A magát világpolitikai zseninek gondoló Orbán külpolitikája kudarcot vallott; a különutas „orbáni-Magyarország” egyedül maradt a Nyugat és Oroszország közt. Orbán végül magát szégyenszemre az oroszbarát Szerbia mellé kormányozta. Ha rajta és dacos természetén múlna (és ha megtehetné), akkor legszívesebben helyet cserélne vele; legyen csak Szerbia EU-tag, Magyarország pedig az európai joghatóságon kívül, senki által nem ellenőrzött módon Orbán Viktor magánbirtoka!

Paradoxon, de Orbán egész „függetlenség-mániás” politikája csak arra szolgált, hogy az általa megvetett „totojázó”, „hitetlen”, és „férfiatlan” polgári demokratikus Európa helyett valami igazán erős, hatalmas Gazdát keressen, amelynek alárendelheti magát és országát - cserébe viszont biztos támaszt kapna ő és pereputtya. Ez lett volna a putyini Oroszország…

Ezt a kalandorpolitikát felejtsük el minél hamarabb és nézzünk szembe a realitással: a világ jelen háborús, gazdasági, járványügyi és környezetvédelmi válságai közepette Magyarország csak az Európai Unióra számíthat! És az Európai Unió is számít a megújult, jogállamiságon alapuló Magyarországra; ezt üzente az Európai Néppárt lengyel elnöke, Donald Tusk, de erről biztosította az Egyesült Ellenzéket Macron elnök közeli munkatársa, az európai parlament „Újítsuk meg Európát” frakcióvezetője Stéphane Séjourné is:  https://24.hu/kulfold/2022/04/02/stephane-sejourne-interju-renew-europe-orban-marki-zay-eu/

Kicsit több, mint száz évvel ezelőtt Magyarország, az Osztrák-Magyar Monarchián belül Ausztria egyenrangú társországa volt. A korábban még kevéssé városias Budapest egyre inkább felvette a versenyt a csillogó császárvárossal, Béccsel. Az Osztrák-Magyar Monarchia meghatározó európai nagyhatalom volt, fizetőeszközét, a koronát - amelyet a magyar Wekerle Sándor tett aranyfedezetű, inflációnak ellenálló valutává – a világon mindenütt elfogadták. Olyan birodalom meghatározó tagja volt a Magyar Királyság, amely a világ tudományos, művészeti központja volt. A Monarchia magasszínvonalú és a felekezeti hovatartozásra kevéssé figyelő iskolarendszerének köszönhetően feltűnően sok későbbi Nobel-díjas tudós került ki az itteni gimnáziumokból, egyetemekből. De a magyar politikai elit nacionalista része, önhitt módon úgy gondolta, hogy érdemes lenne felbomlasztani ezt az Adriától Ukrajna távoli részéig terjedő államkonglomerátumot és egyben hatalmas piacot a független, szuverén magyar állam megteremtése érdekében! Úgy gondolták, hogy az ezeréves Magyarország és benne az „államalkotó” magyar nemesség arra termett, hogy uralkodjon az államot létrehozni képtelen nemzetiségeken, amihez különben sincs szükség a Monarchiára. Ezzel szemben a nemzetiségeink, kihasználva a Monarchia első világháborús vereségét, létrehozták a maguk független és szuverén államaikat. (Ha úgy vesszük a trianoni békeszerződés révén létrejövő önálló magyar állam egykorú azzal az önálló Ukrajnával, amelynek még a létezését is tagadja Putyin.)

A probléma ma már nem is annyira a száz évvel ezelőtti trianoni békediktátum, hanem a beakadás, hogy az orbánista nacionalisták még mindig a „független és szuverén” magyar állam megteremtésének bűvkörében élnek és kész lennének szövetkezni bárkivel, akár Putyinnal is, az Európai Unióval szemben, csak senki ne nézzen bele az elit piszkos politikai kártyáiba…

Orbán kormányzása során alapvetően az új, kiváltságos elit létrehozására és az egyházak hatalomba való bevonására koncentrált és sokkal kevésbé a magyar nép életkörülményeinek és gazdasági versenyképességének javítására. A modernizálás elhanyagolása, a belső politikai megosztásra játszó hisztérikus politikai kampányok miatt Magyarország fiatalság-, és népességmegtartó ereje drámai módon lecsökkent.

A kormány hiába talált ki kapkodó módon mindenféle népességnövelő családi kedvezményt, ha az ország sokak számára élhetetlenné és perspektíva nélkülivé vált. És a kivándorlást (akárcsak az inflációt) nehéz megállítani.

