MaGYAUR

MaGYAUR

A „globalizációellenes jobboldal” a civilizációnkat fenyegeti

2022. augusztus 14. - Magyaur

Az Európai Unió vagy egységes hatalmi pólus lesz, vagy széteső "nemzetek Európája", ami aztán az Egyesült Államok, Oroszország és Kína politikai játékszerévé degradálódik.

Nem tehet úgy a „globalizációellenes jobboldal” mintha ő csak egyszerű szószólója volna a nemzeti identitású népnek. Emögött gyaníthatóan az a sanda szándék húzódik (legalábbis Orbánnál), hogy egyfelől nehogy bárki is kívülről rálásson a hatalmi visszaélésékre, vagy netán kritizálja az "ország belügyének" tartott ocsmányságokat, másfelől fel kéne adni azt az ideológiai törekvést, hogy az emberek alapvetően nemzetállamban gondolkodjanak.

Amíg az EU-s polgárok nem ismerik a közös európai kultúrkincset, vagyis az egymásba fonódó görög-római-keresztény-racionális-republikánus civilizációt, és főleg annak világtörténelmi jelentőségét, addig az Európát önző nemzetállamokra szétszedő illiberális „globalizációellenes jobboldal” szövetkezhet és szövetkezik is a külső nagyhatalmi erőkkel.

Ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a vészesen meggyengített európai felvilágosult civilizáció - benne a nemzetállamokkal! – nem lesz képes ellenállni a globális katasztrófáknak; a természeti és humanitárius káoszt kihasználó barbár támadásoknak…

Az "Állambácsi" eltűnt a pénzzel együtt...

A lakosság a Kádár-korban hozzászokott a "kis foci, kis pénz"-elvhez amihez aztán a Fidesz visszatért, vagyis ahhoz az ígérethez, hogy amennyiben az állam biztosítja, hogy ne legyen nagy infláció, nagy munkanélküliség, ugyanakkor az egészségügyi szolgáltatás és a nyugdíj meglegyen, akkor a nagy többség kevéssel is beéri. De ennek vége!
A jóságos "állambácsi" a pénzekkel eltűnt és itt áll a magyar nép meztelenül a kapitalizmus vacogtató hidegében.
A nemzet és a kereszténység nevében harácsoló, melegen felöltözött fideszes urak meg vihogva kérdezik: ti valóban elhittétek a nemzeti egység blablát, meg hogy "Nekünk Magyarország az első"? Nemcsak szerencsétlen lúzerek vagytok, de ráadásul hülyék is... De ne féljetek, majd mi rendet teremtünk főispánokkal és csendőrökkel!
Ajánlom, hogy mindenki fogja be a pofáját, amíg szépen kérem...

Fel kell készülnünk egy esetleges humanitárius válságra

Cselekvésre fel!

A tél közeledtével egész társadalmunkra kiterjedő összefogásra volna szükség a humanitárius válság elkerüléséhez!

A nehéz helyzetbe kerülő honfitársaink megsegítése érdekében minden politikai erőnek - párthovatartozástól függetlenül! - minden civil, önkormányzati és egyházi szervezetnek össze kellene fogni, hogy senki ne éhezzen, senki ne fagyjon meg sem az utcán, sem a saját lakásában. Tehát minél több ételosztó pontra és melegedők kialakítására volna szükség a városokban és a falvakban!

Még nem késő, ébresztő magyarok!

Putyin szelleme a CPAC konferencián

Orbán a republikánus hallgatóságot megetette a nem hagyományosan republikánus, vagyis nem a „business”-alapú, hanem európai ideologikus politikai maszlaggal.

A jelenlevők azt is hihették a pillanat hevében, hogy Orbán nem egyszerűen Trump európai klónja, hanem a „dumája” alapján talán még jobb is mint Trump! Trükkös módon Orbán úgy állította be a magyarországi „illiberális” politikai gyakorlatot, mint amely összhangban volna a konzervatív republikánus elvekkel, pedig ez nem igaz. Az Egyesült Államokban elképzelhetetlen volna a gazdaság „pártállami” lenyúlása; az állam és egyház egyesítésére irányuló törekvés; a terrorizmus miatti, majd a migráció miatti, majd a járványhelyzet miatti és most az ukrajnai háború miatti vészhelyzet kihirdetése, aminek következtében gyakorlatilag rendeleti kormányzás folyik évek óta, valamint a szólás- és sajtószabadság majdnem teljes megszüntetése.

