Dobrev Klára sok szempontból ideális ellenzéki miniszterelnök-jelölt mert koncepciózus politikus, európai uniós kapcsolati tőkével rendelkezik és legfőképpen tapasztalt válságmenedzser, amire égetően szükség lesz az Orbán utáni válság kezelésénél.

Külseje is jelzi, hogy férfiasan kemény és ha kell harcias is, de ugyanakkor nő, akit az orbánista propaganda-hiénák csak szőrmentén taposhatnak bele a maguk által dagasztott bűzös sárba. Mivel erkölcsileg támadhatatlan, ezért nem is őt próbálják „karaktergyilkolni”, hanem a férjén, Gyurcsány Ferencen keresztül próbálják lejáratni. Ezért hívják unos-untalan „Gyurcsányné”-nak, hogy az amúgy egyre halványodó emlékű Gyurcsány Ferenccel szemben táplált negatív érzelmeket átvigyék a Dobrev Klárára. De ebben benne van az orbánista-futball-macsó előítélet is, hogy egy feleség nem lehet más, csak politikához nem értő buta liba, akit a háttérből mozgatnak, mert a politizáláshoz magától nem lenne esze. A valóság ezzel szemben az, hogy Dobrev jobb, empatikusabb és integratívabb politikus, mint a férje. Amúgy nem nehéz jobb politikusnak lenni Gyurcsánynál, mert sem az MSZP élén, sem a miniszterelnökként nem bizonyult sikeresnek.

Dobrev Klárának akkor van esélye győzni, ha képes az állandó szereplési vággyal küszködő férjét önmegtartoztatásra bírni. Ha sikerül Gyurcsány Ferencet már az előválasztástól kezdődően úgy háttérbe szorítani és ott tartani, ahogy Thatcher, vagy Merkel tette a férjükkel.

Orbán azt hiszi, hogy a legfőbb küldetése a nyugati, hitetlen, vagy hippis multikulti „mocskában fetrengő” magyarországi lakosságot – nem válogatva az eszközökben - rászorítsa a vallási és hatalmi tekintélyek tiszteletére.

Elődeihez hasonlóan azt vallja, hogy a tekintélyt az egyenruha adja és viszont; a „mundér becsülete” lojalitásra, sőt önfeláldozásra kötelezi a viselőjét. Uniformisban jártak a papok, a katonák, a diákok nemcsak a háborúra készülő német császárságban, a cári Oroszországban, de Mao kommunista Kínájában is. Az egyenruha legfőbb feladata, hogy mindenkiből kis, könnyen kicserélhető „csavart” csináljon az ember-gépezetben és nem mellékesen, hogy a rangjelzések révén (kijelölés és nem rátermettség alapján) megteremtse a főnökök hierarchiáját.

Orbán hiába mond szép szavakat úgy általában a nemzetről, ha politikájára a bizalmatlanság jellemző az olyan dróton nehezen rángatható dolgozókkal szemben, mint a nem-egyházi iskolában tanító pedagógusok, orvosok és tudományos kutatók. Melléjük, amennyire csak lehet, katonákat, rendőröket és papokat vezényelt. Nagyjából hasonló a helyzet az újságírók többségével is, akiket „hadrendbe állított” a Fidesz által irányított média-konglomerátumban.

Paradox módon Orbán ugyanolyan korlátolt konzervatív lett, mint a kommunista pártfőtitkárok: a brezsnyevek, kádárok és ceausescu-k, akik ellen lázadt egykoron. Homogén, központosított és általa személyesen irányított államhatalmat épített ki. Talán azoknál egy fokkal könnyebben elviseli a fiuk hosszú haját, de az egyénieskedést, a valódi hallgatói önkormányzatokat már semmiképp.

Mire megy ki a játék?

