Ismeretlen szerzőtől: „Tizenkét évet kellett várnia Orbán Viktornak arra, hogy meggyengítse Pintér Sándort, akire fideszes körökben mindig is gyanakvással tekintettek. Igaz, a fideszesek körében ma már legalább annyira gyanakodva tekintenek a háttérbe vonult, de befolyásossá vált Rogán Antalra, mint régen Pintérre. A mítoszok mindkettőjüknél működnek, a váltás politikailag ezért is tökéletes. De nem lesz feltétlenül gyors, ehhez ugyanis a titkosszolgálatok azon vezetőit is arrébb kell majd állítania Rogánnak, akik a belügyhöz, azaz végső soron Pintérhez lojálisak. De ez csak idő kérdése.

A kilencvenes évek vége óta mítoszok lengik körül Pintér Sándor belügyminisztert (a fenti képen Orbán Viktorral szemben, éppen Rogán Antal mellett). Ezek a mítoszok hol negatív, hol pozitív színben tüntetik fel az egykori rendőrből lett minisztert. Közös bennük, hogy Pintért olyan emberként láttatják, aki mindenkiről mindent tud, ezért sebezhetetlen.

Az egyik legerősebb mítosz, ami vele kapcsolatban a mai napig él, hogy miután 1998-ban az első Orbán-kormány hivatalba lépett és ő lett a belügyminiszter, egy csapásra megszűntek azok a robbantások, amelyek az alvilághoz kötődtek. Pintér jött és rendet tett – szól a mítosz. A valóságban ez persze közel sem volt így. A magyar szervezett bűnözés 1998 és 2002 között is élt és virult, ekkor is történtek súlyos leszámolások, és még az alvilág fenegyereke, Portik Tamás sem került rendőrkézre. Más kérdés, hogy 2010 után valóban leáldozott a kilencvenes évek gengsztereinek édes élete, és ebben az időszakban kapcsolták le Vizoviczki László diszkópápát és juttatták rács mögé Portik Tamást. Márpedig ezeknek az alakoknak a kiiktatásában Pintérnek, pontosabban a belügyminiszter szerelemgyerekének tartott Nemzeti Védelmi Szolgálatnak (NVSZ) oroszlánrésze volt: a 2011 januárjában alakult szolgálat már a megalakulása utáni négy évben több mint hét és fél ezer emberre figyelt fel a hivatali visszaélés és befolyással üzérkedés gyanúja miatt megindított vizsgálatai során. Az azóta eltelt hét évben ez a szám megsokszorozódott.

“Napjainkban elengedhetetlen egy olyan szervezet létezése, amelynek feladata a polgári titkosszolgálatok, a rendvédelmi és közigazgatási szervek állományának védelme, valamint feddhetetlenségének biztosítása” – indokolta egy NVSZ-es kiadványban Pintér, miért van szükség a szervezetre. Tény: ha nincs NVSZ, talán sose derül fény Völner Pál igazságügyi miniszter-helyettes és Schadl György bűnös kapcsolatára sem.

Az NVSZ megalakításával Pintér a rendvédelmi szervek belső ellenőrzését egyesítette, megszüntetve ezzel a párhuzamosságokat. Bár az NVSZ nem állt a többi titkosszolgálat felett, de jogosultsága volt arra, hogy azoknak a munkatársait is ellenőrizze. Összesen 130 ezer főnyi állomány védelmét látja el, azaz látta el eddig.

Az is igaz ugyanakkor, hogy miközben az NVSZ megizmosodott és egyre több területre terjesztette ki hatókörét, a polgári titkosszolgálatok közül az elhárítás, tehát az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) ereje csökkent. Az AH vezetői 2010 után csendben tűrték, hogy a terrorelhárítást elszipkázza előlük az Orbán Viktor egykori testőre, Hajdu János által megálmodott Terrorelhárítási Központ, végül pedig az egész szervezetre ránehezedett a kockázatokat kevésbé vállaló, a kreativitást nélkülöző szemlélet – és ez sem független Pintértől. Orbán mindenesetre szavakban nagyon elégedett volt az AH-sok munkájával, így amikor az alkotmányvédelmisek 2019-ben megkapták új, Fehérvári úti székházukat, azt a kormányfő személyesen adta át nekik, kifejezve, hogy "minden mérhető szempontból jól, sőt kiválóan teljesítettek". Orbán akkor azt is mondta, hogy ebben nagyon is egyetértenek a titkosszolgálatokért felelős belügyminiszterrel, Pintér Sándorral. De valami már akkor nem volt rendben, más magyarázat nincs arra, hogy 2020 őszén Pintér javaslatára Orbán menesztette az AH akkori vezetőjét, Kiss Zoltánt.

