MaGYAUR

MaGYAUR

Európa egységes volt és lesz!

2017. december 10. - Magyaur

Egy példa a múltból "A bencés regula előírásait követve a szerzetesek idejük jelentős részét (naponta legalább két órát) az olvasásnak szentelték. Sok könyvre volt tehát szükség, ezért a barátok a legkorábbi időktől fogva könyveket másoltak, és ezeket egyre gyakrabban díszítették. /.../ A másolatok nem mindig követték hűen az eredeti mintát, a canterburyi Szent-Ágoston-apátság VIII. században készült psalteriuma pédául a görög minta figurális témáit ír-szász ihletésű díszítőmotívumok-kal ötvözi. További liturgikus tárgyak és könyvek kerülhettek Canterburybe 669-ben, amikor a Tarszoszban (a mai Törökország területén - O.J. megjegyzése) és Athénban nevelkedett görög származású Theodórosz lett Canterbury érseke. Két évvel később barátja, az Afrikában született Adorján, korábban egy Nápoly melletti kolostor apátja és Beda Venerabilis szerint "a görög és latin nyelvben egyaránt járatos tudós" lett a Szent Ágoston-apátság feje. Így számos antik vallásos és világi tárgyú könyv került Angliába, melyeknek nagy része kétségkívül illuminált kódex volt; ezek a kötetek évszázadokon keresztül nagy hatással voltak az angolszász Anglia műveltségére és művészetére." George Zarniecki: Kolostorok, szerzetesek, barátok - Corvina, 1986, 24-26. old.

Orbán árulásai

Elárulta a liberális eszményt egy idejétmúlt nemzeti-konzervatív ideológia elvtelen átvételével a választási győzelem megszerzése érdekében.
Elárulta a költségvetési fegyelem elvét, amikor túlköltekezésre bíztatott egyes önkormányzatokat a választási győzelem megszerzéséért.
Elárulta a parlamentarizmust a Fidesz egyeduralmi törekvései miatt, aminek következtében ma már nincs tekintélye az országgyűlésnek.
Elárulta a jogszerűség és szakszerűség eszményét a jogszabályok és intézmények önkényes, a pártlogika alapján történő eltorzításával.
Elárulta nemzeti vagyonnal való gondos gazdálkodás elvét, amikor eltűrte, hogy a hozzá közel állók a közvagyont átjátsszák magánvagyonná. 
Elárulta a politikai küldetését, a nyugaton tanult, harmadik világbeli értelmiségiekhez hasonlóan, akik visszatérve hazájukba a tudásukat nem fejlődés elősegítésére, hanem a nemzeti vagyon minél nagyobb hányadának megkaparintására fordíták.
Elárulta az Európai Uniót, amelynek egyfelől a gyengeségén gúnyolódott, másfelől maga is hozzájárult a meggyengítéséhez az unió-ellenes, „nemzetinek” mondott, de csak a pénzügyi kontrollt kikerülni szándékozó politikájával.
A fenti árulások következtében - ha nem történik valami csoda - egyre rosszabb hatásfokkal működő államunk lesz, amely az EU-s pénzcsapok 2020 utáni elzáródása után elrozsdásodik, szétrohad a pénzhiány és a szakemberhiány miatt.

http://index.hu/belfold/2017/12/01/simicska_orban_hazaarulo/

 

 

 

 

Orbán nemzetközileg légüres térbe vezeti Magyarországot?

Kinek mi az érdeke a budapesti kínai-európai csúcson? 
Kínának az, hogy világméretű kereskedelmi offenzívát indítson, aminek része egy európai uniós terjeszkedés + kölcsön kihelyezés + munkaerő átcsoportosítás ide (ahogy teszi ezt Afrikában). 
A 16 ország mindegyike friss tőkére vágyik, és arra hogy mindegyik külön-külön partnere legyen a gazdaságilag erősödő Kínának. 
De Kínának ezek nem egysúlycsoportú partnerei se külön, se együtt - neki egy Európai Egyesült Államok lehetne az igazi partnere, de a résztvevő országok közül sokan a nemzeti szuverenitás védelmétől hajtva azt blokkolnák...így a nagy Kína őket csak a saját érdekeinek megfelelően felhaszálja (akárcsak a migránspánikot és a sovinizmusokat gerjesztő Oroszország).

