Úgy emlékszem, hogy a gyerekkoromban nem volt téma, hogy ki zsidó, ki cigány (akkor épp az osztályszármazás számított). Később a "fekete vonat" időszakában a szabolcsi, borsodi cigányság hétközben Bp-en dolgozott és munkás-szálláson laktak, de ezek a munkaalkalmak az Antall-kormány hiper-liberális piacnyitása után megszűntek. Antall maga mondta a háta megett összeomló magyar iparral, hogy nem a gazdasági, hanem az erkölcsi probléma a nagyobb.... Beke Kata, a talán legkitünőbb MDF-es politikus, nem tudta elérni, hogy az iskolarendszer stratégiai ágazatként kiemelt támogatást kapjon...elmaradt tehát a rendszerváltás óta nemcsak a cigányság, hanem a magyar diákok felzárkóztatása is a nemzetközi színvonalhoz. Ennek következtében az egész ország versenyképessége csökkent, országrészek váltak az Európai Unió legszegényebb régióivá és az "Út a munkába" típusú cigányságot segítő segélyeket pedig egészen egyszerűen ellopták. Ugyanakkor az egyre inkább elszegényedő és ettől pánikba esett magyar társadalom egységfrontot alkot nemcsak a bevándorlókkal, hanem a romákkal szemben is....Nagy erkölcsi, logikai hiba, ha az áldozatot; a bangladesi körülmények közt élő, a kitörési lehetőségektől megfosztott cigányságot tesszük kollektíve felelőssé a kialakult helyzetért! Ha az ellenzék helyében volnék, akkor erre a rövid távon népszerűtlen témára irányítanám inkább a figyelmet, mert a politika feladata a megoldások keresése aminek jótékony hatását a nem-cigány lakosság is élvezné hosszabb távon.

A Szabadkőművesség azért jött létre a királyok és helyi kiskirályok önkényeskedéseinek korában, mert egyre többen lettek azok, akik változást akartak a feudális viszonyokban. Akkor indult útjára ez a polgárias önszerveződés, az 1700-as évektől, amikor még egy szűk elit a hatalmát önhitt módon Istentől eredeztette és az egyház pedig cenzúrával és inkvizícióval válaszolt a kritikákra. Ebben a gondolkodásra veszélyes, reakciós közegben hozták létre titokban a „szabadság kis köreit” a változást akaró nemesek, a tehetős polgárok és kevésbé tehetős értelmiségiek. A szabadkőművesség szükségszerűen liberális volt, elutasított mindenféle előítéletességet és a fejlődés szempontjából legfőbb értéknek a vallási, nemzeti, faji, kasztbeli elfogultságoktól mentes Rációt tartotta.

Ma a Semjén-Aradszki-Földi vonal - és hátterükben Orbán - pont azt képviselik a vallási türelmetlenségükkel, a másképpen gondolkodókkal szembeni vad gyűlöletükkel. amellyel annak idején szembeszálltak a haladó erők. Az a bizarr helyzet állt elő, hogy a mai magyar kormányhoz közel álló hangadók ugyanazokat a Felvilágosodás előtti középkorias eszményeket (a vak tekintélytiszteletet, a tudomány-ellenességet, a valláserkölcs fontosságát, és a férfi felsőbbrendűséget) hirdetik, mint a megvédendőnek tartott kereszténység „ellenségei” a muszlimok! Sőt a sátánnal riogató és gyilkos indulatokat gerjesztő inkvizítori hozzáállás döbbenetes módon idézi fel az ISIS Nyugat- és liberalizmusellenességét.

Európát a Felvilágosodás tette naggyá; a görög-római, keresztény és reneszánsz kultúra talaján jött létre az ész nevében, a tudomány és a technika forradalma, amivel meghódította a világot.

Magyarország a mai urai egyszerűen nem tehetik meg, hogy kiszakítsák nemzetünket az európai civilizációból és visszaléptessék oda ahonnét jött; a jogállamot nem ismerő, a fejlődéstől elzárkózó, középkorias és embertelen hierarchia világába! Ennek az elutasításához nem kell „a sátáni liberalizmus” hívének lenni, elég ha valaki csak a nemzet hosszú távú érdekeit szem előtt tartó, normális, európaias gondolkodású emberséges ember.