Az AH nem sok vizet zavart. Senkinek nem lépett a lábára, vagy ha igen, abból inkább csak a baj lett. Nem úgy az NVSZ, amely a végén már a hálapénzt elfogadó orvosokra is vadászott. Nem mintha ne lett volna ott tennivalója, enélkül valószínűleg nem bukott volna le például olyan pszichiáter, aki szakmányban állít ki kamu papírokat a börtönt megúszni kívánó bűnözőknek. Az NVSZ eddigi története mindenesetre azt mutatja, hogy ha elrettentő hatással bírt is, az államigazgatáson belüli korrupciót nem tudta megfékezni – főleg, ha a korrupció a rendszer legmagasabb szintjein is jelen van.

A negyedik kétharmados győzelem után Orbán már nem akart Pintérnek akkora hatalmat adni, mint az előző ciklusokban. Az okokat a bennfentesek szerint abban kell keresni, hogy az NVSZ hálójába Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettes is bekerült, ez pedig nem történhetett volna meg Pintér tudta vagy jóváhagyása nélkül. Sokak legnagyobb megdöbbenésére Pintér a továbbiakban már nem irányíthatja a nemzetbiztonsági szolgálatokat, és bár az ő fennhatósága alatt marad az NVSZ, utóbbit szinte kiherélik. A polgári titkosszolgálatok irányítója Pintér helyett egy olyan politikus, Rogán Antal lesz, aki az elmúlt több mint tizenkét év alatt bőségesen érintkezett olyan figurákkal, akik a most az irányítása alá került szolgálatoknak a célszemélyei lehettek.

Óriási fordulat ez. Nemcsak a szervezeti struktúrában, hanem politikailag is. Ám ennek megértéséhez nem elég Pintért ismerni, hanem az őt gyakorlatilag legyőző Rogán Antalt is.

Az 50 éves Rogán és a nála 23 évnél idősebb Pintér sok mindenben különböznek egymástól, de van, amiben hasonlítanak. Rogán közgazdász, és már egész fiatal korától vonzotta a politika, először KISZ-titkárként, jóval később fideszesként indult el a pályán. Pintér belügyes gépkocsivezetőből küzdötte fel magát a legmagasabb szintre. Mindketten okosak, egyikük sem jelentett veszélyt Orbán pozíciójára (nem úgy, mint Lázár János vagy éppen Navracsics Tibor), és mindkettőjüket körbelengi az a bizonyos mítosz.

Bár fiatalabb politikustársával ellentétben, aki egy időben politikusként kifejezetten élvezte a médiaszerepléseket, Pintér sosem volt harsány, kerülte a nyilvános megszólalásokat, mára Rogán is elpintéresedett. Legalábbis annyiban mindenképpen, hogy ritkán szólal meg, személyét és tevékenységét sokszor titokzatosság jellemzi, és úgy vált befolyásossá, hogy közben lojális maradt Orbánhoz. A mítosz ugyanúgy ott van, csak más természetű: míg Pintérről az a kép él, hogy képes rendet tenni, addig Rogán arról híresült el, hogy képes választást nyerni. És mindketten túlságosan is sokat tudnak az elmúlt évtizedek piszkos ügyeiről.

Hatalmi szempontból tehát túlságosan fontos mindkét politikus ahhoz, hogy Orbán ne váljon meg tőlük – igaz, ez a függőség talán már kölcsönös is. Ám az, hogy a Pintér–Rogán-konfliktusban végül a belügyminiszter maradt alul, nem lehet kérdés: 73 évesen két olyan területet, az egészségügyet és a közoktatást kapta a nyakába, amelyekkel eddig egyetlen miniszter sem tudott megbirkózni, és amelyek nem tartoznak a kormányzati prioritások közé, még önálló minisztériumaik sincsenek.

