Az igazi bábjátékos, - az emberekkel, mint kis bábfigurákkal játszó, magát istennek képzelő politikus – természetesen maga Orbán Viktor. És amikor az államfőségről volt szó, akkor nem akart semmiképpen sem ellenszegülésre vetemedő karakteres politikai egyéniséget. Olyasvalakit akart, akivel bábozhat, olyat, mint Novák Katalin. Aki nem olyan, mint az őt körülvevő ravasz, haszonleső és erkölcstelen „orbán-klónok”. Igaz, először felmerült az államfői tisztségre egy gerinctelen, talpnyaló jogász személye, de annak korábbi viselt dolgai miatt mégis mást kellett kiszemelnie. Az ötlet, hogy nő legyen a jelöltje adta magát, hiszen Magyarország szomszédságában mind Horvátországban, mind Szlovákiában volt/van rendkívül dekoratív női köztársasági elnök. És persze Orbán fejében minden nő (hacsak nem olyan eszes és katonás, mint Dobrev Klára, akitől jobban fél, mint Gyurcsánytól) könnyen az akarata alá gyűrhető „gyengébb nem”. Novák Katalin reményei szerint pont ilyen lesz: miközben reprezentatív, nyugatiasan kulturált ugyanakkor olyan engedelmes lesz, amilyennek egy nőnek lennie kell, ráadásul nemcsak tiszteli, de pót-apaként tiszta szívvel is szereti Orbánt.

Namármost, amivel nem számolt eléggé Orbán az Novák Katalin becsületessége és vallásos erkölcsisége. Ő nem olyan politikai keresztény, mint a fideszesek jó része! Novák Katalin valóban jámbor, a szó igazi, etimológiai értelmében; tudniillik „jó ember”.

És ha Novák Katalin lelkiismerete egyszer fel fog támadni, akkor rá fog döbbenni, hogy az igazi szövetségese nem a minden hájjal megkent "Orbán-Sámán", hanem az igaz keresztény és magyar-európai Márki-Zay Péter!

Kezdjük az elején: honnét veszed ezeket összeesküvés-elméleteket, hogy „Clemenceau-terv”, meg „Soros-terv”? Azt most nem is hánytorgatom fel, hogy a keresztnevüket rosszul írtad: az elsőt Georges-nak írják „s”-sel a végén, a másodikat George-nak! De ez utóbbit igazából György-nek mondjuk, mert Magyarországon vagyunk!

Olyan, hogy „Clemenceau-terv” soha nem létezett, csak az amerikai elnöknek voltak „Wilson-i elvei”. Ami olyasmiket tartalmazott, hogy el kell törölni a titkos diplomáciát, és a népek önrendelkezése alapján pedig meg kell szüntetni a gyarmati és nemzeti elnyomást. Mondták rá, hogy vallásos széplélek, de ha belegondolunk akkor azt látjuk, hogy olyasmit akart, mint például a magyar szuverenista nacionalisták: megadni a jogot a magyaroknak az Ausztriától való elszakadáshoz. A probléma csak az volt, hogy a Magyar Királyság is bizonyos mértékig vegyes nemzetiségű „birodalom” volt, amelyben több nemzetiség élt egymás mellett tömbökben, amelyek tehát maguk is önállóságot követeltek…

Ami Soros Györgyöt illeti, ő egy cikkében nem a háború és éhínség elől menekülők betelepítését szorgalmazta, hanem azt javasolta, hogy Európa próbáljon hasznot húzni a népvándorlásból, engedje be az európai kultúrába integrálódni vágyó életerős fiatalokat, hogy ezzel is növekedjen a „vén” kontinensen lakók létszáma és versenyképessége – mert különben ki termeli meg a nyugdíjakat?

Már hányszor elmondtam, de te mindig elfelejted, hogy Európa egyik legnagyobb befogadó és multikulti országa éppen Magyarország volt! Ide folyamatosan érkeztek a besenyőktől, a kun/kipcsák népességen, románokon, szászokon, zsidókon át a svábokig mindenki.

