesebb. és a köznép a cégautókat rögtön átminősítenék, vagy menne a magánautóval tankolni és kannával töltené át a céges autókba. vagy lefizetné a benzinkutast. kb. ez lenne a kádárizmus. és azt mondanák, hogy az elvtársak a reformok keretében megteremtik a hatékony szocialista gazdálkodás feltételeit. ennek érdekében összehívnak egy bizottságot. horn gyula is azt mondaná, hogy csökkentsük az árakat 440 forintra. kivonul a shell. na és? az ömv ügyében tárgyalunk bécsben a szociáldemokrata elvtársakkal. és a tárgyalóbizottság élére kinevezi szanyi tibort. orbán ezekhez képest progresszív. nem piacpárti, de ehhez mérten progresszív. mert a 100-as benzin árában verseny van.

bontottcsirke 2021.11.18. 15:37:05

@megamovieboy: Az első felével egyetértek, Trianon elérte a célját, köpködjük a határon túliakat, de az rendben van, ha Szabóné fia 20 éve Londonban mosogat, viszont ő onnan belepofázna a magyar belügyekbe.

A második részével már kevésbé, hiszen a történelem folyamán sokkal jobban kialhattunk volna magunkért, az őstörténetünk a népművészettel együtt kábé semmi extra.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.18. 15:41:41

@Gábor Révész: Mi a megoldás? Lerombolni, sóval hinteni be a stadionok helyét és kilépni az UEFA-ból?
Honnan tudod, hogy más országokban mennyi pénz megy a a sportok királyának finanszírozására?
Mert azt ugye te sem gondolod, hogy egy Turku-Tampere, vagy egy Kassa-Pozsony meccsre több százezren lennének kíváncsiak.
Ami a válogatott utóbbi éveit illeti: hogyha tíz éve azt mondom neked, hogy az évtized második felében két EB-re is kijut a magyar válogatott, és az egyikről csoportelsőként tér haza, a másikon meg egálozik a franciákkal, és idegenben a németekkel, ugye hogy jól kiröhögtél volna?
Most valóban nem sikerült a kijutás. A nyár utáni szezonkezdet megint rosszul sikerült. De az a csapat, amelyik nem kap ki Londonban, és győzni tud Varsóban, annyira nem lehet rossz.

2021.11.18. 15:48:59

@chrisred:
a pride nem privát földterületen rendezett felvonulás. tehát nem olyan, mint mondjuk az o.z.o.r.a. fesztivál. a drogosok megvettek egy pusztát valahol fejér és tolna megye határában. és van egy általuk tudatmódosító törzsi gyűlésnek (psyhedelic tribal gathering) mondott partijuk. nem az andrássy úton vonulnak fel, amelyik a főváros és az ország legnagyobb forgalmú belvárosi közútja, nem követelik, hogy a zászlójukat tűzzék ki a városházára, stb. ebből a szempontból korrektek. aki ővelük szívna valamit az menjen oda. aki, nem az nem.

a pride nem valami ezoterikus izé, ami a politikai underground részévé akar válni. ez nem olyan, mint a hair-ben a hare krishna és az lsd trip. mert azt még az állampárt is bemutatta. a mokép. a magyar mozik. azt mondták, hogy ez milos forman elvtárs rendezése. a csehszlovák progresszió betölt amerikába az imperalizmus ellenében. és azt még a magyar nép megkajálta. a késő kádár korban főműsoridőben ment a tévében.és a köznép azt mondta, hogy na ilyesmi amerika. a hindueurópaiak és a feketék együtt vonaglanak. és azt énkelik, hogy love, peace freedom.

aa pride mellé gender "tudomány" is tartozik. és az, hogy írjuk át a népmeséket. mert az óvodában is szönnyúűséges a fasiszta elnonyatás. és ezért a szükség van a labrsiz egyessületre. meg még színvajank kis valamit. na ne vicceljünk már.

chrisred 2021.11.18. 15:58:03

@cvsvrs: A békemenetet sem magánterületen tartották, a vér és becsület napját sem. Ez van, a gyülekezési szabadság része, hogy ilyen célokra a közterület igénybe vehető, függetlenül attól, hogy melyikkel szimpatizálsz.

Ki követelte, hogy a zászlójuakt tegyék ki a városházára? Csak azt tudom, ki követelte, hogy távolítsák el. Aztán önhatalmúlag meg is tette.

chrisred 2021.11.18. 16:07:12

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Honnan tudod, hogy más országokban mennyi pénz megy a a sportok királyának finanszírozására?"

Onnan, hogy ez nyilvános.

"Ami a válogatott utóbbi éveit illeti: hogyha tíz éve azt mondom neked, hogy az évtized második felében két EB-re is kijut a magyar válogatott,..."

Mivel az UEFA 20008-ban döntött arról, hogy a 2016-os EB 24 csapatos lesz, azt hiszem, 10 éve is elvárás lett volna a kijutás. Tekintve, hogy az akkori selejtezőcsoportban a legjobb csoportharmadikok lettünk, ami alapján az első húsz csapat között végzett a válogatott. Sajnos, akkor az semmit nem ért, mert csak 16 csapat jutott ki az EB-re.

2021.11.18. 16:15:39

@chrisred:
a blm vagy a gender "tudományra" alapozott pride nem ugyanaz, mint a hair. nagyon nem. jelzem a hair amerikában nem vált túl népszerűvé. az amerikai nézők körében 7.1-et kapott az imdb-n. azért, mert van benne minimális társadalomkritika. a hair nem arról szól, hogy amerikának nem volt joga akár erőszak árán is demokráciát exportálni. mert az be se mutathatták volna. a forgatókönyvből legfeljebb azt lehet kiolvasni, hogy a háború rossz dolog. vagy még az se. de még az sincs benne. csak annyi, hogy a háborúban meg lehet halni. és úgy berger szerencsétlen módon hőssé válik. és a hippik a fehér ház elé vonulnak. és minden féle nembéli emberek éneklik, hogy let the sunshine. és ebből lesz egy népünnepély.

a pride nem ilyen. nagyon nem. hollandiában eredetileg lehet, hogy ilyen volt. budapesten ez a kezdetektől arról szólt, hogy ezek a felvilágosulatlan magyarok a melegeket üldözik és ezért kénytelenek a fővárosba költözni, a negatív diszkrimináció áldozatait kell pozitívan diszkriminálni. és erre szerveztek egy politikai mozgalmat. aminek semmi köze nem volt a nemzeti liberalizmushoz, amit kossuth képviselt. vagy a libertárius kereszténységhez, amit széchenyi. hanem azt mondták, hogy ezek a magyar reformkort meghaladó új baloldali, neoiberális mozgalmak, amelyek soha egy percig nem élvezték a társadalom többségének támogatását leszámítva budapestet. és ez hívta életre azt, hogy legyen csak hetero vonulás fasisztoid jelleggel. és a magyar társadalom ezt sem támogatta. vidéken a kutya nem támogatja bayert legfeljebb egy illiberális átmenetben azért, hogy valaki verje pofán ezt a magát liberálisnak mondó szemét bandát. mit kellene mondani.

ha a magyar társadalom többsége ezt nem akarja a mainstream kultúrába beemlni, akkor nem köteles beemelni. ez a liberalizmus. és lehet, hogy ezzel magyarország magára marad. és az is lehet, hogy a többség enged. és az is lehet, hogy nem. a többség azt mondja, hogy az lmbtq közösség (amiben a többség heteroszexuális) csak ne üljön be az oktatási minisztériumba, hanem menjen a francba.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.11.18. 16:31:24

@chrisred: Köcce! Nem hát, hanem olyasvalakinek, aki lusta utánanézni az adatoknak a weben és a másiktól követeli a linket. :)

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.11.18. 16:33:20

@bontottcsirke: Azért művészetben a környéken visszük a prímet. Trianonig pedig a lehetőségekhez képest jól elvoltunk.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.18. 16:38:42

@chrisred: Ha nem lettünk volna odavalók, kiderül az első EB meccsünkön. Ehhez képest az EB titkos esélyeseként emlegetett-Budesliga játékosokkal alaposan megtűzdelt-osztrák "tarka" válogatott a csoport első meccsén kapott egy dióst meg egy mákost.:D
Arról nem is beszélve, hogy a saját csoportjában egyébként igen jó teljesítményt nyújtó Norvég válogatottat ütöttük el az EB részvételtől két győzelemmel.

"Onnan, hogy ez nyilvános."

Bővebben? Remélem egy egy "Romániában jobb az élet" típusú kamu statisztikai ferdítés lesz.

6.Lenin 2021.11.18. 16:43:57

Egy ballibsitől elvárni, hogy legyen nemzettudata eleve egy jó nagy marhaság, hiszen ők soha nem gondolkodtak nemzetben. Itt pontosan meg is látszik.

Azt, hogy a nemlétező nemzettudatuk legyen egészséges, az meg valami csoda lenne. Ha véletlenül egy sötét jobbikosnak is eszébe jutna véletlenül nemzetben gondolkodnia, akkor azt csak akkor tegye, ha tudja már akkor elárulta a nemzetét, amikor megfogant az agyában, hogy jobbikos lesz.

6.Lenin 2021.11.18. 16:50:27

Nézzétek az egészséges nemzettudatú ............kat. Tanulságos, is talán túl sok az ismerős arc

www.youtube.com/watch?v=3u_Ujht6U4I

2021.11.18. 17:03:04

@chrisred:
errefelé nincs se pride, úgy nincs heteo békemenet se. nincs élet menete, és úgy nincs vér és becsület. méltóság menete helyett méltóság mezeje futás van. ez kósáné köreinek kreálmánya. a gyerekek sárga csillagban szaladnak mondván, hogy az jelképezze a halottakra való emlékezést. mert az nárcisz.
www.youtube.com/watch?v=6gyHKwxcJ8s
méltóság menete helyett méltóság mezeje. és ehhez az iskolákat összefogó programját a mindenszenteket megelőző időszakra teszik. a pozitív diszkrimináció keresztény szokás szerint a holtakat és a haldoklókat illeti meg. és ez az államalapításhoz kötődő karneváli ünnepségsorozatba is illeszkedik. temetői virágünnepként.
www.youtube.com/watch?v=wCr9A9gjIDc
ez a keresztény kultúrára van alapozva. debrecenben a pozitív diszkrimiáció a keresztény halotti kultuszból ered. budapesten a keresztényellenes progressszióból.

6.Lenin 2021.11.18. 17:17:03

@cvsvrs:

A lokálpatriotizmus, és a nemzettudat két különböző dolog, szerintem.

chrisred 2021.11.18. 17:45:46

@Veszéjben a lyogállamiság !: Feljebb olvasható egy klasszikus: "Nem hát, hanem olyasvalakinek, aki lusta utánanézni az adatoknak a weben és a másiktól követeli a linket. :)"

chrisred 2021.11.18. 17:48:32

@Veszéjben a lyogállamiság !: Olyasmire érvelsz, aminek senki nem állította az ellenkezőjét, sőt. Pont arról volt szó, hogy tíz évvel ezelőtt is odavalók lettünk volna egy 24 csapatos EB-re, csak éppen olyat nem rendeztek.

Gábor Révész 2021.11.18. 17:52:35

@Veszéjben a lyogállamiság !: Azért azt ne feledjük, hogy ennek a lengyel meccsnek semmi tétje nem volt. Levandowsky is bizonyára mezt húzott volna, ha lett volna tét. Így most nagy sikerként lelkesedünk egy olyan győzelem miatt, amit a lengyel II. ellen értünk el. Bocsi, de én nem vagyok ettől elájulva.

Gábor Révész 2021.11.18. 17:58:46

@cvsvrs: Már megbocsáss, de mutass egyetlen óvodát, ahova bármilyen propagandistát beengednek a gyerekek közé!
Ilyet nem fogsz tudni mutatni, de olyat igen, ahol fideszes politikus bájolog a gyerekekkel!

2021.11.18. 18:26:29

@6.Lenin:
errefelé ezek nem válnak ketté. ez a refomált vallásból adódik.

azzal, hogy a reformáció, a debreceni zsinat magyar vallást hirdetett. azt, hogy magyarul prédikáljanak a templomokban a köznépnek. és a nép válassza meg azokat, akik a prédikálnak. és a keresztény ünnepek a néphagyományba, a népvallásba illeszkedjenek. és azt ne német-római katolikus klérus diktálja, mert őket idegenek. a reformáció szembement a pápával és a német-római császárral. magyar könyveket nyomtattak. a magyarok oldalára álló német nemzetiségiekkel és a reformáció oldalára álló zsidókkal. a latin és a görög mellett a héber nyelv ismerete is a református teológia részévé vált. ezt tkp. a magyarok vezette multikulturalitás. erre mondták, hogy magyar vallás.

magyar könyveket nyomtattak. azt mondták, hogy a tudomány nyelve továbbra is a latin. a felsőbb éveseknek magyarul szólani se nagyon volt szabad. kb. mintha ma azt mondanák a középiskolában csak angolul lehet beszélni. és persze minden tanár is beszélne angolul. úgy lehet elsajátítani idegen nyelvet. de az iskola és a vallás továbbra is a magyarságba, a magyar népi kultúrába vetett hiten alapult. és ez adta a debreceniség alapját is.

történetileg ezek sose váltak szét. a reformáció előtt a debreceni család idején sem. voltak idegen földesurak, a törökök elől menekülő rác despotáknak adták el a várost. a reformáció a török hódoltság idején történt. a török porta hallgatólagos támogatásával és kulturálisan legalább is részben a nyugat ellenében. a debreceniségbe és a magyarságba vetett hit nem váltak ketté. az sohasem volt kizárólag nyugatos, de igazán keleties sem volt. tiszteljük a bmw-t azért, mert jobb autókat gyártanak. és a szakképzést a német igények szerint alakítjuk. azzal, hogy a népnevelést bízzák ránk. ne akarják megmondani, hogy milyen legyen a magyar iskola. épül deutsche schule baden-würtenbergi szövetségi tantervvel. és van svájci nemzetközi iskola is. aki akar járjon abba. van amerikai kuckó, alliance francaise is fenntart debrecenben egy kétnyelvű osztályt, a spanyol követség és az olaszok is. van orosz intézet. konfuciusz intézet. a nagy nemzetköziség eszményképe nem áll szembe a keresztény állam nemzetbe, a magyarságba, vagy a debreceniségbe vetett hittel vagy nem feltétlen. a város és a vidék egyek. ez a debreceni póriasság.

és lehet mondani, hogy budapesten a csilivili meghaladta a néphagyományt. vagy hogy népies dünnyögés és a keresztény óbégatás feltétlen meghaladja a nyugati pop-rockot. ez a nemzeti rock.
www.youtube.com/watch?v=GGfJNjmc5yY
ez a rocksulis előadás jó? háát. annyira nagyon nem. de azért szeretjük, mert debreceni és mert magyar. nincsenek ellentmondásban. sanyi bácsi gitározik.
www.youtube.com/watch?v=5n7uzgE-EpY
ez debreceni és székely. sanyi bácsi debreceni. és a székely himnuszt gitározza. ez világhírű? háát. nem. de azért mégis szeretjük. mert olyan nagyon mégse gáz. sőt egyáltalán nem gáz. ez a felfogás megengedi, hogy legyenek ilyen nem feltétlen világhírű, de mégis szerethető, emberséges alkotások, alkotók.

arthurthedent 2021.11.18. 18:32:21

@Gábor Révész: "Azért talán az USA meg Magyarország gazdasági erejét nem kéne összehasonlítani...."

