MaGYAUR

MaGYAUR

Miért öngól a keresztény-nemzeti konzervativizmus?

2018. január 22. - Magyaur

A szabadság nem egyenlő az anarchiával - ezt csak a vaskalapos konzervatívok állítják. A szabadság (ha nem az urak önkényben tobzódó szabadságáról van szó, amelyet Rendként állítanak be), köztársasági keretek közt szabályozott és önkorlátozó. Vagyis a közös felelőssségvállalás az, ami kordában és egyensúlyban tartja a rendszert. Olyan elemek harmóniájáról van szó a köztársaságban mint a (protestáns eredetű) önkormányzatiságra épülő (szocialisztikus) népjólét és a polgári (kapitalista fejlődést és innovációt szolgáló tabu-mentes) gondolatszabadság. 
Ezzel áll szemben egy tradicionális konzervatív szemlélet, amely abból indul ki, hogy emberek vagy rosszak, vagy gyermeki módon irányításra vágynak..és hogy az elit számára más erkölcsi szabályok és "szabadságok" járnak, mint a vezetett "jámbor" népnek...
A konzervatív felfogás, ahogy a neve is mutatja "konzervál" egy nemzeties-elitista hierarchiát...de nem képes a széles néprétegek magasabb életszínvonalra való felemelésére, hiszen a épp a gyermeki tudatlanságban leledző széles néprétegeket kellene aktivizálnia a fejlődés érdekében - de az uralkodó rétegnek ez nem áll érdekében!

A Fidesz elkerülhetetlenül "cukisodni" fog

Új helyzet van kialakulóban Európában, ennek elemei: 1.) Jean-Claude Juncker bölcs programja, ami révén ha egy mód van rá elkerülné a többsebességű Európa létrejöttét, vagyis ki akarja terjeszteni az euro-zónát és még több pénzzel támogatná kelet-közép-európai tagállamokat (különösebb politikai feltételek nélkül!), 2.) Macron erősődőben van mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból. Mint az erős Európát támogató tőke favorizáltja lassan ő lesz nemcsak Franciaország, hanem az Európai Unió informális "arca". 3.) A várhatóan kialakuló Merkel-Schultz tandem erős Európát akar majd szintén, tehát nincs mese; a Fidesz-Magyarországra politikai karantén vár, de minden megbocsátanak az Orbán rezsimnek, ha most beáll a sorba. Meg vagyok győződve arról, hogy a Fidesz mint gazdasági-politikai-közigazgatási komplexum rá fog jönni, hogy nincs alternatíva: sem Oroszország, sem Kína, sem az arab országok nem fogják úgy finanszírozni a magyar gazdaságot mint az Európai Unió. Márpedig ennek a gyalázatosan rosszul vezetett országnak szüksége van a további támogatásra, mert különben szétrohad és akkor azért már egyértelműen a Fidesz-KDNP lesz a felelős. Ezért mondom választások ide, választások oda, a Fidesz, - amely így is túlnyerte magát és lassan nincs mit el- és kirabolnia - kényszeredett mosollyal de "cukisodni" fog Orbánnal (aki lehet majd "vezérlő fejedelem", de lehet valódi hatalommal nem rendelkező diszpinty is), vagy nélküle!

A Fidesz cukivá válása felé…

A Fidesz, mint a magyar történelem legcinikusabb pártja, ha azt látja, hogy miközben az Európai Unió hajlandó továbbra is pénzt pumpálni a Fidesz-Magyarországba csak hogy az legyen az euro-zóna része, akkor mint ama tékozló fiú vissza fog térni Brüsszel kebelére… Teljesen „cuki” válik (Orbánnal, vagy nélküle)…

A Fidesz cukivá válása felé…

A Fidesz, mint a magyar történelem legcinikusabb pártja, ha azt látja, hogy miközben az Európai Unió hajlandó továbbra is pénzt pumpálni a Fidesz-Magyarországba csak hogy az legyen az euro-zóna része, akkor mint ama tékozló fiú vissza fog térni Brüsszel kebelére… Teljesen „cuki” válik (Orbánnal, vagy nélküle)…

Misztifikálás, demisztifikálás

Két erő küzd a világban: a misztifikáló és a demisztifikáló magatartás.

Amíg a nemzeti és vallási hiedelmek "szent" és megkérdőjelezhetetlen dolgokat, valamint tabukat állítanak fel, addig a racionális megközelítés és a tudomány (elvileg) a következetes demisztifikáció és a "meg-," és "kibeszélő" magatartás talaján áll.

Az utóbbi szkeptikussá és józanná teszi az embert, de lehet hogy ez a felnőttség maga...

Ha egységes Európai Köztársaság lesz, akkor mi történik az európai királyi családokkal?

Válasz: A szimbólumok világa nem racionális (ezért maradhattak fenn már régen elszakadt, vagy nem is létező címek a magyar koronához kapcsolódva, mint "Gácsország", "Lodoméria", vagy Jeruzsálem királya...ezek csak a történelmi jogot formáló igény kifejeződései. 
A Brexittel a leginkább jelenvaló királyság, Nagy Britannia távozik az Európai Unióból. A többi; a svéd, holland, dán stb királyság amúgyis csak szimbolikusak. És amiképpen a középkorias rangok, pl. lovag / lord / vagy nálunk a "vitézi rend" stb pusztán formálisak, hiszen nem jár melléjük föld és hatalom (lásd Kelvin, a Beatles, vagy Elton John esetében) a korábbi címek fennmaradhatnak egy köztársaság keretén belül és nem jelenthetnek veszélyt a XXI. századi egységes Európájában!:)

A cél: az Európai Köztársaság!

