MaGYAUR

MaGYAUR

Nincs jövője a sebét nyalogató és önajnározó nemzettudatnak

2020. július 07. - Magyaur
„Azok a gazdaságok lesznek a digitális átalakulás nyertesei, amelyek a magas hozzáadott értékű, folyamatos fejlesztést igénylő digitális termelésre rendezkednek be. Európa – és benne Magyarország – esélyei a kiberfizikai térben folyó versenyben való megmaradásban rejlenek.”
„A kötöttségektől mentes, szabad munka világában azok érvényesülnek, akik képesek a folyamatos változásra, tanulnak, gondolkodásuk komplex és kritikai.”
(Idézetek Csepeli György: "Ember 2.0" c. könyvéből, Kossuth Kiadó, Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, 2020 – 121.old. illetve 123.old)
 
A Fidesz urai nem értik, - vagy nem akarják megérteni - hogy a magyar tudománynak és művészeteknek nem az a feladata, hogy táplálják a dagadó nemzeti büszkeséget, hanem inkább az, hogy a „komplex és kritikai” jellegükkel ösztönözzék és elősegítsék az ország fejlődését!
Vagy talán a Fidesz jogász végzettségű urai egyszerűen nem hisznek a fejlődésben és Magyarországot egy helyben való járásra ítélték?

A diktatúra-párti magyar nacionalista összeesküvésről

Káncz Csaba: "Napi rendszerváltás. Nem véletlen, hogy nincsenek nagy ívű megemlékezések itthon a 30 évvel ezelőtti rendszerváltásról, hiszen az utazóközönségnek el kellene magyarázni, hogy került 3 évtized után egy szintre a magyar és a román nettó átlagbér.

Fel kellene tárni, hogy mi ebben a személyes szerepe a 3 évtizede a porondon pávatáncoló és az oroszokat visszahívó Elnök Úrnak, avagy a Láthatatlan Légiónak (a régi mélyállam).

A Pártlap mai száma még mindig próbálja nyomni az egyre szánalmasabb mantrát:

„semmiképpen sem június 16., tehát Nagy Imre újratemetése, hanem június 19-e, a szovjet hadsereg kivonulása szimbolizálja azt a magyar társadalomnak, hogy a kommunista diktatúrával leszámoltunk, és egy független, szuverén államot, demokráciát, szabadságot, piacgazdaságot hoztunk létre.”

A képen a következők lehetnek: 1 személy, ülés
Úgy tűnik, hogy Magyarországon a (régi KGB-és kapcsolatokat is továbbápoló) titkosszolgálatok voltak a rendszerváltás legfontosabb, igaz háttérbe húzódó lebonyolítói és egyben a legnagyobb nyertesei. Sikerült is nekik megakadályozni a mai napig - a dróton rángatott baloldali és fideszes politikusok révén - a titkos, beszervezési dossziék nyilvánosságra hozatalát.
Ha létezik diktatúra-párti nacionalista összeesküvés a politikában a titkosszolgálatok által vezérelt, ugyanakkor "szuverénnek" hazudott, nemzetállam megvédéséért, akkor Magyarországon ennek vagyunk a tanúi.

Hongkong - Budapest

„A városi levegő szabaddá tesz” mondták a középkorban a földesúri kizsákmányolás elől a városokba menekülő jobbágyok. Azóta, ha más okokból és máshogyan, de maradt a képlet: „földhözragadt”, kollektivista elnyomó hatalom kontra autonóm egyénekből álló szabad világváros. Ez az a képlet, amely kulcsot ad a liberális globalizmus és a vele szemben létrejött populizmus, nemzeti/vallási fanatizmus megértéséhez.

Az a nagyváros, amiről beszélek egyszerre kereskedelmi központ és sokféle ember, vallás, gondolkodásmód gyűjtőhelye. A világhódító európaiság lényege épp ez: a kereskedő, felfedező és kísérletező polgárok városias kultúrája. Ez különbözteti meg az utóbbi évszázadok folyamán egymástól Párizst és Pekinget. Amíg az utóbbiban a mandarin hivatalnoki réteg leállította a fejlődést, addig Európában pezsgett az élet.

