MaGYAUR

MaGYAUR

Orbán a Nyugat-Balkánon próbál „putyinoskodni”,

mindezt az EU „kegyelméből” és Oroszország és Kína támogatásával

2021. április 25. - Magyaur
  • A „putyinoskodás”, a korábban tabunak számító, 2. világháború utáni határok módosítását jelenti, illetve ennek a kétes dicsőségnek a felhasználását a hatalom legitimitásának megerősítésében, valamint a belső válságjelenségek elfedésére.
  • Miután Orbánnak és populista politikustársainak nem sikerült sem a világot, sem az Európai Uniót szűklátókörű nemzetállami keretek közé szorítani (szerencsére), ezért új, szerényebb célt tűzött ki a magyar külpolitika: a nyugat-balkáni térség rendbetételét.
  • Mivel az Európai Unión belül, Merkel háttérbe vonulása után, mára meghatározó politikussá váló Macron egy olyan kétsebességes Európában gondolkodik, amelyben már nem a különböző gazdasági háttérrel rendelkező országok életszínvonalbeli, jogi integrációja játssza a főszerepet, hanem az a törekvés, hogy a nyugat-európai országok, a szuverenitásukat feladva, hozzanak létre egy ütőképes, a többi nagyhatalommal versenyképes világhatalmi pólust. Amely országok nem akarnak, vagy nem tudnak beleolvadni ebbe a formációba, azok alkotják majd azt a peremvidéket, amelybe nemcsak a szegényebb és korruptabb EU-s közép- és dél-európai országok tartoznának bele, hanem teszem azt Franciaország korábbi érdekszférája is: a Mediterráneum.
  • Az Európai Unió kimondva, kimondatlanul eldöntette, hogy nem kíván újabb, támogatásra szoruló országot felvenni a tagjai sorába, mert ezek túl sok problémát jelentenek és elvonják az energiákat az európai „csúcsállam” kiépítésétől. Ezért is történhetett meg, hogy a renitens; Európa ellenségeivel kacérkodó, mélységesen korrupt Magyarország a „Szomszédságpolitika és bővítés” elnevezésű, jelentéktelennek ítélt európai biztosi funkciót kapta Várhelyi Olivér személyében.
  • Orbán Viktor újra elemében érezhette magát, mert az a látszat alakulhatott ki róla, hogy döntőbíró lehet, méghozzá az EU (és Oroszország) megbízásából a nyugat-balkáni térségben.
  • Idézet a 444.hu kiváló cikkéből: „A Nyugat-Balkán újrafelosztásában együtt emlegetett Orbánt és Vučićot meglepően sok dolog köti össze. Náluk jobb barátja se az etnikai feszültségek szításában rendkívül aktív Vlagyimir Putyin orosz, se Hszi Csin-ping kínai elnöknek nincs szerte Európában, utóbbival még egy közös üzlet, a kínai hitelből, kínai vállalatokkal kínaiaknak épített Budapest-Belgrád vasútvonal is összeköti őket. De Orbán egy másik érintett szerb politikussal, Milorad Dodikkal, a Boszniai Szerb Köztársaság elnökével is barátságot ápol, 2019 őszén, a Borkai-botrány csúcsán kettejükkel egyeztetett a két ország és a boszniai szerb államalakulat viszonyainak fejlesztéséről.” (https://444.hu/2021/04/24/orbant-is-sejtik-a-nyugat-balkan-ujrafelosztasanak-kiszivargott-terve-mogott)
  • Mi lehet ennek a következménye? Ha a 2022-es választások után továbbra is az orbánisták maradnak hatalmon, akkor az Európai Uniótól még inkább elsodródik Magyarország. Talán Orbán is felhatalmazva érzi majd magát arra, hogy a kilépés széléig vigye az országot, miközben a Nyugat-Balkán látszólagos „királycsinálójává” válik. Természetesen ez is csak látszat lenne, hiszen a „függetlenségére büszke, kurucos” Magyarország egyre inkább az orosz és a kínai érdekek kiszolgálójává válna. (Már most is látható a bizarr folyamat kezdete; a magyar kormány a „Róma-központú” görög-katolikus egyház mellett egyre inkább támogatja a Magyarországon korábban gyakorlatilag nem létező „Moszkva-központú” görög-keleti egyházat…)
  • Orbánék abban reménykednek, hogy a határmódosítások korábbi tilalmának általuk is szorgalmazott feloldása után, - valamint azután, hogy az EU leveszi a kezét erről perifériáról – Ukrajna esetleges orosz felosztása esetén megkapjuk Putyintól koncként Kárpátalját…