Az Európai Unió nem akar és nem is tud "birodalommá" válni. Ennyiben Orbán csúsztat. Az más kérdés, hogy valóban válaszút elé érkeztünk és vagy az orbáni, széttagolt erőtlen Európát választjuk erős tagállamokkal, vagy egy erős, egységes, önvédelemre és a határain kívül aktívan politizáló domináns Európát, amely a határain belül sem tűri el a központtal szembeni (pl. orbánista) lázadást! 
Ilyen szempontból használtam korábban az "Európai Egyesült Államok" fogalmával szemben a "birodalom" szót, amelyet később kicseréltem "Európai Köztársaság"-ra, hiszen a "birodalom" szó félrevezető, a gyarmatosításra lehet vele kapcsán asszociálni, ami távol áll a koncepciómtól. 
Az "Európai Köztársaság" közvetlenül választott jogállam lenne, amelyben néhány stratégiai fontosságú terület (külügy, hadügy, pénzügy, titkosszolgálat, ügyészség) kivételével minden döntést regionális (tehát nem nemzetállami szinten, vagyis nem Spanyolország szintjén, hanem Katalóniában; nem Romániában, hanem Erdélyben stb.) helyi szinten hoznának meg, méghozzá átlátható módon! 
Na ezt a hatékony, világpoltikai szerepet is játszó, átlátható Európát nem akarja a Fidesz-KDNP vircsaft!

Macron Franciaország és Európa nevében kiállt a sajtószabadság ügye mellett Putyin után Erdogannal szemben is

Szerdán Emmanuel Macron, a francia újságíróknak küldött újévi üzenetében a törökországi sajtószabadság korlátozása kapcsán a következőket írta: „Az illiberalizmus vonzó sok politikai rezsim számára. Ennek mindig a sajtó az első áldozata; ami egyenlő a demokráciáink éltető elemének a szétverésével.” (http://www.huffingtonpost.fr/…/en-recevant-erdogan-macron-…/)

Egy biztos, úgyis lehet tárgyalni a keleti kényurakkal, hogy a kormányfő nem csapja össze a bokáját és nem hajol meg mélyen előttük…

Orbán kalifátusa

Orbán nem keresztény-fanatikus mint Kaczynski, hanem olyan elvtelen akarnok, akinek a politikáját a Nyugat-, és a modernitás elleni vak gyűlölet vezeti. 
Olyan államra vágyik, amelyben egyneművé válik a bürokratikus, katonai és vallási hierarchia. Olyan „számonkérő” államot akar megteremteni, amely szolgai engedelmességet és hitgyakorlást követel meg minden alattvalójától, méghozzá a törvény teljes szigorával. Olyan szakrális államot, amelyben az állam élén álló ember (mármint ő és esetleg utóda) egyszerre rendelkezik világi és vallási felhatalmazással. 
A „Védjük meg Magyarországot!” jelszó csak eleinte szól a migránsokról (azok közül is csak azokról, akiket nem a Fidesz-KDNP hív be és akiknek lojalitásában teljesen biztos – mert a magyarországi munkaerőhiány miatt elkerülhetetlen a friss munkaerő behívása!) 
A „Védjük meg Magyarországot!” jelszó úgy fog folytatódni, - ha minden megy tovább úgy, ahogy most látszik - hogy védjük meg az országot a liberálisoktól, ellenzékiektől, civilektől, az individualistáktól és főleg az ateistáktól! 
Ez már nem európaias, nem jogállami, nem keresztényi civilizált hatalomgyakorlás lesz, hanem a tálib és ISIS állam-ideálhoz hasonló kalifátus. 
Ébresztő!

A profán élet szépsége és etikája

Az a baj a vallásokkal, hogy alapvetően a kivételezettségre és a kiválasztottságra játszanak, holott a gének szempontjából alig különbözűnk a főemlős testvéreinktől és a Föld nemhogy nincs kitüntetett helyzetben a naprendszeren belül, de maga a naprendszer is egy jelentéktelen csillaghalmaznak; a Tejútnak csak egy jelentéktelen szeglete.
Az esendő ember az isteni igazságszolgáltatásban és túlvilági kárpótlásban bízik...a világi hatalmak viszont vagy őszintén, vagy a saját kizsákmányoló uralmuk fenntartása érdekében szakrálisnak, "érinthetetlennek" állítják be magukat.
Azért gyűlöli minden vallás a nem vallásosakat, mert azok tudják, hogy itt a Földön minden hétköznapi, profán, tehát ITT ÉS MOST KELL ÉLNI, IGAZSÁGOT TENNI.
Itt és most kell egymásnak "mini-isten"-ként jót tenni, szeretve élni és nem beletörődni az igazságtalanságokba, mert nincs második próbálkozás, nincs túlvilág.
süti beállítások módosítása