MaGYAUR

MaGYAUR

Semjén – lengyel-magyar klérus - tabu

2023. március 23. - Magyaur

A katolikus egyházzal összefonódó merev tekintélyelvű Hadiállamok számára az egyik legfontosabb érték a „mundér becsülete”. A modern tömegtájékoztatással rendelkező társadalmakban a magukat piedesztálra emelő nemzetállamok nagy súlyt fektetnek a nemzetállami ideológiát és valláserkölcsöt képviselő személyek és testületek makulátlan hírnevének fenntartására és elvárják minden állampolgáruktól, hogy ezt komolyan vegye és tiszteletben tartsa. Aki pedig nem asszisztál a politikai, vagy egyházi vezetők bűneinek elpalástolásához azt a nemzet, vagy a kereszténység árulójának kiáltják ki. A tekintélyelvű rendszerek tulajdonképpen a maguk által felépített politikai, vallási kultuszok tekintélyrombolását, "demisztifikációját" tartják a legnagyobb ideológiai veszélynek...

Ez történt Lengyelországban, ahol az oknyomozó újságírók szerint „II. János Pál már évekkel azelőtt tudott a lengyel katolikus egyházban elkövetett gyermekmolesztálásról, hogy pápa lett volna, de bíborosként segített eltussolni ezeket az eseteket.” Érdekes Semjén Zsolt reakciója, aki egyszerre tartja ezt nemtelen egyházellenes támadásnak és megbocsáthatatlan hálátlanságnak azzal az egyházi vezetővel szemben, „akinek Közép- és Kelet-Európa népei a szabadságukat köszönhetik”. Ez csúsztatás: nem az akkorra már betegségekkel küszködő pápa „döntötte le a berlini falat”, hanem a politikai-gazdasági válságjelenségekkel küszködő Szovjetunió volt kénytelen engedni a hidegháborús logikából és egyezett meg erről Gorbacsov személyében az Egyesült Államok elnökével.

Hogy egy tekintélyelvű (és sokszor belülről immorális) Hadiállam számára mennyire tabu a hatalmi visszaélés kérdésköre, arra jó példa Magyarország, ahol mind az igazán nagy korrupciós ügyeket, mind a papi pedofilia eseteit (így Pető Attila ügyét) sem kezelték megfelelően a bűnüldöző szervek - előre is elvéve azok kedvét, akik amúgy az igazságért kiáltanának!

https://444.hu/2023/03/22/semjen-kudarcba-fognak-fulladni-a-nagy-es-szent-ii-janos-pal-papa-elleni-tamadasok

Orbán és a betyárbecsület

Nem megerősített hírek szerint a börtönbüntetésre ítélt, Interpol által is keresett, volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki 2019-es megszöktetése után most Orbán döntése alapján a magyar titkosszolgálat felkészült az európai elfogatóparancs által fenyegetett Putyin esetleges kimenekítésére Oroszországból. Kezdőlépésként, a világ egyik legmegalkuvóbb igazságügyminisztere, Varga Judit megvétózta az európai kezdeményezést.
Büszkék lehetünk Orbánra, mert ő aztán olyan internacionalista zsivány, aki nem hagyja cserben a hozzá hasonló jómadarakat!:)

https://444.hu/2023/03/20/magyarorszag-blokkolta-az-eu-kozos-nyilatkozatat-a-putyin-elleni-elfogatoparancsrol

Mesterséges intelligencia: elnézést, ön ember vagy gép?

A nem túl távoli jövőben a Mesterséges Intelligencia jóvoltából minden érzékszervünkkel egyszerre érzékelhetjük majd a természetes és a mesterséges valóságot. Megszűnnek a tér- és időkorlátok, a fizikai lét digitális, vizuális jellé lényegül át. Ebben a Mesterséges Intelligencia által feljavított informatívabb, színesebb kibertérben tanácsadókat, úgy nevezett „Digitális Személyi Asszisztenseket” hívhatunk majd segítségül. A téma etikai vetületeiről is szól Rónai Egon műsora:

 

 

Üzenem Szijjártónak...

Mondja meg Lavrovon keresztül Putyinnak, hogy hagyja már végre abba ezt a teljesen elhibázott háborút, amely tökreteszi Oroszországot!
Mondja meg azt is, hogy ha ismer istent, akkor ne hagyja sem az ukrajnai szláv lakosságot kiirtani, sem a nőket megerőszakolni, sem a gyerekeket elrabolni és agymosottá tenni, hogy azt se tudják honnan származnak és kik a valódi szüleik - ha már annyira "családpárti" az ortodox keresztény vallás!

A hanyatló Mo.-tól a „vákuum-Magyarországig”

Minden orbáni propaganda ellenére tragikusan romlik a magyar állam megtartó és egyben a nemzetfenntartó ereje!

Ami Nyugat-Európában az 1945-től 1975-ig tartó „30 dicsőséges év” volt, amikor az amerikai segélyeknek köszönhetően ugrásszerűen fejlődött az élet minden területe, az Magyarországon az Európai Unióba való belépéstől, a 2004-től és 2020-ig tartó periódusban zajlott le. Előfordult ugyan válság, de Magyarország, a kivételesen bőkezű felzárkózást szolgáló tőkeinjekciók révén minden lehetősége megvolt az európai átlag megközelítésére.

