MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán rossz lóra tett

Oroszország maga is segítségre szorul

2022. március 29. - Magyaur

Szuper elemzés az ukrajnai háborúról, Oroszországról és Kínáról.

Orbán politikai életműve romokban

Már a választási győzelem sem segít rajta…

  • Orbán Viktor a „Reakciós Hadiállam” ideológiájának képviselője volt a világpolitikában. A „Reakciós Hadiállam” szemben áll a világias modernitással és a kapitalizmussal; eszményképe a hierarchikus kollektivista társadalom, amelyben mindenki „jó katona módjára” fegyelmezetten szolgálja a magát egyházakkal, vallással legitimizáló Államot. Maga a Hadiállam nem a piaci logika alapján, hanem versenyképtelen pártállamként működik, de haszonélvezője a gazdaságilag jól működő kapitalista világnak (amiképpen az orbáni-Magyarország parazitája volt az általa liberális baleknek tartott és támadott Európai Uniónak).
  • Orbán önbizalmát sokáig erősítette, hogy azt hihette ő a természetszerűen szuverenitásra törekvő „nemzetállami bürokraták” szószólója. Elvileg minden független állam attól „független”, hogy nem engedi a nemzetek feletti, globalista intézményrendszerek beleszólását a politikájába. Ettől gondolta magát „szabadságharcosnak” az internacionalistává váló világpolitikai életben. És mivel minden nemzetállami bürokrata érdeke megvédeni az iróasztalát és vele a hatalmát a nagy nemzetközi konglomerátumoktól ezért Orbán kezdetben a betyáros virtusával népszerű is volt a nacionalista, rasszista, migráns-ellenes és EU-ellenes körökben.
  • De Orbán nagy barátja, Putyin elkövette azt a hibát, hogy elhitte a saját propagandáját és az amúgy elég sikeresnek mondható média-, és kiberháborúja után igazi háborúra vetemedett, aminek következtében a látszatok kártyavára összeomlott.
    1. Először is kiderült, hogy a Nyugat nem haldoklik, még akkor sem, ha pár évvel ezelőtt maga Emmanuel Macron is (noszogató szándékkal) a NATO-t „agyhalottnak” nevezte!
    2. Másodszor a villámháború megnyerésére képtelen Oroszország épp a létjogosultságában; hadiállami szerepében vallott kudarcot.
    3. Annyira átlátszó volt a háborús ürügy, annyira egyértelmű volt az agresszió, hogy még a nyugati világ reakciósai is elhatárolódtak Putyintól és a hozzá kötődő Orbántól.
  • Még ha nyer is Orbán a választásokon a Putyinhoz fűződő barátsága örök szégyenfoltot ejtett a renoméján és sajnos Magyarország megítélésén is. Orbán nemzetközi elszigetelődése Magyarország további elszegényedéséhez és az ő idő előtti lemondásához fog vezetni nagy valószínűséggel a kormányfői posztról…

A fideszes/állami nagyplakátok rémmeséje

A nagyplakátok üzenete: „Védjük meg gyerekeinket… a VESZÉLYES Gyurcsány, Márki-Zay-féléktől”, értsd: a gyermekeinkre veszélyt jelentő ragadozóktól…

Az orbánista propagandista agytröszt módosításokkal, de követte az amerikai választásokat megelőzően a Trump-melletti, Hillary Clinton-elleni orosz hátterű lejárató kampány lényegi üzenetét, amelyben a Hillary Clintont pedofíliával, gyerekek legyilkolásával, majd egy globalista gyorsétkeztető hálózat alagsorában történő gyermekhús-feldolgozásával gyanúsították meg. Ezt az álhírt aztán mondhatni „zabálták” a QAnon hívők, az összeesküvés-elméletek és Trump imádói… Úgy látszik az „ideológiai harc” ma már nem világnézeti kérdésekről szól, hanem a genderizmusról, a papi és/vagy liberális pedofíliáról, köztiszteletben álló politikusok kábítószeres, vagy nem kábítószeres, hetero, vagy homoszexuális orgiáiról - ami siralmas.