A számok nem úgy működnek, hogy ha van egy nagy szám meg egy kicsi, akkor azokat nem lehet összehasonlítani. Úgy működnek, hogy minden számot össze lehet hasonlítani minden más számmal. :D

És igen, az országot nem lehet úgy irányítani, hogy amíg van egy dolog, amit te fontosabbnak tartasz minden másnál, addig semmi másra nem lehet költeni.

arthurthedent 2021.11.18. 18:40:41

@cvsvrs: "aa pride mellé gender "tudomány" is tartozik"

Az van, hogy számodra unszimpatikusak a gender "tudományt" nyomók meg a pride-on vonulgató melegek és ezért azt gondolod, hogy ez a két társaság ugyanaz. Pedig nem. Akiket én személyesen gendertudóskodni láttam azok mind heterók voltak. Asszem legalábbis mind az volt.

A lényeg, hogy a kettő két teljesen különböző dolog, valószínűleg a legtöbb meleggel tök jól el tudnál arról beszélgetni, hogy ez az egész gendertudomány mekkora marhaság és eléggé egyet is értenétek. Legalábbis én így gondolom.

6.Lenin 2021.11.18. 18:41:53

@cvsvrs:

Nem azt vitattam, hogy lokálpatrioták ne lehetnének egyben egészséges nemzettudattal megáldott polgárok is. De lehetnének nemzetárulók is.

2021.11.18. 18:51:03

@Gábor Révész:
kósáné is propagandista. és beengedik az óvodába ezzel az alapítványába. sírhatna, hogy üldözik budapesten. pellengérre állítják a magánélete miatt a nyomorultak és csatlakozhatna a labrisz egyesülethez. csak ugye éppen a liberálisok üldözik, ahol csak lehet ütlegelik. mert eredendően nem közéjük tartozik.

2021.11.18. 18:58:44

@Gábor Révész:
ez az óvodások felvonulása a fidesz programiroda szervezésében. kb. ezekbe öltözteti be a gyerekeket.
www.youtube.com/watch?v=JNjXpzPqvIY
ebben van testfestés, tesco ugrálóváras, a felvonuláson latin táncos tini kurválkodás, hupikék törpikék, flinestone család, amerikai baseball csapat. ezeket találják ki az óvónénik, a szülők illetve a gyerekek ezt látják a tévében. és ha ezek mellett megjelenik a magyar néphagyomány, akkor ráfogják, hogy az náci.

2021.11.18. 19:39:35

@6.Lenin:
egy magyarellenes, vagy általában véve népellenes ideológiával nem nagyon lehet valaki lokálpatrióta. tehát mondjuk errefelé a fidesz rendezőirodája a szabadtéri játékokat többek között kern andrással, hernádi judittal és gálvölgyi művészúrral promótálják. akik ugye a 7i7 sztárjai, a humor "nagyágyúi". egyáltalán nincsenek betiltva. sőt, mivel népszerűek (egyébként joggal, mert a művészetüknek van értékelhető része, sőt kiváló elemei is) ezért őket természetes módon meghívják, de nem játszhatnak "o1g" darabokat. mivel a fidesz egy állampártként működik debrecenben. ők
ezt nyilván nem kultiválják. és nincs koalíciós partnerük, nincs plurális többpárendszer, ami teret engedne a társadalomkritikának. a fidesz kulturális programjában van csíksomlyói passió, mucsi zoltán, stohl buci, molnár piroska
www.youtube.com/watch?v=JNjXpzPqvIY
és egy ilyen elődás kb. 5 millió forint jegyárbevételt produkál. 1 ezer fő 5 ezer forintot kifizet. és ehhez még ugyanennyit hozzá lehet tenni céges mecenatúrával. és ugye ebből a színészek is profitálnak. és a nagyerdők fáit, és a debreceniek értő közönségét többek között ezért is nagyon szeretik. de nincs azzal probléma, hogy valami anyagilag is jövedelmező. nyilván nem akasztanak le milliárdokat. ez szabad piaci. a szabad téri színház. mert ennek a fenntartása a kőszínházhoz mérten viszonylag olcsó. az évek során kialakul egy profi színpadtechnikus csapat, a díszleteket, hangosítást megépítik, stb.

debrecenben aligha van annyi fizető néző, hogy az a kőszínházat is fenntartsa. ettől még budapesten lehet. hiszen new york-ban ott a broadway és dollár milliárdokat termelnek ki. de azokban egyáltalán nincs társadalomkritika. hanem azt mondják, hogy milyen csodálatos az amerikaiak vezette multikulturalitás. hanem nagyrészt keleties meséket adnak el nyugaton. mert ami nyugatnak mondanak az a földkerekség 1/10 és egyre inkább 1/20 része. lényegében mindenhonnan kiemelik a legnépszerűbb sztorikat és azt adják elő kvázi amerikaiként.

ha mondjuk erre nevelne budapesten az szfe, akkor azt mondám, hogy na jó. a magyar színházi iskola neveljen erre is. de erről szó nincs. budapesten nem egy broadway típusú musical színházasdi ül tort a magyar népi kultúra felett. szente vajk aki ilyen broadwayes "fidesznyik". még az is a fideszben van. hamem amire azt mondják, hogy "liberális" az valójában az nem lokálpatrióta, nem kozmopolita, hanem a politikai underground.

6.Lenin 2021.11.18. 19:50:35

@cvsvrs:

Játék a szavakkal(fogalmakkal). Tudod az a helyzet ezekkel a fogalmakkal, hogy szinte mindenki mást ért alattuk, és még akár nyögvenyelősen is, de meg tudják magyarázni. Az ember egy csodálatos lény, bármekkora marhaságra képes magyarázatot találni.
Ezeken a fogalmakon vitázni remek alkalom egy jóízűt anyázni, más értelmét nem nagyon látom. Te kedveled Debrecent, jogod van hozzá, én kevésbé, mert nincsenek hegyek a városban, de mindent elfogadok amit a városról írsz, mert te azokat kedveled benne, és a saját értékrendedet nézve tökéletesen igazad is van.

ulpius66 2021.11.18. 19:52:17

Íme az ámerikai egészséges "nemzettudat"

"Egy év alatt 100 ezer amerikai halt meg drogtúladagolásban"

Körülbelül 100 ezer amerikai halt meg gyógyszer-, fájdalomcsillapító- és kábítószer-túladagolásban egy év alatt, amely sosem látott halálozási szám – írja a Yahoo Finance.
Két évtizede folyamatosan emelkedik a drogtúladagolás miatti halálozás az Egyesült Államokban, de az elmúlt két évben különösen nagy ugrás volt megfigyelhető. Csak tavalyról az idei évre 30%-kal nőtt a túladagolás miatti halálozás, szakértők szerint részben a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.

Joe Biden elnök „tragikus mérföldkőnek” nevezte az adatokat, miközben Rahul Gupta, a Nemzeti Gyógyszerellenőrzési Hivatal vezetője „példátlan válaszadásra” sürgette az illetékeseket."

Hajrá USA!!!!!!!

CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!

Gábor Révész 2021.11.18. 20:04:17

@cvsvrs: Nem igazán értem a gondolatmeneted. Ilyen egy gyermekfesztivál. A mai gyerekek inkább vonzódnak a diszkótánchoz, mint a népi táncházhoz. Előbbihez komoly tánctudás nem létszükséglet, utóbbihoz nem árt. Az általam ismert budapesti általános iskolában az összes alsó tagozatos osztályban van néptánc oktatás, év végén minden osztály bemutatja, mit tanult az év folyamán. Van szüreti felvonulás, kiszézés, tojásfestés, karácsonyi hangverseny. Ennek ellenére az iskolai Ki mit tud-on sokkal több a modern táncos fellépő. Megváltozott a világ, mesterségesen nem lehet évszázadokat visszaforgatni az időt.

Gábor Révész 2021.11.18. 20:12:03

@arthurthedent: Nem, nincs igazad. Öt kortét nem lehet összehasonlítani 5 millió almával. Hiába öt-öt, a nagyságrend nem stimmel.
Én nem azt mondom, hogy nem kell támogatni a határon túli magyarokat, csak azt mondom, előbb kéne támogatni az elmaradott térségekben vegetáló magyar családokat.

De ismét, és nyomatékosan kijelentem, hogy nekem elsősorban avval van gondom, hogy ezek a külhoni magyarok vaskos pénzek fejében eltorzítják az itthoni választási eredményeket!

2021.11.18. 20:19:04

@arthurthedent:
az lmbtq közösség nagyrészt heteroszexuálisok alkotják. politikai aktivisták, akik meg akarják menteni a szegény kis melegeket a gonosz fasiszták karmai közül. és ezek után ők ülnének be a minisztériumokba. a melegeket eszköznek használják. a budapesti pride is hatalmi céllal szerveződik a kezdetek óta. az szdsz-hez kötődik. ami a nemtelenséget propagálja, keresztényellenes, nemzetellenes. nem is nagyon tud másmilyen lenni. a zsidókeresztény tradíció nem kultiválja, a nemzet (gyermek) nemzésen alapul. heteroszexuális párkapcsolaton. és a melegek úgy kapcsolódnak ehhez, hogy őket is anya és apa nemzette. amit a pride és az lmbtq közösség megtagadna mondván, hogy az sötét elnyomatás. ezen alapul a cancel culture.

megértem szecsődi karcsit, aki azt mondja, hogy őt az apja részegen levizelte. miután agyba-főbe verte az anyját. és ezért ő képtelen férfiként viselkedni. mert a családban nem látott ehhez megfelelő mintát. ezt is megértem. ezért ő nem homoszexuális férfi akar lenni, hanem heteroszexuális nő. ezt már nem értem. és ezt már nem tudom kultiválni. felőlem műttesse magát "nővé" és felőlem legyenek olyan underground szórakozóhelyek, ahol szecsődi karcsiból lett karinát szexuális tárgyként kezelve rajongó tábort szerez magának. de miért lenne ez a progresszió. miért kellene azt mondani, hogy ez a mainstream. lehet felőlem berlinben, akár budapesten is. miért ne lehetne ez ellen érvelni. vagy egyszerűen elutasítani mondván, hogy kösz ezt nem kérjük karcsi, vagy karina. ez a liberális extremizmus a politikai underground. és a kultúrharcban helyet cserélnek a korábban extrém nacionalistának ítélt kulturával. mert ez most ugye a kultúra főáramának része.
kurultaj.hu/
a jobbikos etnobiznisz feletti irányítást átvette a fidesz. és az emmi támogatásával szervezik. orbán ott ül a türk tanácsban. és mondja, hogy a magyarokban is részben kipcsák vér csörgedez. és a magyarságkutató intézet szerint ez történetileg magalapozott. a magyar tudományos akadémia szerint nem. a magyarságkutató intézet a göttingeni egyetemmel kutat, és a publikációban a columba és a stanford egyetem archeogenetikusai a társszerzők. és kásler mellett ilyen nevek szerepelnek a nature-ben. és szerintük a honfoglalóknak legalább annyi közük volt a török kaganátushoz, mint az obi ugorokhoz. 444, a hvg, a telex publicistái ezt nem fogadják el és szerintük ezek futóbolondok. a finnugrizmushoz semmilyen természettudományos mérés nem társul. annak semmiféle tárgyi emléke, élettanyi nyoma nincs. ókori írásos emléke sincs. az bölcseleti jelleggel sem áll meg. és ebből lesz egy vallásháborúsdi. a nép, a nemzet, a nyelv eredetéről. amire az mta azt mondja, hogy ez teljesen eltérő. a nyelvünk egy ősi finn nyelvjárás, amit a makogó magyarok vettek át az ős obi ugoroktól.

ez egy hanti mese. tessék már megnézni.
www.youtube.com/watch?v=kOoCdTUHUFM
és ebből lett ez.
www.youtube.com/watch?v=ji9reSb4xWQ
és az a válasz, hogy nem lehetnek alternatív elképzelések, hogy esetleg mégse.

2021.11.18. 20:24:02

@Gábor Révész:
a mai gyerekeknek mutassuk be a diszkó táncot és a néptáncot. és lehet, hogy a többség népi táncol a diszkó mellett. nincs semmiféle progresszió, ami szerint a nyugati diszkó a magyar folk felett áll. ez az egyik hitvilág. ez kultiválja az lmbtq-t és a többit. és van egy másik, amelyik azt mondja, hogy legyen népi nacionalizmus, és szűcs judit énekelje csábosan, hogy gyere a disco club elé.
www.youtube.com/watch?v=bzie404Hr3o
ezzel szűcs judit nem mondja, hogy meghaladta a tradícionális folklórt. ezt nem a diszk zsokék mondják. dévényi tibi bácsi és a többiek. hanem egy a magyar kultúrától idegen csoportosulás. akik a diszkó zenét se szeretik, és a folklórt se. az egy kultúra nélküli identitását vesztett közeg.

2021.11.18. 20:24:51

és amaz kultiválja az lmtq-t és a többit.

Gábor Révész 2021.11.18. 20:28:28

@cvsvrs: Már ne is haragudj, de úgy beszélsz erről az LMBTQ közösségről, mintha ez egy tömegmozgalom lenne. Nem az! A magyar családok elsöprő többsége a normális nő-férfi kapcsolaton alapszik. Törpe minoritást képeznek azok, akik homoszexuális kapcsolatban tartósan összetartoznak. Jellemzően ezek a kapcsolatok igen rövid életűek. Vagyis fel sem merül, hogy apa-apa fogadjon örökbe gyereket. Ráadásul a gyermek örökbefogadás nem egy sétagalopp.
Az egy más kérdés, hogy manapság divat b*inak lenni, de én úgy gondolom, ez a divat is el fog múlni, mint a trapéznadrág.

Gábor Révész 2021.11.18. 20:31:15

@cvsvrs: Ha elolvasnád, amit írtam, akkor olvastad volna, hogy ebben az iskolában sokkal több népi benyomás éri a gyerekeket. LMBTQ propaganda egyáltalán nincs. És ennek ellenére népszerűbb a discotánc. Ilyenek a fiatalok!

