MaGYAUR

MaGYAUR

TGM szellemi hagyatéka

file:///C:/Users/Jen%C5%91/Documents/MaGYAUR/TGM012023.html

2023. január 15. - Magyaur

Sajnálom, hogy maníros volt, hogy nyughatatlan módon váltogatta az ideológiáit, hogy pont ezért szakadozott volt a filozófusi pályaíve, hogy élete végére teljesen reménytelenné vált, de INSPIRÁLÓ volt még a lélegzetvétele is és nemcsak magyar, de világviszonylatban is!

file:///C:/Users/Jen%C5%91/Documents/MaGYAUR/TGM012023.html

Az EU-t is provokálja a kormány a tanárok lehetetlen büntetésén keresztül!

„Egy csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint, ha a munkáltatónak tudomására jut, hogy a pedagógus szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi a kötelezettségét, akkor az eddigi 15 nap helyett a tanév végéig, azaz augusztus elsejéig van módja kirúgni őt. /…/ A mostani változással pedig az eddiginél több időt és mérlegelési lehetőséget ad a munkáltató számára a rendkívüli felmondásra, illetve arra, hogy annak gyakorlásától eltekintsen. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele." A módosítás egyben a munkavállalónak is lehetőséget ad arra, hogy a tanév végéig tanítsa a rá bízott gyerekeket" – írták, megjegyezve, hogy „az a közalkalmazott (pedagógus), aki a véleménynyilvánítás törvénytelen formáját választja, a rendkívüli felmentésének alapját teremti meg”.                       

Fontos kitétel, hogy a mostani szabályozás azokra a tanárokra is vonatkozik, akik az elmúlt 15 napban olyat tettek, ami a munkáltatójuk szerint okot ad a rendkívüli felmentésre vagy azonnali hatályú felmondásra.” (HVG, 2023. január 12.)

Mikroman007 kommentje: "Tehát visszamenőlegesen törvénykeznek, lehetőséget ad a munkáltatónak, hogy bármikor, kb. bármeddig kihasználja a munkavállalóját és amikor nincs rá szüksége épp. akkor azonnali hatállyal egyoldalúan kötöttségek és következmények nélkül felmondja a munkaszerződést. Értem. Érzem már ahogy az EU egyre inkább meggyőződik a magyar rendszer "demokratikusságáról", leborul a földre Viktor Vezér előtt és könyörög neki, hogy pénzt adhasson, amit el lehet majd lopni.”

 https://hvg.hu/itthon/20230112_Valtoztatott_a_tanarok_kirugasanak_szabalyain_a_kormany

De hát Mo.-t Orbán kormányozta a perifériára!

A személyiségjegyek óhatatlanul felszínre kerülnek a politikában, főleg akkor amikor valaki elveszti az önkontrollját.

Orbán személyiségének lényege, hogy nála szó sem lehet egyenrangúságról: vagy ő vezet, vagy teljesen alárendelődik. Vagy a világ, de legalábbis Európa, valamennyi vallásos-nacionalista konzervatívjának akar a vezére lenni, vagy kéretlenül, stréber módjára kívánná szolgálni a számára „Hatalmas Vezetőt”, aki lehet Trump, Putyin vagy Hszi Csin-ping.

Ő is megpróbált az Európai Unió „tömbjének” szellemi-erkölcsi-politikai Vezetője lenni – emlékezzünk például az európai nagy lapokban megjelent egészoldalas politikai hirdetéseire – de a kísérlete megbukott. Meg is sértődött Európára!

Ha Európa közvéleménye nem kér a javaslataiból; a keresztény-konzervatív-állam-központú megváltásból, akkor ő sem kér Európából… Jöjjön a Keleti nyitás! Fedezzük fel a magyarságban a kipcsak-türk-turáni identitást… Fedezzük fel az Iszlámban a nyugati dekadens-hippis liberalizmus ellenszerét! Legyen minta a hazai egyházak számára a Felvilágosodástól és a szexuális szabadosságtól mentes, a mindenkori államot fetisizáló görögkeleti vallás szellemisége!