Kezdetben úgy tűnt akarunk és tudunk is élni a lehetőséggel, de Orbán visszahozta az Osztrák-Magyar Monarchiában kialakult - annak sírját részben ezzel is megásó - kurucos, „Bécs-ellenes” rövidlátó nacionalista politikát; immár viszont „Brüsszel-ellenes” köntösben.

Orbán a vérmérsékletéből fakadóan is megvetette a jogállami vitatkozó, nehezen döntő liberális rendszert, neki a célratörő, gyors, „gólerős” keleti „kis és nagy tigris” államok imponáltak. Elvileg Szingapúr, Dél-Korea, vagy Kína lehettek volna követendő minták, de a gyakorlatban Orbán két súlyos hibát követett el: egyfelől nem törődött a hazai emberi erőforrás fejlesztésével, másfelől a „konzervatív világmegváltó” ambíciói miatt destruktív szerepet kezdett játszani a legfőbb piacával, az Európai Unióval szemben.

Mindezek következtében a környező országoktól egyre inkább leszakadó Magyarország súlyos válságjelenségekkel kell hogy szembenézzen: népességfogyással, kivándorlással, szakemberhiánnyal, az európai átlagéletszínvonal alatti régiók lakatlanná válásával...

Az a ritkán lakott, ércben-földben gazdag középkori Magyarország, amely a későbbi Amerikához hasonló módon vonzotta a nagyszámú, vállalkozó szellemű „más fajú” keleti népeket (besenyőket, kunokat) és a nyugatiakat (szászokat, svábokat) már végleg a múlté, és nemcsak az orbáni migrációs politika miatt. A bürokratikusan működő állam, a romló állami szolgáltatások, valamint a mindent átható pártállami korrupció miatt Magyarország elriasztja nemcsak az értékes külföldi munkaerőt, de a határon túli magyarokat is!

Amennyiben az elhibázott politikát folytató Orbán és csapata nem távozik a hatalomból, úgy Magyarország szegény és kiszolgáltatott gazdasággá válik. Olyan kiüresedett, puszta hellyé, olyan „vákuum országgá”, amelynek lakóit semmi sem védi meg egy esetleges népvándorlás viharától.

Hogyan váltsuk le a Fideszt?

Közéleti Klub Unger Annával és Lakner Zoltánnal az ellenzékiségről

A beszélgetés egyik fontos következtetése az volt, hogy az ellenzéknek az embereket foglalkoztató problémákból kiindulva kéne párbeszédet folytatni a helyi emberekkel országszerte, segítséget nyújtani abban, amihez  a segítségüket kérik és nem a parlamentarizmus látszatának a fenntartására kellene törekedniük.

 

Az ellenzék akkor jár el helyesen, ha az EU-hoz hasonlóan, növeli a zsarolási potenciálját az önkényuralommá, autokratává vált orbáni rendszerrel szemben annak érdekében, hogy a választásokon az ellenzék jogi, média és finanszírozás szempontból egyenlő eséllyel indulhasson a kormánypártokkal!

 

 

A Skandináviába induló „vitarendező” delegációról – netes vélemények

15b00d2bb39e5197f3058b2744a643627bc7c13ed906d012ecfd4e52d87aa784.jpg_760x507

 -         A finnek és svédek NATO csatlakozása nagyon fáj Oroszországnak, hiszen a hosszú finn-orosz határra katonákat és fegyverzetet kell átcsoportosítania, a Balti-tenger pedig NATO beltengerré válik. Amikor Orbán súlytalan kesztyűbábokkal próbálja húzni az időt, akkor csak Putyinnak bázsevál.

 

-         Ez egy NATO ügy, szóval miért is mennek EP képviselők??

Mert a svédek az EU soros elnökei, és EU-pénzeket zsarolni mennek.

 

-         OK, zsarolás. De ugye senki nem gondolja, hogy Hende Csaba fel van hatalmazva bármire is? Melyik tagja fajsúlyos ember ennek a csoportnak? Mindegyik rég leírt mellékember. Nyilván, hogy konkrétan semmit sem fognak intézni, és a hazajövetelük után sem lesz szavazás, hanem újabb kifogás. Április végén sem lesz meg aláírva. Ki fogad?

 

Minek lenne felhatalmazva bármire is? A CEU amerikai kampuszát "megtekintő" küldöttség sem azért ment ki, hogy megtekintsen, hanem azért, hogy ezzel újabb időhúzásra adjon alkalmat a tolvajbandának.

 

-         Milyen szépen jellemzi, hogy akképp akarnak tárgyalni a "jogállamisági kérdésekről", hogy egyetlen ellenzéki képviselő sem lehet jelen.

 

-         Már az is pozitívum, hogy a rénölőt nem viszik ki

A „rénölőn” kicsit elgondolkodtam, de már leesett.

 

-         Miután a skandináv parlamentek találkoztak a fidess küldöttséggel visszavonták a belépesi kérelmüket, ilyen turulszaros hülyékkel nem akarnak semmilyen közösséget vállalni.

 

-         És mit tesz mindeközben az ellenzék? Írtak már legalább egy levelet is a svédeknek-finneknek, hogy határozottan kiállnak a csatlakozásuk mellett, és elhatárolódnak a pénzt zsaroló küldöttségtől?

 

 

 

 

süti beállítások módosítása