Ez az egész orbáni stratégia oda vezethet, hogy Magyarország kisszerű, de véres nemzetközi konfliktusokba sodródik bele. Ha el akarjuk kerülni ennek a kockázatát, akkor nem szabad a Fideszre szavazni 2022-ben!

https://444.hu/2021/04/24/orbant-is-sejtik-a-nyugat-balkan-ujrafelosztasanak-kiszivargott-terve-mogott

A „Hét törvény” hazugsága

A Fidesz, az egészségügyi vészhelyzet kellős közepén úgy döntött, hogy most jött el a megfelelő pillanat a „Magyarország hét törvénye” című nacionalista hitvallás megjelentetésére:

  • „Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse” Az ember közösségi lény; genetikailag arra hivatott, hogy szeresse azokat a közösségeket, amelyekbe beleszületett: a nagycsaládját, a szülőhelyét, az egyházát, az iskoláját, a nemzeti kultúrát, amely részét képezi egy tágabb vallási-életmódbeli civilizációnak. Az ember ösztönösen igyekszik kötődni közösségekhez, de mégis sokszor előfordul, hogy ahol a „Haza” közömbös és nemtörődöm az állampolgáraival szemben, ahol „nem szeretik” vissza, magára marad az egyén ott egoizmus, huliganizmus és identitás nélküli kozmopolitizmus terem 
  • „Minden magyar gyermek újabb őrhely” A gyermek tehát nem a család ajándéka, hanem az önvédelmi háborúra kész nemzetállam „katonája”? Különös felfogás…
  • „Az igazság erő nélkül keveset ér” Ez nem keresztényi gondolat: ez az ököljog beemelése a közgondolkodásba! A polgárság azért győzte le a hepciáskodó, csak az erő nyelvén értő lovagokat, mert képes volt a legkülönbözőbb csoportok, társadalmi rétegek, nemzetállamok érdekeit, „igazságait” hatékonyan kezelni, tárgyalásos úton, kompromisszumokkal. Magyarország az első és második világháborúban az erős hatalmak oldalán indult harcba, mégis vesztett; ennek isszuk a levét a mai napig - ez az igazság.
  • „Csak az a mienk,. amit meg tudunk védeni” Ennek semmi értelme a mai technika és elektronikus kommunikáció korában. Nemcsak arról van szó, hogy több ezer kilométerről képesek drónnal, vagy hacker-támadással csapást mérni a közművekre, a kiszemelt célpontra, emberre, de arról is, hogy megszűnt a személyes titok: mind a nagy internetes szolgáltatók, mind a saját állami szerveink, mind az ellenséges hírszerzők képesek feltörni a digitális kommunikációnkat. Ezek ellen nem nagyon tudunk védekezni… Na és?
  • „Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük” Ki mond ilyen badarságot? Minden mérkőzés időben behatárolt és a teljesítményt általában mások ítélik meg.
  • „Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs” „Magyarország hét törvénye” közül ez a legellentmondásosabb, mert amennyiben a magyar nemzet átnyúlik az országhatárokon, úgy a nemzetállam vezetőinek arra kellene törekedni, hogy minél gyengébbek, vagyis átjárhatóbbak legyenek a határok. Tehát a szétszóratott magyarság elemi érdeke nem a „nemzetek Európája”, hanem ellenkezőleg az országhatárok nélküli Európa!
  • Egyetlen magyar sincs egyedül” A fideszes Alaptörvény elvetette a „gondoskodó” állam koncepcióját és behozta a „munka-alapú” társadalom fogalmát. Úgy tűnik viszont, hogy a munka „értékét” maga az orbánista elit dönti el, egyfelől saját magát mértéktelenül megjutalmazza, másfelől teljesen közömbös az európai mércével mérve szegénységi küszöb alatt élő munkavállalókkal és elesettekel szemben. A roma és magyar hajléktalan, rokkant, kisnyugdíjas és beteg bizonyosan magára hagyatva érzi magát, mert a szociális háló már nem működik, az egyházi karitatív szervezetek viszont még nem képesek a helyükre lépni…

Olyan fiatalokra van szükségünk, akiket nem kaszárnya-, vagy kolostori szigorúságban nevelnek fel, hanem akikből önálló gondolkodású, szemfüles, csapatmunkára képes, erkölcsi iránytűvel rendelkező bátor felnőttek lesznek. Ha a magyar nemzetállam képes lesz milliónyi ilyen férfit és nőt kitermelni magából, akkor nem marad el sem az ország sikere, sem a hazaszeretet!

