MaGYAUR

MaGYAUR

A kereszténység 10 főbűne

2021. május 25. - Magyaur

Az utóbbi évek legérdekesebb és legtartalmasabb vallásról szóló beszélgetése!
A végső konklúzió felől nézve úgy érzem, hogy sok értelmiségi számára - akik amúgy röstelnék ha "széplelkűnek" gondolná őket bárki is - a vallás az a fügefalevél, amelybe belerejtik az etikával és jósággal átitatott "jámbor" humanizmusukat.

Karikó Katalin „bűnei” - a vérgőzös indulatú orbánisták szemében

A lejárató hadjárat logikájának önkényes rekonstrukciója:

  • Minden kivándorló, migráns és disszidens hazaáruló!
  • Mindenki, aki nem működik együtt az államhatalommal, legyen az bár a szocialista magyar állam: az lázadó!
  • Aki lázadó az nem lehet konzervatív, tehát a nemzeti-keresztény-orbánista politika szempontjából bűnös! (Az állam számára folytatott ügynöki tevékenység, a besúgás „hazafias kötelesség”. Ez abból is tudható, hogy a Kádár rendszerben sok „igaz magyar” fideszes lett ügynök, de sajnálatos módon az orbánisták közmondásos szemérmessége és szerénysége miatt az ügynökök nevét nem hozzák nyilvánosságra).
  • Nem létezik függetlenség és elfogulatlanság, ezek politikailag korrekt zagyvaságok. Ha nem támogatod hangosan és elfogult módon az orbánista országlást, akkor értelemszerűen ellendrukker vagy, vagyis a nemzet ellensége!
  • A Fidesz által képviselt hagyományos magyar felfogás szerint természetellenes és bizarr dolog ha egy vidéki „asszonyság” a főzés és gyereknevelés mellett kutató lesz. Sokkal inkább érdemelne Nobel-díjat egy orosz, kínai kutató férfi, de például maga Rogán Antal is mint egy nő! Karikó Katalin rossz példát mutat a magyar lányoknak, akik gender megfontolásból képesek lesznek – ó egek! - inkább tanulni és tudománnyal foglalkozni, mint teleszülni a Kárpát-medencét!
  • Aki a globalizmus egyik hídfőállásában; az amerikai gyógyszeriparban helyezkedik el az nemcsak a természetgyógyászat, nemcsak a vitamin-alapú gyógyászat, de a nyugati, kozmopolita dekandenciával harcban álló magyar nemzetállam küzdelmének is akarva-akaratlan elárulója!
  • Végül, de nem utolsósorban: Karikó Katalin ledobva a hamis semlegesség álarcát együtt szerepelt Zoránnal egy olyan rádiós beszélgetésben, amelyre az állami frekvenciákról kitiltott és minden hithű nemzeti-keresztény-konzervatív ember által bojkottált Klubrádióban került sor. Ez nyílt politikai kihívás volt!

A vérgőzös indulatú orbánisták számára Karikó Katalin jobban tette volna ha hallgat, ha nem csinál semmit és ha minél gyorsabban eltűnik az orbáni-Magyarországról, mert az tudvalevőleg a kínai vakcina mellett tette le a voksát...

Liberális gondolatok

  • Az eddigi életünk egy mondatban: a népre hivatkozó, modernizáló szocialista-bürokratikus rendszerből a nemzetre hivatkozó, félfeudális bürokratikus rendszerbe csúsztunk le.
  • A „Keleti nyitás” ma egyet jelent az orosz és kínai adósságcsapdába való a besétálással.
  • Az evolúció-tagadók naiv módon azt hiszik, hogy a nemzetállam is örök…
  • Mivel a magyarországi bevett egyházak a Politika Szolgálólányaivá váltak, ezért egyre csökken az erkölcsi tekintélyük és hitelességük.
  • Hiába szónokolnak jézusi szeretetről, ha a görcsösen védett nemzeti identitás, a szegényekkel, a bántalmazott nőkkel és gyerekekkel szembeni közömbösség kiöli az együttérzés és szolidaritás képességét a társadalomból.
  • Ha a miniszterelnök nem akar foglalkozni sem gazdasági kérdésekkel, sem a „nőügyekkel”, sem az oktatással, sem az egészségüggyel, sem a szociális hálóval – tudniillik ez utóbbiakat le akarja passzolni az egyházaknak - akkor neki egyedül csak a reprezentáció, vagyis a hatalom fitogtatása marad?!

