MaGYAUR

MaGYAUR

Magyarok a frontvonalban

2024. november 05. - Magyaur

Orosz támadás alatt áll a kárpátaljai magyarokat magába foglaló 128. hegyi rohamdandár Dél-Donyeckben... 

Orbán Viktor vajon kinek szurkol?

Mi menthető át a magyar arisztokratikus hagyományból?

Amit ma nemzeti identitásként propagálnak az nem más, mint a kisnemesi, szűk világlátás, holott van egy elfeledett, eltagadott arisztokratikus nemzeti és egyben európai hagyományunk is.

  • Jellemző, hogy az Európai Unió régiós szemléletével szemben Orbán visszahozta „vármegye” fogalmát. A Habsburg uralom alatt az elszegényedő köznemesség számára a vármegye jelentette a garanciát - egy modernizálódó, polgárosodó világban – a polgári egyenlőséggel mit sem törődő kiváltságok és az adómentesség megőrzésére.
  • Az 1867-es Kiegyezés után, a vármegyék jelentőségének leértékelődése után a vagyonnal nem, de nemesi önérzettel rendelkező dzsentrik számára csak az állami szolgálat vált elfogadhatóvá karrierszempontból. Ezért alapvetően ebből a rétegből verbuválódott (méghozzá kontraszelektált, protekciós módon) a dualista állam magyar felének bürokráciája. Tehát a Magyar Királyság önazonosság tudatát meghatározta a közigazgatásban többségben lévő maradi, köznemesi származású, a magyar felsőbbrendűségét hirdetők ideológiája.
  • Hiába bomlott fel az első világháborús vereség után az Osztrák-Magyar Monarchia, ez a fajta keresztény-nacionalizmussal átitatott állam-központúság megmaradt nemcsak a Horthy rendszerben, hanem roncsolt formában a még a harmadik világháborúra készülő sztálinista időszakban is. Vagyis ez a hazafias, szabadságharcos pátosszal telített propaganda előzménye volt az 1956-os forradalomnak.
  • Mivel a forradalmat leverő Kádár – eltérően más nacionál-kommunista pártvezértől - elnyomta a nemzeti öntudat megnyilvánulásait, ezért a rendszerváltás egyik központi eleme a keresztény-nemzeti középosztály rekonstrukciója volt és nem elsődlegesen a versenyen alapuló szociális piacgazdaság megteremtése.
  • Tehát az orbáni szuverén-autokrata állammodell azért hiteles a magyarok millióinak szemében mert a bezárkózó, jogait foggal-körömmel védő köznemesi hagyomány folytatója… pedig van egy másik; méghozzá mind a kisnemesi-populista, mind a kommunista elit-ellenességből fakadó, „hazaárulónak” bélyegzett tradíciónk: a tág-látószögű, arisztokratikus konzervatív identitás.
  • Nem véletlen, hogy a Reformkori országgyűlés két főrendi vezéralakja Wesselényi Miklós és Széchenyi István közéleti karrierjük elején tanulmányutat tettek Angliában és Franciaországban, és szemben az olykor „bunkókráciának” is csúfolt kisnemességgel, nyitottak voltak a nyugatiasságra. Széchenyi Istvánnak „az 1830-ban megjelentetett Hitel lapjain az angol klasszikus nemzetgazdaságtan liberális tanai és Bentham felvilágosult utilitariánus érvei a keresztény tökéletesedés-eszménnyel s a nemzeti lét és nemzeti fejlődés organikus-romantikus filozófiájával egybeötvözve lépnek elénk. /…/ Széchenyi politikáját Iványi-Grünwald Béla teljes joggal nevezi haladó konzervativizmusnak.” (Nyíri Kristóf: Európa szélén, Kossuth K. 1986 – 20. old.).

A magyar arisztokrata tradíció - benne az európaisággal, a liberális, nem fanatikus vallási/nemzeti öntudattal és a természet-szeretetet tükröző kertkultúrával - szerves részét képezi a történelmi hagyományainknak és mint ilyen, alternatívája az nemzeti identitást kisajátító, korlátolt orbánizmusnak!

Trump győzelme csak Orbánnak jó, Magyarországnak nem!

Orbánnak csak a 2026-os választások megnyeréséhez kell a trumpista anyagi támogatás, de legalábbis az olcsó, baráti kölcsön... Az hogy utána Magyarország bele fog rokkanni a Trump-féle gazdaságpolitikába, az már Orbánt baromira nem érdekli!

Dobozi István: Jön a globális vámháború?