2021.11.18. 20:43:03

@Gábor Révész:
tehát nem a diszkó zenészek mondják, hogy ők egy felsőbbrendű mesterrassz. hanem egy kultúrfasiszta csoportosulás. ez a törzsi tudatuk, hogy ők a világ felett állnak. két ilyen tradíció van. az egyik náci, a másik a komcsi. és ezek egy politkai platformon állnak. a jobbik és a dk (msz(m)p). ezek az ellenzék vezető politikai pártjai.

nem fenyő miklós mondja, hogy a limbó hitó meghaladta azt, hogy madárka, madárka. hanem azt, hogy ők ilyen limbó hintósat játszanának. kaszinó tvisztet. és a nép azt mondja, hogy legyen az is. nemrég voltam hajdúszoboszlón. ahová lengyel, orosz-ukrán nyugdíjasok járnak. a kaszinó tvisztnek hatalmas sikeres volt. azt játszották éjjel. és sikere volt a hajdútáncnak nappal.
www.youtube.com/watch?v=x4s0_C3-fAI
mert egy kicsit kozákos katonatánc. a németeknek a poroszos katonazenekarodi is tetszik. monarchista. de nem katonazenészek mondják, hogy ők meghadták a diszkót és a folkrórt. ezek szerint a zsidó country-t is. amit bródy játszik. nem bródy mondja, hogy ők a folklór felett állnak. mert azzal megtagadná az illést. még csak nem is koncz zsuzsa mondja. hanem a kizárólag őket kultiváló "kommunisták". de ezek nem valódi kommunisták, mert az csak tgm, a többi az kommunista eredetű. nem keresztényes, de nem is zsidó. kikéri magának. ilyen akármicsoda.

de még azt se lehet mondani, hogy ezt világpolgárok alkotnák. errefelé örülnek, hogy debrecenben koncertez sting. és elénekli azt, hogy "an englishman in new york". ő nyugatos világpolgár. és azt szeretjük. budapesten az ellenzék a politikai underground. mindenféle szirszarra azt mondják, hogy meghaladt mindent, ami magyar. mert az barna eső, sötét fasiszta, náci, stb.

Gábor Révész 2021.11.18. 21:03:35

@cvsvrs: Ne haragudj, de nem tudom követni a gondolatmeneted. Ráadásul nem is ismerem Debrecen kulturális életét, lévén budapesti vagyok. Bizonyára tudnék a fővárosból is mondani ilyen-olyan kiragadott példákat, de minek? Budapest is más, Debrecen is más.

2021.11.18. 21:04:46

@Gábor Révész:
az lmbtq közösség azt mondja, hogy átírnák a népmeséket. és ezekhez a könyvekhez írtak kézikönyvet, amit bevezetnének az óvodákban. és most az van, hogy körben áll egy kislányka. lássuk ki lesz a párja. lássuk kit szeret a legjobban azzal táncoljon gyorsan.

és ha a kislány a barátnőjével táncol, akkor sem csap az óvónéni a kezére, hogy pfúj, leszbikus. és akkor se ha kisfiúval. jelzem a néptánc tele van olyan elemekkel, amiben egyneműek táncolnak. a legtöbb esetben úgy indul. fiúk a fiúkkal. lányok a lányokkal. és ezek után kipárosodnak. a népzenében is van homoszexuális kulturális elem. nem is kevés. a néptáncosok között is vannak melegek. nem is kevesen. nincs olyan tájjelegű tánc, amiben férfiak ne vethetnek szerelmes pillantást egymásra feltéve, hogy akarnak. nincs olyan magyar tánc, amiben lányok ne táncolhatnának együtt. csak ezek után a férfiak és a nők kétségtelenül kipárosodnak ezekben. és ez integrálja a cigányokat.
a magyar folklór kulturálisan egyáltalán nem rassiszta és egyáltanán nem nyomja el a homoszexuálisokat. és nem is ők tiltakoznak. hanem egy államellenes, nemzetellenes, keresztényellenes, magyarellenes csoportosulás. mondván, hogy ők egy mesterrassz. nem keresztények annyi szent. és nem magyar érzelműek. szabadjon már ennyit mondani. álljanak össze. és nyerjenek választást. úgy a kultúrharc tovább folytatódik, amíg az lmbtq közösség és társaik a politikai underground világába nem süllyednek. vagy lehet, hogy győz a nyugati típusú progresszió. akkor nem lesz magyar kultúra. de úgy szűcs judit a diszkó se. mert a progresszió mindent meghalad. az lmbtq közösséget is meghaladják majd az újabb társalmi nemek felett álló legfőbb főprogresszió.

és a liberalizmus része az, hogy ebben egyesek nem hisznek. azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a föld nem lapos. és a haladásnak a földön része ugyan a linearitás, de ugyanúgy része a ciklikusság. a régi korok divattá válnak. az advent után megint lesz advent. vízkereszt után megint vízkereszt lesz. farsang után egyszer csak megint jön a farsang. a tavasz után megint tavasz jön. a haladásnak rész az ismétlődés. visszatér a múlt.

és ugye a progresszívek azt mondják, hogy igen-igen. jön a barna eső. nem enegdhetjük meg. ezért eltöröljük a volk-ot. mert völkischer beobachter tér vissza. errefelé azt nem nagyon olvasták. az egy másik népcsoport kulturális lapja. azok kezdjenek azzal valamit. töröljék el az országukat. de az sem kellene. a gyarmatosítók térdeljenek le a feketék elé. de feltétlen azt sem kellene. és az a liberalizmus, hogy ilyen vélemény is szabadon elhangozhat.

Gábor Révész 2021.11.18. 21:10:28

@cvsvrs: Hát, feladom. Nagyon sokat írsz, nagyon nehezen olvasható módon, és nagyon excentrikusan. Én részemről kiszállok.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.18. 21:44:29

@chrisred: Volna ...Tudod, ha a nagypapinak kereke lett volna, lehet, hogy ő lett volna a 6-os villamos. Volnákból nem lehet megélni.
Az utolsó ballibek idején lezajló EB selejtező során 4-1-re, majd 4-0-ra kaptunk ki Norvégiától, és a csoport hatodik helyén végeztünk. No comment..Ezért is volt nagy a pofájuk 2016-ban, aztán az arcukra fagyott a gúnyos mosoly.:) Külön öröm, hogy akárcsak később az osztrákok, ez a csapat is tele volt migrivel. Az idióta norvég műsorvezető talán még most is szürke mackóalsóban jár be a stúdióba.:DD

2021.11.18. 21:55:32

@Gábor Révész:
ezek a nagyerdei szabadtéri játékok korábbi propaganda filmjei. a full fideszes rendezőiroda tálalásában.
2019
www.youtube.com/watch?v=6zByzyUdK9E
2018
www.youtube.com/watch?v=PiOShfmI5vk
2017
www.youtube.com/watch?v=X65w2S7SOTM
kb. ez most ilyesmi a fidesz irányította nemzeti (liberális) kultúra. amiben vannak népies elemek is. és kb. ezt tartja fent a piac. és az o1g típusú "társadalomkritikus" előadások a politikai underground kategóriájába esnek. azok jelentős része államellenes, nemzetellenes, keresztényellenes, magyarellenes uszítás. a vidéken való élcelődés, mondván, hogy az valamilyen alsóbbrendű valami. kb. olyan, mintha a görbeorrú zsidókon élcelődő jobbik lenne. persze arra is lehet mondani, görbe tükör zsidó társadalomkritika. az összefogásban ők is egy oldalra kerültek. orbán ennyiben ügyes hatalomtechnikus, hogy ezeket egy oldalra terelte gyurcsánnyal. aztán lehet, hogy leváltja őket az összefogás. úgy a kultúrharc folytatódik.

tarlós leváltása is a kultúrharcot erősítette fel. budapesten az egypárti fidesz konszolidálttá vált volna. tarlós nem akarta teljesen szétverni a liberálisnak mondott színházasdit. főpolgármesterként semmit se akart államosítani. tarlós nem kellett. úgy durvul be a kampány. a dk magasabb fokozatba kapcsol és a fidesz se adja alább. márki zay péter se. ugye olyan nem volt, hogy politikus (egy amúgy nem tolvaj) gyerekének a nagy nyilvánosságban egy másik politikus beszólogat, hogy te kis buzi. nem kommentben írja egy senki, vagy tóta wé árpád, hanem miniszterelnök jelölt beszólogat a kormányfő gyerekének. mondván, hogy ez a nyugati kultúra. és még nem vagyunk a kampány végén.

erre mondom azt, hogy dönteni kell, hogy irányzat legyen a mainstrem és a másik a politikai underground. az egyiknek el kell tűnnie a közmédiából, általában véve az országos sajtóból. mert másképp nem lesz normális magyarország. és felőlem lehet mondani, hogy a fideszt kell a földbe beletaposni. csak ez a játszma kétesélyes. de lehet, hogy az ellenzéki pártok győznek. lehet. az nem igaz, hogy a fidesz nem lehet viszonylag konszolidált. ti. errefelé az.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.18. 22:22:14

Az ellenzék nemzettudata:

2002. december 1.
Medgyessy Péter és Adrian Nastase koccintása

2021.11.18. 22:34:45

@Gábor Révész:
ezek a kisfilmek, mind a jelenlegi magyar kultúra centrumában állnak. ezek a fidesz propaganda filmjei. és a fidesz irányítja a magyar kultúrát. az adja a centrumát a centrális erőtérben. és mondjuk az szfe az, ami excentrikus. vagy a társadalomkritikus alföldi róbert a centrumon kívül levő. mert ez a csoportosulás úgy gondolja, hogy ez a nyugatos mainstream.

csakhogy amit ez a csoportosulás képvisel az nem a broadway, vagy a moulin rouge, vagy a három testőr, tulipános fanfan, amit a nyugatból a köznép szeretett. nem bud spencer, terence hill, alain delon, zorro, rocky vagy akármi ami a nyugati világból népszerű volt. ez mind hímsoviniszta. mert férfias. de nem marlene dietriech, marilyn monroe, greta garbo, lollobrigida, mert az nőies. hanem van egy ezeket meghaladó micsoda?

konszoldiált normális közéletet az egypárti fidesz hoz létre. nekem se tetszik, hogy csak az az egy lehetőség van. nem látok ellenpéldát. errefelé a fidesz egy állampártként működik.
debrecen 2021. november 15. bródy jános koncert.
pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/565/brody-janos-gaz-van-babam-koncert-474-279-169969.jpg
a fidesz hívja meg. a mediaworks promótálja előtte, utána. mi kellene még? értem, hogy ne a demeter nem tudom ki mondja meg. váltsák le. álljanak össze. és ha nyernek, akkor nem a demeter mondja meg, hanem akiket ők választanak. abból ugyaúgy kultúrharc lesz. csak azt ők akarják megnyerni. lehet, hogy ők nyernek. ebben az is benne van, hogy vesztenek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.18. 23:03:07

Fideszbirka nemzettudat: aki ballib az nem magyar(tehát mindenki aki nem Viktorra szavaz).

2021.11.18. 23:10:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
és aki nem az ellenzékre szavaz az nem európai. mert a fidesz nem képvieli az európai értékeket. a fidesz szerint az összefogás nem magyar érzelmű. egy-egy. és ebből kell választani.

2021.11.18. 23:27:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
we are the 99. polish solidarity. together.
en.wikipedia.org/wiki/We_are_the_99%25
ismerős. mi vagyunk a 99. szoldairtás zászló. együtt. ismerős? ez lenne az európai. ez az amerikai demokrácia export. az "alsóbbrendű" keletiek rászorulnak. úgy, hogy térdeljenek le a fehérek rószaszín szoknyában a feketék elé. blm mozgalomé a jövő. lmbtq. gender tudományok. hékás ez amerikanizmus. demokrata pártiak a kampányelemei konkrétan. ezek nem a tradicionális európai értékek. nagyon nem. dr. dobrev klára és kedves családja, olyan messze áll a nyugattól, mint makó jeruzsálemtől.

2021.11.18. 23:35:42

ha az ellenzék azt mondja, hogy ők az amerikai demokrata párt programját hirdetik meg, demokrácia export illetve innen nézve import hívei, akkor az legalább korrekt. szó nincs európai hagyományos értékekről. ez amerikanizmus. illetve annak egy része, amit a demokrata párt hirdet meg. onnnan ered a blm mozgalom, az lmbtq közösség a gender "tudományra" alapozva és a többi. ezek nem a nyugat-európai fehérek találmányai. nem ők akarnak letérdepelni rózsaszín tütükében a feketék elé. de ezt még csak nem is befolyásos feketék követelik. a repperek, vagy a kosárlabdázók, ezt nem a hollywoodi feketék találmánya. ezt eddy murphey vagy morgen freeman követeleli. hanem a cnn demokratái. lehessen már annyit mondani, hogy nem európaiak.

arthurthedent 2021.11.19. 06:54:55

@Gábor Révész: "Nem, nincs igazad. Öt kortét nem lehet összehasonlítani 5 millió almával. Hiába öt-öt, a nagyságrend nem stimmel."

Nem a nagyságrend, hanem a mérték nem "stimmel". Az öt körte árát, az öt körte súlyát, az öt körte kalóriatartamát nyugodtan össze lehet hasonlítani az öt alma hasonló mutatóival. Az egyik ország gazdasági erejét össze lehet hasonlítani a másik ország gazdasági erejével, mert mind a kettőnek ugyanaz a mértéke. Magyarország GDP-je ennyi, az USA GDP-je meg annyi.

A példád helyesen úgy hangozna: öt körtét össze lehet hasonlítani 50 ezer körtével.

És akkor azt meg sem említettem, hogy a két ország gazdasági erejét összahasonlítottad, azt találtad, hogy az egyik sokkal nagyobb mint a másik, majd kijelentetted, hogy a kettőt nem lehet összehasonlítani. :D

"Én nem azt mondom, hogy nem kell támogatni a határon túli magyarokat, csak azt mondom, előbb kéne támogatni az elmaradott térségekben vegetáló magyar családokat."

Előbb támogatják az elmaradott térségekben vegetáló magyar családokat. Mindig is támogatták.

"De ismét, és nyomatékosan kijelentem, hogy nekem elsősorban avval van gondom, hogy ezek a külhoni magyarok vaskos pénzek fejében eltorzítják az itthoni választási"

Minden választó ezt teszi, eltorzítja a maga javára, a maga akarata szerint a választási eredményeket.

6.Lenin 2021.11.19. 09:32:56

@arthurthedent:

Nem érted a lényeget. A haladóéknak CSAK AZ A JÓ, HA ŐK VANNAK HATALMON,ŐK HAZUDNAK, ŐK LOPNAK , MINDENBEN ŐK MONDJÁK MEG A TUTIT. Minden más fasiszta, náciság. Nekik csak ez a lényege a létüknek. NINCS MÁS LEHETŐSÉG gondolják valamiért, de erre magyarázatot ne várj, mert ők sem tudják.

konrada 2021.11.19. 10:24:43

@ulpius66: ""Egy év alatt 100 ezer amerikai halt meg drogtúladagolásban"

Körülbelül 100 ezer amerikai halt meg gyógyszer-, fájdalomcsillapító- és kábítószer-túladagolásban egy év alatt, amely sosem látott halálozási szám"

Szvsz. ezt most hülyeség volt idehoznod, mert a magyarok sem mennek a szomszédba önsor-rombolásban. Az USA lakossága 333 millió, azaz arányaiban hasonló nagyságrend magyarban 3 ezer.
...s van egy félelmem: ezen tudatmódosítókban meghaltak vannak ennyien itt is. (Ha csak nem limitálja ezt a méretet a piától meghaltak száma, mert a magyarok hagyománytisztelőbbek...:(

Gábor Révész 2021.11.19. 10:31:22

Egy kis adalék az általam túlzónak tartott, a határon túli magyarok támogatásához:
telex.hu/gazdasag/2021/11/19/magyar-kozpenze-szlovakiaban-1-resz-bethlen-gabor-alap-ced-kft-ingatlanvasarlas-templomfelujitas-rakoczi-szovetseg-klienturaepites

És ez csak egy terület, Erdélyről alig esik szó...

