https://en.desk-russie.eu/2021/12/10/the-boomerang-of-obscurantism.html?fbclid=IwAR3UMJLOGvm
Újsághír: „António Guterres ENSZ-főtitkár szerint mindenkit be kell oltani a világon máskülönben az emberiség sosem tud majd megszabadulni a COVID-vírus okozta világjárványtól.” (444.hu)
Mindeközben a keresztény fundamentalisták nemcsak az oltást utasítják el, hanem a szekularizált, tehát nem-vallásos világot is, beleértve az olyan nemzetek feletti szervezeteket is, mint a WHO és az ENSZ.
Ellentmondásos módon azok aggódnak a leginkább a magánélet szentségének védelme a „vakcinák ellenőrző és befolyásoló” veszélye miatt, akik számára a vallásos és hazafias érzelmű család jelenti a társadalom alapsejtjét és nem az egyén, a szuverén individuum!
A vallásos keresztény fundamentalisták azt a rémhírt terjesztik, többek közt az orosz ortodox egyházhoz közel álló Nyikita Mihalkov rendező is az „Ördögűző” című műsorának egyik epizódjában, hogy a védőoltással „chip” kerül az emberi szervezetbe, amit aztán átvett tőle Mihaescu moldovai balti és falesti püspök, aki szerint Bill Gates a vakcinák révén juttat mikrochipeket a világ lakosságának testébe annak érdekében, hogy uralkodjon felettük. Vagyis minden technikai és tudományos jótétemény „mérgezett ajándék”, ha nem egyházi áldással jött létre.
Az orosz vallásos keresztény fundamentalisták számára a középtávú cél az Ukrajnát is magában foglaló „Rusz” létrehozása. A Putyint támogató konzervatív agytröszt, az „Izborszk Klub” 2015-ös találkozóján Kirill Frolov a jövő szent Oroszországának képét festette az egyházához visszatérő, engedelmes hívő néppel, erős hadsereggel és az ortodox vallással összeegyeztethető internetes tartalmakkal. Ezután szóba jöhet a távolabbi cél: a modernség, vallási szempontból elítélendő erkölcsi szabadosság és istentelenség minimumra korlátozása az egész világra kiterjedő módon, a „család szentsége” nevében. Ezzel csak az a baj, hogy az Új Testamentum nem a család szentségét helyezi előtérbe (már csak azért sem, mert akkoriban a „család” fogalma természetszerűleg kiterjedt az egész klánszerű rokonságra) hanem az egyén valláserkölcsi felelősségét!
A „család szentsége”, a „családvédelem” csak olyan hangzatos jelszó, amelynek igazi célja a nemzetállami/hadiállami vallásos kollektivizmus elleplezése.
Szó nincs arról, hogy a „családvédelem” a mostohán kezelt gyerekek, asszonyok, a férfisovinizmus áldozatává vált nők érdekeit védené: a „család védelme” a populista jobboldali politikusok szájából harci kiáltás a „sátáni”, globalista, liberális, anyagias világ ellen, amelyet fel akarnak számolni.
Orbán Viktor pár évvel ezelőtt, - cinikus módon - arra a Novák Katalinra osztotta ki a Felvilágosodás előtti időkhöz akár erőszakosan is visszatérni kívánó „Családok világkongresszusának” a megszervezését, akinek ezért félre kellett tenni, meg kellett tagadnia a franciás műveltségét. Még nem tudni, hogy Novák Katalin tevékenységét mennyire hatotta át akkor és ott a megfelelési kényszer és mennyire vált bensővé azóta nála az európai civilizációt aláásni akaró reakciós ideológia; de ez hamarosan ki fog derülni!
https://en.desk-russie.eu/2021/12/10/the-boomerang-of-obscurantism.html?fbclid=IwAR3UMJLOGvm
Könyvbemutató keretében beszélt a minap Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, „A vadászat választott engem” című könyvéről. (Mellékesen, a kötetnek már a címe is némileg istenkáromló, hiszen az „Nem én választottam Istent, hanem Isten választott engem,” kezdetű tanúságtételre utal vissza, kicserélve Isten nevét a vadászattal!)