A 2022-es választások előtt Orbán példát akar statuálni az ellenzéki városokkal a rákosista recept; „aki nincs velünk, az ellenünk van” alapján. Rothasztani akarja a helyzetet, hogy aztán annál fényesebb legyen a kormánypárt győzelme. Ha majd az önkormányzatoknak, az állami elvonások miatt nem lesz pénzük szemétszállításra, ha majd akadozik a tömegközlekedés, ha a helyi döntési jogköröket elveszik tőlük, akkor - az orbánista stratégák szerint - oly nagy lesz a káosz az „istentelen, ellenzéki” városokban, hogy mindenki rendért fog kiáltani. És akkor Orbán Viktor, az EU-s pénzekkel jól kibélelve, mint valamely megváltó tűnik fel a színen és a honvédséggel, rendőrséggel, TEK-kel egy csapásra rendet teremt…

Nem biztos, hogy ez a stratégia növeli a hazára, nemzetre hivatkozó kormánypárt esélyeit a választásokon, de az biztos, hogy nem szolgálja a magyar nép hosszú távú érdekeit.

• Egy ország nem lehet szuverén, vagyis teljesen független, ha nem világhatalom.
• Egy nemzetállamnak csak annyi mozgástere van, hogy - jó esetben - maga választhatja meg azt a szövetségi rendszert, amelyben szava lehet.
• Egy ország jelentőségét korunkban sem a történelmi múlt dicsősége, sem az ősi államalapító képessége, de még a sportversenyeken elért eredményei, olimpiarendezési képessége sem határozza meg.
• Egy ország jelentőségére nincs hatással vezérpolitikusának ismertsége.
• Egy ország jelentőségét hosszabb távon csökkenti a hintapolitika, mert megbízhatatlannak könyvelik el.
• Egy ország jelentőségét nem a „katonás szervezettség” adja, hanem ellenkezőleg: a „rendet” látszólagosan felborító innováció.

Egy ország jelentősége attól a képességétől függ, hogy mennyire képes reálisan felmérni az adottságait és mennyire képes megtalálni azokat a kitörési pontokat, amelyekkel a gazdasági nagyságánál jóval nagyobb mértékben érhet el sikereket a világpiacon. Orbán legnagyobb, meglehet szándékos tévedése az, hogy jog- és hatalomközpontú politikát folytat a kapitalista környezetben és nem gazdaságközpontút, ami az ország megtartó erejének további meggyengüléséhez vezethet.

Az orbánista technokrata elit szemében pont olyan impotens őskövület Orbán, mint Gyurcsány. Az elavult nacionalista, bürokratikus kamarilla-, és pártpolitikát folytató Orbán Viktor elszigetelődött nemcsak az országtól, de a saját neveltjeitől is; a varga juditoktól, lázár jánosoktól és szijjártó péterektől.

Ez utóbbiak a legutolsó időkig azt hitték, hogy az Apa-Vezér vezetésével olyan „nemzetállam-vállalat”-ot építenek fel, amely hatékony lehet az ellenlábas globalista-liberális konkurensek ellen belföldön és külföldön egyaránt. De az Orbán vezette populista EU-ellenes egységfront, - akárcsak az óceán túlpartján Trump - képtelen volt áttörést elérni, szégyenletes kudarcot vallott.

Kiderült az is, hogy a Nyugat-ellenes, hun-kurultájos-türk szimpatizáns Orbán-Kásler duó becsapta őket: szó nincs sem a kereszténység védelméről, sem a függetlenségi harcról (mivel a kormány simán lefekszik mind a kínai, orosz és török gyarmatosítóknak), sem valamiféle nemzeti vállalkozásról, hiszen a „vállalkozás”-t csak egy primitív, harácsoló bányatulajdonos szintjén menedzselik és nem egy kifinomult, hosszú távra spekuláló, modernista tőkés módjára.

Így hét csak idő és alkalom kérdése, hogy a haszonelvű és racionális fideszes/fidelitas-os politikai elit mikor fog szembefordulni az alapító atyával, az „Orbán-Caesar”-ral.

