MaGYAUR

MaGYAUR

A Radikális-Szakrális Nemzeti Hiszekegy 

(Vigyázat, ironikus!)

2019. június 28. - Magyaur

Hiszek Magyarország feltámadásában!
Hiszek abban, hogy Orbán Viktor a Szent Korona, egyben fősámáni süveg nevében és teljhatalma által kormányozza az országot!
Hiszek abban, hogy vannak a kiválasztottak - a Fidesz-KDNP vezérei, hadai - és vannak a magyarul beszélő, nyugat-imádó idegenszívűek. 
Az előbbiek, Istennek rájuk ruházott hatalma által joguk és kötelességük, hogy a magyar népet a hit és az engedelmesség útjára szorítsák, ha kell szép szóval, de ha kell eréllyel is. Tudomásul kell venni, hogy a magukat önleleplező módon demokratának és európainak nevező idegenszívű magyarok kevesebbet érnek a Szent Magyarság szemében, mint a magyarul nem tudó, ám az Elhivatott-Szakrális Elitnek mindenben szót fogadó fehér bőrű vendégmunkások!
A keleti gyökerű, Elhivatott-Szakrális Magyarság ellensége a nyugati civilizáció! 
A magyar feltámadás nem más, mint az egész világ által rettegett Hun-Türk-Magyar Hadiállam feltámasztása, hatalmának kisugárzása és tekintélyének visszaállítása. Ennek érdekében minden ideológia és vallás felhasználható: a kereszténységtől a sámánizmusig! 
Hiszek a magyarság feltámadásában az erő- és a hőskultuszban!
Le kell vedleni a dekadens Nyugat piaci versennyel, jogegyenlőséggel és a szabad akarattal kapcsolatos babonáit! Az úgynevezett kulturáltság és széles látókörűség csak az uralkodásra képtelen, férfiatlan, vegetáriánus, szemüveges genetikai hulladékokra jellemző. A Szakrális-Magyarság számára csak a fizikai és metafizikai Erő számít!
Hiszek a magyar-kereszténységben, amely nem a zsidók által manipulált, zsidó Jézus Krisztusban hisz, hanem a Partus-Magyar Jézus hercegben!...Hiszek az Európát vadul támadó Isten ostoraiban; Attilában, meg az ágyúöntő Orbánban, aki 1453-ban hatalmas mozsárágyújával lerombolta Bizánc falait, ily módon utat nyitva az oszmán-töröknek…Hiszek az Európai Uniót jól megpumpoló és aláásni kívánó Orbán Viktorban! 
Ki kell radírozni az európai civilizációt, tudományostul, kultúrástul a magyar proli fejekből!
A kiválasztott Fideszes Szakrális Magyarok, - Attila méltó szellemi utódai - vegyenek bátran példát a Dzsingisz Kánt istenítő mongol testvérektől!

https://www.youtube.com/watch?v=v4xZUr0BEfE&list=RD9HnuH--ZUu4&index=4

 

Orbán joggal fél a történészektől;

100 év múlva is számon tartják majd a nemzet emlékezetét és erkölcsét romboló ténykedését!

Vannak az "oldalak történészei" és vannak Történészek, akik teljes erejükkel küzdenek a politikai, a vallási és üzleti elfogultságokkal szemben. 
A Fidesz-KDNP immoralitása abban is megragadható, hogy nem hisz az elfogulatlanság létezésében!

Már az állami iskola megítélésben is kinyilvánította, hogy nem létezik "világnézetileg semleges" iskola; mert az vagy keresztény-jobboldali-rendszabályozott, vagy "elfajzott-liberális-materialista-evolúció-hívő" stb....

Orbánék a "vagy-vagy" álláspontján vannak: vagy mellettem állva vagy jó keresztény és magyar, vagy a hazaáruló ellenfelem/ellenségem vagy. Orbán a magyarság nem kormánypárti részét legszívesebben kirekesztené, és másod-harmadrendű állampolgárrá degradálná. 