Mindez abból fakad, hogy nehéz ideológiai fogást találni a Nyugati liberális demokrácián. Ez már a szocializmus éveiben sem sikerült, pedig az 1960-as évektől kezdődően a kommunista propaganda „fellazításnak” bélyegezte meg azt, amit ma „globalizmusnak” hívnak. De nagyon jellemző, hogy sok nyugat-ellenes volt-MSZP párttag, volt-munkásőr és titkosügynök könnyen váltott és lett vad kommunistából vad orbánista keresztény-nacionalista!

A probléma gyökere az identitás-kérdésekhez vezet vissza: az ember legyen inkább egyéniség, vagy egy kollektíva alkalmazkodó tagja? Van-e joga az embernek szabadon megválasztani az identitását, vagy csak azt a hagyományt szabad követnie, amibe beleszületett? Az olyan, Orbán által is képviselt vaskalapos konzervativizmus dühödten támadja, a főleg a fiatalságra jellemző állami tekintélyt elutasító, kritikus alapállást hirdető, hippi-jellegű, kozmopolita szubkultúrát. Mit kínál viszont helyette? Leginkább macsó, férfi felsőbbrendűséget, fanatikus magyarság tudatot, idegenellenességet és fociszurkolást, hiszen az orbánizmus „katedrálisai” azok a stadionok, ahol kórusban énekelnek a szurkolók többek közt hazafias dalokat.

Putyin és Orbán rendszerváltó stratégiája a visszájára fordított, immár nacionalista jellegű „fellazítás”. Vagyis a cél egyfelől minden nemzetállam-fölötti struktúrát bomlasztani, akár Trump, akár az EU -ellenes Le Pen, vagy Jansa támogatása révén, másfelől a „liberális mételytől” megvédeni a társadalmat a patriarchális „családpolitika” révén. Azt azért érdemes leszögezni, hogy az amúgy csöppet sem gyerekbarát populizmusnak csak addig van szüksége a gyerekeket fenyegető mumusok rémképére, ameddig ezzel erős érzelmi hatást lehet kiváltani a politika iránt közömbös asszonyokban és férfiakban.

Vajon az Egységes Ellenzék kampánya képes lesz-e meggyőzni a bizonytalankodókat arról, hogy nem az álságos valláserkölcsiséget hirdető, korrupt Orbán, hanem Márki-Zay Péter a polgári tisztesség és erkölcsösség igazi letéteményese?

Remélhetőleg igen, mert ez az igazság!

Politikai kalandorság Kárpátalja visszacsatolásáról spekulálni!

A Csehszlovákiát felbomlasztó 1938-as első bécsi döntés újrajátszása volna a felelőtlen orbánisták vágyálma…

Putyin háborús ürügyét, vagyis hogy Oroszország azért indított támadást Ukrajna ellen, hogy megvédje az „üldözött” kelet-ukrajnai orosz kisebbséget átvette és visszahangozta a magyar kisebbséggel kapcsolatban Belénessy Csaba, a kormányhű Mediaworks Hungary Zrt tartalomfejlesztő tanácsadója. A Facebook bejegyzésében azt írta: „tény hogy a kárpátaljai magyarság nincs jó helyen, mondhatni üldözött Ukrajnában”, valamint hogy „Magyarországnak egy lépést sem szabad tenni annak érdekében, hogy Kárpátalja hazatérjen, de érzelmileg készen kell lennünk arra, hogy befogadjuk az ottani magyarokat és ruszinokat, illetve ha úgy alakul a hektikus nagyhatalmi helyzet, akkor békés úton magát Kárpátalját is.”