Magyarország jövője pedig azon múlik, hogy az Európa-párti elit képes-e kezet nyújtani a nemzetállami technokrata elitnek és viszont. Lehetséges-e egyfajta kiegyezés a Gyurcsányt és az Orbánt egyaránt a történelem süllyesztőjébe küldő a két szellemi és politikai elit közt?

Remélem igen!

"Magyarország, mint állam válik működésképtelenné, és az oltáskampány ezzel szembesít. A kudarcokat pedig a jól bejáratott magyar propagandagépezet nem tudja leplezni, és azért nem tudja leplezni, mert ez az autokrácia elbízta magát. Egyszerűen nem volt felkészülve erre a helyzetre. Nem látta be, hogy a maga gerjesztette társadalmi konfliktusok, az állami intézményrendszerek leépítése, a transzparencia hiánya hol és mikor fog visszaütni. Itt és most." 

Parászka Boróka teljes bejegyzése:

"Hogy egy országban hogyan működik az oltáskampány, az attól függ: milyen szerepet vállal a kormány a kampány megszervezésében, mennyire felkészült az egészségügyi rendszer, és milyen a társadalmi megítélése az oltásoknak (ez utóbbi szorosan összefügg a kormányzati szándékokkal).

Romániában napi harminc-negyvenezer embert oltanak be, a beoltott emberek száma ma meghaladja a másfél milliót. A román viszonylag sikeres oltáskampány mögött ott a frissen kinevezett kormány, amelyik most nagyon igyekszik bizonyítani a szakértelmét, elkötelezettségét. Nyakában ott liheg az ellenzék, nem hibázhat. Jól is taktikáztak a románok: jól határozták meg az oltási rendet, illetve készek voltak kompromisszumot kötni (amikor a pedagógusok oltása lelassult, a szakszervezetek nyomására újragondolták a rendszert, mobil oltóközpontokat hoztak létre, és átcsoportosították az oltóanyagokat). Eleinte Pfizerrel oltották az első, illetve második kategóriába sorolt embereket (idősek, egészségügyi dolgozók I, stratégiai iparágban dolgozók II kategória). Ám amikor látszott, hogy a Pfizer nem érkezik abban az ütemben, hogy az oltási rendet tartani tudják, akkor a II kategória számára a Moderna majd az AstraZeneca oltóanyagot különítették el. Ehhez kellett a jól működő adatbázis, hogy emberek ezreinek oltási időpontját lehessen megváltoztatni, és tájékoztatni tudják az érintetteket időben a változásokról. Szóval: a rendszer nagyon rugalmas, és folyamatosan követi a gyártási kapacitást, ha módosulás áll be, Románia azonnal korrigál.

Ki veszített ezen a stratégián? Paradox módon a legkiszolgáltatottabbak: akik nem rendelkeznek internetes kompetenciákkal (nem tudnak bejelentkezni a központi, online regisztrációs felületre), vagy akiknek nincs internet hozzáférésük. Az állami rendszer az állampolgároktól is rugalmasságot, állandó figyelmet és felkészültséget igényel. A legidősebbek, vidéken élők, alulképzettek lassan reagálnak, rendszerint ők maradnak le a frissen elérhető új vakcinaszállítmányról.

Bulgária hasonló taktikákat választott. A bolgár stratégia alapja, hogy - hasonlóan a románokhoz - ők is váltottak február elején. Amikor látszott, hogy a Pfizer nem fog időben beérkezni, nagy mennyiségű AstraZenecát kötöttek le. Ebből érkezett annyi, hogy mindenki számára megnyitották az oltási rendszert. Nem működtetik azt a bonyolult szisztémát, amit a románok. És nem is foglalkoztak azzal különösebben, hogy a lakosság bizalmatlan az AstraZenecával szemben. Akinek ez kell, az megkapja szabadon, aki nem akarja, nem kapja meg. Ez a nem működő állam modellje, amely beismeri a maga korlátait.