Szereplők és karakterek:

• Első jobboldali: „Magyarország végveszélyben van!” ezért vissza kell térni a gyökerekhez, vagyis a nemzet meleget adó, vagyis a modernkor előtti, vallással átitatott, szolgáló közösségéhez. Ha ehhez az kell, hogy „gengszter-politikusok” megtisztítsák az utat előttünk, akkor használjuk őket eszközként!
• Második jobboldali: „Magyarország végveszélyben van!” A globalizmus, a nyugatról érkező értéktagadások, valamint a hatalmon lévő „gengszter-politikusok” miatt. „Őrségváltásra” van szükség, mert a „gengszter-politikusok” már akadályát képezik a nemzetépítésnek!
• Első baloldali: „Magyarország végveszélyben van!” a „gengszter-politikusok” tönkreteszik az országot… De szükség van a központosított államra, hogy elvegye a gazdagoktól a pénzt és szétossza a szegények közt!
• Hírnök (liberális): „Magyarország végveszélyben van!” Aki kimarad a „kozmopolita”, uniós egységből az lemarad. Aki nem jobboldali, annak az ország élhetetlenné kezd válni. A jobboldali politika teljes győzelme elszigetelődést, elszegényedést és diktatúrát fog maga után vonni.
• Hírnök (zöld): „Magyarország végveszélyben van!” mert az országban egyszerre van jelen természeti környezettel nem törődő egyfelől feudális-birtokosi, másfelől csak a saját meggazdagodásával törődő kapitalista mohóság.

Cselekmény: Mindenki jót akar és mégis minden rosszul sül el, amiért minden szereplő a másikat teszi felelőssé. A helyenként mulatságos szomorújáték végső kicsengése az, hogy a „Balsorsunkért” mi magunk vagyunk a felelősök.

Értékelés: remek színészek, ócska rendezés, de mégis katarzis-gyanús! 3/10

A Fidesz-KDNP az, amely megerőszakolta eddig a közoktatást, az önkormányzatokat. Ha Orbánékon múlna, akkor az egész humán (oktatás, egészségügy) és szociális gondoskodás szféráját átjátszanák az egyházaknak. Ily módon akarják magukévá tenni a globalizmus „kultúrmocskának” a hatása alá került magyar lakosságot, amely nem eléggé engedelmes, hanem állandóan "visszapofázik", túl közömbös hitéletbeli kérdésekkel szemben. 
A magyar jobboldal célja a vallásos, a nemzetállamot önfeláldozó módon is szolgálni kész, a materialista (értsd: kalmár/zsidó szellemiségű), dekadens nyugatot megvető szolgahad létrehozása. 
A megerőszakolás folytatódni fog, nem fogják békén hagyni a lakosságot: hiszen a jobboldal "mesterterve" az ellen-rákosi korszak, vagyis a társadalom klerikális-militarista jellegű átnevelése.

Az európaiság gyökerei Itáliába vezetnek vissza. „(Az itáliai) államoknak, köztársaságoknak és kényuralmaknak mivolta, ha nem is az egyetlen, de legnagyobb oka annak, hogy az olasz ember olyan korán kifejlődött modern emberré. Ezen fordul meg az, hogy a mai Európa sorában ő az elsőszülött.

A középkorban a tudatnak mind a két része – a világ felé való és magának az embernek belseje felé irányuló része – mintegy közös fátyol alatt nyugodott álmodva vagy féléberen. A fátyol hitből, gyermeki elfogultságbólés agyrémből szövődött: rajta keresztül csodálatos színűnek tetszett a világ és a történelem, az ember azonban csak mint faj, nép, párt, testület, család, vagy az egyetemesnek valamely más alakjában ismert magára. Itáliában lebbenti félre először a levegő ezt a fátylat; az emberek tárgyilagosan kezdik megfigyelni az államot és e világ minden dolgát, és úgy is bánnak velük; ugyanakkor azonban teljes erejével feltámad a szubjektív elem, az ember egyéniség lesz és így ismer magára. /…/

Leginkább a számkivetés jár együtt azzal a sajátsággal, hogy az embereket vagy megőrli, vagy a legnagyobb mértékben kialakítja. /…/ A világpolgárság, amely a számkivetettek legeszesebbjeiben fejlődik ki, az individualizmusnak a legfelsőbb foka.

Dante, mint már szó volt róla, új hazára lelt Itália nyelvében és műveltségében, de azon túl is megy ezekkel a szavaival: „Az én hazám a nagyvilág!” – És mikor méltatlan föltételek fejében ajánlották föl neki a visszatérést, ezt felelte: „Nem láthatom-e mindenhol a napnak és a csillagoknak a fényét? Nem gondolkozhatom-e mindenhol a legnemesebb igazságokon úgy, hogy ezért ne kelljen dicstelenül, sőt szégyenletesen megjelennem a nép és a város előtt? Még a kenyerem sem fog hiányozni!” Büszke daccal hangsúlyozzák azután a művészek az egyhelyben élés kényszerétől való függetlenségüket. „Csak aki mindent megtanul – mondja Ghiberti – az nem idegen sehol odakünn; vagyonától megfosztva, baráttalanul, mégis minden városnak polgára és félelem nélkül megvetheti a sors fordulásait.” Hasonlót mond egy menekült humanista is: „Valahol a tanult ember megtelepszik, ott van jó hazája.”

Jacob Burckhardt: A reneszánsz Itáliában (ford. Elek Artúr) Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1978 – 94-96. old.