Magyar Péter: „Mi lenne, ha Orbán Viktor lenne az Európai Tanács elnöke?”
Válasz: Ha Orbán lenne a Charles Michel utódja, vagyis az európai állam-, és kormányfők tanácsának koordinátora, akkor ilyen minőségében kötelessége lenne képviselni az Unió 27 államfőjének egyeztetett, közös politikáját.
Mivel az Európai Parlamenti választások előrejelzése alapján megerősödik a nacionalista jobboldal, ily módon, ha Orbánt megválasztanák, akkor ennek a politikai irányzatnak egy emblematikus figurája kerülhetne erre a magas presztízsű, de viszonylag korlátozott mozgástérrel rendelkező posztra. Orbán tehát arcvesztés nélkül lemondhatna a miniszterelnöki funkcióiról és „elfoglalhatná Brüsszelt”.
Ezzel párhuzamosan megnyílhatna az út Magyar Péter előtt a hatalom csúcsához, aki elsősorban a magyar jogállamiság visszaállítását tűzte ki zászlójára.
Az általa képviselt mérsékelt, európaias kereszténydemokrata politika pedig valószínűleg nem vált ki heves reakciókat a fideszes tömegek körében, vagyis simán végbemehet az átmenet.
Magyar Péter tudja mit beszél.
https://www.facebook.com/100005038186009/videos/443861365047301
„Egyelőre a nyugdíjakat is nagyon nehéz lesz összekaparni, hogy ki tudják fizetni, mert annyira nincs pénzük, mert olyan szarban van a gazdaság, mert olyan válságban van az ország… Utána nem tudnak mást tenni… vagy kiegyeznek az Unióval, amit szerintem Orbán soha nem fog megtenni, mert a rendszerét kéne beáldozni, vagy nagyon kemény, kőkemény megszorítások jönnek…”(Szénási Sándor)
A választások közeledtével hamis-történetszemléletet tükröző, zavaros interjút adott Orbán Viktor a „Patrióta” You Tube csatornának.
Első „mondása”: „ha nem lettek volna világháborúk, Európának nem lennének demográfiai problémái, és nem hiányoznának a fehér keresztény emberek…”
Második „mondása”: „a magyar vezetés mind az első, mind a második világháborúból ki akart maradni…”
Harmadik „mondása”: „10 év múlva azt fogják mondani, hogy az orosz-ukrán háború volt a harmadik világháború előszobája…”
Negyedik „mondása”: „a háború miatt magas az infláció és a kamatszint…”
Mivel a korruptnak elkönyvelt orbáni-Magyarország az európai országok vezetői számára teljesen hiteltelenné vált, megvonták tőle a bizalmat ezért, ha Orbán Viktorban maradt egy szemernyi hazaszeretet, akkor önként visszavonul és átadja a helyét azoknak, akik képesek kiutat találni ebből a szorult helyzetből!
Forrás: https://telex.hu/belfold/2024/05/26/orban-viktor-patriota-interju-bohar-daniel
A magyar lakosság legtehetősebb egy százaléka nagyjából 14 ezer milliárd forinttal lett gazdagabb 2023-ban!
Amikor a Fidesz még antikapitalistának maszkírozta magát és látszólag kikelt a multinacionális vállalatok ellen, akkor hirdette meg Orbán a „munka társadalma” elvet vagyis, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Bár a mögöttes szándék az állami szociális kiadások csökkentése volt, a magát puritán protestánsnak mutató Orbán erkölcsprédikációkban ostorozta a spekulációt: a munka nélkül, csupán a tőzsdei és banki kötvények való adás-vételéből származó jövedelemszerzést.
Ma már lábbal tapossa Orbán a saját korábbi alapelvét.
Tavaly a 14 ezer milliárdos kamatvisszatérítés gyakorlatilag egy szűk rétegre koncentrálódott: „egyetlen százalék fölözött le szinte mindent.” A trükk a következő volt: miután 2023. december 1-jétől 17,5 százalékra nőtt a Babakötvény 2032/S jelzésű kamata az, akinek erről tippje volt és rendelkezett befektetni való pénzzel az tudott vásárolni belőle.
Volt, aki egymilliárd(!) forintot fektetett ide. Ekkora összegnél csupán egy évnyi kamat akkora, mint amennyit mondjuk egy 40 évig havi nettó 365 ezret kereső dolgozó egész aktív idejében keres…
Nem árt tudni, hogy mindannyiunk zsebéből irányítják a leggazdagabbakhoz a pénzt, hiszen az állampapírok után fizetett kamat a költségvetést apasztja. Közben a magukat hazafinak hazudó orbánista NERparaziták a markukban röhögnek a magyar bérből és fizetésből élők élhetetlenségén…
Forrás: https://24.hu/fn/gazdasag/2024/05/23/megtakaritas-brutalis-kamat-szemfules-gazdagok/
Orbán csak önmaga imázsát menedzselte és leválthatatlan magánállamot akart - a Magyarországon élők többségének rovására...
Magyar Péter megjelenéséig.