A választások közeledtével az orbánista sovén és irredenta szélsőség mintha elérkezettnek látná az időt ahhoz, hogy óvatosan megpendítse az ukrajnai háborúba való beavatkozás lehetőségét… Minden valószínűség szerint ez remélhetőleg csak a pávatánc része, hiszen Orbán józan ésszel nem akarhat a NATO-hoz képest különutas, putyin-barát agressziót végrehajtani, vagyis mindez csak a választási kampány része, mégis érdemes közelebbről szemügyre venni a kérdést:

  • a kevert etnikumú Közép-, és Kelet-Európában lehetetlenség jó határokat húzni. Kárpátalján a helyi ruszin/rutén és a betelepült ukrán népesség mellett a kisebbségben lévő magyarok a Tiszamenti településeken élnek, de aki csak tehette, érthető módon leginkább a fiatalok, átjöttek Magyarországra már jóval a háború előtt is tanulni, vagy vendégmunkásnak. A magyarok részaránya tehát tovább csökkent.
  • Bár a ruszinok az első világháború végén nem kívántak úgy elszakadni Magyarországtól, mint az erdélyi románok, de aztán a két világháború közötti időszakban a nyelvileg hozzájuk közel álló polgári liberális Csehszlovák állam keretében megtalálták a helyüket.
  • A II. világháború alatt Kárpátaljának (ahogy Erdélynek is) a magyar államgépezet által végrehajtott „zsidótlanítása” a magyarul beszélő népelem további radikális csökkenéséhez vezetett.
  • Amennyiben ma a Kárpátalján élő és a túlnyomó többséget alkotó ruszin-ukrán lakosság szabadon dönthetne arról, hogy hol akar élni biztos, hogy nem Magyarországra szavazna! A putyini invázió miatt fellángoló ukrán nacionalizmus miatt Ukrajna maradna az első helyen, a második helyen pedig Szlovákia. Nemcsak a nyelvi rokonság miatt, hanem azért is mert az orbáni-Magyarország gazdaságilag és életminőség szempontjából lemaradóban van az Európai Unióval szimbiózisban élő Szlovákiához képest! Már pár évvel ezelőtt is világos volt, hogy a Kárpátaljáról toborzott vendégmunkások - bármennyire is voltak magyar gyökereik - ha tehették tovább mentek Csehországba, mert ugyanazért a munkáért sokkal többet kereshettek ott, mint itt.

A lényeg az, hogy az ukránok felismerték, hogy a jövő sem az etnikailag homogén kisállamiságban, sem a görög-keleti kultuszt követő, a nemzetközi gazdasági versenyképességét elvesztő orosz birodalomban keresendő. Ma Kijev és Kárpátalja ahhoz az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, amely egyre kevésbé a nemzetállamokra és egyre inkább a Régiókra támaszkodik, miközben néhány kulcsfontosságú területen korrupciómentes központi kormányzás és ügyészségi tevékenység garantálja a jogállami fejlődést.

Az orbáni-Magyarország nemcsak a Haladás magyarországi, de kárpátaljai hívei számára sem lehet alternatíva!

Oroszország, az Iszlám Államhoz hasonlóan, vallásos hadiállam

Ha van valami állandóság Rettegett Iván óta az orosz történelemben az a birodalmi aspiráció és a világmegváltó póz!

Az első világháborús vereség, a cárizmus összeomlása után egy újabb bizantinus despotikus rendszer jött létre a kommunista világforradalmat hirdető Szovjet-Oroszország. Sztálin a második világháború végén maga alá gyűrte Közép-Európát is, de a hidegháború alatt a Szovjetunió befolyása alá vont számtalan afrikai, dél-amerikai és ázsiai országot. Oroszország még ma is a világ leghatalmasabb országa, - a kaukázus-vidéki, szibériai elnyomott kisebbségek miatt - és a legutolsó gyarmattartó ország.

Putyin célja a görög-keleti "egyedüli és igaz keresztény hit" terjesztésén keresztül újraépíteni a cári nagyhatalmi pozíciót. Putyin despotikus, középkorias (vagyis a Felvilágosodást elutasító) vallásos hadiállamának eszménye meglepően közel áll az Iszlám Állam ideológiájához!