Orbán számára valójában nem Trump a minta, hanem Putyin!

Igaz Trumpnak is nagyon imponál az orosz Hadiállam, nem véletlen, hogy több Putyin felé tett baráti gesztus után, az ukrajnai agresszió kezdetén, melegen üdvözölte Oroszország „erős emberét”.

Orbánnak a republikánusok elé állított putyinista „nacionalista-vallásos-bezárkózó Hadiállam” eszményképe, - amely nem tolerálja sem a belső kisebbségeket, sem a migrációt, sem női egyenjogúságot, sem a parlamenti vitákat, sem a „belügyekbe való beleszólást”, sem a szabadversenyt - hangos tetszésnyilvánítást kapott a naiv, megvezetett hallgatóságtól, pedig ezek az elvek élesen szembe mennek az Egyesült Államok demokratikus hagyományaival!

Orbán Viktor a CPAC konferencián Putyin politikai hackerének szerepét játszotta el - sajnálatos módon sikeresen…

 

Kis-Tajvan Magyarországon?

A Népi Kína azzal revolverezi a világot, hogy csak azokkal az országokkal tart fenn politikai és gazdasági kapcsolatot, amelyek NEM ismerik el Tajvan (+Tibet és Ujguria) különállását. Ezzel szemben emlékezetes, hogy a csavaros jogászi észjárású Torgyán József, a 1990-es években Tajvan számára különleges gazdasági övezet létrehozását javasolta Észak-Kelet Magyarországon. Előkészítő tárgyalások is voltak a tajvani logisztikai és termelői bázis létrehozásáról a majdani Európai Unió keleti csücskében.

De a Fidesz, amely korábban kiállt Tibet függetlensége mellett is, hamar leállította a projektet, amely valószínűleg felvirágoztathatta volna a Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyéket.

A Fidesz-Magyarország - a kommunista Kína elvtelen kiszolgálása érdekében - inkább egy 2000 év alatt megtérülő és egyedül a kínai gazdasági érdekeket szolgáló vasútvonal kiépítését szorgalmazza Belgrád és Budapest közt; kínai kölcsönből és kínai munkaerővel...

https://hvg.hu/vilag/20220803_Nancy_Pelosi_Tajvan_Tajpej_beszed_latogatas_Kina

Stefano Bottoni: Tusványoson Orbán azt jelezte, hogy nem akar megegyezni az Európai Unióval.

Stefano Bottoni: Orbán azt jelezte előre, burkoltan Tusványoson, hogy nem akar megegyezni az Európai Unióval.

Vas András interjúja, Népszava 2022. július 30.

Egy hete Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde a téma a hazai és a nemzetközi sajtóban, közéletben. Főként a fajok keveredésével kapcsolatos értekezése verte ki a biztosítékot. Kikhez szólt a kormányfő, a hazai tábornak próbált témát adni vagy az Európai Uniónak üzent? Vagy csak egyszerűen néhány radikális gondolattal megpróbálta elterelni a figyelmet a valós problémákról, a durva gazdasági nehézségekről?

Egy NER-közeli ismerősöm mondta, képzeli, hogy röhögnek a Karmelita-kolostorban, miközben arról folyik a diskurzus, mennyire rasszista az európai és a nem európai fajok keveredése. Orbán Viktor mindig is ügyesen elérte, hogy arról beszéljenek, amiről ő szeretné.

Bécsben azt mondta, néha félreérhetően fogalmaz.

Azt elfogadom, hogy pocsék szerkezetű és igen rosszul előadott beszéd volt, de annak rendre visszatérő eleme volt a fajok keveredéséről szóló elmélkedés. S meg vagyok róla győződve, ő ezt így is értette. De a legnagyobb bajom az egész tusványosi szöveggel, hogy keveset tudunk a hátteréről. Ki írta? Milyen előzmények alapján lettek kijelölve a főbb vonalai? Ezzel próbálták elterelni a figyelmet a megszorításoktól? Hol volt Orbán az ezt megelőző 6-7 nap során, kikkel egyeztetett? Miért érdekli annyira Bosznia-Hercegovina új választási rendszere? Mit csinált valójában Szijjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszternél? Mikor szólalt meg a vészcsengő Orbánnál, hogy Bokros-csomag szerű megszorításokhoz nyúltak? Ki nyomta meg azt a csengőt? Mert az bizonyos, hogy saját akaratából nem szívesen lépett erre az útra, ezt bizonyítja, hogy bár a gazdaság megszorítócsomag az elmúlt időszak legkomolyabb politikai döntése, mégis migrációról és fajokról beszélt egy olyan helyszínen, ahol jellemzően meg szokta határozni az elkövetkező idők politikáját.

