„Egyetlen nagy művész sem nélkülözhette alkotásában az utópiát. Ha nem hittek volna az emberiség méltóságában, jövő nagyságában, a jelen ezernyi nyomorúsága kiverte volna kezükből a tollat, az ecsetet, a vésőt. De ők, Bartókkal együtt, még a természetben és emberi találékonyságban való bizalomtól sem elégültek ki. Elmerültek a világegyetem sejtelmes végtelenében, és kozmikusan kitáguló érzéseik révén jutottak a formakristály megalkotására képesítő tudathoz: hogy az ember is egyike a Mindenség alkotóerőinek. Ahogyan csillagmiriádok támadnak örök erők hatására, ugyanazok az erők hatására, ugyanazok az erők képesítik az embert további teremtésre.”
Molnár Antal: A zene birodalmából, Gondolat, Budapest 1979 – 158. old.