Orbán a tettei alapján úgy képzelhette, hogy a humán szférával nem kell nagyon foglalkozni: oda kell adni Fidesszel szorosan együttműködő egyházaknak és majd ők adnak ápolónővéreket a kórházakba (akik hasonlóan a Horthy korszakhoz, kevéssel is beérik), tanárokat az iskolákba (akiknél nem a szaktudás, nem a gyerekszeretet fontos, hanem csakis a "nemzeti-keresztény morál átadása és annak szigorú számonkérése), valamint szociális munkásokat (akik bár maguk is vegetálnak, de a hit és kegyes jócselekedet fölött érzett jámbor öröm mindenért kárpótolja őket).

Orbánék számára az "emberi erőforrás" liberális blöff, hiszen a reményeik szerint az olyan egészséges, fiatalos és a hanyatló Nyugattal szemben szabadságharcos háborúba induló nemzetállamban, mint amilyen szerintük a magyar, sajnálatos, de elkerülhetetlen az emberveszteség. De tulajdonképpen az orbánisták számára a kivándorlás és sok magyar állampolgár korai halála sem akkora tragédia, hiszen elősegíti a "tisztulási folyamatot"; a múltból itt maradt ateista-hazaáruló salak eltávozását! Ily módon a keresztény-nemzeti megújuláson átesett szuverén orbáni-Magyarország napja eztán ismét felragyoghat Európa és a világ egén!:)

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy Orbán, aki bűnös módon engedte, hogy a hivatali idejében felszaporodjanak a nemzetállamban érdekelt, fanatikusan EU-ellenes bürokraták és a római pápát is túl liberálisnak gondoló keresztény fundamentalisták most ezek csapdájába esett. Immár olyan irracionális kényszerpályán kell mozognia, amelyet korábban, józan ésszel mérlegelve talán nem vállalt volna.

Orbán tehát már nem ura a cselekedeteinek, ennélfogva alkalmatlan a kormányzásra!

A radikális jobb- és baloldal, de még inkább a vallási szélsőségek szempontjából a vallást, a nemzetet fanatikusan nem-imádó, ráadásul a női, gyerek, de még a homoszexuálisok személyiségi jogait is „szégyenletes módon” tiszteletben tartó európai és angolszász polgári demokráciák puhának, férfiatlannak és istentelennek tűnnek. Erre mondták a kórusban a kommunista, fasiszta rendszerek hogy a „Nyugat hanyatlik”.

Az anti-liberális politikusok sokáig keresték a megfelelő szót, amellyel meg lehet bélyegezni Nyugatot. Az orbáni propaganda most a „homoszexuális és pedofil” jelzők használata után szintet lépett: és átvette a muszlim fundamentalisták szóhasználatát, akik az európai/angolszász világot „ördöginek” írják le: és lám Bencsik András „sátáninak” nevezte Nyugat-Európát.

A Vona Gábor-vezette Jobbik már 2003-tól kezdődően szorgalmazta a vallástalan, tehát(!?) erkölcstelen Nyugattal szembeni összefogást az Iráni Iszlám Köztársasággal. Vagyis hogy a világias, ezért(!?) ördögi Nyugattal szemben minden „normális” vallásos embernek, - vallástól függetlenül(!!!) – fel kell venni a harcot.

Magyarországot az Európai Unió perifériájába kormányzó Orbán most kezdi átvenni a Nyugatot támadó irányvonalat, ügyelve arra, hogy ennek örvén ne az Egyesült Államokkal, illetve Izraellel konfrontálódó Iránnal, hanem a „vértestvéreink”-nek tekintett türkökkel és a kalifátus címre pályázó erdogani Törökországgal szövetkezzünk.

A korábban magát, mint a keresztényüldözés-elleni harc éllovasaként beállító, a pápánál is pápább Orbán mintha egyre megértőbbé válna nemcsak az iszlám, de talán a „sátáni Nyugat” elleni dzsihádot hirdető muszlim fanatikusok iránt is. A magyar szélsőjobbtól, a csurkista MIÉP-től, sosem állt távol az Amerika-, és Nyugat-ellenesség, de most ez a kormánypolitika szintjére is kerülhet!