Az EU-val kapcsolatban így is elég sarkosan fogalmazott.

Nem tudjuk, a hatalomközeli háttérbeszélgetéseken felmerült-e, s milyen erősséggel a Huxit. Ennyire racionálisan ugyanis korábban még nem hallottam Orbántól az EU-ról leválás lehetőségét.

Erre utalt a 2030-as dátummal, amikorra szerinte nettó befizetői leszünk az Európai Uniónak?

Ha valóban így alakulna, ami azért elég utópisztikus, ez egy elég komoly érv lenne amellett, hogy már nincs szükségünk az EU-ra. Ám amikor erről beszélt, nekem sokkal inkább az jutott eszembe: azt vezeti fel, vagy jelzi burkoltan, hogy nem akar megegyezni az Európai Unióval. Ugyanazt akarja eljátszani, mint tette bő évtizede az IMF-fel. Végig úgy tárgyalt velük, hogy tudta, ez csak látszat, valójában nem akar megállapodást. Pedig gazdasági szempontból akkor is indokolt lett volna, ám politikai döntést hozott. Most is a gazdasági és a politikai racionalitás áll szemben egymással, s pontosan tudja, ha előbbi mellett dönt, az egyfelől rövid pórázt, például az Európai Ügyészséget jelenti, egyben beismerné, hogy nem voltunk jó fiúk, jogosak az ellenünk meghozott szankciók. És ezzel elismerné a politikai vereséget is.

Ki lehetne vezetni az országot az EU-ból? A nagy többség masszívan uniópárti, még a kormánypárti szavazók is.

Ez igaz, de gondolta volna bárki 2010 előtt, hogy a jobboldali szavazók nagy része számára 2022-re Putyin pozitív személyiség lesz, míg a Nyugatról szinte kizárólag negatív kontextusban beszélnek majd? És tessék, ezt tette a 2010 utáni tudatos orbáni propaganda.

A Facebookon kiírni, hogy Vlagyimir Putyin frankó gyerek, ingyen van. Az esetleges Huxit eléggé zsebbe vágó lenne. S a választási kampányok bizonyították, a nagy többséget leginkább az anyagiak vezérlik.

Azért azt se felejtsük el, hogy a Fidesz eddig többször épített már fel párhuzamos valóságot, s elég jól el is adta az embereknek.

Mindent talán mégsem lehet elhitetni.

Amikor le kell írni az orbáni Magyarország szellemi és politikai periferizálódását, a ceausescui Romániát szoktam példaként felhozni, ugyanis sok a hasonlóság. Persze nem gazdasági és szorosan vett ideológiai értelemben, de A Kárpátok Géniusza a hatvanas évektől ugyanúgy próbálta szétfeszíteni országa szövetségi kereteit az állítólagos függetlenedés érdekében és a nemzeti szuverenitás oltárán, mint azt teszi most Orbán. Ceausescu nyugati segítséggel, vagyis hitelekkel próbált távolodni a Varsói Szerződéstől és a KGST-től, Orbán pedig éppenséggel orosz és kínai tőkével lép fel az EU-val szemben. Sokáig el is tudták hitetni a híveikkel, hogy ez valódi szabadságharc, de

Ceaușescunál a nyolcvanas évek elejére érkezett meg a valóság a fogyasztási és gazdasági válság képében, amely végül mindent, így őt is elsöpörte, Orbánnál pedig mostanra. Nincs új a nap alatt, ha szétesik a gazdaság, az politikai destabilizációhoz vezet.