Teológiai szempontból egészen bizarr jelenség, hogy Semjén a természet isteni rendjének központi fogalmává nem a hitet, nem a környezethez való alkalmazkodási képességét helyezi, hanem a vadászatot. A macsó jellegű világnézete szerint a teremtés koronája a fegyveres férfi és fordítva: csak az érdemli meg, hogy uralkodjon a Természeten és feljusson a hatalom csúcsára, aki békeidőben vadász, de ha kell akkor harcos lovag. Semjén mintha arra célozna, hogy nem azért vadászik az orbánista elit, mert sok pénze van, hanem fordítva: azért vált elitté, mert szemben a „nyámnyila liberálisokkal” bátor harcosok gyülekezete… Egyáltalán, ahogy fogalmazott: „minden élőlényt megillet tisztelet és bizonyos jogok a természet rendjének megfelelően, de az ember az ember, az állat pedig állat, és a vadászok a természet rendjét képviselik.” A vadászok tehát a kozmikus „szent hierarchia” szellemében cselekednek, amelyben ők a természet igazi urai. Ehhez azt is hozzátette, hogy „őseink 99 százaléka vadászott, ha ők nem lettek volna sikeres vadászok, akkor mi nem lennénk, és a vadászat ellenzői sem lennének…” Ebből az idézetből arra is lehetne következtetni, hogy mivel a nők nem vadásztak, ezért eleve nem lehetnek egyenjogúak a létfenntartásért egyedüli küzdelmet folytató férfiakkal… Pedig ez egyszerűen nem igaz!
„Újabban az antropológusok megpróbálják megvizsgálni azt a kérdést is, milyen nehéz a gyűjtögető-vadászó életmód valójában? Csakugyan állandó robot az éhhalál szélén? /…/ Az asszonyok ehető növényeket gyűjtenek, míg a férfiak többnyire, de nem kizárólag az állatok elejtésére törekednek. A kungok szerencsések, mert állandóan rendelkezésükre áll a mongongo igen tápláló magja. Ehhez az asszonyok még számos másfajta zöldséget is gyűjtenek, tehát a kungok étrendje általában húsból, mongongomagból és más növényi eredetű táplálékból áll /…/ Mármost az étrend elemzésének első meglepő eredménye, hogy a szükséges kalória kétharmadát növényi eredetű táplálék biztosítja, s nem a hús, és ugyanígy a fehérjének is a 60 százalékát. /…/ Ez arról tanúskodik, hogy a vadászat jóval kisebb szerepet játszik egy olyan társadalomban, amelyről azt hitték, hogy a hús iránti igény a meghatározója /…/ a hús megszerzésére sokkal nagyobb erőfeszítést fordítanak, mint a növényekére. A kungok életében egy óra vadászat 800 kalóriát eredményez, amíg a kung asszonyok ugyanennyi idő alatt 2000 kalória növényi eredetű táplálékot gyűjtenek. A vadászat továbbá bizonytalan vállalkozás: a vadászok legtöbbször üres kézzel térnek vissza. Mindent összevetve a vadászat kockázatos, kevéssé kifizetődő tevékenység, míg a növények gyűjtésének kockázata csekély, és a megtérülési foka magas. Az elemzés legmegdöbbentőbb adata azonban a teljes élelemmennyiség beszerzésére fordított erőfeszítés nagysága. A kungok átlagosan két és fél napot dolgoznak egy héten, s mert a munkanapjuk 6 órás, a heti munkaidő 15 óra. És mindezt egy olyan étrendért, amely jócskán meghaladja a nyugati szabványokat.” (J. Cherfas, R. Lewin: Nem csak munkával él az ember – Gondolat/Bp. 1986; 14-15.old.)
A vadászatnak akkor van értelme, amikor az a túlszaporodott állatfajok mértékletes és ellenőrzött megritkítására szolgál.
Az a fajta sportszerűtlen vadászat, amit egyes orbánista urizáló vezérfélék megengednek maguknak; mint például Lázár János, aki egyetlen hétvégén 23 millió forintot akart elkölteni 3000 fácán lelövésére, vagy Semjén Zsolt, aki a rénszarvasok menekülésének esélyt sem adva, helikopterről mészárolta le őket, nemcsak értelmetlen, hanem – a Fidesznél nem szokatlan módon – az erőlénnyel való visszaélés tipikus és keresztényietlen esete.
https://444.hu/2022/01/12/semjen-nem-azt-kell-megmagyarazni-miert-vadaszunk-hanem-azt-hogy-miert-van-valakinek-ellenerzese-a-vadaszokkal-szemben
Tamás Gáspár Miklósnak a Mérce honlapján 2021. december 25-én megjelent, „Két évtized” című tanulmánya a nagytudású szerzőnek a nyugati civilizációval kapcsolatos zavarba ejtő ambivalenciájáról tanúskodik. A 2001-től 2021-ig tartó időszakról úgy tartja, hogy: „a civilizáció ebben a két évtizedben egyre csak hanyatlott. A közélethez… nélkülözhetetlen történeti tudás megszűnt”. Az esszéből megtudhatjuk, hogy a romlás mégsem totális, mert: „Nyugaton döbbenten (némelyek irigyen) bámulják a mai Kína világnézeti fejlődését, amely a maoista forradalom után visszatér a klasszikus forrásokhoz.” Másutt: „a „dekadens baloldal” (más jelzővel aligha lehet illetni) egymás után szünteti meg, tiltja be az ókortudományi, klasszika-filológiai tanszékeket az amerikai egyetemeken (mert a görög-római ókor a XIX. században keletkezett rasszizmus vétkébe esett), szemben egyébként a szocialista-kommunista-anarchista munkásmozgalom hagyományával, amely a teljes örökséget követelte valaha a proletariátusnak – és mindenkinek.”