Mára a magyarság elemi érdekévé vált az Európai Unió egységesülése, hiszen akkor semmilyen határ nem választaná el a magyarországi és a szomszédos államokban, illetve Nyugat-Európában élő magyarokat!

De ez az egész kérdéskör az önrendelkezésről szólt - ezt nem akarod megérteni!

Van-e joga a nemzetnek, nemzetiségnek és főleg az egyéneknek szabadon rendelkezni önmagukkal? Dönthet-e az egyén arról, hogy milyen legyen az identitása, vagy bele kell nyugodnia a vallásilag és államilag kijelölt szerepbe? Az ember katona-e, vagy szabad egyéniség?

Tudod mit Viktor? Elegem van abból, hogy soha nem figyelsz!

Küldd csak be az apádat, hadd beszéljek vele!

Macron, mint az egyházaktól független, világias állam képviselője tette tiszteletét a világhírű kommunista filozófus Lukács György egyik legjobb tanítványa, Heller Ágnes előtt. Nem volt szükség a vallásos kellékekre!

A LEGJOBB VÉDELEM A TUDÁS – BESZÉLGETÉS ÅSA WIKFORSS-SZAL

 FALUSI DÓRA interjúja

Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy mit kezdünk a tudás ellenségeivel, a különféle platformokon terjesztett dezinformációkkal, és az összeesküvés-elméletekkel. Åsa Wikforss, a Stockholm Egyetem elméleti filozófia professzora, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja több oldalról járja körül az igazság fogalma körül keletkezett újkori bizonytalanságot. A filozófia jelentőségéről, tudás és demokrácia kölcsönhatásáról beszélgettünk, és Orbán Viktor illiberális berendezkedése is szóba került.

– Az alternatív tények korában élünk, írja könyvében, és jobban aggasztja az európai demokrácia jövője, mint az amerikaié. A mű első, 2017-es megjelenése óta változott ennek kapcsán a véleménye?
– Bizonyos értelemben igen. Nem aggódom kevésbé Európáért, de már jobban aggódom az Egyesült Államokért. A Donald Trump elnöksége alatti változások szélsőségesebbek volt, mint amire számítottam. Nemcsak az igazságot hagyta teljesen figyelmen kívül, beleértve a tudomány és a komoly újságírás megvetését, hanem a demokrácia alapjaként funkcionáló normákat is. Például, hogy az elnök ne fenyegesse meg az Igazságügyi Minisztérium tagjait. Nem véletlenül végződött mindez katasztrófával a 2020-as választás után, amikor elterjesztette a „nagy hazugságot”. Azt az állítást, hogy a választást meghamisították a kárára, és Joe Biden illegitim elnök.

– Milyennek látja az Egyesült Államok jelenlegi helyzetét?
– Az az igazán ijesztő, hogy a republikánus szavazók többsége elhiszi ezt a nagy hazugságot, és megpróbálják átírni a történelmet a január 6-i eseményekkel kapcsolatban. Azokra, akik azok a napon megrohamozták a Capitoliumot, ma valamiféle hősként tekintenek, akik igazságos harcot folytatnak a „népért”. Őszintén szólva attól tartok, hogy az Egyesült Államok demokráciája javíthatatlan, és a dolgok nem fognak jól alakulni a 2024-es választás után sem.

– Filozófiai szempontok alapján elemzi, hogy miért hiszünk el olyan sok hazugságot. Hogyan tud segíteni a filozófia korunk vallási, társadalmi, vagy politikai kérdéseiben?
– Nos, mindenekelőtt a filozófia eszközöket ad számunkra, hogy tisztábban gondolkodjunk, és átlássunk a minket érő manipulálási kísérleteken. Megtanít világosan meghatározni, hogy miről beszélünk, képes lényeges megkülönböztetéseket tenni, és elválasztani a jó érveket a rosszaktól. Ugyanakkor a filozófia olyan ismereteket is ad, amelyek szintén hasznosak lehetnek attól függően, hogy milyen társadalmi kérdést tárgyalunk.

Jelenleg az új információs környezet egyfajta „ismeretelméleti válságot”, a tudás válságát idézte elő, amelynek következményeként például az igazsággal és hamissággal, a bizonyítékokkal és dezinformációval kapcsolatos kérdések kiemelt jelentőséggel bírnak.