Ha nem jön a pénz az unióból, akkor idehaza gyors és látványos elszegényedés várható. Jó lenne tudni, milyen döntésekre lehet számítani még a hatalomtól. Mi a legfontosabb egy autokrata számára, mit nem szeretne elveszíteni, a társadalmi egyensúlyt vagy a politikai uralmat. Mert ilyen helyzetben a kettőt egyszerre már nem lehet megtartani. Eddig jól ellavírozott, de ennek vége.

Meddig mehet el a miniszterelnök idehaza, illetve az EU-ban? Mert előbb-utóbb tényleg lesz egy ledönthetetlen és megkerülhetetlen fal.

A legtöbb autokratikus rendszert a saját hatalmi eliten belüli törésvonalak, repedések döntik meg. Vagy legalábbis megkezdődik egyfajta politikai evolúció, ami új arcokat kíván. Így került 1988-ban Kádár János helyére Grósz Károly.

És ki lehet az új Grósz?

Például Lázár János. Más kérdés, hogy Orbán nagy harcos, nem fog olyan simán beletörődni, mint anno Kádár. Ezért is hozta vissza az első vonalba az evolúcióra képes arcokat, Lázárt vagy éppen Navracsics Tibort, szem előtt vannak, feladatot kaptak, ismét a rendszer részei, sőt irányítói lettek. És persze azt sem tudjuk, milyen gyorsan fordul olyan rosszra a gazdasági helyzet, hogy nem lesz idő előkészíteni az evolúciót, mert jön a népharag.

Utóbbira egyelőre nem sok esélyt látni, a katás tüntetéseken is csak néhány ezren gyűltek össze.

Az elemi felháborodás politikai szempontból valóban artikulálatlan. Nincs valódi nyomás a hatalmon, a Facebook erre nem alkalmas, ott csak a gőzt eresztik ki az emberek. Pedig a Fidesz hatalmának legnagyobb válságában vagyunk, csak éppen ez egybeesik az ellenzék mélypontjával is.

Sokan állítják, a Fidesz egyre inkább olyan, mint anno az MSZMP, a jelenlegi helyzet pedig, mint a nyolcvanas évek közepe, amikor még nem volt elég erős a demokratikus ellenzék.

A párhuzam teljesen valós azzal a különbséggel, hogy a Fidesz sokkal nagyobb kontrollt gyakorol az emberek felett, mint az egykori állampárt az utolsó néhány évében, hiszen konkrétan beleavatkozik az állampolgárok magánügyeikbe: életviteli tanácsokkal látja el őket, milliókat pedig gazdasági és társadalmi függőségbe hozott. Ilyet a késői MSZMP nem mert tenni. Amúgy ez azt is jelenti, hogy a rendszer lebontásához ugyanúgy szükség lesz reformer, „emberarcú” fideszesekre, mint ahogyan ez 1988-89-ben is így volt. Nem lett volna rendszerváltás Németh Miklós, Horn Gyula és társaik nélkül. Persze ennek is meg lett a böjtje: Magyarországon minden forradalmi időszakot kisebb visszarendeződés követett, ami kiegyezést is hozott. Így volt ez 1994-ben is. Most annyival nehezebb lesz, hogy a Fidesszel szemben eltűntek az ellenpontok. Kovách Imre szociológus mondta egyszer: a rendszerváltás rákfenéje, hogy intellektuálisan nem volt előkészítve. A demokratikus ellenzék ismeretében akkor ma egyértelműen nihil van. Mert ha összedőlne a fideszes világ, mit tudna vele kezdeni az ellenzék? Hiszen nem csak tervek nincsenek, de még elmélyült, a tényállás pontos ismeretében zajló háttérbeszélgetésekről sem hallunk, s a személyi feltételek is hiányoznak. Pedig villámgyorsan el kellene kezdeni valamit, ugyanis radikálisan felgyorsulhatnak az események.

Általánosságban tudjuk: eltörölnék az alaptörvényt, és visszatérnének a 2010 előtti rendszerhez.

Egyrészt a történelemben meglehetősen ritka, hogy változtatás nélkül vissza lehet térni egy korábbi állapothoz. Viszont akkor meg kellene határozni, hogyan tovább, hová akarunk eljutni, vagy legalább elindulni, s milyen keretek között. Egyáltalán milyen víziók léteznek, persze Orbánén kívül, hiszen azt rendre megkapjuk. Például milyen formában képzelik el a magyar demokráciát? Hogyan lehet alkotmányos úton akadályt gördíteni egy újabb tekintélyelvű fordulatra? Másfelől a fülkeforradalom óta eltelt időszak elég jól megmutatta Orbán sikerének egyik titkát: kevesen sírják vissza a NER előtti időket. Lehet, hogy nem volt ennyire rossz a helyzet, mint ma, de az átlagemberek számára a rendszerváltás első két évtizede is egyértelműen deficites emlékű történet.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi az EU lényege?