Szerencsétlenségünkre, ahogy Sztálin legjobb magyar tanítványa Rákosi Mátyás volt, úgy most Putyin legjobb magyar és európai tanítványa Orbán Viktor!:(

A népszavazás álszent, sunyi manipuláció

Az orbánista propagandisták - mint sok más despotikus rendszer támogatói - a liberalizmussal szemben nem nagyon tudnak felhozni valamilyen erős érvet. Mondják, hogy a liberalizmus egyenlő a gyengeséggel, a döntésképtelenséggel, vagyis nem elég "férfias", "tökös". Ebből indul ki a csúsztatás és a misztifikáció: ha nem elég férfias, akkor "buzi". (Például az oroszpártiak váltig állítják hogy Zelenszkij biszex, mintha ezzel halálos bűnt követne el... ráadásul nem is igaz!). És mivel ez is kevés megbélyegzésnek emelik a tétet, a következő hamisvád: ha a "valláserkölcs-nélküli" liberálisok nem ismernek sem Istent, sem embert, akkor a mai világ legnagyobb bűnére is vetemedhetnek: a pedofiliára. (Ez is csúsztatás: a legtöbb pedofil bűncselekmény feltáratlan marad, mert családon belül történik!) A hazug és gonosz logikát folytatva: aki pedig pedofiliára hajlamos, az biztosan hajlamos propagálni a nemváltó műtéteket is... Igen ám, de ez a vád csak részben irányul Magyarországon az Egyesült Ellenzék ellen; részben az "ideológiailag semleges" állami iskolákat veszi célba, ahol - szemben az egyházi iskolákkal, ahol a szex tabu - a tanárok és a szakemberek nem átallnak szexuális felvilágosítást tartani! (Akkor, amikor már egy 11-12 éves gyerek már pornóba ütközik lát a Tik-Tokon!) A választásokkal együtt tartandó népszavazás államilag támogatott álszent és alattomos támadás az Orbán-ellenes erőkkel szemben, ami abból indul ki, hogy jobboldaliak nemcsak jobb hazafiak az ellenzékieknél, de "erkölcsösebbek" is!:)

https://www.ervenytelenul.hu/?fbclid=IwAR1hiSjwfCF6KhctDHi8Dno_gOsbzCoPScIIiS_zBqRmh-C_Sg6mK0JGkeY

Novák a "családvédelem" ürügyén szálláscsinálója a legsötétebb középkornak és az orosz befolyásnak!

Novák Katalin a reakciós orosz és világpolitika legveszélyesebb formájával áll kapcsolatban; ezért örvendezett Putyin annyira - a háború kellős közepén - az elnökké választásán!

TELEX – 2022. március 15.

Buda Péter: Isten, haza, atomcsapás

„A vallást be kell építeni a stratégiai ügyekkel kapcsolatos jövőbeli elemzésekbe általában, és különösen az orosz esetre vonatkozóan. Lehetetlen megérteni az orosz politikai mentalitás és stratégiai kultúra jelenlegi változatát, és következésképpen a
biztonságelméletet és -gyakorlatot az egyházi és teológiai összetevők nélkül. Ezért
elengedhetetlen az állam és az egyház közötti viszony metamorfózisának nyomon követése Oroszországban, és annak feltárása, hogy ez hogyan vetül ki a nemzetbiztonsági politikára, különösen a nukleáris területen. Mindez jelentős törésvonal a múlthoz képest. A nemzetközi kapcsolatokkal általában és különösen a nemzetközi biztonsággal foglalkozó tudósoknak fel kell figyelniük erre a jelenségre, és szorosan nyomon kell követniük.”

Dmitry Adamsky, az orosz katonai stratégiai gondolkodás neves szakértője (egyebek mellett az izraeli védelmi minisztérium védelmi hírszerzéssel foglalkozó munkatársa) fogalmazta meg a fenti gondolatokat az Orosz nukleáris ortodoxia című, még 2019-ben (Stanford University Press) megjelent munkájában.