Különutat jár be Szerbia, ahol orosz és kínai vakcinával oltanak - nagyon sikeresen, mivel nem uniós tagállamként nem bízhatták magukat az Uniós elosztó rendszerre. Ők február elején 500 000 kínai Sinopharm oltóanyagot, 100 000 Sputnyikot 88 ezer dózis Pfizert kötöttek le. Ezzel a taktikával a Nyugat Balkánon a legsikeresebb oltáskampányt szervezték meg, és az európai országok között is élen járnak.

Mi történik Magyarországon?

Sajnos Magyarországon a kormány egyrészt alárendelte a saját politikai játszmáinak az oltáskampányt, másrészt az egészségügyi rendszer is válságban van. És mivel a lakosság jól érzékeli a kormányzati szándékokat és az egészségügy működési zavarait is, ráadásul nagyon könnyen felül a nacionalista hergelésre, ezért az oltási hajlandóság is alacsony, azok között is, akik egyébként élnének a vakcina nyújtotta lehetőséggel.

Már az oltáskampány elején meglebegtette a kormány, hogy "Brüsszel" miatt nem jut a (Brüsszellel szemben amúgy is folyamatos szabadságharcot vívó) Magyarország kellő vakcinához. Nem követték a gyártási kapacitást, nem korrigálták a megrendeléseket úgy, ahogy a románok. A szerbekhez hasonlóan ők is a kínai és az orosz vakcinára hagyatkoztak. Ezek azonban lassabban érkeztek a vártnál. Ráadásul nagyon nagy a gyanakvás ezekkel szemben.

Valószínűleg, ha a magyar-orosz, magyar-kínai kapcsolatok transzparensebbek lennének, ha nem terhelné megannyi korrupciós botrány ezeket, ha nem élezte volna ki az Orbán-kabinet a Brüsszel-Moszkva ellentétet, az oltásra jogosultak sem idegenkednének annyira. Ebben a helyzetben viszont részint biztonsági kérdéssé vált az orosz, kínai vakcina alkalmazása (vajon, nincs valami mutyi emögött is? - kérdezi az átlagpolgár), másrészt identitás kérdéssé.

Nagyon sokan azzal, hogy kitartanak a Pfizer vagy a Moderna mellett a kormány EU ellenes politikájára mondanak nemet, és "elkötelezik magukat Brüsszel mellett". Nyilván, ezek a döntések egészségügyi szempontból alig értelmezhetőek, de a magyar közviták rég túlvannak a racionalitás határain, bármiről legyen is szó.

Magyarország sok szék közt esik most a földre. Sem Bulgária, sem Szerbia, sem Románia nem teljes, kifogástalan sikertörténet. Mindenhol vannak zavarok. De ezek az államok az állampolgárai érdekei szerint járnak el.

Magyarország, mint állam válik működésképtelenné, és az oltáskampány ezzel szembesít. A kudarcokat pedig a jól bejáratott magyar propagandagépezet nem tudja leplezni, és azért nem tudja leplezni, mert ez az autokrácia elbízta magát. Egyszerűen nem volt felkészülve erre a helyzetre. Nem látta be, hogy a maga gerjesztette társadalmi konfliktusok, az állami intézményrendszerek leépítése, a transzparencia hiánya hol és mikor fog visszaütni. Itt és most." (Parászka Boróka blogja, 2021. február 24.)

A Fidesz uralom legfőbb bűne az, hogy a közvagyont a saját magántulajdonaként kezelő, életidegen pártállami rendszerével Magyarország népesség-megtartó erejét drámai módon legyengítette. Az olyan káros tendenciák ellenszerének, mint a vállalkozás-ellenes viszonyok, a korrupció, a társadalmi mobilitás leállása és elszegényedés az orbánista rezsim csak a vallást és a hazug történelmi mítoszokat kínálja. Nem csoda, ha százezrek indultak meg egy civilizáltabb jövő reményében Nyugatra, miközben az orbánisták „vigyázó szemüket Moszkvára vetették”.