TGM a történeti tudás megszűnését és a parlamenti kormányzás összeomlását a fejlett kapitalista jellegű európai és amerikai liberális parlamenti rendszerekre vonatkoztatja csak. Ezt írja: „miután a 2008-i válság állami beavatkozást követelt, kiderült, hogy a minisztériumokban, parlamenti bizottságokban, pártközpontokban nem találhatók elmék.” Olyan figurák kerültek elő, mint Donald Trump, vagy Emmanuel Macron, de – folytatja TGM - „ezekkel az „államférfiakkal” összehasonlítva a félelmetes diktátor, Putyin valóságos óriás.” Mitöbb a liberális francia „világi köztársaság”-ban ”…eközben tombol az 1945 óta nem látott nyílt és brutális fasizmus, élén az elavult történelmi típusnak tartott tankönyvi pszichopatával.” (t.i. Macronnal! – O.J. megjegyzése).
Tamás Gáspár szerint nincs demokrácia Nyugat-Európában, csak elkorcsosult „képviseleti kormányzat” és az „új „elitek” – a nagy korporációk tájékozott, kozmopolita, dúsgazdag szakemberei, a kormányzatok általában konzervatív, de a „pártpolitikától” viszolygó, a parlamenti ügymenetet (joggal) lenéző, jól képzett hivatalnokai továbbá a nagy egyetemek, kutatóközpontok, szakfolyóiratok fiatal tudósai… megpróbálják az államokat Max Weber-i szakmai gépezetté alakítani, aminek mintája természetesen a tág értelemben vett természettudomány és a matematizálható, empirikus társadalomtudomány. Ez a forrásaitól elzárt, eszményeitől elszakított, minimumra redukált „fölvilágosodás” (potenciálisan: „fölvilágosult abszolutizmus”) viszont háttérbe szorult az utóbbi időszakban kibontakozó vírus-járvány, környezeti katasztrófa és a migráció okozta válságok miatt.
Vajon nem mond ez ellent Tamás Gáspár kiindulópontjának? Úgy látszik mégiscsak volna itt civilizáció, kormányzóképes elit és potenciális kormányzási forma: a fölvilágosult abszolutizmus, de az a „fránya” képviseleti rendszer, a parlamentarizmus – aminek a megerősítéséért különben a magyar egyesült ellenzék életre-halálra küzd – mindezt akadályozza.
Konzervatív, állam-központú/etatista fordulatnak tűnik ez annál a Tamás Gáspár Miklósnál, aki korábban összekapcsolta a marxi szabadság-, illetve a munkamegosztás-nélküli társadalom eszményt a párizsi 1968-as diáklázadás anarchista és hedonista életmód-követeléseivel! Úgy tűnik TGM nem elemezte ki a saját pálfordulását, hiszen tulajdonképpen nem is a „konfliktusokat generáló” civilizáció” vált lehetetlenné, hanem szerinte maga a lázadás és a forradalom, ezt írja: „érző és gondolkodó fiatal emberek, az „értelmiséginek” szidalmazott belső száműzöttek kisebb csoportokba húzódnak, elvonulva, mint a Dekameron elbeszélői. Itt nem éledhetnek újra a XX. század elejének nagy folyóiratai, irodalmi és filozófiai mozgalmai – amelyek hátterében mindig a szocializmus rejtett ereje állt, ami rég elszivárgott - csak a „szecesszió”, a kivonulás, az elfordulás, a hátat fordítás, az ironikus mosoly fátyla mögött a legvadabb megvetés. Olyan rég nem hallott szavak válnak időszerűvé, mint a „mélabú” és az „ábránd”.
