MaGYAUR

MaGYAUR

Milyen az egészséges nemzettudat?

2021. november 17. - Magyaur

A nemzettudat akkor egészséges, ha felnőttes.

Akkor felnőttes, ha kiegyensúlyozott; vagyis egyszerre önkritikus és ugyanakkor a valós teljesítményen alapuló önbizalommal rendelkezik. Sem szolga, sem mindenkit lenéző felsőbbrendű lény. Nem viselkedik egyik percben introvertáltan, befelé fordulóan; a másikban pedig a sérelmeit, sebeit a világ közvéleményének extrovertáltan mutogató, elégtételt követelő durcás gyerekként.

A dolgokat nem fekete-fehérben látja; nem hiszi magáról, hogy egyedül csak ő képviselhet olyan szent dolgokat, mint a kereszténység és európaiság. A felnőttes nemzettudatnak nincs szüksége önmagát becsapó történelmi mítoszokra, hanem attól egészséges, hogy képes józanul tudomásul venni a kudarcokat és tanulni belőlük. Az egészséges nemzettudatot nem a múlt harcias példaképei, hősei motiválják alapvetően, hanem a helytállás és érvényesülés vágya a jelen és a jövő világában.

Az, hogy a nemzettudat mennyire egészséges attól függ, hogy az illető ország mennyire konstruktív országon belül és kívül! Mennyire építkezik előrelátó módon az oktatás, az egészséges életmód és az ökológia területén. Mennyire megbízható szövetséges, mennyire versenyképes globálisan gazdasági, technológiai és innovációs szempontból.

Ha az a kérdés, hogy vajon az orbánista politikai- és propagandagépezet „egészséges nemzettudattal” rendelkezik-e; a válasz határozott nem. Orbán és stábja egy kiegyensúlyozatlan és éretlen serdülő lelkialkatával kormányozza az országot; ameddig nem ragadjuk ki felelőtlen kezeik közül a kormányrudat...

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-gyaur.blog.hu/api/trackback/id/tr8816757602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.19. 13:26:27

@cvsvrs:

"a nyugdíjas is fizet áfát. a munkanélküli is fizet egészségügyi hozzájárulást..."

Igen, persze. Nem akartam mélyen belemenni, de ugye érted, mire akartam kilyukadni? Arra, hogy senki ne akarja visszahozni a virilizmust. Márpedig a komment, amire válaszoltam, lényegében erre irányult.

2021.11.19. 14:00:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
a határon túliak segítése egy kedves tehertétel. ami hosszú távon akkor térül meg, ha ők is adófizetővé válnak. ahhoz részeleges revízió szükségeltetik.

6.Lenin 2021.11.19. 14:22:38

@Gábor Révész:

"ad 3. Az előválasztás nagyon is sikeres volt, nem véletlenül van így besz..va a fidesz."

Igazad van Gáborkám, be vagyunk szarva, a röhögéstől. Buktak a köcsögök, helyettük kihoztak győztesnek egy olyan alakot, aki győzelemre fogja segíteni a Fideszt, megint kétharmaddal.

Nagyon félünk, Gáborka, nagyon.

Gábor Révész 2021.11.19. 19:25:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jól megvagyok a kép nélkül is. Mondani meg bármit lehet, a tasztatúra mindent kibír. Amúgy én módosítottam a közismert mondást, miszerint "Minden reklám hazudik!"
Nálam ez így szól: Minden fideszes hazudik!

Gábor Révész 2021.11.19. 19:26:30

@Gábor Révész: Ja, gyakran még saját maguknak is...

Gábor Révész 2021.11.19. 19:27:55

@cvsvrs: Aki a trianoni diktátumot módosítani akarja, az hülye. Abszolút esélytelen, egy egész földrész haragja zúdulna a kezdeményezőre.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 19:40:26

@Gábor Révész:

Mi van, már előre kell magyarázni az eredményt?:D Mindezt úgy, hogy feltételezem szted az egy éve lezajlott USA elnökválasztással minden a legnagyobb rendben volt. (Vigyázz mit válaszolsz, inkább dúcold alá a szobát, nehogy esetleg rád szakadjon plafon.:D)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 19:43:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Én csak egyet nem értek. Ha a Fidesz ilyen ügyesen el tudja csalni a választást, miért hagyta nyerni Karigeryt, meg a többi libernyákot a nagyvárosokban legutóbb? Vajon mit mond erre a libsilogic?

Gábor Révész 2021.11.19. 20:12:26

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem kell magyarázni. Én tényeket mondok. A fidesz szisztematikusan készül a választás elcsalására. Az utóbbi hetekben ez a tendencia erősödni látszik. Kezdődött a lakcím-biznisz legalizálásával, folytatódik a jelenlegi számítástechnikai hátteret biztosító cég privatizálásával, és még ki tudja, mi van a tarsolyban.

Gábor Révész 2021.11.19. 20:14:42

@Veszéjben a lyogállamiság !: USA Trump ugynakkora gazember, mint Orbán. A világ csak jobb lett, hogy az a mocsok megbukott. Egy sarki néger utcasöprőbe is több intelligencia szorult, mint abba a pojácába.

6.Lenin 2021.11.19. 20:19:26

@Gábor Révész:

Segítek Gáborkám, most vásárolt a kormány miniatűr alagútfúró berendezéseket, amivel a szavazó fülkék össze lesznek kötve, és külön erre a célra tenyésztett fideszes egerek hozzák-viszik majd az előre kitöltött szavazó lapokat. Ez bizalmas infó, csak a nagymamádnak árulhatod el jövő szerdán délelőtt.

Gábor Révész 2021.11.19. 20:22:04

@Veszéjben a lyogállamiság !: Azt mondja, hogy például Budapest soha nem volt fideszes. Tarlós csak azért "uralkodhatott", mert Demszky egy barom volt, és az SZDSZ-es nyavalygással minden esélyt eljátszott.
Másrészt pedig a fidesz van annyira dörzsölt, hogy nem fedte fel a választást tovább torzító kártyáit Budapestért. Pontosan tudták, hogy gazdaságilag kicsinálhatják a fővárost, aminek napról napra látjuk a lépéseit.

Gábor Révész 2021.11.19. 20:23:00

@6.Lenin: Ha azt hiszed, vicces voltál, tévedsz. Ez nagyon izzadtságszagú!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 21:06:18

@Gábor Révész: Tehát akkor eddig nem csalt, de most majd fog..én már ennyivel is beérem.:D

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.19. 21:13:54

@Gábor Révész: Mégha nyilvánvaló csalással is ugye. A cél szentesíti az eszközt.

Árnyalnám egy kissé a nagy örömödet:

www.portfolio.hu/global/20211116/a-republikanusok-eros-emberei-akik-kihivhatjak-bident-es-a-demokratakat-2024-ben-510966

"1. Donald Trump: Ha ő indul, ő az elsöprő favorit, és a fentiek többsége vagy egyike sem indul ellene, mert nem lenne értelme. A republikánusok nagy többsége azt szeretné, ha újra indulna, és körülbelül a fele azt mondja, hogy a kezdetektől támogatná őt."

telex.hu/kulfold/2021/11/03/virginia-egyesult-allamok-kormanyzovalasztas-republikanus-gyozelem

"Az AP hírügynökség elemzése szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as amerikai elnökválasztás során Virginia államot 10 százalékponttal megnyerte, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban. A virginiai vereség különösen riadalmat okozhat a párton belül a jövő évi félidős választások előtt, amikor az amerikai kongresszus irányítása a tét – fogalmaztak."