Az Európai Unió minden korábbi mesterségesen kialakított országhatárt - és csak ilyenek léteznek! - virtuálissá kíván tenni, miközben a nemzetek egymással szövetségben továbbra is élnek és virágoznak!

Tulajdonképpen csak a 19., 20. században jöttek létre a nemzetállamok, de még az olyan "homogén" nemzetállam is, mint Franciaország tele van nemzeti kisebbséggel: a korzikaiaktól kezdve, baszkokon, bretonokon, elzásziakon keresztül egészen a "tengeren túli területekig". A nemzetállami rendszert igazából csak az ahhoz ragaszkodó nacionalisták és tőle függő bürokraták támogatják hatalmas propagandával. Mert az emberi közösségek ritkán homogének nemzetiségi szempontból, de mindegyik nagyobb autonómiára vágyik, amelyet a központosító politikusok el akarnak venni tőlük, olykor az önkormányzatisággal együtt.


Európa jövője nem a igazságtalanul (pl. Trianonban) meghúzott nemzetállami határok bebetonozásában van, hanem a rugalmas, átjárható "Régiók Európájában"!

Kárpátalja akkor lesz biztonságban, ha Ukrajna az EU részévé válik!

Putyin - Hitlerhez hasonlóan - területekkel akarja megvásárolni Magyarország jóindulatú támogatását a mocskos háborújához!

Kárpátaljának 1 millió ruszin/ukrán lakosa mellett kevesebb, mint 150.000 magyar nemzetiségű lakója van… és ezért kellene Magyarországnak, minden korábbi fogadkozása ellenére, beszállni az orosz érdekeket szolgáló háborúba!?

A második világháborúban Horthyék ostoba módon elhitték, hogy a „fajilag nem kevert” árja-német nép biztos győzelmet arat majd a barbár oroszokon és a faji szempontból „alsóbbrendű, korcs” amerikaiakon. Azt is elhitték, hogy a nemzetállami határok tágítása a cél, pedig azóta kiderült hogy egy nagy országban is élhetnek rosszul az emberek és egy kis országban élők is élhetnek nagyon magas életszínvonalon.

A frusztrált Orbán hiúságát nagyon legyezheti, hogy Putyin úgy tesz, mintha Magyarország szuverén állam volna és mintha egyedül a kormányfő döntésétől függene, hogy (a NATO haderő részét képező) magyar hadsereg bevonuljon-e Beregszászra és Ungvárra.

Az irredenta terület visszacsatolásra csak akkor kerülhetne sor, ha Fidesz-Magyarország kilépne a NATO-ból, az Európai Unióból és politikai-gazdasági-kulturális szempontból öngyilkosságot követne el azzal, hogy Magyarország újra lesüllyedne Oroszország Orbán-vezette bábállamává... 

Bővebben: 

https://index.hu/kulfold/2022/07/29/haboru-orosz-ukran-konfliktus-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij-moszkva-invazio-kreml-percrol-percre-pentek/

Konok Péter: "A NER szarban van"

