A magyar liberalizmus legfényesebb időszaka az volt, amikor az SZDSZ és a Fidesz úgy tűnt hogy megváltják Magyarországot. Az européer falusi Fidesz fiuk, és köztük Orbán, meg az őket nagy rokonszenvvel patronáló SZDSZ, annak az ígéretét hordozták, hogy túl lehet lépni a népi-urbánus ellentéten és végre Magyarország normális, polgáriasult jogállam lesz. A Fidesz, amelynek a neve a "fides" akkor nem a vallásosságra utalt, hanem arra hogy a közjó mellett tesznek hitet és a nép felemelkedéséért küzdenek, mint minden tisztességes értelmiségi Közép- és Kelet-Európában a XIX. század óta. Az SZDSZ nem tudott, de nem is akart profi politikai párttá alakulni. A vezéregyéniségei ambivalensek voltak a hatalommal, a hatalmi erőpozícióval mint olyannal szemben, nem beszélve az elméletieskedő hajlamukról, ami eleve elidegenítette őket az egyszerű választóktól.
A Fidesz meg egyszerűen eladta a lelkét az ördögnek!
A politikai pragmatizmus oltárán mindent feláldozott: a liberalizmusát, az európaiságát, a szociális érzékenységét, a fiatalos nonkonformizmusát és a népet felemelni akaró politikáját. Nem betemetni akarta a továbbiakban a népiek (nacionalisták-fajmítosz talaján állók és irredenták), valamint az urbánusok (nagyvárosi, világra nyitott, kozmopolita, baloldali, környezetvédő stb) közti szakadékot, hanem - kifejezetten a hatalom megszerzése és megtartása érdekében - a nemzet megosztottságát gonosz módon erősítették is.
A Fidesz hatalma bűnben fogant és megbocsáthatatlan, hogy Orbánék Magyarország lakosságának nagy részét cinkosukká tették mélységesen erkölcstelen hatalmi játszmájukban arra a bizonyos időre, ameddig uralmon voltak...