Sértődöttsége okán Európát már nem tartja politikai tényezőnek; szerinte az ukrajnai háború lezárásáról az Egyesült Államoknak és Oroszországnak kellene egyeztetni – ott már semmi keresnivalója nem lenne sem Ukrajnának(!), sem az Európai Uniónak.

Orbán szembefordult a „Nyugattal” és csodálkozik, hogy erre a „Nyugat” ellenségesen reagál. És mivel magát Magyarország tulajdonosának tartja, ezért az ő személyével, politikájával kapcsolatos kritikákat valamilyen rejtélyes „magyar-ellenesség”, vagy „keresztény-ellenesség” számlájára írja. Ezzel vissza is tértünk a magyar történelmet végig kísérő, jól ismert duzzogó, mindenért az idegeneket hibáztató sérelmi politikához. Ebből a magyar fülnek ismerős panaszkodásból Orbán politikai tőkét kovácsolhat, de ettől még Magyarország Kelet és Nyugat közt, a periférián ragadhat, tehetetlenségre kárhoztatva addig-ameddig Orbán az úr…

 

Kommentek a Vodafone „közérdekű” felvásárlásáról

Mi történt?

Kérés: Valaki mutasson már egy linket a KESMA-birodalmon kívülről, amelyik egyetlen értelmes érvet mond a felvásárlás mellett. Köszönöm.

Válasz: A stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonba vétele, nem?

Reakció: Ezt mondják, azt láttam. De ha Gyurcsány csinálná ugyanezt, Orbán akkor is tapsolna ennek?

 

Vodafone 210 milliárdot ér! Miért fizetnek érte 700 milliárdot? Állam és a homárzabáló megalomán hedonista cége miért közösen veszik meg? Csak nem azért, mert a 4iG nem kapna egyszerre ennyi pénzt?

Ez nem vásárlás, hanem átírás. És nem hitel, hanem adomány, hitbizomány. Ami abban a pillanatban elveszíti közpénz jellegét, és majd öt év múlva, éjjel háromkor leírják a sarat a Parlamentben, valahol eldugják a költségvetésben az agrárrendtartási és az állami informatikai fejlesztések közé. Így kerülnek magántulajdonba az ország erőforrásai, nap mint nap…

 

Kérdés: Ez az az üzlet, amiben eszközök (adótornyok) gyakorlatilag nincsenek, tulajdonképpen az előfizetőket vásároljuk meg a Lőrincnek, na meg a számlázást?

Válasz: Meg a felhasználói digitális adatokat…

 

Miért?

Minden szektorban 50%-os Orbán részvétel van előírva azért, hogy Orbán megkerülhetetlen legyen…

TV, mobil, áram, gáz (banki folyamatban) ... szolgáltatás mind egy "család" kezébe került. A Parlamentnek hívott egylet mindig csak a "család" érdekében hozhat törvényeket.

 

Milyen következményei lehetnek a felvásárlásnak?

Jó lenne egy cikk arról is hogy lényegében "üresen" veszi meg az állam a Vodafone-t. Se infrastruktúra, se későbbi support, nuku fejlesztés...

Na akkor majd ezen sem tudunk telefonálni. Ha jön egy kis szellő, leszakad az áramvezeték. Jön az eső, szétesik a csatorna. Ha a szemétkuka szétment, nincs másik, tessék összeragasztani. Mert ez NEMZETI! Majd ledől a karó, összeomlik a software-rendszer és nem lesz működőképes. Mert ez NEMZETI LESZ!

Fél éven belül gondolom az összes állami mobil előfizetés valahogy át fog vándorolni a Vodához.

Megvásárolja az állam, aztán kiemelt nemzetstratégiai projekt lesz, Orbán rendelettel átjátssza a haveroknak egy vödör aprómajomért, a gyapjasok meg fizetik majd a hitelt...