Orbán ezzel a döntésével demisztifikálta Pintért, meggyengítve azt az erőteret, ami a belügyminiszter köré épül, és amely valójában soha nem volt hithű fideszes. A titkosszolgálatok és a rendőrség hagyományosnak tekinthető rivalizálásában pedig nem volt kérdés, hogy Pintér szíve a rendőrök felé húz. Így az, hogy például a kémelhárítás nem jeleskedett, és mára a nyugati szolgálatokkal való együttműködése gyakorlatilag lenullázódott, nemcsak a politika keleti nyitása, hanem a rendőrségi szemléletet erőltető belügyminiszter és köre számlájára is írható.

Pintér ideje lejárt – mondhatnánk, de nem csak az ő idejéről van szó, hanem mindazon rendőri és titkosszolgálati figurákról, akik ha a Fideszhez nem is, Pintérhez lojálisak. Pintér meggyengítése nemcsak a belügyminiszternek üzenet, hanem annak a már kiöregedőfélben lévő egykori rendőri és titkosszolgálati vezetőknek is, akik az ő pozíciója miatt erősödhettek meg. Mint például az egykoron kémelhárítóként, majd államtitkárként is dolgozó Tasnádi László, akinek a III/II-es múltja eleve vörös posztó volt a fideszesek szemében.

Nem vennénk mérget arra, hogy a Pintérrel köztudottan jó kapcsolatot ápoló Csányi Sándor OTP-vezér örömmel szemléli Pintér meggyengülését, Rogán megerősödését. De nem örülhet Rogán újonnan formálódó territóriumának Szijjártó Péter külügyminiszter és a kormányba visszatérő Lázár János sem. Különösebben Lázár érezheti Rogán pozíciójának súlyát, hiszen ő Szijjártóhoz hasonlóan irányította már a hírszerzést, és legendásan rossz kapcsolatban állt Rogánnal.

Orbán salamoni döntést hozott: úgy gyengítette meg Pintért, hogy közben adott is neki, a rezsimre veszélytelen, de könnyen elbukható feladatokat. Ez a kormányfőtől racionális lépés: az elkövetkezendő években Orbán valószínűleg olyan struktúrát akar kiépíteni előbb a titkosszolgálati, később pedig a rendvédelmi vonalon, amelynek a vezetői már nem Pintérhez, hanem hozzá lesznek lojálisak. Ehhez neki Rogán kell, akiről eleget tud ahhoz, hogy tudja azt is: minisztere nem fog szövetkezni ellene. Rogán ugyanis akkor él túl, ha az Orbán-korszak is túlél.

Pintér sokat veszített, Rogán sokat nyert. Hiába marad ugyanis a rendőrség vagy az NVSZ irányítása Pintérnél, ha a titkosszolgálatok teljesen elkerülnek tőle: a szolgálatok – a rendőrséggel ellentétben – nem feltétlen bűnözők ellen vizsgálódnak. Bár kötöttek a törvényhez, azt, hogy ki számít nemzetbiztonsági kockázatnak, azaz kire dolgozhatnak rá, elég tágan értelmezhető. Ezt a Pegasus-ügynél lehetett tökéletesen látni: a vizsgálat azt mutatta ki, hogy jogellenesen senkit nem figyeltek meg a kémszoftverrel. Ez persze nem igaz egy olyan eszköz esetében, amelyet csak szervezett bűnözők és terroristák ellen lehetne alkalmazni, miközben civilek ellen is bevetik, de jól mutatja, mennyire tehetetlen egy állampolgár, ha a rezsim célba veszi. Ahogy múltban, úgy a jövőben semmi nem fogja meggátolni a szolgálatokat abban, hogy ezeket az eszközöket alkalmazzák.

Bár nem azon nyomban, de a polgári titkosszolgálatok valószínűleg nem lesznek ugyanolyanok Rogán irányítása alatt, mint amilyenek Pintér keze alatt voltak, noha a Pegasus-ügy arra világít rá, hogy már a belügyminiszter irányítása alatt sem működtek politikamentesen. A költői kérdés így inkább az: lehet-e mindezt még fokozni?