Ugyanakkor Tamás Gáspár Miklós nem vált teljesen rezignálttá. Bár részben a liberális parlamenti demokráciákra, részben a saját alkotói tevékenységére is vonatkozik az írása kezdőmondata, miszerint „már több mint húsz év eltelt ebből az évszázadból, és nem alkottunk semmit”, mintha mégis talált volna egyfajta kivezető utat. „…a Kínai Népköztársaság új politikai filozófusainak kutatásai, amelyek a vetélkedő vesztfáliai rendszer helyett „az égalatti” ókori kínai koncepciójára támaszkodnak: ez az alárendelt hatalmak kulturális betagozódása (írásrendszer, hierarchikus-intellektualista hagyomány, alkalmazkodó szokásrend), lehetőleg erőszakmentesen. Ezért nem bomlott Kína nemzetállamokra. A nagyon érdekes kínai teoretikusok a Nyugat erejének és problémáinak forrásait az ókorban keresik (talán majd állást is kínálnak a munka nélkül maradt amerikai klasszika-filológusoknak…), és nagyobb erőfeszítés nélkül rábukkantak persze Thuküdidésznél arra a fordulatra, amelynek során a Periklész utáni „demagógok” úgy szereztek többséget, hogy megígérték a meghatározó csoportok érdekeinek kielégítését (ami különbözik a közjótól, és gyakran szemben áll vele; ha mindig a közvetlen érdek érvényesült volna, ma nem állna egyetlen ókori és középkori templom, palota se, mindaz a lenyűgöző szépség és büszke bölcsesség eltűnnék, ami vigasztalhat bennünket a civilizáció nyomorúságáért). De a kínai (régi és új) teoretikusok éppen a harmónia és a civilizáció azonosságában (tian hszia) hisznek, a filozófus-hivatalnokok által vezetett racionális állam küldetésében.”
Egyre inkább az lehet az érzésünk, hogy a szociális érzékenységű, de a szellemi arisztokratizmusba zárkózó, a Nyugatból kiábrándult Tamás Gáspár Miklós elfogadná azt a bizonyos klasszika-filológusi katedrát Kínában…
https://merce.hu/2021/12/25/tgm-ket-evtized/
Haláltánc vagy társadalmi reformok?
2009.04.06. 11:33 – Index
Ma még nem tudjuk, ki lesz az új miniszterelnök. Nem tudjuk azt sem, lesz-e időközi választás. De azt tudjuk, tudnunk kell, hogy jöhet a világ legjobb ideiglenes vagy tartós miniszterelnöke, kudarcot fog vallani, ha nem veszi számításba azt, hogy Magyarországon ma nem a gazdaság,
hanem a társadalom egésze van súlyos válságban.
Szinte minden porcikájában rosszul működik az ország. Akadozik a gazdasági és a politikai gépezet, szétzilálódóban van a társadalmi rend, súlyos zavarokkal küzd a mindennapi magatartáskultúra, az emberek elvesztették a hitüket önmagukban és az országban. Gyökeres változásokra, határozott reformokra, komoly gondolkodásra és kitartó munkára van szükség mindezeken a területeken.
A jelen írás szerzője a halaszthatatlan feladatok egy töredékének számbavételére vállalkozik. Annak tudatában, hogy a legjobb gazdasági rend sem működhet jól egy megrokkant társadalomban.
Akadozik az államgépezet
Általában megállapítható, hogy a magyar társadalom rosszul működik.
Akadozik a politikai rendszer
ladatok egy töredékének számbavételére vállalkozik. Annak tudatában, hogy a legjobb gazdasági rend sem működhet jól egy megrokkant társadalomban.
Új feudalizmus
Az elmúlt évtizedben felerősödtek a magyar társadalomban bizonyos feudális vonások, amelyek súlyosan akadályozzák a társadalom polgárosodását, roncsolják a demokráciát, akadályozzák az ország gazdasági fejlődését. [5]
A társadalmi szerződés hiánya
A magatartáskultúra eltorzulása
Nehéz dolgunk van. Mert az esetek jelentős hányadában nem lehet olyan egyértelműen meghatározni a konkrét teendőket, mint a gazdasági reformok esetében. A teendő ugyanis lehet törvényjavaslatok megfogalmazása, törvények megszavazása, kormányrendeletek kiadása, társadalmi kezdeményezés és mozgalom, programok, intézmények tevékenysége, javaslatok megvitatása, oktatás és így tovább. Az alábbiakban – ahol tudom – jelzem a teendők típusát.
„Társadalmi” kerekasztal
Igen csekély az esélye annak, hogy a pártok megegyezzenek valamiféle együttműködésben, a válság kezelésének főbb szempontjaiban.
Államreform
A demokrácia restaurálása
Az elmúlt tíz-tizenöt évben a hatalomért való politikai küzdelem folyamatosan rongálta a demokratikus intézményrendszert. Létkérdése az országnak, hogy meg tudja-e állítani, s vissza tudja-e fordítani ezt a folyamatot. A teendők sokaságából csak néhányat emelik ki az alábbiakban.