Röviden, amire most szükségünk van, az magáról a tudásról szóló tudás, és ezt a filozófia tudja biztosítani. Hiszen a filozófusok Platón óta vitatják ezeket a kérdéseket, úgyhogy sok mindent meg kell tanítaniuk nekünk. 

– Az elmúlt évszázadokban sokszor került háttérbe a tudomány, miben más a mostani helyzet?
– Időről időre megfigyelhető bizonyos lázadás az értelem és a tudomány ellen. Ilyenkor a kötetlen érzelmek, intuíciók és mítoszok utáni romantikus vágy lesz az erősebb az érvekkel és a racionális meggyőződésekkel szemben. A jelenlegi helyzetet az új információs technológia különbözteti meg az eddigiektől, és az, hogy ezek a tudományellenes mozgalmak hogyan képesek növekedni és terjeszteni a hitüket. Egyrészt arról van szó, hogy az ilyen tudományellenes gondolkodású emberek könnyedén egymásra találnak az interneten, csoportokat alkotnak a közösségi médiában, ahol megerősíthetik egymás elképzeléseit. A technika segítségével nagyon könnyű a tudományellenes propagandát gyorsan és olcsón elterjeszteni az egész földön. Ennek egyik nyilvánvaló példája, hogy a járvány idején milyen erőssé vált az oltásellenes mozgalom, és hogyan alkalmaztak bizarr összeesküvés-elméleteket a Covid-19 vakcinákkal szembeni ellenállás terjesztésére.

– Hangsúlyozza az oktatás jelentőségét. Mikortól kezdődne, és milyen lenne az az ideális oktatás, amely kellőképp felkészít az alternatív tények kiszűrésére?
– Az alternatív tények elleni legjobb védelem a tények ismerete, vagyis a tudás. Az információ értékelése attól függ, hogy mit hiszünk már a világról, és ha nagyon hiányos a tudásunk, vagy ha már sok dezinformációval találkoztunk, akkor nagyon nehéz lesz megítélni egy információ hitelességét. Például ha valaki nagyon keveset tud arról, hogy a szén-dioxid-kibocsátás hogyan befolyásolja a légkört, akkor sebezhetőbb az éghajlatváltozással kapcsolatos dezinformációkkal szemben.

A lényeg az, hogy a kritikai gondolkodás nem valamilyen általános készség, amelyet a tényszerű tudástól teljesen függetlenül tanulhatunk meg.

A konstruktivista pedagógiai elméletek alapja az a gondolat, hogy a kritikai gondolkodás független a tényszerű tudástól, de ezek az elméletek óriási károkat okoztak a világ számos iskolarendszerében, például a svéd iskolákban is. Tehát az iskoláknak meg kell tanítaniuk a diákoknak a kritikai gondolkodást. Ez elengedhetetlen egy demokráciában, de ehhez az is szükséges, hogy a tanulók számára egy jó és szilárd tudásbázist adjunk. Véleményem szerint ennek az alapelvnek a kezdetektől fogva, már az alsó tagozaton is inspirálnia kellene a tanítást.

– A koronavírus-járvány milyen hatással volt az összeesküvés-elméletekre?
– Nos, ebben a kérdésben még nem tudunk mindent, de van okunk azt gondolni, hogy a járvány hatása e tekintetben vegyes. Világossá vált, hogy milyen veszélyes lehet a félretájékoztatás, például a vakcinák vagy a különféle javasolt „gyógymódokkal” kapcsolatban. Miután Trump 2020 áprilisában azt feltételezte, hogy a beinjekciózott fertőtlenítőszerek gyógyítják a koronavírust, a fertőtlenítőszer-mérgezések száma meredeken emelkedett az Egyesült Államokban. És az is tudható, hogy a világ azon területein, ahol az oltásokkal szembeni szkepticizmus elterjedt, a koronavírus okozta halálozási arány sokkal magasabb. Tehát amikor az emberek élete veszélybe kerül, nagyon világossá válik, hogy a dezinformáció milyen károkat okozhat.