"A második világháború után az Egyesült Államok vezető szerepet játszott a szabadkereskedelem multilaterális intézményeinek felépítésében és a nemzetközi kereskedelmi szabályok kidolgozásában. A mennyiségi korlátozások és diszkriminációk meredeken csökkentek. Washington jó példát mutatott az importvámok drasztikus leépítésében: a világ nagy gazdaságai között az USA-ban a legalacsonyabbak a vámtarifák.

Amerika szabadkereskedelmi vezető szerepében éles törés következett be Donald Trump egy évtizeddel ezelőtti politikai színrelépésével. Született populistaként Trump korán ráérzett a kereskedelmi protekcionizmusban rejlő választási tőkére, különösen az elnökválasztásokban kritikus szerepet játszó „rozsdaövezetben”, ahol a feldolgozóipari foglalkoztatottság hosszú ideje visszaesőben volt. Trump a Nagy-tavak környéki ipari hátország gazdasági és társadalmi válságát a 2016-os elnökválasztás központi témájává tette.

Tőről metszett merkantilistaként – az import rossz, mert megöli a hazai munkahelyeket – Trump irracionálisan fetisizálta az amerikai külkereskedelmi deficitet, jóllehet az csupán a GDP három százalékát teszi ki. Mindegyik ország – ellenség vagy barát –, amelynek számottevő kereskedelmi mérlegtöbblete volt Amerikával, „tisztességtelen” kereskedőnek számított, és célkeresztbe került. Közismert Trump elnök Kína ellen indított vámháborúja. De még a legközelebbi szövetségesek (köztük az Európai Unió) acél- és alumíniumexportját is – mondvacsinált nemzetbiztonsági okra hivatkozva – vaskos vámtarifákkal sújtotta. Trump rombolta a szabályokon nyugvó világkereskedelmi rendszert, anélkül, hogy csökkentette volna az amerikai kereskedelmi mérleghiányt, vagy növelte volna a feldolgozóipari dolgozók számát.

A kereskedelempolitika „trumpizálódása” folytatódott Joe Biden elnöksége alatt. Trump átlagosan 20 százalékos kínai vámtarifái hatályban maradtak, amelyeket a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) illegálisnak minősített a „legnagyobb kedvezmény elvének” (egyforma vámok minden WTO-tagország számára) megsértése miatt. Biden héjaként viselkedik a Kínába irányuló amerikai csúcstechnológiák – különösen a félvezetők (és azok gyártósorai), az 5G, a mesterséges intelligencia és a robotok – exportjában.

A külgazdaságpolitika – azon belül elsősorban a kereskedelmi mérleg egyensúlytalansága és a vámpolitika – a trumpi gazdasági tervek kulcseleme lett a 2024-es elnökválasztási kampányban is. Trump és stábja nyíltan hangoztatja, hogy a második elnökség alatt az első ciklusban elindított protekcionista programot akarják befejezni.

A trumpi külgazdaságpolitika fő elemei:

(i) Szabadkereskedelem helyett fair kereskedelem a hazai jogrendszerre támaszkodva. Azt, hogy mi unfair, Washington, nem pedig a WTO dönti el.

(ii) Kiegyensúlyozott külkereskedelmi mérleg.

(iii) Magas új vámtarifák kivetése az összes importra a kereskedelmi mérleg egyensúlyának biztosítása céljából. A vámokat rugalmasan kell szabályozni, úgy, hogy az export-import egyensúlya fönnmaradjon.

(iv) Az amerikai gazdaság „stratégiai lecsatolása” Kínáról a kereskedelmi, beruházási és technológiai kapcsolatokban.

A lehetséges második elnöki ciklusra felvázolt elképzelések közül a legnagyobb figyelmet Trump 10 százalékos (de bedobta a 20 százalékot is) általános vámja váltotta ki, amelyet az összes importra kivetnének, beleértve az USA szövetségeseitől származó behozatalt is. A fő kereskedelmi ellenségnek számító Kínára minimum 60 százalékos vám vár. Ezekkel a tarifákkal a jelenlegi 2,3 százalékos átlagos amerikai vámszint több mint a hétszeresére, 17 százalékra ugrana fel. Nem kizárt, hogy a magát az „üzletkötés művészének” tartó exelnöknél a 10 és 60 százalékos tarifa csupán induló tárgyalási pozíció és nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy a partnerekből minél nagyobb kereskedelempolitikai engedményeket (például mélyebb piacnyitást) csikarjon ki.

