MaGYAUR

MaGYAUR

A jövő „francia-európai” politikusa: Emmanuel Macron

2017. február 17. - Magyaur

Megvan Franciaországnak a maga Trianonja; ahogy eleven fájdalomként él bennünk a történelmi Magyarország megszűnte, úgy a franciák nagy részében Algéria elvesztése az, amely hasonló mély sebet ejtett. A több mint százéves francia uralom, a milliónyi francia betelepülése Algériába, a francia kultúra meggyökeresedése a „tengerentúli területen” Algériát kiemelte a többi francia gyarmat közül és Franciaország szerves részévé változtatta. Érdekességképpen az egyik legtekintélyesebb francia politikus (Orbán Viktor állítólagos példaképe) De Gaulle tábornok volt az, aki levonta az algériai polgárháború konzekvenciáját és önként vonult ki Észak-Afrikából. Ő reálpolitikus volt, elfogadta a gyarmati rendszer összeomlását, de a korlátolt nemzeti látószöggel rendelkezők, hasonló helyzetben , a világon mindenütt „hazaárulást” emlegettek volna!
Ma, az elnökválasztási küzdelemben felbukkant egy olyan „francia-európai” politikus, Emmanuel Macron, aki bátran belenyúl mindenfajta darázsfészekbe és le szeretné zárni egyszer és mindenkorra a francia-algériai szembenállást. Olyan elnökjelöltről van szó – a sokak által sovinisztának elkönyvelt franciák közt - aki magát már nem „európai franciának”, hanem „francia európainak” pozícionálja. Érdemes figyelni rá szerintem, könnyen válhat a kontinens egyik vezető politikusává!

http://tempsreel.nouvelobs.com/presidentielle-2017/20170216.OBS5407/l-impeccable-lecon-de-macron-sur-la-colonisation.html#xtor=EPR-1-[ObsActu8h]-20170217

 

 

A világban egyre inkább dühöng az 1968-as, "béke és szeretet" hippi eszményeivel szembeni ellenreakció

Azt a kérdést kaptam, hogy mi a különbség a nonkonformizmus és az unortodoxia között?


A nonkormista hippi mozgalom és az annak nyomán kialakuló amerikai, német és francia diáklázadások kulturális és szexuális forradalmat hirdettek; a nonkonformizmus tehát a konvencionális, berögzült formák és intézmények újragondolását szerette volna elérni. Ennek szükségességét a többek közt erről szóló Hair c. film rendezője Milos Forman a saját bőrén tapasztalhatta a 68-as "Prágai Tavasz" és annak leverése idején.
Az unortodox ezzel szemben azt jelenti, Matolcsy-Orbán felfogásában, hogy meg kell szüntetni a fogyasztói társadalmat és a piac-vezérelt társadalmat és helyébe állítani egy olyan rugalmas de hatékony központi irányítást, amely a szociális és környezetvédelmi dolgokkal ugyan annyira nem foglalkozik, de amelyben az állami és pártvezetők - a kapitalizmus keretei közt szokatlan módon, inn ét a név! - kényük kedvükre osztogathatnak maguknak, családtagjaiknak és hívőik cégeinek megbízást és tőkét, hiszen ha ők jelentik az "igaz magyar embereket", akkor mindenki aki őket és ezt a rendszert kritizálja az a "magyarokat gyalázza", de legalábbis "keresztényellenes nihilista".
Tulajdonképpen ma egy 1968-as világot megdönteni akaró, modernizáció-ellenes ultraortodox irányvonal jelent meg Oroszországban, az Egyesült Államokban és Magyarországon. Olyan modernizációellenesség, amely nemcsak a valláserkölcsiséget teszi az első helyre (a jámbor, mindenben engedelmes alattvalók bővített újratermelése céljából), hanem egyenesen tudományellenes és kellőképpen harcias több háború kirobbantásához.