– Megtanultunk kritikusabbak lenni?
– Az okozott károk arra kényszerítették a technológiai platformokat, hogy tegyenek lépéseket a legveszélyesebb félretájékoztatások terjedésének megakadályozására. Úgy gondolom, hogy ez a közvéleményben is felhívta a figyelmet arra, hogy sok online tartalom megbízhatatlan. Ugyanakkor a világjárvány természetesen hamis információk terjedéséhez és félretájékoztatáshoz is vezetett, ezt infodémiának nevezik. De ez várható is volt egy ilyen félelemmel teli helyzetben.

– Miért?
– Kiszolgáltatottabbak vagyunk a megbízhatatlan információkkal szemben, amikor félünk, és ha van pénz a dezinformáció terjesztésére. A legvadabb összeesküvés-elméletek némelyike a vírusra vonatkozott. Például az a teljesen alaptalan állítás, miszerint a vírus egy liberális elit találmánya, élükön Bill Gatesszel, aki az oltóanyagok segítségével nyomon követhető mikrochipeket ültet be az emberekbe.

– A magyar miniszterelnököt, az illiberális demokrácia proklamálóját Trump és Putyin, korunk két meghatározó világpolitikai döntéshozója mellett említette. Hogyan látja Orbán Viktor szerepét?
– Igen, a bevezetőben arról beszélek, hogy a demokrácia hanyatlóban van szerte a világon. Politológusok szerint a járvány ezt felgyorsította, egyes országokban pedig kifejezetten gyorsan zajlik ez a folyamat. Például a Varieties of Democracy Institute (V-Dem) rendelkezik olyan országgrafikonokkal, amelyeken nyomon követhető a demokráciák fejlődése és hanyatlása. Oroszországot már nem a demokrácia, hanem a választási autokrácia közé sorolják, és nagyon súlyosnak tartják azokat a károkat, amelyeket Trump az amerikai demokráciában okozott. A 2020-as jelentésében a V-Dem felsorolja azt a tíz országot, ahol tavaly a leggyorsabb volt a visszaesés, ilyen például India, Brazília, Törökország és Lengyelország.

A lista élén Magyarország áll Orbán Viktorral, amelyet a kutatók az utóbbi idők demokratikus hanyatlásának legszélsőségesebb példájaként jellemeznek.

– Részletesen ír a félretájékoztatással kapcsolatos gondolkodási csapdákról, és arról is, hogy miképp tudjuk megtanulni elkerülni őket. A tények helyes értelmezésében az egyén vagy a média felelőssége a nagyobb?
– Ez egy nagyon fontos kérdés. Úgy gondolom, hogy nekünk, mint egyéneknek felelősségünk van abban, hogy éberek legyünk, és élesítsük a kritikai gondolkodással kapcsolatos készségeinket. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a teljes felelősséget nem lehet az egyénre helyezni. Kicsit olyan ez, mint a klímaváltozás. Egyénként változtatnunk kell a magatartásunkon, például hogy kevesebb húst együnk, de az igazi változást csak politikai cselekvés és szabályozás eredményezheti.

Kényelmes az egyénre hárítani a felelősséget, különösen az olaj- és szénvállalatok számára, de a klímaváltozás elleni küzdelemhez tényleges politikai lépésekre van szükség.

Különösen a technológiai vállalatok részéről hasonlóképpen jellemző a dezinformáció elleni küzdelem felelősségét az egyénre hárítani, de a valódi változáshoz itt is politikai cselekvésre és szabályozásra van szükség. Egyénekként a tudásunk hihetetlenül függ a társadalmi intézményektől. Jól működő iskolákra, komoly újságírásra, és fü

a tudásunk hihetetlenül függ a társadalmi intézményektől. Jól működő iskolákra, komoly újságírásra, és független kutatásokra van szükségünk. Itt is arról van szó, hogy a kritikai gondolkodás a tudástól függ. A technológiai platformokat pedig úgy kell szabályoznunk, hogy azok a tudás eszközeivé váljanak a szenzációhajhász és megbízhatatlan tartalmak helyett.

