A populizmus sikere egyebek közt a tekintélyekre alapozó állam-nacionalista és vallásos gondolkodás összeházasításának köszönhető. Ez az a reakciós ideológiai muníció, aminek révén sikerrel megtámadhatták a formális tekintélyeket elvető, non-konform „1968-as” szellemiséget.
A modernségnek csak az eszközrendszerét átvevő konzervatív kultúrák (muszlimtól a hinduizmusig) és a korábban liberálisabb, de populistává deformálódott hivatalos kultúrák Oroszországban, az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Magyarországon mind bosszút forralnak az ember-, és természetközpontú, vagyis nem hit-alapú gondolkodás ellen.
A globalizmus ellentmondásaira a nemzetállamot és vallási identitást szembehelyező populizmus adott egyszerű és a nagy tömegek számára közérthető választ. De ez a rövid távra szóló, a hatalom megragadását szolgáló válasz zsákutcába visz, hiszen a múlt identitásaihoz akar visszatérni akkor, amikor a technikailag rohamosan fejlődő világ nemzetek felettivé vált.
A jövőt remélhetően nem a haladást akadályozó nemzetállami burzsoázia határozza meg, hanem a „zöld”, önellátó és a Mesterséges Intelligencia által okossá tett gigavárosok először kontinensnyi, majd világméretű szövetsége. Ebben a kontextusban „érdekes” kísérlet a magyar tudomány- és kultúraellenes kormány azon igyekezete, hogy a „jámbor” és lojális Debrecent összeugrassza a kozmopolita és „hitetlennek” beállított Budapesttel.
Nagyon szerencsés Magyarország, hogy annak a kontinensnyi Európai Uniónak a tagja, amely jog és a szabad gondolat talaján áll és ezért a saját nemzete hosszú távú érdekeivel szembemenő Fidesznek korlátokat állít!
Mindig ez van: a demokrácia játékszabályait a hatalomra törekvő, elvtelen, „pávatáncot járó” politikai erők kijátsszák és a joghézagokat kihasználva szembefordulnak az alkotmányos renddel. Majd az általuk aláásott rendszert „alkalmatlannak és hanyatlónak” bélyegzik, viszont megígérik a választóknak, hogyha őket támogatják, akkor szigorú Rendet teremtenek, méghozzá teljesen elfogultan és részrehajlóan egyfelől a szocializmus nevében a proletárok, másfelől a védelemre szoruló nacionalista, vallásos „többség” érdekében! A demagóg populizmus ilyen egyszerűen működik.
Az 1950-es évektől kezdődően az Európai Unió alapító atyái és későbbi vezetői a „társadalmi szerződésen”, tehát megegyezéseken alapuló polgári demokrácia mintájára képzelték el az egységes Európa működését. Mivel a kelet-közép-európai, volt szocialista országok csatlakozása előtt közel azonos társadalmi-gazdasági és jogi környezet jellemezte a Közös Piacot, ezért - bár időigényes volt – de mindenki számára elfogadható kompromisszumokra törekedtek. A vétójog korábban csak egy virtuális fenyegetés, többek közt azért, hogy a nagy európai országok vegyék figyelembe a kis országok érdekeit is. Ez a vétójog viszont a populista erők kezén zsarolási eszközzé vált, amellyel az Európai Unió döntéshozatalát revolverezni lehet. Nemcsak az a veszélyes, hogy önző érdekeket követő politikai útonállók blokkolhatják az 500 milliós politikai alakzat döntéshozatalát, hanem az is, hogy szándékosan, vagy nem, de az Európa-ellenes nagyhatalmak ügynökeként fel is lazíthatják a szövetségi rendszert!
A megoldás az lenne, ha az Európai Unió - a megváltozott politikai-egészségügyi stb. viszonyokra hivatkozva - „újragombolná” a kabátját és megszüntetné a vétójogot. Ha az Európai Unió nem akar visszazsugorodni „Euró-zónává”, akkor hosszabb távon szükség lesz egy új európai alkotmányra, amely épít az autonóm régiók önkormányzatára, a közvetlenül választott Európai Parlamentre, a közös pénzügyi-, hadügyi-, titkosszolgálati- kibervédelmi és külügyi központi minisztériumra, valamint az Európai Parlament által választott Elnökre.
Úgy tűnik, akkor jár el helyesen az, aki ellenzi a Fidesz hatalommal való visszaélését, ha jó hazafiként támogatná az idejétmúlt nemzetállami határok (mellékesen a trianoni határok) lebontását és küzdene a határok nélküli, egységes és kívül-belül erős Európáért!