Ezek a tervek élesen szembemennek a nemzetközi kereskedelmi joggal, amely kifejezetten tiltja az ilyen egyoldalú és aránytalan vámpolitikai intézkedéseket. Emellett a globális kereskedelmi háború kirobbanásának komoly veszélyét hordozzák magukban, mivel biztosra vehetően a fő kereskedelmi partnerek – szemet szemért alapon – hasonló mértékű ellenvámokkal sújtják majd az amerikai exportot. A kilátásba helyezett vaskos vámemelés komoly negatív hatásokkal járna Amerikában: a GDP volumene másfél százalékkal csökkenne, egymillió állás elveszne, az inflációs ráta egy százalékponttal nőne és évente 4000 dollárral terhelné a családok pénztárcáját. De a közvélemény sincs tisztában ezekkel a tényekkel, ezért a szavazók több mint a fele helyesli a populista, szavazatnyerő vámtervet.

Trump szuper agresszív vámpolitikája mély koncepcionális hibával terhes.

Az exelenök és szakmai stábja nincs tisztában a vaskos közgazdasági ténnyel: Amerika számára a kereskedelmi mérleghiány makroökonómiai szükségszerűség, amely lényegében az alacsony belső megtakarítás következménye. (Mint ahogy az óriási kínai kereskedelmi mérlegtöbblet nem kis mértékben az ottani rendkívül magas belső megtakarítást tükrözi.) A hazai termelésnél többet fogyasztó, a belső megtakarításainál többet beruházó Amerika számára a kereskedelmi mérleghiány természetes strukturális állapot. A mérlegdeficit nem véletlenül – demokrata vagy republikánus kormányoktól függetlenül – van emelkedő pályán már fél évszázada.

A deficitet tovább mélyíti a dollár uralkodó kulcsvaluta szerepe: a bőséges külföldi dollárlikviditás fenntartásához az szükséges, hogy Amerika több árut vásároljon külföldről, mint amennyit ott elad. A dollár iránti világkereslet ugyanakkor felértékelő hatással van a „zöldhasúra”, ami csökkenti az amerikai kivitel árversenyképességét.

Ezekből a kézenfekvő makroökonómiai összefüggésekből logikusan következik: az USA nem túlfűtött protekcionizmussal – és újabb masszív vámemeléssel –, hanem elsősorban a rendkívül alacsony megtakarítási rátájának emelésével tudná a kereskedelmi mérleghiányát tartósan mérsékelni. A szövetségi kormány a nemzeti megtakarítási rátát emelni tudná például a költségvetési hiány csökkentésével. Trump eddig nyilvánosságra hozott kampánytervei (különösen a beharangozott adócsökkentések) azonban – pártfüggetlen elemzések szerint – a fiskális hiány és a szövetségi államadósság jelentős növekedését vetítik előre. Márpedig az amerikai gazdaságban empirikusan kimutatható az „ikerdeficit” létezése, vagyis a költségvetési és a kereskedelmi/fizetési mérleghiány tendenciaszerű együttmozgása.

Megválasztása esetén hogyan érintenék Trump vámpolitikai céljai a magyar-amerikai kereskedelmet? Az USA hazánk Európán kívüli második legfontosabb kereskedelmi partnere, amellyel szemben igen magas exporttöbbletünk van (tavaly 8 milliárd dollár). Az EU-ra kivetendő 10 százalékos vám várhatóan visszavetné az USA-ba irányuló magyar kivitelt és csökkentené az exporttöbbletet. A magyar kivitelben magas a gépkocsik súlya, ami pótlólagos kockázat forrása, mivel Trump különösen erősen kívánja védeni a hazai autóipart, miközben nem lelkesedik az e-autók iránt. Nem zárható ki a 10 százalékosnál magasabb tarifa kivetése a gépjárművekre. (Trump 200 százalékos vámot szellőztetett meg a Mexikóból behozott autókra, miközben szabadkereskedelmi egyezmény köti össze a két országot.)

Mi várható az amerikai kereskedelempolitikában Kamala Harris győzelme esetén? Erről keveset tudunk. Trumppal éles ellentétben Harris a belpolitikára összpontosít, ritkán foglalkozik világgazdasági kérdésekkel. Egy dolog azonban bizonyos: az alelnök sem híve a szabadkereskedelemnek. Szenátorként a megreformált észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (USMCA) ellen szavazott. Elnökként Biden erősen protekcionista vonalát vinné tovább, Kínával szemben folytatná a vámok stratégiai célú alkalmazását, a szövetséges államokat azonban megkímélné új tarifák kivetésétől. Nem nehéz eldönteni, hogy melyik elnökjelölt jelentene nagyobb veszélyt a világkereskedelemre. November 5. fordulópont lehet. "

https://nepszava.hu/3255610_jon-a-globalis-vamhaboru

O.V. felszabadítóként üdvözölné az észak-koreai és orosz katonákat

(Nem teljesen alaptalan gondolatkísérlet, amelyet meghosszabbítottunk Bicskéig és tovább! :)

Azt már tudjuk, hogy O.V.-t a frász törné ki, ha a Putyin-ellenes lengyel-ukrán tömb megerősödne a közelünkben. Számára az észak-koreai és orosz katonák jelentenék a felszabadítást, akik biztosan megvédenék őt és sleppjét a magyarok haragjától. Már keresi is az ürügyet, hogy kiléphessen az önkényeskedést elutasító nyugati blokkból.