Annak, hogy Rogán eljövetelével nem azonnali lesz a változás, elsősorban technikai-humán erőforrásbeli okai vannak: a hírszerzés kivételével a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetésében jelenleg olyan vezetők ülnek, akiket Pintér köréhez tartozó Papp Károly embereinek tartanak, függetlenül attól, hogy ez a jelző mennyiben igaz rájuk. A belügyhöz lojálisak.

Ha Orbán azt akarja, hogy ne Pintér legyen a mindent tudó, akkor mindazokat a vezetőket, akik hozzá ilyen-olyan módon kötődnek, Rogánnak előbb vagy utóbb menesztenie kell. Ha ez a mesterterv, akkor olyan fiatalokkal kell felölteni ezeket a szerveket, akiknek nincsenek kötődéseik az “öregekhez” – ahogy a propagandagépezet esetében, úgy ez a szolgálatoknál is megoldható, a közszolgálati egyetemből kikerülő, lekáderezhető fiatalokkal.

Ez esetben ugyanaz a folyamat játszódhat le, mint a propagandagép felépítésénél, ahol az újságírókat pártkatonák váltották fel. Azok, akik az új közmédiába “születtek bele”, azt a világot tartják természetesnek. Ez a folyamat felerősödhet a szolgálatoknál is, már csak azért is, mert nem előzmény nélküli: már a Pintér-éra végnapjaiban is olyan vezetők kerültek a vezetői székekbe, akik sokkal inkább bábjai a politikai döntéshozóknak, önálló döntéseket nem hoznak vagy nem mernek hozni, és meg akarnak felelni a politika vélt vagy valós elvárásainak.

Az új rendszerben Rogán nem csak az NVSZ-t gyengíti meg, de megszerzi az irányítást Pintér másik kreálmánya, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, a TIBEK fölött. A TIBEK-ből egy új szervezetet hoznak létre Nemzeti Információs Központ (NIK) néven, ami amolyan szupertitkosszolgálat, Rogán (Orbán) saját titkosszolgálata. A TIBEK-kel ellentétben a NIK nemcsak elemzi és értékeli a többi szolgálat által megszerzett információkat, hanem akár saját műveletet, saját titkos információgyűjtést is kezdeményezhet. Ráadásul

Rogánnak a NIK-en keresztül mindenre, de tényleg mindenre rálátása lesz: minden információt láthat, amit a több szerv összegyűjt, így azt is, amit a Pintér-féle NVSZ.

Azért is arculcsapás ez Pintérnek, mert ő a NIK-hez hasonló szupertitkosszolgálat létrehozását kezdeményezte még 2011-ben. A belügyminiszer akkor azt szerette volna, ha létrejön egy Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemzői Központ (NIBEK), ami a mostani NIK-hez hasonlóan minden szolgálattól (elhárítás és hírszerzés is) begyűjti az információkat. Ezt a koncepciót akkor Jóri András adatvédelmi ombudsman is bírálta, de ami ennél érdekesebb, hogy a salátatörvényben elrejtett szervezetet a parlament fideszes többségű honvédelmi bizottsága fúrta meg – állítólag Kövér László közbenjárására. Akkoriban Pintér azt is szerette volna, ha a NIBEK nemcsak információkat elemezhet, hanem ennél több jogosítványa van, ez is csípte a fideszesek szemét. Most a NIK – immár Rogán Antal irányítása alatt – még erősebb lesz, mint ami lehetett volna a NIBEK.

Az pedig már szabályos fricska, hogy bár a NIBEK nem alakulhatott meg, de ebből lett aztán a sokkal kisebb hatáskörű TIBEK, amelyet most Rogán felerősít, és megcsinálja belőle a NIK-et. Röviden: a Fidesz vezetése évekkel ezelőtt tartott attól, hogy a nem vérbeli fideszes Pintér akkora hatalmat kapjon, mint amit most gond nélkül megkap Rogán.