A rövid távú, csak a látványos célokat követő, felelőtlen kormányzás következtében egyre tragikusabbá válik a szakképzett munkaerő hiánya Magyarországon. És hiába minden fogadkozás, az elöregedő, az elszegényedő Kelet-Magyarországról Nyugat-Magyarországra elvándorló, valamint a Nyugatra kivándorló lakosság helyét mások foglalják el, vagy fogják elfoglalni a jövőben.

Ez a nem szándékolt, de minőségi romláshoz vezető „lakosságcsere” Orbán Viktor felelőtlen, nacionalista, de valójában nemzetrontó politikai öröksége, akármeddig is marad hatalmon…

Orbánnak van programja: a magyarországi magyarok váljanak lelkileg „kisebbségi magyarokká”, mert ők, és csakis ők az „igaz” magyarok, akik engedelmességet mutatnak a magyar felsőbbség iránt, olyan keresztény magyarok, akik ellenállnak a nyugati „idegenséggel” szemben! Az orbánizmus lényege ez a falusias, „Szűkmagyar” látásmód, amely élet-halál harcot folytat a liberális, felvilágosult „Tágmagyar” szemlélettel!

A „szűk” optikájú nacionalisták mindennél többre becsülik az Elfogultságot, hiszen az Igazság nem számít - nincs is olyan, azt csak a globalista „álobjektívek” hirdetik, mondják ők - ezért akár a mítoszok és hazugságok által is, de erősíteni kell nemzeti önérzetet. Ilyen szempontból minden politikai kritika és nemzeti önkritika hazaárulás! Ez az orbáni beszűkült világnézet lényege.

Ha Orbánt újraválasztják, akkor egyfelől nem lesz kétségbeesve az életszínvonal zuhanásától, hiszen a „Szűkmagyar” szabadságért folytatott küzdelem természetesen áldozattal jár, de abban reménykedik, hogy a „nemzeti kormány helytállása” (ami persze bármit is jelenthet), meg a vallás gyógyírként fog hatni a tömegekre! Orbán elképzeléseiben Magyarország - az idegen országban elszigetelt székely enklávé/gettó mintájára – bezárkózik az EU-ban és dermedt állapotban túlél. Nem lesz sem keveredés más bőrszínűekkel, sem bevándorlás, sem kivándorlás. A Nyugattól való totális elszigetelődésre kell törekedni, amiben Orbán számít az anyagilag pórázon tartott magyar egyházak támogatására: a konzervatív és a hatalom iránt alázatos magatartás kultiválására.

Mire kell törekednie ebben a helyzetben a magyar ellenzéknek?

• a „Tágmagyar” szemlélet tudatos alkalmazására: az „összmagyar nemzettudatra”, vagyis az orbáni-Magyarországtól Nyugatra menekülő magyarok egyenrangú állampolgárokként való befogadására!
• Az 1848-49-es nyugatos, racionális és főleg republikánus magyar hagyományok felelevenítésére!
• A szétszórt magyarság számára kirekesztő (trianoni) nemzetállami határok - és egyáltalán az Európai Unión belüli határok - leépítésére, illetve megszüntetésére!
• Az Osztrák-Magyar-Monarchia iskolarendszerében felfénylő magyar géniuszhoz hasonló minőségi oktatási rendszer kialakítására, a finnországi példa követésére!
• Magyarországnak olyan innovatív, fiatalos és szellemileg nyitott országgá kell válnia, amely zseniket vonz a világ minden részéről és tart meg itt a magyarság szellemi és anyagi gazdagodása és boldogsága érdekében!

• Orbán Viktor a „Reakciós Hadiállam” ideológiájának képviselője volt a világpolitikában. A „Reakciós Hadiállam” szemben áll a világias modernitással és a kapitalizmussal; eszményképe a hierarchikus kollektivista társadalom, amelyben mindenki „jó katona módjára” fegyelmezetten szolgálja a magát egyházakkal, vallással legitimizáló Államot. Maga a Hadiállam nem a piaci logika alapján, hanem versenyképtelen pártállamként működik, de haszonélvezője a gazdaságilag jól működő kapitalista világnak (amiképpen az orbáni-Magyarország parazitája volt az általa liberális baleknek tartott és támadott Európai Uniónak).
• Orbán önbizalmát sokáig erősítette, hogy azt hihette ő a természetszerűen szuverenitásra törekvő „nemzetállami bürokraták” szószólója. Elvileg minden független állam attól „független”, hogy nem engedi a nemzetek feletti, globalista intézményrendszerek beleszólását a politikájába. Ettől gondolta magát „szabadságharcosnak” az internacionalistává váló világpolitikai életben. És mivel minden nemzetállami bürokrata érdeke megvédeni az iróasztalát és vele a hatalmát a nagy nemzetközi konglomerátumoktól ezért Orbán kezdetben a betyáros virtusával népszerű is volt a nacionalista, rasszista, migráns-ellenes és EU-ellenes körökben.
• De Orbán nagy barátja, Putyin elkövette azt a hibát, hogy elhitte a saját propagandáját és az amúgy elég sikeresnek mondható média-, és kiberháborúja után igazi háborúra vetemedett, aminek következtében a látszatok kártyavára összeomlott.
  1. Először is kiderült, hogy a Nyugat nem haldoklik, még akkor sem, ha pár évvel ezelőtt maga Emmanuel Macron is (noszogató szándékkal) a NATO-t „agyhalottnak” nevezte!
  2. Másodszor a villámháború megnyerésére képtelen Oroszország épp a létjogosultságában; hadiállami szerepében vallott kudarcot.
  3. Annyira átlátszó volt a háborús ürügy, annyira egyértelmű volt az agresszió, hogy még a nyugati világ reakciósai is elhatárolódtak Putyintól és a hozzá kötődő Orbántól.
• Még ha nyer is Orbán a választásokon a Putyinhoz fűződő barátsága örök szégyenfoltot ejtett a renoméján és sajnos Magyarország megítélésén is. Orbán nemzetközi elszigetelődése Magyarország további elszegényedéséhez és az ő idő előtti lemondásához fog vezetni nagy valószínűséggel a kormányfői posztról…