2021.11.19. 23:16:39

@Gábor Révész:
pl. az európai unió módosította a trianoni békeszerződést azzal, hogy létrejött az interreg-rohu. és ezzel létrejött egy új típusú kettős közigazgatás. ez egy részleges revízió a történelmi részeket illetően. és minden effélét elsősorban budapest ellenez. nem bukarest, hanem budapest keresztényellenes, államellenes és nemzetellenes választói többsége. amelyik olyan mértékig magyargyűlölő, hogy azt leírni nem lehet.

chrisred 2021.11.20. 05:25:18

@Veszéjben a lyogállamiság !: Érdekes, hogy pont egy "volna" mondatodra reagáltam. :)

"Ami a válogatott utóbbi éveit illeti: hogyha tíz éve azt mondom neked, hogy az évtized második felében két EB-re is kijut a magyar válogatott, és az egyikről csoportelsőként tér haza, a másikon meg egálozik a franciákkal, és idegenben a németekkel, ugye hogy jól kiröhögtél volna?"

Gábor Révész 2021.11.20. 07:03:51

@cvsvrs: Ez a program egy együttműködési lehetőség. Egy árva szó sincs benne a trianoni határok megváltoztatásról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 09:13:14

@6.Lenin:

Nem vásárolt a kormány semmiféle miniatűr alagútfúró berendezéseket, az erre szánt pénzt Mészáros tette zsebre. Az alagutakat maguk az egerek fogják kirágni. :D

Ezzel szemben biztos forrásból tudom - a falusi kocsmában hallottam tegnap este a Józsi bácsitól, 6 feles után -, hogy a kormány Kínából vásárolt miniatűr 5G-s mobilállomásokat telepít a szavazóhelyiségekbe. Az 5G káros, tudatbefolyásoló hatásai ugye közismertek, ezeket a hatalom már az egész világon széles körben alkalmazza. Ezek - összhangban az Orbán hatalmon maradásában érdekelt Kínai Kommunista Párt direktíváival - úgy befolyásolják a szavazók agyhullámait, hogy azok akaratuk ellenére a Fidesz jelöltjei neve mellé teszik az X-et, miközben a szavazóhelyiségből távozva úgy fognak emlékezni, hogy az ellenzékre szavaztak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 09:15:47

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Na igen, itt valahogy kicsorbul az az éles libsilogic. :D

6.Lenin 2021.11.20. 09:33:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hiába na, itt a zsákfalumban még kocsma sincs, amikor még volt,inkább a nőkről ment a diskurzus. Átszaladt rajtam az idő vasfoga. De jó 5letnek tartom ezt a mobilos megoldást. Úgyis mindenki azt baszogatja egész nap.

2021.11.20. 11:21:43

@Gábor Révész:
dehogy nem. debrecen polgárainak szőlőskertje hagyományosan az érmelléken van. ami nagyrészt a határ túl oldalán fekszik. kisebb részben trianoni határ innenső oldalán. a közös közigazgatás keretében létrejöhet az érmelléki járás. ami döntő többségében magyar. létrejöhet a debreceni borvidék. azzal, hogy trianoni határok helyébe újra a természtes földrajzi határok léphetnek.

vagy egy másik példa a részeleges revízióra. a kárpát-medencei református részegyházak újraegyesültek. és ebből következően létrejön a református tankerület szatmárban. aminek központja a trianoni határ túl oldalán levő líceum, amit 1557-ben a erdélyi fejedelmség és az erdélyi magyar országgyűlés alapított és jelenleg a református egyház tulajdona. és ebből létrejöhet egy területi integritással rendelkező tankerület. amelyik a jövőben a klik-hez tartozna. nem bukaresti nemzeti alaptanterv az irányadó, hanem a budapesti. és ehhez a hívek erendően nem a nyugattól várják a segítséget. hanem a teremtő atyaúristentől. a világias papok kijárják a világias támogatást a magyar kormánytól. értem, hogy ez budapest választói többségének nem tetszik. ők a trianoni határok "szentségében" hisznek. a nagyváradon létrejött a partiumi keresztény egyetem. ezt támogatja a nagyváradi magyar római katolikus püspökség. nagyváradi állami színháznak ma már hetente vannak magyar premierjei. magyar állami támogatással.

a magyar állam által támogatott egyházkerületek, tankerületek szerveződnek. és a fidesz ehhez gyűjti a szavazókat. buszos kirándulást szereveznek. ez egy feudális restaurációs projekt. amiben a magyar keresztény államegyház felülírja a trianoni határokat.
www.youtube.com/watch?v=Ha9-ZFSI-7E
és ezt támogatják világi szereplők. a szent lászló napokat pénzeli az otp. és szól a hungária és a kaszinó twist.
www.youtube.com/watch?v=Z8pgEGxqm9U
az otp-ben orosz tulajdon. a hatalmi játszma részeként megvezeti bajnait. így működik a fidesz. és lehet mondani, hogy ilyet nem lehet. dehogynem. ezzel szemben áll. legyen tisztább, zöldebb, kis-magyarország.
www.youtube.com/watch?v=0l9eygZeZxs
és kérdés, hogy melyik írja a történelmet. melyikből lesz a mainstream és az underground.

chrisred 2021.11.20. 12:19:26

@Veszéjben a lyogállamiság !: Azt nem tudom, mit szól hozzá, viszont a fővárost a 2018-as választáson is hozta az ellenzék.

chrisred 2021.11.20. 12:22:21

@Veszéjben a lyogállamiság !: Trump is ilyen rossz számokat hozott az elnöksége alatt. Akkor Bident is csak csalással tudják majd legyőzni 2024-ben?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 12:51:48

@chrisred:

Bidet szenilitása egyre nyilvánvalóbb, nem túl valószínű, hogy 2024.ben indítani fogják.

Mellesleg Bidet tavalyi győzelme kb. annyira volt csalás, ahogy 4 évvel korábban Trump győzelme az volt. Vagyis nagyjából sehogy.

2021.11.20. 13:06:38

@chrisred:
az jelenlegi ellenzéki pártokkal az alapprobléma nem az, hogy nem tudnak nyerni, hanem az, hogy nem tud kormányozni.

gyurcsány is nyert, medgyessy és horn gyula is nyert az mszp-vel, csak nem tudott az szdsz-szel kormányozni, ahogyan az antall sem tudott, nem működött az mdf-szdsz paktum. és a dk-mzp paktum működőképessége is erősen kérdőjeles. ugyanazokat a levitézlett tanácsadókat gyűjtik össze, akik az országot korábban csődbe vitték vagy csődközeli állapotbe juttatták. aztán lehet, hogy az orbán féle a nagy osztogatás csődbe viszi az országot. 100 napos és a 100 lépés programhoz hasonló fogyasztásélénkítés lett meghidetve, amiből egy újabb pénzügyi válság adódhat. az ellenzék miben lenne más? eladnának mindent, amit csak lehet?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.20. 15:27:07

@chrisred:

De hogyhogy nem csalták el a zorbányék azt is?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.20. 15:31:38

@chrisred:

A republikánusok nem vesztették el mindkét házat, és nagyon úgy néz ki, hogy ez a demokratáknak ez sikerülni fog. Valamint Trumpról sok rossz elmondható, de mindenesetre képes ébren maradni egy tárgyaláson és uralkodni a záróizma felett.:DD

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.20. 15:33:47

@chrisred: Ezen a volnán nem múlik teljesítmény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.20. 19:26:05

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Na ja, Brezsnyev 76 éves koráig volt pártfőtitkár, Bidet meg 78 évesen lépett hivatalba. Akkoriban a szovjet pártvezetést gerontokráciának csúfolták. Akkor az USA most mi?

chrisred 2021.11.21. 05:57:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Trumpon meg az látszott, hogy teljesen idióta, mégis indulni fog még 2024-ben is. Ha nincs jobb...

chrisred 2021.11.21. 05:59:38

@Veszéjben a lyogállamiság !: Trump esetében az a végtermék inkább a száján jön ki, és mindenki sszámára jobb lenne, ha álomkórban szenvedne. :)

chrisred 2021.11.21. 06:01:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mert mondjuk Brezsnyev 18 évig volt pártfőtitkár, és csak azért nem tovább., mert meghalt.

chrisred 2021.11.21. 06:05:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy az SZKP vezetéséből a három rövid időn belül ellhalálozott főtitkár (Brezsnyev, Csernyenko, Andropov) átlagéletkora bőven 70 felett volt, míg Biden alelnöke 57 éves.

chrisred 2021.11.21. 06:27:06

@cvsvrs: Nem tudom. Egy féllábú futóteljesítményének értékelésekor soha nem az volt a szempontom, hogy mennyivel teljesít jobban annál, mintha a másik lábát is elvesztené.