Trump kicsivé teheti az Egyesült Államokat

Újsághír: "Világszerte kiakadtak Trump megjegyzésein"
A világ nagy része elfogadhatatlannak tartja a globalizmust, ki azért mert sérti a valláserkölcsöt (számukra például a női egyenjogúság hirdetése bűnösebb dolog mint egy terrortámadás), ki azért mert a világgazdaság nem "tiszteli" eléggé a nemzeti különállásokat. Tulajdonképpen az Egyesült Államok, Oroszország és Magyarország globalizmus-ellenes, kulturális bezárkózást hirdető politikája összecseng a dekadens nyugattal szembenálló iszlamisták törekvéseivel.
De a legjobb védekezés nem a védekezés!
Amerika Trumppal garantáltan elvesztheti a nagyságát, mert egy ország akkor növelheti súlyát és erejét a jelenlegi gazdasági-technológiai erőtérben - amennyiben nem igazi háborút akar kirobbantani - ha a harcot a gazdasági versenyképesség terén akarja megvívni. Trump, Putyin Orbán (országaik vesztére) 20. századi fejjel gondolkodnak egy új világban.
Ezzel szemben Kína abszolút kreatív! Modernizálja az infrastruktúráját, elképesztő pénzekkel fejleszti az iskolarendszerét, továbbfejleszti a lekoppintott nyugati elektronikát és ott terjeszkedik, ahol senki más: Afrikában.
A másik nyertes az Európai Unió lehet!
Remélem a trump-i korlátoltság, a "vén-Európának" vérlázító lebecsülése kiprovokálja az ellenreakciót: Európa önmagát megvédeni képes birodalommá válását és az innovatív kultúrájának a kibontakozását!
Európa kreatívitása a 2000 éves "multikulti" múltjának köszönhető. Ha több Merkel-hez hasonló bölcs vezetője lesz és ha Amerika az izolacionizmusa, vagyis szándékos elszigetelődése miatt visszavesz a lendületéből, akkor remélhetőleg megszűnik az "agyelszívás" és Európai Birodalom az lesz ami az 1960-as évekig volt; minta világhatalom és inspiráló tudományos-technológiai minta az Egyesült Államok számára!:)

Orosz/Szovjet/Orosz kontinuitás

Kérdés: "több Európai vezető szerint az oroszok az új médiákon keresztül károsan befolyásolják az európaiak gondolkodását. Van káros befolyásolás és van hasznos? Mitől függ, hogy mi melyik? Ki dönti el?"
Válaszom: Abból kell kiindulni, hogy Oroszországnak mi a geostratégiai célja immár 200 éve? Ez kezdetben a pánszláv terjeszkedés, a "dekadens", kalmár/zsidós szellemű Nyugat meggyengítése, majd a megváltást hozó pravoszláv/kommunista egyeduralom kialakítása.
Ehhez a stratégiához koronként más és más politikai taktika társult. A 19. század végén a cári rendőrség készítette el a "Cion Bölcseinek jegyzőkönyvét", amely az állítólagos világuralomra törekvő zsidóság "leleplezését" szolgálta, és ami azóta is minden antiszemita hivatkozási alapja.
Az iszlám héttérbe szorítása is célja volt Oroszországnak, nemcsak a birodalmában élő (és a szlávoknál nagyobb népszaporuttal rendelkező) muszlimok miatt, hanem főleg azért, mert a magát Róma, Konstantinápoly utódának, a Harmadik Birodalomnak tekintő orosz cárizmus szent kötelességének tartotta Isztambul/Konstantinápoly visszafoglalását.
Ezek után jött a sztálinizmus birodalmias gondolkodása, amely belesimult a korábbi cári birodalmi stratégiába, de természetesen a "világforradalmi megváltás" ideológiájával nyakon öntve, A Szovjetunió először Hitlerrel megegyezve terjeszkedett, aztán az agresszív szovjet-orosz államnak a második világhgáború után sikerült kiterjesztenie hatalmát már fél Európára is.
A mai Oroszország kétségtelenül sokkal gyengébb a hidegháborús Szovjetuniónál, de még így is őrzi annak birodalmias jellegét és céljait: meggyengíteni a potenciális ellenfeleit a NATO-t és Európát. Ehhez a célkitűzés eléréséhez több eszközt is felhasznál: a titkosszolgálati manővereken túl, a kíber háborút és az Európai Uniót szétziláló nacionalista erők támogatását.
Amennyiben valakinek kedves a demokrácia, a jogállam, a szólás-, illetve a vallásszabadság, és egyáltalán a nyugati életforma annak a putyini zsarnoksággal és az orosz imperializmussal szemben az Európai Unió mellett a helye!:)

Illiberális vallásszabadság

Hír: A kormány szerint nincs szükség a templomok megnyitására a didergő emberek előtt, mert van elegendő másfajta melegedő.