Nem tudni miért, de az egész Fidesz vezérkar alapvető identitásproblémákkal küszködik. Olyan kérdésekre keresnek választ, minthogy „ki a magyar?”, „kik a rokonaink?”(Kásler Miklós), „lehet-e nem-keresztény erkölcsös ember?”(Kövér László), „szabad-e az iskolát másra használni, mint a hitre és hazafiasságra nevelésre?”(Lázár János), „mitől férfi a férfi, ha nem vadász?”(Semjén Zsolt) és végül „mitől magyar férfiember a magyar férfiember?”(Orbán Viktor). Ez utóbbira meg is adja a választ a miniszterelnök: "a magyar férfiember archetípusa: a falusi gazda”.
A probléma az, hogy a Fidesz referencia hagyományában a Horthy rendszerben a nagybirtok és a nagybirtokos nemesség alkotta a „nemzet gerincét” és nem a gazdák, főleg nem a kisgazdák, akiknek földosztást kezdeményező mozgalmait üldözték!
Aztán jött 1945 és a kisgazdák, valamint a kommunisták által kezdeményezett földosztás; a gazdák és kulákok néhány éves pünkösdi királysága, majd utána elháríthatatlanul a téeszesítés.
Ma ott tartunk, hogy egyfelől a magyar lakosságnak csak elenyésző része dolgozik, él a mezőgazdaságból, másfelől az is nagyban támaszkodik az Európai Unió támogatására és a külföldi vendégmunkásokra. Orbán Viktor szavai, hogy tudniillik „a vidéki ember ugyanis úgy gondolkodik, hogy van egy terület, annak van határa, világos kiterjedése, és az ottani életminőségért, rendért, a területből való megélhetésért, a dolgok menetéért ő a felelős” nemcsak a fentiek miatt valótlanok, hanem azért is, mert a Fidesz-Magyarország minden törekvése arra irányul, hogy ne legyen a NER-hatalmasoktól független magántulajdon és autonómia.
Értjük, hogy a miniszterelnöknek fáj, hogy Budapesten és más nagyvárosban leszavazták a Fideszt, ami miatt kész lenne a vidéket szembefordítani a városok népével, de sokaknak meg az fáj, hogy a Fidesz végleg búcsút mondott a „Polgári Magyarország” jelszavának.
Roppant üdvös lenne mindnyájunknak, ha a miniszterelnök magát nem birtokos, igazságosztó úriszékes Gazdának, hanem üzleti sikerekre törekvő, modern, városiasodó Magyarország érdekében együttműködésre is kész „országmenedzsernek” látná!
Használjunk ateizmust az "érinthetetlen" vallási/politikai tabuk ellen?
A populista, vagyis elit-ellenes jobboldal legszívesebben kitagadná a nemzetből az ateistákat, azzal az amerikai-típusú "gondolati árukapcsolás"-sal, miszerint csak az lehet jó hazafi, aki nacionalista és istenhívő.
Valójában a tekintély (közvetve a "megváltó" Fidesz) imádásának erőltetése a cél...
Káncz Csaba: "Napi rendszerváltás. Nem véletlen, hogy nincsenek nagy ívű megemlékezések itthon a 30 évvel ezelőtti rendszerváltásról, hiszen az utazóközönségnek el kellene magyarázni, hogy került 3 évtized után egy szintre a magyar és a román nettó átlagbér.
Fel kellene tárni, hogy mi ebben a személyes szerepe a 3 évtizede a porondon pávatáncoló és az oroszokat visszahívó Elnök Úrnak, avagy a Láthatatlan Légiónak (a régi mélyállam).
A Pártlap mai száma még mindig próbálja nyomni az egyre szánalmasabb mantrát:
„semmiképpen sem június 16., tehát Nagy Imre újratemetése, hanem június 19-e, a szovjet hadsereg kivonulása szimbolizálja azt a magyar társadalomnak, hogy a kommunista diktatúrával leszámoltunk, és egy független, szuverén államot, demokráciát, szabadságot, piacgazdaságot hoztunk létre.”
„A városi levegő szabaddá tesz” mondták a középkorban a földesúri kizsákmányolás elől a városokba menekülő jobbágyok. Azóta, ha más okokból és máshogyan, de maradt a képlet: „földhözragadt”, kollektivista elnyomó hatalom kontra autonóm egyénekből álló szabad világváros. Ez az a képlet, amely kulcsot ad a liberális globalizmus és a vele szemben létrejött populizmus, nemzeti/vallási fanatizmus megértéséhez.
Az a nagyváros, amiről beszélek egyszerre kereskedelmi központ és sokféle ember, vallás, gondolkodásmód gyűjtőhelye. A világhódító európaiság lényege épp ez: a kereskedő, felfedező és kísérletező polgárok városias kultúrája. Ez különbözteti meg az utóbbi évszázadok folyamán egymástól Párizst és Pekinget. Amíg az utóbbiban a mandarin hivatalnoki réteg leállította a fejlődést, addig Európában pezsgett az élet.