Horn és Medgessy protestszavaztokkal győzte le a korábbi kormányzó hatalmat. Gyurcsány volt azon az oldalon az egyetlen, aki a mostani nerpolitikához hasonlóan bűnbakképzésre építette a választási stratégiáját.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 09:01:06

@chrisred:

"míg Biden alelnöke 57 éves."

Na ja, az az 57 éves alelnök gyakorolta is az elnöki funkciókat vagy 1 óra hosszat. :DDD Amúgy meg nulla hatalma van.

Amúgy meg Brezsnyev titkára 40 éves vol, :DDD, és még neki is nagyobb hatalma volt, mint Kamala néninek, aki eleve nem a képességei vagy a népszerűsége, hanem a bőrszíne miatt lett alelnök.

chrisred 2021.11.21. 12:38:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most már nem tiszta nekem, hogy a vezetői pozíciókat betöltők vagy a gyakorlati intézkedéseket végrehajtók életkorával van gondod. Amúgy Biden személyi titkára is 50 körül van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 13:05:28

@chrisred:

Igazad van, Kamala néni még csak nem is végrehajtó, vezetői pozíciót meg csak névleg tölt be, minden hatalom nélkül. :D Mellesleg te hoztad fel Kamala nénit, aki nem több díszes (?) kakastollnál Bidet kalapján.

2021.11.21. 13:21:41

@chrisred:
antall józsef úriember volt. hozzá képest horn gyula már nem az. újraépítették a vasfüggönyt egy részét, hogy átvágják. a kerítésoszlop mellett el lehetett menni.
www.uni-nke.hu/image/uni-nke-hu/1_vasfuggony.jpg
a pufajkás horn megérte a pénzét, de a mai pártelnökökhöz képest talpig becsületesnek számított. medgyessy a francia becsületrendjével már nem kényszerűségben szolgáltatta ki az országot. megyó egy úriember volt fletóhoz képest. és lehet mondani, hogy orbán még a gyurcsányizmusra is rátett egy lapáttal. és márki zay péter is rátesz. azért a poltikában nem volt olyan, hogy egy vezető politikus a másik politikus gyerekét (!) nyilvánosan lebuzizta volna. mzp is csak egy gátlástalan multilevel marketinges a levitézlett szdsz-es tanácsadói körrel. és azzal az eszményképpel városházát el lehet adni. de tartósan kormányozni nem lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 14:04:49

@cvsvrs:

"azért a poltikában nem volt olyan, hogy egy vezető politikus a másik politikus gyerekét (!) nyilvánosan lebuzizta volna"

Valóban nem, és nem tudom, van-e ennél még lejjebb.

Amúgy családba belegyaloglás nem újkeletű az ellenzék köreiben, gondolj csak Demeter Mártára, aki Orbán Viktor lányába gyalogolt bele 2018-ban. Igaz, az LMP nem állt bele a buzizásba, valószínűleg csak azért, mert az egyik fő vezetőjük is nyíltan homoszexuális.

Ehhez képest semmiség, hogy MZP lebuzizta a fél kormányt.

Ugye milyen érdekes, hogy éppen az az ellenzék használja a homoszexualitást megbélyegzésként, amely álítólag annyira küzd a melegek megkülönböztetése ellen, a melegek jogaiért?

2021.11.21. 14:26:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
azért a fidesz kampánycsapata se grál lovagokból áll. egyik oldalé se. a lejárató kampányok lesznek csúcsra járatva.

chrisred 2021.11.21. 14:32:42

@cvsvrs: "azért a poltikában nem volt olyan, hogy egy vezető politikus a másik politikus gyerekét (!) nyilvánosan lebuzizta volna. "

Mondjuk ezt pont azzal vezette be, hogy az a bizonyos politikus nyilvánosan azzal vádolta a politikai ellenfeleit, hogy hatalomra kerülésük esetén homokosokat nevelnek a gyerekekekből. Szóval ezek után értelmetlen mélypontokról vitatkozni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 14:46:26

@chrisred:

1) Az általad felhozott állítás nem személyes(kedő) jellegű. Az Orbán fiát ill. a kormányt illető állítások azok. Sajnállak, ha neked nem számít ez a lényeges különbség.

2) Az állításnak ("hatalomra kerülésük esetén homokosokat nevelnek a gyerekekekből") komoly valóságalapja van, elég csak az elrettentő (persze már akinek) nyugati példákra gondolni.

Persze lehet, hogy neked a homoszexualitás egyenértékű a heteroszexualitással, de kiábrándítalak: ezt még a természet sem "gondolja" így, különben nem a népesség 5%-a, hanem az 50%-a lenne homoszexuális.

chrisred 2021.11.21. 14:59:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 1. Mármint neked az nem személyeskedés, ha valakinek a titkolt szándékait teszik politikai üzenetté? Amúgy, ha már ennyire számítanak neked a különbségek, az érintett kormánytagok nem voltak megnevezve (tehát eleve nem lehet személyre vonatkozó állításnak nevezni), másrészt pedig nem magát Orbánt nevezték homokosnak, hanem a fiát, aki már régen nagykorú.

2. Akkor sorold azokat a példákat, mikor és hol neveltek a politikusok hatalomra kerülésük után homokosokat a gyerekekből - mondjuk 5%-ról 50%-ra nőtt az arányuk - különben ez is ugyanolyan alaptalan politikai szarkenegetés, mint azé, akivel egyetértesz.

chrisred 2021.11.21. 15:03:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy nyugodtan megemlítheted, hogy az LMP nyíltan homokos vezetője egy fideszes potentát gyereke. Vagy rögtön alantas buzizásnak számít, ha a "homokos" és a "Fdesz" szó egy mondatban szerepel?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 15:24:06

@chrisred:

"az nem személyeskedés, ha valakinek a titkolt szándékait teszik politikai üzenetté?"

Köszönöm szépen, ezzel elismerted, hogy az ellenzék titkolt szándéka "homokosokat nevelni a gyerekekből". :)

Nincs több kérdésem. :P

chrisred 2021.11.21. 15:46:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem ismertem el, ők állítják, hogy ez a titkolt szándékuk.

2021.11.21. 16:41:57

@chrisred:
a fidesz azt mondta, hogy a meseország című kiadványhoz kapcsolódik egy érzékenyítő program. az lmbtq közösségek meglátogatnának óvodákat, illetve óvóképző intézeteket, ahogyan nyugaton. és a fidesz ezt ellenezte. nagyon helyesen. ne akarják már ezt az évezredes társadalmi vitát bevinni 3 (!) évesek közé.

általában véve a szexuális öncélúságot nem kellene propagálni. és ugye a homoszexualitás nem célozza a humán reprodukciót. ugyanakkor lehet olyan példákat találni, amikoz az mégis csak termékeny. mondjuk az irodalomban szapphó lírája, vagy a történelemben turing hazafisága. se a középiskolába, se a főiskolára nem kellenek lmbtq aktivisták. ez majdnem nyilvánvaló. értem, hogy egyesek ezzel próbálnak meg hatalmi pozíciókat szerezni, és ha az ellenzéki pártok mégse ezt gondolják, akkor mondják ezt. márki zay péter mondja azt, hogy őszerinte se kellenek ilyen csoportok az iskolákba. az óvodákba különösen nem.

chrisred 2021.11.21. 16:54:46

@cvsvrs: "a fidesz azt mondta, hogy a meseország című kiadványhoz kapcsolódik egy érzékenyítő program."

Ezt állította, igen. Bizonyítani nem tudta.