A kritikai gondolkodás a tudástól függ

– Tervezi újabb könyv megírását?
– Nos, már meg is írtam. Az új könyvem a Miért a demokrácia? címet viseli, és a tudás szerepéről szól a demokratikus társadalomban. Az a kiindulópontja, hogy a demokráciák egyedülállóan értékesek, a demokratikus társadalmak páratlan előnyöket jelentenek számunkra, és ez összefügg azzal, hogy a demokráciákban tudásalapú döntések születnek. A tudás a demokrácia alapja. A szavazási eljárás csak akkor demokratikus, ha a választóknak észszerű esélyük van tájékozódni a társadalomról és a politikáról. Ezért nem létezhet demokrácia számos alapvető személyi és szabadságjog nélkül, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága, szabad sajtó és független kutatóintézetek. Ezek azonban éles ellentétben állnak az autokratikus állammal, ahol mindig törekednek a tudás elnyomására.

– Milyen hatással van a tudásba vetett bizalom a demokráciára?
– Elemzem azt is, hogy a demokrácia milyen sok szempontból függ a tudástól. Továbbá ennek ellenkezőjét, hogy milyen károkat okozhat a dezinformáció a demokráciában, például amikor a szavazók manipulációjáról vagy a bizalomról van szó, akárcsak a nyilvános vita minősége és a polarizáció kapcsán. A demokrácia egyedülállóan értékes, de egyedülállóan sérülékeny is, hiszen rajtunk, választókon múlik, és ki vagyunk téve a különféle manipulációknak, dezinformációknak. A populizmusról is írok, és ennek kapcsán kiemelem azt az érdekes tényt, miszerint ez alapjaiban egy tudás- és rációellenes mozgalom. Ez az egyik oka annak, hogy alapvető módon károsítja a demokráciát.

Kudarcot vallott a Föld élővilágáért aggódó tudományos gondolkodás azon törekvése, hogy a globális gazdaság szereplőit rávegye a természeti erőforrásokkal való takarékos bánásmódra. Ráadásul a nemzetközi politikát meghatározó nemzetállamok cseppet sem „okosabbak” a profithajhász érdekeket képviselő vállalatoknál: ők is csak önző és rövidtávú célokat akarnak elérni a saját, pitiáner választási érdekeik mentén. Most, amikor az ökoszisztéma megmentése és azon belül az emberi civilizáció fennmaradása azon múlik, hogy vajon az emberi faj képes lesz-e önmagát - a szaporodását, fogyasztását, vagyoni különbségeit, szeméttermelését – bölcsen korlátozni globális szinten, most derült ki a II. világháború utáni, az ENSZ által képviselt, nemzetállami rendszer cselekvésképtelensége.

A kulcsszó a „bölcsesség”, ami nem más, mint a „Felettes Én” szemléletmódja: az a fajta térben és időben tág-horizontú látásmód, amely felülemelkedik a kicsinyes magán, nemzeti, osztály és egyházszervezeti érdekeken. A „Felettes Én” tudatosan nyomja el a minden emberben meglévő ösztönös, agresszív indulatokat, de a hétköznapi élet korlátolt materializmusát is. Olyan új, a ma „normális”-nak hitt paradigmához képest léptéket váltó új dimenziókra volna szükség, mint amilyeneket Ferenc pápa képvisel egyes megszólalásaiban, amelyekben a természeti környezet megóvása összekapcsolódik a kapitalizmuskritikával az elnyomottakért; nincstelenekért és földönfutókká lettek iránti szolidaritással, méghozzá bőrszínre, nemre, nemi irányultságra és vallásra való tekintet nélkül.

A „Bioszféra Felettes Én” által kormányzott világban a tudományos racionalitás összekapcsolódik az etikával és a vallási szempontból is kívánatos életmódmintákkal.

Amennyiben képessé válik az ember a teológiai sajátosságokat, különösségeket zárójelbe tenni, - ahogy ezt tette Ferenc pápa más egyházak vezetőivel való találkozóin is - akkor széles körben előhívható lenne az „Isteni látószög”, az a bölcsesség, ahogy egy kozmikus „Felettes Én” ráláthat az egyes emberre, az emberiségre és a Föld élővilágára. Akkor, a piacgazdaság korlátok közé szorítása mellett, a feltétel nélküli jövedelmekre, vagyis a gyerekek esélyegyenlőségére alapozva el lehetne jobban fogadtatni a takarékosabb, tudatosabb és másokkal jobban törődő sztoikus-keresztény-buddhista életmódmintákat.

