A magyar lakosság nagy része azért fogékony az orbáni szövegekre, mert azok történelmünk mélyrétegeire utalnak vissza.

Nemcsak arról van szó, hogy a bevándorlás-ellenesség a „gyüttmentekkel”, cigányokkal szembeni falusi ellenérzésekre épít, hanem arra a történelmi tapasztalatra is, hogy a tatár és török dúlások után, a megölt, vagy rabszolgának elhurcolt magyarok helyére spontán módon betelepülő szerbek a Délvidéken, vagy a magyar urak hívására (ingyen munkaerőként) átköltöztetett komplett falusi közösségekben élő románok Erdélyben kisajátították a magyar szállásterületet.

De a lényeg nem ez, hanem a magyar nacionalizmus középkorba visszanyúló kisnemesi jellege. Így ír erről a történész Szűcs Jenő: „…ily módon a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet éppen Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett.(1) „E térség nemességének – orosz kollégáitól eltérően - intézményrendszeren alapuló világos és pontos (noha egyoldalú) elképzelése volt arról, hogy az állam „corpus politicum”ában ő „képviseli az országot”, az „ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte a hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.”(2)

Ez az agresszíven öntelt nemesi nacionalizmus annyira vak és süket volt, hogy a mohácsi csatavesztés után nem sokkal, 1526 novemberében, a székesfehérvári országgyűlésen nemhogy a veszteség felméréséről és a védekezés új módjairól beszéltek volna, hanem „az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráztak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzeti” királyt választhatnak/…/Szapolyai János személyében. Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Werbőczi - hálátlanok akartok lenni iránta?” „Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza (hiszen ha netán még emlékezik is arra, hogy milyen csélcsap módon vezérelte Mohács előtt a vajda úr a nemesi pártot, a legfőbb „szolgálatát”, az 1514. évi parasztfelkelés vérbe fojtását bizonnyal nem feledte). A jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását: ’a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna…”(3) Történik mindez nem máskor, mint a 150 éves török megszállás előestéjén!

Lehetne a Dózsa-féle parasztháború idejéből viccesnek ható aktuális elemeket kiragadni, hogy például ott is találkozunk a szereplők közt egy Mészáros Lőrinccel, vagy a paraszti had egyszerre kívánt küzdeni a kétféle „hitetlen” ellenséggel a törökkel és a nemességgel szemben, mely utóbbit „infideles”-nek bélyegeztek meg a törökkel szembeni bűnös passzivitása miatt.(4). De a legfontosabb következmény az volt, hogy az urak bosszújának következtében, - amivel a parasztságot örökös jobbágyságra ítélték - Magyarországot kizárták hosszú időre az árucserén alapuló, városiasodó európai fejlődésből!

A jogászból lett politikus Werbőczi a Tripartitumban az alábbiakat rögzítette: „a parasztnak munkája bérén és jutalmán kívül semmi joga nincsen földesura földjeiben, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti, s rá tartozik, vagyis „…a jóbágy rabja legyen az nemes embernek és földről ne legyen szabad elmenni, hanem bírja az ura vele mint rabjával.”(4.)

Mintha ez, a magyar parasztság olykor állatias kegyetlenségű megbüntetése a 16. században mind a mai napig éreztetné hatását a „néplélek tudatalattijában”. Rögzült a köztudatban egy kép arról, hogy milyennek kell lennie egy tekintélyt sugárzó, a nemzetét védő Úrnak és milyennek kell lennie egy istenfélő, az úri elitet alkalmazkodó módon szolgáló, „alkalmazottnak”…

• Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető, 1983 – 64.old.
• o. – 77.old.
• Szűcs Jenő: Nemzet ls történelem, Gondolat, 1974 – 563-564.old.
• Magyarország története I. kötet, Gondolat, 1971 – 155.old.

A magyar lakosság nagy része azért fogékony az orbáni szövegekre, mert azok történelmünk mélyrétegeire utalnak vissza.

Nemcsak arról van szó, hogy a bevándorlás-ellenesség a „gyüttmentekkel”, cigányokkal szembeni falusi ellenérzésekre épít, hanem arra a történelmi tapasztalatra is, hogy a tatár és török dúlások után, a megölt, vagy rabszolgának elhurcolt magyarok helyére spontán módon betelepülő szerbek a Délvidéken, vagy a magyar urak hívására (ingyen munkaerőként) átköltöztetett komplett falusi közösségekben élő románok Erdélyben kisajátították a magyar szállásterületet.