Ja, és a Lánchíd felújításához a 6 milliárd Forintot sem kapja meg a főváros...

Gábor Révész 2021.11.19. 10:32:27

@6.Lenin: Tökéletesen leírtad a fidesz attitűdöt! Csak gratulálni tudok!

6.Lenin 2021.11.19. 10:36:54

@Gábor Révész:

Ha te ezt ma így látod, akkor egy nagyon sötét elvakult hívő lehetsz. Kit érdekelt ma Mo-on egy előválasztás nevezetű cirkusz? Lopásba meg a Fidesz csak szégyenkezhet.

Gondolom, ha indokolnod is kéne amit írtál, igen csak nikotinos lenne a gatyád.

2021.11.19. 11:12:19

@Gábor Révész:
a kérdés az, hogy ki kapja meg a 6 milliárdot. az mszp-p és többiek vagy a fidesz. és a fidesz nyilván azt mondja, hogy ők. a másik meg azt, hogy azok ellopják. a fidesz azt mondja, hogy a magyar építőipari kartell kompletten az ő pártjukon áll. ha magyarok újítják fel a lánchidat, akkor azt jelenti, hogy a fidesz újítja fel. a reálgazdaság nagyrészt fideszben van. az ellenzék pedig elsődlegesen a külföldiek kegyét keresi ott is ahol van helyi megoldás. és a magyar vállalatok nem nagyon kapnak hitelt a nem-magyar bankoktól. ezért nacionalizálni kell a bankrendszert. a pénzügyi-kereskedelmi-szolgáltató szektort. és ez akkor tartható, ha internacionalizálják a gyáripart. és megtámogatják a betelepülő termelő vállalatokat. beruházási adókedvezményeket, vagy adómentességet kapnak. ez a fidesz gazdaságpolitikája.

és az ellenzéké az, hogy az állam rossz gazda. ne avatkozzon be a piac működésébe. hanem az átlag magyar vállalkozás versenyezzen a évszázadok óta kapitalizálódó nyugati oligopóliumokkal. és ez alapján lássák már be, hogy a magyarok egy semmire se alkalmas szolganép. a kulturális megaláztatást is viseljék el. túl azon, hogy brutális inflációt gerjesztenek és aprópénzért privatizálnak. és tőlük sem áll olyan távol a lopikálás. és lehet mondani, hogy nem ez az ellenzék gazdasági elképzelése. mégis micsoda?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 12:10:11

@arthurthedent:

Értem az ideológiai, pszichológiai és politikai célt, ám megrögzött Fidesz-szavazó létemre sem helyeslem, hogy a határon túli magyaroknak Magyarországon szavazati joguk van.

1) Egy ember - egy szavazat. Ellentétes a jogegyenlőséggel, hogy egyes embereknek több szavazatuk van, mint másoknak. Ezt értem nemcsak a határon túli magyarokra, hanem minden kettős állampolgárra, bármely országok állampolgárai legyenek is - bár más országok választói törvényeihez nyilván semmi közünk. Sőt azokra az "útlevélmagyarokra" is, akik ugyan nem kettős állampolgárok, ám életvitelszerűen és huzamosan más országban élnek, kapcsolatuk, kötődésük az anyaországhoz megszűnt.

2) Azt tartom helyesnek, ha a szavazó a szavazata következményeit is viseli, ezek tudatában szavaz. A külhoni magyarokra ez nem áll.

Gábor Révész 2021.11.19. 12:20:11

@6.Lenin: 1. " CSAK AZ A JÓ, HA ŐK VANNAK HATALMON"
12 éve a fidesz van hatalmon, és már most mindent megtesz, hogy a következő választáson is feléjük lejtsen a pálya. Az meg az én magánvéleményem, hogy már most készítik elő a számítástechnikát, hogy ha nem úgy alakulnak a részeredmények, megint "váratlan leállás" legyen.
2. "ŐK HAZUDNAK"
Mennyi példát hozzak? A Kossuth téren összegyűlt 2 millió tüntetőtől a péntek reggel nem zárjuk be az iskolákat este meg bezártukon át a lakcím-biznisz legalizálásának magyarázatáig.
3. "ŐK LOPNAK"
Csak meg tudom ismételni a legutóbbi linket:

Gábor Révész 2021.11.19. 12:21:38

@Gábor Révész: bocsi, rossz gombot nyomtam.
Tehát: telex.hu/gazdasag/2021/11/19/magyar-kozpenze-szlovakiaban-1-resz-bethlen-gabor-alap-ced-kft-ingatlanvasarlas-templomfelujitas-rakoczi-szovetseg-klienturaepites
4. " MINDENBEN ŐK MONDJÁK MEG A TUTIT"
KESMA nincs több hozzáfűzni valóm!

2021.11.19. 12:33:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a kettős állampolgároknak félszavazatuk van. ti. listán szavazhatnak. és nyilván a fideszre szavaznak. lehetne egyéni kerületi rendszer. ahhoz az kellene, hogy a partium és erdély vegyes zónává váljon. és a tradicionális vármegyék magyar választókerületté alakuljanak. ez ellen tiltakozna bukarest. és aligha fogadná el budapest választói többsége is. ők azt mondják, hogy trianon lezárt ügy és semmiféle revízió nem lehetséges. mivel határ menti vagy határon túli kerületek nem lehetnek a magyar állam kapcsolt részei így marad a listás félszavazati jog, ami a fidesznek kedvez. ezért ők ebbe belemennek és az ellenzék tiltakozik.

ha lennének kerületek, akkor lehetne még azt is mondani, hogy onnan is jussanak be képviselők. és nemzetiségi listán is bekerülhessenek. így közvetlen épviselőik is legyenek a magyar országgyűlésban. elég sok szószóló. ami a közéleti vitákban a jobboldali többséget garantálja. azonban amíg nem fizetnek a költségvetésnek adót addig szavazati jogot ne kapjanak. ez is lehetne. de ehhez is revízió kellene. az ukrán állam aligha fogadná el, hogy legyen ungvár-beregi egyházkerület és magyar tankerület. és az ellenség se.

marad a listás félszavazati jog. amit a fidesz hozott létre. és az ellenzék ha többségbe kerül, akkor eltörölhet.

Gábor Révész 2021.11.19. 12:36:00

@cvsvrs: Látom, a külföldre menő milliárdokkal nincs gondod, csak a Budapestnek igért 6 milliárddal. Érdekes életfelfogásod van!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 12:40:00

@Gábor Révész:

"Az meg az én magánvéleményem, hogy már most készítik elő a számítástechnikát, hogy ha nem úgy alakulnak a részeredmények, megint "váratlan leállás" legyen."

Jogod van a magánvéleményedhez. Más kérdés. hogy annak, amit írsz, nincs semmi értelme, mert most minden szavazókörzetben lesznek ellenzéki szavazóbiztosok (vagy ahogy hívják őket) is, tehát ellenőrzött körülmények között újra lehet számolni a szavazatokat.

6.Lenin 2021.11.19. 12:59:59

@Gábor Révész:

írtam, hogy rendkívül elfogult, és sötét vagy.

Miért is kéne átadnia a hatalmat a Fidesznek? Mert már majdnem bepisiltek, annyira szeretnétek hatalmon lenni?

Mi volt, amikor a jelenlegi ellenzék volt hatalmon? Ők nem várták meg, míg valakinek lejár a mandátuma, kirúgtak mindenkit, csak ballib sajtó , tv volt. Mindenben ők adták az irányt, amihez igazodni kellett.

most? Nyugodtan játszadoznak előválasztást, átbaszva a saját szavazóikat, megegyeznek a pozíciókról a háttérben, úgy számolják a szavazatokat ahogy nekik tetszik, stb. Azt írnak, amit csak akarnak, már most hazudoznak, tüntetik el a lóvét az önkormányzatokból, a haveroknak.

Nem vagy képes különbséget tenni egy dinnye és egy körte közt. Sötét vagy Gáborkám.

Gábor Révész 2021.11.19. 13:00:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, biztosan azért akarja még a választások előtt az MVM-NET-et, a szavazatszámlálás hálózati feltételeit eddig biztosító céget bekebelezni az Antenna Hungária és a 4iGH magáncég.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 13:00:57

@cvsvrs:

"azonban amíg nem fizetnek a költségvetésnek adót addig szavazati jogot ne kapjanak. ez is lehetne."

Ez inkább ne legyen, mert innen egyenes út vezetne oda, hogy ne szavazhassanak a munkanélküliek, a nyugdíjasok stb. Vagy hogy mindenkinek annyi szaavzata legyen, amekkora a jövedelme/vagyona.

Szerintem jobb megoldás lenne az, ha a határon túliak korlátozott mandátumú képviselőket küldhetnének a parlamentbe. Nekik csak az olyan kérdésekben lenne szavazati joguk, amelyek közelebbről érintik a határon túli magyarokat is.

Gábor Révész 2021.11.19. 13:03:31

@6.Lenin: ad 1. Neked én nem vagyok Gáborkám!
ad. 2. Sötét te vagy, hogy nem látod, mi folyik eben az országban. Ismételgeted a 12 éve kezdett paneleket!
ad 3. Az előválasztás nagyon is sikeres volt, nem véletlenül van így besz..va a fidesz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 13:05:03

@Gábor Révész:

Meg biztos azért jönnek majd jövőre is külföldi megfigyelők. Remélem, számítástechnikai szakember megfigyelők is jönnek majd. Gyanítom, hogy minden szavazókörbe fog jutni egy EU-s megfigyelő is. :D Ami nem baj, sőt én üdvözölném, ha így lenne, mert akkor egy esetleges Fidesz-győzelem esetén nem lehetne kétségbe vonnia választási eredményt.

Meg fogsz lepődni, de léteznek olyan Fidesz-szavazók, akik maximálisan tiszta választást akarnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 13:07:54

Én nagyon szurkolok a Fidesznek, de ha elveszítik a választást, akkor úgy jártak. A választások tisztasága és a demokrácia fontosabb, mint egy elvesztett választás.

2021.11.19. 13:08:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a fidesz elképzelés az, hogy államegyházat építenek. mivel nem volt osztrák és szlovák reformáció, az urkánonok, a románok és a szerbek ortodoxok, a magyarok unortodoxok ezért a felekezeti hovatartozásnak és a vallásnak nemzetmegtartó szerepe van. a magyar református egyház 2009-ben újraegyesült. tőkés püspök ep kampányában. amikor ep választás van, akkor a neoprotestáns egység éppen 5, 10, 15, stb. éves. és buszos kirándulásokat szerveznek. és ehhez csatlakoznak a katolikusok. ökumenikus zarándoklat indul nagyváradra.
www.youtube.com/watch?v=Ha9-ZFSI-7E
a fidesz nem kevés pénzből újítja fel a püspöki palotákat. épít egyház iskolákat, tart fent színházat. úgy, hogy ezek egy egyházkerületek, tankerületek nemzetközi jogi értelemben román egységállam részei. debrecen nagyvárad tramtrain-t úgy tervezik, hogy megépítik a határig és felvásárolják a hiányzó területet a parasztoktól. és ezt a bihor megyei közgyűlésben elfogadják. és ebbe ezek után belemegy a román polgármester.

tárgyalni nem lehet. budapest választói többsége a részleges revíziót sem fogadja el. errefelé még a dk-s kisnyugdíjas is azt mondja, hogy rendben van, lássanek el betegeket a határon túlról. ami a túlélési esélyeit jelentős rontja. hiszen sokkal több orvos nincs kelet-magyarországon. és a ha valaki a határon túlról áttelepül, akkor nyugatabbra, budapestre és környékére költözik. elég sok a visszaélés. ukrán nyugdíjak. na abban gyurcsánynak igaza van. megvesznek gazdagabb családokat. olyanokat, akik egy mukkot nem beszélnek magyarul. tolmáccsal megy a bankba. a fideszben úgy vannak vele, hogy a kárpát-ukrán maffia is hordja ide a pénzét. és ők európai uniós állampolgárságot adnak nekik. ez kell ahhoz, hogy a felső tiszavidék visszatérjen magyarországhoz. és moszkva elcsatolja a donbass-t. ennek semmiféle nyugati támogatottsága nincsen. ha abból indulunk ki, hogy mit akar a nyugat, akkor semmiféle revízió nem lehetséges.

Gábor Révész 2021.11.19. 13:12:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, most igazat szóltál! Valóban meg lennék lepve, ha lennének ilyen fidesz szavazók. A gond az, hogy én még egyet sem láttam!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 13:13:33

Ráadásul a Fidesz csak saját magát okolhatja, ha elveszíti a választást. A választási törvény módosításával ui. a Fidesz kényszerítette ki az ellenzéki összefogást. OK, az sem volt éppen ideális, hogy korábban a második fordulóban a választói akarat ellenében foghattak össze a pártok, nem tudom, jobb vagy rosszabb a mostani rendszer - valószínűleg alaposan elemezték ezt a Fidesz szakemberei. Majd tavasszal elválik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 13:14:23

@Gábor Révész:

"A gond az, hogy én még egyet sem láttam!"

Nem küldök neked fényképet, de nézegesd az avataromat. :D

2021.11.19. 13:19:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a nyugdíjas is fizet áfát. a munkanélküli is fizet egészségügyi hozzájárulást. csak úgy kaphat ellátást. tehát vannak az állam irányába kötelezettségei és azok mellett vannak jogaik is.

a határon túliak támogatása egy kedves tehertétel. tehertétel ugyan, de mégis kedves. és azt szeretnénk, hogy visszatérjenek magyarország kötelekékébe. magyar állampolgárok legyenek. és a felvidéki morvák, szlovákok, ruszinok és az erdélyi oláhok és moldvák legyenek kettős állampolgárok. a keleti kárpátok külső határán élő csángók még magyar tankerületi központtal rendelkezzenek. annak ellenére, hogy ezt nem kultiválja a nyugat. elsőslegesen budapest tiltakozik ellene és nem bukarest. mert a magyar területek a román állam számára kifizetőhelyként jelentkeznek. és nem olcsó infrastruktúrát fenntartani úgy, hogy az országot kettészeli egy hegyvonulat. a főváros a nagy-román periférián van. tehát nekik a kifli románia lenne a kedvezőbb úgy, hogy ahhoz kapcsolódik transylvania, ami félromán. ilyet a "liberális" budapest nem akar. az összes kisebbség védendő és pozitívan diszkriminálandó, kivéve a magyart.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 13:26:27

@cvsvrs:

"a nyugdíjas is fizet áfát. a munkanélküli is fizet egészségügyi hozzájárulást..."