Az extra nagy mértékű vagyonadók, illetve az ezek kikerülésére szolgáló adómentességet ígérő offshore adóparadicsomok világméretű megszüntetése nemcsak a kapitalizmust fékeznék le, de a nemzetközi bűnözést is. A fegyverkezési verseny helyett a bioszféra rehabilitációjára fordított összegek csökkentenék a klímaváltozás következményeit, így az élelmiszerhiányt, az ivóvíz készletek drámai csökkenését, ezzel is megakadályozva a civilizációra rombolóan ható népvándorlást. A megtakarított és alapjövedelemként újra elosztott pénzek nagy mértékben növelnék a létbiztonságot. Ez és a vallási-kisközösségi technikák révén még hatékonyabbá tehető szociális, gondozási és ökológiai tevékenység hozzásegíthetné az emberiséget egy kevésbé frusztrált, játékosabb bölcsebb és az emberi nemhez méltóbb, „megistenült” élethez!

Ha az Ellenzéki Összefogás azon dolgozna, hogy a 2022-es választásokon a most még irreálisnak tűnő kétharmados győzelmet elérje, akkor ez az ambiciózus cél megtermékenyítő hatású lenne mind a kampány tervezésére, mind annak a lebonyolítására!

Ennek alapján a választópolgárok megcélzott körének sokkal nagyobbnak kellene lennie határon belül és kívül, mint ahogy azt a belterjes magyar politikai életben eddig megszoktuk. Olyan új minőségű kommunikációról lenne szó politikus, párton kívüli szakértő és választó közt, amelyre eddig még nem volt példa: egy terápiás jellegű, bizalomerősítő közös tanulási folyamatról!

Ennek folyamán sorra terítékre kerülhetnének a nemzet legalapvetőbb kérdései a „Ki a magyar?”-tól” a „Milyenek Magyarország perspektívái?”-ig, de a nemzetet érintő a legneuralgikusabb kérdések is. Például mit lehet kezdeni orbáni politika örökségével, hogyan lehetne erősíteni a bizalmat és összetartozás érzését a magukat magyarnak vallók közt itthon és külföldön, a nacionalisták és nem-nacionalisták közt, a magyarországi magyarok és az utódállamokban élő kisebbségi magyarok, a magyarországi magyarok a Nyugaton munkát vállaló magyarok, hívők és ateisták, magyarok és romák közt stb. Napról-napra bővülne a közös fogalmi szótár; a közösen megtalált, újrafogalmazott pozitív, nemzeti összefogást erősítő elvek, illetve kezdeményezések tárháza.

Olyan szalonokat és klubokat kéne létrehozni a valóságos és/vagy virtuális térben, amelyek a barátságos együtt gondolkodást segítik elő a választásokat megelőzően és remélhetőleg azt követően is, bevonva a különböző ellenzéki pártok, de a Fidesz tagjait is!

Fontos volna játékszabályokat felállítani, például hogy Orbán Viktor ténykedésének elemzését és bírálatát tegyük zárójelbe, igyekezzünk egyedül a jövő teendőivel foglalkozni, javaslatokat kidolgozni és továbbítani. Itt az ideje annak, hogy Orbán káros megosztó politikáját, - amelynek révén a nemzeti közösséget „igaz magyarokra” és „rossz magyarokra” osztotta fel, méghozzá annak függvényében hogy az illető miképpen viszonyul hozzá és politikai rendszeréhez - felváltsa egy új „társadalmi szerződés”.

Magyarán az ellenzéki jogászok által felvetett „népi-alkotmányozás” bizonyos technikáit érdemes volna már a választások előtt alkalmazni, ezzel is esélyt adva a kétharmados győzelemre, amelynek révén az egységesebb és egészségesebb nemzet immár szabad kezet kapna az Alaptörvény módosítására!