3 napja felvettek a nevünkre 1600 milliárd forintnyi dollár hitelt 6-7% kamatra, most már futja rá. Ezért is. Úgy tudom nemsokára lesz még 2,5 milliárd EUR értékű kötvénykibocsátás. Az is lesz szerintem legalább 5,5%-os kamattal. Szóval ennek a kettőnek az éves kamatterhe kb. 180 milliárd Ft lesz...

Amúgy, ha jól számolom, akkor ennek a mostani USD kötvény kibocsátásnak irdatlan kamatait fogjuk fizetni végül. A 30 éves futamidőre adott, fixen 7%-os kamat teljes kamatterhe a futamidő alatt több, mint 8 milliárd USD lesz, plusz a tőke, szóval az a 1,25 milliárd USD végül mintegy 9,5 milliárd USD-be fog kerülni a magyar adófizetőknek.

 

Szép jövő! Hajrá Tanarak! Ott röpül a fizetésetek emelése, meg a jövőtök! Fákat kivágni, az akkusoknak a vizet biztosítani, a gáz és a benzin árát emelni, hogy az Orkoknak kerüljön a gyilkolászásra, a kajáról jobb nem beszélni.

 

Mi a teendő?

1/ Holnap, (ha véletlenül nem rúg be reggel Gyurcsány), akkor az árnyékkormány du 2-ig levél az EU-nak: tárgyalások felfüggesztése, a Vodafone-ügy kivizsgálása.

2/ Holnap du 2-ig levél NATO es USA kongresszusnak, 4iG vizsgálat alá vonása.

3/ Holnap du 2-ig levél MFB-nek, kiadni a hitelnyújtás anyagát, számításait 72 órán belül különben nemzetközi feljelentés pénzmosásért, stb.

4/ Holnap du 2-ig levél Scholznak, hogy tüntesse el Magyarországról a 4iG-ben tulajdonos, Orbánt fedező, Rheinmetall céget!

https://hvg.hu/gazdasag/20230108_Hamarosan_lezarulhat_a_Vodafone_felvasarlasa

Haza és Haladás: Petőfi kontra Orbán

Petőfi számára - akár a magyar Reformkor más nagyjai számára - Haza és Haladás nem volt kibékíthetetlen ellentmondásban egymással.

A Hazát nem úgy fogták fel, mint az orbánista idegengyűlölő és korlátolt nacionalisták, hanem politikai nemzetben gondolkodtak; vagyis nem homogén, főleg nem "fajilag homogén" etnikumban! Abból szempontból is liberálisak voltak, hogy Európán belül nem magyar elkülönülést akartak, hanem a feudális hierarchia, a Trón és Oltár "szent szövetsége" ellen fellázadt népek testvéri szövetségét, föderációit európai és globális méretekben.

A globalizmus, a multi-nacionális struktúrák tehát nem voltak számukra mumusok - ezt csak a hazafisággal takarózó, magyarul beszélő, fideszes belső-gyarmatosítók számára látszólagos veszélyforrás, hiszen amúgy elismerik, hogy Magyarország képtelen lenne az önellátásra.


A jelenlegi politikai kurzus, az állam és az egyház újraegyesítésére szövetkező új uralkodó osztály gyűlöli mind a Felvilágosodás, mind a Reformkor racionalizmusát, plebejus vonásait és magát a szabadelvűségét, amelyek pedig az igazi eszményei voltak 1848 hőseinek!

Pogátsa Zoltán válságból kivezető utat mutat

Figyelemreméltó Pogátsa Zoltán "dekarbonizációs" javaslata:

1.) Leszakadni az orosz gáz/kőolaj és atom energia importról

2.) Azt a pénzt amit erre fordítottunk volna azt az energia-takarékossági programba kéne befektetni.

3.) Ez gyakorlatilag az összes magyar háztartás/lakás szigetelését jelentené, amellyel ki lehetne váltani a "közmunkát" és rendes fizetést lehetne adni nagyon sok embernek.

4.) Mindez egyszerre növelné az életszínvonalat és csökkentené Magyarország függőségét Oroszországtól.