Ezért is lehet kiemelt állami esemény a Mohácsi csata 2026-os állami megünneplése, amelyen, - ha még akkor egyáltalán Orbán politikai szerepet játszik – Orbán és Erdogan eljátszhatják, hogy örökre elássák a csatabárdot, majd ennek az új identitásnak a talaján Orbán megkezdheti az európai Felvilágosodás humanista, racionalista, evolucionista és szabadságközpontú vívmányainak módszeres felszámolását…

https://www.szigetvar.hu/hu/hely/magyar-torok-baratsag-park?fbclid=IwAR0XBzmhnC6812xwhfAOp8M43lGSqEV9_ORgkoy3VVW9lrFUWLaOQTWYr5s

Kevesen tudják, hogy a mohácsi csatavesztést követően, 1526 novemberében, a magyar országgyűlésben nyoma sem volt sem a levertségnek, sem a felelősök keresésének, sem a további védekezésre való felkészülésnek. Ezzel szemben a nemesi nemzet tagjai „táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráznak a pártvezér Werbőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzeti” királyt választhatnak Szapolyai János személyében… majd a jelenlevők üdvrivalgásban törnek ki, amikor Werbőczi az 1505-ös rákosi végzés egy sokpecsétes példányát – a fikciókban és dikciókban kimerülő nemesi nacionalizmus e „magnum chartáját” – teátrális mozdulattal, egy lándzsa hegyére tűzve, akárcsak egy zászlót, meglengeti a fejek fölött, a jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását: „a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna..."!*

Ez a magyar nacionalizmus „szuverenitás-mániájának” a kezdőpontja. Ez a gazdasági-hadászati-politikai erőviszonyokkal mit sem törődő, minden politikai önismeretet nélkülöző, jogászias politizálás kezdete. „A magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség 4-5 százalékát kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet éppen Bibó István teljes joggal az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének nevezett.”**

A szűklátókörű, rövid távra tervező, a pórnépet és azon belül minden kisebbséget lenéző kisnemesi nacionalizmus hagyománya az, ami mai napig jellemzi a magyar politikai elit egy részét.

A kisnemesi nacionalizmus elhitette magával, hogy léteznek államalkotó népek, mint amilyen a „nemes törökös”, lovon harcoló magyarok és vannak az erre alkalmatlan, „földet túró” nemzetiségek: a „tótok”, „ruszinok” és a balkáni néptöredékek. És a magyar szuverén államot visszaállítani akaró, Bécs-ellenes, függetlenségi-nacionalista magyar erők abban tudatban kezdték el a Monarchia aláásását, hogy egy ezeréves államot mindenki szerves egységnek tekint és nem a „népek börtönének”. Márpedig pontosan ez; a dinasztikus politizálás és főleg a történeti múltra alapozódó jog veszítette érvényét az első világháború alatt és helyébe egy polgári társadalmak igényeinek jobban megfelelő jogi egyenlőség eszmény és az etnikumok szabad önrendelkezésének deklarálása került. Ebben a kontextusban került sor Európa országhatárainak újrarajzolására az 1920-as béketárgyalásokon.

2021-ben még mindig ott tartunk, hogy Orbán Viktor a saját családja, barátai és vazallusai vagyongyarapodását megvédendő, a magyar kisnemesi nacionalizmus retorikáját alkalmazva, értelmetlen „szabadságharcot folytat” az Európai Unióval szemben. Szuverenitást akar egy olyan országnak, amely képtelen az önellátásra, méghozzá egy olyan globalizált világban, amelyet szerződések, koalíciók és szövetségek mozgatnak.

A kisnemesi nacionalizmus terhes öröksége; a bezárkózásból fakadó torz önkép és agresszív önteltség - ez jellemzi az orbánista hatalomgyakorlást.

Utóirat:

Jó volna, ha a mohácsi csatavesztés évfordulójának állami megünneplését 2026-ban nem használnák fel a törökök rehabilitálására (akik tán még bocsánatot sem kértek a magyar néptől az elkövetett erőszakért, rabszolgaságba hurcolásért és gyilkosságokért). Az meg különösen pozitív gesztus volna, - amennyiben marad a helyén az Orbán/Semjén által kinevezett kormánymegbízott – hogy a Magyar Királyság védelmében elesett magyar, délszláv, román honvédők emlékének tisztelettel adózzanak, valamint hangsúlyozzák a 150 éves török uralomnak véget vető összeurópai keresztény hadak érdemeit!

*Szűcs Jenő: Nemzet és történelem  Gondolat, Bp. 1974 -564.old.

** Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról  Magvető, Bp.1983 – 64.old.

Az európai értékeket eláruló, az orosz-török-kínai diktatórikus mintákat követő, lelkileg kipcsák-kurultáj pogány Orbán menjen csak Bakuba, ha ott jobban érzi magát, mint Brüsszelben, Berlinben., Bécsben...vagy Budapesten!

A jelenlegi pártszinten működő kommunikáció helyett egységes kommunikációs stratégiára van szükség! Ami az egyesült ellenzék nevét illeti, a javaslatom:

 "Összmagyar Szövetség” egy tisztességes és fejlődő Magyarországért!

Röviden: "ÖSSZMAGYAR SZÖVETSÉG",

Még rövidebben "SZÖVETSÉG".