Nem számítana neki, ha emiatt a magyar lakosság nyomorogna, mert legfeljebb beengedne az országba (aminek addigra már Debrecen lesz a fővárosa) boldogan átköltöző, biztosan rászavazó kínaiakat, kipcsak-türköket és észak-koreaiakat, akikkel aztán közösen lenyomnák az ellenállást...

(Nem teljesen alaptalan gondolatkísérlet, amelyet meghosszabbítottunk Bicskéig és tovább! :)

Rövidesen az állami, vállalati és magán titkosítási technikák már fabatkát sem fognak érni!

„Itt az ideje, hogy a kormányzatok, intézmények és cégek is számoljanak a várható kockázatokkal, és átálljanak a kvantumrezisztens titkosításra!” – állítja Bent Dalager, a KPMG Denmark partnere. Eddig a legbiztonságosabbnak hitt „adatbiztonsági megoldás az RSA eljárás, amely pontosan arra épül, hogy ezeket prímszámokat nagyon nehéz és időigényes meghatározni. Ez azt jelenti, hogy ezek az algoritmusok hihetetlenül jól védenek, egészen addig, amíg egy elegendő qubittel rendelkező kvantumszámítógép fel nem bukkan a színen…”

https://qubit.hu/2024/10/30/senki-nem-tudja-mikor-kovetkezik-be-a-kvantumfoleny-de-ha-nem-keszulunk-fel-ra-az-katasztrofahoz-vezethet

A világegyetem öncélú és abszurd...

Hiába keressük az Univerzum értelmét, az "Alkotói szándékot"! Teremtés nincs, csak véletlenszerű alakzatok folyamatos keletkezése és bomlása, az anyag és energia fizikai törvényeinek összjátéka alapján.

Az általunk ismert, látható univerzum - ami nem több, mint a sötét energián és sötét anyagon túli 6-9 százalék(!) - öncélú és abszurd.

A lelke mélyén ettől szorongó ember nem tehet mást, minthogy maga próbál a (vallási, vagy nem vallási köntösbe bújtatott) szeretet, bölcsesség és szépség által értelmét adni saját és környezete életének…

A Mesterséges Okosság (AI) megszüli a „bölcsek kövét”?

Mi a bölcsesség?

A bölcsesség sokoldalú, holisztikus tudás az emberről és a világról, vagyis az egyoldalúság, az elfogultság és a fanatizmus ellentéte.

A „két lábbal a földön járó” emberekkel szemben a bölcs a harmadik dimenziót is ismeri: a magasságot. A „magasság” nem feltétlenül jelent transzcendenciát, de mindenképpen a hétköznapi élet realitásán való felülemelkedéssel van szoros kapcsolatban. Kilátó a múltra, jelenre és jövőre és egyben kilátó a közeli és távoli világokra.

A régi korok bölcsei igyekeztek több módon is tovább adni a tudásukat: filozófiai, de főleg vallási tanítások révén. A papi rend megjelenése is az isteninek vélt bölcsesség őrzésének és továbbadásának eszköze volt. Ennek a hegemóniának a polgári racionalizmus vetett véget: egyfelől a kaszt-szerű rendiség megszüntetésével, másfelől a Racionalizmus „okosság-központúságával”.

Az „Ész uralma” és a korábban megvetett kétkezi kísérletezés/fabrikálás együtt hozták létre az első ipari forradalmat. Ma már a negyedik ipari forradalom söpör végig a világ legfejlettebb részén, de még mindig az ókori görögök dilemmáján rágódunk: a politikai-, és pénzarisztokrácia uralma igazságtalan, de a tömeg-demokrácia sem jó, mert ki van szolgáltatva a hatásvadász, elitellenes demagógoknak!

Egyelőre egy bármikor felborulással fenyegető egyensúlyi állapot jött létre a vallási, nemzeti részérdekeket akár háborúk által is érvényesíteni akaró „okos” elit és az emberi civilizáció, illetve az egész Föld bolygó élővilágának érdekeit képviselni szándékozó, „bölcsességet képviselő” szellemi elit közt.

