„A sakk egy nagyon békés, racionális, polgári időtöltés, de kevesen tudják, hogy valaha egy beavatási misztérium része volt.
Arra használták, hogy szellemileg érett emberekkel megértessék a karma, a sors, a szabadság, a determináció, a lehetőségek, a határok, a halál fogalmait. /…/ a sakk Indiában keletkezett, onnan szivárgott át Perzsiába, majd Európába. /…/ Maga a sakk szó is a perzsa sahból származik és azt jelenti: király. Ez a király nem más, mint az a személy, akit éppen beavatnak, vagyis a saját élete királya. /…/
Amit ma úgy hívunk, hogy sakktábla, azt a régi Indiában astapádának nevezték. Astapáda: a kozmosz, a kozmikus mozgások tere. Itt két hadsereg csap össze: egy világos és egy sötét, misztikus értelmezés szerint: az isteni és a sátáni. /…/ Te, aki a középpontja vagy ennek a küzdelemnek, lehetsz a sötét erők királya és a világos erők királya is, szolgálhatod bármelyik hatalmat – de nem egyszerre. /…/ A mai modern Európában az istenit és a sátánit akár nevezhetem úgy is, hogy az ösztönös és a tudatos, a biológiai és szociális, az ID és a Felettes-én. Az ember lelkében ez a kettős lehetőség csap össze és teszi drámaivá az életét, ami pontosan tükröződik a sakkjátszmában is. /…/
Maga a sakktábla eredetileg – tessék jól megfogódzkodni! – egy mandala ábra volt. Egy négyzet alakú, hatvannégy mezőre osztott mandala ábra, az élet szimbóluma, a kozmikus cselekvési lehetőségek tere. Ez a tábla a születés és a halál közötti időt testesítette meg, amelyen az egyén mozoghat, vagyis élhet és cselekedhet. De lelépni róla nem lehet. Ismernie kell a lehetőségei határát. /…/
A sakkot azért iktatták be a karmikus beavatások sorába, hogy az ember élményszerűen megtapasztalhassa: minden helyzet, amelybe belekerül, az ő alkotása. Ő a sorsa alakítója, ő dönt a saját lépéseiről, cselekedeteiről, ezt semmilyen más erő – se égi, se földi, se pokolbeli – nem befolyásolja /…/ A saját helyzetfelismerésén és választásain múlik, hogy győz-e vagy veszít a sötétség és a világosság erőinek összecsapásában. Ez a karma lényege, amit Indiában a mai napig nagyon komolyan vesznek. /…/
Az egyén szabadsága abban áll, hogy az adott helyzetben hogyan viselkedik. Például rátör egy betegség. Kétségbe eshet, pszichésen beleroppanhat, tönkreteheti a körülötte élőket is – de az is lehet, hogy ezt a betegséget tartással, erővel, méltósággal viseli. Ebben szabad: hogy mit kezd azokkal a helyzetekkel, amelyekbe karmikusan belekerülhet. /…/ azt tartották, hogy akit ezen a beavatási úton végigvisznek, abban csökken az indulatvezéreltség és a szenvedélyesség. Dühöngve, szorongva félve, érzelmileg felhangolt állapotban ugyanis nem lehet sakkozni. Pontosabban győzni nem lehet. /…/
Aki győzni akar, az megtanulja, hogyan fogja vissza, rendelje tudati kontroll alá érzelmeit. Ez minden misztikus beavatási folyamatnak integráns része.
A másik fontos hatás, hogy ebben a beavatási folyamatban nagyon kell figyelni, különben az ember kudarcot vall. Aki rosszul figyel, az rosszul sakkozik, vagyis rosszul él. Keleten ezt úgy mondják, hogy egyhegyűvé kell válnia a figyelemnek. Ha eszel, egyél, és ne olvass közben újságot. Ha alszol, aludj, és ne menjen a háttérben a tévé. Ha valakivel beszélsz, rá figyelj, és közben ne telefonálj. /…/
A harmadik fontos tulajdonság, amire szükség volt ahhoz, hogy valaki ebben a beavatási szertartásban – és az életben – sikeres legyen, a nagyon jó memória. /…/ Nem véletlen, hogy az emlékezést ennyire hangsúlyozták az indiai és perzsa beavatásban is, ugyanis ezek emlékező kultúrák voltak, választásaikat és cselekvéseiket nagyon erősen a múlt, a hagyomány determinálta. /…/ Ezek a nagy, emlékező kultúrák lassan kihalnak, és átadják a helyüket a gondolkodó kultúráknak. Minket ugyanis már bosszant, idegesít a hagyomány. Hagyjanak békén azzal, hogy a régiek hogyan oldottak meg élethelyzeteket, majd mi rájövünk, mit kell az adott szituációban csinálni!
Pedig az emlékezésnek, vagyis a múltbeli tapasztalatok felhasználásának a mai életben is rendkívül fontos szerepe van. /…/ Ez a beavatás tehát ránevelte az embert, hogy ismerje fel az analóg helyzeteket, és ha egyszer már valamiről negatív visszajelzést kapott, legközelebb ne viselkedjen ugyanúgy. /…/
De nem elég csak emlékezni, gondolkodni is kell, és a sakk ezt a funkciót is hatékonyan fejleszti, méghozzá egy sajátos irányba: az előrelátás irányába. Noé (vagy az indiai mitológiában Manu) például nem nyivog, hanem bárkát épít, mert előre látja, hogy katasztrófa közeledik, és felkészül rá. Egészen más színvonalú életet élhet az, aki jól, előrelátóan gondolkodik, és így föl tud készülni a várható negatív eseményekre, mint folyton csak panaszkodó, siránkozó, „istenem milyen világban élünk” ember. /…/
És meg lehetett tanulni belőle még egy fontos dolgot, mégpedig, hogy hogy a már megtett lépést nem lehet visszavonni. Ez a megtörténtek vállalása: ha már léptél és cselekedtél, akkor már nem lehet azt mondani, hogy az már nem érvényes. Ez annyira így van, hogy a kelet bölcselete tulajdonképpen nem ismeri a megbocsátást, és ennyiben markánsan különbözik a kereszténységtől. /…/ Vagyis alaposan meg kell gondolni, hogy az ember mit tesz, mert van, amit nem lehet helyrehozni, és amivel nem lehet együtt élni. /…/ egy ember sok mindent megtehet önmagával, de nem nyúlhat hozzá saját gyökereihez, mert azt nem bírja elviselni. Abba belehal.
Úgyhogy nagyon fontos tudni, hogy valaki mire vállalkozhat az életben, és mire kell azt mondania, hogy ezt már nem! Erre a kérdésre nagyon kell vigyázni – mindenféle kompromisszumot meg lehet hozni az életben, de gyökérkompromisszumot nem. Ez jelenti a határt.”
Popper Péter. Hogyan választunk magunknak sorsot? - Kulcslyuk Kiadó, 2020; 219-242 old.