 Azért ez a név, mert a "koalíció" csúnya szó, amely ráadásul csak a politikai pártok összefogásának a jogi kifejeződése.

A mi értelmezésünkben a „Szövetség” a magyar politikusok és civilek, szegények és gazdagok, keresztények és nem hívők, magyarországiak és határontúli magyarok, valamint valamilyen okból ideiglenesen, vagy véglegesen kivándorolt magyarok "szent" szövetsége!

Az Ellenzék „Szövetség”-et ajánl mindenkinek, aki segít elkergetni a nemzetet zsákutcába vezető orbánistákat.

Tehát az „Összmagyar Szövetség” sem nem jobboldal-ellenes, sem nem Fidesz-ellenes, egyedül a hatalommal bűnös módon visszaélő orbánista felső tízezer ellen fellázadó nép szószólója! De még ennél is több: minden olyan magyart képvisel határainkon belül és kívül, aki hisz az európaias, pártatlan Jog uralmában, egy protekció-, és korrupció-mentes, az elesetteket felkaroló magyar jövőben!

A városias, civilizált világ magatartásmintáira a 20. században az I. világháború és az 1968-as diákmegmozdulások hatottak a leginkább.

Az első világháború folyamán minden harcoló fél követni kényszerült a porosz-német mintát, amelyben mindent alárendeltek a centralizált állami-hadigépezet érdekeinek. Ez együtt járt a magántulajdon, a sajtó és véleményszabadság korlátozásával, valamint a harcra termett, felnyírt fejű, katonás kinézetű férfiak kultuszával. A „Nagy Háború” végeztével a tekintélyen és katonás engedelmességen alapuló „hadiállam-forma” visszaszorult; Nyugaton inkább, Keleten kevésbe, vagy egyáltalában nem.

Ennek a hadsereg-szerű, militarista szervezettségnek a hitelességét ásta alá az angolszász országokban beatkorszak hippi, pacifista, kozmopolita, vallásilag sokszínű újszerű ifjúsági-kultúrája - majd ennek csúcspontjaként a francia, hagyományos tekintélyek és a konformizmus ellen fellázadt diákmozgalmak.

Az orbánista reakciós-konzervatív nézőpontból nézve a Nyugat „dekadenciájához” vezető ősbűnt az 1968-as generáció követte el, amely sem a „magasztos” egyházi, sem a kinevezett tekintélyeket nem fogadta el magától értetődőnek. A Sorbonne diákjai támadást intéztek az akadémikus címekkel elhalmozott, de igazából üresfejű tekintélyek ellen és a vita jogát követelték szakmai teljesítményük és eredeti gondolataik révén elismerést szerző, informális tekintélyekkel. Ezzel párhuzamosan érvényüket vesztették az olyan korábban természetesnek vett ideológiai panelek, miszerint csakis azt a vallást és identitást követheted, amelybe beleszülettél, vagy hogy egy lány életcélja (miután szűzen ment férjhez!) csakis a gyerekszülés, anyaság és háziasszonyi lét legyen. A szexuális forradalmat az antibébi tabletta megjelenése robbantotta ki, de hosszabb távon kihatott az életmódra és a keresztény vallások által korábban bűnnek bélyegzett testiség újszerű, szabadabb/szabadosabb megítélésére.

A reakciós konzervativizmus a nemzeti, vagy a vallási kollektivizmus talaján állva nem akart és továbbra sem akar szabad teret biztosítani az egyén választási jogának, a saját teste feletti szuverenitásnak. Az abortuszt és a nemi identitásváltást erősen támadja, azért mert a nemzetállam szempontjából nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is „közjószágnak” minősülnek és a kontrollt felettük – már csak a hatalom érzékeltetése céljából is – fenn akarja tartani.

Ebben az összefüggésben tűnik fel veszélyforrásként az Európai Unió, nemcsak azért, mert nyílttá teszi az országok közti konkurenciaharcot és bárki a lábával szavazhat arról, hogy hol és milyen életet kíván élni, hanem mert „Brüsszel” liberális, nemzetek feletti, ráadásul a nemzetállamokat kontrollálni kívánó szellemisége sokban emlékeztet a ’68-as ideákra. Márpedig a szuverén, magába zárkózó nacionalista hadiállam nem tűri az ellenmondást és vitát. A „mindenki mindenkinek az ellensége” militarista világfelfogásból következik az a férfisovinizmus, amely nemcsak a nőket, gyerekeket nézi le, kezeli gyakran brutálisan, de a gyengéket is: minden kisebbséget, legyen az etnikai, vagy életmódbeli/homoszexuális.

Ez az erőszak kultusz és a velejáró elhallgattatások, a „kussoltatások” jellemzik az orbánista „zárt hadiállamot” - a civilizált Európa szégyenfoltját.