A monolitikus, parancsuralmi rendszer nem tűrheti sem a kritikát, sem a globalista világra való nyitottságot. Miközben a „szuverén” nemzetállam magának megengedi az autonóm, sőt szeparatista magatartást a nemzetközi szövetségekkel szemben, addig a saját országán belül – a csendes, „normális” többségre hivatkozva - nem tűri a másságot és a kisebbségek autonómia törekvéseit.

Miközben nyugaton a hadsereg hangsúlyozottan egy civil politikus alá rendelődik, a militarista-populista nemzetállamokra ezzel szemben az állandó (de sokszor csak tettetett) hadikészültség a jellemző; a katonaság állandó jelenléte a civil közegben. Ennek ellenére, vagy pont emiatt a nagyvárosi civil lakosság szembeszáll, ha tud, a militarizálódó populista hatalommal közép-Európában, Isztambulban és Hongkongban.

Mégis az egymáshoz strukturálisan hasonló „nagy-államnemzeti-gépezetek”, amelyek a világon több száz millió embernek adnak munkát és tesznek egymással szolidárissá olyan különböző világnézetű vezetőket, mint amilyen Erdogan, Putyin, Bolsonaro, Hszi Csin-ping, Orbán stb. – tehát ezek az erőpolitikára építő hatalmak, ha nem is tűnnek el, de a szerepük elhalványul. A centralizált, egyházak által támogatott populista pártállamok nagy valószínűséggel képtelenek lesznek kezelni a nemzeteken túlmutató válságokat: a klímaváltozást, az víz- és élelmiszerhiányt, a népvándorlást, a bűnözés terjedését.

Amennyiben nem tör ki világháború, akkor remélhetően a különböző társadalmak tovább fognak városiasodni, hiszen az előrejelzések szerint a Föld lakosságának 80 százaléka 2050 körül már városlakó civil lesz. Olyanok, mint a jogaikat féltő és érte harcolni kész hongkongiak és budapestiek…

Gyors reagálás a Matolcsy-reformtervre

Az MNB elnöke olyan kívánságlistát állított össze a 2030-ig tartó időszakra, amelyből világosan kiolvasható, hogy Orbán egymást követő kormányai 2010-től 2020-ig mennyire koncepciótlan, nemzetrontó politikát folytattak. Matolcsy érzékelve a magyar állam zsákutcába torkolló fejlődését, gyakorlatilag teljes és gyökeres újrakezdést javasol, de végiggondolatlanul.

Matolcsy hibát követ el akkor, amikor elfogadja azt a nacionalista-populista kiindulópontot, hogy Magyarország legyen minden szempontból „szuverén” és „zárt” állam. A cél nem egy versenyképtelen, ezért (is) bezárkózó, vegetáló és egyre inkább leszakadó ország! Olyan hazát kellett volna felépíteni, amelyben a jól képzett és szociális biztonságban élő állampolgárok világpiacra exportálható, magas hozzáadott értékű árut képesek előállítani és forgalmazni. Erre sajnos egy piac-ellenes, korrupt állam, - ahol nem a tehetség, nem a teljesítmény számít, hanem alapvetően a párthűség – képtelen.

Vegyük sorra milyen kihívásokkal kell számolni a következő 10 évben: demográfiai szakadékkal, kellemetlen klímaváltozással, több magyarországi régió elszegényedésével és kiürülésével, a tanulatlan, vagyis versenyképtelen munkaerő arányának növekedésével, valamint a tanári-iskolai, egészségügyi és adminisztrációban jártas szakemberhiány miatt az állam „berozsdásodásával”. Erre a komplex válságra kellene kitalálni, nem levegőben lógó Matolcsy-féle kívánságlistát, hanem megoldásokat.