A Mesterséges Okosság (AI) leváltja az emberi okosságot?

Belátható időn belül a Mesterséges Okosság olyan fegyver lesz a Hadiállamok és a nemzetközi bűnözés kezében, amivel szemben az emberi okosságnak kevés esélye lesz. Csak a „kutyaharapást szőrével” elvként működő ellenerő; a testőrként, vagy még inkább „békebíróként” használható privát és közösségi Mesterséges Okosság nyújthat védelmet, ha megteremtődik ennek a globális feltétele.

Az emberiség csak a bölcsesség révén tud felülkerekedni a Mesterséges Okosságon!

Mi lesz az emberi faj elbizakodott önképével, ha szembe állítjuk a Mesterséges Okossággal? Az okosságára már nem lehet büszke (annál kevésbé, mivel az állatok intelligenciájára egyre több jel mutat!). Egyedül abban bízhat az Ember, hogy a Mesterséges Okosság által kínált információ-tengerben a bölcsesség révén tud irányban maradni és uralni a helyzetet.

Az emberiség azelőtt a feladat előtt áll, hogy tanulás és önfejlesztés útján - a régmúlt korok szellemi elitjéhez hasonlóan - kiművelje a „Gondolatművészetét” és végre megtalálja magában a Bölcsek kövét!

Egy adalék:

https://hvg.hu/tudomany/20241021_call-of-duty-moderalas-chat-mesterseges-intelligencia

Nem érdemeljük meg őt...

Ha Orbán Viktor nem lehet Európa, de talán még Magyarország ura sem, akkor úgy gondolja, hogy pusztuljon minden! 
 Jót akart, de nem érdemlik meg őt.

(Orbán Viktor szerint a legfőbb jó a "nemzettudat + keresztény hit kombó" lenne, aminek ő lett volna az apostola: egy új Szent István... de ehelyett csak egy rablólovag Csák Máté lett.)

Orbánnak nem a magyarok szovjet-ellenes szabadságvágya jutott az eszébe...

hanem az, hogy a "Nyugat/Brüsszel" fasiszta...

Orbán fantáziátlan beszédírói elővették a spanyol polgárháborút idéző, antifasiszta ¡No pasarán! jelszót (ami magyarul azt jelenti, hogy "nem törnek át", vagyis hogy a szabadon megválasztott köztársasági kormányt megdönteni akaró keresztény-konzervatív Franco tábornok csapatainak nem hagyják elfoglalni Madridot a köztársaságiak).

És Orbán (aki azzal a Putyinnal szimpatizál, akinek a történelem tankönyveiben a magyar 1956-ot a CIA által szervezett fasiszta felkelésnek állítják be) ezzel a baloldali jelszóval akarja elhitetni a híveivel, hogy ő antifasiszta harcot vív az egyébként diplomáciai megoldásokra törekvő, együttműködésre építő Európai Unióval...

Orbán hivatalos facebook bejegyzése 1956. október 23-hoz méltatlan és hazug politikai katyvasz.

Ha nyer is Magyar 2026-ban, akkor is tüzet kell oltania!

Részletek Ésik Sándor írásából:

„Egyáltalán nem biztos, hogy Magyar Péter lesz a következő miniszterelnök, de ha ő lesz, akkor addig a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Fidesz megpróbál tényleg mindent ellopni a következő másfél évben, ami még egyáltalán megmaradt, lerohasztja a maradék közszolgáltatást is, és iszonyat hisztit fog csapni műproblémák körül.

Tehát ha nyer is Magyar 2026-ban és van egy nagy megkönnyebbült sóhaj, akkor is, milyen mozgástere lesz? Semmilyen. Tüzet kell oltania. Ki kell egyezni Brüsszellel, hogy jöjjön a pénz, ki kell neveznie egy kb. a Bajnai-kormányhoz hasonló társaságot maga alá, akik elvégzik a tűzoltást. A legtöbb szakpolitika egyszerűen adni fogja magát, kb. azon a szinten, hogy a mozdonyműhely két éve nem vehetett csapágyzsírt, akkor a szakpolitika az, hogy veszünk nekik csapágyzsírt.

Ebben a helyzetben Magyarnak egyszerűen nincs szüksége arra, hogy szakpolitikáról beszélgessen bárkivel, azt az üzenetet kell közvetíteni, hogy már csak egy kicsit kell kibírni, és utána jobb lesz. Ami mellesleg jelenleg Orbán fő üzenete is. Innentől kezdve a választás fő kérdése, hogy ezt kinek fogják az emberek elhinni.”

https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/FMfcgzQXJkWjVwQZsvJrxtTjcvtdRhQZ

süti beállítások módosítása