Orbán „hadműveletei”

Orbánnak fontosabb a járvány elleni harcnál a hatalom hosszú távú megtartása, amibe belefér még egy 2022-es taktikai visszavonulás is.

A járványra hivatkozva kihirdetett jogi-végrehajtói teljhatalmat, valamint a magyar állam és az EU anyagi erőforrásait nem annyira a magyar nép legelesettebb rétegeinek járványügyi és anyagi megsegítésére használta fel, hanem egy majdani ellenzéki kormány kormányzásképtelenné tételére. Mert miután Orbán az elmúlt tizenegy évben saját embereit nevezte ki az összes állami főhivatal élére, most a magyar nép vagyonát osztja fel az orbánisták ellenőrzése alatt álló magánalapítványok közt. Feltehetően az a terv, hogy amiképpen az ellenzéki önkormányzatok anyagi forrásait lecsapolták, olyképpen a magyar államot is fizetésképtelenné teszik. Az államcsőd közeli helyzet aztán automatikusan olyan káoszt teremt, amelyben a kormány lemondásra kényszerül és ily módon Orbán úgy támadhat fel, mint valami megmentő és rendteremtő hős.

Szüksége is lesz Orbánnak erre a trükkre, - mert amennyiben, ahogy ő mondja - az oltási kampány „…olyan szervezési hadművelet a magyar közigazgatás részéről, ami komoly tesztet jelent mindannyiunk számára.” – ezt a tesztet elbukta, mivel Magyarországon halnak meg a legtöbben lakosság-arányosan a Covid járványban. Márpedig Orbán múlt év tavaszán még azt mondta, hogy a halálozási statisztika fogja megmutatni a védekezés eredményességét.

Az eredmény katasztrofális.

Világosan látszik, hogy Orbán és a járványkezelő stábjai nem hallottak sem a modern logisztikáról, sem a korszerű és hatékony járványkezelésről. A védekezés a szocializmuskorabeli magyar néphadsereg nívóján zajlott, ráadásul a tényeket és baklövéseket, a régi reflexeket követve, vagy eltitkolták, vagy gyáva és aljas módon az ellenzék nyakába akarják varrni. Márpedig az oltástól való idegenkedés jórészt az oltásbeszerzéseket és az egészségügyet államtitokként kezelő hatóság miatt alakulhatott ki.

A várható egészségügyi-gazdasági-szociális válság elől Orbánék valószínűleg ellenzékbe menekülnek. De ne felejtsük el a következő zavaros időszakban, hogy a kialakult helyzetért az országgal szemben felelőtlen politikát folytató és kontár orbánista kormány a felelős!

A folyamatosan pánikoló orbánizmusról

Egy populista hatalom soha nem lehet konzervatív, mert vagy a nemzetét akarja a megvédeni a „fajok harcának” dzsungeltörvényétől, vagy a „dolgozó kisembert” a globális, transznacionális kapitalisták kizsákmányolásától. Amíg a konzervativizmus egy adott hagyományos rend ápolásáról és lassú továbbfejlesztéséről szól, addig a populizmus életeleme az állandó harckészültség és a konszolidáció-ellenesség. Amíg a konzervativizmus egy eszmerendszer mellett tesz hitet és következetesen kitart mellette, addig a populizmus alapvetően elvtelen. A hitelességére valamit is adó konzervatív politikus soha nem mondaná azt, hogy „ne a szavaimat figyeljék, hanem a tetteimet”. De a populista propaganda sokszor épp ezt a hitszegő, alattomosan támadó, pávatáncos politikát hívja „pragmatizmusnak” és nagyon büszke rá…

Orbán a jól megalapozott, hosszú távon az egész nemzet számára hasznos, „békebeli” beruházások helyett „Vezérlő tábornokot” játszik. Kormányzás helyett úgy tesz (és ebben az egész orbánista szurkolói had mellette van) mintha állandó végveszedelem fenyegetné a magyarságot: hol a terrorizmus, hol a migránsok, hol a Nyugat, hol Soros, hol a keresztény-ellenesek és most a 2022-es választások esetleges elvesztésének veszélye miatt.

A mesterségesen előidézett hisztéria aztán felhatalmazza a kormányt a rendkívüli állapot bevezetésére és ezzel nemcsak a demokrácia szükségtelen korlátozására, hanem az ország javainak megkaparintására és újraelosztására a csatlósai közt.