"Az lmbtq közösségek meglátogatnának óvodákat, illetve óvóképző intézeteket, ahogyan nyugaton."

Ahol a szülők ebbe beleegyeznek, vagyis szinte sehol.

"ne akarják már ezt az évezredes társadalmi vitát bevinni 3 (!) évesek közé."

Ki akarja bevinni?

"általában véve a szexuális öncélúságot nem kellene propagálni. és ugye a homoszexualitás nem célozza a humán reprodukciót. "

Vagyis a fogamzásgátló eszközöket, mondjuk a kotont nem kellene propagálni, mert akadályozza a humán reprodukciót.

2021.11.21. 17:00:36

@chrisred:
ebben az volt a megdöbbentő, amikor egy bagdy emőke nevű hölgy azt mondta, hogy őszerinte se kell ezt a vitát bevinni 3 évesek közé, akkor több mint ezer pszichológus, pszichiáter megállapította, hogy az illető "náci". ezt a szakmacsoportot ilyen mértékben degeneráltak alkotják.

az iskolában se mondják azt a 10 évesnek, hogy most baracklé helyett barackpálinkát kap mindenki ebédre. húzza le, akkor is ha tetszik neki és akkor is ha nem. nem lesz ettől senki se alkoholista. aki így érvel az degenerált. ha az illető mellette pszichológus, vagy pszichiáter, akkor nem liberális, hanem idióta. és mellette még közben beszéljen valaki a szegény kis alkoholistákról. hogy érezzen egyet. és lehet repetázni. nem lesz alkoholista csak jobban megismeri az alkoholizmust. ennek analógiájára ezt is lehetne intézményesíteni.

ha egy falusi lakodalomban azt mondják, hogy a 10 éves is igyon meg egy felest, mert már nagyfiú, akkor esetleg igyon. mondván, hogy attól nem lesz alkholosista, hanem csak látja, hogy a násznép mitől dülöngél, akkor azt nem nagyon lehet tiltani. ami nem azt jelenti, hogy ezt intézményesíteni kellene. mert az a másik véglet, hogy kötelezővé teszik az ivást. a degenerált alkoholisták, akik azt mondják, hogy a 10 évesnek ha nem iszik ővelük, akkor nem férfi. ugyanilyenek ezek a bagdy emőke ellen tiltakozó pszichomókusok.

2021.11.21. 17:27:02

@chrisred:
ez vallási kérdés. az alapvető norma, hogy egy nő és egy férfi alkot egy reproduktív családot. ez az atomi állapot. ha ez valamiért nem lehetséges, akkor a nagycsalád törekszik a reprodukcióra.

keresztény kultúrkörben a heteroszexualitás is korlátozva van. a házasságon kívüli kapcsolatok nem elismertek. meg van engedve, de nincs propagálva. nincsenek emberjogi aktivisták, akik a túlzott étvágyú heteroszexuálisok jogaiért tiltakoznak. államilag nem elismert a többnejűség. ettől még klapka györgy elmondhatja azt, hogy ő egyetlen nővel sohase bújt ágyba hanem legalább kettővel. bárki tarthat szeretőt, ágyasokat vagy akár háremet. ez az ő dolga. az állam egy férfi és egy nő párkapcsolatát tekinti alapnormának. ez egy legitim álláspont.

és az is, hogy az iszlamisták azt mondják, hogy ők kultiválják a többnejűséget és nyugaton egyesek rendjén valónak tartják azt is, hogy a buzibárokban az árva gyerekekre lehessen licitálni. mondván, hogy az állam rossz gazda, a homoszexuálisok kreatívabbak, stb.

errefelé lakásotthonokat építenek. ahol egykeresős modellben a nevelőszülők 6-8 árva gyereket nevelnek. és a nagyobbak is besegítenek a kicsiknek. lényegében a hagyományos nagycsaládot állítják helyre állami segédlettel. és ha van fogyatékos, akkor besegít a diakóniai szolgálat. értem, hogy ez felvilágosulatlan. mert ez az intézményrendszer állam és az egyház összekapcsolódásán alapul. nincs teljes szétválasztás, amit montesquieu akart. és a vallás se vált teljesen magánjellegűvé. a magyar társadalom nem ezt az eszményképet követi. de ha a francia vagy a német ezt akarja, akkor kövessék. a szivárványcsaládok haladár voltában is lehet hinni. csak ne legyen kötelező ezt gondolni.

a társadalmi maximákról szóló viták vallásviták valójában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 18:11:15

@chrisred:

Elszóltad magad, elismerted. :D Késő mosakodni.

chrisred 2021.11.21. 18:32:40

@cvsvrs: "ebben az volt a megdöbbentő, amikor egy bagdy emőke nevű hölgy azt mondta, hogy őszerinte se kell ezt a vitát bevinni 3 évesek közé, akkor több mint ezer pszichológus, pszichiáter megállapította, hogy az illető "náci". "

Nem igaz. Attól határolódtak el a pszichiáterek, hogy azt állította, a gyerekkorban megismert mesék döntő módon befolyásolják a nemi identitásunkat. Erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs.

"az iskolában se mondják azt a 10 évesnek, hogy most baracklé helyett barackpálinkát kap mindenki ebédre. húzza le, akkor is ha tetszik neki és akkor is ha nem."

Rossz példa, mert az óvodásokat sem hetero, sem homoszexuális aktusra nem kényszerítik. A példa úgy helyes, ha a gyerekeknek azt tanítják biológia órán, hogy a barackból nem csak üdítőt, hanem barackpálinkát is lehet készíteni, közelebb viszi az alkoholizmushoz.

chrisred 2021.11.21. 18:36:04

@cvsvrs: Nem. Egy férfi és egy nő egy párt alkot. De alkothat két azonos nemű is párt. Családot a szülő és a gyerek alkot, tehát minimum két generáció. Ideális esetben két szülő és gyerek(ek).

chrisred 2021.11.21. 18:36:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem, csupán te értetted így, mert így akartad érteni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.21. 18:43:00

@chrisred:

Hiába magyarázkodsz, már nem tudod visszaszívni. Max. kérd meg a posztolót, hogy törölje a kommentedet.

2021.11.21. 19:07:47

@chrisred:
a baloldalinak mondott elméletek nélkülözik az elemi biológiát. abból indulnak ki, hogy nincsenek biológiai nemek. vagy ha vannak, akkor azok megváltozthatók. nem, nem változtathatók meg. a férfi minden sejtjében férfi és a nő minden sejtjében nő. az elsődeges, másodlagos, harmadlagos nemi jelleg változtatható meg. a nemi szervek átoperálhatók, a homnonháztartás, az izom és a zsír arányok. de a nemek nem válthatók tetszőlegesen. külfönféle társadalmi nemként fétieseket azonosítanak.

a jobboldalinak mondott elméletek az elemi biológiából indulnak ki. ivaros szaporodás van. és abban is az ivart meghatározó xy-rendszer. és az y kromoszóma apáról fiúra adódik át. és abból adódik az egyeneges férfiági törzsi jelleg. és ez erőteljes, mert a nőben y kromoszóma nincs. a férfinak méhe nincs. vannak alapvető különbségek. az ember normál esetben férfi vagy nő. és vannak kromoszóma rendellenességek. azokat az orvosbiológia nem tekinti nemeknek. és azok, mint új társadalmi nemek nem nagyon értelmezhetők. mert arról úgy tartják, hogy az egy hiba az öröklésmenetben. és ebből indulnak ki. az elemi biológiából. és az európai hagyomány ezzel a szemlélettel többé kevésbé összhangban van.

a biológia szaporodási közösségekről beszél. és reproduktív önszerveződésekről. ahol lehet, hogy a nagymama nem szülőképes, és a nagypapa nem nemzőképes, aszexuálissá válva is természetes módon segítik, támogatják a humán reprodukciót. és ezt nevezi a politika családnak. ami eredendően nagycsalád. éppen azért, mert a nemző és szülőképesség korlátozott. és ez a jobboldalinak mondott család fogalom. elemi biológiából indul ki. és a természetjogból. abból, hogy a gyermeknek természet adta joga van (nevelő) apához és (nevelő) anyához.