A már eleve szemöldökhúzásra késztető címet viselő kötet rávilágít arra, hogy az Orosz Ortodox Egyház nem csupán általában az orosz külpolitikai stratégia irányvonalának vált meghatározó ihletőjévé, hanem a fegyveres erőkkel és ezen belül is különösen a stratégiai nukleáris erőkkel – vagyis az orosz katonai hatalomkivetítés legfontosabb eszközével – alakított ki szoros szimbiózist.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök által is támogatott orosz nukleáris ortodoxia doktrínájának lényege, hogy Oroszország ortodox jellegének megőrzéséhez erős nukleáris hatalomnak, míg ahhoz, hogy megőrizhesse nukleáris státuszát, ortodoxnak kell lennie.

A doktrína messze nem áll meg a szavak szintjén: az elmúlt évtizedekben az ortodox
egyház és az orosz nukleáris stratégiai erők között mindent átszövő szervezeti, eszmei, oktatási és személyi szimbiózis jött létre, köszönhetően annak a központi szerepnek, amit az egyház – és személyesen Kirill pátriárka, a jelenlegi egyházvezető – játszott a nukleáris fegyverkezés morális legitimációjának újraélesztésében a Szovjetunió szétesése után.

Ennek eredményeképpen ma már az orosz „nukleáris klérus” nyújt eszmei iránymutatást és morális legitimációt az orosz katonai stratégia és konkrét műveletek számára (ahogyan az előző ukrajnai konfliktus és Szíria bombázása során is), e műveleteket a hívek szent kötelességeként értelmezve. Vagyis – Adamsky szavaival – az ortodox papság „prédikációi nem elvont teológiai megállapítások, hanem operatív és politikai programokkal átszőtt vallási koncepciók.” Ennek fejében viszont az orosz katonai és nukleáris stratégiai közösség fontos alaptételévé teszi az ortodox eszmeiség globális védelmét. Így válik egy „oroszsághoz” kötött, vagyis nacionalista vallásosság egy nagyhatalmi terjeszkedés eszmei alapjává.

Az orosz birodalmi eszme és az ortodoxia szerves kapcsolatának védelme már az Ukrajna elleni 2014-es orosz agresszió esetében is konkrétan előkerült. Kirill moszkvai pátriárka – ahogyan arra a fentebb idézett munka is utal – az első világháború centenáriuma alkalmából tartott beszédében történelmi párhuzamot állított fel az első világháború és a Krím épp erre az évre eső elfoglalása között, kijelentve, hogy mindkét eset tétje az ortodoxia érdekeinek katonai megvédése.

Nem kell tehát meglepődnünk azon, hogy ugyanez a Kirill (civil nevén egyébként Vlagyimir Mihajlovics Gungyajev) a minap azzal vette védelmébe az Ukrajna ellen jelenleg folyó katonai agressziót, hogy arra az ortodox Oroszország gyengítésével szembeni nyugati kísérletek meghiúsítása miatt van szükség. Hogy mennyire hangsúlyos ebben a szembenállásban a kulturális, vallási aspektus, az kiderül abból, hogy az egyházi vezető azzal riogatta hallgatóságát: Donbaszban a nyugati „világhatalom” melegfelvonulások megrendezésének elrendelésével tenné próbára a terület „Nyugathoz” tartozását.

Ez a kijelentés nyilvánvalóan azt a narratívát volt hivatott erősíteni, miszerint a konfliktusban a hagyományos keresztény erkölcsök utolsó védbástyájának számító ortodox Oroszország („orosz világ”) és a hanyatló Nyugat szembenállását kell látnunk. (Az ellenzéki politikusok és újságírók elleni orosz állami merényletek, továbbá a világnézeti és vallási másként gondolkodók üldözésének bevett gyakorlata nem került ütköztetésre a bibliai parancsolatokkal, a keresztény parancsolatoknak kizárólag bizonyos szexuális aspektusaira fókuszáló egyházvezető által.)