Orbán csak egy báb az egészben, annak a látszatáért, hogy ő a kapu az EU és Kína között (ami nevetséges elképzelés). Orbánnak viszont személyes felelőssége van a magyar gazdasági érdekek szempontjából deficites vállalkozás; a Belgrád-Budapest-Bécs-Pozsony stb. vasútvonal (valamint a hasonlóképpen öngól Paks 2.) önhatalmú elfogadásában.
Magyarán a kurucos, a nemzeti szuverenitást fetisizáló Orbán elérte, hogy egyszerre két Európa-ellenes hatalom bábja és egyre megbízhatatlanabb szövetésegese legyen a NATO-nak és egyáltalán a nyugati világnak.

Az élősködő Fidesz-KDNP

 A kormányzó pártok „munka-alapú” társadalomról papolnak, de közben maguk nem tesznek egyebet, minthogy a magyar és az európai uniós adófizetők pénzét újraosztják és amit hozzátesznek - kurucos Európa-ellenesség, konzervatív demokrácia-ellenesség, antikapitalista piaci verseny-ellenesség, neo-liberális szociális érzéketlenség és pogány szolidaritás-ellenesség - abban sincs köszönet

Nekem a Fideszes volt-kollégista nagyfiúkról mindig a „Pál utcai fiúk” történetének „einstand” szava jut az eszembe. Az író Molnár Ferenc így magyarázta a szó értelmét: „Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az `einstand` tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.” Az orbáni einstandok története a kádár-kori, vagy MSZP közeli káderek „kommunistának” bélyegzett vagyonának az elvételével kezdődött, majd folytatódott a külföldi cégekkel, amelyek amúgy tőkét fektettek be, mert profitot reméltek szerezni (fúj ez annyira piszkos, kapitalista dolog!:) „Visszavette” tehát a Fidesz-KDNP állam a feljavított, modernizált cégeket, amelyeket aztán a tőkehiány miatt most katasztrofális módon elhanyagolnak (lásd a közműveket).

A Fidesz-KDNP, akár a Pásztor fiuk, akik Nemecsek Ernő nyeremény-golyóit elvették a Múzeum kertben, a nyílt rablást nyílt megtorlás kilátásba helyezésével tetézi. Az egyik jelentéktelen politikusuk azt mondta: ha sokat ágálnak itthon és külföldön a keskeny nyomtávú, semmire se való magánvasút ellen, akkor csak azért is meghosszabbítja, vagyis legyen kuss! Szóval a legkisebb kritikára is agresszió a válasz, amit azzal magyaráznak, hogy Magyarország ostromállapotban van. Hol a multik, hol az IMF, hol az Európai Unió, hol az Egyesült Államok, hol a menekültek, hol az ENSZ menekültügyi biztosa, hol Soros György, hol a „keresztény-ellenes”, vagyis a nem Biblia talaján álló tudósok támadják a keresztény-nemzeti magyarokat… Az egész szánalmas, de bejön, ahogy bejött Hitlernek is, aki úgy állította be a második világháború megindítását, hogy a „kegyetlen és hódító” Lengyelországgal szemben önvédelemből indított harcot a ’szegény, szerencsétlen és védtelen” náci Németország!:)

A Fidesz-KDNP is arra hivatkozik, hogy csakis a magyar nemzet önvédelmének céljából vesz át „állami megőrzésre” egész iparágakat, országrészeket, illetve szüntet meg módszeresen önkormányzatiságot és szakmai autonómiát. Annak érdekében viszont, hogy legyen gondos gazdájuk – és csakis ezért:) - kiosztja azokat hívei és haszonleső támogatói közt. Azért kérnek tehát szépen még négy évet, meg még további négy éveket, hogy a művük, a félművelt, elszigetelt és vegetáló Magyarország, a „munka társadalmaként” keze alá dolgozzon a fideszes-kdnp-és új uralkodó osztálynak.

Ezt akarjátok valóban?