Orbán butaságokat beszél

Komment a „postoj.sk” számára adott Orbán interjú kapcsán:

  • A politikai termékek (ideológiák, propagandák) piacán mindenki „véleményhegemóniára” törekszik és még a liberálisok a legtoleránsabbak (gondoljunk a Weimari Köztársaság szomorú esetére).
  • A politikai korrektség a tolerancia játékszabályai:
    • „hallgattassék meg a másik fél!”,
    • „maradjunk a témánál - ne személyeskedjünk!”
    • az „ellenfelet ne ellenségként kezeljük!”
  • Az Orbánhoz hasonló nacionalista-populista politikusok „politikai inkorrektsége” szó szerint nem ismer határt: Oroszországtól, Kínán át Észak-Koreáig dezinformációs hadseregek igyekeznek hírhamisítással, hazugságokkal és lázítással aláásni a szabad sajtóval rendelkező liberális demokráciákat.
  • A migráns problémára nem válasz a teljes bezárkózás főleg nem egy csökkenő és elöregedő lakosságú országnak. Ne felejtsük el, hogy 1000 évvel ezelőtt a magyarság is a klímaváltozás okozta háborúk és népvándorlás miatt sodródott a Kárpát-medencébe!
  • A latin nyelvű, kereszténységen és római jogon alapuló Európa előbb létezett, mint a modern nemzetállamok! Aztán a 18. században volt egy második európai egységesülési hullám, amikor az arisztokrácia francia nyelven levelezett és beszélt Madridtól az Urálig. (Ennek maradványa, hogy ma mind a diplomáciai, mind a postai szolgálatok egyik hivatalos nyelve a francia.)
  • Az Európai Unió jelenti a harmadik hullámot, amely 2050-ig remélhetőleg önálló világhatalmi tényező lesz. Lehetséges az európai állampolgárok közösségi identitása, ahogy létezett a brit és szovjet öntudat a soknemzetiségű államalakulaton belül!

Az európai polgári forradalmak jelentősége az, hogy a korábbi „vérségi” előjogok helyett lehetőséget teremtett, a jogegyenlőség bevezetésével arra, hogy még egy Orbánhoz hasonló „közrendű” is érdemei és tehetsége révén érvényesülhessen.

A polgári fejlődés célja a királyok és kiskirályok hegemóniájának megtörése volt: beleértve a „véleményhegemóniát”is. Orbán és jobboldali társai pont ezt a polgári vívmányt akarják megsemmisíteni és (az EU ellenségeinek; Oroszországnak és Kínának hathatós segítségével) létrehozni újból Európa nemzetiségi töredezettségét, kaszt-jellegű, valamint a sajtó és véleményszabadságot megfojtó népelnyomó „kiskirályságait”…

https://444.hu/2021/05/05/orban-azt-mondja-mikozben-o-a-szabadsag-oldalan-all-a-liberalisok-a-velemenyhegemoniaen