Cyril Hovorun neves ortodox teológus és pap, a Moszkvai Patriarchátus korábbi vezető munkatársa arra hívja fel a figyelmet a háborús konfliktus mentén, hogy egyfajta keresztesháborúról van szó az orosz fél szemében, amelyben a magát tisztahitűnek tartó, putyinizálódott orosz ortodoxia csap össze az eretneknek tekintett – mert szekuláris, katolikus és protestáns – Nyugattal. Hovorun egyenesen fasiszta tendenciának nevezi ezt az eszmeiséget, amelytől nagyon sürgősen meg kellene egyházának szabadulnia. (Érdemes megfigyelni, hogy az orosz ortodox Hovorun – szemben bizonyos európai, Putyin-szimpatizáns elemzőkkel – nem nyugati provokáció számlájára írja a háborús konfliktust.)

Pietro Parolin, a Vatikán államtitkára (kvázi „miniszterelnöke”) a moszkvai
egyházi vezető kultúrharcos kijelentéseivel kapcsolatban az alábbiakat mondta: „Kirill szavai nem kedveznek és nem nyújtanak támogatást a megértésnek, ellenkezőleg, azt kockáztatják, hogy még jobban felszítják az indulatokat, és az eszkaláció irányába mutatnak, nem pedig a válság békés megoldása felé.”

Gungyajev („Kirill pátriárka”) azonban a fenti gondolatmenetet folytatta abban a levelében is, amelyet az Egyházak Világtanácsa (EVT) elnökének írt válaszul, szintén a napokban, védelmébe véve az Ukrajna elleni orosz agressziót.

E levelében ugyancsak az ortodox oroszsággal szembeni világösszeesküvés részeként állította be a konfliktust, amelyről természetesen a Nyugat tehet.

A fentebb hivatkozott levél érdekessége, hogy abban szemrebbenés nélkül hivatkozik az EVT hidegháború alatti békeközvetítői tevékenységére, amiről minden bizonnyal alapos tudása lehet, hiszen ebben az időszakban még „Mihajlov” fedőnéven a KGB szolgálatában éppen az EVT genfi székhelyén látott el befolyásoló ügynöki küldetést. Az 1970-es évek legelején beszervezett Gungyajevet még 1986-ban is különleges műveleti feladattal bízta meg a KGB, ekkor az Európai Egyházak Konferenciájának tevékenységét kellett befolyásolnia, ezúttal is természetesen a szovjet birodalmi érdekeknek megfelelően.

Figyelemreméltó Gungyajev („Kirill pátriárka”) utalása az első világháborús párhuzamra. A háborúban általában is komoly szerepet játszott a vallás (lásd erről Philip Jenkins kiváló munkáját: The Great and Holy War: How Word War I Became a Religious Crusade, HarperOne, 2014.), ugyanakkor Oroszország még a többi ország közül is kiemelkedett a vallás és az állami/birodalmi ideológia összefonódása szempontjából. A szóban forgó kor – ahogyan a fentebb említett Jenkins is fogalmaz – a spirituális megújulás időszaka volt Oroszországban, ami különösen igaz volt az ország értelmiségi elitjére, akik az orosz hatalom

Figyelemreméltó Gungyajev („Kirill pátriárka”) utalása az első világháborús párhuzamra. A háborúban általában is komoly szerepet játszott a vallás (lásd erről Philip Jenkins kiváló munkáját: The Great and Holy War: How Word War I Became a Religious Crusade, HarperOne, 2014.), ugyanakkor Oroszország még a többi ország közül is kiemelkedett a vallás és az állami/birodalmi ideológia összefonódása szempontjából. A szóban forgó kor – ahogyan a fentebb említett Jenkins is fogalmaz – a spirituális megújulás időszaka volt Oroszországban, ami különösen igaz volt az ország értelmiségi elitjére, akik az orosz hatalom kivetítését az orosz ortodox egyház nagyobb dicsőségének szolgálatával azonosították, és szó szerint messianisztikus küldetéssel ruházták fel a birodalmat.