Orbán, ha csak rajta múlna, akkor - ha nem 2022-ben, akkor 2026-ban - legszívesebben Szerbiát követné egy Európai Unió-Oroszország-Kína által határolt geopolitikai vákuumba, amelyben végre kiteljesedhetne, méghozzá több generációnyi időre, az erős nagyhatalmakat stréber módon kiszolgáló, a nem túl lelkes, vagy ellenzéki állampolgárokat eltaposó despota uralma.

Ezt akarjátok keresztény-nemzeti jobboldaliak?

Hol vagytok?

 

„Fordított” stadionok kellenek!

Ezrek mozogjanak és legfeljebb két tucatnyian nézzék őket...

„Az elhízásban Magyarország Európa-bajnok, a világon is a kétes dicsőségű negyedik helyet szerezzük meg. A sok elhízott és a sok halott között egyértelmű a kapcsolat, hisz kétszer olyan gyakran kerülnek lélegeztetőgépre és harmadannyival többen halnak meg a túlsúlyosak közül, mint az elhízással nem küzdők közül.”
https://24.hu/belfold/2021/04/14/koronavirus-halalozas-lantos-gabriella-tulsuly-kronikus-betegseg/

A "Danube Institute" meghekkelte a Blog.hu-t

A semmilyen ellenvéleményt, de még újságírói kérdést sem eltűrő orbáni állam úgy próbálja megfojtani az internet szólásszabadság buborékát: a „Blog.hu” oldalt az Index>Közélet rovatában, hogy egyfelől értelmiséginek látszó, fizetett hozzászólók; trollok árasztják el kommentárral a kritikai bejegyzéseket, másfelől egy jelentékeny anyagi háttérrel rendelkező anti-liberális, trumpista jobboldali hírközpont, a Danube Institute fordításai kiszorítanak minden más posztot.

Ma ott tartunk, hogy az orbánisták megbízásából, folyamatos hacker támadás alatt állnak a szabad internetes felületek, a szólásszabadság végvárai!

A dzsentroid orbánizmus

A soviniszta, elszegényedő magyar dzsentri azt hitte, hogy az osztrákok miatt szegényebb Magyarország a Monarchián belül, aztán Trianon elpucolta rólunk a Habsburg uralmat, de nem lettünk gazdagabbak!
Aztán azt hangoztatták, hogy a zsidók és a svábok - e két elmagyarosodott és polgárosult kisebbség - "szívja el a magyarság életnedveit", de kiderült, hogy mégsem ez számított! A javakat elrabolták, széthordták, de nem lettünk gazdagabbak! 
Aztán jött Moszkva, majd Brüsszel hibáztatása.
Közben egyre inkább az derült ki, hogy épp a feudális nemesi nacionalizmus szellemi örökösei: az idegengyűlölő és modernitással szembenálló orbánista-soviniszták az okai Magyarország relatív fejletlenségének és szegénységének!

Célkeresztben az oltásellenes jobboldal!

Az orbánista manipuláció jellegzetessége a „fiamnak mondom, hogy a menyem értsen belőle”-effektus, vagyis hogy baloldali-liberálisnak tüntet fel valamit, amitől el akarja tántorítani a jobboldaliakat. Ha a keresztényi emberiesség azt diktálná, hogy a háború elől menekülőket, vagy a magyar hajléktalanokat megsegítse a vallásos jobboldali, akkor a segítségnyújtási reflexet az orbánista manipulátorok rögtön „sorosista-hazaáruló” bélyeggel látják el. Ugyanez a helyzet az oltásellenességgel, amely alapvetően nem a baloldaliak között terjedt el a 2000-es években, hanem a jobboldaliak közt!

Amikor tehát a kormányfő mellett még a köztársasági elnök is megforgatja a feje felett az ideológiai bunkót, akkor ezzel elsősorban a Fidesz-szavazó oltástagadókat figyelmezteti: tessék „oltakozni”, amennyiben nem akarsz olyannak látszani, mint aki a „baloldali-libernyákok uszályába” került!

Pedig az oltásellenesség, a gyógyszeripar-, és orvosellenességgel együtt inkább arra a szélső-jobboldalra jellemző, amelyik kárhoztatja az isten által teremtett természetgyógyászat helyettesítését kémiai-alapú gyógyszergyártással (holott a gyógyszeripar leginkább a természeti hatóanyagok másolását végzi), meg az erre épülő business-t (amihez jócskán hozzátapad amerika-ellenesség és antiszemitizmus is), valamint azt a modern orvosképzést, amelyre ráfogják, hogy a „materialista” gyógyszeripar kottájából játszik…A vallásos populisták; a trumpok és bolsonarok szerint, vagy ahogy a mi Káslerünk is megmondta: hinni kell istenben, be kell tartani a Tízparancsolatot és nem lesz semmi baj. Ha viszont valaki mégis be akar venni valami gyógyszerfélét, akkor az ne legyen más, mint vitamin (azért ne feledkezzünk el Dr. Mathias Rath csontrák-elleni és HIV-ellenes vitaminos „csodakúráinak” halálos következményeiről!)