Egyelőre csak a média, az egyházak, a kultúra és a tudomány kisajátításáról van még szó...ami mellékesen azért jó zsíros konc a Fidesz-KDNP-es elitnek és talpnyalóknak :)

Az innovációt a hierarchikus szemlélet, a rangkórság és a tekintélytisztelet öli meg,

nem az MTA!

A magyar tudományosság helyzete egyre tragikusabb, az alábbi cikk egy magyar "kényszer-migránssá" vált kutatóról, Maus Mátéról szól, aki szerint "nem kizárólag az anyagi okok vezettek oda, hogy ennyivel jobb tudományt tudnak (az Egyesült Államokban) csinálni, hanem teljesen más a szellemiség is. Csak a teljesítmény számít, a nepotizmus és a protekció nem jelenik meg olyan erősen, mint Magyarországon. Amikor elhagytam az országot, úgy érzékeltem, hogy a szerepek eléggé ki voltak osztva a tudományban is: aki nem állt közel a tűzhöz, úgy tűnt, kevés esélye volt feljebb jutni."

https://index.hu/techtud/2019/06/17/az_oregedest_talan_fertozo_korokozok_terjesztik/

Talán ha három-négy év van vissza a magyar államcsődig

 a visszaszámlálás elkezdődött!

Több jel mutat arra, hogy Magyarország súlyos gazdasági válságba kerül pár éven belül, hacsak nincs kormányváltás.

A Brexit és az Uniós költségvetés átalakítása miatt kieső támogatások, az állami gazdasági és pénzügyi vezetés által pánikszerűen szorgalmazott állami takarékossági programok, a lakossági megtakarítások középtávú megcsapolására szolgáló „szuper-állampapír” és a Számvevőszék által javasolt, a havi nettó bér egy részének kötelező módon megtakarítási számlára való átutalása arra mutat, hogy közel a pénzügyi egyensúly vége!

Az államcsőd fizetésképtelenséget jelent, azt hogy a magyar állam képtelen lesz a külföldi kölcsöneit, a közalkalmazottakat és nyugdíjasokat kifizetni.

Ennek következményei: infláció, sztrájk és tiltakozási hullám, valamint az Orbán magánhadseregeként működő TEK véres megtorlásai várhatóak, legkésőbb 2023-ig Magyarországon - hacsak nem váltja fel az Orbán-kormányt egy szakértőkből álló válságkormány.

Hasonló lesz a helyzet, mint 2010-ben Görögországban, csak Magyarország nem euró-zóna tag és addigra az európai értékeket tagadó Orbán rezsimet sajnos „idegentest”-ként kezeli majd az Európai Unió, vagyis várhatóan nem kap semmilyen extra pénzügyi segítséget a nemzetközi pénzügyi világ által végtelenül korruptnak tartott Orbán Viktor Magyarországa, vagyis rosszabb helyzetbe kerülünk Orbán miatt, mint a görögök tíz valahány évvel ezelőtt!

A rettentően rossz kormányzati teljesítményt felmutató Fidesz-KDNP, amely az egészségügyre, az állami oktatásügyre és az utakra, vasútra szánt európai uniós pénzeket vagy rosszul használta fel, vagy egyszerűen ellopta; egy lepusztult Magyarországot hagy maga után. Befektetni csak Európa-ellenes államok akarnának, de Erdogan Törökországa és Putyin Oroszországa maguk is gazdasági problémákkal küzdenek. Kína meg ha pénzt is kölcsönözne, annak keservesen meg fogja kérni az árát. Ide vezet az orbáni Európa-ellenes, önzésre épülő „szuverén-keresztény-nacionalista” stratégia.

A fentiek miatt, ha lehet még inkább éljen a lehetséges megmentőnk: a nemzeti és vallási fanatizmustól mentes, laikus jogállam, az Európai Köztársaság!

 

Európa- és magyarellenes aki elutasítja a Felvilágosodást!

Az európai szellem két fő összetevője egyszerre és együtt: a kereszténység és – a reneszánszt is magában foglaló - „hosszú” Felvilágosodás.