Ebből természetesen szervesen következő eszme volt az ellenséget – a vallási ideológia és a birodalom ügyét egyébként szintén erősen összekapcsoló – német II. Vilmos császárt az Antikrisztussal, a német-osztrák-magyar szövetség uralkodóit pedig a bibliai Jelenések könyvének hétfejű fenevadával azonosítani.

Manapság az orosz politika ismét a birodalomépítés és geopolitikai befolyásszerzés eszközeként tekint a vallásra, és ebben szoros szövetségesre talál az egyházban.

A kommunista hatalomátvételt követő évtizedek időszakában a titkosszolgálat mellett a Komintern (Kommunista Internacionálé) feladata volt az, hogy a kor nyugati politikai berendezkedésével szemben kritikus, progresszív európai értelmiséget befolyásoló műveletek segítségével megnyerje a kommunista Szovjetunió ügyének (akik olykor ún. „hasznos idiótákként”, vagyis befolyásolóik valódi hátterét és végső célkitűzéseit nem ismerve nyújtottak támogatást). Ma az ortodox egyház és a hozzá kapcsolódó egyéb szervezetek az az eszköz és az általa képviselt ún. „konzervatív kereszténység” az az eszme, amely az orosz birodalmi internacionálé ideológiai kötőanyagaként ugyanezt a célt, vagyis az orosz birodalmi érdekeket hivatott szolgálni, a nyugati „globalista”-szekuláris berendezkedés hiányosságaival elégedetlen identitárius-tradicionalista értelmiség – olykor ún. „hasznos idiótákként” történő – megnyerésével, egyben a szekuláris nyugati demokráciák eszmei alapjainak gyengítésével. A történelmi analógiában még az is közös, hogy mindkét korszakban a fennen hangoztatott eszmék hatalmi-birodalmi érdekek mentén instrumentalizált, ideologizált verziójával, és nem eredeti szellemiségével van dolgunk.

Az ortodox egyház felhasználása a Nyugattal szembeni befolyásolás céljaira persze már a hidegháború időszakában is bevett eszköz volt a szovjet-orosz titkosszolgálat
eszköztárában. A jelenlegi pátriárka elődje, II. Alekszij – talán mondani sem kell –, szintén a KGB kitüntetett ügynöke volt. Ügynöki tevékenységét – hasonlóan utódjához, Kirillhez – a Szovjetunió külügyi érdekeinek szolgálatára szentelte, egyebek mellett szintén az EVT-ben. Az orosz ortodox egyház, illetve rajtuk keresztül a KGB, lényegi befolyást gyakorolt ebben az időszakban az említett ökumenikus világszervezet tevékenységére, ahogyan arról például az egykori, dezinformációra és propagandaműveletekre szakosodott csehszlovák hírszerző, a később Nyugatra átállt Ladislav Bittman szerkesztésében megjelent tanulmányban is olvashatunk. (J. A. Emerson Vermaat, „Soviet Manipulation of ‘Religious Circles,’ 1975-1986,” in: Ladislav Bittman, The New Image-Makers: Soviet Propaganda and Disinformation Today. Pergamon-Brassey’s, 1988.)

Miként az említett szerző fogalmaz: „A szovjet vezetés perspektívájából az orosz ortodox részvétel az EVT-ben nagyon sikeresnek bizonyult, különösen a külpolitika, a béke- és leszerelési ügyek kapcsán.” Ez utóbbi két kérdéskör a szovjet befolyásolás és propaganda kiemelt területe volt, és a fegyverkezési versenyben az USA és a NATO előretörésének, illetve a Szovjetuniót érintő kritikáknak a visszaszorítására szolgált. Az orosz ortodox egyháznak ez a tevékenysége sok esetben úgynevezett titkosszolgálati kombináció (kombinacija) keretében lett kifejtve. Egy titkosszolgálati kombináció a különböző befolyásolási ügynökök munkáját és egyéb titkosszolgálati eszközöket összehangolva törekszik egy komplex, átfogó műveleti érdek érvényesítésére, alapvetően egy kiemelt külpolitikai célkitűzés elérésére, az ellenséges hatalom politikájának reorientálásával.