Az államot-istenítők imádják a hazugságokat

Mi a különbség a vakhitű jobb-/baloldali ember és a liberális közt? Hogy az előbbiek gyűlölik a világot egyénien értelmező, kritikusan gondolkodó újságírókat, diákokat, értelmiségieket, egyáltalán a független elméket; ugyanakkor imádják a valóságot megszépítő állami propaganda hazugságait.
A kommunista állam ugyanúgy, mint a jobboldali nemzetállam információs monopóliumra törekszik: harsogó propagandára és a kényes témák elhallgatására. Ezzel szemben a befektetési, vagy eladási döntéseket megalapozó hiteles információk a piaci/tőzsdei gazdaságot működtető polgárok elemi érdeke a valóság kendőzetlen megismerése, akkor is ha az katasztrofálisnak ígérkezik. De amíg első világháborút követően Nyugaton igyekeztek a lehető leggyorsabban visszatérni a békebeli állapotokhoz, addig Kelet-, és Közép-Európában ez nem sikerült, maradt az állami „hadikészültség” amire okot adott kezdetben az egymással versengő friss nemzetállamiság, majd a 2. világháború, majd a hidegháború, majd a nacionalista-kommunista (Ceausescu, Milosevics) és most a nacionalista-kapitalista (Orbán, Putyin) nemzetállami "küzdelem".
A logika egyszerű: aki megkérdőjelezi az állami propaganda hazugságait: az vagy a dolgozó nép ellensége (a szocializmusban), vagy hazaáruló (a nacionalista érában).
Amikor 1915-16-ban Károlyi Mihály arról beszélt, hogy az első világháborút elvesztettük és fontos volna, - a Monarchia és a Magyar Királyság fennmaradása érdekében - különbékét kötni az antanttal, akkor részben degenerált arisztokratának, részben hazaárulónak bélyegezték, ma is ez a kép él róla…
Minden önkényuralomra áhítozó népvezér érdekelt háború, vagy ahhoz hasonló körülmények létrehozásában, mert annak ürügyén „rendkívüli állapotot” lehet hirdetni: információk elhallgatását és teljhatalmat.
Ha mindenáron hinni és sodródni akar valaki, akkor könnyen azonosulhat az amerikai imperialistákkal harcban álló szocialista „Béketábor”-ral, vagy a keresztény-nemzeti „Rendet” védő nemzetállammal - csak szeretni kell a meséket!
https://hvg.hu/itthon/20210503_sajtoszabadsag_orban_kormany_tajekoztatas

Orbán magyarellenessége

Orbán, perverz módon, jobban vonzódik a nem-magyar államfetisiszta, gyűlölkodő nacionalista despotákhoz, fasisztákhoz, kommunistákhoz, mint a magyarországi és külföldön élő magyar Európa-párti, világbékére és nemzetközi egyúttműködésre vágyó pacifistákhoz. Beteges dolog ez egy állítólag a hazáját, a magyarokat szerető embertől...

Az illiberális, emberellenes politika és a járvány

"Narendra Modi a járvány kitörése óta végig járta az összes stációt, amit az illiberális, emberellenes autokraták bejártak az elmúlt egy évben. Kezdte a járványtagadással és maszkellenességgel. Mint Bolsonaro, Lukasenka vagy Trump. Tömegrendezvényeken jelent meg tüntetően maszk nélkül, és hívei követték - maszk nélkül.
Amikor már látszott, hogy a járvány végig söpör Indián elővette a háborús retorikát. Mint Orbán. "Harcba indult" a covid ellen, csatarendbe szólította az indiaiakat. És arról szónokolt, hogy az erős India legyőzi a fertőzést. Diadalmas vezérként pózolt.
Amikor már látszott, hogy nagy a baj kegyetlen és ésszerűtlen megszorításokat vezetett be, kapkodva. Órák alatt otthoni karanténba parancsolta a milliárdnyi otthontalan országát.
A feszültség nőtt, a konfliktusok élesedtek, és ekkor éppoly ésszerűtlenül elkezdett nyitni, mint ahogy zárt, csakhogy kedvezzen fanatikus hindu híveinek."
Parászka Boróka