A szocialista pártállam 1989-as összeomlása után a hatalomra kerülő magyar jobb- és baloldali politikai elit nemcsak egy konszenzuson alapuló nemzetgazdasági stratégiát, de még egy hosszú távú iparpolitikát, agrárprogramot sem volt képes összeállítani. Arra problémára, hogy a magyar ipar és mezőgazdaság vészes tőkehiányban szenved nem az volt a jó megoldás, hogy amit csak lehetett eladtak a bal-liberális kormányok, hanem ki kellett volna választani egy-két kitörési pontot és azokat abból a kevés pénzből, ami a rendelkezésünkre állt, plusz hitelekből világszínvonalúvá és exportképessé kellett volna tenni!
De a hatalomra kerülő ellenkező előjelű, jobboldali kormányok sem voltak okosabb gazdái az országnak… Orbán Viktor, aki valószínűleg környezetében szerzett tapasztalatai alapján a magyarokat „félázsiai származékoknak” tartotta, azt a könnyebb megoldást választotta, hogy nem kell erőltetni az innovatív ipar- és mezőgazdaságfejlesztést. Elég, ha a magyar gazdaság egy a Németországhoz kapcsolódó mintegy „délkelet-ázsiai jellegű” olcsó és igénytelen bedolgozó, összeszerelő ipari alcentrum lesz.
Az európai politikusok, élükön Angela Merkellel üdvözölték az orbáni irányt. És mivel Orbán nem volt olyan akadékoskodó, mint a cseh miniszterelnök Vaclav Klaus, kissé megmosolyogták ugyan az idejétmúlt, teátrális valódi kézcsókjait, de hagyták, hogy az európai fejlesztési pénzeket a saját, magán-NER államának építésére használja fel. Viszont Merkel távozása után véget ért a kegyelmi időszak, amire Orbán a „Keleti nyitással” válaszolt.
Orbán elhitte magáról, hogy tényező lehet a nemzetközi politikában. Nem vette észre, hogy Putyin nem fogadta bizalmába. Hogy is tehetett volna ilyet egy orosz titkosszolgálatban szocializálódott politikus? Nemcsak az országaink eltérő nagyságából fakadó alá-fölé rendelésről van szó, hanem arról is, hogy egy orosz vezetőnek nem lehet bizalma sem a magyarok második világháborús, sem az 1956-os ellenséges szerepe miatt. Putyin nem avatta be Orbánt az ötórás tárgyalásuk alatt a küszöbön álló ukrajnai inváziós tervébe, nem kapott Magyarország külön elbírálást a gázárak tekintetében és hírszerzési szempontból Magyarországot gátlástalanul kihasználta.
Idézet Magyarország egyik legjobb tényfeltáró újságírójától, a Direkt36-ban publikáló Panyi Szabolcstól: „Miközben Orbán Viktor miniszterelnök már nagyban a keleti nyitás politikáját hirdette, a GRU és az FSZB orosz hekkerei – az APT28 és APT29-ként ismert csoportok – ugyanúgy ellenségként kezelték és támadták Magyarországot, mint más EU- és NATO tagállamokat. /…/ A teljes külügyi háló minden végpontját megfertőzték, mindenki érintett volt. Az oroszok konkrétan ki-be mászkáltak a rendszerbe domain adminisztrátori jogosultsággal” – mondta az Orbán-kormány volt tisztviselője.
Egy, az esetet ismerő kiberbiztonsági szakember értelmezése szerint a magyar kibervédelemre az Orbán-kormány a magyar-orosz közeledés kerékkötőjeként kezdett tekinteni, és többek közt a paksi bővítésről szóló megállapodás hozott negatív fordulatot. /…/ Bencsik Balázs, a szakszolgálaton belül létrejött Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) igazgatója állítása szerint a 2016-ban feltört magyar kormányzati szervert is arra használták az oroszok, hogy álcázzák („IP-cím maszkolás”) az Egyesült Államok elleni támadásukat az elnökválasztási kampány idején. Vagyis megint ugyanazt csinálták az oroszok, mint a külügynek a 2012-13 körüli feltörésekor, és ismét más NATO-tagországok elleni hekkertámadásra használták a feltört magyar kormányzati számítógépeket.”
Putyin szemében Orbán egy kis ország jelentéktelen vezetője, de ha ez bárkit is vigasztal; Hszi Csin-ping szemében Putyin sem más, mint egy szerencsétlen balfácán, akinek az Ukrajna-elleni háborúja gigantikus bumerángként ütött vissza: Oroszország végzetesen meggyengült és az a Putyin, aki ostoba, meggondolatlan módon egy Nyugat-ellenes pravoszláv-keresztesháborút indított el a háború végén örülhet, ha be tud kebelezni két megyényi bombaszaggatta, teljesen elaknásított, részben elárasztott donyec-medencei területet!
Oroszországot immár a markába tartja a kínai Sárkány, de még belémar az észak-koreai Hiéna is.
Szegény Oroszország.
Szegény orbánista-Magyarország.