Magyarországon a legutóbbi időkig a közvélemény elismerte a védőoltás és az átoltottság hasznosságát. Olyannyira, hogy az egészségügyre bűnös módon keveset költő fidesz-rezsim alatt, a jó járványhelyzetre hivatkozva szükségtelennek tartották a különálló járványügyi intézmény fenntartását és azt Lázár János gyakorlatilag megszüntette. A globális problémák elől elzárkózó, a korlátolt nemzetállamban gondolkodó magyar politika bűnös módon elhanyagolta az esetleges világjárvány elleni védekezést. Ráadásul az összeesküvés-elméletekre fogékonyak közt spontán módon elterjedtek az olyan álhírek, hogy az oltás autizmushoz vezet, vagy hogy a „gyíkemberek” a vakcinák révén olyan chipet fecskendeznek a emberekbe, amelyek révén a beoltottak a gonosz háttérhatalmak zombi-rabszolgájává válnak.

Ebben a kontextusban kell a Fidesznek újra bizalmat ébreszteni az oltáshoz, amit részben a Kubatov-listákon szereplő szimpatizánsok telefonon történő megkeresésével, részben az állítólag oltásellenes „baloldal-mumussal” való riogatással próbál elérni a jobboldali hívei körében.

http://www.atv.hu/belfold/20210403-politikai-vita-az-oltasok-korul/hirkereso?fbclid=IwAR0zVuYBqtmQlzT80-n_xABZdKyH-pOj-FihHJCxjfcEiyWvRoqM_98m1vA

 

Az orbáni „európai reneszánsz” zavarossága

Orbán találkozott Salvinivel és Morawieczkivel, hogy az Európai Néppárttal szemben egy euro-szkeptikus ellen-frakciót hozzanak létre. Mivel ez nem sikerült, maradt az „európai reneszánsznak” nevezett laza együttműködés meghirdetése.

Az orbáni politikából kikövetkeztethetjük mit is ért ő az „európai reneszánsz” fogalmán: a globális piacgazdasággal szembenálló nemzetállami, vezérelvű, militarista, népre hivatkozó, de valójában az uralkodó párttal összefonódó gazdasági elit kvázi teljhatalmát.

Amikor Orbán felsorolja a szerinte legfontosabb európai értékeket, akkor ezek közül kiemeli a szépen hangzó emberi méltóságot, amit saját magára vonatkoztat, önmagára, akit hiúságában megsértettek. Ugyanakkor ezt a megbántottságot és dacos ellenálló szerepet kiterjeszti a jobboldali közönségére is, amely úgy érezheti, hogy a Nyugat elárulta Magyarországot Trianonban és 1956-ban, és akik közül sokat meghurcoltak a szocializmus időszakában a vallásosságukért. De az EU-tól „több tiszteletet” követelő politikai diskurzus az emberi méltóságot semmiképpen sem individuális, hanem csakis kollektív értelemben használja! Az egyénieskedést, a kritikát, a spontán civil akciókat nehezen, vagy egyáltalán nem viseli el a rendszer. Nem beszélve az erőszak áldozataivá váló lányok és nők, a cigányok és a háborús menekültek emberi méltóságáról…

A „hagyományos európai érték” fogalmán Orbán és követői az „istentelen” racionalizmus és liberalizmus előtti korok világlátását értik; a Trón és a Szószék szövetségét. Orbánék vissza akarnak térni a polgári jogállam előtti a „hagyományosnak” mondott európai királyságok működési elvéhez: vagyis a kézi vezérléses kormányzáshoz, a cenzúrához, a kis társadalmon belüli mozgásokhoz, vagyis a kasztosodáshoz. Pedig ha nincs sajtószabadság, ha a bíróságok nem függetlenek, ha az országgyűlés csak egy díszlet, akkor a bezárkózó, szuverén nemzetállam – visszajelzések, kritika és önkritika nélkül – fejlődésképtelenné és diktatórikussá válik.

Végül, amikor Orbán „sikeresebb európai politikát” követel, akkor ezen feltehetően egy hatékonyabban működő Európai Uniót ért, ugyanakkor a nemzetállami elkülönülést szorgalmazó „európai reneszánsz” pont az európai egység meggyengítésére szolgál.

Mi ebben a logika?

süti beállítások módosítása