Orbán zsákutcába vezette Magyarországot, mert miközben az orbánista gazdaságpolitika a dél-kelet ázsiai feltörekvő, „kistigris” államaihoz hasonlóan a multinacionális vállalatok olcsó bedolgozóivá tette a magyar munkásokat, addig Kínával, Dél-Koreával, Vietnammal ellentétben nem forgatta vissza az adókból, az EU-s támogatásokból befolyó pénzeket az oktatásba és a helyi vállalatok, startup-ok támogatására, energiát megtakarító, valamint a magyar mezőgazdaság exportképességét növelő beruházásokba. Vagyis nem tartotta fontosnak a hazai nagyobb hozzáadott érték, a „kiművelt emberfők” bővített újratermelését. Ellenkezőleg; miután Orbán végleg azonosult a falusi öregek ósdi konzervatív világlátásával és a világ bajainak gyökerét a városias, világpolgári, a fehérek színesbőrűekkel való keveredését elfogadó, a vallást nem komolyan vevő liberális kultúrában találta meg.

Orbán tehát az ambícióinak megfelelő szerepre készült: ő lesz majd az a világmegváltó hős, aki nemcsak Magyarországnak, de Európának, sőt az egész világnak is megmutatja milyen is az a Konzervatív Rend! Ő lesz az, aki liberális „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszó helyére visszahelyezi, az őt megillető helyére „Isten, Haza, Család” értéket! Ő lesz az, aki felmutatja milyen is a hatékony, hadsereghez hasonlóan, fegyelmezetten működő, egyházzal összeolvadó szuverén nemzetállami hierarchia! Itt nem lesz szükség okoskodó, mindent megkérdőjelező értelmiségre, vitakultúrára de még demokráciára sem… Amire viszont szükség van, elsősorban Magyarországon az egy megbízható, új „keresztény-nemzeti” uralkodóosztály. Ide kell tehát minden pénzt becsatornázni, hiszen ezért született a NER, erre való a NER - akár tetszik a magyaroknak, az Európai Uniónak, akár nem!

Orbánt tehát elvakította a körülötte lévő egyházi személyek, jobboldali megmondóemberek és olyan ortodox politikusok, mint amilyen Putyin által sugallt és kijelölt szerep lehetősége. A prófétai küldetéstudatát tovább erősítette az a hihetetlen publicitás, amely világszerte körülvette. Egyszerűen csak annyira törődött a magyarországi materiális, gazdasági tendenciákkal, amennyire azt a NER érdeke megkövetelte; megbüntetni az ellenzéki városokat és közben felemelni a NER-hez „hűséges” városokat, legkiváltképp az „ellen-Budapestet”: Debrecent.

A helyzet iróniája, hogy Szijjártóval együtt az akkumulátorgyár révén jót akartak tenni a „kálvinista Rómának”. De az orbáni kézivezérléses rendszer, a szakmai egyeztetések hiánya, a környezettanulmányok elmaradása megbosszulta magát. A helyi lakosság nem fogadta hálával a túlzott víz-, és energiaigényű, környezetszennyező és más „fajú”, más civilizációjú vendégmunkásokat foglalkoztató üzemet.

A fő gond mégsem ez, hanem hogy a „keresztény-nemzeti” dogmák, a politikai lojalitást mindenek fölé helyező NER perifériára szorította, vagy éppenséggel száműzte a kritikusan, innovatívan gondolkodó szakembereket - ezzel pedig Magyarország hosszú időre lesüllyedt egy alacsony szellemi hozzáadott értékű, betanított munkaerővel rendelkező harmadik világbeli nemzetgazdaság szintjére, amely csak arra képes, hogy szakértelmet alig követelő akkumulátorokat állítson elő...