 

Magyar György nem moralizál, hanem politizál

Újsághír: Magyar György csak akkor vállalja az ellenzék vezetőjének szerepét, ha a Jobbik is beáll mögéje

A hatalmat akarni kell. A hatalmat az akarja, aki cselekedni akar, sőt mitöbb uralomra akar kerülni. Az erkölcsi tisztaságra roppant kényes liberális-baloldali értelmiség ugyanakkor ellentmondásosan viszonyul az állami erőszakszervezethez. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP és holdudvara akarja és élvezi a hatalmat, azt a hitet sugározzák, hogy ez jár nekik, ez a jussuk. Mivel ezt a választók nagy része érzékeli ebből azt a következtetést vonják le, hogyha ennyire céltudatosak és magabiztosak, akkor valószínűleg ők a legrátermettebbek a kormányzásra.
Az ellenzéki oldalon a politikát valami nagyon komoly, etikailag emelkedett valaminek látják, holott a modern propaganda eszközrendszerét használó orbáni hatalomgyakorlás a Public Relations gyakorlatából a laza játékosságot vette át és úgy tekintenek a politikára, mint egy színjátékra, amelybe belefér a történetmesélés; mítoszok a jó királyról, rémtörténetek a gonosz bankárról, komédiák az ellenzéki törpe minoritás körül valamint a megfélemlítés horrorja is.
Tessék a az ellenzéki oldalon könnyedebbre venni a figurát: okos kompromisszumokat, alkalmi szövetségeket kötni a hatalom megszerzése érdekében!

Akarni kell a hatalmat!

A digitalizációval nőtt az iparilag fejlett világ zsarolhatósága 

Újsághír: Egy jóindulatú hekker távolról betört egy utasszállító repülőgép fedélzeti rendszerébe


Ahogy a géppuska reménytelenül ellehetetlenítette a lovas és szuronyos támadást, olyképpen teszi felelegessé a kíber harcászat a testközeli háborút. Hozzászokhattunk már a gondolathoz, hogy az amerikai hadsereg akár több ezer kilométerről is képes robotrepülőgéppel harcolni a terrorista sejtekkel szemben. Most megtörtént ennek a fonákja; szakképzett hekker betört egy amerikai civil repülőgép irányítórendszerébe. Ha így halad minden a maga útján, akkor nem lesz szükség öngyilkos merényletre, mert távolból meg lehet támadni egy repülőgépet (és feltehetően majd elektromos autót is). A számítógépes technika nagyban növeli a Nyugat zsarolhatóságát és itt ne csak a vallási fanatikus terroristákra gondoljunk, hanem a több ezernyi orosz, kínai, koreai hadsereg kötelékében tevékenykedő profi hekkerekre is. 
A következő időszak jóhíre, hogy nem kell feltétlenül tömegpusztító fegyvert bevetni a győzelem érdekében és a rosszhír: anélkül lehet egy országot mozgás és működésképtelenné tenni hogy az ellenség betenné oda a lábá

http://edition.cnn.com/2015/05/17/us/fbi-hacker-flight-computer-systems/index.html

http://hvg.hu/tudomany/20171120_boeing_757_iranyito_rendszer_feltores_hackeles

A Jobbik "béruniós" ötlete abszurdum 

Pont olyan abszurdum mint a migráns invázió, illetve hogy Orbánékon múlt ennek a megállítása. De helyzet az, hogy a hiedelmek, az abszurdumok, a blöffök és a hekkelések részei a politikának! 
A politikai játszmában, - amelyet tehát ráhagyásal kell kezelni - aztán az Ige vagy testté lőn, vagy nem (és ekkor a választási győzelem után lehet hazudozni, mutogatni másokra hogy miért is nem sikerült valamit megvalósítani, teszem azt a béruniót).

A jövő egy korrupció- és protekciómentes, de hazudós világállam?  

 

"A jövőnket Kínában készítik" - mondják. Ha ez így van,(és remélem valamennyire tévednek akik ezt gondolják) akkor a következő dolgokra kell felkészülnünk: a globalizmus világkormányát nem annyira az ENSZ Biztonsági Tanácsa mintájára, hanem a kommunista pártok szűk és titkos belső tanácskozó testületéhez hasonlónak kell elképzelnünk. Amúgy a kínai jellegű világállamra - amely szerepre a magukat több ezer év óta a világ közép-birodalmának, a világ „közepének” tartó kínaiak lelkileg teljesen fel vannak készülve - nagy valószínűséggel a protekció- és korrupciómentesség lesz a jellemző. A kínai császár helyére lépő központi bizottság valószínűleg a tiszta közélet megteremtésére törekszik, amelynek alapelveit már 2400 éve kidolgozták a kínai „legisták” és aminek a lényegét a Wikipédián így foglalják össze: …az állam kormányzása egy objektív (nem személy-, érdek- vagy szokás-függő) mérce alapján történik, amelyből az egyén – az uralkodót is beleértve – szubjektív szempontjait teljesen száműzik, és helyette egy objektivitásra törő írott törvénygyűjtemény (fa 法) és egy hatékonyan működő intézményrendszer válik a kormányzás alapjává. -  Ez az alapelv várhatóan tökéletesen illeszkedik majd a robotforradalmat követő világos és gépiesen mechanikus jog és politika felfogáshoz.