és persze lehet mondani azt, hogy vévé nem tudom kicsoda összeáll a barátjával és szeretnének vásárolni maguknak egy gyermeket. mert ez is piac. szerintük a szaporodási közösség (a család, a nagycsalád, vagy a nemzet) alapvetően nem önszerveződő (autonóm). és azt mondják, hogy ez még nagyobb autonómiát teremt. és ha a nemek nem szuverének, akkor az még nagyobb szuverenitást eredményez. a rovarokra vagy a férgekre jellemző nemi meghatározottságot propagálják. amikor bayer férgeknek nevezi őket, akkor elég pontosan fogalmaz. és ez rendesen a politikai underground.

de értem persze, hogy lehet egy új világképet kreálni, ami eltér a keresztény hagyománytól. ettől eltávolodhatnak a nyugati társadalmak. ez is legitim. és az is, hogy ez ügyben a haladás a visszatérésben rejlik.

2021.11.21. 19:38:55

@chrisred:
ha ma összeköltözik M számú férfi nő és N számú nő egy háztartásba, mert mondjuk egyetemisták és közösen bérelnek házat, vagy akármiért, akkor ezt megtehetik. és közjogil értelemben egy közös háztartásban élnek. és vagyonközösséget is alkothatnak. ez biológiai érelemben egy család. azért, mert ez nem az önszerveződő humán reprodukciót célozza. hanem a tanulást, a bulizást, vagy éppen a buzulást. meg van engedve. de nem ez a család.

annak az alapja, hogy van egy férfi és egy nő. és a férfi gyermeket akar nemzeni és nő meg akaja szülni. ez a klasszikus párkapcsolat. volt egy rokonom, aki úgy ment férjhez, hogy azt mondta a férfiaknak, hogy a látássérült testvérét is el kell tartaniuk. és ő egy háztartásban él velük egy külön szobában. ha ismerekedett, akkor a vak testvérét is bemutatta a fiúknak. és ez az önszerveződés attól családias, hogy a humán reprodukciót célozta. a vak lány is akart gyereket. csak nem magának, hanem a nővérének majd besegít. és az állam nyilvántartja, hogy ez egy háztartás. és a férfi és a nő házaspár. és ez így egy köjogi értelemben egy család. és lehet, hogy a nagymama, a nagypapa, vagy akárki lehet családtag. de ha a vak húg összeáll egy másik lánnyal, akkor nem mondhatják, hogy ők is ugyanolyan család. összeállhatnak és segíthetik a férfit és a nőt. és úgy egy család.

a szivárványos világképben a reprodukció nem autonóm. az egy olyan filozófiai irányzat, amelyik nem áll összhangban az elemi biológiával. persze lehet, hogy az elemi biológiát kell új alapokra helyezni. ezt célozzák a gender tudósok.

2021.11.21. 19:39:45

*ez biológiai érelemben NEM egy család. mármint az összeköltő egyetemisták. érthető ugye.

2021.11.21. 20:56:17

@chrisred:
az egészséges nemzettudat idealista. pl. errefelé a sportiskolai rendszerbe bevonják a fogyatékkal élőket is. "különleges labdarúgó akadémia".
www.youtube.com/watch?v=nuNy5K6ET6k
és ugyannak a klubnak a tagjai, ugyanolyan mezben játszanak, ugyanabban a csarnokban edzenek, egy másik idősávban. együtt szurkolhatnak, közösen ünnepelhetnek. ebben áll az integráció.

az akadémikus bölcselet azt mondja, hogy ugyanabban a csoportban játszanak a bénák és a legügyesebbek. persze találkozzanak. debrecenben a hétvégén gyorskorcsolya olimpiai kvalifikáció volt. a fidesz azt mondta, hogy a visszavonult sportolók népszerűsíték a sportágat az általános iskolásoknak. korcsolyázzanak együtt az ügyetlenekkel.
video2.dehir.hu/1115_elmenykorcsolya_debrecen_mix.mp4
arra is van mód, csak az nem kötelező. az olimpiai csapat nem ezekkel a gyerekkel ezd általában. hanem egy különleges eset.

de nem állítom, hogy a jelenleg akadémikus bölcsetnek mondott elképzelésre nem leht alapozni. csak ne legyen kötelező. és lehessen azt mondani, hogy ez új akadémiára van szükség. és erre azt mondják, hogy az sérti az autonómiát. állami intézmény. ferge zsuzsa nyomdokain létrejöhet egy szociológiai iskola. nem kötelező választani. lehet kérni emőke nénit is. politikai kérdés. társadalompolitikai.

és nekem nem úgy tűnik, hogy a fidesz egy náci párt lenne. hanem csak balról is és jobbról is behúznák a szavazatokat. errefelé nem azzal nyernek, hogy rogán és habony teleplakátolja a buszmegállókat emoji-kkel.

chrisred 2021.11.22. 05:37:59

@cvsvrs: "ha ma összeköltözik M számú férfi nő és N számú nő egy háztartásba, mert mondjuk egyetemisták és közösen bérelnek házat, vagy akármiért, akkor ezt megtehetik. és közjogil értelemben egy közös háztartásban élnek. és vagyonközösséget is alkothatnak. ez biológiai érelemben egy család. azért, mert ez nem az önszerveződő humán reprodukciót célozza. hanem a tanulást, a bulizást, vagy éppen a buzulást. meg van engedve. de nem ez a család."

Mármint magánjjogi értelemben, igaz? Egyébként úgy sem alkotnak vagyonközösséget, nincs az a bíróság, aki a közös kollégiumi szobában élők egyikének vagyonszerzését kötelezően megosztanáa többiek között. Semmilyen közös tulajdon nem hoz létre vagyonközösséget. Ez nyilván nem család, ahogy írtam, nincs több genetrációs együttélés.

"annak az alapja, hogy van egy férfi és egy nő. és a férfi gyermeket akar nemzeni és nő meg akaja szülni. ez a klasszikus párkapcsolat. volt egy rokonom, aki úgy ment férjhez, hogy azt mondta a férfiaknak, hogy a látássérült testvérét is el kell tartaniuk. és ő egy háztartásban él velük egy külön szobában."

Ez természetesen akkor is megtörténhet, ha az a lány történetesen más lányokkal akart volna együttélni. A családi kapcsolat a lány és a testvére között áll fenn, és a közös szülőtől ered. És amúgy a két lány is akarhat gyereket, elmehetnek egy spermabankba (ugye, ez is a humán reprodukciót célozza), vagy örökbefogadhatnak egy gyereket. De nem a aszándék, hanem a megvalósulás, a több genetráció együttélése keletkezteti a családot. És az állam nyilvántartásba veszi a bejegyzett éllettársi kapcsolatot.

chrisred 2021.11.22. 05:43:38

@cvsvrs: Ez a megkülönböztetés nem a bal és a jobboldal, hanem a természettudományok és a társadalomtudományok között áll fenn. Az emberi közösségek természetét a kettő együtt képes körülírni. Voltak olyan irányzatok, amik kizárólag az egyikre építettek, és próbálták a társadalmat ennek megfelelően szervezni, például, hogy az ember kizárólag biológiai lény (lásd a nácik fajelmélete), vagy hogy az ember kizárólag társadalmi lény (lásd bolsevikok), de hosszú távon egyik sem volt működőképes.

chrisred 2021.11.22. 05:45:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Értem, te ezt szoktad csinálni, ha valaki félreérti az általad leírtakat. Csekély önbizalomra vall, hogy kiritikátlanul elfogadod a gondolataidat értelmezők véleményét.