De a lényeg nem ez, hanem a magyar nacionalizmus középkorba visszanyúló kisnemesi jellege. Így ír erről a történész Szűcs Jenő: „…ily módon a magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség mintegy 4-5 százalékát (Lengyelországban talán 7-8 százalékát) kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet éppen Bibó István teljes joggal „az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének” nevezett.(1) „E térség nemességének – orosz kollégáitól eltérően - intézményrendszeren alapuló világos és pontos (noha egyoldalú) elképzelése volt arról, hogy az állam „corpus politicum”ában ő „képviseli az országot”, az „ország szabadságát”; elképzeléseinek egyoldalúsága annak arányában fokozódott, ahogy a válság megnövelte a hatalmát parasztjai felett, a városokat pedig lesújtotta.”(2)

Ez az agresszíven öntelt nemesi nacionalizmus annyira vak és süket volt, hogy a mohácsi csatavesztés után nem sokkal, 1526 novemberében, a székesfehérvári országgyűlésen nemhogy a veszteség felméréséről és a védekezés új módjairól beszéltek volna, hanem „az összegyűlt nemesek táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráztak a pártvezér Webőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzeti” királyt választhatnak/…/Szapolyai János személyében. Tudjátok, mennyi szolgálatot tett a vajda úr nektek, magyarok – így Werbőczi - hálátlanok akartok lenni iránta?” „Nem akarunk!” – zúg a nemesi gyülekezet válasza (hiszen ha netán még emlékezik is arra, hogy milyen csélcsap módon vezérelte Mohács előtt a vajda úr a nemesi pártot, a legfőbb „szolgálatát”, az 1514. évi parasztfelkelés vérbe fojtását bizonnyal nem feledte). A jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását: ’a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna…”(3) Történik mindez nem máskor, mint a 150 éves török megszállás előestéjén!

Lehetne a Dózsa-féle parasztháború idejéből viccesnek ható aktuális elemeket kiragadni, hogy például ott is találkozunk a szereplők közt egy Mészáros Lőrinccel, vagy a paraszti had egyszerre kívánt küzdeni a kétféle „hitetlen” ellenséggel a törökkel és a nemességgel szemben, mely utóbbit „infideles”-nek bélyegeztek meg a törökkel szembeni bűnös passzivitása miatt.(4). De a legfontosabb következmény az volt, hogy az urak bosszújának következtében, - amivel a parasztságot örökös jobbágyságra ítélték - Magyarországot kizárták hosszú időre az árucserén alapuló, városiasodó európai fejlődésből!

A jogászból lett politikus Werbőczi a Tripartitumban az alábbiakat rögzítette: „a parasztnak munkája bérén és jutalmán kívül semmi joga nincsen földesura földjeiben, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti, s rá tartozik, vagyis „…a jóbágy rabja legyen az nemes embernek és földről ne legyen szabad elmenni, hanem bírja az ura vele mint rabjával.”(4.)

Mintha ez, a magyar parasztság olykor állatias kegyetlenségű megbüntetése a 16. században mind a mai napig éreztetné hatását a „néplélek tudatalattijában”. Rögzült a köztudatban egy kép arról, hogy milyennek kell lennie egy tekintélyt sugárzó, a nemzetét védő Úrnak és milyennek kell lennie egy istenfélő, az úri elitet alkalmazkodó módon szolgáló, „alkalmazottnak”…

• Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető, 1983 – 64.old.
• o. – 77.old.
• Szűcs Jenő: Nemzet ls történelem, Gondolat, 1974 – 563-564.old.
• Magyarország története I. kötet, Gondolat, 1971 – 155.old.

A francia elnökválasztási küzdelemben létrejött Macron-féle, „Rajta előre!” mozgó vitafórum mintájára, az európai parlamenti választásokra való felkészülés jegyében, útjára indult Brüsszelből a „Rajta, lépjünk előre!” (La Grand Marche), amelynek célja az európai egység népszerűsítése. A „Rajta, lépjünk előre!” mozgalom fő támogatója és meghirdetője az európai parlament liberális frakciója, illetve vezetője Guy Verhofstadt (a mellékelt videón a 15:02-től).

Rövid beszédében, - mivel mint mondta sietnie kell, hogy időben Budapestre érkezzen a választásokra, amelynél az 5% körüli eredményt váró Momentum vendégeként lesz jelen - rámutatott arra, hogy az Európai Unióval szembenálló euroszkeptikusoknak igazuk van, mert rosszul működik az EU, de rossz megoldást kínálnak erre a problémára. Az Európai Unió mai formájában nem más, mint egy konföderáció, amelyet teljesen megbénít a vétójog, az hogy egy döntés meghozatalához tökéletes egyetértésre kell jutnia mind a 27 országnak.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy az Egyesült Államok úgy működjön, mint jelenleg az EU, akkor egyszerre három elnöke lenne, és az 50 államának kormányzója szabadon dönthetne arról, hogy dollárt használjanak, vagy mondjuk mexikói pesetát (ami előfordult már a Kalifornia történelmében), vagy hogy egy adott állam milyen külpolitikát folytasson stb.