A nagyplakátok üzenete: „Védjük meg gyerekeinket… a VESZÉLYES Gyurcsány, Márki-Zay-féléktől”, értsd: a gyermekeinkre veszélyt jelentő ragadozóktól…

Az orbánista propagandista agytröszt módosításokkal, de követte az amerikai választásokat megelőzően a Trump-melletti, Hillary Clinton-elleni orosz hátterű lejárató kampány lényegi üzenetét, amelyben a Hillary Clintont pedofíliával, gyerekek legyilkolásával, majd egy globalista gyorsétkeztető hálózat alagsorában történő gyermekhús-feldolgozásával gyanúsították meg. Ezt az álhírt aztán mondhatni „zabálták” a QAnon hívők, az összeesküvés-elméletek és Trump imádói… Úgy látszik az „ideológiai harc” ma már nem világnézeti kérdésekről szól, hanem a genderizmusról, a papi és/vagy liberális pedofíliáról, köztiszteletben álló politikusok kábítószeres, vagy nem kábítószeres, hetero, vagy homoszexuális orgiáiról - ami siralmas.

Mindez abból fakad, hogy nehéz ideológiai fogást találni a Nyugati liberális demokrácián. Ez már a szocializmus éveiben sem sikerült, pedig az 1960-as évektől kezdődően a kommunista propaganda „fellazításnak” bélyegezte meg azt, amit ma „globalizmusnak” hívnak. De nagyon jellemző, hogy sok nyugat-ellenes volt-MSZP párttag, volt-munkásőr és titkosügynök könnyen váltott és lett vad kommunistából vad orbánista keresztény-nacionalista!

A probléma gyökere az identitás-kérdésekhez vezet vissza: az ember legyen inkább egyéniség, vagy egy kollektíva alkalmazkodó tagja? Van-e joga az embernek szabadon megválasztani az identitását, vagy csak azt a hagyományt szabad követnie, amibe beleszületett? Az olyan, Orbán által is képviselt vaskalapos konzervativizmus dühödten támadja, a főleg a fiatalságra jellemző állami tekintélyt elutasító, kritikus alapállást hirdető, hippi-jellegű, kozmopolita szubkultúrát. Mit kínál viszont helyette? Leginkább macsó, férfi felsőbbrendűséget, fanatikus magyarság tudatot, idegenellenességet és fociszurkolást, hiszen az orbánizmus „katedrálisai” azok a stadionok, ahol kórusban énekelnek a szurkolók többek közt hazafias dalokat.

Putyin és Orbán rendszerváltó stratégiája a visszájára fordított, immár nacionalista jellegű „fellazítás”. Vagyis a cél egyfelől minden nemzetállam-fölötti struktúrát bomlasztani, akár Trump, akár az EU -ellenes Le Pen, vagy Jansa támogatása révén, másfelől a „liberális mételytől” megvédeni a társadalmat a patriarchális „családpolitika” révén. Azt azért érdemes leszögezni, hogy az amúgy csöppet sem gyerekbarát populizmusnak csak addig van szüksége a gyerekeket fenyegető mumusok rémképére, ameddig ezzel erős érzelmi hatást lehet kiváltani a politika iránt közömbös asszonyokban és férfiakban.

Vajon az Egységes Ellenzék kampánya képes lesz-e meggyőzni a bizonytalankodókat arról, hogy nem az álságos valláserkölcsiséget hirdető, korrupt Orbán, hanem Márki-Zay Péter a polgári tisztesség és erkölcsösség igazi letéteményese?

Remélhetőleg igen, mert ez az igazság!