Igen, persze. Nem akartam mélyen belemenni, de ugye érted, mire akartam kilyukadni? Arra, hogy senki ne akarja visszahozni a virilizmust. Márpedig a komment, amire válaszoltam, lényegében erre irányult.

2021.11.19. 14:00:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a határon túliak segítése egy kedves tehertétel. ami hosszú távon akkor térül meg, ha ők is adófizetővé válnak. ahhoz részeleges revízió szükségeltetik.

6.Lenin 2021.11.19. 14:22:38

@Gábor Révész:

"ad 3. Az előválasztás nagyon is sikeres volt, nem véletlenül van így besz..va a fidesz."

Igazad van Gáborkám, be vagyunk szarva, a röhögéstől. Buktak a köcsögök, helyettük kihoztak győztesnek egy olyan alakot, aki győzelemre fogja segíteni a Fideszt, megint kétharmaddal.

Nagyon félünk, Gáborka, nagyon.

Gábor Révész 2021.11.19. 19:25:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jól megvagyok a kép nélkül is. Mondani meg bármit lehet, a tasztatúra mindent kibír. Amúgy én módosítottam a közismert mondást, miszerint "Minden reklám hazudik!"
Nálam ez így szól: Minden fideszes hazudik!

Gábor Révész 2021.11.19. 19:26:30

@Gábor Révész: Ja, gyakran még saját maguknak is...

Gábor Révész 2021.11.19. 19:27:55

@cvsvrs: Aki a trianoni diktátumot módosítani akarja, az hülye. Abszolút esélytelen, egy egész földrész haragja zúdulna a kezdeményezőre.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 19:40:26

@Gábor Révész:

Mi van, már előre kell magyarázni az eredményt?:D Mindezt úgy, hogy feltételezem szted az egy éve lezajlott USA elnökválasztással minden a legnagyobb rendben volt. (Vigyázz mit válaszolsz, inkább dúcold alá a szobát, nehogy esetleg rád szakadjon plafon.:D)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 19:43:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Én csak egyet nem értek. Ha a Fidesz ilyen ügyesen el tudja csalni a választást, miért hagyta nyerni Karigeryt, meg a többi libernyákot a nagyvárosokban legutóbb? Vajon mit mond erre a libsilogic?

Gábor Révész 2021.11.19. 20:12:26

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem kell magyarázni. Én tényeket mondok. A fidesz szisztematikusan készül a választás elcsalására. Az utóbbi hetekben ez a tendencia erősödni látszik. Kezdődött a lakcím-biznisz legalizálásával, folytatódik a jelenlegi számítástechnikai hátteret biztosító cég privatizálásával, és még ki tudja, mi van a tarsolyban.

Gábor Révész 2021.11.19. 20:14:42

@Veszéjben a lyogállamiság !: USA Trump ugynakkora gazember, mint Orbán. A világ csak jobb lett, hogy az a mocsok megbukott. Egy sarki néger utcasöprőbe is több intelligencia szorult, mint abba a pojácába.

6.Lenin 2021.11.19. 20:19:26

@Gábor Révész:

Segítek Gáborkám, most vásárolt a kormány miniatűr alagútfúró berendezéseket, amivel a szavazó fülkék össze lesznek kötve, és külön erre a célra tenyésztett fideszes egerek hozzák-viszik majd az előre kitöltött szavazó lapokat. Ez bizalmas infó, csak a nagymamádnak árulhatod el jövő szerdán délelőtt.

Gábor Révész 2021.11.19. 20:22:04

@Veszéjben a lyogállamiság !: Azt mondja, hogy például Budapest soha nem volt fideszes. Tarlós csak azért "uralkodhatott", mert Demszky egy barom volt, és az SZDSZ-es nyavalygással minden esélyt eljátszott.
Másrészt pedig a fidesz van annyira dörzsölt, hogy nem fedte fel a választást tovább torzító kártyáit Budapestért. Pontosan tudták, hogy gazdaságilag kicsinálhatják a fővárost, aminek napról napra látjuk a lépéseit.

Gábor Révész 2021.11.19. 20:23:00

@6.Lenin: Ha azt hiszed, vicces voltál, tévedsz. Ez nagyon izzadtságszagú!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 21:06:18

@Gábor Révész: Tehát akkor eddig nem csalt, de most majd fog..én már ennyivel is beérem.:D

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 21:13:54

@Gábor Révész: Mégha nyilvánvaló csalással is ugye. A cél szentesíti az eszközt.

Árnyalnám egy kissé a nagy örömödet:

www.portfolio.hu/global/20211116/a-republikanusok-eros-emberei-akik-kihivhatjak-bident-es-a-demokratakat-2024-ben-510966

"1. Donald Trump: Ha ő indul, ő az elsöprő favorit, és a fentiek többsége vagy egyike sem indul ellene, mert nem lenne értelme. A republikánusok nagy többsége azt szeretné, ha újra indulna, és körülbelül a fele azt mondja, hogy a kezdetektől támogatná őt."

telex.hu/kulfold/2021/11/03/virginia-egyesult-allamok-kormanyzovalasztas-republikanus-gyozelem

"Az AP hírügynökség elemzése szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as amerikai elnökválasztás során Virginia államot 10 százalékponttal megnyerte, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban. A virginiai vereség különösen riadalmat okozhat a párton belül a jövő évi félidős választások előtt, amikor az amerikai kongresszus irányítása a tét – fogalmaztak."

2021.11.19. 23:16:39

@Gábor Révész:
pl. az európai unió módosította a trianoni békeszerződést azzal, hogy létrejött az interreg-rohu. és ezzel létrejött egy új típusú kettős közigazgatás. ez egy részleges revízió a történelmi részeket illetően. és minden effélét elsősorban budapest ellenez. nem bukarest, hanem budapest keresztényellenes, államellenes és nemzetellenes választói többsége. amelyik olyan mértékig magyargyűlölő, hogy azt leírni nem lehet.

chrisred 2021.11.20. 05:25:18

@Veszéjben a lyogállamiság !: Érdekes, hogy pont egy "volna" mondatodra reagáltam. :)

"Ami a válogatott utóbbi éveit illeti: hogyha tíz éve azt mondom neked, hogy az évtized második felében két EB-re is kijut a magyar válogatott, és az egyikről csoportelsőként tér haza, a másikon meg egálozik a franciákkal, és idegenben a németekkel, ugye hogy jól kiröhögtél volna?"

Gábor Révész 2021.11.20. 07:03:51

@cvsvrs: Ez a program egy együttműködési lehetőség. Egy árva szó sincs benne a trianoni határok megváltoztatásról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 09:13:14

@6.Lenin:

Nem vásárolt a kormány semmiféle miniatűr alagútfúró berendezéseket, az erre szánt pénzt Mészáros tette zsebre. Az alagutakat maguk az egerek fogják kirágni. :D

Ezzel szemben biztos forrásból tudom - a falusi kocsmában hallottam tegnap este a Józsi bácsitól, 6 feles után -, hogy a kormány Kínából vásárolt miniatűr 5G-s mobilállomásokat telepít a szavazóhelyiségekbe. Az 5G káros, tudatbefolyásoló hatásai ugye közismertek, ezeket a hatalom már az egész világon széles körben alkalmazza. Ezek - összhangban az Orbán hatalmon maradásában érdekelt Kínai Kommunista Párt direktíváival - úgy befolyásolják a szavazók agyhullámait, hogy azok akaratuk ellenére a Fidesz jelöltjei neve mellé teszik az X-et, miközben a szavazóhelyiségből távozva úgy fognak emlékezni, hogy az ellenzékre szavaztak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 09:15:47

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Na igen, itt valahogy kicsorbul az az éles libsilogic. :D

6.Lenin 2021.11.20. 09:33:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hiába na, itt a zsákfalumban még kocsma sincs, amikor még volt,inkább a nőkről ment a diskurzus. Átszaladt rajtam az idő vasfoga. De jó 5letnek tartom ezt a mobilos megoldást. Úgyis mindenki azt baszogatja egész nap.

2021.11.20. 11:21:43

@Gábor Révész:
dehogy nem. debrecen polgárainak szőlőskertje hagyományosan az érmelléken van. ami nagyrészt a határ túl oldalán fekszik. kisebb részben trianoni határ innenső oldalán. a közös közigazgatás keretében létrejöhet az érmelléki járás. ami döntő többségében magyar. létrejöhet a debreceni borvidék. azzal, hogy trianoni határok helyébe újra a természtes földrajzi határok léphetnek.

vagy egy másik példa a részeleges revízióra. a kárpát-medencei református részegyházak újraegyesültek. és ebből következően létrejön a református tankerület szatmárban. aminek központja a trianoni határ túl oldalán levő líceum, amit 1557-ben a erdélyi fejedelmség és az erdélyi magyar országgyűlés alapított és jelenleg a református egyház tulajdona. és ebből létrejöhet egy területi integritással rendelkező tankerület. amelyik a jövőben a klik-hez tartozna. nem bukaresti nemzeti alaptanterv az irányadó, hanem a budapesti. és ehhez a hívek erendően nem a nyugattól várják a segítséget. hanem a teremtő atyaúristentől. a világias papok kijárják a világias támogatást a magyar kormánytól. értem, hogy ez budapest választói többségének nem tetszik. ők a trianoni határok "szentségében" hisznek. a nagyváradon létrejött a partiumi keresztény egyetem. ezt támogatja a nagyváradi magyar római katolikus püspökség. nagyváradi állami színháznak ma már hetente vannak magyar premierjei. magyar állami támogatással.

a magyar állam által támogatott egyházkerületek, tankerületek szerveződnek. és a fidesz ehhez gyűjti a szavazókat. buszos kirándulást szereveznek. ez egy feudális restaurációs projekt. amiben a magyar keresztény államegyház felülírja a trianoni határokat.
www.youtube.com/watch?v=Ha9-ZFSI-7E
és ezt támogatják világi szereplők. a szent lászló napokat pénzeli az otp. és szól a hungária és a kaszinó twist.
www.youtube.com/watch?v=Z8pgEGxqm9U
az otp-ben orosz tulajdon. a hatalmi játszma részeként megvezeti bajnait. így működik a fidesz. és lehet mondani, hogy ilyet nem lehet. dehogynem. ezzel szemben áll. legyen tisztább, zöldebb, kis-magyarország.
www.youtube.com/watch?v=0l9eygZeZxs
és kérdés, hogy melyik írja a történelmet. melyikből lesz a mainstream és az underground.

chrisred 2021.11.20. 12:19:26

@Veszéjben a lyogállamiság !: Azt nem tudom, mit szól hozzá, viszont a fővárost a 2018-as választáson is hozta az ellenzék.

chrisred 2021.11.20. 12:22:21

@Veszéjben a lyogállamiság !: Trump is ilyen rossz számokat hozott az elnöksége alatt. Akkor Bident is csak csalással tudják majd legyőzni 2024-ben?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 12:51:48

@chrisred:

Bidet szenilitása egyre nyilvánvalóbb, nem túl valószínű, hogy 2024.ben indítani fogják.

Mellesleg Bidet tavalyi győzelme kb. annyira volt csalás, ahogy 4 évvel korábban Trump győzelme az volt. Vagyis nagyjából sehogy.

2021.11.20. 13:06:38

@chrisred:
az jelenlegi ellenzéki pártokkal az alapprobléma nem az, hogy nem tudnak nyerni, hanem az, hogy nem tud kormányozni.

gyurcsány is nyert, medgyessy és horn gyula is nyert az mszp-vel, csak nem tudott az szdsz-szel kormányozni, ahogyan az antall sem tudott, nem működött az mdf-szdsz paktum. és a dk-mzp paktum működőképessége is erősen kérdőjeles. ugyanazokat a levitézlett tanácsadókat gyűjtik össze, akik az országot korábban csődbe vitték vagy csődközeli állapotbe juttatták. aztán lehet, hogy az orbán féle a nagy osztogatás csődbe viszi az országot. 100 napos és a 100 lépés programhoz hasonló fogyasztásélénkítés lett meghidetve, amiből egy újabb pénzügyi válság adódhat. az ellenzék miben lenne más? eladnának mindent, amit csak lehet?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.20. 15:27:07

@chrisred:

De hogyhogy nem csalták el a zorbányék azt is?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.20. 15:31:38

@chrisred:

A republikánusok nem vesztették el mindkét házat, és nagyon úgy néz ki, hogy ez a demokratáknak ez sikerülni fog. Valamint Trumpról sok rossz elmondható, de mindenesetre képes ébren maradni egy tárgyaláson és uralkodni a záróizma felett.:DD

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.20. 15:33:47

@chrisred: Ezen a volnán nem múlik teljesítmény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 19:26:05

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Na ja, Brezsnyev 76 éves koráig volt pártfőtitkár, Bidet meg 78 évesen lépett hivatalba. Akkoriban a szovjet pártvezetést gerontokráciának csúfolták. Akkor az USA most mi?

chrisred 2021.11.21. 05:57:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Trumpon meg az látszott, hogy teljesen idióta, mégis indulni fog még 2024-ben is. Ha nincs jobb...

chrisred 2021.11.21. 05:59:38

@Veszéjben a lyogállamiság !: Trump esetében az a végtermék inkább a száján jön ki, és mindenki sszámára jobb lenne, ha álomkórban szenvedne. :)

chrisred 2021.11.21. 06:01:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mert mondjuk Brezsnyev 18 évig volt pártfőtitkár, és csak azért nem tovább., mert meghalt.

chrisred 2021.11.21. 06:05:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy az SZKP vezetéséből a három rövid időn belül ellhalálozott főtitkár (Brezsnyev, Csernyenko, Andropov) átlagéletkora bőven 70 felett volt, míg Biden alelnöke 57 éves.

chrisred 2021.11.21. 06:27:06

@cvsvrs: Nem tudom. Egy féllábú futóteljesítményének értékelésekor soha nem az volt a szempontom, hogy mennyivel teljesít jobban annál, mintha a másik lábát is elvesztené.

Horn és Medgessy protestszavaztokkal győzte le a korábbi kormányzó hatalmat. Gyurcsány volt azon az oldalon az egyetlen, aki a mostani nerpolitikához hasonlóan bűnbakképzésre építette a választási stratégiáját.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 09:01:06

@chrisred:

"míg Biden alelnöke 57 éves."

Na ja, az az 57 éves alelnök gyakorolta is az elnöki funkciókat vagy 1 óra hosszat. :DDD Amúgy meg nulla hatalma van.

Amúgy meg Brezsnyev titkára 40 éves vol, :DDD, és még neki is nagyobb hatalma volt, mint Kamala néninek, aki eleve nem a képességei vagy a népszerűsége, hanem a bőrszíne miatt lett alelnök.

chrisred 2021.11.21. 12:38:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most már nem tiszta nekem, hogy a vezetői pozíciókat betöltők vagy a gyakorlati intézkedéseket végrehajtók életkorával van gondod. Amúgy Biden személyi titkára is 50 körül van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 13:05:28

@chrisred:

Igazad van, Kamala néni még csak nem is végrehajtó, vezetői pozíciót meg csak névleg tölt be, minden hatalom nélkül. :D Mellesleg te hoztad fel Kamala nénit, aki nem több díszes (?) kakastollnál Bidet kalapján.