Forrás: https://www.direkt36.hu/putyin-hekkerei-is-latjak-a-magyar-kulugy-titkait-az-orban-kormany-evek-ota-nem-birja-elharitani-oket/
Az orbánisták „békepolitikája” = nem az oroszok által fenyegetett „kisállami Dávidok” mellé állni, hanem a gyilkos „Góliát-Oroszországhoz” dörgölődzni… ringyó módjára.
Káncz Csaba jelenti: „az EU szeretett volna kiadni egy közös nyilatkozatot, ami elítéli az orosz mintára kialakított grúziai „külföldi ügynökökről” szóló ellentmondásos törvényjavaslatot, de ez nem sikerült. Ennek oka Orbán, aki Európa saját „külföldi ügynöke”, írja a Politico. Miután Magyarország megakadályozta az egységes nyilatkozatot, a B terv az volt, hogy a külügyekért és a bővítésért felelős biztosok, Josep Borrell és Várhelyi Olivér adnak ki közleményt, a magyar képviselő azonban nem értett egyet a megfogalmazással. „Ezt kapjuk azért, mert beengedjük a rókát a tyúkólba” – mondta a lapnak az uniós diplomata, ahogy azt is, hogy „nem tudnak mit mondani Várhelyi biztosról”, de azon dolgoznak, hogy minél hamarabb nyilatkozatot adjanak ki. Miközben Magyarország blokkolja a közös állásfoglalást, más uniós tagállamokból diplomaták mentek ki a tüntetők közé.”
Az iparszerű vállalkozások és az őket patronáló nemzetállamok rivalizálásán alapuló kapitalizmus ideje lejárt.
A modern állam, mint „államgépezet” a 18. századtól kezdve a lehető leghatékonyabban állította elő a tömegárukat, a szolgáltatásokat és a háborút. A ”nemzetállam” jogrendszert, iskolarendszert és választási rendszert hozott létre a saját, „szuverén” létének igazolására és megvédésére. Ugyanakkor a kapitalizmus képtelen megfékezni az olykor háborúba átcsapó államok közti konkurenciaharcot és a természeti környezet pusztítását.
A „globalizmus” nemcsak azt jelenti, hogy világszerte elterjedt a fogyasztói társadalmi modell, de egyben azt is, hogy a gyorsan növekvő világnépesség számára, egyre gyorsabb ütemben, egyre több nyersanyagot bányásznak ki és dolgoznak fel - a növény-, és állatvilág rovására - miközben az emberi faj egyre több életveszélyes szemetet és szennyeződést bocsát ki a természetbe.
A vadászó-gyűjtögető ember több százezer éven keresztül ahhoz szokott hozzá, hogy miután kiaknázta a territóriumának erőforrásait szedje a sátorfáját és tovább álljon. A mai ember, amely megközelítőleg csak 7.000 éve folytat letelepedett életmódot még mindig nem tudta levetkőzni a rossz beidegződését és belepiszkít a saját fészkébe. A probléma az, hogy a globalizmus, tehát a Föld sikeres gyarmatosítása után már nincs hova továbblépni! A bioszféra megmaradt részeinek megóvása, az élővilág életfeltételeinek biztosítása érdekében az emberiségnek vagy a világ népességének ritkítására (tehát háborúskodásra), vagy önkorlátozásra (tehát önkéntes, önellátó emberi rezervátumokba) kell kényszerülnie...
A „zöld” megoldás egyszerű, vissza kell nyúlni a marxi kommunista utópiához: a hierarchia-mentes, egyenlősítő, vagyis a tulajdont és hatalmat tovább-nem-örökítő, valamint "nem-munkamegosztás-központú”, "nem-személytelen" önigazgató közösségek, városközpontú-régiók eszméjéhez!
Ma is a „világ proletárjainak” összefogására van szükség a világ urainak nacionalista manipulációjával szemben. De a mai kisemmizettek már nem a nagyipari munkásságból verbuválódnak, hanem az életükért és utódaik életéért aggódó felelős gondolkodású emberekből; Nyugaton leginkább fiatalokból, akik szemben állnak az „utánunk az özönvíz” szemléletű elittel és tömegekkel.
A kapitalista növekedést lefékező új társadalmi eszmény kettős célt tűzött ki maga elé: a természet regenerálódásával esélyt adni a földi bioszféra és benne az emberi civilizáció hosszú távú fennmaradásának, és a robottechnika, a Mesterséges Intelligencia elterjedésével, valamint a vagyonadókból finanszírozott „Feltétel Nélküli Alapjövedelem” révén olyan egzisztenciális biztonságot nyújtani a sokmilliárdnyi embertársunknak, ami mellett, a Rokokó korának nemességéhez hasonlóan, az élet édességét élvezhetik hobbiszerűen végzett munkával és a testi/szellemi felfrissülést hozó társasági és művészettel átszőtt élettel…
A világért (benne a nemzetek, családok és egyének sorsáért) aggódó, felelősen gondolkodó emberek ne hagyjátok magatokat - egyesüljetek!