  • Ma Magyarország szegény, a meglévő pénzét is rosszul befektető, az állandó tűzoltásra berendezkedő, rosszul kormányzott állama a működésképtelenség határára sodródott. Olyan kritikus a helyzet (amit egyébként jól ismert fel Matolcsy), hogy a Fidesznek ideje lenne egy nemzetstratégiai kerekasztalt felállítania, amely körül a különböző pártok képviselői mellett gazdasági és egyéb szakemberek foglalnának helyet. Az itt felvázolt hosszú távú terveket aztán, bármelyik párt is kerül hatalomra 2050-ig, betartanák.
  • Szükség volna olyan jogállamra, ahol nem fideszes pártkatonák uralják a hatalmi ágakat, mert minden teljhatalom bénító hatású a piacgazdaságra.
  • Az orbáni pávatánc nem jött be. Magyarország egyre inkább elszigetelődik az EU-n belül, ráadásul a forint mellett való kiállás az alaptörvényben oda fog vezetni, hogy lesüllyedünk a nyugat-balkáni pozícióból a sima balkáni perifériára.
  • Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy nem fog születni évente 110 ezer újszülött. Most a munkaerőhiányt kapkodó módon és drágán vendégmunkásokkal oldják meg, de ez nem vezet tartós megoldáshoz. Sajnos Magyarország nem vonz elég „fehér” munkaerőt, mert például egy ukrán jobban keres Csehországban és Lengyelországban, mint nálunk és akkor még nem beszéltünk a nyelvi nehézségekről. Tehát a kormány minden propagandája ellenére szükség lesz integrálódni kész, színes bőrű bevándorlókra is, mert adófizetők híján össze fog omlani a nyugdíjrendszer. De ha a magyar orvosok és ápolónővérek kivándorlása tovább folytatódik, akkor szükség lesz, akárhonnan is, szakképzett család-, és kórházi orvosokra!
  • Érthetetlen, hogy miért nem reagált a kormány a klímaváltozásra. A közmunkásokkal már régóta építhetett volna víztározókat a Duna és a Tisza mentén, hiszen egyszerre fenyeget aszály és fékevesztett trópusi eső.
  • A „Nemzetstratégiai Kerekasztalnak” kitörési pontokat kellene keresnie a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatások területén Ez lehetne a viszonylag kis nyersanyag-ráfordítást igénylő biotechnológia, nanotechnológia, idősgondozás, illetve gyógyturizmus stb.
  • Magyarország elszigetelődéséhez nemcsak a „játékpénz”-szerű forint járul hozzá, hanem az idegennyelvtudás katasztrofális hiánya is. Ennek orvoslására is ki kéne találnia valamilyen megoldást a Kerekasztalnak.

Orbán Viktor valószínűleg nem veszi komolyan Matolcsy 12 pontját, hiszen őt ezek a gazdasági témák nem igazán érdeklik. Ezért nagy valószínűséggel minden megy majd a maga útján, az ország feléli a tartalékait, szépen lassan tönkre fog menni (de gigantikus tűzijátékokat és sporteseményeket azért rendeznek közben) és végül a kibelezett ország gyeplőjét az ellenzéknek dobja a Fidesz, majd kárörvendve szemléli az őt felváltó, képtelen helyzetbe kerülő kormány vergődését…ennyi.

https://index.hu/gazdasag/2020/06/29/matolcsy_gyorgy_2030_gazdasag_reform_mnb_demografia_eletmod_egeszsegugy_nyugdij_oktatas/

Villon, mint népköltészet

A szentesi iparoscsaládból származó, az orosz frontot is megjárt apám, Petőfi mellett, csak a Faludy György-féle Villon verseit tudta kívülről. Ez utóbbi bizonyosan nem volt kötelező tananyag a Horthy korszakban, és azóta se az:)
…"A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent , aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és uccasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egyszer nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve
megáldva és leköpve mindenütt.”
(Ballada a senki fiáról)

A rothadó keleties államnemzeti propaganda

 mítoszba csomagolt lufija Európával szemben

A "PC" politikailag korrekt beszédmód megszüntetése a populista-nacionalista oldalon maga után vonta a korrekt, elfogulatlanságtól mentes történelemszemélet felszámolását is.