Kiegészítések egy magyarbarát volt francia nagykövet blogbejegyzéséhez

Őstörténettől az évezredes magyar-zsidó együttélésig

Megjegyzések Franciaország volt magyarországi nagykövetének François Nicoullaud-nak egy magyarbarát és filoszemita blogbejegyzésére:
Biztosan nem vagyunk türk-mongol származásúak. Ami az "ugor törzseket" illeti azokat vagy "onugor"-ként ismeri a világ (innét jön az Hongrois elnevezés!), de még inkább finn-ugor nyelvcsaládként, amelynek központja inkább az Ural (amely maga finnugor szó, és ugyanaz a szótöve, mint a magyar "orom"-nak). Az egy más kérdés, hogy a sztyeppei népek - főleg a klímaváltozás miatt, a legelőket követve - háborúztak, és főleg keveredtek egymással.
- Nekem is tetszik Arthur Koestler (született Budapesten Kestler Artur néven) Kazária hipotézise, amely egyfelől megmagyarázná hogyan kerültek a Kárpát-medencébe, a Kazár kaganátusból kivált magyar honfoglalókkal együtt zsidók (rajtuk kívül izmaeliták, "böszörmény"-muszlimok), de azt is hogy honnét alakult ki a meditterrán jellegű szefárd zsidóság mellett a kékszemű, olykor szőke hajú askenázi zsidóság - tudnillik a zsidó vallást átvevő Kazár-országban élő germán eredetű gótokból!
- A középkorban a Magyar királyság volt az Igéret földje: kevés lakosa volt, hatalmas erőforrásokkal rendelkezett, pl. nagy ezüst és aranybányákkal. A király is hívott külföldieket, de a szakemberek maguktól is jöttek - ahogy pár száz év múlva Amerikába.
- Ami kimaradt az írásból: a török hódoltság idején, a klérus hatalmától távoli Erdélyben és Debrecen környékén gyorsan terjedt a "demokratikus önkormányzatiságon" alapuló, magyar nyelvű protestantizmus és az itt élő mezővárosi polgárság és a jobbágyság megismerkedvén az Ótestamentummal, magukat a zsidókkal azonosította, erről sok zsoltár tanúskodik. A Székelyföldön aztán színmagyar falvak vették fel a "szombatista" vallást és hiába nem voltak "fajilag" zsidók nagy részük a II. VH alatt koncentrációs táborban pusztult el...
- A XX. század elején a zsidó-magyar együttélést megzavarta az ukrajnai és belarusz pogromok miatt Magyarországra menekülő "galíciai zsidók" bevándorlása. A mai "migránsokhoz" hasonlóan sokan voltak, szegények voltak és az akkori európai kultúrába nehezen beilleszkedő hasszíd szektát követték. Tulajdonképpen pont olyan idegenkedve néztek rájuk az őshonos magyar zsidók, mint Magyarország többi lakója!
- Az I. VH abszurd dinasztikus és fölösleges öldöklése kéfajta tanulsággal szolgált: a dinasztiák romjain, a "népek önrendelkezése" elvének megfelelően vagy nacionalista nemzetállamok (és később fasizmusok) jönnek létre, vagy megpróbálkoztak a Petőfi által is megénekelt "Szent Világszabadság", tehát nemzetállamok nélküli, pacifista/kommunista világ létrehozásával. Ez az idealizmus leginkább a nagyvárosi szocialistákra volt jellemző, akiken belül felülreprezentált volt a magyarságba beolvadni akaró neológ, vagy ateista zsidóság. Innét a Tanácsköztársaság "zsidós" jellege.
- A Numerus Clausus meghirdetett célja az volt, hogy a Trianon után állásából és az új utódállamból kiebrudalt magyar tisztviselőknek, illetve azok vagonlakó családtagjaiknak egzisztenciát teremtsen régi/új hazájukban. Ennek bizonyítéka az, hogy nemcsak a zsidó diákok számarányát fixálták, de párhuzamosan a felvételiző magyar diáklányokét is!
- A második világháború végén inkább 500.000-600.000 fő közötti zsidót deportáltak és gyilkoltak meg, mint 400.000-et.
http://nicoullaud.blogspot.com/
süti beállítások módosítása