Azzal a megjegyzéssel, hogy mindezek csak akkor valósíthatók meg, ha
Társadalmi szerződés megkötése
Időpont és nehézségek
A nyugat-európai társadalmak már régen megkötötték – folyamatosan módosuló – társadalmi szerződésüket (Anglia 1932, 1867, 1871, 1884, 1885, 1911, 1918, 1948; Svédország 1847, 1938; Németország 1869, 1959, 1966; USA 1933-1938; Ausztria 1955-1966; Spanyolország 1977-1986).
Nálunk a mai napig nem került sor a társadalmi szerződés megkötésére.
A kádárrendszer íratlan A kádárrendszer íratlan és kényszerű társadalmi megállapodása 1989-ben felbomlott. Új társadalmi szerződés megkötésének komoly szándéka és terve sem a Kerekasztal körül, sem azóta nem merült föl. A társadalmi viszonyokat és együttélést azóta is a zűrzavar és az elfojtott, megoldatlan konfliktusok feszültsége jellemzi. A társadalom jelentős hányada, feltehetőleg a többsége igazságtalannak érzi az elmúlt két évtizedben kialakult társadalmi rendet. Ez az állapot az egyik legfőbb akadálya annak, hogy az ország kibontakozzon a válságból, és sikeres, békés Európai országgá váljon.
Egyértelmű érdeke az országnak egy ilyen társadalmi szerződés mielőbbi megkötése. De a nehézségek rendkívüliek.
E tényezők egyikében sem bővelkedünk. Ennek ellenére hozzá kell fogni a munkához.
„Társadalmi” kerekasztal
A társadalmi mobilitás újraindítása.
Az elmúlt egy-két évtizedben lelassult és akadozik nálunk a társadalmi mobilitás liftje. Sürgős teendők vannak itt is.
A magyar társadalom zilált, szétzilált állapotban van. A társadalmat átszövő hálók gyengék, szakadoznak, ki sem alakultak.
Nehézségek
Ez a legnehezebb feladat mind között. Egyáltalában lehet-e egy társadalom gondolkodásmódját, magatartáskultúráját bármiféle „programmal” megváltoztatni? Egyik pillanatban kirázza az embert a hideg, ha ilyesmit hall, mert a hajdani – hazai, vietnami, kínai – átnevelő programjára, szellemi terrorjára gondol. A másik pillanatban azonban eszébe juthatnak azoknak a nagy gondolkodóknak, nevelőknek a szavai, egy Szókratész, egy Erasmus, egy Kant, egy Comenius, egy Goethe, egy Széchenyi szavai, akik hittek abban, hogy az ember, a nemzet, az emberiség „pallérozható”.
Az iskolai oktatás-nevelés tartalmi reformja
Sok szó esik manapság, egy problémamegoldó és a piacon értékesíthető készségeket és tudást kínáló iskolarendszer létrehozásáról. Sok pályázat van, és az állam viszonylag sokat költ erre a programra.
Természetesen sok kiváló tanár már most is remek munkát végez e téren, de oktatási rendszerünk egészében elsikkad ez a személyiségfejlesztő munka. Az óvodák tesznek még a legtöbbet, az általános iskolák és a középiskolák többségében – tudomásom szerint – legfeljebb csak esetlegesen folyik milyen munka. Az egyetemen eltöltött három-öt év alatt többnyire föl sem merül a személyiségfejlesztés gondolata és gyakorlata.
Ez komoly akadálya az ország fejlődésének. Erős, autonóm, harmonikus, felelősségteljes polgárok nélkül a legígéretesebb gazdasági és társadalmi reformok is előbb-utóbb zátonyra futnak, futhatnak.
Nem véletlen, hogy a multinacionális vállalatok világszerte olyan sok gondot és pénzt fordítanak munkatársaik személyiségének fejlesztésére. A társadalom hogyan hanyagolhatja el ezt fontos területet?
***********
Mondhatjuk azt, amerikai barátainkkal együtt, hogy: „Yes, We Can”?
Hogy képesek vagyunk, képesek leszünk igazi társadalmi, politikai, gazdasági megújulásra? Jó lenne. Mindenesetre: próba, szerencse.
https://index.hu/velemeny/jegyzet/2009/04/06/halaltanc_vagy_tarsadalmi_reformok_/?token=bc43da02e9ad3863d252fee94bdd22e4&fbclid=IwAR0oHpsN0ouT2R
800 éve, 1222-ben történt az Aranybulla kiadása és az "Ellenállási záradék" elfogadása, ami az uralkodói önkény korlátozását, illetve ezzel együtt a rendi jogok megteremtését jelentette Európában az angol 1215-ös Magna Carta Libertatum („Nagy szabadságlevél”) után pár évvel!