2021.11.21. 13:21:41

@chrisred:
antall józsef úriember volt. hozzá képest horn gyula már nem az. újraépítették a vasfüggönyt egy részét, hogy átvágják. a kerítésoszlop mellett el lehetett menni.
www.uni-nke.hu/image/uni-nke-hu/1_vasfuggony.jpg
a pufajkás horn megérte a pénzét, de a mai pártelnökökhöz képest talpig becsületesnek számított. medgyessy a francia becsületrendjével már nem kényszerűségben szolgáltatta ki az országot. megyó egy úriember volt fletóhoz képest. és lehet mondani, hogy orbán még a gyurcsányizmusra is rátett egy lapáttal. és márki zay péter is rátesz. azért a poltikában nem volt olyan, hogy egy vezető politikus a másik politikus gyerekét (!) nyilvánosan lebuzizta volna. mzp is csak egy gátlástalan multilevel marketinges a levitézlett szdsz-es tanácsadói körrel. és azzal az eszményképpel városházát el lehet adni. de tartósan kormányozni nem lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 14:04:49

@cvsvrs:

"azért a poltikában nem volt olyan, hogy egy vezető politikus a másik politikus gyerekét (!) nyilvánosan lebuzizta volna"

Valóban nem, és nem tudom, van-e ennél még lejjebb.

Amúgy családba belegyaloglás nem újkeletű az ellenzék köreiben, gondolj csak Demeter Mártára, aki Orbán Viktor lányába gyalogolt bele 2018-ban. Igaz, az LMP nem állt bele a buzizásba, valószínűleg csak azért, mert az egyik fő vezetőjük is nyíltan homoszexuális.

Ehhez képest semmiség, hogy MZP lebuzizta a fél kormányt.

Ugye milyen érdekes, hogy éppen az az ellenzék használja a homoszexualitást megbélyegzésként, amely álítólag annyira küzd a melegek megkülönböztetése ellen, a melegek jogaiért?

2021.11.21. 14:26:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
azért a fidesz kampánycsapata se grál lovagokból áll. egyik oldalé se. a lejárató kampányok lesznek csúcsra járatva.

chrisred 2021.11.21. 14:32:42

@cvsvrs: "azért a poltikában nem volt olyan, hogy egy vezető politikus a másik politikus gyerekét (!) nyilvánosan lebuzizta volna. "

Mondjuk ezt pont azzal vezette be, hogy az a bizonyos politikus nyilvánosan azzal vádolta a politikai ellenfeleit, hogy hatalomra kerülésük esetén homokosokat nevelnek a gyerekekekből. Szóval ezek után értelmetlen mélypontokról vitatkozni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 14:46:26

@chrisred:

1) Az általad felhozott állítás nem személyes(kedő) jellegű. Az Orbán fiát ill. a kormányt illető állítások azok. Sajnállak, ha neked nem számít ez a lényeges különbség.

2) Az állításnak ("hatalomra kerülésük esetén homokosokat nevelnek a gyerekekekből") komoly valóságalapja van, elég csak az elrettentő (persze már akinek) nyugati példákra gondolni.

Persze lehet, hogy neked a homoszexualitás egyenértékű a heteroszexualitással, de kiábrándítalak: ezt még a természet sem "gondolja" így, különben nem a népesség 5%-a, hanem az 50%-a lenne homoszexuális.

chrisred 2021.11.21. 14:59:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 1. Mármint neked az nem személyeskedés, ha valakinek a titkolt szándékait teszik politikai üzenetté? Amúgy, ha már ennyire számítanak neked a különbségek, az érintett kormánytagok nem voltak megnevezve (tehát eleve nem lehet személyre vonatkozó állításnak nevezni), másrészt pedig nem magát Orbánt nevezték homokosnak, hanem a fiát, aki már régen nagykorú.

2. Akkor sorold azokat a példákat, mikor és hol neveltek a politikusok hatalomra kerülésük után homokosokat a gyerekekből - mondjuk 5%-ról 50%-ra nőtt az arányuk - különben ez is ugyanolyan alaptalan politikai szarkenegetés, mint azé, akivel egyetértesz.

chrisred 2021.11.21. 15:03:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy nyugodtan megemlítheted, hogy az LMP nyíltan homokos vezetője egy fideszes potentát gyereke. Vagy rögtön alantas buzizásnak számít, ha a "homokos" és a "Fdesz" szó egy mondatban szerepel?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 15:24:06

@chrisred:

"az nem személyeskedés, ha valakinek a titkolt szándékait teszik politikai üzenetté?"

Köszönöm szépen, ezzel elismerted, hogy az ellenzék titkolt szándéka "homokosokat nevelni a gyerekekből". :)

Nincs több kérdésem. :P

chrisred 2021.11.21. 15:46:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem ismertem el, ők állítják, hogy ez a titkolt szándékuk.

2021.11.21. 16:41:57

@chrisred:
a fidesz azt mondta, hogy a meseország című kiadványhoz kapcsolódik egy érzékenyítő program. az lmbtq közösségek meglátogatnának óvodákat, illetve óvóképző intézeteket, ahogyan nyugaton. és a fidesz ezt ellenezte. nagyon helyesen. ne akarják már ezt az évezredes társadalmi vitát bevinni 3 (!) évesek közé.

általában véve a szexuális öncélúságot nem kellene propagálni. és ugye a homoszexualitás nem célozza a humán reprodukciót. ugyanakkor lehet olyan példákat találni, amikoz az mégis csak termékeny. mondjuk az irodalomban szapphó lírája, vagy a történelemben turing hazafisága. se a középiskolába, se a főiskolára nem kellenek lmbtq aktivisták. ez majdnem nyilvánvaló. értem, hogy egyesek ezzel próbálnak meg hatalmi pozíciókat szerezni, és ha az ellenzéki pártok mégse ezt gondolják, akkor mondják ezt. márki zay péter mondja azt, hogy őszerinte se kellenek ilyen csoportok az iskolákba. az óvodákba különösen nem.

chrisred 2021.11.21. 16:54:46

@cvsvrs: "a fidesz azt mondta, hogy a meseország című kiadványhoz kapcsolódik egy érzékenyítő program."

Ezt állította, igen. Bizonyítani nem tudta.

"Az lmbtq közösségek meglátogatnának óvodákat, illetve óvóképző intézeteket, ahogyan nyugaton."

Ahol a szülők ebbe beleegyeznek, vagyis szinte sehol.

"ne akarják már ezt az évezredes társadalmi vitát bevinni 3 (!) évesek közé."

Ki akarja bevinni?

"általában véve a szexuális öncélúságot nem kellene propagálni. és ugye a homoszexualitás nem célozza a humán reprodukciót. "

Vagyis a fogamzásgátló eszközöket, mondjuk a kotont nem kellene propagálni, mert akadályozza a humán reprodukciót.

2021.11.21. 17:00:36

@chrisred:
ebben az volt a megdöbbentő, amikor egy bagdy emőke nevű hölgy azt mondta, hogy őszerinte se kell ezt a vitát bevinni 3 évesek közé, akkor több mint ezer pszichológus, pszichiáter megállapította, hogy az illető "náci". ezt a szakmacsoportot ilyen mértékben degeneráltak alkotják.

az iskolában se mondják azt a 10 évesnek, hogy most baracklé helyett barackpálinkát kap mindenki ebédre. húzza le, akkor is ha tetszik neki és akkor is ha nem. nem lesz ettől senki se alkoholista. aki így érvel az degenerált. ha az illető mellette pszichológus, vagy pszichiáter, akkor nem liberális, hanem idióta. és mellette még közben beszéljen valaki a szegény kis alkoholistákról. hogy érezzen egyet. és lehet repetázni. nem lesz alkoholista csak jobban megismeri az alkoholizmust. ennek analógiájára ezt is lehetne intézményesíteni.

ha egy falusi lakodalomban azt mondják, hogy a 10 éves is igyon meg egy felest, mert már nagyfiú, akkor esetleg igyon. mondván, hogy attól nem lesz alkholosista, hanem csak látja, hogy a násznép mitől dülöngél, akkor azt nem nagyon lehet tiltani. ami nem azt jelenti, hogy ezt intézményesíteni kellene. mert az a másik véglet, hogy kötelezővé teszik az ivást. a degenerált alkoholisták, akik azt mondják, hogy a 10 évesnek ha nem iszik ővelük, akkor nem férfi. ugyanilyenek ezek a bagdy emőke ellen tiltakozó pszichomókusok.

2021.11.21. 17:27:02

@chrisred:
ez vallási kérdés. az alapvető norma, hogy egy nő és egy férfi alkot egy reproduktív családot. ez az atomi állapot. ha ez valamiért nem lehetséges, akkor a nagycsalád törekszik a reprodukcióra.

keresztény kultúrkörben a heteroszexualitás is korlátozva van. a házasságon kívüli kapcsolatok nem elismertek. meg van engedve, de nincs propagálva. nincsenek emberjogi aktivisták, akik a túlzott étvágyú heteroszexuálisok jogaiért tiltakoznak. államilag nem elismert a többnejűség. ettől még klapka györgy elmondhatja azt, hogy ő egyetlen nővel sohase bújt ágyba hanem legalább kettővel. bárki tarthat szeretőt, ágyasokat vagy akár háremet. ez az ő dolga. az állam egy férfi és egy nő párkapcsolatát tekinti alapnormának. ez egy legitim álláspont.

és az is, hogy az iszlamisták azt mondják, hogy ők kultiválják a többnejűséget és nyugaton egyesek rendjén valónak tartják azt is, hogy a buzibárokban az árva gyerekekre lehessen licitálni. mondván, hogy az állam rossz gazda, a homoszexuálisok kreatívabbak, stb.

errefelé lakásotthonokat építenek. ahol egykeresős modellben a nevelőszülők 6-8 árva gyereket nevelnek. és a nagyobbak is besegítenek a kicsiknek. lényegében a hagyományos nagycsaládot állítják helyre állami segédlettel. és ha van fogyatékos, akkor besegít a diakóniai szolgálat. értem, hogy ez felvilágosulatlan. mert ez az intézményrendszer állam és az egyház összekapcsolódásán alapul. nincs teljes szétválasztás, amit montesquieu akart. és a vallás se vált teljesen magánjellegűvé. a magyar társadalom nem ezt az eszményképet követi. de ha a francia vagy a német ezt akarja, akkor kövessék. a szivárványcsaládok haladár voltában is lehet hinni. csak ne legyen kötelező ezt gondolni.

a társadalmi maximákról szóló viták vallásviták valójában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 18:11:15

@chrisred:

Elszóltad magad, elismerted. :D Késő mosakodni.

chrisred 2021.11.21. 18:32:40

@cvsvrs: "ebben az volt a megdöbbentő, amikor egy bagdy emőke nevű hölgy azt mondta, hogy őszerinte se kell ezt a vitát bevinni 3 évesek közé, akkor több mint ezer pszichológus, pszichiáter megállapította, hogy az illető "náci". "

Nem igaz. Attól határolódtak el a pszichiáterek, hogy azt állította, a gyerekkorban megismert mesék döntő módon befolyásolják a nemi identitásunkat. Erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs.

"az iskolában se mondják azt a 10 évesnek, hogy most baracklé helyett barackpálinkát kap mindenki ebédre. húzza le, akkor is ha tetszik neki és akkor is ha nem."

Rossz példa, mert az óvodásokat sem hetero, sem homoszexuális aktusra nem kényszerítik. A példa úgy helyes, ha a gyerekeknek azt tanítják biológia órán, hogy a barackból nem csak üdítőt, hanem barackpálinkát is lehet készíteni, közelebb viszi az alkoholizmushoz.

chrisred 2021.11.21. 18:36:04

@cvsvrs: Nem. Egy férfi és egy nő egy párt alkot. De alkothat két azonos nemű is párt. Családot a szülő és a gyerek alkot, tehát minimum két generáció. Ideális esetben két szülő és gyerek(ek).

chrisred 2021.11.21. 18:36:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, csupán te értetted így, mert így akartad érteni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 18:43:00

@chrisred:

Hiába magyarázkodsz, már nem tudod visszaszívni. Max. kérd meg a posztolót, hogy törölje a kommentedet.

2021.11.21. 19:07:47

@chrisred:
a baloldalinak mondott elméletek nélkülözik az elemi biológiát. abból indulnak ki, hogy nincsenek biológiai nemek. vagy ha vannak, akkor azok megváltozthatók. nem, nem változtathatók meg. a férfi minden sejtjében férfi és a nő minden sejtjében nő. az elsődeges, másodlagos, harmadlagos nemi jelleg változtatható meg. a nemi szervek átoperálhatók, a homnonháztartás, az izom és a zsír arányok. de a nemek nem válthatók tetszőlegesen. külfönféle társadalmi nemként fétieseket azonosítanak.

a jobboldalinak mondott elméletek az elemi biológiából indulnak ki. ivaros szaporodás van. és abban is az ivart meghatározó xy-rendszer. és az y kromoszóma apáról fiúra adódik át. és abból adódik az egyeneges férfiági törzsi jelleg. és ez erőteljes, mert a nőben y kromoszóma nincs. a férfinak méhe nincs. vannak alapvető különbségek. az ember normál esetben férfi vagy nő. és vannak kromoszóma rendellenességek. azokat az orvosbiológia nem tekinti nemeknek. és azok, mint új társadalmi nemek nem nagyon értelmezhetők. mert arról úgy tartják, hogy az egy hiba az öröklésmenetben. és ebből indulnak ki. az elemi biológiából. és az európai hagyomány ezzel a szemlélettel többé kevésbé összhangban van.

a biológia szaporodási közösségekről beszél. és reproduktív önszerveződésekről. ahol lehet, hogy a nagymama nem szülőképes, és a nagypapa nem nemzőképes, aszexuálissá válva is természetes módon segítik, támogatják a humán reprodukciót. és ezt nevezi a politika családnak. ami eredendően nagycsalád. éppen azért, mert a nemző és szülőképesség korlátozott. és ez a jobboldalinak mondott család fogalom. elemi biológiából indul ki. és a természetjogból. abból, hogy a gyermeknek természet adta joga van (nevelő) apához és (nevelő) anyához.

és persze lehet mondani azt, hogy vévé nem tudom kicsoda összeáll a barátjával és szeretnének vásárolni maguknak egy gyermeket. mert ez is piac. szerintük a szaporodási közösség (a család, a nagycsalád, vagy a nemzet) alapvetően nem önszerveződő (autonóm). és azt mondják, hogy ez még nagyobb autonómiát teremt. és ha a nemek nem szuverének, akkor az még nagyobb szuverenitást eredményez. a rovarokra vagy a férgekre jellemző nemi meghatározottságot propagálják. amikor bayer férgeknek nevezi őket, akkor elég pontosan fogalmaz. és ez rendesen a politikai underground.

de értem persze, hogy lehet egy új világképet kreálni, ami eltér a keresztény hagyománytól. ettől eltávolodhatnak a nyugati társadalmak. ez is legitim. és az is, hogy ez ügyben a haladás a visszatérésben rejlik.