Hazudnak tehát éjjel-nappal, felnőttnek és gyereknek. Legfőképpen a naiv gyerekeknek, aminek eredendő bűnét semmi sem fogja lemosni az agymosó, magából kivetkőzött, erkölcstelen Fideszről.

https://index.hu/techtud/2020/06/24/uj_tankonyv_tortenelemtankonyv_kritika_nemzeti_alaptanterv_oktatas_tortenelemtanarok_egylete/?fbclid=IwAR3wFObXfOoNO5ljL15ve2xEYYXapEs22K6wOUEuLLnMj1TNM8njziQQPXM

Világméretű összeesküvés a modern civilizáció ellen

Az illiberális politikai vezérek titkos haditerve

Cél: Megakadályozni a konzervatív-populista nemzetállami rendszer megváltoztatását, méghozzá globális méretekben!
Stratégia: Meg kell keresni azokat a gyűlöletet, vagy viszolygást keltő témákat, amelyeket a „normális többség” elutasít és amelyekre támaszkodva támadást lehet indítani a jogra és igazságosságra hivatkozó ellenzék ellen, a hatalom megtartása érdekében. A szabadon választható bűnbakok jegyzéke: a liberálisok, a Soros-bérencek, a Gülen-bérencek, az ateisták, a jogállamiság-hívei, a kozmopoliták, a környezetvédők, a „cigánybűnözők”, az evolúció-hívők, a homoszexuálisak, a pacifisták stb.
Alapelvek: Mindenki hazaáruló, aki meg akarja őrizni az elfogulatlan nézőpontját, vagy aki nem ünnepli eléggé a nemzetállamot-védő hatalmi elitnek csakis a saját (és ezzel természetesen) nemzetének tekintélyét növelő meggazdagodását.
A Férfi = az vagy egyenruhát hord, vagy sportoló - de legalább szurkoló.
A Nő = vagy a vallás által felmagasztosult és a népszaporulatot elősegítő anya, vagy a Férfinél alacsonyabb rendű kurva (avagy szingli).
Taktika:
A jelszavak legyenek „szent” szavak: Isten, Család, a (homogén) Nemzet védelme, Államérdek, Munkaalapú társadalom, a Nép, a Rend.
Teljesítmény:
Az illiberális nemzetállamok véd és dacszövetséget alkotnak a modern, istentelen és az állami bürokratikus elit tekintélyét romboló, úgymond „nemzetközi együttműködést” szolgáló erőkkel szemben (ENSZ, Világkereskedelmi Központ, IMF, WHO, Európai Unió, NATO stb.).
Éljenek a katasztrófák és a háborúk, amelyek szükségessé teszik az államnemzeti kádereket és virágozzék az illiberális hatalmi elitek internacionáléja!
https://hvg.hu/itthon/20200620_Az_Amnesty_vezetoje_a_Fulkeben_A_kormany_is_fogad_el_penzt_kulfoldrol_Kinatol_es_Oroszorszagtol

Nemzetállam-nélküli jövő és visszavadított természet

Nem természetvédelmi területeket kell létrehozni, hanem "civilizáció-védelmi rezervátum"-okat a visszavadított természet kebelén, hiszen a megszűnő nemzetállamok helyébe lépő önfenntartó, energiatakarékos megapoliszok mellett - ami nem jelenti a nemzeti kultúrák megszűnését - már nem lesz szükség szántóföldekre, annál inkább az őserdőkre!

https://pangea.blog.hu/2020/06/14/a_legosibb_esoerdo?dashboard_position=246261828

Az ország kettévágására készül a Fidesz?