Ez jó ómen lehet az ellenzéki összefogás számára 2022-ben!:)
„Ön szerint melyek voltak az orbáni külpolitika legnagyobb kudarcai 2021-ben?
Vitathatatlanul az egyik nagy kudarca Orbán külpolitikájának az uniós jogállamisági eljárás kimenetele, mert a jelek szerint a bírósági döntés az lesz, hogy elutasítják a magyar-lengyel keresetet. A második az, hogy nem sikerült összehoznia az Európai Parlamentben az általa megálmodott nagy szélsőjobb csoportosulást. A harmadik pedig, hogy nem sikerült egységbe kovácsolnia a visegrádi országokat, még úgy sem, hogy ő töltötte be a V4-ek elnöki tisztét.
Beszéljünk a sikerekről is.
A válasz erre felemás, igazán komoly sikert nem látok. A siker ugyanis az lenne, ha Magyarország nemzetközi pozíciói erősödtek, kapcsolatai fejlődtek volna, de Orbán Nyugat-Európában csak Boris Johnsonnál vizitált. Sajnos az idén is folytatódott az ország marginalizálódása, önmagunk kirekesztése.
Azért a magyar diplomácia igen aktív volt. Csak értek el sikereket is.
Sikereket csak az Európai Unión, Magyarország saját szövetségi rendszerén kívüli relációkban ért el a kormány. Orbán talán sikerként könyvelheti el, hogy valamit tett a Nyugat-Balkán európai felzárkóztatásáért azáltal, hogy Szerbiával, Boszniával, Albániával, Észak-Macedóniával, Koszovóval ápolta szorosan a kapcsolatot. Ezen túl, a magyar külpolitika a lassan magunk mögött hagyott évben is Európán kívül próbálta fejleszteni a gazdasági kapcsolatokat. Ma már se szeri, se száma a gazdasági vegyesbizottságoknak, már-már kezelhetetlen tömegben állítottak fel ilyeneket, ráadásul távoli országokkal. Nem látom be, hogy miért kell például a Fülöp szigetekkel ilyen bizottság, vagy, hogy miért éppen Ugandában van a legnagyobbnak mondott gazdaságfejlesztési programunk. Egy-két „siker” mesze az akciórádiuszunkon túl tűnik fel.
Milyen szerepe van a magyar diplomáciának az ország további tekintélyvesztésében, ahogy Ön fogalmazott: marginalizálódásában? Ennyire gyatrává süllyedt az állomány?
Külügyminisztérium több mint hét éve nincs Magyarországon, 2014 óta már csak Külgazdasági és Külügyminisztériumként funkcionál, s – teszem hozzá – nem csak a nevében. Ez meg is látszik, amikor az ember próbálja áttekinteni a mögöttünk maradó évet. Szijjártó példás buzgalommal repked szerte a világban, főleg gazdasági ügyekben. A gazdaság dominál a minisztérium tevékenységében, és elenyésző a külpolitika. Persze tudjuk, a külpolitikát egyértelműen és egy személyben Orbán csinálja, illetve részben Varga Judit igazságügyi miniszter, aki főleg az európai politikában aktív.
De a stáb, az állomány mégiscsak a minisztériumban van.
Valóban, s odatartoznak a külképviseletek, onnan irányítják a nagyköveteket, akiket egyébként egyetlen madzagon rángatnak. A külképviseletek ma Orbán szócsövei, parancsra írogatnak válaszcikkeket, reagálnak le dolgokat, s megrendelésre nyilatkoznak, mindezt a hazai belpolitikai kampány részeként. Várhatóan a következő hónapokban még inkább így lesz. Igaz, a diplomáciai testületnek pontos utasítások szerint kell működnie, nem hordanak ugyan egyenruhát, de úgy kell engedelmeskedni és jelenteni, mint a katonaságnál. Ettől persze még létezhetne a külügyminiszter által megvalósított és képviselt külpolitikai irányvonal.
Mit vár 2022-től? Milyen lesz a nemzetközi környezet Orbán számára, már ha marad tavasz után is?