2021.11.21. 19:38:55

@chrisred:
ha ma összeköltözik M számú férfi nő és N számú nő egy háztartásba, mert mondjuk egyetemisták és közösen bérelnek házat, vagy akármiért, akkor ezt megtehetik. és közjogil értelemben egy közös háztartásban élnek. és vagyonközösséget is alkothatnak. ez biológiai érelemben egy család. azért, mert ez nem az önszerveződő humán reprodukciót célozza. hanem a tanulást, a bulizást, vagy éppen a buzulást. meg van engedve. de nem ez a család.

annak az alapja, hogy van egy férfi és egy nő. és a férfi gyermeket akar nemzeni és nő meg akaja szülni. ez a klasszikus párkapcsolat. volt egy rokonom, aki úgy ment férjhez, hogy azt mondta a férfiaknak, hogy a látássérült testvérét is el kell tartaniuk. és ő egy háztartásban él velük egy külön szobában. ha ismerekedett, akkor a vak testvérét is bemutatta a fiúknak. és ez az önszerveződés attól családias, hogy a humán reprodukciót célozta. a vak lány is akart gyereket. csak nem magának, hanem a nővérének majd besegít. és az állam nyilvántartja, hogy ez egy háztartás. és a férfi és a nő házaspár. és ez így egy köjogi értelemben egy család. és lehet, hogy a nagymama, a nagypapa, vagy akárki lehet családtag. de ha a vak húg összeáll egy másik lánnyal, akkor nem mondhatják, hogy ők is ugyanolyan család. összeállhatnak és segíthetik a férfit és a nőt. és úgy egy család.

a szivárványos világképben a reprodukció nem autonóm. az egy olyan filozófiai irányzat, amelyik nem áll összhangban az elemi biológiával. persze lehet, hogy az elemi biológiát kell új alapokra helyezni. ezt célozzák a gender tudósok.

2021.11.21. 19:39:45

*ez biológiai érelemben NEM egy család. mármint az összeköltő egyetemisták. érthető ugye.

2021.11.21. 20:56:17

@chrisred:
az egészséges nemzettudat idealista. pl. errefelé a sportiskolai rendszerbe bevonják a fogyatékkal élőket is. "különleges labdarúgó akadémia".
www.youtube.com/watch?v=nuNy5K6ET6k
és ugyannak a klubnak a tagjai, ugyanolyan mezben játszanak, ugyanabban a csarnokban edzenek, egy másik idősávban. együtt szurkolhatnak, közösen ünnepelhetnek. ebben áll az integráció.

az akadémikus bölcselet azt mondja, hogy ugyanabban a csoportban játszanak a bénák és a legügyesebbek. persze találkozzanak. debrecenben a hétvégén gyorskorcsolya olimpiai kvalifikáció volt. a fidesz azt mondta, hogy a visszavonult sportolók népszerűsíték a sportágat az általános iskolásoknak. korcsolyázzanak együtt az ügyetlenekkel.
video2.dehir.hu/1115_elmenykorcsolya_debrecen_mix.mp4
arra is van mód, csak az nem kötelező. az olimpiai csapat nem ezekkel a gyerekkel ezd általában. hanem egy különleges eset.

de nem állítom, hogy a jelenleg akadémikus bölcsetnek mondott elképzelésre nem leht alapozni. csak ne legyen kötelező. és lehessen azt mondani, hogy ez új akadémiára van szükség. és erre azt mondják, hogy az sérti az autonómiát. állami intézmény. ferge zsuzsa nyomdokain létrejöhet egy szociológiai iskola. nem kötelező választani. lehet kérni emőke nénit is. politikai kérdés. társadalompolitikai.

és nekem nem úgy tűnik, hogy a fidesz egy náci párt lenne. hanem csak balról is és jobbról is behúznák a szavazatokat. errefelé nem azzal nyernek, hogy rogán és habony teleplakátolja a buszmegállókat emoji-kkel.

chrisred 2021.11.22. 05:37:59

@cvsvrs: "ha ma összeköltözik M számú férfi nő és N számú nő egy háztartásba, mert mondjuk egyetemisták és közösen bérelnek házat, vagy akármiért, akkor ezt megtehetik. és közjogil értelemben egy közös háztartásban élnek. és vagyonközösséget is alkothatnak. ez biológiai érelemben egy család. azért, mert ez nem az önszerveződő humán reprodukciót célozza. hanem a tanulást, a bulizást, vagy éppen a buzulást. meg van engedve. de nem ez a család."

Mármint magánjjogi értelemben, igaz? Egyébként úgy sem alkotnak vagyonközösséget, nincs az a bíróság, aki a közös kollégiumi szobában élők egyikének vagyonszerzését kötelezően megosztanáa többiek között. Semmilyen közös tulajdon nem hoz létre vagyonközösséget. Ez nyilván nem család, ahogy írtam, nincs több genetrációs együttélés.

"annak az alapja, hogy van egy férfi és egy nő. és a férfi gyermeket akar nemzeni és nő meg akaja szülni. ez a klasszikus párkapcsolat. volt egy rokonom, aki úgy ment férjhez, hogy azt mondta a férfiaknak, hogy a látássérült testvérét is el kell tartaniuk. és ő egy háztartásban él velük egy külön szobában."

Ez természetesen akkor is megtörténhet, ha az a lány történetesen más lányokkal akart volna együttélni. A családi kapcsolat a lány és a testvére között áll fenn, és a közös szülőtől ered. És amúgy a két lány is akarhat gyereket, elmehetnek egy spermabankba (ugye, ez is a humán reprodukciót célozza), vagy örökbefogadhatnak egy gyereket. De nem a aszándék, hanem a megvalósulás, a több genetráció együttélése keletkezteti a családot. És az állam nyilvántartásba veszi a bejegyzett éllettársi kapcsolatot.

chrisred 2021.11.22. 05:43:38

@cvsvrs: Ez a megkülönböztetés nem a bal és a jobboldal, hanem a természettudományok és a társadalomtudományok között áll fenn. Az emberi közösségek természetét a kettő együtt képes körülírni. Voltak olyan irányzatok, amik kizárólag az egyikre építettek, és próbálták a társadalmat ennek megfelelően szervezni, például, hogy az ember kizárólag biológiai lény (lásd a nácik fajelmélete), vagy hogy az ember kizárólag társadalmi lény (lásd bolsevikok), de hosszú távon egyik sem volt működőképes.

chrisred 2021.11.22. 05:45:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Értem, te ezt szoktad csinálni, ha valaki félreérti az általad leírtakat. Csekély önbizalomra vall, hogy kiritikátlanul elfogadod a gondolataidat értelmezők véleményét.

2021.11.22. 09:22:43

@chrisred:
nép, népek (emberek, emberiség) / people = humán populáció (szaporodási közösség).
erre van alapozva a populizmus, a néppártiság.
(politikai) nemzet / nation = politikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség. (hagyományosan férfiági szerveződés)
társadalom (society) = humán (hagyományosan nőági) társulás.
a család (familia) a populáció önszerveződő (autonóm) reprodukciós eleme. és annak alapja legalább egy heteroszexuális párkapcsolat. ha több is van, akkor abból családias (familiáris) közösségek szerveződnek. ezek a polgári körök. és erre alapoznak egy új az állampártot. ebből heteroszexuális dominancia adódik. lényegében az hirdet szupremáciát. orbán ezt tűzte a politikai napirendre.

2021.11.22. 09:41:35

@chrisred:
alkothatnak vagyonközösséget. pl. létrehozhatnak vállalkozást. tipikusan ilyen a startup.

ha egy nő gyermeket szül mesterséges megtermékenyítéssel idegen spermiummal, akkor a reprodukció nem autonóm. nincs heteroszexuális párkapcsolat. anélkül biológiai értelemben vett család nem jön létre. ez a tradíció. persze lehet, hogy a modernitás létrehozza a szintetikus spermiumot, a műméheket, a klónozást, stb. és ezek a hadseregek szétverhetik a tradicionális nemzeteket. ez a technokrácia. vagy a globális keveredéssel létrejönnek a nyílt társadalmak és úgy beáll az anarchia. és ez megteremti az új emberi fajt, ennek hirdetője egy filozofikus mesterrassz. ez ugye újfasizmus. a liberálisok egy része technokrata újfasiszta valójában. ujj péter vagy tóta wé árpád.

2021.11.22. 09:58:44

@chrisred:
egy nő szuverén joga, hogy idegen speriummal, mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket szüljön. önnön maga nem alkot családot. mert a reprodukció nem autonóm. extrém esetben egy férfiak nélküli társadalom is létrejöhet. elég sok spermát kinyernek. és utána a férfiak szükségtelenné válnak, alsóbbrendűvé. ez a feminizmus extrém változata. a hímsovinizmusban a nő kizárólag szexuális tárgy semmi egyéb. ilyenek a háborút követő esetleges erőszakhullámok.

a tradicionális örökbefogadás a nagymama, vagy a keresztszülő, tehát a nagycsalád neveli tovább az árvát. tehát még ez is a tradiconális modell. állam közvetítésével nem ez a helyzet. és a kérdés az, hogy a egynemű párok, vagy az árva gyermekek jogai az erősebbek. ha előbbi, akkor adódnak a szivárványos családok. ez a nyugati minta. és a keleties az, hogy az állam a gyermek természet adta jogaiból vezeti le a család fogalmát. tehát abból, hogy az árvának is jogában áll, hogy legyen nevelő apja és anyja. és ilyenformán az állam a keresztény tradiciókkal összhangban szentesíti a családot. egy tradicionális meddő párkapcsolatra alapozva. és ebből adódik egy heteroszexuális dominancia. amire a nyugat azt mondja, hogy ez a civilizált világ keretein belül, vagy legalább is európában, vagy az európai unióban nem fogadható el. itt tartunk.

2021.11.22. 12:26:09

család, családiasság:
- nemzés/nemzet (heteroszexuális párkapcsolat, autonóm reprodukció, poltikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség)
- állam (gyermekjogokon alapul örökbefogadás)
- (libertárius) kereszténység (általános emberség)
keresztény államnemzetbe vetett hitelvek. ki lehet indulni az egyén jogaiból és az erőszakmentességből is. abból, hogy az örökbeadás esetén felnőttek joga előrébb való a gyermekeknél. lényegéban a gyermek ez esetben áru. mert hogy ez is piac. és ez esetben nincs egyház. mert a vallás is magánjellegű. ez a filoszemita bölcselet. ilyen társadalmat is lehet építeni. a gyermekszülésre vállalkozásokat lehet építeni. vagy kisebbségi népcsoportokat segélyezéssel az állam kifosztására ösztönözni. kapcsolódhat ehhez egy filozofikus mesterrassz, egy újfasiszta technokrácia. és ezt használja ki az iszlám. a keresztény tradíciók helyébe lépnek. anarcho kommunisták, feudális anarchisták (zöldek), filantrópnak mondott pénzügyi despoták.

ebből a hidegháború újabb fejezete adódik.

chrisred 2021.11.22. 12:27:32

@cvsvrs: A populizmus az adott politikus vagy szervezet népszerűségén (populáris=népszerű) alapuló politikai kultúra. Tehátrt nem az adott személy döntései vagy magatartása, hanem, az irányában táplált érzelmi viszonyok határozzák meg a politikai jelentőségét.

A család nem a szexualitáson, hanem a generációk egymással való kapcsolatán alapul.

chrisred 2021.11.22. 12:28:55

@cvsvrs: "egy nő szuverén joga, hogy idegen speriummal, mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket szüljön. önnön maga nem alkot családot."

Nem önnön maga alkotja, hanem ő és a gyereke. Polgári értelemben ez is család, általában csonka családnak szoktuk nevezni.

2021.11.22. 12:54:41

@chrisred:
a generációk, a gének nemzedékek nemzéssel jönnek létre. ennek elemi (evolúciós) biológiai alapja van. és ezt igyekszik felülírni (revolúciós) filozófiai iskola. a nemzet biologikus. és az állam filozofikus.

chrisred 2021.11.22. 13:03:47

@cvsvrs: Ettől még nemzetek nem jönnek létre. A rovarok is szaporodási közösséget alkotnak.

2021.11.22. 13:03:55

@chrisred:
ez is meg van engedve. csak ez esetben a gyermek jogai sérülhetnek. ha mondjuk egy feminista kizárja kizárja a nevelésből az apaságot. ez ellentétes a keresztény tradícióval. ha egy heteroszexuális párkapcsolatban a férfival vannak problémák, akkor válaszhatnak egy férfihoz hasonló y kromoszómájú donort, aki lehet egy (homoszexuális) családtag is akár. és úgy lehet gyermekük. a gyermeknek az lesz az államilag elismert (nevelő) apja, akivel egy háztartásban él. és lesz egy donor bácsikája. a gyermek jogai ez esetben nem sérülnek.

2021.11.22. 13:30:21

@chrisred:
a nemzet egy politikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség (populáció). adva van az emberiség. az egy fajt alkot. és abban az ember törekszik a fajta jellegre. egy adott természeti környezetben. és ebből jön létre a magyarság. az ezerszáz éves keresztény államnemzet.

2021.11.22. 13:59:13

@chrisred:
a különféle nembéliek, többségi nemzetségek, kisebb nemzetiségek társulnak. és úgy alkotják az államot. ha magyarnak vallják magukat, magukénak vallják a magyar vallást, akkor ők a keresztény államnemzet tagjai. mert egymással békésen kereszteződve egy nemzeti jellegű államalakulatot hoztak létre. és lehet benne magyar zsidó. és énekelheti, hogy "made in hungária". ez elég liberális eszménykép. a magyar királyság erre volt alapozva.

és az akadémia azt mondja, hogy ez azért esett szét, mert a magyarok nem votlak elég befogadók, túlságosan kirekesztők voltak. és ez is egy csoportosulás. a fidesz és a jobbik szerint ezek az értelmiségiek nem magyar érzelműek. nyílt vitában a dk-s szavazókat is könnyű lenne meggyőzni. az akadémikus bölcseletet könnyű lenne lemosni. azt mondják, hogy ez a kirekesztő gondolkodás nem európai. valóban nem. valóban nem ez a nyugat-európai mainstream. a fidesz azt mondja, hogy ők majd megvédik az álláspontjukat. a jobbik feladta. ők inkább dr dobrev klárával állnának össze. és a márki zay péter is.

chrisred 2021.11.22. 15:49:42

@cvsvrs: A tradicionális keresztény kultúrában nem létezett nem létezett olyan, hogy a gyerekeknek külön jogai lettek volna. Ezt a modern polgári szemlélet alakította ki, a jogegyenlőség alapján.

chrisred 2021.11.22. 15:58:30

@cvsvrs: A nemzetnek nincs köze a szaporodáshoz, az egy politikai termék, és mint ilyen, társadalmi, és nemkbiológiai jelenség. A magyar nép létezett a középkori rendi nemzet előtt is, utána is, és nem volt egyenlő vele. A rendek a kiváltságosak, és nem a magyar emberek gyűjtőfogalmai voltak, és nem is voltak törvényszerűen magyar származásúak.