A 21. század nem a nemzetekről szól, hanem az olyan többnemzetiségű birodalmakká szervezett civilizációkról mint Kína, az Egyesült Államok és Oroszország.

Ha nem lép Európa holnap, akkor holnapután már késő lesz. Akkor majd esetleg Kína határozza meg a szabványokat, Oroszország dönt életről-halálról a határain kívül is (ma még csak a kémeket illetően).

Az Európai Unió „Alapítóatyái” nem lennének elégedettek a mai helyzettel. Ők egységes európai hadsereget, közös alkotmányt és parlamentet akartak. Akkor a francia nacionalista politikusok akadályozták meg a terv megvalósítását, ma talán újra a francia politikán a sor, hogy kiköszörülje a csorbát és rajtunk múlik az Európai Unió más alapokon való újjászületése!

https://www.facebook.com/GuyVerhofstadt/videos/10156672639305016/

A francia elnökválasztási küzdelemben létrejött Macron-féle, „Rajta előre!” mozgó vitafórum mintájára, az európai parlamenti választásokra való felkészülés jegyében, útjára indult Brüsszelből a „Rajta, lépjünk előre!” (La Grand Marche), amelynek célja az európai egység népszerűsítése. A „Rajta, lépjünk előre!” mozgalom fő támogatója és meghirdetője az európai parlament liberális frakciója, illetve vezetője Guy Verhofstadt (a mellékelt videón a 15:02-től).

Rövid beszédében, - mivel mint mondta sietnie kell, hogy időben Budapestre érkezzen a választásokra, amelynél az 5% körüli eredményt váró Momentum vendégeként lesz jelen - rámutatott arra, hogy az Európai Unióval szembenálló euroszkeptikusoknak igazuk van, mert rosszul működik az EU, de rossz megoldást kínálnak erre a problémára. Az Európai Unió mai formájában nem más, mint egy konföderáció, amelyet teljesen megbénít a vétójog, az hogy egy döntés meghozatalához tökéletes egyetértésre kell jutnia mind a 27 országnak.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy az Egyesült Államok úgy működjön, mint jelenleg az EU, akkor egyszerre három elnöke lenne, és az 50 államának kormányzója szabadon dönthetne arról, hogy dollárt használjanak, vagy mondjuk mexikói pesetát (ami előfordult már a Kalifornia történelmében), vagy hogy egy adott állam milyen külpolitikát folytasson stb.

A 21. század nem a nemzetekről szól, hanem az olyan többnemzetiségű birodalmakká szervezett civilizációkról mint Kína, az Egyesült Államok és Oroszország.

Ha nem lép Európa holnap, akkor holnapután már késő lesz. Akkor majd esetleg Kína határozza meg a szabványokat, Oroszország dönt életről-halálról a határain kívül is (ma még csak a kémeket illetően).

Az Európai Unió „Alapítóatyái” nem lennének elégedettek a mai helyzettel. Ők egységes európai hadsereget, közös alkotmányt és parlamentet akartak. Akkor a francia nacionalista politikusok akadályozták meg a terv megvalósítását, ma talán újra a francia politikán a sor, hogy kiköszörülje a csorbát és rajtunk múlik az Európai Unió más alapokon való újjászületése!

https://www.facebook.com/GuyVerhofstadt/videos/10156672639305016/

„Az utolsó természetfölötti illúzió az, hogy üdvözölhetünk, ha visszahúzódunk egy gondosan elkerített, kiváltságos világba: afféle személyes szellemiségbe, helyi nyelvhasználatba, etnikai csoportba vagy tradicionális bizonyosságba. Az ilyen visszahúzódás felettébb gyakori volt a múltban, ma azonban igen kártékony következményekkel fenyeget. 
A kulturális, nemzeti vagy vallási identitások a különbözőségre szoktak épülni: felosztanak és kirekesztenek. Minden mi úgy definiálta magát, mint ami nem ők. /…/ minél világosabban határozta meg magát egy-egy emberi közösség, annál inkább fenyegetve érezte magát holmi ellenségektől./…/ 
Minél azonosabb vagy önmagaddal, annál etnocentrikusabbá, annál idegengyűlölőbbé válsz. Minél ortodoxabb vagy, annál könnyebben esel az áldozat pszichózisába.” (in Don Cupitt: Eltűnt istenek nyomában, Kulturtrade Kiadó, 1997; 12-13. old.)