Az egyértelműen látszik, hogy az új amerikai adminisztráció nemzetközi téren is aktivizálódik, külügyminisztere, Antony Blinken pedig felkészült, profi diplomata. Az Egyesült Államok erősebben lesz jelen a nemzetközi színéren, mint az utóbbi időben volt. Európa irányát, sorsát, dinamizmusát pedig a német-francia tandem fogja meghatározni. S ez nem lesz kedvező Orbán számára. Elsősorban ez fogja meghatározni a magyar külpolitika nemzetközi környezetét, ami azzal együtt is igaz, hogy vannak további, jelentősen befolyásoló, ma még ismeretlen elemek, nem emberi tényezők, mint például a koronavírus-járvány alakulása, ami bénítja a gazdaságot, korlátozásokkal jár, lázadásokat vált ki, főleg a szélsőjobb irányából és mérgezi a politikát. De ilyen befolyásoló tényező lehet akár egy váratlan vulkánkitörés, amely megbénítja a nemzetközi repülési forgalmat stb.
Sok ilyen területen egybeesik a magyar és az összeurópai érdek- A magyar külpolitika, ha fű alatt is, azért többször együtt ment a többi uniós tagállammal. Erre vajon számíthatunk-e a jövőben is?
Az említett kihívásokra sokszor a magyar, illetve lengyel vétó miatt nem sikerül közösen reagálni. Holott jó eszköz lenne – nekünk is –, ha az Európai Unió kontinentális méretekben tudna intézkedni, de ehhez közös akarat kellene, ám ezt az akaratot a magyar-lengyel páros gyengíti, Orbán és Kaczyński a saját belpolitikai érdekeit viszi ki Brüsszelbe. Ez hasonlít ahhoz, mint amikor David Cameron felfújta a pártbéli, belső, Európa-konfliktusát, ami végül elvezetett a Brexithez. Általában nem jó, ha a politika magasabb szinten akarja megoldani a kisebb problémát, vagy megfordítva. Orbán a nagyobb problémákat megpróbálja alacsonyabb szinten kezelni, ilyen például a migráció, azt követeli, hogy ezt adják vissza nemzeti hatáskörbe. De ha valamit, akkor a transzkontinentális méretű migrációt, vagy a globális járványt nem lehet nemzeti szinten elintézni, a problémák megoldása ugyanis mindig azon a szinten keresendő, amelyiken maga a probléma jelentkezik. Kormányunk azonban a saját problémáit kiteríti a brüsszeli asztalra, a kontinentális problémákat pedig megpróbálja szűk, nemzetállami keretek közé szorítani.
Milyen nemzetközi fogadtatásra, környezetre készüljön az ellenzék, ha sikerül megnyerni a tavaszi országgyűlési választásokat?
Az előválasztástól kezdeném a választ: az igazi siker volt, hosszú évek óta az ellenzéki oldal első, valódi politikai sikere. Demokratikus, átlátható módon találtunk egy motivált és minden jel szerint alkalmas miniszterelnök-jelöltet Márki-Zay Péter személyében, akinek az első nemzetközi szereplései is pozitívak voltak. Megfelelő a fellépése, a nyelvtudása, jók a válaszai, nem véletlenül aratott sikert a bemutatkozása. Ha nyer az ellenzék, akkor a nemzetközi dimenzióban könnyebben kap politikai hitelt, mint idehaza. A nemzetközi közegben elfogadják azt, akit megválasztottak, elfogadják, hogy ő képviseli az országot, s esélyt kap arra, hogy megmutassa, mit kíván, mit fog tenni. Egy új kormányfőnek legalább száz napos hitele van, amíg a tetteivel igazolhatja az ígéreteit. Márki-Zay Péter és a mögötte állók alkalmasak arra, hogy visszaszerezzék Magyarország becsületét. Más kérdés, hogy itthon nehezebb dolga lesz a győztes ellenzéknek, nem fogja megkapni a szükséges és általánosan megadott száz napot Márki-Zay kormánya. Ha ugyanis a Fidesz ellenzékbe kerül, akkor az első perctől kezdve, nagyon elszánt ellenfele lesz a kormányzás zavartalan működésének. De ha a kormány megkapja a nemzetközi támogatást, akkor talán itthon is sikeres lehet.
Engedjen meg egy utolsó, immár személyes kérdést. Ha győz az ellenzék, készen áll-e arra, hogy feladatot, pozíciót vállaljon a kormányban, a kormány mellett?
Én az elmúlt években a V21 csoportosulásban politizáltam, ha van rá igény, akkor ezen a szinten most is és a jövőben is szívesen segítjük az ellenzéket a sikeres átmenet reményében, majd pedig az első vonalban lévőket.
És Ön menne első vonalba?