2021.11.22. 09:22:43

@chrisred:
nép, népek (emberek, emberiség) / people = humán populáció (szaporodási közösség).
erre van alapozva a populizmus, a néppártiság.
(politikai) nemzet / nation = politikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség. (hagyományosan férfiági szerveződés)
társadalom (society) = humán (hagyományosan nőági) társulás.
a család (familia) a populáció önszerveződő (autonóm) reprodukciós eleme. és annak alapja legalább egy heteroszexuális párkapcsolat. ha több is van, akkor abból családias (familiáris) közösségek szerveződnek. ezek a polgári körök. és erre alapoznak egy új az állampártot. ebből heteroszexuális dominancia adódik. lényegében az hirdet szupremáciát. orbán ezt tűzte a politikai napirendre.

2021.11.22. 09:41:35

@chrisred:
alkothatnak vagyonközösséget. pl. létrehozhatnak vállalkozást. tipikusan ilyen a startup.

ha egy nő gyermeket szül mesterséges megtermékenyítéssel idegen spermiummal, akkor a reprodukció nem autonóm. nincs heteroszexuális párkapcsolat. anélkül biológiai értelemben vett család nem jön létre. ez a tradíció. persze lehet, hogy a modernitás létrehozza a szintetikus spermiumot, a műméheket, a klónozást, stb. és ezek a hadseregek szétverhetik a tradicionális nemzeteket. ez a technokrácia. vagy a globális keveredéssel létrejönnek a nyílt társadalmak és úgy beáll az anarchia. és ez megteremti az új emberi fajt, ennek hirdetője egy filozofikus mesterrassz. ez ugye újfasizmus. a liberálisok egy része technokrata újfasiszta valójában. ujj péter vagy tóta wé árpád.

2021.11.22. 09:58:44

@chrisred:
egy nő szuverén joga, hogy idegen speriummal, mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket szüljön. önnön maga nem alkot családot. mert a reprodukció nem autonóm. extrém esetben egy férfiak nélküli társadalom is létrejöhet. elég sok spermát kinyernek. és utána a férfiak szükségtelenné válnak, alsóbbrendűvé. ez a feminizmus extrém változata. a hímsovinizmusban a nő kizárólag szexuális tárgy semmi egyéb. ilyenek a háborút követő esetleges erőszakhullámok.

a tradicionális örökbefogadás a nagymama, vagy a keresztszülő, tehát a nagycsalád neveli tovább az árvát. tehát még ez is a tradiconális modell. állam közvetítésével nem ez a helyzet. és a kérdés az, hogy a egynemű párok, vagy az árva gyermekek jogai az erősebbek. ha előbbi, akkor adódnak a szivárványos családok. ez a nyugati minta. és a keleties az, hogy az állam a gyermek természet adta jogaiból vezeti le a család fogalmát. tehát abból, hogy az árvának is jogában áll, hogy legyen nevelő apja és anyja. és ilyenformán az állam a keresztény tradiciókkal összhangban szentesíti a családot. egy tradicionális meddő párkapcsolatra alapozva. és ebből adódik egy heteroszexuális dominancia. amire a nyugat azt mondja, hogy ez a civilizált világ keretein belül, vagy legalább is európában, vagy az európai unióban nem fogadható el. itt tartunk.

2021.11.22. 12:26:09

család, családiasság:
- nemzés/nemzet (heteroszexuális párkapcsolat, autonóm reprodukció, poltikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség)
- állam (gyermekjogokon alapul örökbefogadás)
- (libertárius) kereszténység (általános emberség)
keresztény államnemzetbe vetett hitelvek. ki lehet indulni az egyén jogaiból és az erőszakmentességből is. abból, hogy az örökbeadás esetén felnőttek joga előrébb való a gyermekeknél. lényegéban a gyermek ez esetben áru. mert hogy ez is piac. és ez esetben nincs egyház. mert a vallás is magánjellegű. ez a filoszemita bölcselet. ilyen társadalmat is lehet építeni. a gyermekszülésre vállalkozásokat lehet építeni. vagy kisebbségi népcsoportokat segélyezéssel az állam kifosztására ösztönözni. kapcsolódhat ehhez egy filozofikus mesterrassz, egy újfasiszta technokrácia. és ezt használja ki az iszlám. a keresztény tradíciók helyébe lépnek. anarcho kommunisták, feudális anarchisták (zöldek), filantrópnak mondott pénzügyi despoták.

ebből a hidegháború újabb fejezete adódik.

chrisred 2021.11.22. 12:27:32

@cvsvrs: A populizmus az adott politikus vagy szervezet népszerűségén (populáris=népszerű) alapuló politikai kultúra. Tehátrt nem az adott személy döntései vagy magatartása, hanem, az irányában táplált érzelmi viszonyok határozzák meg a politikai jelentőségét.

A család nem a szexualitáson, hanem a generációk egymással való kapcsolatán alapul.

chrisred 2021.11.22. 12:28:55

@cvsvrs: "egy nő szuverén joga, hogy idegen speriummal, mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket szüljön. önnön maga nem alkot családot."

Nem önnön maga alkotja, hanem ő és a gyereke. Polgári értelemben ez is család, általában csonka családnak szoktuk nevezni.

2021.11.22. 12:54:41

@chrisred:
a generációk, a gének nemzedékek nemzéssel jönnek létre. ennek elemi (evolúciós) biológiai alapja van. és ezt igyekszik felülírni (revolúciós) filozófiai iskola. a nemzet biologikus. és az állam filozofikus.

chrisred 2021.11.22. 13:03:47

@cvsvrs: Ettől még nemzetek nem jönnek létre. A rovarok is szaporodási közösséget alkotnak.

2021.11.22. 13:03:55

@chrisred:
ez is meg van engedve. csak ez esetben a gyermek jogai sérülhetnek. ha mondjuk egy feminista kizárja kizárja a nevelésből az apaságot. ez ellentétes a keresztény tradícióval. ha egy heteroszexuális párkapcsolatban a férfival vannak problémák, akkor válaszhatnak egy férfihoz hasonló y kromoszómájú donort, aki lehet egy (homoszexuális) családtag is akár. és úgy lehet gyermekük. a gyermeknek az lesz az államilag elismert (nevelő) apja, akivel egy háztartásban él. és lesz egy donor bácsikája. a gyermek jogai ez esetben nem sérülnek.

2021.11.22. 13:30:21

@chrisred:
a nemzet egy politikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség (populáció). adva van az emberiség. az egy fajt alkot. és abban az ember törekszik a fajta jellegre. egy adott természeti környezetben. és ebből jön létre a magyarság. az ezerszáz éves keresztény államnemzet.

2021.11.22. 13:59:13

@chrisred:
a különféle nembéliek, többségi nemzetségek, kisebb nemzetiségek társulnak. és úgy alkotják az államot. ha magyarnak vallják magukat, magukénak vallják a magyar vallást, akkor ők a keresztény államnemzet tagjai. mert egymással békésen kereszteződve egy nemzeti jellegű államalakulatot hoztak létre. és lehet benne magyar zsidó. és énekelheti, hogy "made in hungária". ez elég liberális eszménykép. a magyar királyság erre volt alapozva.

és az akadémia azt mondja, hogy ez azért esett szét, mert a magyarok nem votlak elég befogadók, túlságosan kirekesztők voltak. és ez is egy csoportosulás. a fidesz és a jobbik szerint ezek az értelmiségiek nem magyar érzelműek. nyílt vitában a dk-s szavazókat is könnyű lenne meggyőzni. az akadémikus bölcseletet könnyű lenne lemosni. azt mondják, hogy ez a kirekesztő gondolkodás nem európai. valóban nem. valóban nem ez a nyugat-európai mainstream. a fidesz azt mondja, hogy ők majd megvédik az álláspontjukat. a jobbik feladta. ők inkább dr dobrev klárával állnának össze. és a márki zay péter is.

chrisred 2021.11.22. 15:49:42

@cvsvrs: A tradicionális keresztény kultúrában nem létezett nem létezett olyan, hogy a gyerekeknek külön jogai lettek volna. Ezt a modern polgári szemlélet alakította ki, a jogegyenlőség alapján.

chrisred 2021.11.22. 15:58:30

@cvsvrs: A nemzetnek nincs köze a szaporodáshoz, az egy politikai termék, és mint ilyen, társadalmi, és nemkbiológiai jelenség. A magyar nép létezett a középkori rendi nemzet előtt is, utána is, és nem volt egyenlő vele. A rendek a kiváltságosak, és nem a magyar emberek gyűjtőfogalmai voltak, és nem is voltak törvényszerűen magyar származásúak.