Az a magyar politikus, aki legszívesebben a szemétre vetné a Felvilágosodást az vagy nincs tisztában az európai értékrenddel, vagy a „középkori népi vallásosság és tekintélytisztelet” visszasírásával nem tesz mást, mint akarva, akaratlanul vissza kíván térni a Jog uralma előtti nyers erőszakkultuszhoz. Nincs kétségünk afelől, hogy a piacgazdaság-ellenes Zárt hadiállam magukat harciasnak mutató, macsó képviselői csak az erőt tisztelik és az a céljuk, hogy az őket szolgáló társadalomban a „hanyatló, nem eléggé vallásos Nyugat”-tal szembeni „nemzetállami küzdelemben” háttérbe szoruljanak az „igazság”, a „szabadság”, az „egyéni méltóság” és a „méltányosság” fogalmai.

Ha a magyar nép nem akar kizuhanni az európai kultúrkörből, akkor jól teszi ha ellenáll a kereszténységet spanyolfalként használó, de valójában a középkor hűbéri rendszeréhez visszatérni akaró Fidesz-KDNP-nek!

Mit köszönhet Európa a Felvilágosodásnak?

A polgári öntudatot, azt a hitet hogy a világ megismerhető és átalakítható - isteni beavatkozás nélkül is.

Ezt Immanuel Kant 1784-ben ”Mi a felvilágosodás?” című tanulmányában a következőképpen fogalmazta meg: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! - ez tehát a felvilágosodás jelmondata.”

A Felvilágosodás nem tett mást, mint a már korábban létező polgári-piaci technikákat általánossá tette:

  • a fegyveres harc helyébe az innovációt értéknek tekintő konkurenciaharcot állította,
  • a „vérségi kötelékek” és kasztrendszer helyébe kitörési lehetőséget kínált a tehetséges és szorgalmas embernek, akárhonnét is származtak,
  • szerződéses viszonyokat kívánt teremteni ember és ember, illetve alkotmányosságot állam és állampolgár közt,
  • tőzsdei-piaci mintát ajánlott a társadalom egészének; a liberális elvnek megfelelően ki-ki azt a vallást, politikát válassza, ami érdekeinek és értékeinek éppen megfelel.

Amíg a feudális Európa szegény volt; nyomorultabb és tudatlanabb az iszlám kalifátusoknál, Kínánál és Indiánál, addig a 17.-18. századtól kezdődően Európa egyre inkább a világ ura lett éppen a Felvilágosodás eredményeinek köszönhetően.

Ma, amikor az ’európai - észak-amerikai’ civilizációt a nálánál is versenyképesebb feltörekvő gazdaságok utolérték, sőt részben le is hagyták, akkor a múltba visszamenekülni akaró, a tudományos-technikai fejlődésről önként lemondó reakciós magyar politika bezárkózása egyfelől belső káosszal, másfelől Európa közepén elszigetelődéssel fenyeget. Ne engedjük!

Egyébként éljen a nemzeti és vallási fanatizmustól mentes, laikus jogállam: az Európai Köztársaság!

A Hableány-Titanic

7 másodperc…ennyi idő kellett, hogy az eső szagú, de szépen kivilágított fővárosban a dunai sétahajózás borzalommal végződjön.
Akárcsak a Titanic-on; az egyik pillanatban még a kényelem, a biztonság és az oldott légkör uralkodott…a másikban pedig már a hideg, ellenállhatatlanul beáramló mocskos víz halálos csapdája. 
A halálsikolyra sem volt idő.

A „Trianon-szemfényvesztés”

A Fidesz-KDNP zárt hadiállama keresi az ellenséget, amihez képest a nemzet illuzórikus „fideszes” egységét demonstrálhatja.

Az egyik „tuti jó PR ötlet” a „keresztényüldözés” volt, ami alatt nem annyira a nagyvilágban zajló vallási konfliktusokat értették, hanem a vallásilag közömbösnek, liberálisnak mondott Nyugattal szembeni fellépést! Ennek a harcnak az ürügyén számoltak/számolnak le a „keresztényietlen” gender szakokkal, a „kákán is csomót kereső” kritikai gondolkodásmóddal, amelyet a CEU, a Petőfi Irodalmi Múzeum, vagy a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei stb. jelentenek; „aki nincs velünk az ellenünk van”, meg (a rákosista balos túlkapások megtorlásaképpen) a „szemet szemért!” elvek jegyében.