Ahogy az egyik fideszes alvezér megmondta: „ a magyar jövő Debrecenben épül” és valóban, amíg Debrecen a következő 3 év alatt majdnem 29 milliárd forintot kap, addig az ellenzéki, tehát „bűnös” Budapesttől 10 milliárd helyett váratlanul és minden előjel nélkül majdnem 22 milliárdot akar elvonni a kormány„szolidaritási hozzájárulás” címszóval.
Első tanmese: a Fidesz egyik első Budapestet érintő lépése a Nemzeti Színház építkezésének leállítása volt. Mert nem engedhette meg a „hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő párt”, hogy a Nemzeti Színház, a NEMZETI!, egy liberális koncepció alapján, sokszínű, európaias és mindenki számára nyitott kulturális központként működjön. Akkor semmi nem lenne a dagályos ünnepélyességből, a giccses cicomából és a magyar kultúrfölény tekintélyéből! Refrén: „inkább legyen az Erzsébet téren gödör, de dögöljenek meg azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”
Második tanmese: a Fidesz az újraválasztása érdekében felelőtlen pazarlásra és túlköltekezésre buzdította a fideszes önkormányzatokat, hogy ezzel is növelje a párt népszerűségét. Közben a színfalak mögött biztosította a polgármestereit, hogy ne aggódjanak ha győz a választásokon a Párt, akkor majd „okosban” el fogják sikálni a felhalmozódott tartozástömeget,. Tehát ne törődjenek semmilyen józan takarékossági megfontolással, semmilyen szabállyal, csak győzzenek kerül, amibe kerül! De két gond is akadt: nemhogy nem-fideszes győzelem született Esztergomban, de a polgármester-asszony - fideszes ésszel fel nem fogható módon - törvénytisztelő volt, beleértve a költségvetési törvényt is. Refrén: „inkább ne legyen közvilágítás és ne működjön az érseki székhely, de dögöljenek meg azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”
Harmadik tanmese: az Európai Unió-ellenes és rosszul kormányzó Fidesz nem bírja a kritikát. Mivel a kritikus, városi értelmiség volt a rosszul működő rendszer fő ostorozója ezért a Fidesz eldöntötte, hogy fel kell számolni a gondolkodó-vitatkozó értelmiség bölcsőit és menedékhelyeit. Kezdték a filozófusokkal, a volt Párttörténeti Intézettel, aztán a CEU-val, majd a Közgazdasági Egyetem (fideszes) alapítványi bekebelezése következett, aztán a Magyar Tudományos Akadémia molesztálására került sor, majd az akadémiai intézetek lenyúlására, most éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetem van soron. Közben egyetlen magyarországi egyetem sincs benne a világ 500 legjobb felsőoktatási intézményének rangsorában! Pedig a fideszesek kezdetben azt hazudták, hogy a „Tudásközpontú Társadalmat” építő ázsiai kistigrisek, köztük Szingapúr Magyarország mintaképei.Refrén: „inkább ne legyen jó magyar közoktatás (elég lesz a hitoktatás is a proliknak) de dögöljenek meg azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”
Negyedik tanmese: a budapesti önkormányzati választás elvesztésének beláthatatlan következményeiről szól, vagyis az ország nemzet- és önsorsrontó szelleme újra példát akar statuálni. Budapest agyonadóztatása és tönkretétele után esetleg át lehetne helyezni a fővárost Debrecenbe. Miért is ne? Ha a Türk Tanács egyik vezető országa, Kazahsztán, megtehette, akkor mi miért ne tehetnénk meg? – gondolhatja a bosszúálló miniszterelnök. Talán még az sem rettentené el, ha az ország kettészakadna egy katolikus Pannoniára (Dunántúl+Budapest) és Hunniára (Duna-Tisza-köze és Tiszántúl). Kisebb dolgokért is robbantottak már ki polgárháborúk…Refrén: „inkább szakadjon ketté, pusztuljon az ország, legalább megdöglenek azok, akik nem a hazát önjelölt és kizárólagos módon képviselő pártra szavaztak!”
süti beállítások módosítása