2021.11.22. 16:10:34

@chrisred:
tradicionálisan az árvák keresztszülőkhöz kerültek. azért választottak keresztszülőt háborúk, járványok közepette. és a nemzeti idealizmusban ezt úgy értelmezik, hogy a szent korona árváinak természet adta joguk van ahhoz, hogy legyen (nevelő) apjuk és (nevelő) anyjuk. apa férfi. az anya nő értelemszerűen. ez a tradíció. és ebből a jogszokásból vezetik le a jelenlegi örökbeadási gyakorlatot. és azt mondják, hogy ez keresztényi.

2021.11.22. 16:16:04

@chrisred:
a különféle nembéliek, a nemesség képviselték a nemzetet. és ha valaki nem volt nemes, akkor nem lehetett képviselő. és ha valaki nem volt nemes vagy polgár, akkor megint csak nem lehetett képviselő a reformkorban. de ez így volt a művelt nyugaton is elég hosszú ideig. és a népnemzetiek a 21. században kerültek stabil alkotmányos többségbe.

2021.11.22. 16:59:42

@chrisred:
az hogy a nemzetnek nincs köze a nemzéshez kábé olyan, mintha azt mondanád, hogy a krumplilevesnek nincs köze a krumplihoz, mert az egy étel.

BiG74 Bodri 2021.11.22. 17:11:00

@cvsvrs:
Viszont azt elfelejted, hogy a krumplinak sokmindenhez van köze.

2021.11.22. 18:07:32

@BiG74 Bodri:
ők a debreceni nemesi család tagjai.
genealogy.euweb.cz/hung/debreceni.html
errefelé ők voltak a natio hungarica tagjai. és a középkori keresztény jogfelfogás szerint ők képviselthették debrecen népét a magyar országgyűlésben és a magyar királyi udvarban. debrecen népe a nemesi házat és annak jobbágyait jelentette.

a jobbágyok is beházasodhattak a nemesi családokba. leginkább békeidőben. a lovászfiú, vagy a kovács gyereke, vagy a virágkötő lánya elcsavarta egy nemes fejét. illetve a jobbágyok közül is kiválasztódtak főemberek, akik a királytól nemesi címet kaptak. leginkább háborúban.

a jobbágytelkekből is létrejöhettek vállalkozások. leginkább a városokban. a debreceni család főemberei is azt mondták, hogy hozzanak létre egy tanácsot és úgy igazgassák a várost. leginkább nőágon beházasosott a nemesi családokhoz társult polgárokkal. debreceni ilonkát elvette domoszlói demeter. utóbb nem volt nemes, mégis bekerülhetett a familiárisok közé a tanácsba. és ezek a félig nemesi, félig polgári családok kényszerűségből vagy racionalitásból bevonták olyan iskolázottakat is az igazgatásba, akik nem voltak beházasodva. a jobbágysorból felemelkedett polgárok cselédeket fogadtak.

amikor a debreceni család férfiágon kihalt, akkor a király eladta a várost felvidéki oligarchának és utána szerb despotának. az idegen földesurat szanaszét perelték arra hivatkozva, hogy lajos király az Isten kegyelméből uralkodva kimondta, hogy debrecen a saját kebeléből válasszon bírót. aki csak literátus lehetett. és őket a polgárok a maguk oldalára állították. el kezdték a várost a magánföldesúrtól függetlenül közösségi módon igazgatani. aztán amikor debrecen a hunyadiak kezébe került, akkor a polgárság szilágyi erzsébettől különféle jogokat kaptak. és azt a kormányzó feleségeként, később a király anyjaként biztosította. mohács után a budát is védő a török bálint szerezte meg debrecent. akit nagy szulejmán internált a hét toronyba. és ezek után a fia török jános (az egri csillagokból ismert jancsi) visszavonult hunyad megyei birtokára.

és azt mondták, hogy debrecen nemes városának polgári házainak vannak jogai. intézményesült az addig esetlegesen létrehozott városi államtanács. létrejött egy választott egyháztanács. és attól független világi bírói tanács. a szenátorok és presbiterek mellett esküdtbíróság lépett az úriszék helyébe. mohács után létrehozták a városi ispotályt. megalakult a kollégium. abban kikiáltották a diákköztársaságot. a nemeseket nem ölték meg. az előjogaik mzűntek meg. tovább működtek a feudális céhek. a városi hivatalnok vezette a hitelügyleteket. az erdélyi országgyűlésbe belügyi küldötteket választottak, akik tárgyaltak a bécsben a császárral, és budán illetve isztambuban a török portával. és a reformáció. és amikor ezt a németek ezt lerohanták, akkor seregeket szerveztek ellenükben. ez a bocskai féle felkelés. és ezt követték a rákóczi és kossuth vezette függetlenségi háborúk.

és budapesten előadják, hogy montesquieu és a felvilágosodás hitelvei. errefelé ilyesmiről nem volt szó. vagy ti nem vagytok arrafelé magyarok, vagy mi nem vagyunk errefelé.

2021.11.22. 18:22:00

@BiG74 Bodri:
a nemesiből polgári nemzetté történő átalakulás a reformációból és a reformkorból következik. a reformkori nemesség is elfogadta a nemzeti liberális hitelveket, illetve már korábban is a katolikus rákóczi. létrejött a kiegyezés a magyar katolikus főurak és a protestáns polgárság között. és voltak a magyar polgárosodás ellenében fellépő idegenek. értem, hogy budára nagyrészt idegen telepesek kerültek. egy részük a magyar polgárosodás mellé állt a reformkorban. és egy részük idegen eszméket vall a mai napig. a nyugat felsőbbrendűsége, a nobel díjas zsidókat tiszteljük, de a magyar polgárosodás alapvetően nem abból következik.

erdős pál és rényi alfréd két nagyon híres zsidó matematikus varga ottó 50. születése napjára debrecneben tett közzé a véletlen gráfok elméletét. a magyar zsidó matematikai iskolát tiszteljük. a szovjet típusú akadémiát nem. értjük, hogy nagyrészt azt is a mesterrasszbéliek alkották, de azt nem kérjük. és lehet mondani, hogy abból következik a polgárosodás. neked, meg aki összefog dr. dobrev klárával.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.22. 18:31:04

@cvsvrs:

"ezt úgy értelmezik, hogy a szent korona árváinak természet adta joguk van ahhoz, hogy legyen (nevelő) apjuk és (nevelő) anyjuk"

"ez esetben a gyermek jogai sérülhetnek. ha mondjuk egy feminista kizárja kizárja a nevelésből az apaságot."

Erről van szó. Ezért értelmezhetetlen az LMBTQ...XYZ emberkék hivatkozása az örökbefogadás jogára.

Az örökbefogadás nem az örökbefogadni szándékozók joga, hanem a gyerek joga ahhoz, hogy normális családban nevelhessen. Az LMBTQ-k megfeledkeznek arról, hogy a gyerek joga az első, a második és a harmadik. A leendő örökbefogadóknak nem joguk van az örökbefogadáshoz, hanem az alkalmasságukat kell vizsgálni.

Szóval lehet, hogy a törvény pontatlanul fogalmaz, de nincs örökbefogadási jog. A gyereknek van joga ahhoz, hogy minél alkalmasabb párok örökbe fogadják.

2021.11.22. 18:36:23

@BiG74 Bodri:
a történetírás az, hogy volt a sötét középkor. és a felvilágosodással bécs betelepítette a németket és a zsidókat. aztán berlin kitelepítette a zsidókat. és aztán a zsidók kitelepítették németeket. ebből sehogy se következik a magyar polgárosodás. a filoszemita mesterrassz és nyugat felsőbbrendűségéből hogy következik a magyar polgárosodás? sehogy. szegény kis cigányok. abból? sehogy. gender tudósok és az lmbtq progressziója? abból se. amerikában is ez van. és azt mondja a demokrata párt. mi a francnak választás akkor ha megmondja az amerikai demokrata párt. az a demokrácia. ez demokrácia export.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.22. 18:36:57

@chrisred:

"Ettől még nemzetek nem jönnek létre. A rovarok is szaporodási közösséget alkotnak. "

És létrehozhatnak nemzetségeket. Nézz utána a taxonómiai alapfogalmaknak. :)

Jó, ezek nem olyan nemzetségek, mint az emberiek. De hát a rovarok nem is emberek.

chrisred 2021.11.22. 19:08:56

@cvsvrs: Nem is számított művelt nyugatnak akkoriban.

chrisred 2021.11.22. 19:10:15

@cvsvrs: Nem, ez olyan, mikntha azt mondanád, mivel a krumplinak köze van a krumplileveshez, ezért a leves krumpli nélkül nem értelmezhető.

2021.11.22. 19:57:40

@chrisred:
a populáció egy szaporodási közösség. az emberiség, az emberek (people) egy humán szaporodási közösség. a nemzet (náció) az, amikor ez politikai identitással rendelkezik túl azon, hogy az emberiség egésze is szaporodási közösséget alkot. egy faj vagyunk. de abban az emberek törekszik valamilyen fajta jellegre. és kitalálják, hogy ők japánok, a felkelő nap országában, vagy kínaiak, vagy koreaiak, vagy amerikaiak. és amikor ez az identitás elsődlegesen a nemzéssel jön létre. az a nemzet.

persze ebben az identitásképzésben van társadalmi jelleg. tehát úgy is válhat valaki magyarrá, hogy a felmenőinek korábban nem volt túl sok köze ehhez a néphez, vagy népcsoporthoz hanem ők nagyrészt egyéni döntéssel társulnak a magyarokhoz. és a magyarok ezt elfogadják. mert mondjuk magyarországon él, magyarul beszél. úgy egyébként szenegáli. ilyen is van, de nem ez az uralkodó. hanem az, hogy magyarok. és ezt nem kell magyarázni. akinek kell az nem magyar érzelmű. annak ez az azonosulás nem megy valamiért. ilyen is van.

2021.11.22. 20:14:06

@chrisred:
dehogy nem számított a nyugat. debreceni elit wittenbergbe, heidelbergbe, genfbe, zürichbe, utrechtbe járt egyetemre. volt egy tökfej németekből álló kör, amelyik azt állította, hogy a föld forog és a nap nyugaton áll. és ezzel próbálták igazolni a nyugat felsőbbrendűségét.

számít a nyugat. az ellenzék problémája az, hogy miért épít a fidesz svájci rendszerű nemzetközi iskolát. nyilván azért, mert nyugati típusú diplomatákat akar kinevelni. azért vannak kétnyelvű angol iskolák mellett francia, spanyol, olasz osztályok, azért épül deutsche schule debrecenben. mert számít a nyugat. és ezeket a fidesz építi.

chrisred 2021.11.22. 20:23:16

@cvsvrs: Nem írtam, hogy nem számít a nyugat. Azt írtam, hogy a rendiség korában a nyugat nem számított a műveltség központjának.

2021.11.22. 20:31:50

@chrisred:
európa számított a műveltség központjának. persze ez az európai beállítás. az ázsiaiak erről mást vallanak.

chrisred 2021.11.22. 20:33:46

@cvsvrs: Nyilván eljuthatunk odáig, hogy az ember nem más, mint egy sejthalmaz, de ebből semmilyen érdemi következtetést nem lehet levonni a társadalmi intézményekkel kapcsolatban.

2021.11.22. 20:48:51

@chrisred:
a szövetségi rendszerben az atlanti-transzatlanti világ a nyugat. az amerikaiak és az antant. a britek és a franciák. a nato vezető államai. és ebbe nem tartozik bele németország. az erős nato orientációjú semleges ausztria és svájc. ők a jelenlegi magyar diplomáciai nyelvezetben közép-európaiak, ahogyan a visegrádi országok is. és orbán azt mondja, hogy ezek az államok berlin vezetésével törjék meg brüsszel, frankfurt, strasbourg túlhatalmát. ezt a németek aligha fogják megtenni. mert nekik a britek kilépésével a rajna medencei német-francia együttműködés a legfontosabb.
www.ecologyandsociety.org/vol13/iss1/art14/figure5.jpg
amire orbán azt mondja, hogy ez egy szocdemek és a liberálisok uralta térség. így a cdu/csu súlytalanná válik. és merkel erre azt mondja. ja.

2021.11.22. 20:55:51

@chrisred:
a magyar közintézmények többsége magyar, állami, nemzeti, országos jelzőkkel van ellátva. és ezek mellett jelentős szerepet töltenek még be egyházi intézmények.és ez tradicióból, a ez a keresztény államnemzetbe vetett hitből adódik. nincsenek felvilágosult, szocialista, liberális, nyugatos névvel ellátott közintézmények. a balliberális pártok se hoztak létre ilyeneket, mert ezeknek nincs olyan erős identitás képző erejük, mint az előbbieknek.

2021.11.22. 21:07:16

@chrisred:
és erre mondja azt az ellenzék, hogy ezek felébe helyezzük az európai intézményeket. az európai ügyészséget, az európai központi bankot, az európai egyesült államokat. ezt azonban a magyar ellenzéken kívül olyan nagyon senki se akarja. az amerikai demokrata párt se. orbán azt mondja, hogy legyen európai hadsereg. eu army. amire a válasz az, hogy az európai unióban 17 féle tank van rendszeresítve. az amerikaiaknál 4 féle. és erre mondja orbán, hogy legyen középeurópai tank. és északi, nyugati, déli és keleti (balkáni). és majd ehhez mesterséges intelligenciát kifejleszti az itm, ööö, zalaegerszegen. mert palkovics zalaegerszegi.

2021.11.22. 21:15:55

@chrisred:
matekból a legjobb katonákat orbán zalába vezényli és a németekkel közösen fejlesztik a párducokat. közép-európai páncélos hadosztályt. egy önálló mittelmächte a nato szövetségben. amire az amerikaiak azt mondják, hogy ilyesmiről szó se lehet. és a németek is azt mondják. amire orbán válasza, hogy úgy súlytalanná válik a bundeswehr.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.23. 08:34:37

@cvsvrs:

Az európai hadsereg a britek kiválása után implicite francia dominanciát is jelenene, amit a németek nem fogadnának kitörő örömmel. És ez a dominancia nemcsak a haderőben mutatkozna meg, hanem a hadiipari fejlesztésekben is. Itt az atomfegyverek mellett arra is gondolok, hogy a németek még ma is többé-kevésbé tartják magukat ahhoz az önkorlátozásukhoz, hogy a hagyományos fegyvereken kívül mást nem nagyon fejlesztenek. Ez persze a fájó történelmi példák után érthető.

chrisred 2021.11.23. 10:32:11

@cvsvrs: A NATO egy katonai védelmi szövetség, semmilyen kulturális összekötő szerepe nincs. Nem tiszta számomra, hogy Berlin miért harcolna Frankfurt ellen, ez valami német belügy?

chrisred 2021.11.23. 10:59:49

@cvsvrs: Ami a keleti jellegű, központosító állami törekvésekkel szembeni nyugati stílusú közintézményi struktúra lehetne, az a helyi vagy regionális önkormányzati jellegű intézmények kiépítése lenne az önkormányzatiság és a szubszidiaritás nevében.
süti beállítások módosítása