Mára azonban visszaállt a régi rend: az ortodoxia hivatalosan is az orosz állam birodalmi ideológiájává vált, felélesztve ezzel részben a „Moszkva a Harmadik Róma” eszméjét – vagy legalábbis ennek lényegét –, amely a hanyatló latin kereszténység helyébe hivatott lépni. (Az első Róma a latin Róma, a második pedig Konstantinápoly, a kelet-római birodalom székhelye.) Az ortodox Oroszország ennek az ideológiának a jegyében áll szemben a szekuláris és „hanyatló” Nyugattal, és ennek az ideológiának a segítségével kísérli megnyerni e „hanyatlással” szemben kritikus nyugati társadalmi rétegeket. Hogy a gyakran hivatkozott „keresztény értékek” képviseletének hirdetése valójában a birodalom ideológiai kötőanyagának erősítését és a külpolitikai expanzió célját szolgálja és nem valamiféle biblia evangelizációs tevékenységet,

az szemléletesen kiderül már önmagában abból tényből is, hogy e „hagyományos értékek” a 2015-ben kiadott orosz Nemzetbiztonsági Stratégiában is (!) meg vannak határozva.

Az orosz külpolitika és katonai, illetve nukleáris stratégia teokratizálódása – vallási
alapokra helyeződése – vallási nacionalizmushoz vezet, ami természetéből fakadóan
kérlelhetetlenné, kibékíthetetlenné teszi a vallásilag vagy kulturálisan idegen politikai
entitásokkal való ellentétet, hiszen a politikai különbségek a transzcendens, a Jó és
Gonosz bináris tengelyén értelmeződnek. Ahogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogalmazott (idézi: Keir Giles, Moscow Rules: What Drives Russia to Confront the West. Brookings, Chatham House, 2019.): „Oroszország elutasítja a normál kapcsolatokhoz való visszatérést Európával, merthogy Oroszország ehhez túlságosan keresztény: a Nyugattal való normál kapcsolatok azzal járnának, hogy Oroszország hasonlóvá válik Európához, ‘azonban ez szembemenne kultúránk fundamentumaival, amelyek az ortodox valláson és kereszténységen alapulnak.’”

Az Ukrajnával szembeni katonai agresszió, vagyis egy szuverén állam erőszakos,
emberéletekbe kerülő meghódításának kísérlete – függetlenül a konfliktus részletes okaitól – pontos indikátorként szolgál arra vonatkozóan, erkölcsileg mennyire is
magasabbrendűbb ez a fajta „hagyományos kereszténység” a „hanyatló Nyugat”
erkölcsiségénél (amellyel kapcsolatban természetesen szintén jogos a kritika), de sajnos arra vonatkozóan is, mennyire nehezen képes a racionális modellekhez szokott nyugati politikai és társadalomtudományi elit értelmezni és előre jelezni ennek a szembenállásnak a valódi dimenzióit és perspektíváit.

Amikor egy kultúrharc valódi háborúvá transzformálódik vagy ahhoz nyújt támogatást, az első áldozat a racionalitás.

És ezen a ponton tesz szert valódi jelentőségre az orosz Nukleáris Ortodoxia e cikk bevezetőjében említett doktrínája. Már idézett szerzőnk szavai szerint ugyanis „az orosz [katonai] stratégiai közösség teokratizálódása kihathat egy adott konfliktus időtartamára és eszkalációs dinamikájára. Feltehetően az orosz nukleáris klérus
kevésbé fogja korlátozni a konfliktust. Még az is lehetséges, hogy viszonylag megkönnyíti az eszkalációt azáltal, hogy legitimálja a háborús politikai irányvonalat és biztosítja annak támogatását a közvéleményben.”

 

Isten mentsen meg bennünket ettől.

 

süti beállítások módosítása