A másik „tuti jó PR ötlet” a Trianon megemlékezés. Mert ki merné azt állítani, hogy igazságos volt az első világháborút lezáró békerendszer? Tehát a korábbi migrációval kapcsolatos „lelketlen, kalmárszellemű Soros” személyén keresztül magát a Nyugatot támadó kommunikációs hadjárat után a Magyarországot „cserbenhagyó” Nyugat újabb bűne kerül elő: Trianon.

Újfent nem a kiútkeresés jellemzi a jobboldali megközelítést, hanem az önvizsgálat hiánya és a (nemesi Habsburg-ellenes beállítódás anakronisztikus továbbéléseként) a passzív sérelmi politizálás, más szóval a külföldön szánalmat ébreszteni akaró siránkozás. Holott a magyar jobboldal ha nem lett volna annyira mereven a „Mindent vissza!” álláspontján, akkor már jóval a bécsi döntések előtt is lehetett volna határmódosítás a magyarok által lakott Dél-Szlovákiában!

Holott ha annyira fontos lenne a Fidesz-KDNP-nek a trianoni határok lebontása, akkor pont hogy nem a „nemzetek=nemzetállamok Európájáért” kellene küzdenie, hanem a határok légiesítéséért; a „Régiók Európájáért”!

De mint tudjuk a Fidesz-Magyarországnak nem a konfliktusok megoldása és az aprólékos építőmunka az erőssége, hanem a kommunikáció. Azt el kell ismerni, hogy a mindig látványosan renitens Orbán sikeresen felhívta magára a világ figyelmét...És? Milyen haszonnal járt ez az országnak?

A „Trianon kommunikációs projekt” Orbán újabb szemfényvesztő bűvészmutatványa annak érdekében, hogy figyelmet elvonja a minket körülvevő válságjelenségekről és az amatőr kormányzásából fakadó katasztrofális következményekről.

 Éljen a nemzeti és vallási fanatizmustól mentes, laikus jogállam: az Európai Köztársaság!

Tiszteletadás főhajtással Ferenc pápának

Nem azért kell tisztelni Ferenc pápát, mert ő a legmagasabb formális egyházi tisztséget tölti be, hanem, hanem mert informális mérce szerint (vallástól függetlenül) is ő az egyik legetikusabb és legtisztább kortársunk!

https://index.hu/video/2019/06/03/ferenc_papa_balazsfalva_blaj_cigany_roma_templom_tolerancia/

Kérdés a monoteista hívőkhöz

Kedves hívő barátaim!

Az alábbi, Gore Vidal-tól származó tézist mivel tudnátok cáfolni? Vagy marad az indulattól fűtött, artikulátlan megbélyegzés és kiátkozás?

„A kultúránk középpontjában álló nagy, megnevezhetetlen gonosz a monoteizmus.

A barbár bronzkori szövegből, amit Ótestamentumnak neveznek, három antihumánus vallás emelkedett ki, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám. Ezek égiisten-vallások.

Szó szerint patriarchálisak – ahol az Isten a mindenható Atya -. ezért az égi Isten földi képviselői 2000 éve megvetéssel sújtják a nőket ezekben az országokban. Az égi isten természetesen féltékeny isten.

A földön mindenkitől engedelmességet követel, és nemcsak egy törzs istene, hanem az egész teremtésé.