2022-ben tehát nem egyszerűen a pártok között, hanem a magyarság sorsát meghatározó perspektívák közül kell választani, arról hogy Magyarország merre induljon; inkább a kockázatos, de hosszú távon a fejlődést szolgáló világpiaci verseny irányába, vagy inkább a kiskirályok uralta, látszólagos biztonságot és gondoskodást nyújtó keleti despotizmus felé?

Az ellenzéknek hosszú távon a 2010-es fideszes „fülke-forradalom” ellentettjére; egy kétharmadot megcélzó „fülke-ellenforradalomra” lesz szüksége, de egy kisebb arányú választási győzelem esetén is már sikert érhet el azzal, ha megosztja az Orbánt követőket.

Világossá kellene tenni, hogy az ellenzék csak a bűnös úton meggazdagodó, szűk orbánista elitet kívánja szigorúan felelősségre vonni. Vagyis megkülönböztetni szándékozik az európai normákat lábbal tipró orbánistákat, valamint a propaganda által hiszterizált keresztény-nemzeti gondolkodású fidesz-támogatókat.

A kétharmadot nem elérő ellenzék erőszakmentesen is elérheti az Alaptörvény jelentős módosítását egy kisarányú választási győzelem esetén is, amennyiben az 1989-eshez hasonló Nemzeti Kerekasztalt hoz létre a választási vereséget elszenvedő állampárt reformokra hajló szárnya bevonásával.

Akkor lehet végleg legyőzni az orbáni belső ellenségkeresés gonosz politikáját, ha egy Nemzeti Kerekasztal mellett ülve sikerül elfogadni egy hosszú távú, minden fél által elfogadható, minimális jogi, gazdasági, szociális és kulturális nemzetstratégiát!

• "Az a magyar aki annak vallja magát." (Illyés Gyula) Mindenki tehát, aki magyarnak vallja magát a magyar nemzet tagja. Ebből következően a „nemzeti oldal” elnevezés hibás és félrevezető; a nemzetből nem lehet kirekeszteni a „nemzeti oldal”-on kívülieket. Nincs „legnemzetibb”, ahogy nincs „nemzetietlen” sem. Az ember vagy magyar, - mert állampolgár, mert magyar kisebbségi, vagy kivándorló - vagy nem.
• Amiről az orbánisták beszélnek az nem más, mint az általuk uralt nemzetállam fetisizálása!
• A világon mindenütt a jobb-, és baloldali populizmus a globalizmussal szemben határozza meg magát. Ez hol a multinacionális tőkével, hol a nemzetállamok fölötti politikai hatalommal szembeni ellenállást jelenti. Az orbánizmus kombinálta a kettőt, de csak a szavak szintjén, valójában a német nagytőke és az orosz, kínai imperialista törekvések úgy hatolnak be az fideszes elit elvtelen politikájába, mint kés a vajba.
• És mivel a nemzetállamnak, mint minden intézménynek saját önérdeke és önmozgása van és ezért amikor az állam képviselői nemzetről beszélnek, akkor leggyakrabban a saját, nemzetállami privilegizált hatalmukról beszélnek, illetve amikor illiberalizmusról, akkor pedig a jogállami kontroll megszüntetéséről.
• A magyar reformkori „Haza és Haladás” eszméje semmivé foszlott az öncélú „nemzetállami” politikában. Az orbánista elit, az öröklődő kiváltságainak biztosítása érdekében, a magyarságot a Felvilágosodás előtti, világtól elzárt, a tudományt mítoszokkal helyettesítő, babonás korba akarja visszavezetni.
• Sokan, akik nem közvetlen haszonélvezői a nemzetállami kiváltságoknak hihetik azt, hogy a nemzeti-keresztény ethoszt képviselő közhatalmat támogatják, magukat becsaphatják, de azt nem tehetik meg, hogy kizárják a nemzetből a „nemzeti oldal”-on kívülieket, mert ez maga volna a trianoni csonkítással összevethető nemzeti öncsonkítás. Hazaárulás.