A nemesi nemzet távozásra szólította fel a nemtelen Orbánt!

Miután „a mór megtette kötelességét a mór mehet"

Január elsejétől Magyarország a vármegyék és főispánok országává vált, amelyben újra a nemesi kék vér szava lesz a döntő. Ebbe a kétes származású, uborkafára felkapaszkodott, kommunista hátterű „Bibó”, meg „Rajk” kollégisták már nem juthatnak szerephez - akármennyi is a vagyonuk!

A Tekintetes Karok és Rendek megköszönik az alantas pór származású Orbán Viktornak a keresztény-feudalizmus visszaállításáért tett fáradozásait és érdemei elismerése mellett elbocsájtják tisztségéből.

Ugyanakkor egy garantáltan kékvérű nemesemberekből álló Úriszék kapja azt a feladatot, hogy kivizsgálja, valamint a Werbőczy István-féle Tripartitum törvényei alapján ítéletet mondjon a fideszes vagyonszerzésekkel kapcsolatosan. A Magyar Szent Korona, tehát az egész ország kincstárának megkárosításának nagyságától függően a büntetések a vagyonelkobzástól a száműzetésen át a fővesztésig terjedhetnek.

Meg nem erősített hírek szerint lezárták a határokat határvadászokkal és poroszlókkal, hogy megakadályozzák a gyanúsítottak, illetve bűnösök külföldre menekülését.:)

Szilveszteri látomás: orbáni „megoldás” a háborúra

Az istenek azzal fogják büntetni Orbánt, hogy pontosan az ő általa megálmodott béketárgyalást valósítják meg Ukrajna és Oroszország közti háború lezárására!

Orbán vágya szerint a béketárgyaláson - akárcsak Trianonban - kizárólag a nagyhatalmak döntenek a területi kérdésekről… Tehát a béketárgyaláson csak Oroszország és az Egyesült Államok elnökei vesznek részt és oda sem Ukrajnát, sem az Európai Uniót, sem Magyarországot nem hívják meg.

Mivel a legfőbb törekvés az lesz, hogy „békét teremtsenek”, ezért úgy fognak véget vetni az elhúzódó, döntetlenre álló, ádáz háborúnak, hogy szétválasztják a két háborúzó felet. Ezzel Oroszország megkapja azt a „biztonsági garanciát" amire vágyott és Ukrajna is meg lehet elégedve. A megoldás egy keleti hagyományokkal rendelkező türk, mások szerint finn-ugor puffer-állam létrehozása lesz a két egymással rivalizáló szláv és pravoszláv állam közé: ami Magyarország.

Az orbáni-Magyarország szekerének rúdja amúgy is kifelé állt már az Európai Unióból: Orbán „fekete bárány” lett és a magyar miniszterelnök meggyőződhetett arról, hogy több pénzt már nem préselhet ki a dekadens Nyugatból ezért tovább akart állni. A két nagyhatalom vezetői úgy döntöttek, hogy eleget tesznek Orbán Viktor kívánságának: az amúgy is egyre inkább Putyin-párti orbáni Magyarországot átköltöztetik kelet-dél Ukrajnába az ősi, magyar-pogány „Etelközbe”, ugyanakkor az Európa felé orientálódó Ukrajna elfoglalja Magyarország volt helyét a Kárpát-medencében és az EU-ban.

Orbán Viktor úgy kommentálta a döntést, hogy végre Magyarország a hatalmas és erős, földgázzal és olajjal rendelkező Oroszország mellé kerülhet és a sorsa (beleértve a NER jövőjét is!) biztosítva van, tisztára úgy, mint Magna Hungariáé volt a régmúltban…:)

https://index.hu/kulfold/2022/12/28/haboru-orosz-ukran-konfliktus-guy-verhofstadt-orban-viktor-europai-unio-twitter/

Amikor Magyarország volt Ukrajna....

Márai Sándor: Mennyből az angyal

Márai Sándor:
MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról. 
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."
.
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...
.
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az álomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.
.
süti beállítások módosítása