Péter Konok :
"Sokan töprengenek, hogy Orbán mi a lófaszt akart ezzel a fajelméletes náci szöveggel.
Én úgy gondolom, a válasz kimondottan prózai: semmi különöset.
Még csak újat sem mondott. Évekkel ezelőtt előállt már az "etnikai homogenitás" szövegével, én akkor meg is jegyzetem, hogy úgy látszik, gyáva kimondani magyarul, bele a pacekba, hogy "faji tisztaság".
Azóta bátrabb lett. Illetve, fenét. Ez csak bullshit. Hamuka. Blabla.
Orbán náciul beszél, de még csak nem is náci, illetve ha (amikor) az, nácisága csak arra szolgál, hogy megindokolja fő üzemmódját, a mértéktelen, mohó rablást (ami nélkül a NER megfulladna, mint az egyszeri cápa, ha nem úszik folyton előre), illetve patologikus mértékű hatalomvágyát (ami azt jelenti, hogy bizonyos értelemben elmebeteg - szociopata, kényszeres és paranoiás - de beszámítható és büntethető).
Amúgy a történelmi nácik nagy része sem hitt különösebben a nácizmusban, sem a vezetők, sem a tömeg.
Az csupán alkalmas eszköz volt a zsidók, a mindenféle mások, a szomszédok és munkatársak, a konkurrencia, Németország, Európa, a Közel-Kelet és Észak-Afrika (stb.) kirablására (majd romba döntésére) - bár a nácizmus az iszonyatos léptékű, ipari jellegű tömeggyilkosság ideológiája és motorja volt, alapvetően mégiscsak a rablásról szólt.
Orbán bármikor, bármit mond, amit hasznosnak talál. Bármikor mondja az ellenkezőjét is.
A tusványosi dzsemborira összetülkölt közönségnek erre volt igénye.
Pontosabban, a kemény magnak, a gömbölyűinges, szalmakalapos bajuszvitézeknek és asszonyságaiknak, meg egy rakás szétpálinkázott agyú ifjú csontfejűnek - a tusványosi közönség nagy része bulizni ment, fesztiválozni, le se szarták Orbánt meg a röhejes mamelukjait.
Orbán, Tőkés, Semjén, Németh Zsolt, meg az összes ótvar gazember, aki ott pöcörgött a színpadon, csak egy cinikus színjátékot nyomtak.
Egy állandóan prolongált előadást.
Ez nem jelenti azt, hogy Orbán nem fog fasisztoid, akár náci intézkedéseket hozni.
Ha hasznosnak találja ÉS megteheti, fog. Ha nem, akkor meg nem.
A NER szarban van.
Ekkora szarban még nem volt.
Rajta részben kívülálló okok miatt pillanatok alatt kiderült, amit sokan tudtak, de ennyire szembeszökően talán sokak számára még nem látszott, hogy az országot ellopták, az államot lelakták, az egész kóceráj egy elkúrt csődtömeg.
Ha megjönnek az első fizethetetlen számlák, ha jön a hideg, és fűteni kéne, kirobban majd a társadalmi elégedetlenség, és nincs már "ellenzék", hogy azt (megszokott szerepe szerint) becsatornázza, elterelje, lecsitítsa.
Szinte csak a Mi Hazánk nácijai maradtak, akikről csak a vak nem látja, hogy a Fidesz strómanjai.
Ha a Fidesz utasítására a Mi Hazánk képes meglovagolni az elégedetlenséget, magát alternatívaként beállítani, akkor átmenetileg kialakulhat egy rémes (véres) nyugalom, valami még büdösebb diktatúra, de pénz akkor sem lesz, a problémák csak súlyosabbak lesznek.
De ez nem túl valószínű. Inkább a Fidesz fog megpróbálkozni egy lendületes fasizálódással (Orbán ragaszkodik a hatalmához, az oligarchák és csinovnyikok pedig be vannak szarva, és ott a Jobbik példája is, aminek annak idején ugyanezt a szerepet szánták, aztán mégis magának akarta a családi bizniszt), csak hát arra sem lesz már rezsi.
De ezt is tudtuk már.
Nem az a releváns kérdés, hogy Orbán mit röfög lelkes malacainak, hanem az, hogy mi lesz itt ősszel, mi lesz az árakkal, a bérekkel, a lakhatással, mi lesz az aszállyal, a lerombolt környezettel - mi lesz velünk.
És ez valójában csakis rajtunk múlik, nem Orbánon, nem az "ellenzéken", nem a parlamenti nácikon.
Ha mi ráébredünk arra, hogy vagyunk, ők semmivé válnak.
Mert valóban két "faj" van, bár ebben nincs etnikum, nincs genetika: elnyomók és elnyomottak.
Az elnyomást pedig csakis az szavatolja, hogy az elnyomottak ne az elnyomóikat kárhoztassák elnyomottságukért, téves célokat találjanak dühüknek, frusztrációiknak.
Erre kell a náci beszéd, erre kell bármi. Minden ennek az eszköze, amit itt politikaként tálalnak elénk."
/Piréz/
süti beállítások módosítása