Ez a konstrukció nem csak azért lesz előnyös Orbánnak, mert esélyt sem ad arra, hogy valahol eresszen a rendszer. Hanem azért is, mert ezáltal lesz egy olyan szolgálat, amely közvetlenül a legbelső körhöz, azon belül is Orbánhoz tartozhat. Ennek a szolgálatnak – mivel újonnan alakul – nincs folyamatban lévő nemzetközi együttműködése más, például nyugati partnerszolgálatokkal. Nem tagja sem az európai szolgálatokat tömörítő Berni Klub nevű informális szervezetnek sem – ellentétben például az Alkotmányvédelmi Hivatallal. Ha véletlenül fény derülne arra, hogy a NIK nem éppen a szövetséges partnerszolgálatokkal mozog egy hullámhosszon, az sem lesz tragédia. Mivel nem tagja nemzetközi együttműködésnek, ki sem tudják majd egy ilyen klubból zárni. Ugyanakkor Rogánnak a NIK-en belül is le kell majd számolnia azokkal, akik Pintér emberei, hiszen magát a szervezetet a TIBEK jogutódjaként jelenleg a belügyhöz lojális emberek vezetik. A NIK-nél – az AH-val ellentétben – várhatóan gyorsabb lesz ez az átállás.

Borítékolható, hogy Rogán kinevezése a titkosszolgálatok élére, nem vet jó fényt a nyugati szövetségesek körében. Ennek két magyarázata van. Egyrészt Rogán nevéhez kötődik a közmédia átalakítása mellett az is, hogy a propagandagépezet EU- és Nyugat-ellenessé, emellett viszont oroszbaráttá vált, nem egyszer pedig egyenesen az orosz propagandát közvetítette. Másrészt nyilván annak sincs túl jó optikája, hogy az állami korrupció ellen is küzdeni hivatott szolgálatok legvégén egy olyan politikus áll, akinek a vagyonosodása tisztaságát legalábbis erősen meg lehet kérdőjelezni, ahogy korábbi életvitelét is. Ez nem azért fontos egy nyugati partnerszolgálat szempontjából, mert annyira fontos nekik Magyarország “tisztasága”, hanem azért, mert egy kétes hátterű vezetőnél felmerülhet a gyanúja annak, hogy zsarolható, fogható – akár egy külföldi, esetleg ellenérdekelt szolgálat, akár szervezett bűnözői körök által.

A jelenleg – törvényjavaslat szintjén – megismerhető struktúrából arra lehet következtetni, hogy ha az Alkotmányvédelmi Hivatalból vagy a hírszerzéséért felelős Információs Hivatalból (IH) nem is csinál Rogán olyan átpolitizált és a szakmai szabályokra fittyet hányó szervezetet, mint amilyen a közmédia lett, a “piszkos ügyeket”, a politikai motivációjú és a belső ellenségek (civil szervezetek, kormánykritikus nagyvállalkozók, újságírók, ellenzékiek) elleni műveleteket végre tudják majd hajtani a NIK-en belül. A NIK fölött ugyanis már nem lesz magasabb szint, csak Orbán Viktor, és a szervezetnek nem kell elszámolnia a műveletei során megszerzett adatokkal sem. Ellenben a többi szolgálat, legyen az az AH, IH vagy éppen az NVSZ, nem tud majd partizánkodni, mert az általuk összegyűjtött adatok is a NIK-nél landolnak majd.

Így könnyen lehet, hogy az AH és az IH is csak annyira lesz átpolitizált, nehogy házinyúlra lőjjön, a NIK viszont a legkényesebb esetben tud olyan műveletet kezdeményezni, amelyről tényleg csak egy nagyon szűk kör tud. Így kialakulhat egy olyan “politikai titkosszolgálat”, amely hasonló a magyar demokráciához és jogállamhoz: papíron minden rendben van vele, csak “trükkös”.

Ami viszont szinte biztos, hogy olyan szereplők lesznek nemzetbiztonsági kockázatnak (így titokban megfigyelhetőnek) elkönyvelve, akik eddig csak politikai kockázatot jelentettek az Orbán-rendszerre nézve, nemzetbiztonsági kockázatot viszont nem. Ami különösen ijesztő, hogy ezek a politikai kockázatok a legtöbb esetben ugyanazok a szereplők, akik az orosz politikai vezetés szemében is kockázatnak számítanak.