2021.11.22. 16:10:34

@chrisred:
tradicionálisan az árvák keresztszülőkhöz kerültek. azért választottak keresztszülőt háborúk, járványok közepette. és a nemzeti idealizmusban ezt úgy értelmezik, hogy a szent korona árváinak természet adta joguk van ahhoz, hogy legyen (nevelő) apjuk és (nevelő) anyjuk. apa férfi. az anya nő értelemszerűen. ez a tradíció. és ebből a jogszokásból vezetik le a jelenlegi örökbeadási gyakorlatot. és azt mondják, hogy ez keresztényi.

2021.11.22. 16:16:04

@chrisred:
a különféle nembéliek, a nemesség képviselték a nemzetet. és ha valaki nem volt nemes, akkor nem lehetett képviselő. és ha valaki nem volt nemes vagy polgár, akkor megint csak nem lehetett képviselő a reformkorban. de ez így volt a művelt nyugaton is elég hosszú ideig. és a népnemzetiek a 21. században kerültek stabil alkotmányos többségbe.

2021.11.22. 16:59:42

@chrisred:
az hogy a nemzetnek nincs köze a nemzéshez kábé olyan, mintha azt mondanád, hogy a krumplilevesnek nincs köze a krumplihoz, mert az egy étel.

BiG74 Bodri 2021.11.22. 17:11:00

@cvsvrs:
Viszont azt elfelejted, hogy a krumplinak sokmindenhez van köze.

2021.11.22. 18:07:32

@BiG74 Bodri:
ők a debreceni nemesi család tagjai.
genealogy.euweb.cz/hung/debreceni.html
errefelé ők voltak a natio hungarica tagjai. és a középkori keresztény jogfelfogás szerint ők képviselthették debrecen népét a magyar országgyűlésben és a magyar királyi udvarban. debrecen népe a nemesi házat és annak jobbágyait jelentette.

a jobbágyok is beházasodhattak a nemesi családokba. leginkább békeidőben. a lovászfiú, vagy a kovács gyereke, vagy a virágkötő lánya elcsavarta egy nemes fejét. illetve a jobbágyok közül is kiválasztódtak főemberek, akik a királytól nemesi címet kaptak. leginkább háborúban.

a jobbágytelkekből is létrejöhettek vállalkozások. leginkább a városokban. a debreceni család főemberei is azt mondták, hogy hozzanak létre egy tanácsot és úgy igazgassák a várost. leginkább nőágon beházasosott a nemesi családokhoz társult polgárokkal. debreceni ilonkát elvette domoszlói demeter. utóbb nem volt nemes, mégis bekerülhetett a familiárisok közé a tanácsba. és ezek a félig nemesi, félig polgári családok kényszerűségből vagy racionalitásból bevonták olyan iskolázottakat is az igazgatásba, akik nem voltak beházasodva. a jobbágysorból felemelkedett polgárok cselédeket fogadtak.

amikor a debreceni család férfiágon kihalt, akkor a király eladta a várost felvidéki oligarchának és utána szerb despotának. az idegen földesurat szanaszét perelték arra hivatkozva, hogy lajos király az Isten kegyelméből uralkodva kimondta, hogy debrecen a saját kebeléből válasszon bírót. aki csak literátus lehetett. és őket a polgárok a maguk oldalára állították. el kezdték a várost a magánföldesúrtól függetlenül közösségi módon igazgatani. aztán amikor debrecen a hunyadiak kezébe került, akkor a polgárság szilágyi erzsébettől különféle jogokat kaptak. és azt a kormányzó feleségeként, később a király anyjaként biztosította. mohács után a budát is védő a török bálint szerezte meg debrecent. akit nagy szulejmán internált a hét toronyba. és ezek után a fia török jános (az egri csillagokból ismert jancsi) visszavonult hunyad megyei birtokára.

és azt mondták, hogy debrecen nemes városának polgári házainak vannak jogai. intézményesült az addig esetlegesen létrehozott városi államtanács. létrejött egy választott egyháztanács. és attól független világi bírói tanács. a szenátorok és presbiterek mellett esküdtbíróság lépett az úriszék helyébe. mohács után létrehozták a városi ispotályt. megalakult a kollégium. abban kikiáltották a diákköztársaságot. a nemeseket nem ölték meg. az előjogaik mzűntek meg. tovább működtek a feudális céhek. a városi hivatalnok vezette a hitelügyleteket. az erdélyi országgyűlésbe belügyi küldötteket választottak, akik tárgyaltak a bécsben a császárral, és budán illetve isztambuban a török portával. és a reformáció. és amikor ezt a németek ezt lerohanták, akkor seregeket szerveztek ellenükben. ez a bocskai féle felkelés. és ezt követték a rákóczi és kossuth vezette függetlenségi háborúk.

és budapesten előadják, hogy montesquieu és a felvilágosodás hitelvei. errefelé ilyesmiről nem volt szó. vagy ti nem vagytok arrafelé magyarok, vagy mi nem vagyunk errefelé.

2021.11.22. 18:22:00

@BiG74 Bodri:
a nemesiből polgári nemzetté történő átalakulás a reformációból és a reformkorból következik. a reformkori nemesség is elfogadta a nemzeti liberális hitelveket, illetve már korábban is a katolikus rákóczi. létrejött a kiegyezés a magyar katolikus főurak és a protestáns polgárság között. és voltak a magyar polgárosodás ellenében fellépő idegenek. értem, hogy budára nagyrészt idegen telepesek kerültek. egy részük a magyar polgárosodás mellé állt a reformkorban. és egy részük idegen eszméket vall a mai napig. a nyugat felsőbbrendűsége, a nobel díjas zsidókat tiszteljük, de a magyar polgárosodás alapvetően nem abból következik.

erdős pál és rényi alfréd két nagyon híres zsidó matematikus varga ottó 50. születése napjára debrecneben tett közzé a véletlen gráfok elméletét. a magyar zsidó matematikai iskolát tiszteljük. a szovjet típusú akadémiát nem. értjük, hogy nagyrészt azt is a mesterrasszbéliek alkották, de azt nem kérjük. és lehet mondani, hogy abból következik a polgárosodás. neked, meg aki összefog dr. dobrev klárával.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.22. 18:31:04

@cvsvrs:

"ezt úgy értelmezik, hogy a szent korona árváinak természet adta joguk van ahhoz, hogy legyen (nevelő) apjuk és (nevelő) anyjuk"

"ez esetben a gyermek jogai sérülhetnek. ha mondjuk egy feminista kizárja kizárja a nevelésből az apaságot."

Erről van szó. Ezért értelmezhetetlen az LMBTQ...XYZ emberkék hivatkozása az örökbefogadás jogára.

Az örökbefogadás nem az örökbefogadni szándékozók joga, hanem a gyerek joga ahhoz, hogy normális családban nevelhessen. Az LMBTQ-k megfeledkeznek arról, hogy a gyerek joga az első, a második és a harmadik. A leendő örökbefogadóknak nem joguk van az örökbefogadáshoz, hanem az alkalmasságukat kell vizsgálni.

Szóval lehet, hogy a törvény pontatlanul fogalmaz, de nincs örökbefogadási jog. A gyereknek van joga ahhoz, hogy minél alkalmasabb párok örökbe fogadják.