Az igazi probléma természetesen az, hogy a romlott kormányunk vissza akarja csinálni Eötvös polgári művét az állam és egyház szétválasztását...mi több az egyházi iskolákat preferálja a világi neveléssel szemben, mondván hogy a vallásos tanítás "örök értékekre" nevel, míg a tudomány csak "vitatható tudást" ad...és persze mindez arra jó hogy agymosott, a hazájáért (vagyis a kormányáért, a NER-ért) akár hősies halált is vállaló, korlátolt alattvalókat neveljenek tömegesen...Mi köze van a kormánynak a templomok nyitvatartásához? Hogy szólhat bele egyházi belső ügyekbe, szembefordítva a klérust a pápával? Hogy lehet hogy a hívők a kereszténység univerzális lényegét tagadják meg a szűklátókörű, nacionalista és csak látszatra keresztény kormány és persze Orbán imádása érdekében? Az elemi humanista gesztusok hiányoznak! Ez azért megy le könnyen a társadalom torkán, mert a jól ismert, hagyományos magyar jobboldali szűkkeblűség folyománya, aminek következtében elvesztettük a nemzetiségeink támogatását (Trianon) és ma a fiatalság színe-javának kötődését Magyarországhoz. Az evangélikus egyházon kívül (de már lehet, hogy őket is sikeresen megzsarolta Orbán) minden egyház, júdás pénzekért lefeküdt a hatalomnak és a nemeslelkűséget csak akkor gyakorolják, ha erre engedélyt kaptak a teljhatalmú "Vezérlő Tábornok" köreitől... Az egyházak hiteltelenné válása forog kockán ezt olyan nehéz megérteni?

Kalózok ellen világkormány!

Újsághír: "Oroszok hackelték meg Vermont elektromos rendszerét"


Világ nacionalistái, a bezárkózás és a belügyekbe való be-nem-avatkozás hívei figyelem; véget ért a régi nemzetkere épülő világ! Értem, hogy a biztonságot keresítek és hinni akartok azoknak a politikusoknak, akik azt állítják, - merő naivitásból, vagy előre megfontolt hatalmi érdekből - hogy az általuk újra megszilárdított nemzetállamok (Magyarországon, Nagy Britanniában, az Egyesült Államokban stb.) megvédenek az idegenektől, a népvándorlástól, a globális konkurenciaharctól és a háborús konfliktusoktól, de ez nem igaz! Van ugyan arra példa, hogy egy ország magára csukja az ajtót és tökéletes hadigazdaságban vegetál lásd Észak-Koreát, de ennek éhezés és terror a vége. A normális fejlődéshez együtt kell lélegeznünk a világgal és formába kell hoznunk a társadalmunkat a versenyképesség megőrzéséért (hogy legalább a legtehetségesebb és leginkább vállalkozó szellemű honfitársainkat ne veszítsük el). Ma már nem a területnagyság (viszlát Trianon!), nem a homogén, fegyelmezett, vagy megfegyelmezett nemzeti, vagy vallási közösség számít, hanem fejlődési potenciál. Vagyis a nemzetállami keretek nem védenek meg semmitől.
A katonai, vagy magánkezdeményezésű partizán, illetve bűnözői hekkerek - mint régen a kalózkodás - globális fenyegetést jelentenek, akárcsak a környezetszenyezés, vagy a népvándorlás. Erre globális szinten kell reagálni, nem az Egyesült Nemzetek elavult koncepciójából kiindulva (viszlát ENSZ!), hanem az önigazgató régiókon, a nemzeti és vallási fanatizmust kizáró civilizációs egységeken alapuló világkormány révén!:)

süti beállítások módosítása