Egyáltalán nem biztos, hogy ez a negatív fordulat bekövetkezik, de semmi nem garantálja, hogy nem következik be. Hiszen a már meglévő szolgálatok fölött sem létezik valós külső kontroll, nemhogy egy olyan “belső körös” szervezet esetében, mint amilyen a NIK lesz. Ráadásul vannak rossz előjelek: ilyen például az, hogy éppen a Rogán-féle kampányban bukkantak fel magántitkosszolgálati hátterű kampányelemek. Ilyen volt, amikor a 2018-as kampányban az izraeli Black Cube dolgozott a kormánynak olyan civilek ellen, akiket ellenségként könyveltek el, de a Városháza-gate mögött is titkosszolgálati módszert lehet felfedezni. Sőt, úgy tudni, hogy a Városháza-ügyet Rogánéknak egy olyan ember komponálta meg, aki korábban az AH-ban dolgozott. Egykori munkatársai éppen ezért neki nagy karriert jósolnak az új titkosszolgálati struktúrában.

A Rogán-féle propagandagépezet a szemünk előtt működik, a tevékenysége mindenki előtt látható. Nevethettünk vagy éppen szörnyülködhettünk a közmédiás mémeken, az abszurd ellenségkép-kreáláson. A titkosszolgálatok rogánosítása korántsem lesz ilyen vicces. És a legkevésbé lesz látható.”

Elvileg van megoldás Ukrajna és Moldávia gyors Európához való csatlakoztatására - máskülönben az Európai Unióba egy hosszú, több évnyi jogharmonizáción keresztül vezetne csak út - a megoldás neve: „Európai Konföderáció”.

Ennek a terve már a berlini fal leomlásakor, 1989-ben felmerült, akkor Francois Mitterand egy kontinentális konföderációt ajánlott minden európai országnak, köztük Oroszországnak is! De az akkor még létező Szovjetunió elutasította a javaslatot.

Ma, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, mert az közeledni merészelt a Nyugathoz, Ukrajna már nemcsak önmagáért, hanem egész Európáért harcol. Ursula von der Leyen a polgári lakosság elleni elkövetett tömeges erőszak láttán kijelentette, hogy az EU szolidáris Ukrajnával, amely hősies küzdelmével kivívta, hogy az „európai-család” tagja legyen.

Márpedig nemcsak Ukrajna, de az oroszok által már célba vett Moldávia is kétségbeesetten próbál a lehető leggyorsabban csatlakozni az Európai Unióhoz.

A svájci televízió politikai műsorában Enrico Letta az Európai Unió egyik legendás vezetőjének nevét viselő „Jacques Delors Intézet” igazgatója szerint csak elő kell venni a Mitterand-féle tervet, amely nem igényelne semmilyen Európai Uniós-s szerződésmódosítást, hanem a „G7”, „G20” mintájára, egyszerűen deklarálnák a Konföderáció létrejöttét. A csatlakozási tárgyalások továbbra is folynának a megszokott módon, de a kilenc Unióhoz tartozni kívánó országok már a „kapun belül lennének”. A csatlakozni kívánó országok a Balkánon: Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia, Albánia, Bosznia és Koszovó; valamint Kelet-Európában: Ukrajna, Moldávia és Georgia/Grúzia. Ily módon a politikai, kereskedelmi együttműködésen túl az európai védelmi rendszer rájuk is kiterjedne.

Emmanuel Macron hasonló szellemben nyilatkozott a május 9-i strasbourgi Európa Napon, amikor azt mondta, hogy Európa célja az ukrán nép megmentése. Európa nem kíván Oroszországgal sem háborút viselni, sem megalázni Oroszországot.

Enrico Letta szerint az Európai Konföderáció tagja lehet ugyanúgy Svájc, mint Norvégia, Törökország és Nagy Britannia…

https://www.youtube.com/watch?v=uDlINSoxsJU

A választások után, immár lehiggadva, üdvös volna, ha a győztes orbánisták színt vallanának arról, kit tartanak magyarnak…

Aki kivándorolt, vagy akik mostanában vándorolna ki az tekinthető-e magyarnak?

Vajon magyar-e az a honfitársunk, aki közben zsidó, szerb, szlovák, sváb identitású is? Vagy ha valaki színes bőrűvel kötött házasságból született; más bőrszínű, más szemvágású stb. "keverék", de magyar anyanyelvű, magyar kultúrájú – az „idegen”, vagy sem?