• Orbán Viktor és szűk vezetői köre szégyent hozott a Fideszre, a jobboldalra és a magyarságra!
• Olyan értékeket, mint a kereszténység és a nemzet „politikai termékké” silányították, amikkel ugyanúgy visszaéltek, akárcsak a közvagyon kezelésével.
• Szemben a nyugati civilizációban megtalálható humanizmussal, szemben a jézusi megbocsátó és befogadó magatartással Orbán és bandája a saját piszkos anyagi érdekei miatt a gyűlölködés és a negatívizmus sötét oldalára állt, amivel súlyos kárt okoztak.
• Kárt okoztak Magyarország nemzetközi megítélésében, hiszen az Európai Unió parazitájaként gazdagodott meg az orbáni elit, de még nagyobb kárt okoztak a magyarok lelkében, akiket robotoló munkát végző alattvalókká akart ak betörni, olyanokká mint maga Orbán, aki lefelé (elesett menekülők, cigányok, betegek, gyerekek, nők, testi fogyatékosok, szegények) rúg, de az erőt mutató hatalmasságoknak (Putyin, azeri elnök, Erdogan) nyal.
• Bűnt követett el Orbán és bandája, amikor előre megfontolt szándékkal beszűkítette a magyarság látóterét és ránk erőltette a fullasztóan zárt, múltba révedő és a városiasodásban az identitásának elvesztését látó „székely” nézőpontot (természetesen ezt Orbánék szándékosan vetítik beléjük céljaik igazolására; a székelyek ennél okosabbak). Ez a modern kor kihívásaitól elzárkózó, önsajnálatban fetrengő, de olykor hepciáskodó mentalitás teszi Magyarországot teljesen versenyképtelenné a nemzetközi porondon. De Orbán és bandája ezt az elszigetelődést is felhasználja uralma megerősítésére, mondván „nem akarunk a gazdasági globalizmus pályáján játszani”, majd siránkoznak „egyedül vagyunk” – aztán rámutatnak arra, hogy csak a „nemzetmentő Nagyúr” kegyeiben lehet kizárólag bízni…
• A szűk nemzeti látószög csapdájába belekerült az ellenzék is, de többé-kevésbé minden nemzetállam is, mert maga a nemzetállami határok korlátozzák a világlátásunkat.
• Új szemléletmódra, új paradigmára van szükség, amely tudomásul veszi, hogy az életveszélyes nemzetállami kakaskodás helyett a sikert egy nemzet, egy régió számára a gazdasági és technológiai érvényesülés jelenti és hogy a cél a földi élet sokféleségének fenntartása: a bioszféra megőrzése.
• Ezekből a távolinak és általánosnak tűnő célokból kellene levezetni az új és Magyarországra is alkalmazandó új politikai stratégiákat (amik egyébként már fontos elemként felbukkannak többek közt a kínai és a francia kormányprogramban is).
• Orbán és bandája bukása után, ami bekövetkezhet rövidesen, de évek múlva is; új „Kerekasztal” tárgyalásokra volna szükség, amelyen újra kellene definiálni a nemzetstratégiát, méghozzá a lehető legszélesebb körben, beleértve a Fideszt, a KDNP-t és a Jobbikot is, amennyiben készek a nemzetstratégia új alapokra helyezésére.
• Ezeken a szakértői és politikai kerekasztal tárgyalásokon – a válságból kikecmeregni próbáló finnekhez hasonlóan – meg kellene egyezni néhány olyan alapelvben, amelyet bármelyik párt is kerül hatalomra magára nézve kötelezőnek tart. Így az oktatás primátusában, a szegénység terjedésének megakadályozásának módjában és a magyar gazdaság kitörési pontjainak meghatározásában – mindezeket beleágyazva az európai és világfolyamatokba.
• Ha az 1950-es években még nyomorúságos körülmények közt élő finneknek sikerült, méghozzá az orosz medve közvetlen közelében, nekünk miért ne sikerülne?

Minden utódállamban élő magyar szavazópolgárnak természetesen köze van az anyaországhoz, ami a szellemi-politikai hátországa. Azt viszont tekintetbe kell vennie, hogy a Fidesz-Magyarország nyugatellenessége, a joggal és hatalommal való visszaélése, az uram-bátyám világ és a pártállam erkölcstelen összefonódása Magyarországot veresenyképtelenné teszi a világaban.
A saját jól felfogott érdekében szavazzon tehát a modern, erős és fejlődni képes szabad Magyarországot akaró ellenzékre!

Minden utódállamban élő magyar szavazópolgárnak természetesen köze van az anyaországhoz, ami a szellemi-politikai hátországa. Azt viszont tekintetbe kell vennie, hogy a Fidesz-Magyarország nyugatellenessége, a joggal és hatalommal való visszaélése, az uram-bátyám világ és a pártállam erkölcstelen összefonódása Magyarországot veresenyképtelenné teszi a világaban.
A saját jól felfogott érdekében szavazzon tehát a modern, erős és fejlődni képes szabad Magyarországot akaró ellenzékre!