Ilyen igény nem merült fel, így erre nem tudok válaszolni. De a támogatási hajlandóságom megvan."
https://hirklikk.hu/kozelet/harom-nagy-kulpolitikai-kudarca-volt-2021-ben-orbannak-kapott-meretes-pofont-is/391515/?fbclid=IwAR3p00tiySeem
1.) a cél: a nemzetegyesítés
2.) A nemzetegyesítés lényege: ne legyen kirekesztés sem politikai, sem ideológiai, sem szociális szempontból.
a.) Vagyis mindenki a részese lehet a nemzetegyesítésnek, aki szemben áll a gazdaságot katasztrofális helyzetbe hozó és a nemzetgazdaságot szétlopó orbánistákkal, tehát a lelkiismeretükre hallgató fideszesek és egyházak is!
b.) Nehéz lesz megszabadulni Orbán pártsoviniszta látásmódjától, hiszen mint minden demagóg és nárcisztikus politikus-személyiség Orbán önmagára az országot, Európát és a keresztény világot megmentő „hős” szerepét osztotta. Annak a hősét, aki mögött egységes hátország áll - szemben az egymással civakodó kispártokra bomló ellenzékkel. Korábban elég volt Orbánnak bedobni a tudatosan elszegényített pártok közé a pénzügyi koncot, azok máris egymás torkának estek a képviselői helyekért folytatott küzdelemben, ráadásul a pártsovinizmuson alapuló rivalizálás fenntartotta a Fidesz politikai monopóliumát is. Ez a képlet ért véget a civilek által kezdeményezett előválasztással, ugyanakkor a Fidesz alapvető érdeke a továbbiakban is a pártok, illetve a pártok és a megválasztott ellenzéki miniszterjelölt közötti viszály szítása.
3.) Az ellenzéken belüli zavar oka: a magyar politikatörténet nem ismeri a pártok és a párton kívüli mozgalmak együttműködésének mikéntjét.
a.) Azért nem állított fel „játékszabályokat” az előválasztást követő időszakra az azt előkészítő jogász csapat, mert úgy tűnt, hogy arról majd a pártok és az Orbánt kihívó majdani ellenzéki miniszterelnök-jelölt könnyen meg tud egyezni.
b.) Az előválasztás viszonylagos „nyertesei” Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter lettek, akik mögött alig valami, vagy semmilyen párt-háttér nem állt. Ez arra utal, hogy az ellenzéki civil társadalom pártok feletti „nemzetmegmentőt” keresett, és hiába lett volna kíválóan alkalmas erre a szerepre Dobrev Klára, ha az őt támogató Demokratikus Koalícióra túlságosan is rávetült és a mai napig is rávetül a nemzetet megosztó, népszerűtlen Gyurcsány Ferenc árnyéka.
c.) Az előválasztásra nem a korábban tervezett 2021 tavaszán, hanem őszén került sor, vagyis az időzavar előre borítékolható volt.
4.) A zavar kiküszöbölésének lehetséges módjai:
a.) Szükség lenne egy a 2022-es választásokig működő „közvetítő bizottságra” a pártok egymásközti, valamint egyes pártok és Márki-Zay közti viták diszkrét elsimítására.
b.) Mivel az európai parlamentarizmus logikája azt diktálja, hogy a miniszterelnök mögött legyen párttámogatás, ezért el kellene fogadni az európai értelemben vett kereszténydemokrata párt alapításának igényét Márki-Zay Péternek.
c.) Még a 2000-es évek elején Wermer András beleverte Orbán Viktor fejébe a hatékony kommunikáció fő szabályait: hosszabb távon használt, befogadható (tehát kevés és könnyen érthető üzenet), ezek ismétlése ezzel párhuzamosan minél kevesebb, önálló politikusi rögtönzés (de még az esetleges „rögtönzések” is legyenek előre megbeszéltek és elpróbáltak), aközben az ellenzéki politikusok és párthíveik nem szoktak hozzá a kommunikációs fegyelemhez.
d.) Nélkülözhetetlen, de nem elégséges a politikusok országjárása. Létre kell hozni a kommunikációs csatornákat: új, vagy már létező rádiók, TV-ék, internetes portálok együttműködő hálózatát.
Orbán borzalmas politikai öröksége, hogy az emberek többre becsülik az érzelmekkel teli szónoklatokat a programoknál, a gyors és látványos látszatmegoldásokat a lassú megfontolt építkezésnél és az erőpolitikát a kompromisszumoknál. Az Ellenzéki Összefogásnak ellenpéldát kell mutatni kompromisszumkészségben és politikai bölcsességben. Ezzel lehet felülmúlni és legyőzni a Fideszt!
Éljen a Fidesz pártállami elnyomása alól felszabadult, igazságos, emberséges és európai Magyarország!