2021.11.22. 18:36:23

@BiG74 Bodri:
a történetírás az, hogy volt a sötét középkor. és a felvilágosodással bécs betelepítette a németket és a zsidókat. aztán berlin kitelepítette a zsidókat. és aztán a zsidók kitelepítették németeket. ebből sehogy se következik a magyar polgárosodás. a filoszemita mesterrassz és nyugat felsőbbrendűségéből hogy következik a magyar polgárosodás? sehogy. szegény kis cigányok. abból? sehogy. gender tudósok és az lmbtq progressziója? abból se. amerikában is ez van. és azt mondja a demokrata párt. mi a francnak választás akkor ha megmondja az amerikai demokrata párt. az a demokrácia. ez demokrácia export.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.22. 18:36:57

@chrisred:

"Ettől még nemzetek nem jönnek létre. A rovarok is szaporodási közösséget alkotnak. "

És létrehozhatnak nemzetségeket. Nézz utána a taxonómiai alapfogalmaknak. :)

Jó, ezek nem olyan nemzetségek, mint az emberiek. De hát a rovarok nem is emberek.

chrisred 2021.11.22. 19:08:56

@cvsvrs: Nem is számított művelt nyugatnak akkoriban.

chrisred 2021.11.22. 19:10:15

@cvsvrs: Nem, ez olyan, mikntha azt mondanád, mivel a krumplinak köze van a krumplileveshez, ezért a leves krumpli nélkül nem értelmezhető.

2021.11.22. 19:57:40

@chrisred:
a populáció egy szaporodási közösség. az emberiség, az emberek (people) egy humán szaporodási közösség. a nemzet (náció) az, amikor ez politikai identitással rendelkezik túl azon, hogy az emberiség egésze is szaporodási közösséget alkot. egy faj vagyunk. de abban az emberek törekszik valamilyen fajta jellegre. és kitalálják, hogy ők japánok, a felkelő nap országában, vagy kínaiak, vagy koreaiak, vagy amerikaiak. és amikor ez az identitás elsődlegesen a nemzéssel jön létre. az a nemzet.

persze ebben az identitásképzésben van társadalmi jelleg. tehát úgy is válhat valaki magyarrá, hogy a felmenőinek korábban nem volt túl sok köze ehhez a néphez, vagy népcsoporthoz hanem ők nagyrészt egyéni döntéssel társulnak a magyarokhoz. és a magyarok ezt elfogadják. mert mondjuk magyarországon él, magyarul beszél. úgy egyébként szenegáli. ilyen is van, de nem ez az uralkodó. hanem az, hogy magyarok. és ezt nem kell magyarázni. akinek kell az nem magyar érzelmű. annak ez az azonosulás nem megy valamiért. ilyen is van.

2021.11.22. 20:14:06

@chrisred:
dehogy nem számított a nyugat. debreceni elit wittenbergbe, heidelbergbe, genfbe, zürichbe, utrechtbe járt egyetemre. volt egy tökfej németekből álló kör, amelyik azt állította, hogy a föld forog és a nap nyugaton áll. és ezzel próbálták igazolni a nyugat felsőbbrendűségét.

számít a nyugat. az ellenzék problémája az, hogy miért épít a fidesz svájci rendszerű nemzetközi iskolát. nyilván azért, mert nyugati típusú diplomatákat akar kinevelni. azért vannak kétnyelvű angol iskolák mellett francia, spanyol, olasz osztályok, azért épül deutsche schule debrecenben. mert számít a nyugat. és ezeket a fidesz építi.

chrisred 2021.11.22. 20:23:16

@cvsvrs: Nem írtam, hogy nem számít a nyugat. Azt írtam, hogy a rendiség korában a nyugat nem számított a műveltség központjának.

2021.11.22. 20:31:50

@chrisred:
európa számított a műveltség központjának. persze ez az európai beállítás. az ázsiaiak erről mást vallanak.

chrisred 2021.11.22. 20:33:46

@cvsvrs: Nyilván eljuthatunk odáig, hogy az ember nem más, mint egy sejthalmaz, de ebből semmilyen érdemi következtetést nem lehet levonni a társadalmi intézményekkel kapcsolatban.

2021.11.22. 20:48:51

@chrisred:
a szövetségi rendszerben az atlanti-transzatlanti világ a nyugat. az amerikaiak és az antant. a britek és a franciák. a nato vezető államai. és ebbe nem tartozik bele németország. az erős nato orientációjú semleges ausztria és svájc. ők a jelenlegi magyar diplomáciai nyelvezetben közép-európaiak, ahogyan a visegrádi országok is. és orbán azt mondja, hogy ezek az államok berlin vezetésével törjék meg brüsszel, frankfurt, strasbourg túlhatalmát. ezt a németek aligha fogják megtenni. mert nekik a britek kilépésével a rajna medencei német-francia együttműködés a legfontosabb.
www.ecologyandsociety.org/vol13/iss1/art14/figure5.jpg
amire orbán azt mondja, hogy ez egy szocdemek és a liberálisok uralta térség. így a cdu/csu súlytalanná válik. és merkel erre azt mondja. ja.

2021.11.22. 20:55:51

@chrisred:
a magyar közintézmények többsége magyar, állami, nemzeti, országos jelzőkkel van ellátva. és ezek mellett jelentős szerepet töltenek még be egyházi intézmények.és ez tradicióból, a ez a keresztény államnemzetbe vetett hitből adódik. nincsenek felvilágosult, szocialista, liberális, nyugatos névvel ellátott közintézmények. a balliberális pártok se hoztak létre ilyeneket, mert ezeknek nincs olyan erős identitás képző erejük, mint az előbbieknek.

2021.11.22. 21:07:16

@chrisred:
és erre mondja azt az ellenzék, hogy ezek felébe helyezzük az európai intézményeket. az európai ügyészséget, az európai központi bankot, az európai egyesült államokat. ezt azonban a magyar ellenzéken kívül olyan nagyon senki se akarja. az amerikai demokrata párt se. orbán azt mondja, hogy legyen európai hadsereg. eu army. amire a válasz az, hogy az európai unióban 17 féle tank van rendszeresítve. az amerikaiaknál 4 féle. és erre mondja orbán, hogy legyen középeurópai tank. és északi, nyugati, déli és keleti (balkáni). és majd ehhez mesterséges intelligenciát kifejleszti az itm, ööö, zalaegerszegen. mert palkovics zalaegerszegi.

2021.11.22. 21:15:55

@chrisred:
matekból a legjobb katonákat orbán zalába vezényli és a németekkel közösen fejlesztik a párducokat. közép-európai páncélos hadosztályt. egy önálló mittelmächte a nato szövetségben. amire az amerikaiak azt mondják, hogy ilyesmiről szó se lehet. és a németek is azt mondják. amire orbán válasza, hogy úgy súlytalanná válik a bundeswehr.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.11.23. 08:34:37

@cvsvrs:

Az európai hadsereg a britek kiválása után implicite francia dominanciát is jelenene, amit a németek nem fogadnának kitörő örömmel. És ez a dominancia nemcsak a haderőben mutatkozna meg, hanem a hadiipari fejlesztésekben is. Itt az atomfegyverek mellett arra is gondolok, hogy a németek még ma is többé-kevésbé tartják magukat ahhoz az önkorlátozásukhoz, hogy a hagyományos fegyvereken kívül mást nem nagyon fejlesztenek. Ez persze a fájó történelmi példák után érthető.

chrisred 2021.11.23. 10:32:11

@cvsvrs: A NATO egy katonai védelmi szövetség, semmilyen kulturális összekötő szerepe nincs. Nem tiszta számomra, hogy Berlin miért harcolna Frankfurt ellen, ez valami német belügy?

chrisred 2021.11.23. 10:59:49

@cvsvrs: Ami a keleti jellegű, központosító állami törekvésekkel szembeni nyugati stílusú közintézményi struktúra lehetne, az a helyi vagy regionális önkormányzati jellegű intézmények kiépítése lenne az önkormányzatiság és a szubszidiaritás nevében.
süti beállítások módosítása