Mert sok kormányközeli megnyilatkozásból az derül ki, hogy csak az a "magyar", aki nemzeti érzelmű (vajon még mindig az a feltétele ennek, hogy „az a magyar, akinek  fáj Trianon”?), aki vallásos (tehát templomba járó keresztény, vagyis az ateisták, a vallásilag közömbösök nem részei a nemzetnek) és aki Orbánra szavazott (vagyis az ellenzékiek, ha nem is kifejezetten hazaárulók, de majdnem…).

Nos Orbán-hívők; valóban ettől magyar a magyar? Valóban ennyire kirekesztők és öncsonkítók vagytok?

A titokzatos, sőt kísérteties "világerő" helyett inkább az elvakult nacionalista birodalomépítési rögeszme fordította Hitlert és Sztálint-Putyint a "dekadensnek" mondott Nyugat ellen!

Az első ókori Római, majd második Konstantinápoly-bizánci után a „III. birodalom” felépítésének rögeszméje megtalálható volt mind a náci, mind az ortodox-bizantinus hagyományban. Ezt egy rövid történelmi kitérőre leöntötte – a marxi kommunizmussal össze nem egyeztethető módon - a volt szeminarista papnövendék Sztálin a Szovjetunió által vezetett "világforradalom" mázával. De akár vallásos, akár materialista köntösben is, egy dologról van szó: a "világ megváltásáról"!

Ez, szójátékkal élve, a „Cion-, és CIA bölcseivel" szemben megnyilvánuló alaptalan, de mégis gyilkos harag az emberiséget kísértő igazi sátáni erő!

A nemzetállamok mesterséges képződmények, amelyeket a vesztfáliai béke, valamint az első és második világháborút lezáró békerendszerek rögzítettek. Előtte a középkorban nem voltak "nemzeti" határok, csak birtokhatárok (igaz voltak, amelyek a király dinasztiájának birtokhatárait jelölték). Az új Európa az Osztrák-Magyar Monarchia mintájára képzelhető el:

1.) Ma praktikusan az angol a közös nyelv Európában, de a nyelvi probléma automatikusan megoldódik a Mesterséges Intelligencia széleskörben használt fordító-, és tolmácsprogramjaival.

2.) A Monarchiában nem volt teljesen azonos életszínvonal a tartományok közt, ennek ellenére mégis működött a dualista állam! Különben sem léteznek gazdaságilag homogén nemzetállamok a világban, a törpeállamokat kivéve.

3.) A közös fizetőeszköz, az euró már létezik. Természetesen ahogy a Monarchiában centralizált volt a külügy, hadügy, úgy a jövő Európai Köztársaságában pénzügy közös irányítás alá kerül.

4.) A megújult Európában a „nemzetállam” pont úgy veszíti el jelentőségét, ahogy az orbáni-Magyarországon manapság az „önkormányzatiság”; először a hatásköröket vonják el, aztán egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk, végül pedig a helyi adókat vonják el tőlük. A „nemzetállam” tevékenységeit decentralizálni fogják, így a helyi ügyeket, a helyi lakosság kontrollja alatt a régiók szintjén döntik el, és a kontinens egészére kiható stratégiai kérdésekről pedig a központban határoznak. A nemzeti identitás ápolása természetesen megmarad, de a lokálpatriotizmus keretei között.

5.) Fontos, hogy az európai identitással rendelkezők ne az Európai Egyesült Államok létrejöttéért küzdjenek, hanem az Európai Köztársaságért, mert a cél a sokszor rosszul kijelölt nemzetállami határok jelentőségének további csökkentése, végsősoron ezek megszüntetése. Ugyanakkor az Európai Köztársaság külső határainak védelmére még nagyobb gondot kell fordítani.

Az új Európa döntéshozó testületei a lakosság szintjén az önkormányzatok lesznek, a törvényhozói testület a közvetlen választás alapján létrejövő Európai Parlament és szintén választott köztársasági elnök lesz. A végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök által kinevezett kormány gyakorolja, amely támaszkodna a kulcsfontosságú külügy- hadügy- és pénzügyminisztériumokra, ahogy ezt láttuk az Osztrák-Magyar Monarchiában.

Lehet hogy másként, más ütemben zajlik majd az egységesülés Európában, de Emmanuel Macron politikai pályafutásának második felében remélhetőleg Európa már nagyon közel kerül ahhoz a célkitűzéshez, hogy egységes, jól működő „szuverén” nagyhatalom legyen!