A monolitikus, parancsuralmi rendszer nem tűrheti sem a kritikát, sem a globalista világra való nyitottságot. Miközben a „szuverén” nemzetállam magának megengedi az autonóm, sőt szeparatista magatartást a nemzetközi szövetségekkel szemben, addig a saját országán belül – a csendes, „normális” többségre hivatkozva - nem tűri a másságot és a kisebbségek autonómia törekvéseit.
Miközben nyugaton a hadsereg hangsúlyozottan egy civil politikus alá rendelődik, a militarista-populista nemzetállamokra ezzel szemben az állandó (de sokszor csak tettetett) hadikészültség a jellemző; a katonaság állandó jelenléte a civil közegben. Ennek ellenére, vagy pont emiatt a nagyvárosi civil lakosság szembeszáll, ha tud, a militarizálódó populista hatalommal közép-Európában, Isztambulban és Hongkongban.
Mégis az egymáshoz strukturálisan hasonló „nagy-államnemzeti-gépezetek”, amelyek a világon több száz millió embernek adnak munkát és tesznek egymással szolidárissá olyan különböző világnézetű vezetőket, mint amilyen Erdogan, Putyin, Bolsonaro, Hszi Csin-ping, Orbán stb. – tehát ezek az erőpolitikára építő hatalmak, ha nem is tűnnek el, de a szerepük elhalványul. A centralizált, egyházak által támogatott populista pártállamok nagy valószínűséggel képtelenek lesznek kezelni a nemzeteken túlmutató válságokat: a klímaváltozást, az víz- és élelmiszerhiányt, a népvándorlást, a bűnözés terjedését.
Amennyiben nem tör ki világháború, akkor remélhetően a különböző társadalmak tovább fognak városiasodni, hiszen az előrejelzések szerint a Föld lakosságának 80 százaléka 2050 körül már városlakó civil lesz. Olyanok, mint a jogaikat féltő és érte harcolni kész hongkongiak és budapestiek…
Az MNB elnöke olyan kívánságlistát állított össze a 2030-ig tartó időszakra, amelyből világosan kiolvasható, hogy Orbán egymást követő kormányai 2010-től 2020-ig mennyire koncepciótlan, nemzetrontó politikát folytattak. Matolcsy érzékelve a magyar állam zsákutcába torkolló fejlődését, gyakorlatilag teljes és gyökeres újrakezdést javasol, de végiggondolatlanul.
Matolcsy hibát követ el akkor, amikor elfogadja azt a nacionalista-populista kiindulópontot, hogy Magyarország legyen minden szempontból „szuverén” és „zárt” állam. A cél nem egy versenyképtelen, ezért (is) bezárkózó, vegetáló és egyre inkább leszakadó ország! Olyan hazát kellett volna felépíteni, amelyben a jól képzett és szociális biztonságban élő állampolgárok világpiacra exportálható, magas hozzáadott értékű árut képesek előállítani és forgalmazni. Erre sajnos egy piac-ellenes, korrupt állam, - ahol nem a tehetség, nem a teljesítmény számít, hanem alapvetően a párthűség – képtelen.
Vegyük sorra milyen kihívásokkal kell számolni a következő 10 évben: demográfiai szakadékkal, kellemetlen klímaváltozással, több magyarországi régió elszegényedésével és kiürülésével, a tanulatlan, vagyis versenyképtelen munkaerő arányának növekedésével, valamint a tanári-iskolai, egészségügyi és adminisztrációban jártas szakemberhiány miatt az állam „berozsdásodásával”. Erre a komplex válságra kellene kitalálni, nem levegőben lógó Matolcsy-féle kívánságlistát, hanem megoldásokat.
Orbán Viktor valószínűleg nem veszi komolyan Matolcsy 12 pontját, hiszen őt ezek a gazdasági témák nem igazán érdeklik. Ezért nagy valószínűséggel minden megy majd a maga útján, az ország feléli a tartalékait, szépen lassan tönkre fog menni (de gigantikus tűzijátékokat és sporteseményeket azért rendeznek közben) és végül a kibelezett ország gyeplőjét az ellenzéknek dobja a Fidesz, majd kárörvendve szemléli az őt felváltó, képtelen helyzetbe kerülő kormány vergődését…ennyi.
A szentesi iparoscsaládból származó, az orosz frontot is megjárt apám, Petőfi mellett, csak a Faludy György-féle Villon verseit tudta kívülről. Ez utóbbi bizonyosan nem volt kötelező tananyag a Horthy korszakban, és azóta se az:)
…"A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent , aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és uccasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egyszer nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve
megáldva és leköpve mindenütt.”
(Ballada a senki fiáról)
