Kudarcot vallott a Föld élővilágáért aggódó tudományos gondolkodás azon törekvése, hogy a globális gazdaság szereplőit rávegye a természeti erőforrásokkal való takarékos bánásmódra. Ráadásul a nemzetközi politikát meghatározó nemzetállamok cseppet sem „okosabbak” a profithajhász érdekeket képviselő vállalatoknál: ők is csak önző és rövidtávú célokat akarnak elérni a saját, pitiáner választási érdekeik mentén. Most, amikor az ökoszisztéma megmentése és azon belül az emberi civilizáció fennmaradása azon múlik, hogy vajon az emberi faj képes lesz-e önmagát - a szaporodását, fogyasztását, vagyoni különbségeit, szeméttermelését – bölcsen korlátozni globális szinten, most derült ki a II. világháború utáni, az ENSZ által képviselt, nemzetállami rendszer cselekvésképtelensége.

A kulcsszó a „bölcsesség”, ami nem más, mint a „Felettes Én” szemléletmódja: az a fajta térben és időben tág-horizontú látásmód, amely felülemelkedik a kicsinyes magán, nemzeti, osztály és egyházszervezeti érdekeken. A „Felettes Én” tudatosan nyomja el a minden emberben meglévő ösztönös, agresszív indulatokat, de a hétköznapi élet korlátolt materializmusát is. Olyan új, a ma „normális”-nak hitt paradigmához képest léptéket váltó új dimenziókra volna szükség, mint amilyeneket Ferenc pápa képvisel egyes megszólalásaiban, amelyekben a természeti környezet megóvása összekapcsolódik a kapitalizmuskritikával az elnyomottakért; nincstelenekért és földönfutókká lettek iránti szolidaritással, méghozzá bőrszínre, nemre, nemi irányultságra és vallásra való tekintet nélkül.

A „Bioszféra Felettes Én” által kormányzott világban a tudományos racionalitás összekapcsolódik az etikával és a vallási szempontból is kívánatos életmódmintákkal.

Amennyiben képessé válik az ember a teológiai sajátosságokat, különösségeket zárójelbe tenni, - ahogy ezt tette Ferenc pápa más egyházak vezetőivel való találkozóin is - akkor széles körben előhívható lenne az „Isteni látószög”, az a bölcsesség, ahogy egy kozmikus „Felettes Én” ráláthat az egyes emberre, az emberiségre és a Föld élővilágára. Akkor, a piacgazdaság korlátok közé szorítása mellett, a feltétel nélküli jövedelmekre, vagyis a gyerekek esélyegyenlőségére alapozva el lehetne jobban fogadtatni a takarékosabb, tudatosabb és másokkal jobban törődő sztoikus-keresztény-buddhista életmódmintákat.

Az extra nagy mértékű vagyonadók, illetve az ezek kikerülésére szolgáló adómentességet ígérő offshore adóparadicsomok világméretű megszüntetése nemcsak a kapitalizmust fékeznék le, de a nemzetközi bűnözést is. A fegyverkezési verseny helyett a bioszféra rehabilitációjára fordított összegek csökkentenék a klímaváltozás következményeit, így az élelmiszerhiányt, az ivóvíz készletek drámai csökkenését, ezzel is megakadályozva a civilizációra rombolóan ható népvándorlást. A megtakarított és alapjövedelemként újra elosztott pénzek nagy mértékben növelnék a létbiztonságot. Ez és a vallási-kisközösségi technikák révén még hatékonyabbá tehető szociális, gondozási és ökológiai tevékenység hozzásegíthetné az emberiséget egy kevésbé frusztrált, játékosabb bölcsebb és az emberi nemhez méltóbb, „megistenült” élethez!