Az is tudható, hogy Kínában arra készülnek, hogy valamennyi állampolgárt (több mint egy milliárd embert!) személyre szabottan nyomon lehessen követni az internethasználattól az utcai közlekedésen át mindenütt. Elvileg tehát elképzelhető egy tisztán értékalapú, egyénre szabott világot átfogó kontroll, amely „jó” és „rossz” pontok osztogatása révén osztályoz mindenkit és ami feleslegessé teszi a pénzhasználatot (a Kínai Kommunista Párt legnagyobb dicsőségére:).

Ha már a jelenlegi tendenciák általam szubjektív módon történő meghosszabbításáról van szó, akkor ne feledkezzünk el a bürokratikus állam rákfenéjéről, a szolgálatkészség visszájáról; a stréberségről és annak káros következményeiről!

Íme egy példa: https://444.hu/2017/11/18/hasra-esett-elotte-a-vilag-pedig-hatalmas-kamu-a-csodas-kinai-konyvtar

 

Magyar átok: a jogász-politikus

1848-ig a nemzet fogalma csak a nemességre terjedt ki, az „alkotmány sáncai” csak őket védték. Ennek a kiváltságnak vetett véget az 1848-1849-es polgári forradalom, amelyet paradox módon a nemességből kikerülő nemesi-reformerek vívtak ki. Innentől kezdve mindenkit, aki a Habsburg birodalom Magyar Királyságában lakott; magyart és nem magyart magában foglalt a „magyar politikai nemzet” fogalma. A Reformkor tehát utat nyitott a polgárosodásnak, de ettől az uralkodó elit meghatározó figurája a nemesi származású, dzsentri-jogász-politikus maradt, vagyis parlamenti politizálás továbbra is „úri huncutság” maradt. Ez a dzsentri-jogász-politikus réteg az amely az értékhierarchia csúcsára helyezte (a kapitalista magánvállalkozásokkal szemben) az ÁLLAMI SZOLGÁLAT-ot, amelyik számára a „megbízható” keresztény-nemzeti családi háttérrel rendelkezőknek kijár a PROTEKCIÓ és az ország vezetésére predesztináltak gazdagodása nemzeti ügy, tehát megengedett, sőt kívánatos (az „idegenszívű, gyakran magyarul rosszul beszélő német és zsidó polgárság ellenében) a KORRUPCIÓ révén is feltőkésíteni ezt a magyar elitet.

Ez a magyar dzsentri-jogász-politikus gárda érezte kötelességének a magyarországi nemzetiségek nyomás alatt tartását, lehetőség szerint a beolvasztásukat a magyarságba. Ez a magyar dzsentri-jogász-politikus gárda volt a Bécs-elleni kurucos ellenállás fő ereje, amellyel aztán ötletet adtak a magyarországi nemzetiségeknek a saját függetlenségük kivívásához az I. világháború végén, amelyet a Trianoni szerződés csak szentesített.

A mai Fidesz, akárcsak a magyar dzsentri-jogász-politikus gárda, jogászi észjárással a jussát követeli Brüsszeltől. Az ország számára legfőbb értéknek nem az oktatásra épülő innovációt és világpiacon való érvényesülést tartja, hanem a hatalmát megerősítő, keresztény-nemzeti SZOLGÁLAT konzervatív eszményét.

Akkor jár jól Magyarország, ha nem a paragrafusok világában élő, valamint azok kijátszására szakosodott jogász-politikusok állnak leginkább az állam élén, hanem az ország menedzselésére képes, jövő-orientált, mindenkit a saját és a közjó érdekében cselekvésre ösztönző vezetők!

süti beállítások módosítása