Akik elutasítják őt, azokat saját érdekükben meg kell téríteni vagy meg kell ölni.”

https://www.facebook.com/watch/?v=1821856227886802

 

 

Orbán és Pol Pot

A keleties despotizmus ideológiáktól független mintázata

 Milyen alapon lehet Pol Potot és Orbán Viktort egy lapon említeni? Mert mindkettőjük célja a gyűlölt liberális, globalizált kapitalizmus előtti korszak feltámasztása és mert az eltérő ideológiai alap ellenére mindketten a keleties jellegű despotizmus uralmi technikáját, a „Zárt hadiállam” eszményét követik. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy az orbáni hatalomgyakorlás célja - a látszat ellenére - nem a családi és a haveri kör meggazdagodása (az csak járulékos nyereség), hanem egy világmegváltó doktrína ráerőltetése a társadalomra, akár erőszakkal

Azt is feltételezem, hogy az orbáni messianizmus még agresszívebb hatalomgyakorlási formát ölt, ha Magyarország kisodródik az Európai Unió perifériájára, vagy azon túlra. Ami Magyarország számára tragédia, az a despota számára vágyott állapot, hiszen megvalósulhatna végre a „szuverenitás” (ami nem jelent feltétlenül függetlenséget), vagyis hogy semmilyen komoly nemzetközi kötöttség nem akadályozná az országon belüli tervek végrehajtását.

Ha valaki nem emlékezne a kambodzsai kommunista pártvezérre Pol Pot-ra, idéznék néhány adat róla és koráról. A párizsi diákévei miatt franciás kultúrájú Pol Pot a mozgalmi nevét a francia „politique potentielle”-ből vette (aminek magyar megfelelője olyasmi lehet, hogy „potenciális, szépreményű politika/politikus”). A Pol Pot diktatúra 1975-tól 1979-ig tartott, vagyis még élvezhette a maoista Kína támogatását és azt, hogy miután megégették a kezüket Indokinában, sem a volt gyarmatosító Franciaország, sem a vietnami háborús kudarcot elszenvedő Egyesült Államok nem akartak beavatkozni a térség ügyeibe, vagyis hatalmi vákuum alakult ki időlegesen.

A Pol Pot rezsim legfőbb ellensége nem egyszerűen a kapitalizmus volt, hanem a nyugati életminta és céljának az idealizált középkori agrár-kommunisztikus társadalom visszaállítása volt. Munkának csak a fizikai munkát tartotta, ezért minden városlakó és főleg értelmiségi (a szemüvegeseket üldözték!) gyanús volt, akiket munkatáborokba kényszerítettek. Az így kialakított munka-alapú társadalomnak célja az önellátás volt, hogy ilyen módon is megőrizhesse az állam a zárt és nacionalista (a kisebbségeket, nemzetiségieket is üldözték!) jellegét.

Mivel számoltak a városlakók szembenállásával, ezért a legkisebb ellenállás felé fordult a rendszer és a gyerekeket akarta elsősorban megnyerni magának és fanatizálni. Ez sikerült; a besúgás és a szülők feljelentése dicsőséget szerzett a gyerekeknek. A rendszerhű, militarista szellemben nevelt gyerekekkel és fiatalokkal akarta a párt a „hitetlen” szülői generációt felváltani.

Mivel a cél az önellátás volt, milliók robotoltak pihenőnap nélkül, napi 12 órán át a földeken, egy marék rizsnyi élelemmel, sokan szó szerint éhen haltak.

Ide vezet az, ha nincs ösztönző érdekeltség, nincs piacgazdaság – akkor marad a kényszermunka és a jegyrendszer.

Orbán ezt nem akarhatja, de mint a „Zárt hadiállam” felkent vezetője legszívesebben azt szeretné, hogyha már nem szeretik, legalább féljék a hatalmát a fegyvereit, országon belül és kívül.

Mivel Orbán magát tartja annak, akiben Magyarország, illetve a Szent korona testet öltött ezért elvileg minden magyart a keblére kellene ölelnie, de nem ez történik. Egy önmagával meghasonlott, „öngyűlölő” emberként le akar számolni a szerinte idegenszívű honfitársaival. Mindenesetre magához közelebbinek érzi, többre tartja a vallásos székely kétkezi parasztot, mint a jelentős tudományos teljesítményt elérő fiatal magyar kutatót, ami egyszerűen megbocsáthatatlan.

 Éljen a nacionalista és vallási fanatizmuson felülemelkedő Európai Köztársaság!

 

süti beállítások módosítása